He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

Candiru-szoftvert pl ezek az országok használták Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr. Meg persze mi?

2021.07.19. 21:00 guma

Szele Tamás: Magyar Nemzeti Watergate 1. rész

Szó, ami szó, eléggé felbolydult ma reggelre a magyar közélet, ami nem csoda, mert azt még magam sem tételeztem volna fel, hogy pártunk és kormányunk képes lesz egy saját fejlesztésű Watergate-üggyel előállni. Úgy látszik, alábecsültem őket, többet tudnak, mint amennyit kinéztem belőlük. Akkor lássuk, mit tudunk viszont mi a megfigyelési botrányról?

Elsősorban azt tudjuk, hogy ez nem egy botrány, hanem kettő, bár a kettőnek lehet (sőt, kell is legyen) köze egymáshoz. Csak a két ügy összefolyt, de mi próbáljunk meg ebben a kérdésben is tisztán látni. Tehát: pár nappal ezelőtt már kipattant egy megfigyelési botrány, az izraeli Candiru cég egyik kémszoftverével kapcsolatban, amit elvileg megvásárolt és/vagy használt a magyar kormány.

Mit kell tudnunk a Candiruról?

Elsősorban azt, hogy nem Candiru a neve. Ezt a műhelyt 2014-ben csak alapították Candiru néven: 2017-ben DF Associates, 2018-ban Grindavik Solutions, 2019-ben Taveta, tavaly pedig Saito Tech névre keresztelték át. Szóval, mint minden jobb titkosügynöknek, ennek is sok neve volt, van és lesz is még. Azonban már két hónappal az alapítása után bevásárolta magát a cégbe főrészvényesnek bizonyos Isaac Zack úr, aki arról nevezetes, hogy korábban pénzzel támogatta az ugyancsak kiberkémkedéssel foglalkozó izraeli NSO Group megalapítását is, amely a 2018-ban meggyilkolt szaúdi disszidens, Dzsamál Hasogdzsi lehallgatása és a mexikói kormány kémkedési ügyei miatt is botrányokba keveredett. (Az NSO-ról még sokat fogunk beszélni, szóval jegyezzük meg a nevét.)

Mit tud ez a Candiru-fejlesztésű szoftver?

Elég sok mindent, bár nem olcsó. Megvette Magyarország, bár nagyon nem most, onnan tudjuk, hogy van nekünk ilyenünk s hogy megtalálták a használatának a nyomait. Éspedig a Torontói Egyetemen működő Citizen Lab kiberbiztonsági kutatóintézet vette észre, bár ők a Windows biztonsági réseit keresték és találták is meg – többek között ilyenen keresztül működött a mi kis barátunk is. Az egyetem jelentése szerint tíz ország használta a Candiru-szoftvert, közöttük olyan szabad és demokratikus hatalmak, mint Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr. Meg persze mi. A szoftver különben működik Windows nélkül, Android-környezetben is, csak a Windowson keresztül fedezték fel a tevékenységét. És az internetes scannelés (inkább elemzés) kimutatta, hogy Budapest is használta, bár azt nem részletezték, mikor és mire.

Arra, amire való: kémkedésre.

Csak éppen ez költséges mulatság. Az alapszoftver potom tizenhat millió euró, de ennyiért teljes betekintést nyújt tíz célszemély teljes online tevékenységébe és telefonbeszélgetéseibe. Aztán másfél millióért lehet vásárolni hozzáférést újabb tizenöthöz, és így tovább. Szóval, az alapcsomag 5,744 milliárd forint, minden bővítés kicsit több, mint félmilliárd. Ez azonban csak egyetlen országra érvényes licenc: egy újabb 5,5 millió eurós kiegészítéssel már öt további országban és újabb 25 eszköz megfigyelésére alkalmazható a kémprogram.

Tehát, erről volt szó először a múlt héten, szögezzük le: a szoftvergyártó cég neve Saito Tech, bár Candiru néven ismert, és a leleplezőjük a Torontói Egyetem Citizen Lab nevű kiberbiztonsági intézete.

Épp ezért volt nagyon érdekes, hogy tegnap este-ma reggel egy kísértetiesen hasonló ügy robbant ki, melyben viszont a szintén izraeli NSO Group eszközeivel figyeltek meg világszerte potenciálisan körülbelül ötvenezer személyt, leginkább tényfeltáró újságírók, üzletemberek, politikusok, laptulajdonosok. Azért írom, hogy potenciálisan figyelhették meg, mert a célszemélyek telefonszámai kerültek nyilvánosságra, őket akarták figyeltetni az NSO ügyfelei, aztán a megfigyelésre vagy sor került, vagy sem. Ne feledjük, ez egy magáncég, mely azonban már honlapján is úgy mutatkozik be, hogy:

„Segíti a kormányzati ügynökségeket a terrorizmus és a bűnözés megelőzésében és felderítésében, hogy életek ezreit menthessék meg világszerte.”

Ez remekül hangzik, csak ha belegondolunk, hogy a tyúkszem radikális megelőzése a láb tőből való amputációja is lehet, akkor érthető, miszerint az ember ezt üres, fellengzős szólamnak érzi.

Az NSO egy Pegasus nevű kémprogramot használt, és a listájukon bizony van háromszáz magyar célszemély is. Közöttük újságírók: Panyi Szabolcs és Szabó András a Direkt36-tól, Dercsényi Dávid, aki a HVG-nél dolgozott és egy neve elhallgatását kérő negyedik kolléga. Egy sajtófotós, aki azért kerülhetett célkeresztbe, mert együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Befektetési Bankról szóló anyagán. Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa, az övé például a 24.hu, a Hírstart, aVezess, a Startlap, az nlc, a Házipatika, a Nosalty, a Cosmopolitan.hu, a magyar National Geographic, a Nőklapja.hu, a Gardenista, a Marieclaire.hu és még számtalan kiadvány. Látjuk a listán Chikán Attilát, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterét, aki úgy kerülhetett rá, hogy részt vett Varga Zoltánnal és másokkal közösen 2018-ban egy közéleti témájú vacsorán. Ott szerepel Simicska Lajos fia és Adrien Beauduin, a CEU egyik külföldi diákja, akit szintén 2018-ban őrizetbe vettek a magyar hatóságok egy kormányellenes tüntetésen.

Ebben a pillanatban érkezett a hír: Gémesi György gödöllői polgármester neve is a listán van. Továbbá Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke.

Ennyi nevet ismerünk, izgalmas lenne tudni a többit is, de azokat vagy majd meglátjuk, vagy nem.

Ebben az ügyben tehát a céget NSO-nak hívják, a megfigyelő szoftvert Pegasusnak, és az ügyre összesen 17 szerkesztőség – köztük a Washington Post, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Le Monde – bevonásával a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat derített fényt az Amnesty International (AI) jogvédő szervezettel közösen.

Aztán tekintsük azt is, hogy tavaly októberben volt egy megfigyelési botrányunk, mikor is kiderült, hogy a kínai Shenzhen Zhenhua Data Information Technology nevű cég 710 magyar célszemélyről gyűjtött illegálisan adatokat. Ők leginkább a politikusok és családtagjaik felől érdeklődtek, pártállásra való tekintet nélkül, illetve jóval hosszabb a kormánypárti megfigyeltek listája, mint az ellenzékieké, bár mindkettő eltörpül a megfigyelt üzletemberek, gazdasági vezetők névsora mellett.

Akkor tehát van egy Candiru-megfigyelésünk és egy NSO-megfigyelésünk? Igen és nem, ugyanis a Candiru és az NSO között még tulajdonosi kapcsolat is kimutatható, ellenben az tény, hogy kétfajta eszközzel zajlott két külön megfigyelési akció. Mintha a megbízók biztosra akartak volna menni, és ezért kiadták a feladatokat nem csak egy, hanem két nemzetközi szinten elismert cégnek is. Ennek a két akciónak (illetve akciósorozatnak, műveletnek) viszont nem nagyon lehet köze a kínai tevékenységhez.

És Izrael állam hivatalos politikájához sem: ezek a cégek egyszerűen ott vannak bejegyezve, ott van megfelelő törvényi környezet a működésükhöz, ne feledjük: egy konstans hadiállapotban lévő országról van szó, ahol alapvetően sok szakértő akad. Izraeli volt a 2018-ban elhíresült Black Cube magán-hírszerzőcég, amelyet Bayer Zsolt bízott meg azzal, hogy szerezzenek neki terhelő adatokat a Migration Aid tevékenységről, csak elügyetlenkedték, dekonspirálódtak, és a végén nem ők leplezték le a Migration Aidet, hanem – nagyon leegyszerűsítve – az őket. Kérem, ahol sok az obsitos hírszerző, ott sok az efféle cég is. Ennek államok politikájához nincs köze.

Sőt, még 2014-ben a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is próbálkozott a megfigyelések háztáji kivitelezésével, ők a Lench IT Solutions FinSpy nevű szoftverét akarták használni, de a feladat túl nagynak bizonyult számukra, belétörött a bicskájuk és kacagtató körülmények között adták fel a harcot. Ahogy az akkori Index beszámolt a történetről, nyilvánosságra került a levelezésük a gyártó céggel, melyben olyanok olvashatóak, hogy nem sikerült a szoftver telepítése, a lehallgatást indító kémhívások, amelyek nyomtalanok kéne legyenek, a célszemélyek telefonján kicsengtek, a követési GPS-jel látszott a Google Maps felületén… Azt már nem is mondom, hogy sikerült olyan kiváló kémszoftvert találniuk, amit kimutatott az AVAST vírusirtó, a Google Drive bépített víruskeresője, sőt, a Microsoft beépített vírusirtója, az Essentials is. A végén sajtóbotrány és harsány röhögés vetett véget a próbálkozásnak.

Ilyen előzmények után nem csoda, ha inkább tapasztalt, külföldi erőkre kívántak támaszkodni azok a titokzatos megbízók. Ne feledjük: az említett három sikeres megfigyelési ügyből mindegyik nemzetközi, csak épp van magyar vonatkozása is, tehát azok, akik magyar célszemélyeket figyeltettek, egy olyan szolgáltatást vettek igénybe, ami jelen van a világpiacon, bár a használata azért nem túl legális. Lehet legalizálni, de ahhoz kell a bíróság, egyes esetekben még az igazságügyi minisztérium engedélye is. Sőt, a Pegasus megvásárlásához alapkövetelmény az izraeli védelmi minisztérium engedélye, amit nagy valószínűséggel nem fog megkapni Zuzmó Géza állástalan kerékpárjavító kisiparos a Külső-Lótetem utca 32/B szuterénjéből, tehát nem tévedünk nagyot, ha a megbízókat ilyen vagy amolyan kormányzati körökben keressük.

Vagy inkább ne keressük?

A kirobbant botrányra reagált az NSO, fenyegetőzik.

„A Forbidden Stories jelentése tele van téves feltételezésekkel és megalapozatlan elméletekkel, amelyek komoly kétségeket vetnek fel a források megbízhatóságával kapcsolatban. Határozottan tagadjuk a jelentésükben megjelent hamis állításokat. Forrásaik olyan információkkal szolgáltak számukra, amelyeknek nincs ténybeli megalapozottságuk, ezt az állításaikat alátámasztó dokumentáció hiánya is igazolja. Valójában ezek az állítások annyira felháborítóak és távol állnak az igazságtól, hogy az NSO rágalmazási per indítását fontolgatja.”

Azért ennek a pernek a tárgyalására mindenképpen elmennék tudósítani, bár az is jó kérdés, hogy mivel a vitatott cselekményt világszerte követték el, ötvenezer különböző állampolgárságú személy ellen, milyen ítélőszék illetékes benne? Melyik államé? Vagy a hágai Nemzetközi Bíróságra kerül? Meglátjuk.

Mindenesetre látszik, hogy a magyar kormánynak nagyon a tyúkszemére léptek ennek a két – vagy egy – ügynek a nyilvánosságra hozatalával. Odáig érthető és várható is volt, hogy a kormánymédia nagyjából agyonhallgatja a történetet, az is, hogy összehívják a Nemzetbiztonsági Bizottságot, aztán majd jól nem döntenek sehogy, de mintha ellentámadásba lendültek volna: egy általam eddig nem ismert, „Bennfentes” című híroldal mára szenzációt ígért, egy „kétszínű politikus” leleplezését, aki „kettős játékot űz”. Mondjuk abban, hogy egy politikus kétszínű és kettős játékot űz semmi szenzációt, semmi nóvumot nem látok, és őszintén szólva az is hidegen hagy, melyikről van szó, nagyjából bármelyikükkel kapcsolatban kitörhet ez az ellenbotrány, aminek vélhetően az a célja, hogy terelje el a figyelem egy részét a megfigyelési ügyekről.

Így, zárásképpen csak annyit jegyeznék meg: Nixon ennél sokkal enyhébb megfigyelési ügybe bukott bele.

Bár az az Egyesült Államokban történt. Ott sok minden előfordul. 

Ha valaminek, hát ennek a történetnek mindenképpen lesz folytatása, hiszen a háromszáz megfigyeltből alig néhányuk nevét ismerjük – a legtöbben maguk sem lehetnek tisztában azzal, hogy őket megfigyelték.

Most ülünk tehát hosszú, méla lesben és várjuk, mi történik.

De hogy ez a házibuli mindenképpen folytatódik még, az bizonyos.

(Éppen ezért ez csak az 1. rész. S nem tudjuk, hány lesz még…– aszerk.)

 

Fotó innen

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

174 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr9016633028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s 2021.07.22. 17:32:28

@gazoló: "Guma meg közben törölte is))"

"az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD"

Ott basztam el, hogy a halálról írtam. Bár az is az élet része.

guma 2021.07.22. 20:07:30

@s: :)

első voltál :D

viszont nem akartam, hogy ezt a normális hangulatot felrúgja a "humort" nem értő tömeg...

(és most unalmadba cikiztél kicsit?)

taga20 2021.07.22. 21:58:05

@gazoló: tezsvérem, egy sellő harapja le a harmadikk lábadat!:)))

coub.com/view/21vvzx

jaés, jó hírek vidékről!:)))

hvg.hu/sport/20210722_puskas_akademia_vereseg_lettorszag

s 2021.07.22. 22:29:47

@guma: "a "humort" nem értő tömeg..."
Van itt egyáltalán ilyen? Ez egy roppant jó társaság. Azokkal együtt, akiket sikerült beugratnom.

gazoló pajtást például "reggel amikor olvastam,rögtön rákertestem a témára .."
Ez nekem mindent megér.

s 2021.07.22. 22:33:27

@guma: Különben nem akartalak cikizni. Tudom, hogy ha feltennék Mohamed prófétáról egy karikatúrát, nem lőnél le géppisztollyal. Ugye? :-)

taga20 2021.07.22. 22:36:28

@s: én mikor olvastalak, ako egyből bontottam a pezsgőt, amit erre szántam, asztán dughattam vissza a dugót a palackba:)))

s 2021.07.22. 22:53:29

@taga20: Idd meg, örgem! Van itt annyi botrány, hogy az egész Champagne régió termelése kevés lesz csak neked. Én töményet fogok inni, mert józanul kicsi az esély arra, hogy kibírjam.

taga20 2021.07.22. 23:05:41

@s: haver, egy jó kis ágyútalpasra én is beneveznék.

és még sírnék is:))

s 2021.07.22. 23:21:24

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Ady

s 2021.07.22. 23:28:13

@taga20: Az lesz pedig. Sírva vigadunk, jó magyar szokás szerint. Bebaszva, óbégatva, semmire sem jutva.

Neytiri1 2021.07.23. 06:40:33

@gazoló: szombaton jön a szerelő (legalábbis a szerviz hölgye ezt mondta).
Hogy aztán mi lesz (ha jön) és szerel, azt még nem tudom. :)

Neytiri1 2021.07.23. 06:53:09

444.hu/2021/03/09/mikozben-dul-a-jarvany-kormanykozeli-figuraknak-osztottak-igeretes-uzleteket

"Március 4-én csütörtökön az ország nagy része arra figyelt, a kormány hogyan kezeli az ismét súlyossá váló járványügyi helyzetet. Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter ekkor jelentette be az újabb szigorításokat. A kormány pedig javában készült a hétvégi tömeges oltási kampányra, amely csütörtök estére elkezdett káoszba fulladni.

Jóval kisebb figyelem jutott arra, hogy a kormány aznap jelentette be egy jelentős piaci szektor átrendezését. Csütörtökön adtak ki egy közleményt arról, hogy megvannak a nyertesei annak az állami pályázatnak, amely arról szólt, a jövőben kik tevékenykedhetnek felszámolóként, vagyis kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását."

És hogy miért jó felszámolónak lenni?
"A felszámolói piacra azért éri meg belépni, mert a felszámolás során értékesített vagyon négy százalékát a felszámolók kapják meg fizetség gyanánt. Ez nyilván akkor éri meg igazán, amikor jelentős vagyonnal rendelkező cégek kerülnek felszámolás alá. A különböző vagyonelemeket ráadásul ekkor gyakran a valós árnál jóval olcsóbban is lehet felvásárolni."

Neytiri1 2021.07.23. 07:11:47

telex.hu/belfold/2021/07/22/gulyas-amirol-sokat-irnak-a-politikaban-az-ugykent-letezik-de-a-pegasus-ugy-az-nincs

"Azt nyilatkozta Pintér Sándor a Telexnek, hogy ő soha nem tett olyan kijelentést, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem vásárolt a Pegasus szoftverből. Az Atv munkatársa megkérdezte Gulyást, hogy akkor ebből a kijelentésből mi következik? Gulyás szerint az, hogy vannak teljesen logikus módon nyilvános és nem nyilvános információk. Hogy melyik állam milyen technikai eszközt használ, az sehol nem nyilvános, mondta.

A kérdésre, hogy Orbánnak mi a véleménye erről az ügyről, Gulyás azt mondta, nagyjából az, amit ő korábban már elmondott. Gulyás szerint a politikában amiről sokat írnak, az ügyként létezik, de ez az ügy nincs. Az egy létező vád lehet, hogy jogszerű volt-e egy információszerzés, de az, hogy ki, milyen eszközt használ, az egy nem létező ügy, mondta Gulyás.

„A miniszterelnök úrnak az a véleménye, hogy az információszerzésnél különös figyelemmel kell betartani a jogszabályokat, és ha ez így történt, akkor nincs miről beszélni”

– mondta Gulyás."

Már biztos, hogy így történt (információszerzésnél különös figyelemmel kell betartani a jogszabályokat) és nincs miről beszélni?
Mikor lett ez biztos és bizonyított?

Neytiri1 2021.07.23. 07:19:44

telex.hu/belfold/2021/07/22/gulyas-szerint-az-idokozi-onkormanyzati-valasztasok-megtartasa-osszel-a-negyedik-hullam-miatt-felelotlenseg-lenne-igy-nincs-meg-dontes-arrol-mikor-lehet

mandiner.hu/cikk/20210722_gulyas_legkesob_jovo_ev_elejen_lehet_a_nepszavazas

"Gulyás szerint az időközi önkormányzati választások megtartása ősszel a negyedik hullám miatt felelőtlenség lenne, így nincs még döntés arról, mikor lehet."

"A legdemokratikusabb eljárás a népszavazás” – mondta a miniszter. 1989 óta fontos ügyekben a népszavazás rendkívül fontos volt. „Legkésőbb idén év végén, vagy éppen az év elején meg lehet tartani a népszavazást” – mondta Gulyás."

Vagyis az őszi önkormányzati választások megtartása a negyedik hullám miatt felelőtlenség lenne, de a fidesz által kezdeményezett népszavazás (ami országos), az erősebb negyedik hullám miatt sem felelőtlenség, főleg úgy, hogy a vírus negyedik hullámára nagyobb az esély -az eddigi tapasztalatok szerint nem az ősz- télen.

index.hu/belfold/2021/07/21/ot-kerdesben-kezdemenyezett-nepszavazast-karacsony-gergely/

Nagy kérdés, hogy melyik népszavazási kérelmet fogadják be. Vajon meg merik-e csinálni, hogy orbánét igen, karácsonyét nem?

Neytiri1 2021.07.23. 07:27:03

Egyébként, ha év végén,vagy jövő év elején lesz ilyen népszavazás és egészen biztos, hogy a kérdések alapján a fidesz viheti mutogatni az EU-ba, akkor is mit várnak ettől?
A pénzt nem fogjuk megkapni, hiszen ott a 33 oldal, hogy miért nem, viszont ebben nem változtatnak, eddig se tették, pedig már kaptak róla jelzést, nem eleget, hogy mi a gond.
Vagyis azokban nem lépnek, a népszavazás eredményét lengetik, de pénz ebből nem lesz.
Mi lesz itt e nélkül a pénz nélkül?

Neytiri1 2021.07.23. 08:03:40

Pénteki orbán

07:5024.hu
"Pegasus-botrány
Felvetődött az interjú során a nemrég kirobbant Pegasus-botrány, de Orbán Viktor rövidre zárta a kérdést, szerinte Pintér Sándor belügyminiszter már mindent elmondott az ügyben."
24.hu
Tényleg ennyi volt, hallgattam.

"07:36
Orbán Viktor: Brüsszel megtámadta Magyarországot
Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy a népszavazásra azért van szükség, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot.
54 oldalon keresztül azt követelik, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt.
Mind a család, mind a gyermekjog az Unió alapokmánya szerint nemzeti hatáskör - tette hozzá. Ha Brüsszel nem támadna meg minket, akkor nem lenne népszavazás."
Origo

Ez mit olvasott?

habakuk000 2021.07.23. 11:20:53

@Neytiri1: autóztam reggel, s valamelyik rádióban a magyar kormány reklámjaként elhangzott, hogy egy bosszúpornó miatt büntetett képviselő miatt nem ad pénz Brüsszel.
Nem pontos, de az értelme ilyesmi.
Eljátszadoztam a gondolattal, mennyivel jobb lenne, ha nem beszélnék magyarul. Teljesen komolyan mondom.

A Passuth és Kodolányi könyvek hiányoznának, a Frédi és Béni is, de ez valami egészen eszement világ, ami itt van, és elképzelésem sincs mi lesz még.

habakuk000 2021.07.23. 11:49:26

@taga20: Kár lenne összerondítani azt a kisuvickolt ágyútalpat. Annyit nem ér.

A lengyelek is vettek Pegazust, csak náluk már a vásárlásból lett botrány 2019-ben, s a működtetésre már nem kaptak pénzt, most olvastam az ÉS-ben.

Neytiri1 2021.07.23. 11:55:01

telex.hu/belfold/2021/07/22/honapokig-tarto-elokeszuletek-utan-a-magyar-kormany-inkabb-lemondott-a-norveg-alap-77-milliardjarol-mert-nem-akartak-elfogadni-a-kivalasztott-civileket
"A támogatások nagyobb része a kedvezményezett országok minisztériumain keresztül érkezik. Egy kisebb, néhány százalékos hányada, a civil alap azonban nagyobb helyi civil szervezeteken keresztül jut el a többi támogatotthoz. A magyar kormány ezt a kisebb részt támadta meg 2014-ben. Lázár János vezetésével azzal vádolták az akkori civil lebonyolítókat, az Ökotárs és az Autonómia Alapítvány által fémjelzett konzorciumot, hogy pártközeli szervezeteket támogattak."
A fidesz hogyan osztja a pénzt és kinek és mi alapján? Úgy egyébként, ha már...

"Szerda volt a végső határideje annak, hogy a magyar kormány képviselői megállapodjanak Norvégiával a Magyarországnak járó támogatásokról, konkrétan arról, hogy a civil célokra jutó 4 milliárd forintnak melyik szervezetek legyenek a lebonyolítói. A megállapodás szerint ez lett volna a feltétele annak, hogy a teljes, 77 milliárdos összeget megkaphassuk, azt ugyanis a norvégok kikötötték, hogy a civileknek járó pénzekről nem dönthet közvetlenül a magyar kormány."
Vagyis 73 milliárdot elenged 4 milliárdért?

telex.hu/gazdasag/2021/07/23/a-norveg-kulugyminiszter-is-elmondta-hogyan-mondott-le-magyarorszag-77-milliard-forintrol
2021. július 23.

Az biztos, hogy minden pénzt orbán szeret szétosztani, ha ő nem teheti, akkor nem kell.

Neytiri1 2021.07.23. 12:00:58

@habakuk000: teljesen ráálltak, hogy azt ordibálják sértetten és felháborodva, hogy a gyerekvédelmi törvény miatt nem kapták meg a pénzt. És ezt egy csomó szerencsétlen el is hiszi és óbégat ezeknek a FB-ján, hogy micsoda szemétség, és nem adják a gyerekeiket a buzik kezére.

Csak azt nem értem, hogyha hozzáférhető az írás, hogy miért nem (linkeltem, tök egyszerű a hozzáférés), akkor hogyan van képük ezt csinálni?

És az EU mikor fog megszólalni, hogy nembazdmegnemazért, tanuljatokmegolvasni.

És ahogy kérdést fel is tettem, ezek szarnak arra, hogy mi az EU problémája, amiért nem adja a pénzt, akkor nem is fognak rá válaszoni, illetve legalább kicsit változtatni azokon, hanem táncol azon, amit kitaláltak éjszaka a pofon után. Így egészen biztos, hogy nem lesz meg az a pénz.

habakuk000 2021.07.23. 12:56:50

@Neytiri1: Tarthatnánk egy "pozitív" hétvégét. :)
Annyi ocsmányság gyűlt össze ezen a héten, hogy nemigen vagyok képes többet befogadni, ahogyan látom, mások se nagyon.
Tagával beszélgethetnétek a piros autóitokról vagy a suuba blogon szerzett ismeretek gyakorlati hasznosításairól, szidhatnánk pozitívan közösen ezt a kutyafülű Gazolót, amiért egy árva halpiacos vagy sima piacos képet nem volt képes küldeni, nem beszélve a dubrovniki templom előtti tér fagylalt és (turista) felhozataláról, Szümtük mesélhetne a szilváiban található kukacok lepkeváltozataitól, a titokzatos S setéten, de serényen verselhetne, Jégtörő uram konzervatívkodhatna, Guma bemutathatná újonnan szerzett HP gépes ismereteit, Eszter, Eszter ígérted a következő fejezetet is!!!

Bármit, csak ne kelljen már erre az összerondított, ocsmány társaságra rágondolni se.
Nem szoktam emlékezni dátumokra, ez a hét - és még nincs vége, holnap pride - emlékezetes lesz.

www.youtube.com/watch?v=LsgO5OTUsRU

Neytiri1 2021.07.23. 13:23:31

@habakuk000: www.youtube.com/watch?v=YUBuxIC-bmA
Nekem ezt a macskát nézve és hallgatva a nyekergését már pozitív hullámaim keletkeznek. :)

Neytiri1 2021.07.23. 13:26:17

@habakuk000: magadról nem írtál, hogy mivel járulsz a pozitív hétvégéhez. :)
Nos? :)

habakuk000 2021.07.23. 13:45:31

@Neytiri1: Határozattan szidom Gazolót, gunyoroskodom a piros autóitokon, lesajnálom Szümtük növényvédelmi módszereit, Eszter új fejezetét kritizálom mint állat lehetőség szerint mielőtt elolvasnám, szóval igaz nemzeti magyarként mindent elkövetek a jó hangulat fenntartásáért.
Ez helyrebillentené a megroggyant lelki egyensúlyomat, azt hiszem.
www.youtube.com/watch?v=e4My2EGFxkI

Neytiri1 2021.07.23. 14:21:19

@habakuk000: morgós medve leszel egész héten?
Hát jó. :)
Csak a kis piros autómat ne bántsd. :)))
Milyen szép volt a sárga repceföld előtt a kék éggel és a fehér felhőkkel.
Semmilyen más színű autó nem lett volna ilyen gyönyörű ezek között. :)

habakuk000 2021.07.23. 14:45:52

@Neytiri1: Felhívnám figyelmedet, hogy virágzik a napraforgó.
Őt már a félfülű kolléga is nagyon szívesen festette.

www.youtube.com/watch?v=U37yNs94awk

Neytiri1 2021.07.23. 14:55:54

@habakuk000: ó, hát én már túl vagyok naprarogós fotózáson is, de a kis vörössel nincs még közös fotó, úgyhogy remélem még egy darabig virágoznak, mielőtt leöntik őket azzal a rettenetes borzalommal, amitől olyanok lesznek, mintha tűz pusztított volna őket.

www.youtube.com/watch?v=tUUElxEGo0U

habakuk000 2021.07.23. 15:16:10

@Neytiri1: Van. Az apátságnak állítólag szép borászata van.

www.youtube.com/watch?v=yqWvZ4oaxUM

habakuk000 2021.07.23. 16:18:50

@Neytiri1: Nahát...sose is nem nézek többet ilen brüsszelita szexuális eltévelyedésemre apelláló propagandagendervideót. Nem. :(

Ezt igen, így táncol és öltözködik illedelmesen egy igazi keresztény nemzeti félázsiai kipcsák.
www.youtube.com/watch?v=Nl9uWRu0fo4

Az a drága jó bor arravaló, hogy leöblítsük a tőtött káposztát vagy pacalt, aztán fél óra múlva kihányjuk az egészet civilizált állampolgár módjára.

( ez gusztustalan lesz, de szép emlék: katonaságnál bizei rettenest csempésztünk be a csajkákban, arra futotta a zsoldból, ha azt valaki kihányta a szakaszban, pezsgett a betonpadló is.)

Egyébként tényleg érdekes: részeg disznó módjára emberkedni, nők alá nyúlkálni, nyálcsorgatva dekoltázsokba bámulni igaz keresztényhez méltó szokás, pridon kézenfogva sétálni istentelen bűn. Fura.

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.23. 16:40:53

@habakuk000:

Persze. Aztán meg sírnál, hogy megroggyant a balajajkád.;Đ

habakuk000 2021.07.23. 17:18:06

@látjátok feleim szümtükkel: Megroggyant, épp most telefonált a kazak cimborám, menne Prágába az anyjához, aztán a szputnyikkal nem nagyon akaródzik beengedni a cseheknek őt.
Elég hülye világ lett, eddig is az volt, de most másképp az.

www.youtube.com/watch?v=0wHYHMpHmSg

taga20 2021.07.23. 17:54:49

@habakuk000: haver, nekem most ez a szellemi munícióm.

a természetesjó manifesztációja ez az ember:)))

www.youtube.com/watch?v=W6Efnxiu32s

habakuk000 2021.07.23. 18:27:24

@taga20: :)
Fogadd meg szépen az aranyember tanácsait, élj keresztényiesen, ne jógázz, hogy sikeres lehess és akkor majd egyszer elteheted emlékbe andika kiköpött rágógumiját.

Neytiri1 2021.07.23. 18:39:25

@taga20: akkor jöhet szellemi tápláléknak József Attila is - gondolom. :)
www.youtube.com/watch?v=AXUADjjuPU8

taga20 2021.07.23. 18:48:07

@habakuk000: hát szerintem nem fok menni ez a keresztes dolog haver, me full ateista vagyok:)))

ja és nekem meg mindig ez jut eszembe manapság, mikor a magyarnyelvről, és a csutigeciék rezsimjéről van szó.

coub.com/view/2nwck1

taga20 2021.07.23. 18:58:39

@Neytiri1: bántottalak én téged bármikor?:)))

na ezé kiveszek a hűtőből egy sört, és bevágom a hideg sört:)))

www.youtube.com/watch?v=22XhQPwybpk

Neytiri1 2021.07.23. 19:02:12

@taga20: a hűtő szó tabu te... tabute. :)
Vénszivar Tyereskovának hívott Bajkon úr koromban. :D

taga20 2021.07.23. 19:17:41

@Neytiri1: vénszivar, szerintem már fiatalszivar korában is egy pöcs volt:)))

holnap, ha jön a mester, akkor ne pongyolába nyissá ajtót, me még téged szerel meg és nem a hűtőt:)))

Neytiri1 2021.07.23. 19:36:39

@taga20: voltak jó pillanatai.
Téli kabát, csizma, sapka és sál lesz rajtam. :)
Na meg maszk.

habakuk000 2021.07.23. 19:50:50

@Neytiri1: Belülről kell ellentartani?

habakuk000 2021.07.23. 19:56:15

@taga20: Csak gyakorlatozz szorgalmasan, mert jön Brüsszel, aztán csak azon veszed észre magad, hogy holnaptól te mosogatsz és te sütöd a női szeszélyt.
www.youtube.com/watch?v=hrnhpNw7hUI

taga20 2021.07.23. 20:05:02

@Neytiri1: az erényövet elfelejtetted, te kis huncut!:)))

taga20 2021.07.23. 20:31:14

@habakuk000: ez a zene, hogy jött ide? nem rossz, de nem is jó.

zenét szoktál haba, kicsit más kultúrkör, de jó, tessék!:))

www.youtube.com/watch?v=9bkO1rbIm1g

habakuk000 2021.07.23. 21:37:47

@taga20: Alakulsz, a keresztre feszítést azé ne nagyon forszírozd, nem nagy mulatság.
Délután állt a talpamba egy tövis, át se szúrta az egész lábfejemet, mint Jézusnak, mégis úgy sántítok, mint profifelcsúti sztárfocista 0:3-nál a Baltikumban.

www.youtube.com/watch?v=Q4PWv_E2fSA

taga20 2021.07.23. 21:49:56

@habakuk000: nigger, átérzem, átégetem a kínodat:))))

na, zene, me nem vagy menthetetlen vidéki!:)))

www.youtube.com/watch?v=v-YzdvmD2aQ

taga20 2021.07.23. 22:12:36

@habakuk000: tudod mi foglalkoztat mostanság?

hogy te és guma le fogtok lépni lassan, de utána én/mi jövünk.

ja és a zene örök:))) és 27.

www.youtube.com/watch?v=OeEzmPs7i_U

gazoló 2021.07.24. 06:17:24

@s:

"gazoló pajtást például "reggel amikor olvastam,rögtön rákertestem a témára .."
Ez nekem mindent megér."

tudtam,hogy nem igaz,de hátha mégis,ráadásul komoly))tényezőnek tartalak ezért rohantam el megnézni))

'mijafasz?)) rohantam el szemtörölgetve megnézni.

.....
vmi ilyen következne be,ha igaz lenne:

youtu.be/VsyGjxTmAd4

gazoló 2021.07.24. 06:22:16

Mind, aki jó volt, elment rég,
Senki sem mondja, hogy játsszak még.
Senki se kell, mind elment,
Túl nagy a zaj ott kint, s itt bent.
Nincs diadal, nincs taps és fény,
Éjszaka lett a legvégén.
Semmi se kell, így van jól,
Nincs takaró a hangokból.
Éjszaka lett, így van jól,
Nincs diadal a hangokból.
Ahogy múlik az éj, ahogy fölkel a nap,
A fény belopózik a lombok alatt.
Ahogy tágul az ég, és a völgy puha zöld,
Virágait végre kibontja a föld.
Valahol gyönyörű nyár van,
Valahol Európában.
Valahol hazafelé, mindig a nap elé
Úsznak a kifakult, lomha folyók.
Ahogy múlik az ég,ahogy fölkel a nap,
A gyűlölet végre a múltra marad.
És a fák, a vizek, és a tétova szél,
S a néma hegyoldal is újra beszél.
Valahol gyönyörű nyár van,
Valahol Európában.
Valahol egy zenekar, éhes és fiatal,
Újból játszani kezd.
És jönnek a hírre a rongyos, fáradt emberek
Valahol Európában.
Valahol Európában.
Valahol gyönyörű lesz még a nyár.

gazoló 2021.07.24. 06:44:11

@habakuk000:

kiló oktopusz lesz maradhat?))

kepkuldes.com/images/1291f11b402631db58a21cac21d2b615.jpg
...
ezz meg jó lesz sűllyeszteni lédimilliárdot))

kepkuldes.com/images/d963a61cd1f93407063563f4e7586ca8.jpg

egyébként kapd be a lábujjam,azért is megfürödtem a hátsó várfalnál,hogy bosszantsalak))

kepkuldes.com/images/70c7fd552ec654f623c1b5787278f2a9.jpg

jóreggelt))

taga20 2021.07.24. 07:36:50

@gazoló: köszike, de remélem már jöttök vissza ide magyarba, a dzsuvába, me két hete esz a sárga irigység miattad!:)))

coub.com/view/72j34

Neytiri1 2021.07.24. 09:14:45

@habakuk000: dehogy. :)
Viszont ma reggel is jó hűvös van, csak azért. :)))

Neytiri1 2021.07.24. 09:16:01

@taga20: egy szerelőnek nem nagy kunszt kinyitni, így feleslegesnek éreztem. :)

Neytiri1 2021.07.24. 09:17:31

@gazoló: kedves lábad van. :))))

Neytiri1 2021.07.24. 09:18:50

@gazoló: köszi a cicákat! :)
Taga macskás? :O

gazoló 2021.07.24. 11:31:10

@Neytiri1:

remélem megoldódott a hűtőproblémád!
csekélységem épp fel kart ajánlani egy működő kompresszort,de beforrasztani azt másnak kellene,mert ahhoz nincs szerszámom))

gazoló 2021.07.24. 11:35:34

@taga20:

tegnap végigzötyögtem a balkánt,imádott Boszniámon keresztül.
végül itthon vettem észre,a Barcs-Szigetvár távon,hogy igazából ez itt a balkán.
drágatündér határőrlányka

gazoló 2021.07.24. 11:43:22

@taga20:

..mindenkivel felnyitatta a hátsó ajtót..azt hittem kéthetes mosatlan alsógatyám érdekli,mint vámárú,de végül rájöttünk..ki van adva nekik..migráncs szállítás miatt érdeklődnek.
ráadásul.itthon vártak az elmebajos nedvesvezér levelei.

annyacsája..mondaná néhai megboldogult Alfonzó(

taga20 2021.07.24. 11:45:53

@gazoló: ez a barcs felé menés megéri?

nem egyszerűbb és gyorsabb zágráb felé?
azt látom, hogy km-ben több, de időben nem kevesebb?

habakuk000 2021.07.24. 11:50:15

@taga20: Asszondod, hogy kezdjük gyűjteni a rőzsét égetéshez? Van még idő, de köszönöm, hogy figyelmeztetsz. :)
Mi az a 27? Nem értem.

www.youtube.com/watch?v=XW91sq0bptY&list=RDMM&index=5

taga20 2021.07.24. 12:00:13

@habakuk000: üsdbe a gugliba, hogy 27évesek klubja.

csodálkozom, hogy nem vágod a huszonhetet!;)

www.youtube.com/watch?v=hEMm7gxBYSc&list=RDhEMm7gxBYSc&start_radio=1&rv=hEMm7gxBYSc

Neytiri1 2021.07.24. 12:05:19

@gazoló: elviszik. Szép és nagy egyébként, így üresen szinte új, hűlt helyével emlékeztet majd arra, hogy milyen szép is azélet vele. Majd rakok oda valamit. Virágot, széket, dobozt, vagy odaállítom a fiamat, mert a luk, ami marad lehervasztó. :)
Azzal, hogy elviszik, kiesett a mamárjólesz lehetőség.
Hogy mikor tekintenek rá a gelkások, mikor szedik szét, mikor döntik el, hogy mi a baja, mikor csinálják meg, mikor hozzák vissza, vagy mikor döntik el, hogy szépsége bár páratlan még mindig, a szíve már feladta, a csuda tudja.
Köszönöm a felajánlásos kompresszort. :))))

habakuk000 2021.07.24. 12:05:32

@gazoló: El ne felejtsd megkoszorúzni Szulejmán emlékművét. :)
Nem tudom, van-e még ország a világon, aki a kitakarodott hódítónak állít szobrot? Pluszbónuszként diktátor elleni lázadás leverésére emlékerdőt ültet.

A tintahalat kiböjtöltem a két hét alatt , de ha már Bosznia, bárányt ettetek út szélén paradicsommal, zöldségekkel, friss puha kenyérrel? :)

habakuk000 2021.07.24. 12:26:24

@gazoló: Hogy néz ki Bosznia? Nagyon régen jártam már arra, még az ostrom után, pontonhidakkal, megerősített, szlalomos ellenőrzési pontokkal, ahol a fekete legény vigyorogva célzott az autóra a géppuskával, rádiós jelentéssel a következő pontra és rengeteg, rengeteg rommal.
Nem jó egy háború.

gazoló 2021.07.24. 13:09:55

@habakuk000:

néztem nagyot a törökmagyarbarátságparknál..mijafasz????
mindig Banja Luka,Jajce,Mosztár fele törünk át../lassú,de no autópályadíj/csodálatosak a kékzöldfolyóik tavaik,vízeséseik,az üdezöld káposzta,málna,bab,dinnyeföldjeik,a minaretek keresztes templomokkal ..az egész kettőssége..a még mindig szétlőtt házak és temetőik szomorúsága.
na és a janjetina,jó hideg sörrel))

taga20 2021.07.24. 14:19:18

@gazoló: egy jó kis kárlovácsko most jól esne:)

Neytiri1 2021.07.24. 16:03:09

Nálunk a nagy magyar coop-ban szar áru van, kevés és drága. A zöldség-gyümölcs rohad, hús alig.
A multikban szép, több és akcióasabb.
A multiknál sok tízezer ember dolgozik, és akkor még nem említettük azokat a cégeket, akik a reklámot, a takarítást végzi és a szállítókról, akik jó része magyar, a nyomdákat, ahol nyomják az újságokat.
De van olyan magát nagyon okosnak képzelő hülye, aki szerint ki kell takarítani a multikat.
Én nem kérek a kitakarított kereskedelemből, mert most, amikor a sok magyar szarnak legalább van konkurenciája igyekeznek, de ha az sem lesz és csak a magyar szarokból lehet vásárolni, akkor még szarabb világ lesz, mint most.
Persze van szuper coop, meg szuper-szuper cba, de nem mindenhol, sőt kevés helyen. A magát oly okosnak gondoló hülye kicsit szűk látókörű.

gazoló 2021.07.24. 16:17:22

@Neytiri1:

ikea,dechatlon,lidl,aldi népjóléti szolgálatot végez,bár minőségben, itt,ott alatta vannak nyugati tessóiknak(

gazoló 2021.07.24. 16:18:25

@taga20:

szar sör,de ott lenn hidegen jól esik))

gazoló 2021.07.24. 16:23:24

még ez jutottt ecembe végiggurulva a hatvanhetes úton:

"Emberlelkű földeken
Emberlelkű földeken
Sétál gyöngy tekintetem
Titkos madárral sűrűbe száll
Ha érthetnélek süllyedő
Ólomszívű múlt idő
Elmondanád, hogy van hazám

Az alvó hóval álmodom
A téllel nem barátkozom
Ingyen kabátom lélekruhám
Ha városlátó ablakon
A holnap csendben átoson
Felhővilágban sincs hazám
Ágyam bánat, alszom félelemmel
Összebújok szajha bűnömmel megint
Látlak tiszta fátyol képzeletben
Nem talállak átkozott törvény szerint

A megváltás ha útra kél
Szívünk városába ér
Békés hajókon
Széles Dunán
Ha bánatföldről fúj a szél
Sétálunk csak könnyedén
Embervilágban légy hazám"

youtu.be/GCh719kB5Tk

taga20 2021.07.24. 16:25:51

@Neytiri1: frau látom, hogy olvasgatod te is a barátunkat:)))

csak itt nem fogja vágni senki, hogy mit írtál!

Neytiri1 2021.07.24. 16:38:38

@gazoló: nálunk létkérdés a lidl, és társai. Ha a magyar csúfos coopra és cba-ra kellene támaszkodni bevásárláshoz, akkor az komoly minőségi romlás lenne, nem beszélve az egyébként is szűkös pénztárcámról.
Annyira egyszerű kiköpni magából néhány hülyének, hogy takarodjanak a multik.
Nem tudom, de még az is lehetséges, hogy fizetést is többet adnak.

Neytiri1 2021.07.24. 16:40:41

@taga20: igen, miután felhívtad a figyelmemet, hogy emleget, és elolvastam, benézek sűrűbben.
Írni nem írok, mert azt írtam nekik, hogy nem írok oda, mert bosszantom őket. Hülyén nézne ki, ha beszólnék ennek a nagytudásúnak.
És mivel idejár olvasni, ezért gondoltam, hogy tudni fogja, hogy neki írok. :)

gazoló 2021.07.24. 16:44:34

@Neytiri1:

ennek ellenére számtalan olyan ökör van(magyarmarha) aki csakazértis a dzsuvás cébéába jár döghúst vásárolni.

habakuk000 2021.07.24. 17:04:48

@gazoló: végre valami értelmes kép, nem csak a túlsózott pocsolya :)
Fene egye meg egyesek jó dolgát. :)

habakuk000 2021.07.24. 17:10:42

Tudom, hogy belerondítok a szombat délutáni idillbe, de Jégtörő uram helyében csak megnézném a pridos és ellenpridos videókat, aztán csak elgondolkodnék azon, hogy a lincseld meg-et ordító kopaszokkal valóban szerencsés-e értékközösséget vállalni...

De akár orbánnal is... A kopaszok is elég nagy szegénységi bizonyítvány, de azok legalább buták, ugyanakkor orbán több annál, bűn.

gazoló 2021.07.24. 17:16:28

@habakuk000: ))))

nyugi csak kempinges sátorral csövezés volt,túlnyomórészt itthonról hozott kajákkal..sört azt nem vittünk így kénytelen voltam a kétliteres húszkunás jéghideg karlovacskót inni folyadékpótlásra))

gazoló 2021.07.24. 17:20:28

@habakuk000:

növényes képeket mad küldök később és diszkréten megbeszéljük majd a klímaváltozás ottani hatásait))

habakuk000 2021.07.24. 17:25:16

@gazoló: Én nagyon szeretek sátrazni. :) Kempingezni is. Így jártuk be Görögországot, Nyugat-Európát, Keletet is.
Legnagyobb sátras élményem, amikor vonattal mentünk Iglóig, éjfél körül értünk oda, az állomáson akartunk aludni, hogy majd reggel kibuszozunk Csingóba a Hernád-áttöréshez, ott van a domboldalon kemping, de a hülye rendőrök felrugdostak, hogy nem aludhatunk az állomáson, az egy szem szállodába nem engedtek be, visszaszivárogtunk volna az állomásra, de a rendőrök szépen kisétáltak velünk a város szélére, úgyhogy kiballagtunk az éjjel a kempingbe, sötétben levertük a sátrat, aludtunk, majd reggel a cimborám, ahogyan mászott ki, kapásból beletenyerelt egy tehénlepénybe.
Máig nem értem, hogyan vertük fel és hogy másztunk be úgy, hogy az a lepény ott maradt a téblábolásunk közepette sértetlenül. :)

habakuk000 2021.07.24. 17:34:28

@Neytiri1: Jobb, korrektebb munkaadó, áfát sem csal.
Nekünk sajnos csak a tesco játszik, mert csak ő szállít ki a környékünkön, pedig jó lenne a másik kettő is, de a járvány óta nem járunk nagy boltba.
Nagyon jó a tesco honlapja, jó szolgáltatásokkal, -kedvenc termékek, leárazások, leárazott kedvenc termékek - a rendszeres bevásárlások, ha nem szórakozni akarsz tömeget kerülgetve, baromi egyszerűen, kényelmesen megoldható, szépen papírzacskókba szortírozva hozzák a ternmékcsoportokat, ajándékot is adnak mindig, ma pl valamilyen Staropaven gyártmányú sört és kutya jutalomfalatot.

Neytiri1 2021.07.24. 17:37:51

www.youtube.com/watch?v=NBkyth_KT3E

Rám is találhatna már ilyen kandi kamera féle, kíváncsi vagyok, hogyan reagálnék. :)

Neytiri1 2021.07.24. 17:39:41

@gazoló: nem csak ez a szerencsétlen nyomja ezt, de nem tudom, hogy akik igen, azok végiggondolták, hogy mi lenne a multik nélkül? És jó lenne, ha nem csak nagyvárosiak piaccal, nagyobb cooppal, cba-val rendelkezők pampognának, hanem megnéznék, hogy kisebb települeseken ez mivel járna.
És ismétlem, munkaerőt is egész komoly mennyiséget foglalkoztatnak.

Neytiri1 2021.07.24. 17:44:44

@habakuk000: én szívesen elmegyek, leginkább este, vagy korán reggel, a c betűs magyar vackokba csak végszükséglet esetén, de a házhoz szállítás bejött nekik, a többi is megy utána. Ha jól emlékszem, igazából a Tesco volt az első.
Én mondjuk az Auchan-t jobban kedvelem, de az nagyon kevés van és nagy távolságra.
Viszont a lidl és az aldi mérete az, ami igazán bejön, sem sok, sem kevés.
Egy szónak is száz a vége - szokták mondani - a versenyhelyzet is fontos, és az áru is, és az ár is.
Ha nem lennének, nagyon rossz lenne.

habakuk000 2021.07.24. 17:51:19

@Neytiri1: Érdekes, a lidlit és az aldit szokták szeretni az emberek, sokan a spárokat is.
Nálunk nincs Aldi, legközelebb Hatvanban van, én csak ott voltam néhányszor, nem ismerem a termékeiket, a lidlit igen, a szüleimnek ott vásároltam régebben olyan bevásárlólista alapján, ami figyelembe vette az optimális útvonalat. :)
Akkurátusak. :)

Neytiri1 2021.07.24. 18:11:39

@habakuk000: interspar jó. :)
A másik kettő hasonló termékeket forgalmaz, műszaki cikkekkben állítólag csak a nevek mások.
Ahol nincs piac, ott pedig a friss zöldség és gyümölcs leginkább reggel egészen normális. Bár a legjobb az állandó piac lenne, de az sincs mindenhol és ahol igen, ott is egyre inkább kiszorulnak a nénik-bácsik, nagybani hajnalban vásárolt áruk, ugyanolyan árral. Miért jó ez nekem, a vásárlónak? Semmiért.
Amikor Pestre jártam, illetve amikor ott éltem, szerettem piacra járni. Sokfelé dolgoztam és laktam, mindenhol az elsők között volt a közeli piac megkeresése.
Én a régi piacokat szerettem. A Lehel piac... mennyivel hangulatosabb volt, mint ez a nagy hodály.
Amikor a Városliget közelében laktam, akkor pedig minden szombat a Garai piaccal indult (az is modern lett :( ), aztán a cukrászdával mellette.
Meghatóan aranyosak lehetnek a szüleid. :)

habakuk000 2021.07.24. 18:23:39

@Neytiri1: Ha már bevásárlás:
www.portfolio.hu/gazdasag/20210724/ujabb-arrobbanasra-keszulhetunk-a-boltokban-ez-a-noveny-most-a-bunos-493800

Ez korrekt cikk, a hét második felében már engem is kerestek ukrán szállítási lehetőségek nézelődése céljából, ha a hús- és tejtermelők nem kapnak támogatást, tönkre fognak menni, mert a 3.000 forintos csirkemellet nem fogják megvenni az emberek. Kivétel lölö és csányi, lehet pont ezért várnak ki, ingyen jussanak a konkurrencia eszközeihez.
De fölmegy a liszt ára is, tavaly a malmok még normális aratáskori árakon vásároltak, most 60.000 ft alatt nincs búza, a parasztok várják a 70, van aki a 80 ft-t.
20-30 %-os drágulásnak kell bekövetkezni.
Szóval nem napfényes a jövő.

Neytiri1 2021.07.24. 18:24:48

infostart.hu/belfold/2021/07/24/farkas-florian-marad-a-lungo-drom-elen

ezt is mindig megválasztják. Van valami érdemleges amit csinált eddig?
Nem ennek voltak ügyei?
Vagy mind álhír?

taga20 2021.07.24. 18:55:59

@habakuk000: mivan vidéki, besértődtél?:))

42-t vágod?:)))

habakuk000 2021.07.24. 19:06:07

@taga20: Miért is? Nem.
Azt se.

Szél beszéd:
Az elnyomó hatalomra a legnagyobb fenyegetést a szabad, önmagukkal és másokkal békében lévő emberek jelentik. A szabad és az egyenlő társadalom, az elnyomó hatalom legnagyobb ellenfele.
Ez nincs nálunk.

s 2021.07.24. 21:02:52

@gazoló: "tudtam,hogy nem igaz,de hátha mégis"

"Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz."

Vörösmarty

Késő volt, és eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha mégis . . .Leírtam. Talán nem kellett volna . . .
süti beállítások módosítása