He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Candiru-szoftvert pl ezek az országok használták Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr. Meg persze mi?

2021.07.19. 21:00 guma

Szele Tamás: Magyar Nemzeti Watergate 1. rész

Szó, ami szó, eléggé felbolydult ma reggelre a magyar közélet, ami nem csoda, mert azt még magam sem tételeztem volna fel, hogy pártunk és kormányunk képes lesz egy saját fejlesztésű Watergate-üggyel előállni. Úgy látszik, alábecsültem őket, többet tudnak, mint amennyit kinéztem belőlük. Akkor lássuk, mit tudunk viszont mi a megfigyelési botrányról?

Elsősorban azt tudjuk, hogy ez nem egy botrány, hanem kettő, bár a kettőnek lehet (sőt, kell is legyen) köze egymáshoz. Csak a két ügy összefolyt, de mi próbáljunk meg ebben a kérdésben is tisztán látni. Tehát: pár nappal ezelőtt már kipattant egy megfigyelési botrány, az izraeli Candiru cég egyik kémszoftverével kapcsolatban, amit elvileg megvásárolt és/vagy használt a magyar kormány.

Mit kell tudnunk a Candiruról?

Elsősorban azt, hogy nem Candiru a neve. Ezt a műhelyt 2014-ben csak alapították Candiru néven: 2017-ben DF Associates, 2018-ban Grindavik Solutions, 2019-ben Taveta, tavaly pedig Saito Tech névre keresztelték át. Szóval, mint minden jobb titkosügynöknek, ennek is sok neve volt, van és lesz is még. Azonban már két hónappal az alapítása után bevásárolta magát a cégbe főrészvényesnek bizonyos Isaac Zack úr, aki arról nevezetes, hogy korábban pénzzel támogatta az ugyancsak kiberkémkedéssel foglalkozó izraeli NSO Group megalapítását is, amely a 2018-ban meggyilkolt szaúdi disszidens, Dzsamál Hasogdzsi lehallgatása és a mexikói kormány kémkedési ügyei miatt is botrányokba keveredett. (Az NSO-ról még sokat fogunk beszélni, szóval jegyezzük meg a nevét.)

Mit tud ez a Candiru-fejlesztésű szoftver?

Elég sok mindent, bár nem olcsó. Megvette Magyarország, bár nagyon nem most, onnan tudjuk, hogy van nekünk ilyenünk s hogy megtalálták a használatának a nyomait. Éspedig a Torontói Egyetemen működő Citizen Lab kiberbiztonsági kutatóintézet vette észre, bár ők a Windows biztonsági réseit keresték és találták is meg – többek között ilyenen keresztül működött a mi kis barátunk is. Az egyetem jelentése szerint tíz ország használta a Candiru-szoftvert, közöttük olyan szabad és demokratikus hatalmak, mint Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr. Meg persze mi. A szoftver különben működik Windows nélkül, Android-környezetben is, csak a Windowson keresztül fedezték fel a tevékenységét. És az internetes scannelés (inkább elemzés) kimutatta, hogy Budapest is használta, bár azt nem részletezték, mikor és mire.

Arra, amire való: kémkedésre.

Csak éppen ez költséges mulatság. Az alapszoftver potom tizenhat millió euró, de ennyiért teljes betekintést nyújt tíz célszemély teljes online tevékenységébe és telefonbeszélgetéseibe. Aztán másfél millióért lehet vásárolni hozzáférést újabb tizenöthöz, és így tovább. Szóval, az alapcsomag 5,744 milliárd forint, minden bővítés kicsit több, mint félmilliárd. Ez azonban csak egyetlen országra érvényes licenc: egy újabb 5,5 millió eurós kiegészítéssel már öt további országban és újabb 25 eszköz megfigyelésére alkalmazható a kémprogram.

Tehát, erről volt szó először a múlt héten, szögezzük le: a szoftvergyártó cég neve Saito Tech, bár Candiru néven ismert, és a leleplezőjük a Torontói Egyetem Citizen Lab nevű kiberbiztonsági intézete.

Épp ezért volt nagyon érdekes, hogy tegnap este-ma reggel egy kísértetiesen hasonló ügy robbant ki, melyben viszont a szintén izraeli NSO Group eszközeivel figyeltek meg világszerte potenciálisan körülbelül ötvenezer személyt, leginkább tényfeltáró újságírók, üzletemberek, politikusok, laptulajdonosok. Azért írom, hogy potenciálisan figyelhették meg, mert a célszemélyek telefonszámai kerültek nyilvánosságra, őket akarták figyeltetni az NSO ügyfelei, aztán a megfigyelésre vagy sor került, vagy sem. Ne feledjük, ez egy magáncég, mely azonban már honlapján is úgy mutatkozik be, hogy:

„Segíti a kormányzati ügynökségeket a terrorizmus és a bűnözés megelőzésében és felderítésében, hogy életek ezreit menthessék meg világszerte.”

Ez remekül hangzik, csak ha belegondolunk, hogy a tyúkszem radikális megelőzése a láb tőből való amputációja is lehet, akkor érthető, miszerint az ember ezt üres, fellengzős szólamnak érzi.

Az NSO egy Pegasus nevű kémprogramot használt, és a listájukon bizony van háromszáz magyar célszemély is. Közöttük újságírók: Panyi Szabolcs és Szabó András a Direkt36-tól, Dercsényi Dávid, aki a HVG-nél dolgozott és egy neve elhallgatását kérő negyedik kolléga. Egy sajtófotós, aki azért kerülhetett célkeresztbe, mert együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Befektetési Bankról szóló anyagán. Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa, az övé például a 24.hu, a Hírstart, aVezess, a Startlap, az nlc, a Házipatika, a Nosalty, a Cosmopolitan.hu, a magyar National Geographic, a Nőklapja.hu, a Gardenista, a Marieclaire.hu és még számtalan kiadvány. Látjuk a listán Chikán Attilát, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterét, aki úgy kerülhetett rá, hogy részt vett Varga Zoltánnal és másokkal közösen 2018-ban egy közéleti témájú vacsorán. Ott szerepel Simicska Lajos fia és Adrien Beauduin, a CEU egyik külföldi diákja, akit szintén 2018-ban őrizetbe vettek a magyar hatóságok egy kormányellenes tüntetésen.

Ebben a pillanatban érkezett a hír: Gémesi György gödöllői polgármester neve is a listán van. Továbbá Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke.

Ennyi nevet ismerünk, izgalmas lenne tudni a többit is, de azokat vagy majd meglátjuk, vagy nem.

Ebben az ügyben tehát a céget NSO-nak hívják, a megfigyelő szoftvert Pegasusnak, és az ügyre összesen 17 szerkesztőség – köztük a Washington Post, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Le Monde – bevonásával a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat derített fényt az Amnesty International (AI) jogvédő szervezettel közösen.

Aztán tekintsük azt is, hogy tavaly októberben volt egy megfigyelési botrányunk, mikor is kiderült, hogy a kínai Shenzhen Zhenhua Data Information Technology nevű cég 710 magyar célszemélyről gyűjtött illegálisan adatokat. Ők leginkább a politikusok és családtagjaik felől érdeklődtek, pártállásra való tekintet nélkül, illetve jóval hosszabb a kormánypárti megfigyeltek listája, mint az ellenzékieké, bár mindkettő eltörpül a megfigyelt üzletemberek, gazdasági vezetők névsora mellett.

Akkor tehát van egy Candiru-megfigyelésünk és egy NSO-megfigyelésünk? Igen és nem, ugyanis a Candiru és az NSO között még tulajdonosi kapcsolat is kimutatható, ellenben az tény, hogy kétfajta eszközzel zajlott két külön megfigyelési akció. Mintha a megbízók biztosra akartak volna menni, és ezért kiadták a feladatokat nem csak egy, hanem két nemzetközi szinten elismert cégnek is. Ennek a két akciónak (illetve akciósorozatnak, műveletnek) viszont nem nagyon lehet köze a kínai tevékenységhez.

És Izrael állam hivatalos politikájához sem: ezek a cégek egyszerűen ott vannak bejegyezve, ott van megfelelő törvényi környezet a működésükhöz, ne feledjük: egy konstans hadiállapotban lévő országról van szó, ahol alapvetően sok szakértő akad. Izraeli volt a 2018-ban elhíresült Black Cube magán-hírszerzőcég, amelyet Bayer Zsolt bízott meg azzal, hogy szerezzenek neki terhelő adatokat a Migration Aid tevékenységről, csak elügyetlenkedték, dekonspirálódtak, és a végén nem ők leplezték le a Migration Aidet, hanem – nagyon leegyszerűsítve – az őket. Kérem, ahol sok az obsitos hírszerző, ott sok az efféle cég is. Ennek államok politikájához nincs köze.

Sőt, még 2014-ben a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is próbálkozott a megfigyelések háztáji kivitelezésével, ők a Lench IT Solutions FinSpy nevű szoftverét akarták használni, de a feladat túl nagynak bizonyult számukra, belétörött a bicskájuk és kacagtató körülmények között adták fel a harcot. Ahogy az akkori Index beszámolt a történetről, nyilvánosságra került a levelezésük a gyártó céggel, melyben olyanok olvashatóak, hogy nem sikerült a szoftver telepítése, a lehallgatást indító kémhívások, amelyek nyomtalanok kéne legyenek, a célszemélyek telefonján kicsengtek, a követési GPS-jel látszott a Google Maps felületén… Azt már nem is mondom, hogy sikerült olyan kiváló kémszoftvert találniuk, amit kimutatott az AVAST vírusirtó, a Google Drive bépített víruskeresője, sőt, a Microsoft beépített vírusirtója, az Essentials is. A végén sajtóbotrány és harsány röhögés vetett véget a próbálkozásnak.

Ilyen előzmények után nem csoda, ha inkább tapasztalt, külföldi erőkre kívántak támaszkodni azok a titokzatos megbízók. Ne feledjük: az említett három sikeres megfigyelési ügyből mindegyik nemzetközi, csak épp van magyar vonatkozása is, tehát azok, akik magyar célszemélyeket figyeltettek, egy olyan szolgáltatást vettek igénybe, ami jelen van a világpiacon, bár a használata azért nem túl legális. Lehet legalizálni, de ahhoz kell a bíróság, egyes esetekben még az igazságügyi minisztérium engedélye is. Sőt, a Pegasus megvásárlásához alapkövetelmény az izraeli védelmi minisztérium engedélye, amit nagy valószínűséggel nem fog megkapni Zuzmó Géza állástalan kerékpárjavító kisiparos a Külső-Lótetem utca 32/B szuterénjéből, tehát nem tévedünk nagyot, ha a megbízókat ilyen vagy amolyan kormányzati körökben keressük.

Vagy inkább ne keressük?

A kirobbant botrányra reagált az NSO, fenyegetőzik.

„A Forbidden Stories jelentése tele van téves feltételezésekkel és megalapozatlan elméletekkel, amelyek komoly kétségeket vetnek fel a források megbízhatóságával kapcsolatban. Határozottan tagadjuk a jelentésükben megjelent hamis állításokat. Forrásaik olyan információkkal szolgáltak számukra, amelyeknek nincs ténybeli megalapozottságuk, ezt az állításaikat alátámasztó dokumentáció hiánya is igazolja. Valójában ezek az állítások annyira felháborítóak és távol állnak az igazságtól, hogy az NSO rágalmazási per indítását fontolgatja.”

Azért ennek a pernek a tárgyalására mindenképpen elmennék tudósítani, bár az is jó kérdés, hogy mivel a vitatott cselekményt világszerte követték el, ötvenezer különböző állampolgárságú személy ellen, milyen ítélőszék illetékes benne? Melyik államé? Vagy a hágai Nemzetközi Bíróságra kerül? Meglátjuk.

Mindenesetre látszik, hogy a magyar kormánynak nagyon a tyúkszemére léptek ennek a két – vagy egy – ügynek a nyilvánosságra hozatalával. Odáig érthető és várható is volt, hogy a kormánymédia nagyjából agyonhallgatja a történetet, az is, hogy összehívják a Nemzetbiztonsági Bizottságot, aztán majd jól nem döntenek sehogy, de mintha ellentámadásba lendültek volna: egy általam eddig nem ismert, „Bennfentes” című híroldal mára szenzációt ígért, egy „kétszínű politikus” leleplezését, aki „kettős játékot űz”. Mondjuk abban, hogy egy politikus kétszínű és kettős játékot űz semmi szenzációt, semmi nóvumot nem látok, és őszintén szólva az is hidegen hagy, melyikről van szó, nagyjából bármelyikükkel kapcsolatban kitörhet ez az ellenbotrány, aminek vélhetően az a célja, hogy terelje el a figyelem egy részét a megfigyelési ügyekről.

Így, zárásképpen csak annyit jegyeznék meg: Nixon ennél sokkal enyhébb megfigyelési ügybe bukott bele.

Bár az az Egyesült Államokban történt. Ott sok minden előfordul. 

Ha valaminek, hát ennek a történetnek mindenképpen lesz folytatása, hiszen a háromszáz megfigyeltből alig néhányuk nevét ismerjük – a legtöbben maguk sem lehetnek tisztában azzal, hogy őket megfigyelték.

Most ülünk tehát hosszú, méla lesben és várjuk, mi történik.

De hogy ez a házibuli mindenképpen folytatódik még, az bizonyos.

(Éppen ezért ez csak az 1. rész. S nem tudjuk, hány lesz még…– aszerk.)

 

Fotó innen

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

174 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3416633028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2021.07.19. 21:23:04

botrány, botrány hátán...

nem birtam ki és egy géphez kérezkedtem be. de ha lesz kedvem akkor lassan teszek egy kört, hogy mi kapható errefelé.

különben még az a jó, hogy ti legalább itt is éltek :))))

s 2021.07.19. 21:48:29

"Nixon ennél sokkal enyhébb megfigyelési ügybe bukott bele."

Édesapám! Nixon? Aztán azokkal mi a fasz van, akiket csak simán lelőttek? Nem olyan kurva rossz gyakorlat ám az sem. El kellene gondolkozni a magyarországi bevezetésén, mert kezdenek elkanászodni a népek errefelé.

jaegtoer 2021.07.20. 06:42:47

@s:

Úgy, úgy! Valahogy meg kell fékezni a sok izgága hangoskodót. Tűrhetetlen ez a sok rebellis alakoskodó, és különben is elviselhetetlen a rikácsolásuk. A Vezérnek és a vezérkarnak mindenről kell tudni. Nehogy ne már. Reszkessenek csak az idegenszívűek. A Főnök megvédi a demokráciát még a demokratáktól is. Van valaki, akinek nem tetszik?! Talán nincs elég szög? ...még ha kicsinyég a duplájába is kerül. Lesz majd akció.

[mondjuk több, mint ciki amikor nemhogy a lóláb, hanem az egész fogat kilóg a mindenből is.]

Neytiri1 2021.07.20. 08:29:33

privatbankar.hu/cikkek/makro/pegasus-ugy-aggodik-az-ensz-emberi-jogi-fobiztosa-is.html?utm_source=rss&utm_medium=referral

Azért én kíváncsi lennék, ezekre az aggódásokra, hogy mennyire valósak.
Vagy tényleg valami csuda újdonság, hogy mindenki megfigyel mindenkit, ahogy csak tud, még azzal a kockázattal is, hogy lebukhatnak?
A mai világban, ahol az információ a legnagyobb kincs, és azt megszerezve lehet igazán az "ellenség" előtt járni, és ehhez megfelelő rendszerek lehetnek/vannak/lesznek?

Neytiri1 2021.07.20. 08:42:39

www.atv.hu/belfold/20210719/valaszolt-a-fidesz-frakcio-arra-hogy-osszehivjak-e-a-nemzetbiztonsagi-bizottsagot-a-lehallgatasi-botrany-utan

"Mint írja: a baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják, ezért nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása."

Neytiri1 2021.07.20. 11:16:13

telex.hu/belfold/2021/07/19/varga-judit-a-pegasus-ugyrol-magyarorszagon-a-titkosszolgalati-tevekenyseg-el-van-valasztva-a-politikatol

"Varga Judit a Népszava brüsszeli tudósítójának azt mondta, hogy Magyarországon szakmai alapon működik a titkosszolgálat, amelynek a döntései nem pártállás vagy foglalkozás, hanem az adott tevékenység alapján születnek.

„Egy olyan világban élünk, ahol hihetetlenül sok veszély leselkedik a modern államokra. Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”"

Na, minden rendben van, most egy nagy kő esett le a szívemről.(?)

s 2021.07.20. 17:20:44

Didier Reynders felkonferálta a piros ulti, 20-100, négy ász, terített durchmarsot. A miheztartás végett.

"A jogállamiság rendszerszintű problémái miatt az EB nem fogadja el azt a helyreállítási tervet, amiben Magyarország 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő forrásra tart igényt."

A szijj - ártó petike pedig zavartan pislog: „A magyar helyreállítási alappal kapcsolatos dokumentumok kiváló dokumentumok, semmilyen valós ok nincs arra, hogy a magyar tervet az Európai Unió bármely intézménye elutasítsa, zajlanak az egyeztetések. Az európai politika és a pénzügyek összekeverése nyilván elfogadhatatlan lenne”

Szeva petike. Majd beletanulsz, hogy akinek a pénzét a saját zsebeitekbe bekúrjátok, azért feltesz néhány kérdést, mielőtt lófaszt ad nektek, nem pénzt. Hülyegyerek.

habakuk000 2021.07.20. 18:01:34

@s: Várható volt, hogy még egy ciklust nem engedhetnek meg a befizetők otthoni állampolgárai.
Visítani sem visíthatnak külföldön a Pegazus miatt, csak itthon a fészbukon.

Neytiri1 2021.07.20. 18:53:36

hvg.hu/eurologus/20210720_didier_reynders_europai_bizottsag_helyreallitasi_alap_jogallamisagi_jelentes

www.atv.hu/belfold/20210720-varga-judit-a-jelentestol-a-gyermekvedelem-miatt-zsarolja-magyarorszagot-a-bizottsag/hirkereso

A nő szerint a gyerekvédelmi törvény miatt történt.
Ez tud olvasni?
Elolvasta, hogy mik a problémák, vagy szerinte azokkal minden rendben és csak kifogás, ami semmi mást nem "takar", mint azt, hogy a gyerekvédelmi törvénnyel van egyeddül probléma?
A fidesz mindig zseniálisan tudott hárítani, másra mutogatni, kitérni a válasz elől, másról beszélni és imádnak papagájok lenni és ismételni, hátha sokszor elmondják, akkor hiteles és valós lesz.

habakuk000 2021.07.20. 19:36:21

@Neytiri1: Nem okos ez a menyecske, a kormány környékén eleve nem a szakértelem számít, de jucus kifejezetten nem okos, éppen ezért szorgalmas.

Most jön a büdös eu-zás, mert nincs út a sarokból, marad a picsogás.
orbán nagypolitikai szereplő akart lenni, az lett. Kíváncsi vagyok, el tudja-e viselni a csapásokat, lesznek még.

A jogászoknak el kell kezdeni törni a fejüket, milyen büntetőjogi kategória az olyan törvénykezés és rendeleti kormányzás, amely a lopások, korrupció, demokratikus alapjogok eltaposását szolgálja. Bűnrészesség? Felbujtás?
Nem kell hagyni, hogy minden törvényes volt, nem volt törvényes, hiszen a törvényeket a bűncselekmények létrehozása miatt alakították ki.

Neytiri1 2021.07.20. 19:56:41

@habakuk000: szája nagy, szép és hegedülni és focizni is tud.
Ez elég, nem? :)))
Mindig van bűnbak, amiért nem tudják megvalósítani a kánaánt.
Pedig ők akarják, hogy mindenkinek jó legyen és egyre jobb. :)

habakuk000 2021.07.20. 20:09:06

@Neytiri1: Akkor jobban járna, ha hegedülne, focizna és a szép nagy szájával tevékenykedne, minthogy igazságügyminiszterkedne.
Mi is.

Nem tudok ma koncentrálni, így elhalasztottam a levelezésemet is, baromságokat nézegetek fészbukon.
Nem nagyon dicsérik, nem értem, miért nincsenek felkészülve a kudarcokra, nem működik a rogán hadosztály.
Le vannak bénulva, nem tudják, mi lesz a következő lépés.
Lehetett tudni kb három hete, hogy szigorít az eu. Ha ennek ellenére mindössze ennyire telik, az az mutatja, nem működik a ner. Pedig ez még nem is olyan nagy csapás, lehet még nagyobb.

s 2021.07.20. 20:15:06

@habakuk000: "jucus kifejezetten nem okos"
jucus azt felejti el, hogy a szabályokat az diktálja, akinél a pénz van. Ez ugye nem orbán, mert neki speciel egy kibaszott fillérje sincs. Egyébként ki lehet lépni az EU -ból, ha annyira nem tetszik nekik, ami ott folyik. Persze pénz nélkül. Meg lehet maradni is, bár most már egyre inkább kérdéses, hogy miért is. Mert pénzt nem fognak kapni egyhamar.

"orbán nagypolitikai szereplő akart lenni"
Az is lett. Egy nagy fasz. Kikúrta a fideszt az Európai Néppártból, most meg még a vissza nem térítendő támogatást sem fogja megkapni. Bámulatos karrier, mi mást lehet mondani erre.

Neytiri1 2021.07.20. 20:52:29

@habakuk000: orbán szerint ő a megfelelő a pozícióra. Ez ellen nincs orvosság. :)

2021. évi jogállamisági jelentés 2021.07.20.
ec.europa.eu/info/sites/default/files/2021_rolr_country_chapter_hungary_hu.pdf

A levelezők megvárnak, nézelődj, ha az esik jól. :)
Azért nincsenek felkészülve, mert eddig a fidesz kommunikáció erőssége (amit írtam is már) legyőzte azokat, akik mást mondtak. Senki sem volt velük szemben kitartó, következetes, sem itt, sem az EU-ban. Ejnye-bejnye van mindig.
Arra, hogy ez máshogy is lehet, arra nincsenek felkészülve. Az amit most csinálnak, és kommunikálnak nevetséges, ezt biztos ők is tudják, de ezzel időt nyernek, hogy kitalálják a továbbiakat.

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.20. 21:07:43

@habakuk000: "Le vannak bénulva, nem tudják, mi lesz a következő lépés."

Na ez az! Nem tudják mi kerül elő, nyilvánosságra a pokluk bugyrából.

Neytiri1 2021.07.21. 10:47:05

www.origo.hu/itthon/20210721-orban-hamarosan-fontos-bejelentest-tesz.html

"Orbán Viktor: Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány"

Ezek nem olvasták el a 33 oldalt?
Tényleg népszavazásra kell kiszórni pénzt olyan ügyben, ami semmi más, mint az ő hóbortjuk és csúsztatásuk azzal kapcsolatban, hogy nem kapnak pénzt?

www.valasztas.hu/altalanos-tudnivalok-kituzes-jogszabalyi-hatter-koltsegvetes
"Mennyibe kerül a választás megszervezése?
A 2018. évi országgyűlési választás tervezett összköltségvetése 8,1 milliárd Ft. Ebből 7 milliárd forintot a központi költségvetés biztosít, a további 1,1 milliárd forint fedezetét az NVI korábban keletkezett maradványai biztosítják.
Az összköltségvetésben a helyi és területi szerveknél 3,4 milliárd Ft kiadást, míg központi szinten 4,7 milliárd Ft költséget tervezett az NVI. A helyi és területi szint kiadásainak nagy része a választást lebonyolítók személyi juttatásainak és járulékainak, továbbá a helyi és területi szintek dologi kiadásainak fedezetére szolgál. A központi szint költségei jellemzően nyomdai és postai, továbbá informatikai és biztonsági kiadások.
Az NVI az összköltségvetésében 2,8 milliárd Ft személyi juttatást (és járulékokat), 3,5 milliárd Ft dologi kiadást, illetve 1,8 milliárd Ft informatikai kiadást tervezett."

Neytiri1 2021.07.21. 10:52:43

Ma is szeretettel üdvözlöm hű győri olvasónkat. :)

habakuk000 2021.07.21. 12:16:05

@Neytiri1: Az óriások összeültek és bolhát sikerült szülniük.
Nem látni azt a magabiztos, önelégült vicsorítást azon a szép dagadt fején.

Erről a fejről nekem Poe a Kút és az inga novellája jutott eszembe, a toledói rab vághatott ilyen fejet, amikor rájött, hogy a kés egyre lejjebb ereszkedik.

Nem tudom, miért gondolja bárki, hogy ez a szégyenhalmaz jó politikus lenne.
Nem. Sajnos mi vagyunk ekkora ökrök, hogy egy piti csaló ki tudta sajátítani az országot az eu csatlakozás előnyeit magára fordítván.

www.youtube.com/watch?v=lHzvqKaiLLY

habakuk000 2021.07.21. 12:57:15

@s: Nem tudom ki hogyan van vele, de én szégyenkezem, hogy mindössze ennyit sikerült kipréselni az agyuknak nevezett szövethalmazból az ország "vezetőinek".

Totális csőd, nincs alternatíva.
Kíváncsi vagyok, lesz-e valami új, jól sikerült kínai projekt, vagy a kínaiak is rájönnek, hogy a komplett vadmarha alól kicsúszott a talaj.
Nem lesz pénz a választásra.

Viszont megoldódik az építőanyag drágulás, a beruházások csúszni fognak, egy nagy csomó alvállalkozó pedig futhat a pénze után, amit soha nem fog megkapni.
Én most óvatos lennék a ner oligarchiáival történő boltolásban.

Neytiri1 2021.07.21. 13:34:35

@habakuk000: erre voltak képesek, hogy éjszaka azt találják ki, hogy a jelentésről -ami bárki számára elérhető és nem erről szól-, tudomást sem véve arra jussanak és jutassák az embereket, hogy a gyerekvédelmi törvény az oka annak, hogy üldözik Magyarországot és nem adnak pénzt, ami miatt majd ők sem tudják azt szétosztani, vagyis, ahonnan majd hiányozni fog pénz, az nem miattuk lesz, hanem a csúnya EU miatt.
A kérdések nevetségesek, ember nincs, aki nem úgy válaszolna, ahogy ők akarják, már csak el kell tudni indítani az embereket a szavazó fülkékbe, mert muszáj lesz produkálni nagy mennyiségű szavazót, aki ismét a magyar kÓrmány mellé állt, így felhatalmazva őt, a söröshordót, hogy teljes mellkörfogatával képviseljen minket.
Van még valaki, aki hisz ezeknek és beveszi ezt a maszlagot?
Van.

Neytiri1 2021.07.21. 13:37:49

Persze nincs szavazás és nem is volt:
Budapest-Belgrád vasútvonal
Kínia hitel
Paks II
Orosz hitel
Fudan Egyetem
Autópálya koncesszió
Alapítványi kiszervezések tömege
Ész nélküli stadionok építése

s 2021.07.21. 14:27:22

Népszavazás azért van erről (tévesen a homok törvényről, ugyanis a pénzek visszatartásának ez csak részben oka), mert orbán rájött, hogy nagy bajban van. Ilyenkor bátor államférfiként elbújik a szavazói mögé, hogy aztán mindent rájuk foghasson. Mondván: azért nincsen pénz, mert azt tettem, amit akartatok. Ha okosabb lett volna, akkor előbb csinál népszavazást, mint a törvény parlamenti elfogadtatását. Ha még ennél is okosabb lett volna, akkor tele sem tűzdelte volna a pedofil törvényt a módosítókkal, hanem eredeti formájában szavaztatja meg. Ennyi esze van.
A válságban a tanácsadója az a habony, aki egy állástalan, tanulatlan, művészi ambíciókkal rendelkező koronaőr. Baszod. Állt egy vitrin mellett vigyázzban, és őrizte a holmit. Ennek mennyi esze lehet mindösszesen? Az ábrát átnézve nem túl sok.

Tehát orbán halott. Az agybeteg többség megerősíti a buzi törvényt, az EU nem fog pénzt adni - mert őket már régen nyomja az európai parlament errefelé. A másodvonalbeli fidesz alvezérek, üzletemberek kihátrálnak orbán mögül, mert rájönnek, hogy egy másik kormány esetén TALÁN némelyikük pénzhez jutna, a mostanival viszont már egyikük sem. A zseniális orbán emígyen baszott ki végül saját magával. Szép történet volt ez is, reméljük hamarosan vége lesz.

Neytiri1 2021.07.21. 14:44:31

Itt az idő, hogy a csókosok a sok-sok évi nekik dobott pénzből összedobják az összeget, amit az EU nem ad oda, hogy megmentsék orbánt, aki aztán majd később visszaadja nekik abból, ami még marad.

habakuk000 2021.07.21. 14:44:47

@s: A gondolatmenet príma, egy dologban nem értek egyet, nem lesz érvényes a népszavazás, azaz uniós szinten nem ér vele lótúrót sem.

Természetesen ez nem fogja zavarni őket, az érvénytelen népszavazás 99%-nyi nemmel fognak ijesztgetni csak és kizárólagosan itthon bennünket.

Érdekes, hogy mennyire alkalmatlanok ezek bármire a hazudozáson kívül, elkezdődött az egymásra mutogatás, a felelősség alóli húzódozás, pedig még nem is történt semmi.

habakuk000 2021.07.21. 14:48:07

@Neytiri1: Ennyire kevés esze még jucusnak sincs. Ezek gerinctelen, tehetségtelen, alattomos emberek, nem elvekért, pénzért álltak a hülyék közé.

habakuk000 2021.07.21. 14:50:59

Faludy György: Csilléry Andrásnak*

Azt mondják, vénülsz. Szíved sűrű vére
– ha van szíved – majd egy napon megáll.
Mondd, pogromok fekete denevére,
nem volna jó magadhoz térni már?
Lelked mélyén rohasztó gyűlölet forr,
s holnap kinő feletted a moha:
nagyságra törni késő már ilyenkor,
de jónak lenni nem késő soha.
Vagy nem gondolod, földi léted estjén,
hová úgy jövünk, akár a lelenc,
hogy hol van tőled ama sok keresztény,
János apostol, Assisi Ferenc,
kinek szeme sugárzó, tiszta kék volt
és farkasokat ültetett ölébe,
vagy Szent Tamás, ki mint a kristály égbolt
borult elámult hívei fölébe?
Mind-mind különb volt nálad s többre vitte,
habár nem váltott bankszámlát a hitre.
Vagy gondoltál a sok konok magyarra,
ki úgy virult mint bimbózó magyalfa,
ki nem törődött záporral és széllel,
de néma büszkeséggel tört a jobbra,
mert érces mellel s tiszta homlok-éllel
már életében lett önmaga szobra?
Ha rád pillantok, megborzongok s fázok,
bár jól tudom, hogy balga, aki fél:
örökké állnak a magyar akácok
s téged elvisz, mint szellentést, a szél.
De hogy még jókor érjen lényed bére
s elébb mint érted a halál izen:
hadd tűzzelek tollam kemény hegyére,
melyből nyugtod nem lesz a sírban sem.
Mert szennyes folt lettél a nagy penészből,
melyet csapásnak küldött ránk az Ég,
minden szavad dögbűz a sáskavészből,
amelytől elpusztul egy nemzedék;
jó darvaink más tájakon keresnek
szállást s az ország holtfakóra vált,
a föld kinyílt, mint bőrtelen, veres seb,
ahol hazát a zsellér nem talált,
innét szalad a száműzött szabadság,
s te azt rugdosod, kit a jog se véd,
s mivel hazánkat rossz pénzért eladják,
te is eladod, hitszegő szemét.
Éretted szenvedjük a poklok kínját
s a honfibánat minden szégyenét,
tőled tántorog a munkás a járdán
– az éhség táncoltatja, nem a bor –,
amíg kurjongó kém lettél a vártán
s pimasz döglégy, kit táplál a nyomor,
és pudvás szád szünet nélkül zsidózik,
míg ellened száll hadba, aki hős;
s hogy tudja ezt a boldogabb utód is,
kinek neved nem lesz már ismerős:
ha eljön majd a láncot oldozó nap,
s a nép felosztott földeken tapos,
hadd hallják meg, ki volt Csilléry András
s minden nyilas, hozzá hasonlatos –
miközben téged, lent a föld alatt
a féreg fúr, a nyálkás, sose renyhe –
ezért, hogy ott is égessen e vád
kellett nékem ma nem-múló rímembe
szőnöm neved múló gyalázatát.
Hadd fújják egykor drága iskolások
a sok jövendő, magyar reggelen,
avagy hazamenőben, ha a fázós
alkony kékes lidérce megjelent,
boldog, nyugalmas, békés estidőn,
mikor a kereszt többé nem lesz horgos
s csupán az őszi szél üvölt bedőlt
sírod füvén, te nyomorult fogorvos.

(Budapest, 1938)

Neytiri1 2021.07.21. 14:54:24

@habakuk000: nem is vagyok igazságügyi miniszter.

s 2021.07.21. 15:17:16

@habakuk000: Ez odabasz! Nagyon találó.

s 2021.07.21. 15:24:22

@habakuk000: "elkezdődött az egymásra mutogatás"
A lehallgatási botrány kapcsán nagyon látszik. Senki nem vállalja a felelősséget, mindenki szerint valaki más az illetékes. Szánalom ostoba bagázs.

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.21. 15:25:17

@habakuk000:

Pápa bácsi csak a Szépművézeti Múzeumban tölt fél órát hazánk nagyjaival. Bayer nertárs és a haverja, aki leokézta a pápát vajon meg lesznek hívva?

gazoló 2021.07.21. 15:28:11

@Neytiri1:

remélem hűtőd rendben!
ne légy meleg))

habakuk000 2021.07.21. 15:37:27

@s: Sajnos nem saját kútfő. Hvg alatti kommentfolyamban találtam.

Nincs új a nap alatt.
Faludy 38-ban írta egy nyilasnak állt képviselőnek.

s 2021.07.21. 15:49:26

@habakuk000: Maga Faludy sem gondolhatta, hogy valakire MÉG egyszer ennyire illeni fog.

"a sok jövendő, magyar reggelen,
avagy hazamenőben, ha a fázós
alkony kékes lidérce megjelent,
boldog, nyugalmas, békés estidőn"

Ja. Ez valahogy csak nem akar elkövetkezni. Pedig meg lett ígérve. Aztán mégsem. Hülyemagyar csak kibaszik magával lépten-nyomon.

habakuk000 2021.07.21. 16:06:05

@s: Kb szeptemberig kell összerázni orbánnak a bandáját. Ha addig nem talál ki valamit, akkor szétzüllenek még a választások előtt.
Szerencséje van, hogy nyaralószezon van.
De elnézve a fészbukos bejelentését nem nagyon van elképzelése a megoldásról.
Megoldást jelenthetne a fidesznek, ha lázár aktiválná magát, de ez is sok kar levágását jelentené.
Nem értem. Matolcsy volt az első, aki elkezdett kifelé tekingetni a szekérből. Nyilván hónapok óta jelzi, hogy baj van. Ennek ellenére fűtenének, míg fel nem robban a kazán.
Nem értem, annyira egyértelműnek tűnt nekem, hogy az EU nem fog pénzt küldeni azonnal, mindent meg fog tenni a folyósítás elhúzásáért, miért nem készült fel rá időben a ner? Olyan, mintha nem hitték volna el, hogy az aranytojást tojó tyúk szabadságra megy.
Vagy pedig annyira nem látja már a valóságot a sok kontraszelektált barom talpnyalása közepette, hogy ennyire telik csupán?
Valószínűbb az utóbbi.

Tanulatlan koronaőr. Azt figyeltem meg, sok vállalkozó, aki kevesebb iskolával rendelkezik, sikeresebb ebben a hazában, úgy gondolom azért, mert mivel nem tudja felbecsülni, nem is fél a kockázatoktól. És itthon az adott szó, a tisztesség még nem igazán versenyelőny.
Itthonra a fidesz által célzott tömegeknek habony az ideális. Érti a nyelvüket, amit te, de én sem értünk már.
De abban a pillanatban, hogy ki akartak lépni az európai színpadra, már kevésnek bizonyultak. Ott már nem elég szembehazudozni a világot.

habakuk000 2021.07.21. 16:12:52

@látjátok feleim szümtükkel: munkásőrzsótti nem ér rá, neki a Szabadság téren van dóga, ott keresi a szivárványos pónikat, amiket Soros parancsára eregetnek ki a Hold utcai hátsó kijáraton az ellenséges kémek.

Megvédi a magyarságot, ne félj.

Azért szeretném látni a pápa fejét, amikor csókolgatja a gyűrűjét a szennyesláda. :)

habakuk000 2021.07.21. 16:23:29

Ha az egri performanszoktól eltekintek, tüntető pályafutásom (itt a régi Petőfi szobrok nem számítanak) baltás gyilkos tüntetés Kossuth tér, Civil Hősök tere, s most 31-én egészségügy Hősök tere, nem vagyok sem egészségügyis sem tanár, de mennünk kell.

s 2021.07.21. 16:43:26

@habakuk000: "Matolcsy volt az első, aki elkezdett kifelé tekingetni a szekérből."
matolcsy nem annyira hülye, mint amennyire elsőre látszik. Szerintem ezek után még külföldi karriert is vélelmez magának, kérdés, hogy ott hogyan fogadnák. Azt mindenesetre az ÖSSZES közgazdász egybehangzóan állította, hogy a magyar gazdaság túlfűtöttsége a 2018 -as választások után is - indokolatlanul - fennmaradt. Azt nehéz matolcsynak elfelejteni, hogy még ezekben az időkben is dobott néhány hasáb fát a tűzre (nhp). Viszont ténykérdés, hogy az elsők között volt, aki lassítani próbált. A fidesz választási esélyeit az ismert botrányoknál jobban rombolja az elszabaduló infláció. Mással viszont nem tudják életben tartani a gazdaságot, minthogy szórják a pénzt. Ilyen az, amikor nincsen lőszer a pisztolyban, csak kattogtatnak vele ész nélkül.

"sok vállalkozó, aki kevesebb iskolával rendelkezik, sikeresebb ebben a hazában"
Ebben lehet. Külföldön ezek meghalnának az első héten. Ennyit tesz a baráti hátszél. Ezek nem vállalkozók, hanem vazallusok. Magyarországon inkább van feudalizmus, mint kapitalizmus. Itt nincsen hagyománya a kapitalizmus által szinte megkövetelt szabadságnak, versenynek, kezdeményezésnek. Itt a hatalomhoz való lojalitásnak van hagyománya. Ezt szoktuk meg a világháborúk előtt, és az azokat követő szovjet rezsimben is.

habakuk000 2021.07.21. 17:53:38

@s: Az elmúlt tíz évben szerencséje volt orbánéknak a világgazdasági folyamatokkal.
( Normális gazdaságpolitika az elmúlt tíz évben fentieket kihasználva hatékonyságot növelt volna, oktatást fejlesztett volna.)
Most nincs.
A népszerűséget hajhászó kampányok befulladnak, részben miattuk, részben a világgazdaság megnövekedett kereslete miatt.
A lakásfelújítások szimpátiaindexe elúszott, kármentés folyik, aki elkezdte most ugyanolyan bőszen szitkozódik mint a svájci frank elszállása során.
Az élelmiszerárak stabilan emelkednek, idén már most ott tartunk, ahol az áthúzódó készleteknél végeztük, az alapvető élelmiszerek - amiket orbán törzsszavazói éreznek a legjobban a pénztárcájukban - áremelkedése kétszámjegyű.
Nem nagyon lesz forrás krumplit osztogatni.
Nem tudom megítélni, de nem nagyon hiszem, hogy a nemváltó műtétek jobban érdeklik a nagyérdeműt, mint a liszt és az étolaj ára.
Persze, a kampány során ki lehet hozni, hogy Brüsszel miatt drágul a kenyér, de csak a legostobább szavazóik fognak hinni nekik.

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/mgarak/20211/index.html

s 2021.07.21. 18:26:38

@habakuk000: "A lakásfelújítások szimpátiaindexe elúszott"
Igen. Eleve volt egy rossz érzése az embereknek ezzel kapcsolatban, mivel csak egy tehetősebb réteg engedhette meg magának, hogy belevágjon. Mostanra az építőanyagok árának elszállása és a munkaerő hiánya miatt azok is nehéz helyzetbe kerültek, akik pedig a kedvezményezettjei lettek volna.

orbán a legnehezebb gazdasági helyzetben hagyta az országot a külföldi pénzek nélkül. Ezt egyszerűen pökhendiségből, és értelmetlen dacból tette. Összetéveszti a saját jó anyagi helyzetét a magyar lakosság siralmas és kiszolgáltatott állapotával. Ez simán hazaárulás, orbánt úgy is kell kezelni, mint Magyarország ellenségét.

"a kampány során ki lehet hozni, hogy Brüsszel miatt drágul a kenyér"
Az igaz. Brüsszelt viszont nem lehet leváltani 2022 -ben, orbánt azonban igen. A nép haragja az ellen fordul, akit elérhet.
A lehallgatási ügynek van egy fontos következménye, amire jó időben gondolni. NEM LESZ SIMA KORMÁNYVÁLTÁS. Azokat, akik ennyire ragaszkodnak a hatalomhoz, nem lehet egyszerűen, választásokon elzavarni. Balhé lesz. Erőszakos kormányt CSAK erőszakos eszközökkel lehet leváltani.

taga20 2021.07.21. 18:46:03

@habakuk000: haver, prájdra gyüsz, hamá ilyen nagy menésbe vagy?:)))

habakuk000 2021.07.21. 19:08:09

@s: Igazad van, nem véletlenül udvarolnak a fociultráknak, lesznek zavargások, az biztos.
A vasárnapi szivárogtatás és a keddi bejelentés viszont nyílt hadüzenet a szabad világ részéről.
Ha megnézed a fészbukos videót, ugyanolyan értetlenkedő tekintete van orbánnak, mint Csaunak volt a karácsonyi naggyűlésen.
Nem érti. Nem érti, hogy túltolta.
Írtam már, a jogászoknak ki kell találni, miért is büntetendő a bűncselekmények érdekében végzett törvényhozás.
Amíg ez az ember nem lesz börtönben, nem lesz nyugalom.

habakuk000 2021.07.21. 19:14:51

@taga20: Hagyd már, Juditka már bőszen keresgeti a szivárványos kutyapórázokat és kendőket a netes boltokban, hiába magyarázom, rájuk adjuk az összes pórázt a kosárból oszt olyan szivárványosak lesznek, hogy ihajjj, nem kell 28*3-ik póráz.
Tüntetünk a Hősök terén. Jöttök? Mi 16 lábbal megyünk.

taga20 2021.07.21. 19:23:09

@habakuk000: mi ellen tüntetnénk a hősökterén?:)

habakuk000 2021.07.21. 19:23:25

@taga20: ez orbán fészbukján található kommentben:
Tisztelt Hölgyem/Uram, tisztelt Média!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy az alábbi körlevélben – mintegy 4000 felekezetközi egyházi címre –
felhívást tettünk közzé családi rendezvények tartására július24-re, a pride felvonulás napjára.
Alkalmaink az eredeti, a tiszta, a teremtett családi rendről fognak szólni, szeretetben és igazságban.
Úgy tűnik, pokoli mélységekbe tör a gender szellem, hazánkban is őrjöng a téma társadalmunk szegmenseiben. Bizonyára tudja, mennyire sokasodik már az lmbtq jellegű hír a sajtóban, médiában.
Ott tartunk, hogy törvényben rögzíteni kellett a triviális tényt: az apa férfi, az anya nő.
Ezerrel megy a gender ideológia tanítása, közéleti személyiségek nyíltan uszítanak hitünk ellen…
A végidők szele orkánszerűvé erősödött a gender témában is. Nagy fertőzésben szenved országunk…
Mi, keresztények, akik hiszünk az Úrban, pont mi nem szólunk eleget?? Mi, akiknek dolgunk van leginkább szólni, beszéljünk, nyilatkozzunk az lmbtq szellemről, és végre álljunk elő!! Szellemi csatába szólítjuk azokat, akiknek szívén van e téma, akik tennének is többet azért, hogy az Úr hangjától legyen hangos július 24. Magyarországon! Ezen a napon Budapesten feláll az Ördög Armageddon pride serege, Isten harcba szólítja az Övéit, tiszta szent háborúba, amit az Ő fegyvereivel akar megvívni!
Budapestre hívjuk azokat, akik személyesen szeretnék megvallani hitüket a Deák téren, - legyen ez egy kimagasló evangelizációs/gyógyító Alkalom az Úr dicsőségére!
Óriási lehetőség van most a hívő emberek kezében, mert a zászlót ott legelöl maga az Úr tartja!
A Rendezvényen 3 katolikus pap is szolgálni fog!
Helyszín és Időpont: Deák tér, 2021. július 24. 18:00 óra
áldásos tisztelettel:

Név és telefon a kommentben.

Lesz provokáció a pridon. Máskor is volt, most sok lesz. Nem kell a környéken tervezni a parkolást.

taga20 2021.07.21. 19:47:54

@habakuk000: "Alkalmaink az eredeti, a tiszta, a teremtett családi rendről fognak szólni, szeretetben és igazságban."

az lenne a kérdésem, hogy az ószövetség vagy az újszövetség a tiszta?

ja és ádám és éva kölkei egymást kefélték.
ez is tiszta teremtett család, vagy ez csak kisiklás?:)))

habakuk000 2021.07.21. 20:02:20

@taga20: én nem értek az igazi hithez, csupán elolvastam a Bibliát, bár meg kell vallanom, Mózes könyveiben az a kurva sok áldozati ajándék leírása plusz a Nyiháj nemzette Bikfácot, ki nemzette Urgumbácot, ki élt 324 évet vala nehezebb volt a Háború és Békénél, pedig az is ritka unalmas könyv.

Képzeld el a sok aggszüzet, aki megtalálta 2.000 éves küldetését s hadba száll a gender bocs sátán ellen.

Ritka mocsokság a sok butát háborúra buzdítani.

Egyébként lehet, hogy én vagyok vakegér, de amíg nem kezdődött el ez háború, nem nagyon vettem észre semmit a nemtelenek harcából.
Szerintem ez a keresztény, magát Szent Terézként föláldozni kívánó amazon se.
( Szent Teréz attól lett szent, hogy valaki (egy angyal) jó alaposan megszerelmeskedte, tüzes lándzsáját újra és újra a szent testébe döfte.)

habakuk000 2021.07.21. 20:10:49

@s: Sajnos nem lehet még arról beszélni, hogy széthullik a ner, de azért a mai napon láthatunk több példát, milyen ingatag is a rendszer, gyakorlatilag csak egy-két pókháló tartja össze az egészet.
A Corvinus tanárai is igyekeztek elsők lenni az elhatárolódásban.
Nem csoda. Nekik gyakran kell nem magyarokkal dolgozniuk, beszélgetniük.

s 2021.07.21. 20:13:15

@taga20: "ádám és éva kölkei egymást kefélték"
Nem nagyon voltak mások. Ezt talán meg lehetne érteni. Kefélni meg mégiscsak muszáj volt.

Aki ezt a rablómesát beveszi, az annyit is ér. Persze valószínűleg annak feldolgozásában is adódnak nehézségek, hogy tisztességben megőszült neandervölgyieket migráns homo sapiens hordák basztak meg. Érted? Homo! Voltak már azokban az időkben is problémák.

s 2021.07.21. 20:19:09

@habakuk000: "nem lehet még arról beszélni, hogy széthullik a ner"
Gyorsabb lesz, mint azt bárki gondolná. Akár még ők maguk is.

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.21. 20:30:54

@habakuk000: "Nagy fertőzésben szenved országunk…"

Teljesen igaza van. Mert vegyük csak a tíz parancsolat eg pontját, miszerint ne lopj, akkor az isten vagy vak, vagy szándékosan félrenéz, vagy ő kezdte szivárogtatni a gumibugyit.

taga20 2021.07.21. 20:43:01

@s: ja voltak:)

a hávégén olvastam ezt a kommentet, és tényleg:

"Elképzeltem, mit tenne a nemzeti-polgári oldal a szocik székházánál, ha Gy.F. miniszterlenksége alatt oltottak volna be több százezer nyugdíjast haszontalan szarral, ha zsidó kémprogrammal figyelték volna meg az mno újságíróit, és loptak volna el egész megyéket, miközben az átlagbér a béka segge, alatt, az euro 350, a benzin 450."

s 2021.07.21. 20:43:56

@látjátok feleim szümtükkel: "akkor az isten vagy vak, vagy szándékosan félrenéz, vagy ő kezdte szivárogtatni a gumibugyit"
Vagy simán lefizették. Bár arra az isten pénze sem volna elég.

s 2021.07.21. 20:48:46

@taga20: Egy picsa őszödi beszédre kivonult fél Magyarország az utcákra. Amit azóta a fidesz csinál, az fényévekre van ettől. Ideje lenne észrevenni ezt.

taga20 2021.07.21. 21:15:05

@taga20: ja és nem is örömködtél az u19-es csajokról!

mi van, öregszel?:)))

gazoló 2021.07.22. 06:09:27

@s:

???

nebacc,tudod,hogy akinek halálhírét keltik,sokáig él.

gazoló 2021.07.22. 06:12:49

@taga20:

minden fillért megért.
a csajokat majd szétkapkodják külföldi csapatok,a válogatott pedig szinte minden világversenyen letérdel majd egy francia vagy skandináv válogatott előtt.

látom a jövőt :-(

gazoló 2021.07.22. 06:26:37

@taga20:

"csillámló sziklafalon" merengek a magyar női kézilabda rejtelmein))

kepkuldes.com/images/50bc09d6ef294722a6824a7b88e4c466.jpg

habakuk000 2021.07.22. 07:23:58

@gazoló: Uj Péternek is vannak szavazási kérdései:
Támogatja-e Ön a kormány azon törekvését, hogy a koronavírusj-árványban több mint harmincezren haljanak meg?
Támogatja-e Ön-e, hogy Orbán Viktor szotyolát köpködjön (rohadt módon) az édesanyja sírjára?
Ön-e támogatja, hogy Szijjártó Péter minden szempontból előnytelen hajviselete mellett a világpiaci ár több mint duplájáért szerezzen be gyenge hatékonyságú, az európai engedélyeztetési eljáráson át nem ment kínai vakcinákat, majd azokkal oltassa végig a hatvan feletti lakosság nagyrészét, közvetlen életveszélybe sodorva százezreket?
Tám-e Ön-e gatja, hogy Garancsi István magángépébe tuszkolja, és izzadt futballmezben perverz játékokra kényszerítse kiskorú gyermekeit?
Egyet-e ért Ön Matolcsy Ádám luxussportkocsi-gyűjteményével?
Egyetért azzal, hogy Mészáros Lőrinc?
Támog-e Ön-e gat-e ja-e, hogy létet könnyebben tengjen, aki alattomos

habakuk000 2021.07.22. 07:27:50

@guma: Sokáig tart még a kezelés?

guma 2021.07.22. 10:18:03

@habakuk000:

nincs kezelésem...
csak gépem nincs még mindig, viszont kaptam most egy kicsi HP - amit meg kell ismernem, mert totál más mint a normál gép.

habakuk000 2021.07.22. 11:20:02

@látjátok feleim szümtükkel: Érdekes módon ez a nagy - valódi - fertőzésre hivatkozott rendkívüli jogrend tegnap reggel 8 óráig nem tette lehetővé népszavazás kiírását.
Úgy látszik a delta variáns nem birkózik meg a magyarok istenével, merthogy a rendkívüli jogrend mellett be lehet adni népszavazási kezdeményezést.

Más: nem szoktam mások családjával szórakozni, most az egyszer kivételt teszek:
jucus nagyságos asszony olyan magától értetődő természetességgel fújta be az államtitkárát és miniszter kollégáját, hogy óhatatlanul eszembe jutott a családi szocializáció, a III/III örökség.

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.22. 13:04:41

@habakuk000:

Azért nagyon ereszt ez a gumibugyi. A hét elején került közkézre a lehallgatás ténye, és mit tesz isten? Hát ma kiküldi postán a nemzetinemkonzultáció 14 pontját. Tehát készültek a fijúk?

habakuk000 2021.07.22. 13:13:13

@látjátok feleim szümtükkel: Annak nagyobb az átfutási ideje, nyomda, postázás, stb...

Pont elég lesz buzizni egy fél évig...
Nincsenek szavak, ennyire lenézni egy népet, illetve ennyire megpróbálni lehúzni magához a putriba, nehezen térek magamhoz, pedig én aztán világéletemben csak negatívot tudtam gondolni orbánról.

s 2021.07.22. 16:24:32

@gazoló: Nem is örültél neki? Pedig annyira igyekeztem hogy első legyek. :-)

gazoló 2021.07.22. 17:17:54

@s:

hál istennek elég szarul nézett ki a geci tegnap amikor ezt az butyuta kérdéssort benyögte. ...hogy baszódna meg.
reggel amikor olvastam,rögtön rákertestem a témára ..de sajnos nem((

Guma meg közben törölte is))

gazoló 2021.07.22. 17:19:26

@s:

morálisan már rég hulla és nula.

gazoló 2021.07.22. 17:24:15

@taga20:

ez wazze((

24.hu/belfold/2021/07/21/munkahelyi-halalos-baleset-eszergagep-batonyterenye/
.....
az érdi kézikatyvaszokban képben vagy ?

Edinátiok az USA kéziválogatotthoz tavozott..tökös csaj..szeretem.

s 2021.07.22. 17:32:28

@gazoló: "Guma meg közben törölte is))"

"az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD"

Ott basztam el, hogy a halálról írtam. Bár az is az élet része.

guma 2021.07.22. 20:07:30

@s: :)

első voltál :D

viszont nem akartam, hogy ezt a normális hangulatot felrúgja a "humort" nem értő tömeg...

(és most unalmadba cikiztél kicsit?)

taga20 2021.07.22. 21:58:05

@gazoló: tezsvérem, egy sellő harapja le a harmadikk lábadat!:)))

coub.com/view/21vvzx

jaés, jó hírek vidékről!:)))

hvg.hu/sport/20210722_puskas_akademia_vereseg_lettorszag

s 2021.07.22. 22:29:47

@guma: "a "humort" nem értő tömeg..."
Van itt egyáltalán ilyen? Ez egy roppant jó társaság. Azokkal együtt, akiket sikerült beugratnom.

gazoló pajtást például "reggel amikor olvastam,rögtön rákertestem a témára .."
Ez nekem mindent megér.

s 2021.07.22. 22:33:27

@guma: Különben nem akartalak cikizni. Tudom, hogy ha feltennék Mohamed prófétáról egy karikatúrát, nem lőnél le géppisztollyal. Ugye? :-)

taga20 2021.07.22. 22:36:28

@s: én mikor olvastalak, ako egyből bontottam a pezsgőt, amit erre szántam, asztán dughattam vissza a dugót a palackba:)))

s 2021.07.22. 22:53:29

@taga20: Idd meg, örgem! Van itt annyi botrány, hogy az egész Champagne régió termelése kevés lesz csak neked. Én töményet fogok inni, mert józanul kicsi az esély arra, hogy kibírjam.

taga20 2021.07.22. 23:05:41

@s: haver, egy jó kis ágyútalpasra én is beneveznék.

és még sírnék is:))

s 2021.07.22. 23:21:24

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Ady

s 2021.07.22. 23:28:13

@taga20: Az lesz pedig. Sírva vigadunk, jó magyar szokás szerint. Bebaszva, óbégatva, semmire sem jutva.

Neytiri1 2021.07.23. 06:40:33

@gazoló: szombaton jön a szerelő (legalábbis a szerviz hölgye ezt mondta).
Hogy aztán mi lesz (ha jön) és szerel, azt még nem tudom. :)

Neytiri1 2021.07.23. 06:53:09

444.hu/2021/03/09/mikozben-dul-a-jarvany-kormanykozeli-figuraknak-osztottak-igeretes-uzleteket

"Március 4-én csütörtökön az ország nagy része arra figyelt, a kormány hogyan kezeli az ismét súlyossá váló járványügyi helyzetet. Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter ekkor jelentette be az újabb szigorításokat. A kormány pedig javában készült a hétvégi tömeges oltási kampányra, amely csütörtök estére elkezdett káoszba fulladni.

Jóval kisebb figyelem jutott arra, hogy a kormány aznap jelentette be egy jelentős piaci szektor átrendezését. Csütörtökön adtak ki egy közleményt arról, hogy megvannak a nyertesei annak az állami pályázatnak, amely arról szólt, a jövőben kik tevékenykedhetnek felszámolóként, vagyis kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását."

És hogy miért jó felszámolónak lenni?
"A felszámolói piacra azért éri meg belépni, mert a felszámolás során értékesített vagyon négy százalékát a felszámolók kapják meg fizetség gyanánt. Ez nyilván akkor éri meg igazán, amikor jelentős vagyonnal rendelkező cégek kerülnek felszámolás alá. A különböző vagyonelemeket ráadásul ekkor gyakran a valós árnál jóval olcsóbban is lehet felvásárolni."

Neytiri1 2021.07.23. 07:11:47

telex.hu/belfold/2021/07/22/gulyas-amirol-sokat-irnak-a-politikaban-az-ugykent-letezik-de-a-pegasus-ugy-az-nincs

"Azt nyilatkozta Pintér Sándor a Telexnek, hogy ő soha nem tett olyan kijelentést, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem vásárolt a Pegasus szoftverből. Az Atv munkatársa megkérdezte Gulyást, hogy akkor ebből a kijelentésből mi következik? Gulyás szerint az, hogy vannak teljesen logikus módon nyilvános és nem nyilvános információk. Hogy melyik állam milyen technikai eszközt használ, az sehol nem nyilvános, mondta.

A kérdésre, hogy Orbánnak mi a véleménye erről az ügyről, Gulyás azt mondta, nagyjából az, amit ő korábban már elmondott. Gulyás szerint a politikában amiről sokat írnak, az ügyként létezik, de ez az ügy nincs. Az egy létező vád lehet, hogy jogszerű volt-e egy információszerzés, de az, hogy ki, milyen eszközt használ, az egy nem létező ügy, mondta Gulyás.

„A miniszterelnök úrnak az a véleménye, hogy az információszerzésnél különös figyelemmel kell betartani a jogszabályokat, és ha ez így történt, akkor nincs miről beszélni”

– mondta Gulyás."

Már biztos, hogy így történt (információszerzésnél különös figyelemmel kell betartani a jogszabályokat) és nincs miről beszélni?
Mikor lett ez biztos és bizonyított?

Neytiri1 2021.07.23. 07:19:44

telex.hu/belfold/2021/07/22/gulyas-szerint-az-idokozi-onkormanyzati-valasztasok-megtartasa-osszel-a-negyedik-hullam-miatt-felelotlenseg-lenne-igy-nincs-meg-dontes-arrol-mikor-lehet

mandiner.hu/cikk/20210722_gulyas_legkesob_jovo_ev_elejen_lehet_a_nepszavazas

"Gulyás szerint az időközi önkormányzati választások megtartása ősszel a negyedik hullám miatt felelőtlenség lenne, így nincs még döntés arról, mikor lehet."

"A legdemokratikusabb eljárás a népszavazás” – mondta a miniszter. 1989 óta fontos ügyekben a népszavazás rendkívül fontos volt. „Legkésőbb idén év végén, vagy éppen az év elején meg lehet tartani a népszavazást” – mondta Gulyás."

Vagyis az őszi önkormányzati választások megtartása a negyedik hullám miatt felelőtlenség lenne, de a fidesz által kezdeményezett népszavazás (ami országos), az erősebb negyedik hullám miatt sem felelőtlenség, főleg úgy, hogy a vírus negyedik hullámára nagyobb az esély -az eddigi tapasztalatok szerint nem az ősz- télen.

index.hu/belfold/2021/07/21/ot-kerdesben-kezdemenyezett-nepszavazast-karacsony-gergely/

Nagy kérdés, hogy melyik népszavazási kérelmet fogadják be. Vajon meg merik-e csinálni, hogy orbánét igen, karácsonyét nem?

Neytiri1 2021.07.23. 07:27:03

Egyébként, ha év végén,vagy jövő év elején lesz ilyen népszavazás és egészen biztos, hogy a kérdések alapján a fidesz viheti mutogatni az EU-ba, akkor is mit várnak ettől?
A pénzt nem fogjuk megkapni, hiszen ott a 33 oldal, hogy miért nem, viszont ebben nem változtatnak, eddig se tették, pedig már kaptak róla jelzést, nem eleget, hogy mi a gond.
Vagyis azokban nem lépnek, a népszavazás eredményét lengetik, de pénz ebből nem lesz.
Mi lesz itt e nélkül a pénz nélkül?

Neytiri1 2021.07.23. 08:03:40

Pénteki orbán

07:5024.hu
"Pegasus-botrány
Felvetődött az interjú során a nemrég kirobbant Pegasus-botrány, de Orbán Viktor rövidre zárta a kérdést, szerinte Pintér Sándor belügyminiszter már mindent elmondott az ügyben."
24.hu
Tényleg ennyi volt, hallgattam.

"07:36
Orbán Viktor: Brüsszel megtámadta Magyarországot
Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy a népszavazásra azért van szükség, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot.
54 oldalon keresztül azt követelik, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt.
Mind a család, mind a gyermekjog az Unió alapokmánya szerint nemzeti hatáskör - tette hozzá. Ha Brüsszel nem támadna meg minket, akkor nem lenne népszavazás."
Origo

Ez mit olvasott?

habakuk000 2021.07.23. 11:20:53

@Neytiri1: autóztam reggel, s valamelyik rádióban a magyar kormány reklámjaként elhangzott, hogy egy bosszúpornó miatt büntetett képviselő miatt nem ad pénz Brüsszel.
Nem pontos, de az értelme ilyesmi.
Eljátszadoztam a gondolattal, mennyivel jobb lenne, ha nem beszélnék magyarul. Teljesen komolyan mondom.

A Passuth és Kodolányi könyvek hiányoznának, a Frédi és Béni is, de ez valami egészen eszement világ, ami itt van, és elképzelésem sincs mi lesz még.

habakuk000 2021.07.23. 11:49:26

@taga20: Kár lenne összerondítani azt a kisuvickolt ágyútalpat. Annyit nem ér.

A lengyelek is vettek Pegazust, csak náluk már a vásárlásból lett botrány 2019-ben, s a működtetésre már nem kaptak pénzt, most olvastam az ÉS-ben.

Neytiri1 2021.07.23. 11:55:01

telex.hu/belfold/2021/07/22/honapokig-tarto-elokeszuletek-utan-a-magyar-kormany-inkabb-lemondott-a-norveg-alap-77-milliardjarol-mert-nem-akartak-elfogadni-a-kivalasztott-civileket
"A támogatások nagyobb része a kedvezményezett országok minisztériumain keresztül érkezik. Egy kisebb, néhány százalékos hányada, a civil alap azonban nagyobb helyi civil szervezeteken keresztül jut el a többi támogatotthoz. A magyar kormány ezt a kisebb részt támadta meg 2014-ben. Lázár János vezetésével azzal vádolták az akkori civil lebonyolítókat, az Ökotárs és az Autonómia Alapítvány által fémjelzett konzorciumot, hogy pártközeli szervezeteket támogattak."
A fidesz hogyan osztja a pénzt és kinek és mi alapján? Úgy egyébként, ha már...

"Szerda volt a végső határideje annak, hogy a magyar kormány képviselői megállapodjanak Norvégiával a Magyarországnak járó támogatásokról, konkrétan arról, hogy a civil célokra jutó 4 milliárd forintnak melyik szervezetek legyenek a lebonyolítói. A megállapodás szerint ez lett volna a feltétele annak, hogy a teljes, 77 milliárdos összeget megkaphassuk, azt ugyanis a norvégok kikötötték, hogy a civileknek járó pénzekről nem dönthet közvetlenül a magyar kormány."
Vagyis 73 milliárdot elenged 4 milliárdért?

telex.hu/gazdasag/2021/07/23/a-norveg-kulugyminiszter-is-elmondta-hogyan-mondott-le-magyarorszag-77-milliard-forintrol
2021. július 23.

Az biztos, hogy minden pénzt orbán szeret szétosztani, ha ő nem teheti, akkor nem kell.

Neytiri1 2021.07.23. 12:00:58

@habakuk000: teljesen ráálltak, hogy azt ordibálják sértetten és felháborodva, hogy a gyerekvédelmi törvény miatt nem kapták meg a pénzt. És ezt egy csomó szerencsétlen el is hiszi és óbégat ezeknek a FB-ján, hogy micsoda szemétség, és nem adják a gyerekeiket a buzik kezére.

Csak azt nem értem, hogyha hozzáférhető az írás, hogy miért nem (linkeltem, tök egyszerű a hozzáférés), akkor hogyan van képük ezt csinálni?

És az EU mikor fog megszólalni, hogy nembazdmegnemazért, tanuljatokmegolvasni.

És ahogy kérdést fel is tettem, ezek szarnak arra, hogy mi az EU problémája, amiért nem adja a pénzt, akkor nem is fognak rá válaszoni, illetve legalább kicsit változtatni azokon, hanem táncol azon, amit kitaláltak éjszaka a pofon után. Így egészen biztos, hogy nem lesz meg az a pénz.

habakuk000 2021.07.23. 12:56:50

@Neytiri1: Tarthatnánk egy "pozitív" hétvégét. :)
Annyi ocsmányság gyűlt össze ezen a héten, hogy nemigen vagyok képes többet befogadni, ahogyan látom, mások se nagyon.
Tagával beszélgethetnétek a piros autóitokról vagy a suuba blogon szerzett ismeretek gyakorlati hasznosításairól, szidhatnánk pozitívan közösen ezt a kutyafülű Gazolót, amiért egy árva halpiacos vagy sima piacos képet nem volt képes küldeni, nem beszélve a dubrovniki templom előtti tér fagylalt és (turista) felhozataláról, Szümtük mesélhetne a szilváiban található kukacok lepkeváltozataitól, a titokzatos S setéten, de serényen verselhetne, Jégtörő uram konzervatívkodhatna, Guma bemutathatná újonnan szerzett HP gépes ismereteit, Eszter, Eszter ígérted a következő fejezetet is!!!

Bármit, csak ne kelljen már erre az összerondított, ocsmány társaságra rágondolni se.
Nem szoktam emlékezni dátumokra, ez a hét - és még nincs vége, holnap pride - emlékezetes lesz.

www.youtube.com/watch?v=LsgO5OTUsRU

Neytiri1 2021.07.23. 13:23:31

@habakuk000: www.youtube.com/watch?v=YUBuxIC-bmA
Nekem ezt a macskát nézve és hallgatva a nyekergését már pozitív hullámaim keletkeznek. :)

Neytiri1 2021.07.23. 13:26:17

@habakuk000: magadról nem írtál, hogy mivel járulsz a pozitív hétvégéhez. :)
Nos? :)

habakuk000 2021.07.23. 13:45:31

@Neytiri1: Határozattan szidom Gazolót, gunyoroskodom a piros autóitokon, lesajnálom Szümtük növényvédelmi módszereit, Eszter új fejezetét kritizálom mint állat lehetőség szerint mielőtt elolvasnám, szóval igaz nemzeti magyarként mindent elkövetek a jó hangulat fenntartásáért.
Ez helyrebillentené a megroggyant lelki egyensúlyomat, azt hiszem.
www.youtube.com/watch?v=e4My2EGFxkI

Neytiri1 2021.07.23. 14:21:19

@habakuk000: morgós medve leszel egész héten?
Hát jó. :)
Csak a kis piros autómat ne bántsd. :)))
Milyen szép volt a sárga repceföld előtt a kék éggel és a fehér felhőkkel.
Semmilyen más színű autó nem lett volna ilyen gyönyörű ezek között. :)

habakuk000 2021.07.23. 14:45:52

@Neytiri1: Felhívnám figyelmedet, hogy virágzik a napraforgó.
Őt már a félfülű kolléga is nagyon szívesen festette.

www.youtube.com/watch?v=U37yNs94awk

Neytiri1 2021.07.23. 14:55:54

@habakuk000: ó, hát én már túl vagyok naprarogós fotózáson is, de a kis vörössel nincs még közös fotó, úgyhogy remélem még egy darabig virágoznak, mielőtt leöntik őket azzal a rettenetes borzalommal, amitől olyanok lesznek, mintha tűz pusztított volna őket.

www.youtube.com/watch?v=tUUElxEGo0U

habakuk000 2021.07.23. 15:16:10

@Neytiri1: Van. Az apátságnak állítólag szép borászata van.

www.youtube.com/watch?v=yqWvZ4oaxUM

habakuk000 2021.07.23. 16:18:50

@Neytiri1: Nahát...sose is nem nézek többet ilen brüsszelita szexuális eltévelyedésemre apelláló propagandagendervideót. Nem. :(

Ezt igen, így táncol és öltözködik illedelmesen egy igazi keresztény nemzeti félázsiai kipcsák.
www.youtube.com/watch?v=Nl9uWRu0fo4

Az a drága jó bor arravaló, hogy leöblítsük a tőtött káposztát vagy pacalt, aztán fél óra múlva kihányjuk az egészet civilizált állampolgár módjára.

( ez gusztustalan lesz, de szép emlék: katonaságnál bizei rettenest csempésztünk be a csajkákban, arra futotta a zsoldból, ha azt valaki kihányta a szakaszban, pezsgett a betonpadló is.)

Egyébként tényleg érdekes: részeg disznó módjára emberkedni, nők alá nyúlkálni, nyálcsorgatva dekoltázsokba bámulni igaz keresztényhez méltó szokás, pridon kézenfogva sétálni istentelen bűn. Fura.

látjátok feleim szümtükkel 2021.07.23. 16:40:53

@habakuk000:

Persze. Aztán meg sírnál, hogy megroggyant a balajajkád.;Đ

habakuk000 2021.07.23. 17:18:06

@látjátok feleim szümtükkel: Megroggyant, épp most telefonált a kazak cimborám, menne Prágába az anyjához, aztán a szputnyikkal nem nagyon akaródzik beengedni a cseheknek őt.
Elég hülye világ lett, eddig is az volt, de most másképp az.

www.youtube.com/watch?v=0wHYHMpHmSg

taga20 2021.07.23. 17:54:49

@habakuk000: haver, nekem most ez a szellemi munícióm.

a természetesjó manifesztációja ez az ember:)))

www.youtube.com/watch?v=W6Efnxiu32s

habakuk000 2021.07.23. 18:27:24

@taga20: :)
Fogadd meg szépen az aranyember tanácsait, élj keresztényiesen, ne jógázz, hogy sikeres lehess és akkor majd egyszer elteheted emlékbe andika kiköpött rágógumiját.

Neytiri1 2021.07.23. 18:39:25

@taga20: akkor jöhet szellemi tápláléknak József Attila is - gondolom. :)
www.youtube.com/watch?v=AXUADjjuPU8

taga20 2021.07.23. 18:48:07

@habakuk000: hát szerintem nem fok menni ez a keresztes dolog haver, me full ateista vagyok:)))

ja és nekem meg mindig ez jut eszembe manapság, mikor a magyarnyelvről, és a csutigeciék rezsimjéről van szó.

coub.com/view/2nwck1

taga20 2021.07.23. 18:58:39

@Neytiri1: bántottalak én téged bármikor?:)))

na ezé kiveszek a hűtőből egy sört, és bevágom a hideg sört:)))

www.youtube.com/watch?v=22XhQPwybpk

Neytiri1 2021.07.23. 19:02:12

@taga20: a hűtő szó tabu te... tabute. :)
Vénszivar Tyereskovának hívott Bajkon úr koromban. :D

taga20 2021.07.23. 19:17:41

@Neytiri1: vénszivar, szerintem már fiatalszivar korában is egy pöcs volt:)))

holnap, ha jön a mester, akkor ne pongyolába nyissá ajtót, me még téged szerel meg és nem a hűtőt:)))

Neytiri1 2021.07.23. 19:36:39

@taga20: voltak jó pillanatai.
Téli kabát, csizma, sapka és sál lesz rajtam. :)
Na meg maszk.

habakuk000 2021.07.23. 19:50:50

@Neytiri1: Belülről kell ellentartani?

habakuk000 2021.07.23. 19:56:15

@taga20: Csak gyakorlatozz szorgalmasan, mert jön Brüsszel, aztán csak azon veszed észre magad, hogy holnaptól te mosogatsz és te sütöd a női szeszélyt.
www.youtube.com/watch?v=hrnhpNw7hUI

taga20 2021.07.23. 20:05:02

@Neytiri1: az erényövet elfelejtetted, te kis huncut!:)))

taga20 2021.07.23. 20:31:14

@habakuk000: ez a zene, hogy jött ide? nem rossz, de nem is jó.

zenét szoktál haba, kicsit más kultúrkör, de jó, tessék!:))

www.youtube.com/watch?v=9bkO1rbIm1g

habakuk000 2021.07.23. 21:37:47

@taga20: Alakulsz, a keresztre feszítést azé ne nagyon forszírozd, nem nagy mulatság.
Délután állt a talpamba egy tövis, át se szúrta az egész lábfejemet, mint Jézusnak, mégis úgy sántítok, mint profifelcsúti sztárfocista 0:3-nál a Baltikumban.

www.youtube.com/watch?v=Q4PWv_E2fSA

taga20 2021.07.23. 21:49:56

@habakuk000: nigger, átérzem, átégetem a kínodat:))))

na, zene, me nem vagy menthetetlen vidéki!:)))

www.youtube.com/watch?v=v-YzdvmD2aQ

taga20 2021.07.23. 22:12:36

@habakuk000: tudod mi foglalkoztat mostanság?

hogy te és guma le fogtok lépni lassan, de utána én/mi jövünk.

ja és a zene örök:))) és 27.

www.youtube.com/watch?v=OeEzmPs7i_U

gazoló 2021.07.24. 06:17:24

@s:

"gazoló pajtást például "reggel amikor olvastam,rögtön rákertestem a témára .."
Ez nekem mindent megér."

tudtam,hogy nem igaz,de hátha mégis,ráadásul komoly))tényezőnek tartalak ezért rohantam el megnézni))

'mijafasz?)) rohantam el szemtörölgetve megnézni.

.....
vmi ilyen következne be,ha igaz lenne:

youtu.be/VsyGjxTmAd4

gazoló 2021.07.24. 06:22:16

Mind, aki jó volt, elment rég,
Senki sem mondja, hogy játsszak még.
Senki se kell, mind elment,
Túl nagy a zaj ott kint, s itt bent.
Nincs diadal, nincs taps és fény,
Éjszaka lett a legvégén.
Semmi se kell, így van jól,
Nincs takaró a hangokból.
Éjszaka lett, így van jól,
Nincs diadal a hangokból.
Ahogy múlik az éj, ahogy fölkel a nap,
A fény belopózik a lombok alatt.
Ahogy tágul az ég, és a völgy puha zöld,
Virágait végre kibontja a föld.
Valahol gyönyörű nyár van,
Valahol Európában.
Valahol hazafelé, mindig a nap elé
Úsznak a kifakult, lomha folyók.
Ahogy múlik az ég,ahogy fölkel a nap,
A gyűlölet végre a múltra marad.
És a fák, a vizek, és a tétova szél,
S a néma hegyoldal is újra beszél.
Valahol gyönyörű nyár van,
Valahol Európában.
Valahol egy zenekar, éhes és fiatal,
Újból játszani kezd.
És jönnek a hírre a rongyos, fáradt emberek
Valahol Európában.
Valahol Európában.
Valahol gyönyörű lesz még a nyár.

gazoló 2021.07.24. 06:44:11

@habakuk000:

kiló oktopusz lesz maradhat?))

kepkuldes.com/images/1291f11b402631db58a21cac21d2b615.jpg
...
ezz meg jó lesz sűllyeszteni lédimilliárdot))

kepkuldes.com/images/d963a61cd1f93407063563f4e7586ca8.jpg

egyébként kapd be a lábujjam,azért is megfürödtem a hátsó várfalnál,hogy bosszantsalak))

kepkuldes.com/images/70c7fd552ec654f623c1b5787278f2a9.jpg

jóreggelt))

taga20 2021.07.24. 07:36:50

@gazoló: köszike, de remélem már jöttök vissza ide magyarba, a dzsuvába, me két hete esz a sárga irigység miattad!:)))

coub.com/view/72j34

Neytiri1 2021.07.24. 09:14:45

@habakuk000: dehogy. :)
Viszont ma reggel is jó hűvös van, csak azért. :)))

Neytiri1 2021.07.24. 09:16:01

@taga20: egy szerelőnek nem nagy kunszt kinyitni, így feleslegesnek éreztem. :)

Neytiri1 2021.07.24. 09:17:31

@gazoló: kedves lábad van. :))))

Neytiri1 2021.07.24. 09:18:50

@gazoló: köszi a cicákat! :)
Taga macskás? :O

gazoló 2021.07.24. 11:31:10

@Neytiri1:

remélem megoldódott a hűtőproblémád!
csekélységem épp fel kart ajánlani egy működő kompresszort,de beforrasztani azt másnak kellene,mert ahhoz nincs szerszámom))

gazoló 2021.07.24. 11:35:34

@taga20:

tegnap végigzötyögtem a balkánt,imádott Boszniámon keresztül.
végül itthon vettem észre,a Barcs-Szigetvár távon,hogy igazából ez itt a balkán.
drágatündér határőrlányka

gazoló 2021.07.24. 11:43:22

@taga20:

..mindenkivel felnyitatta a hátsó ajtót..azt hittem kéthetes mosatlan alsógatyám érdekli,mint vámárú,de végül rájöttünk..ki van adva nekik..migráncs szállítás miatt érdeklődnek.
ráadásul.itthon vártak az elmebajos nedvesvezér levelei.

annyacsája..mondaná néhai megboldogult Alfonzó(

taga20 2021.07.24. 11:45:53

@gazoló: ez a barcs felé menés megéri?

nem egyszerűbb és gyorsabb zágráb felé?
azt látom, hogy km-ben több, de időben nem kevesebb?

habakuk000 2021.07.24. 11:50:15

@taga20: Asszondod, hogy kezdjük gyűjteni a rőzsét égetéshez? Van még idő, de köszönöm, hogy figyelmeztetsz. :)
Mi az a 27? Nem értem.

www.youtube.com/watch?v=XW91sq0bptY&list=RDMM&index=5

taga20 2021.07.24. 12:00:13

@habakuk000: üsdbe a gugliba, hogy 27évesek klubja.

csodálkozom, hogy nem vágod a huszonhetet!;)

www.youtube.com/watch?v=hEMm7gxBYSc&list=RDhEMm7gxBYSc&start_radio=1&rv=hEMm7gxBYSc

Neytiri1 2021.07.24. 12:05:19

@gazoló: elviszik. Szép és nagy egyébként, így üresen szinte új, hűlt helyével emlékeztet majd arra, hogy milyen szép is azélet vele. Majd rakok oda valamit. Virágot, széket, dobozt, vagy odaállítom a fiamat, mert a luk, ami marad lehervasztó. :)
Azzal, hogy elviszik, kiesett a mamárjólesz lehetőség.
Hogy mikor tekintenek rá a gelkások, mikor szedik szét, mikor döntik el, hogy mi a baja, mikor csinálják meg, mikor hozzák vissza, vagy mikor döntik el, hogy szépsége bár páratlan még mindig, a szíve már feladta, a csuda tudja.
Köszönöm a felajánlásos kompresszort. :))))

habakuk000 2021.07.24. 12:05:32

@gazoló: El ne felejtsd megkoszorúzni Szulejmán emlékművét. :)
Nem tudom, van-e még ország a világon, aki a kitakarodott hódítónak állít szobrot? Pluszbónuszként diktátor elleni lázadás leverésére emlékerdőt ültet.

A tintahalat kiböjtöltem a két hét alatt , de ha már Bosznia, bárányt ettetek út szélén paradicsommal, zöldségekkel, friss puha kenyérrel? :)

habakuk000 2021.07.24. 12:26:24

@gazoló: Hogy néz ki Bosznia? Nagyon régen jártam már arra, még az ostrom után, pontonhidakkal, megerősített, szlalomos ellenőrzési pontokkal, ahol a fekete legény vigyorogva célzott az autóra a géppuskával, rádiós jelentéssel a következő pontra és rengeteg, rengeteg rommal.
Nem jó egy háború.

gazoló 2021.07.24. 13:09:55

@habakuk000:

néztem nagyot a törökmagyarbarátságparknál..mijafasz????
mindig Banja Luka,Jajce,Mosztár fele törünk át../lassú,de no autópályadíj/csodálatosak a kékzöldfolyóik tavaik,vízeséseik,az üdezöld káposzta,málna,bab,dinnyeföldjeik,a minaretek keresztes templomokkal ..az egész kettőssége..a még mindig szétlőtt házak és temetőik szomorúsága.
na és a janjetina,jó hideg sörrel))

taga20 2021.07.24. 14:19:18

@gazoló: egy jó kis kárlovácsko most jól esne:)

Neytiri1 2021.07.24. 16:03:09

Nálunk a nagy magyar coop-ban szar áru van, kevés és drága. A zöldség-gyümölcs rohad, hús alig.
A multikban szép, több és akcióasabb.
A multiknál sok tízezer ember dolgozik, és akkor még nem említettük azokat a cégeket, akik a reklámot, a takarítást végzi és a szállítókról, akik jó része magyar, a nyomdákat, ahol nyomják az újságokat.
De van olyan magát nagyon okosnak képzelő hülye, aki szerint ki kell takarítani a multikat.
Én nem kérek a kitakarított kereskedelemből, mert most, amikor a sok magyar szarnak legalább van konkurenciája igyekeznek, de ha az sem lesz és csak a magyar szarokból lehet vásárolni, akkor még szarabb világ lesz, mint most.
Persze van szuper coop, meg szuper-szuper cba, de nem mindenhol, sőt kevés helyen. A magát oly okosnak gondoló hülye kicsit szűk látókörű.

gazoló 2021.07.24. 16:17:22

@Neytiri1:

ikea,dechatlon,lidl,aldi népjóléti szolgálatot végez,bár minőségben, itt,ott alatta vannak nyugati tessóiknak(

gazoló 2021.07.24. 16:18:25

@taga20:

szar sör,de ott lenn hidegen jól esik))

gazoló 2021.07.24. 16:23:24

még ez jutottt ecembe végiggurulva a hatvanhetes úton:

"Emberlelkű földeken
Emberlelkű földeken
Sétál gyöngy tekintetem
Titkos madárral sűrűbe száll
Ha érthetnélek süllyedő
Ólomszívű múlt idő
Elmondanád, hogy van hazám

Az alvó hóval álmodom
A téllel nem barátkozom
Ingyen kabátom lélekruhám
Ha városlátó ablakon
A holnap csendben átoson
Felhővilágban sincs hazám
Ágyam bánat, alszom félelemmel
Összebújok szajha bűnömmel megint
Látlak tiszta fátyol képzeletben
Nem talállak átkozott törvény szerint

A megváltás ha útra kél
Szívünk városába ér
Békés hajókon
Széles Dunán
Ha bánatföldről fúj a szél
Sétálunk csak könnyedén
Embervilágban légy hazám"

youtu.be/GCh719kB5Tk

taga20 2021.07.24. 16:25:51

@Neytiri1: frau látom, hogy olvasgatod te is a barátunkat:)))

csak itt nem fogja vágni senki, hogy mit írtál!

Neytiri1 2021.07.24. 16:38:38

@gazoló: nálunk létkérdés a lidl, és társai. Ha a magyar csúfos coopra és cba-ra kellene támaszkodni bevásárláshoz, akkor az komoly minőségi romlás lenne, nem beszélve az egyébként is szűkös pénztárcámról.
Annyira egyszerű kiköpni magából néhány hülyének, hogy takarodjanak a multik.
Nem tudom, de még az is lehetséges, hogy fizetést is többet adnak.

Neytiri1 2021.07.24. 16:40:41

@taga20: igen, miután felhívtad a figyelmemet, hogy emleget, és elolvastam, benézek sűrűbben.
Írni nem írok, mert azt írtam nekik, hogy nem írok oda, mert bosszantom őket. Hülyén nézne ki, ha beszólnék ennek a nagytudásúnak.
És mivel idejár olvasni, ezért gondoltam, hogy tudni fogja, hogy neki írok. :)

gazoló 2021.07.24. 16:44:34

@Neytiri1:

ennek ellenére számtalan olyan ökör van(magyarmarha) aki csakazértis a dzsuvás cébéába jár döghúst vásárolni.

habakuk000 2021.07.24. 17:04:48

@gazoló: végre valami értelmes kép, nem csak a túlsózott pocsolya :)
Fene egye meg egyesek jó dolgát. :)

habakuk000 2021.07.24. 17:10:42

Tudom, hogy belerondítok a szombat délutáni idillbe, de Jégtörő uram helyében csak megnézném a pridos és ellenpridos videókat, aztán csak elgondolkodnék azon, hogy a lincseld meg-et ordító kopaszokkal valóban szerencsés-e értékközösséget vállalni...

De akár orbánnal is... A kopaszok is elég nagy szegénységi bizonyítvány, de azok legalább buták, ugyanakkor orbán több annál, bűn.

gazoló 2021.07.24. 17:16:28

@habakuk000: ))))

nyugi csak kempinges sátorral csövezés volt,túlnyomórészt itthonról hozott kajákkal..sört azt nem vittünk így kénytelen voltam a kétliteres húszkunás jéghideg karlovacskót inni folyadékpótlásra))

gazoló 2021.07.24. 17:20:28

@habakuk000:

növényes képeket mad küldök később és diszkréten megbeszéljük majd a klímaváltozás ottani hatásait))

habakuk000 2021.07.24. 17:25:16

@gazoló: Én nagyon szeretek sátrazni. :) Kempingezni is. Így jártuk be Görögországot, Nyugat-Európát, Keletet is.
Legnagyobb sátras élményem, amikor vonattal mentünk Iglóig, éjfél körül értünk oda, az állomáson akartunk aludni, hogy majd reggel kibuszozunk Csingóba a Hernád-áttöréshez, ott van a domboldalon kemping, de a hülye rendőrök felrugdostak, hogy nem aludhatunk az állomáson, az egy szem szállodába nem engedtek be, visszaszivárogtunk volna az állomásra, de a rendőrök szépen kisétáltak velünk a város szélére, úgyhogy kiballagtunk az éjjel a kempingbe, sötétben levertük a sátrat, aludtunk, majd reggel a cimborám, ahogyan mászott ki, kapásból beletenyerelt egy tehénlepénybe.
Máig nem értem, hogyan vertük fel és hogy másztunk be úgy, hogy az a lepény ott maradt a téblábolásunk közepette sértetlenül. :)

habakuk000 2021.07.24. 17:34:28

@Neytiri1: Jobb, korrektebb munkaadó, áfát sem csal.
Nekünk sajnos csak a tesco játszik, mert csak ő szállít ki a környékünkön, pedig jó lenne a másik kettő is, de a járvány óta nem járunk nagy boltba.
Nagyon jó a tesco honlapja, jó szolgáltatásokkal, -kedvenc termékek, leárazások, leárazott kedvenc termékek - a rendszeres bevásárlások, ha nem szórakozni akarsz tömeget kerülgetve, baromi egyszerűen, kényelmesen megoldható, szépen papírzacskókba szortírozva hozzák a ternmékcsoportokat, ajándékot is adnak mindig, ma pl valamilyen Staropaven gyártmányú sört és kutya jutalomfalatot.

Neytiri1 2021.07.24. 17:37:51

www.youtube.com/watch?v=NBkyth_KT3E

Rám is találhatna már ilyen kandi kamera féle, kíváncsi vagyok, hogyan reagálnék. :)

Neytiri1 2021.07.24. 17:39:41

@gazoló: nem csak ez a szerencsétlen nyomja ezt, de nem tudom, hogy akik igen, azok végiggondolták, hogy mi lenne a multik nélkül? És jó lenne, ha nem csak nagyvárosiak piaccal, nagyobb cooppal, cba-val rendelkezők pampognának, hanem megnéznék, hogy kisebb települeseken ez mivel járna.
És ismétlem, munkaerőt is egész komoly mennyiséget foglalkoztatnak.

Neytiri1 2021.07.24. 17:44:44

@habakuk000: én szívesen elmegyek, leginkább este, vagy korán reggel, a c betűs magyar vackokba csak végszükséglet esetén, de a házhoz szállítás bejött nekik, a többi is megy utána. Ha jól emlékszem, igazából a Tesco volt az első.
Én mondjuk az Auchan-t jobban kedvelem, de az nagyon kevés van és nagy távolságra.
Viszont a lidl és az aldi mérete az, ami igazán bejön, sem sok, sem kevés.
Egy szónak is száz a vége - szokták mondani - a versenyhelyzet is fontos, és az áru is, és az ár is.
Ha nem lennének, nagyon rossz lenne.

habakuk000 2021.07.24. 17:51:19

@Neytiri1: Érdekes, a lidlit és az aldit szokták szeretni az emberek, sokan a spárokat is.
Nálunk nincs Aldi, legközelebb Hatvanban van, én csak ott voltam néhányszor, nem ismerem a termékeiket, a lidlit igen, a szüleimnek ott vásároltam régebben olyan bevásárlólista alapján, ami figyelembe vette az optimális útvonalat. :)
Akkurátusak. :)

Neytiri1 2021.07.24. 18:11:39

@habakuk000: interspar jó. :)
A másik kettő hasonló termékeket forgalmaz, műszaki cikkekkben állítólag csak a nevek mások.
Ahol nincs piac, ott pedig a friss zöldség és gyümölcs leginkább reggel egészen normális. Bár a legjobb az állandó piac lenne, de az sincs mindenhol és ahol igen, ott is egyre inkább kiszorulnak a nénik-bácsik, nagybani hajnalban vásárolt áruk, ugyanolyan árral. Miért jó ez nekem, a vásárlónak? Semmiért.
Amikor Pestre jártam, illetve amikor ott éltem, szerettem piacra járni. Sokfelé dolgoztam és laktam, mindenhol az elsők között volt a közeli piac megkeresése.
Én a régi piacokat szerettem. A Lehel piac... mennyivel hangulatosabb volt, mint ez a nagy hodály.
Amikor a Városliget közelében laktam, akkor pedig minden szombat a Garai piaccal indult (az is modern lett :( ), aztán a cukrászdával mellette.
Meghatóan aranyosak lehetnek a szüleid. :)

habakuk000 2021.07.24. 18:23:39

@Neytiri1: Ha már bevásárlás:
www.portfolio.hu/gazdasag/20210724/ujabb-arrobbanasra-keszulhetunk-a-boltokban-ez-a-noveny-most-a-bunos-493800

Ez korrekt cikk, a hét második felében már engem is kerestek ukrán szállítási lehetőségek nézelődése céljából, ha a hús- és tejtermelők nem kapnak támogatást, tönkre fognak menni, mert a 3.000 forintos csirkemellet nem fogják megvenni az emberek. Kivétel lölö és csányi, lehet pont ezért várnak ki, ingyen jussanak a konkurrencia eszközeihez.
De fölmegy a liszt ára is, tavaly a malmok még normális aratáskori árakon vásároltak, most 60.000 ft alatt nincs búza, a parasztok várják a 70, van aki a 80 ft-t.
20-30 %-os drágulásnak kell bekövetkezni.
Szóval nem napfényes a jövő.

Neytiri1 2021.07.24. 18:24:48

infostart.hu/belfold/2021/07/24/farkas-florian-marad-a-lungo-drom-elen

ezt is mindig megválasztják. Van valami érdemleges amit csinált eddig?
Nem ennek voltak ügyei?
Vagy mind álhír?

taga20 2021.07.24. 18:55:59

@habakuk000: mivan vidéki, besértődtél?:))

42-t vágod?:)))

habakuk000 2021.07.24. 19:06:07

@taga20: Miért is? Nem.
Azt se.

Szél beszéd:
Az elnyomó hatalomra a legnagyobb fenyegetést a szabad, önmagukkal és másokkal békében lévő emberek jelentik. A szabad és az egyenlő társadalom, az elnyomó hatalom legnagyobb ellenfele.
Ez nincs nálunk.

s 2021.07.24. 21:02:52

@gazoló: "tudtam,hogy nem igaz,de hátha mégis"

"Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz."

Vörösmarty

Késő volt, és eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha mégis . . .Leírtam. Talán nem kellett volna . . .
süti beállítások módosítása