He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Beléptünk a kínai horoszkóp szerint a Majom havába: Tartsd be a szabályokat és találj magadnak egy célt, ami felé haladhatsz!

2021.08.11. 04:15 guma

Megérkezett a Majom, a kínai asztrológia szerinti ősz első hónapja. A Nap sugarai még megmutatják magukat, de már kevésbé fogjuk érezni erejüket. A Bivaly húzta elegáns fémfogat erős kocsivá változik, mely minden viszontagságot kibír, ugyanakkor az út esetleges göröngyeit könnyedén veszi majd. Mi pedig rajta ülve bátrak, merészek leszünk, kiállunk a jó ügyekért, társainkért, megnő a mentális és lelki erőnk, teherbírók, szókimondók, állhatatosak leszünk. Kinyílunk: megnő az önbizalmunk, a társasági életünk, jó kedvűek, könnyedek, inspirálóak, lelkesek, szenvedélyesek, nagyon optimisták leszünk. Arra kell csupán figyelnünk, hogy szenvedélyességünket és erőnket jóra és nemes célra fordítsuk, ne hagyjuk átcsapni negatív irányba. Találjunk magunknak erre a hónapra mindenképpen egy célt, mely felé haladhatunk, mert minden akadályt képesek leszünk legyőzni és így erőnket is jó irányba tudjuk fordítani.

Általános jellemzők

Augusztusban megnő az önbizalmunk, könnyen azon kapjuk majd magunkat, hogy a társaság középpontja vagyunk, igényelni fogjuk a figyelmet, elismerést, dicséretet. Mi leszünk a fény az éjszakában. Igényelni fogjuk a társaságot, mindenkivel megtaláljuk majd könnyedén a közös hangot. Jó kedvűek lehetünk, sokat mosolygunk, jó lesz a kisugárzásunk, mindenkivel kedvesek leszünk. Tiszta szívből tudunk örülni majd a dolgoknak, ugyanakkor gyermekien fogunk tudni hisztizni is, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük!

Ebben a hónapban képesek leszünk arra, hogy hatással legyünk mások életére, képesek leszünk bárkit megváltoztatni, ezért fontos, hogy ezt megfontoltan tegyük! Hirtelen fellángolás, szenvedély, belelkesülés lehet jellemző ránk. Fontos, hogy ha jön egy új fellángolás, akkor érdemes azt a hullámot meglovagolni és intenzív órákat venni abban a témakörben, mivel ezek valószínűleg nem fognak túl sokáig tartani. Előfordulhat, hogy hirtelen nagyon sok minden érdekel majd bennünket, megnő a kíváncsiságunk, leleményességünk.

Tele leszünk optimizmussal, jó kedvvel. Nyitottak és jövőbe tekintők leszünk. Hogyha valaki rossz szándékkal közeledik majd felénk, sokáig nem tud majd rosszkedvet okozni, hiszen könnyebben el tudjuk majd engedni a dolgokat, lazábban leszünk, mint általában. Vibrálóak, élettel teltek leszünk. Szentimentálisak, emberszeretők, hűségesek és nemeslelkűek.

Ebben a hónapban nehezünkre esik majd diplomatikusnak lennünk, nehezen fogunk tudni disztingválni. „Ami a szívünkön, az a szánkon” lesz jellemző ránk. Ugyanakkor egyáltalán nem leszünk haragtartók. Hihetetlenül megnő az őszinteség iránti vágyunk és könnyen kimondhatjuk az őszinte szavakat, lényegretörően, azonnal, kendőzetlenül… erre jobb ha odafigyelünk, hogy ne bántsunk meg másokat illetve ne legyünk szemtelenek. Előfordulhat, hogy naivabbak leszünk a szokásosnál, mindenkiben megbízunk majd, ezért figyelnünk kell arra, hogy ne hagyjuk magunkat kihasználni, hátba támadni.

Előtérbe kerülhetnek a rutinok, ragaszkodni fogunk a megszokott megoldásokhoz, nehezen fogunk kilátni a malomkerékből. Figyelnünk kell emiatt arra, hogy ne mindig mindent ugyanúgy akarjunk megoldani, mert előfordulhat, hogy hosszan ugyanazon köröket fogjuk futni, ugyanazon hibákat fogjuk elkövetni. Hajlamosak leszünk robotpilóta üzemmódra kapcsolni, sokkal inkább lehetünk a megszokások rabjai, mint máskor. Lehet egy tendenciánk arra, hogy – mivel tele leszünk energiával - túl sokat dolgozzunk, de vigyázzunk, ne égessük 2 végéről a gyertyát, mert energiánk kifogyhat, és gondjaink lehetnek ha nem figyelünk oda erre. Hogyha megbetegszünk augusztusban, vegyük komolyan és pihenjük ki, hogy ne legyen nagyobb baj belőle. Ezúttal is lesz segítségünk, ezért ha megakadunk jól tesszük hogyha tanácsot, segítséget kérünk, illetve időről időre megállunk és megvizsgáljuk céljainkat, hogy valóban arra tartunk-e amerre akartunk. Az is előfordul, hogy ha eddig nem tettük, kedvünk támad jótékonykodni.

Könnyen felvállaljuk ezúttal a védelmező szerepet, kiállunk majd az igazság mellett, fontos lesz, hogy becsületesek legyünk. Erősek leszünk mentálisan, fizikailag, szellemileg is, ki fogunk tudni állni a számunkra fontos ügyek mellett.

Augusztusban fontos lesz, hogy találjunk magunknak olyan célt, ami mentén haladhatunk, ami fontos nekünk, amiért küzdhetünk, hiszen céltalanul önbizalmunkat elveszthetjük, a megnövekedett erőnk pedig össze-vissza csapkodhat, másokat és saját magunkat is megsebezve. Ha azonban találunk egy célt, minden akadályt képesek leszünk legyőzni!

Munka

Ebben a hónapban inkább önállóan szeretünk majd dolgozni, és a jó tanácsokat, a munkánkba való beleszólásokat sem fogjuk szívesen venni, mivel határozott elképzeléseink lesznek a kivitelezéssel kapcsolatban. Nem szívesen kérdezünk, úgy gondoljuk majd, hogy nem nagyon lesz szükségünk segítségre, nagy lesz az önbizalmunk, egónk, de figyelnünk kell arra, hogy ne legyünk túl fafejűek. Kérjünk segítséget, az esetleges elakadásokban nagy lendületet kaphatunk azáltal, ráadásul a segítség ott van körülöttünk, csak kérnünk, kérdeznünk kell. Szükségünk lesz és szívesen vesszük majd az elismerő szavakat, pillantásokat, ezért dicsérjünk mi is bátran másokat!

Fontosabbá válhatnak ebben a hónapban a munkahelyi kapcsolataink, jó lesz egy kávé mellett beszélgetni, hallani egymásról. Jókedvűek leszünk, ragyogóak, a komorság elkerül bennünket ezúttal. Ha valaki jól dolgozik körülöttünk, biztatni, inspiráljuk fogjuk. Szívesen kijárjuk ebben a hónapban az utat kollégáink helyett is, kiállunk sokak helyett, a többiek ebből erőt tudnak meríteni. Összességében meghatározó személyisége leszünk a csapatnak, szívesen segítünk majd másoknak.

Erősek leszünk, határozottak, magabiztosak, hatékonyak, gyors döntésűek, lelki- és mentális erőnk és munkabírásunk megnő, de – mivel késztetést érezhetünk az iránt, hogy a legjobbak legyünk, - vigyáznunk kell, hogy ne vigyük túlzásba a túlórázást, a munkaidő végén tudjuk letenni a munkát. Nagyon maximalisták lehetünk, erősnek akarjuk majd látni saját magunkat. Munkánkban a praktikusság kerül előtérbe, arra fogunk törekedni.

Ebben a hónapban feladatunk hogy jókedvűek, mosolygósak legyünk, hogy megtapasztaljuk az élet napos oldalát. Előfordulhat azonban, hogy nehezünkre esik majd élvezni az élet szépségét. Ha így érzünk, próbáljunk meg tudatosan nevetni, mosolyogni és tudatosan elengedni ragaszkodásainkat. Ebben segíteni tud a légzésfigyelés, meditáció.

Fontos lesz odafigyelnünk kommunikációnkra, diplomáciai érzékünkre, viselkedésünkre ahhoz, hogy ne húzzuk túl a dolgokat. Ugyanakkor leleményességünk megnő, ki tudjuk magunkat vágni majd a kellemetlen helyezetekből.

A megszokottnál jobban fogunk ragaszkodni a napi rutinjainkhoz olyannyira, hogy amennyiben olyan dologgal találkozunk, ami túlmutat a rutinunkon, hajlamosak lehetünk arra, hogy leblokkoljunk. Figyeljünk a túlzott rutin-orientáltságra, mert könnyen válhat unalmassá, amit csinálunk.

Lesz egy tendenciánk arra, hogy hibáinkat nehezen fogadjuk majd el, mert gyengeség jeleként tartjuk majd számon őket. Figyeljünk arra is, hogy akkor is erőltethetjük elképzelésünket, hogyha már nincs értelme. Rá kell jönnünk és tudatosítanunk kell magunkban, hogy a hibák beismerése nem a gyengeség jele.

Ebben a hónapban megnő lojalitásunk, ez nem igazán a munkahelyváltás ideje lesz, elkötelezettek leszünk, hogyha a cég mögöttünk áll.

Kapcsolatok

Szenvedélyesek, lángolók leszünk, hirtelen érzelmek, magas feszültség lesz jellemző kapcsolatainkra. Az összeveszések utáni kibékülések megfűszerezik majd, fellángolják a kapcsolatot. Ragaszkodni fogunk rutinjainkhoz, amik biztonságot adnak majd. Az együttlétekben a minőségre törekszünk majd. Nagyon tudunk majd lobogni, nagyon szenvedélyesek és megbocsájtók lehetünk. Ugyanakkor egy kettősség is lehet bennünk, egyik nap mi lehetünk a másik mindene, következő nap pedig tudomást sem vesz rólunk. Erre most legyünk türelemmel.

Előtérbe kerül a hűség, becsület, tisztesség, a kapcsolat szövetséggé válik, fontossá válnak a közös célok és az azokhoz való hűség. Figyeljünk arra, hogy ne áruljuk el a másikat, mert bizalmát nagyon nehéz lesz visszaszerezni. Nem fogjuk tudni kisajátítani a másikat, a barátok fontosak lesznek, nem hanyagolja el őket, ezt vegyük figyelembe és tartsuk tiszteletben. Az is előfordulhat, hogy nehezünkre esik majd kimutatni érzéseinket. Ezért tudatosan oda kell figyeljünk majd, hogy szeretetünket kifejezzük.

Lehetőségek

Lehetőségünk lesz a spiritualitás, asztrológia, valamelyik ezoterikus út megismerésére, tanulására, kutatására. Megnőhet bölcsességünk, intuíciónk, könnyebben el tudunk mélyülni a dolgokban. Sok utazás is lehet ebben a hónapban, esetleg költözhetünk is, ha már tervben van. Rengeteg segítségünk lesz: ha elakadunk vagy tanácstalanok vagyunk, kérjünk bátran segítséget minél több helyről!

Esetleges nehézségek

Figyelnünk kell arra, hogy hirtelen felkaphatjuk a vizet. Könnyen ki fogjuk mondani az őszinte szavakat / haragunkat szemtől-szembe, erre jobb ha odafigyelünk, hogy ne bántsunk meg másokat túlzott őszinteségünkkel, illetve ne legyünk szemtelenek. Fontos, hogy ne mondjunk ki mindent azonnal meggondolatlanul, számoljunk el inkább előtte 10-ig.

Fontos odafigyelni a gyorshajtásra, engedélyek és törvények betartására, ellenkező esetben ebből lehetnek gondjaink. Ebben a hónapban oda kell figyelnünk a vállunkra is: ne terheljük túl, tornáztassuk.

Igyunk sok vizet, tisztítsuk vesénket annak érdekében, hogy a vérnyomás az arra hajlamosak esetén ne emelkedjen meg túlságosan. A tűdőnket is „tornáztassuk”, sétáljunk, kocogjunk rendszeresen! Lehet egy tendenciánk arra hogy úgy érezzük, körülöttünk forog a világ: büszkék, egoisták lehetünk, ha nem figyelünk oda. Sokat fogunk beszélni, a hangunkat hallatni Erre oda kell figyelnünk, különben átcsaphat üres, állandó fecsegésbe.

Lesz egy hajlamunk arra, hogy mindent a szívünkre vegyünk, túl érzékenyek lehetünk. Úgy érezhetjük, hogy megbántottak bennünket, érzelmileg zsarolnak. Érezhetjük magunkat áldozat szerepben is, akinek visszaélnek a bizalmával, akit megpróbálnak manipulálni. Az is lehet, hogy nekünk lesz hajlamunk arra, hogy ezt tegyük a másikkal, erre legyünk tudatosak, vegyük észre és gondolkodjunk el azon, vajon tényleg mi vagyunk-e az áldozat a kapcsolatban és ha igen, akkor vajon miért érezzük azt? Ennek az érzésnek a feloldásában sokat segít az érzések egymással való megbeszélése, azok tisztázása illetve a meditáció, a légzésfigyelés. Álljunk meg 2 percekre, csukjuk be a szemünket és csak figyeljük ahogy beszívjuk, majd kifújjuk a levegőt.

Ez történik Veled augusztusban a kínai asztrológia szerint:

Tigris

Erős akaratoddal és erőddel vágod magad előtt az utat ebben a hónapban, hogy elképzeléseidet magvalósítsd. Ha azt veszed észre közben, hogy az életednek valamelyik része valahogyan nem akar előre haladni, nem akar működni, akkor vizsgáld felül hogy amit szeretnél, ami felé tartasz, az nem ellenkezik-e a tisztesség és becsület elveivel? Ugyanis előrehaladásod kulcsa ebben a hónapban az lesz, hogy betartod a szabályokat. Ha rendbe hozod tisztesség szempontjából a dolgokat, akkor azonnal kinyílnak a kapuk a továbbhaladás felé. Augusztusban bármit elérhetsz, ha elég türelmed van hozzá. Általánosságban is, és ebben a hónapban is figyelj a közlekedésnél, vigyázz a gyorshajtással és egyéb hasonló szabályokkal is, hogy ne kerülj kellemetlen vagy veszélyes helyzetbe! Ebben a hónapban a problémákat kicsit felnagyítva élheted meg, de ha hátralépsz egyet rájössz, hogy a problémának vélt dolog valójában nem az.

Nyúl

Ha még nincs párkapcsolatod, ebben a hónapban megtalálhatod életed nagy szerelmét, mely első látásra szerelem lehet. Ebben a hónapban biztonságban érezheted magad, meglesz hozzá az alapod és a támogatás is. Nagyot tudsz nőni azon a területen, ami érdekel, amiben tevékenykedsz, most tudod a gyökereket elültetni és a dolgaidat megerősíteni.

Sárkány

Spiritualitás, érzelmesség, intuíció, ezoterikus-asztrológiai érdeklődés, bölcsesség lesz jellemző rád ebben a hónapban. Könnyen elmélyülsz, kutatsz filozófiai kérdésekben, szívesen elmélkedsz majd az élet értelmén és egyéb érdekes kérdéseken. Szívesen beszélgetsz is, rengeteget kommunikálsz, figyelned kell arra, hogy ne vidd túlzásba, nem mindenkit érdekel ez a téma. Hallgasd meg a másikat is, ő lehet teljesen másról szeretne veled beszélgetni. Lehet még sok utazás, jövés-menés, akár költözés is előfordulhat ebben a hónapban, bármely területen. Ha teheted, ebben a hónapban járj be többet az irodába, hogy mozoghass oda-vissza.

Kígyó

Minden támogatást megkapsz ebben a hónapban! Ügyesen irányítod majd dolgaid. Nagyon fontos leckét hordoz neked ez a hónap: hogyha sodródsz az élet valamely területén, eljut hozzád az üzenet, hogy állj ki magadért, ne sodródj tovább. Nagyon empatikus, intuitív és érzékeny leszel. Bölcsességgel és türelemmel viseled majd, ha valaki szemtelen veled és megsértődik rád. Figyelned kell arra, hogy időnként lelassulj és megpihenj ebben a hónapban. Érzékenyen reagálhatsz… akkor leszel boldog, ha önzetlenül fordulsz mások felé anélkül, hogy viszonzást várnál a másiktól. Jókat tudsz majd elmélkedni, filozofálni, beszélgetni, könnyen megtalálod majd a miérteket a viselkedésedben. Szívesen beszélgetsz másokkal. Fontos lesz a jövés-menés, mozgás, utazás. Utazásodat, tennivalóidat tervezd meg előre, hogy hazatérve ne érezd őket hiábavalónak, elvesztegetett időnek.

Erős, energikus, tettre kész leszel ebben a hónapban is és ehhez minden támogatást megkapsz. Ebben a hónapban a segítség mellé egy jó adag erőt is kapsz. Fontos lesz kikapcsolódnod, pihenned. Figyelj a szabályokra, a tisztességre!

Kecske

Ebben a hónapban erősebb és bátrabb lehetsz a megszokottnál. Figyelj oda a szabályok betartására, a becsületességre, tisztességre. Augusztusban lehetőséged lesz létrehozni valamit, amiben kiemelkedhetsz, ehhez az erőd és bátorságod is meglesz. Ha jön a lehetőség, ne félj megmutatni önmagad.

Majom

Ebben a hónapban nagyon erős leszel, tele leszel életerővel és leleménnyel. Figyelj oda arra, hogy ne csapjon át szemtelenkedésbe hatalmas önérzeted. Ezúttal kiemelten fontos lesz a szabályok betartása, figyelj oda rájuk! Légy tudatos a sértődésekre, hiszen ebben a hónapban még érzékenyebben reagálhatsz, mivel az emberek ezúttal meggondolatlanul szókimondók lehetnek.

Kakas

Augusztusban a szép és a hasznos találkozása lesz jellemző rád, ügyesen meg fogsz tudni oldani dolgokat: kitalálni, hogy működőképes és mutatós is legyen. Vezetői pozíciót kaphatsz, hogyha van ilyen irányú törekvésed. Megnő tekintélyed, becsületed, korrektséged, önzetlenül tudsz majd segíteni másokat. Ebben a hónapban te lehetsz a tisztesség és becsület példaképe, tanítómestere.

Kutya

Augusztusban lehetőséget kapsz arra, hogy valamiben kimagaslót teljesíts és ezért kiemelkedj, akár vezetői pozíció lehetősége is előkerülhet. Ebben a hónapban te lehetsz a tisztesség és becsület példaképe, tanítómestere, ezért figyelj oda a szabályokra, azok betartására. Önzetlenséged, korrektséged előtérbe kerül és sokat fogsz tudni segíteni másoknak.

Disznó

Augusztusban leleményességeddel tudsz majd hatni az emberek érzelmeire, elő tudod majd hozni belőlük az érzelmi belátást. Az is előfordulhat, hogy intenzív érzékenységgel fogsz reagálni a környezetedben történtekre. Figyelj arra, hogy ne vegyél mindent a szívedre, ne vállalj fel áldozati szerepet. Lehet olyan érzésed, hogy mindent odaadsz, de nem kapsz cserébe semmit. Emiatt becsapottnak érzed magad az által, akiben megbíztál. Visszaélhet bizalmaddal és manipulálni próbálhat az érzelmeidre és tisztességedre hatva. Erre legyél tudatos, vedd észre, és te semmiképpen se fordulj ilyen megoldásokhoz. Ha megbántottak, és valahogy szeretnéd magadra irányítani a figyelmet, keresd meg leleménnyel a lehetőségeket, de semmiképp se válaszd az érzelmi zsarolást, az nem vezet jó irányba.

Patkány

Ebben a hónapban nagyon érzelmes lehetsz. Spiritualitás, asztrológiai érdeklődés, bölcsesség lesz jellemző rád. Szívesen mélyülsz el filozófiai kérdésekben, szívesen elmélkedsz majd az élet értelmén. Az is lehet, hogy most kezdesz majd bele valamilyen ezoterikus tanulásba, kutatásba. Szívesen beszélgetsz is, rengeteget kommunikálsz, figyelned kell arra, hogy ne vidd túlzásba, ne tűnjön üres fecsegésnek a beszéded. Gyakorold a csendet is, hallgasd meg a másikat. Lehet sok utazás, járkálás, jövés-menés, akár költözés is előfordulhat ebben a hónapban bármely területen, hogyha tervben van. Ha teheted, a home office helyett válaszd inkább a bejárást az irodába ebben a hónapban.

Bivaly

Ebben a hónapban támogatást kapsz, megerősödsz, bátrabb és erősebb leszel. Fontos lesz betartanod a szabályokat, határokat. Lehetőséged lesz megmutatni önmagad, valami olyasmit hozhatsz létre, amiben szívesen követnek majd a többiek.

Mely évek tartoznak az állatövi jegyekhez?

Patkány 1936 1948 1960 1972 1984 1996 2008 2020

Bivaly 1937 1949 1961 1973 1985 1997 2009 2021

Tigris 1938 1950 1962 1974 1986 1998 2010 2022

Nyúl 1939 1951 1963 1975 1987 1999 2011 2023

Sárkány 1940 1952 1964 1976 1988 2000 2012 2024

Kígyó 1941 1953 1965 1977 1989 2001 2013 2025

Ló 1942 1954 1966 1978 1990 2002 2014 2026

Kecske 1943 1955 1967 1979 1991 2003 2015 2027

Majom 1944 1956 1968 1980 1992 2004 2016 2028

Kakas 1945 1957 1969 1981 1993 2005 2017 2029

Kutya 1946 1958 1970 1982 1994 2006 2018 2030

Disznó 1947 1959 1971 1983 1995 2007 2019 2031

https://www.glamour.hu/glamour-horoszkop/kinai-horoszkop-majom-hava/hy5hjyp

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr516655946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2021.08.11. 06:12:41

szép napot!

vigyázatok magatokra - ebben a hőségben minden megárthat :-D

www.youtube.com/watch?v=fIzegJiIsfg

Neytiri1 2021.08.11. 09:28:27

A majom vicces állat. Remélem vicces időszakot hoz a majom hava.

gazoló 2021.08.11. 13:10:14

@guma:

neked is szép napot))

"ebben a hőségben minden megárthat :-D"

nem minden árt,ami használ :-)

coelho ούζο húzó

gazoló 2021.08.11. 13:12:31

u.i

"andi,ne menj a napra, mert megégeted magad :-)

byBödőcs

gazoló 2021.08.11. 18:36:40

@taga20: DDD

kész..be lehet zárni az internetet)))

taga20 2021.08.11. 19:02:10

@gazoló: néha én is így gondolom, de akkor másnap mit csinálnék?

nyírjak füvet? de mindennap nem lehet füvet nyírni:)))

gazoló 2021.08.11. 20:02:52

@taga20:

ahhoz mit szólsz,hogy ereszjózsin kívül további nyolc,kilenc fideszes ratyi is látogatta még azt a szeánszot? :-)

gazoló 2021.08.11. 20:10:34

@taga20:
neveket ajarsz hallani?

tippelj? :-)

taga20 2021.08.11. 20:15:36

@gazoló: gondolom gulyásgeri törzsvendég volt az ánusz kormoló klábban:)))

gazoló 2021.08.11. 20:35:04

@taga20:

szted nembuzimáté? :-)

habakuk000 2021.08.11. 22:12:58

@Neytiri1: Ha majom nincs is, teve már csorgatta a nyálát a Szabadság téren. :)
kepkuldes.com/images/d3db550111f4c055823237d11b152700.jpg

Ez az erdészöcsi, aki falugazdász állítólag, mindig sír, hogy nem engedik be a romkocsmákba értelmiségeskedni. A gerillákhoz jöhetett volna, tényleg elég romkocsmás volt a hangulat. :)

Neytiri1 2021.08.12. 07:49:32

@habakuk000: a Szabadság téren (Budapest) már sok állat megfordult. :)

Nem tudtam, hogy az erdész romkocsmákban akart okoskodni.
Ezt írta valahol?
Minek, egyébként?
Nem elég neki itt és a HÁ?

gazoló 2021.08.12. 08:28:41

@Neytiri1:

szép napot!

tücsökjeid,hogy s mint!
erre nagyszabású koncerteket rittyentenek este-éjszakánként az ablak alatt)
volt már,hogy a lakásba is bezenélték magukat és indulhat a "kapj el ha tudsz"))

Neytiri1 2021.08.12. 09:25:33

@gazoló: köszönöm, legyen szép neked is! :)
Tücskök nem csendesednek, már gondoltam rá, hogy tapssal jutalmazzam-e őket (ha már orbánt minden nap megtapsolom), mert megérdemlik, ilyen zenebonában részesítenek, és még védettségi kártyát sem kell felmutanom. :)

Ált. iskolában kellett bogárgyűjtemény. Fadoboz, üveg tetővel.
Már volt a dobozban légy és pók, könnyű esetek voltak.
Többet között tücsköt is kellett beszerezni.
Fogalmam nincs már, hogy hogy csináltam, de meglett (egyébként tényleg hogy csináltam? A legkisebb mozdulatra beszaladnak a lukba. Vagy kifogtam egy nagy csatangolót)
Egy nagy méretű gyufásdobozba került, várva a kivégzést, mert én képtelen voltam megtenni, amiről ő semmit sem tudott, bár ki tudja.
Második emeleten laktunk, és estefelé mentünk haza a szüleimmel és döbbenten hallgattuk, hogy nem a föld felől, hanem magasról hallatszik egy tücsök hangja. Nekem hirtelen eszembe sem jutott, hogy vár fent egy.
Aztán mégis, és ez a zenélés volt az ő megmentője, mert Apu kijelentette, hogy kapjak 1-est, de a tücsök nem fog meghalni, ha abban a csepp dobozban is volt kedve muzsikálni. Levittük, elengedtük, remélem sokáig élt. :)

Az 1-esemet megkaptam, de így, szülői hozzájárulással már nem érdekelt, mert nekem sem igazán fűlött a fogam a mészárláshoz. :)

gazoló 2021.08.12. 09:50:46

@Neytiri1:

:)
a hősök köztünk járnak:

youtu.be/Pfwo6TFvY_A

....
anno, mi kiöntöttük őket a lyukukból,egy üveg víz után iszkolt kifele. nem öltük meg soha,mindig nagy becsben volt.
süti beállítások módosítása