He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Matolcsy keményen odaszólt a magyarok pénzét betonba öntő Orbán-kormánynak

2021.07.30. 04:18 guma

Minél közelebb kerülünk a Fidesz bukásához, a jegybankelnök annál keményebben kritizálja a pazarló káoszkormányt: Matolcsy Györgynél az verte ki a biztosítékot, hogy az állam „vasba és betonba” fektet, nem pedig „agyakba”.

Nemrégiben arra kaptuk fel a fejünket, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezére, Orbán hű katonája maga listázza, milyen súlyos baklövéseket követett el a káoszkormány a válság kezelésénél. Korábban a jövői évi költségvetésbe szállt bele, és kimondta, hogy a jegybanknak kell ellensúlyoznia a kormány költekezését. Nagyjából innen vezette tovább a fonalat Matolcsy György az „Áttérés az okostőke-intenzív pályára” című írásában. Szerinte

az újrainduló magyar gazdaságnak nincs szüksége arra az 5,9 százalékos költségvetési hiányra, amit a kormány 2022-re betervezett, sőt, vissza kellene térni a 3 százalék körüli értékre.

Ezek nélkül az állam még jobban eladósodik. Orbánnak persze már mindegy, tudja jól, hogy a rekordmennyiségű államadóssággal nem neki kell megbirkóznia, ezért szórja két kézzel a pénzt. Mivel lehet a legtöbb milliárdot eltapsolni úgy, hogy az a NER-es haverokat gazdagítsa? Hát az építőiparral!

„Az állam »vasba és betonba«, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet”

– írja a jegybank elnöke. Azaz, Orbán gazdaságpolitikája téves és idejétmúlt. Nem a magyarok tudására, ötleteire támaszkodna, hanem csak még több pénzt költene stadionokra, látványberuházásokra. Ezekkel pedig az olyan csókosok járnak jól, akiknek a vállalkozásai meg sem érezték a válságot.

Matolcsy még az álszent kormány által oly sokat emlegetett családpolitikáról is elmondta a véleményét: „Valójában az állam a családok helyett beruház, zömében épít, ahelyett, hogy a családok vállalkozói, tudástőke-bővítési és más üzleti beruházásokat indítanának.”

A jövőben az „okos” tőkebefektetésekre kell áttérnünk, a „digitális beruházások” arányát szükséges növelnünk, különben az ország belerokkan az építkezésekbe – azaz a NER-es haverok eltartásába. Ha már Matolcsy György is ilyesmiről értekezik, akkor láthatjuk mekkora a baj a Fidesz háza táján: Már a leghűségesebb csicskák is lázadoznak a rendszer ellen.

Kimondhatjuk, hogy Orbánék 2022-es költségvetése teljes csőd. Tudja, hogy bukni fog, ezért neki ez már nem számít.

https://ezalenyeg.hu/kozugy/matolcsy-kemenyen-odaszolt-a-magyarok-penzet-betonba-onto-orban-kormanynak-81035?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=81035

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr7716640904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s 2021.07.30. 17:30:35

matolcsy valamilyen szinten naiv (hülye). Mindazzal együtt, hogy igaza van, próbálja menteni a szaros valagát, mert kis idővel ezelőtt még ő is azt a trombitát fújta, hogy élénkíteni kell a gazdaságot, kerül amibe kerül. Továbbá nem veszi figyelembe azt, hogy az mnb monetáris politikája önmagában kevés Magyarország helyes gazdasági irányba tereléséhez, ahhoz a kormányzat mnb-vel koherens fiskális politikája is szükséges. Ennek a közelgő választás miatti osztogatások okán a nyoma sem látszik. Valaki szólhatna már ennek a baromnak, hogy mozgó vonatból kiugrani életveszélyes és tilos. gyurika, rája basztál! Mész a levesbe orbánnal együtt.
süti beállítások módosítása