He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

október 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Szele Tamás: Az interjú halála + Szürreális interjút adott Szijjártó – lapszemle

2021.07.09. 04:00 guma

Nem értem, mit féltjük a magyar sajtószabadságot. Valóban úgy tűnik, hogy olvad, mint a tavalyi hó, már csak itt-ott van belőle, még a nyomaitól is szeretnének megszabadulni a gondos házmesterek, de ez csak a látszat. Itt – és azokban az országokban, ahol a magyar példát követik – a sajtó egyfajta továbbfejlesztése zajlik, csodálatos eredményekkel.

Fájdalom, a legtöbben ezeket az eredményeket röhejes marhaságoknak látják, pedig egy világos evolúció, egy fejlődési folyamat termékei. Az egész még nagyon régen, az Antall-kormány idején kezdődött, akkor vetették meg ennek az új irányvonalnak a szellemi alapjait. Történt akkoriban, hogy egy este, lapzárta után kicsit elvitatkozgattunk pár kollégával, talán nem is a szerkesztőségben, talán nem is tejecske mellett, hanem söröcske állt az asztalon és egy bárba mentünk vitatkozni – mindegy is. Az akkori Kurírnak egyaránt voltak liberális és jobboldali munkatársai, természetes, hogy az épp megindult médiaháborúról folyt a szó, a sajtószabadságról nemkülönben, és az egyik kolléga úr a jobbszélről (később oda is tolódott, magától) dagadó nyaki erekkel vágta az asztalra a korsóját:

– Nem sajtószabadságra van szükség, az már megvan, több is, mint kéne, hanem sajtótisztességre, a kormány eredményeinek elismerésére!

– De hát még alig kormányoztak (1990-ben voltunk vagy tán 1991-ben)…

– Annál inkább!

– Amondó volnék, előbb legyen szabadság, aztán nézzük meg szabadon, mit művelnek, jót vagy rosszat.

Kolléga úr elviharzott – pár év múlva a laptól is, hátrahagyva egy hitelügyleti szélhámosságot, magam is áldozata voltam – de a „sajtószabadság-sajtótisztesség” ellentéte jelszó szintjén is közismert lett. Nem hinném, hogy ő találta ki, csak azt, hogy tőle hallottam először, az övénél ravaszabb elmében foganhatott. Mármint azt nevezték „sajtótisztességnek”, amit ma az „igazság hajlításának” szokás mondani, a tények kritika nélküli ferdítését a mindenkori kormány érdekében. Ez bizony nem a NER találmánya, volt ez régebben is, de még annál régebben is.

Mit tett ehhez a NER világa?

Figyeljük csak a pecsovicskodás evolúcióját. 1998-ig még bármelyik politikusról meg lehetett írni, ha hibázott, legfeljebb megharagudott vagy perelt. Egyetlen esetre emlékszem, mikor egy meg nem erősített hírt maga a főszerkesztő vett ki a nyomdában az első oldalból és másnap kirúgta a saját helyettesét, mert az nem ellenőrizte kellőképpen az információt. Mondjuk a hír épp Orbán Viktorról szólt, hálából az első adandó alkalommal meg is szüntette a Kurírt az első kormánya. No ja: Pintér Sándor és Dietmar Clodo romantikus vacsoráiról írtunk, gyorsan kellett cselekedni. Intés is volt ez a sajtónak: lám, magánkézben lévő lapot is el lehet süllyeszteni, ha kormányon van az ember. Nem is kaptak túl éles kritikákat abban a periódusban. Ellenben már akkor elkezdett szerveződni az a „sajtótisztességes” tábor, a Demokratával, az akkori Magyar Nemzettel, a kissé nevetséges Millleniumi Országjáróval és az átszervezett közmédiával az élen, ami 2002 után a magja lett a Simicska-féle sajtóbirodalomnak.

No, náluk már működött a „jobbra nyalni, balra rúgni” elve, de mivel nem voltak monopolhelyzetben, nem kellett náluk dolgozni, akadt munka máshol is. A valódi sajtó torzsalkodott az akkori kormányokkal is, azok sem örültek neki, de nem is ütöttek vissza nagyokat. Mondhatni normális lett volna a helyzet, de ennek 2010-ben vége lett, az új médiatörvény már jelezte, hogy új idők új szelei fújnak. Még emlékszem, hogy magyarázták, miszerint „úgysem fogjuk alkalmazni”, csak ettől feltevődött a kérdés, miszerint: „akkor minek hoztátok?”

A KESMA létrejötte pedig majdnem rácsapta a koporsófedelet a független és szabad magyar sajtóra: utoljára az ötvenes években volt olyan, hogy kivétel nélkül minden megyei lap minden vezércikk-író munkatársának szó szerint ugyanaz jusson az eszébe, de annyira, hogy még a fotó is azonos legyen mindegyikben. Telepátia ez, kollektív tudat, nem egyéb. Ahogy az is zseniális, amint minden pénteken alákérdeznek a miniszterelnöknek a Kossuth rádióban, de annyira, hogy nehezen lehet interjúnak hívni a megszólalást. Emellé vegyük a mostani kampány uszító házidolgozatait, amiket még csak nem is megrendelésre írnak, hanem a megfelelési kényszer miatt – a köztévétől a Szabad Európához kiszivárgott hangfelvétel óta tudjuk, hogy a kormány, mint egy szeszélyes kurtizán, már meg sem mondja, mit vár el, tessék a sajtólakájoknak kitalálni, mit szeretne, azt nem rúgják ki, aki eltalálta a vágyaikat.

Láthatjuk: ilyen csehül a magyar sajtó még sosem állt szabadság dolgában. Lehet innen szintet lépni?

Lehet. Egy szlovén orgánumnak sikerült.

Igaz ugyan, hogy a szlovén orgánum, a Planet TV is érdekes módon a magyar TV2 tulajdonában áll, szóval inkább orbánum, tavaly vették meg ötmillió euróért, tehát nem is kétséges, kivel szimpatizál a csatorna – persze, hogy adott nekik interjút Szijjártó Péter. De még milyen csodás interjú lett ez! 

Ugyebár, interjú az, amikor én elmegyek a Nagyon Fontos Emberhez, és elkezdem kérdezgetni olyasmikről, amik sokakat érdekelhetnek. Ez vagy kellemes neki, vagy – többnyire – nem. De mindenképpen, én összeírok hét-nyolc kérdést, ha nagyon követeli, elküldöm neki előre (nem kötelező ugyan, de van, amikor hasznos ez, például ha az alanynak fel kell készülnie a témából), felteszem az elsőt, ő válaszol nekem valamit, aztán a választól függ, merre megy tovább a beszélgetés.

Mindehhez az szükséges, hogy ő értse, amit én kérdezek és én értsem, amit ő válaszol.

De nem a NER-ben, itt kétharmaddal semmi sem lehetetlen!

A szlovén kolléga – Denis Malacic – egyszerűen felolvasta a neki fonetikusan leírt kérdéseket, egy szót nem értett sem abból, amit kérdezett, sem abból, amit válaszolt neki a magyar külügyminiszter. Igaz, így arra sem volt mód, hogy kellemetlen viszontkérdésekkel éljen erről-arról a válaszok alapján, de aki vállalja azt, hogy előtte ismeretlen nyelven készít interjút, az amúgy sem fog kellemetlenkedni.

Hiszen néha még az ismerős nyelvekkel is meggyűlik a baja az embernek a sajtóban: az első Öböl-háború kitörésekor beállított az irodámba egy volt katonatiszt kolléga (mármint, azért kolléga, mert akkor már újságíró volt), hogy tolmács kéne neki, menne interjút készíteni az amerikai nagykövettel, a mi rovatunkban tudnak a legjobban angolul. Ő meg nem tud egyáltalán. El is ment vele az egyik kollegina, aki mindannyiunknál jobb volt: évekig élt New Yorkban, fotózást tanult ott, tökéletesen beszélte a nyelvet. Nyugodtan engedtem el, az interjúnak sikerülnie kell. Jönnek vissza pár óra múlva, kollegina sírva, kolléga káromkodva:

– Tamás, kit adtál mellém, ez a nő nem tud angolul!

– Az ki van zárva. Engem is bőven leiskoláz.

– Akkor szabotál.

– Ugyan, miért szabotálna?

Megkérdeztem a másik felet is. Hát igen. Nem egészen a nyelvtudással volt a baj, csak majdnem. Szóval, a hölgy tényleg tökéletesen tudott angolul, csak éppen soha életében nem volt szüksége az olyan kifejezésekre, mint „gyalogság”, „tüzérség”, „páncélosok”, „tűzerő” – így aztán nem is ismerte őket. Hát így gyűlik meg a riporter és tolmács baja még az ismert nyelvvel is. De térjünk vissza Szlovéniába.

Ez nem interjú volt, hanem cirkuszi papagájprodukció. Az, hogy a riporter már azt sem értette, amit kérdez, nem zavarta a mi külügyminiszterünket abban, hogy felmondja a szokásos leckét: dicsérte a szlovén kormányt, szidta Brüsszelt, olyanokat is emlegetett, hogy a szlovén ellenzék Jansa kritikájával Orbán Viktort is támadja (vagy fordítva? Mindegy…), a 24.hu alaposan lefordította, akit érdekel, itt olvashatja, bár elég unalmas, sablonos „interjú” lett ez.

Még mindig nem érthető azonban, mi a csodáért kellett számára ismeretlen nyelven kérdeznie a sajtómunkásnak?

Viszonylag sok rosszat tudok mondani Szijjártó Péterről, de azt az egyet nem, hogy ne beszélne tökéletesen angolul. Hiszen anélkül éhen is halna. Mibe került volna angolul kérdezni? Még ráadásul bizonyíték is van rá, hogy szokott angol nyelven nyilatkozni, idén február 19-én például szó szerint hajmeresztő interjút adott ezen a nyelven a román Digi24-nek, akkoriban foglalkoztam is vele – azt pedig, már bocsánat, nem tudom elhinni, hogy egy vezető szlovén televízió (vezető kell legyen, különben nem vette volna meg a TV2) riportere ne tudna angolul. Kell tudjon.

Akkor mégis, mi szükség volt erre a halandzsaparádéra?

Attól kezdek tartani, hogy nem hibát láttunk, hanem evolúciós ugrást.

Ez nem bug volt, ez feature”, ahogy számítógépes körökben mondják.

Eddig ugyanis csak az „alákérdezés” módszere volt kötelező az illiberális sajtóvilágban, mikor is magukat a kérdéseket írják a válaszokhoz, nyilván többnyire az interjúalany diktálja őket, körülbelül olyan stílusban, hogy „aztán azt is kérdezze meg tőlem, aranyom, milyen eredményeket ért el hazánk a Mongóliával kötött vízgazdálkodási egyezmény megvalósításában”. Nyilván nem kérdezne magától ilyen blődségeket senki, a válasz sem érdekel senkit, csak el kell hangzania.

Ezt fejlesztették tovább, ez lépett szintet.

Most már nem csak a válasz lényegtelen, de maga a kérdés is, nem is érti, aki felteszi, nem is fontos, hogy értse.

Semmi értelme az egész beszélgetésnek, nem is beszélgetés.

Ez a pecsovics kormánymédiák egy új fejlődési állapota, olyan, mintha az őslény már kimászott volna a vízből, már elhagyta volna a kopoltyúját, de még nem növesztett volna tüdőt, sőt, nem is akarna, mert minek. És látom a következő fokozatot is.

Amikor már az olvasó, néző, hallgató sem fogja érteni sem a kérdést, sem a választ, csak tapsol.

Az különben az egész fejlődési folyamat célja. Azzal az illiberális sajtó eléri, amiért létrejött és spontán ki is pusztul, hiszen már semmi szükség nem lesz rá.

Remélem, azért még messze van ez az állapot.

Orbán Viktort a minap egyedüli európai politikusként felvette a sajtószabadság ellenségeinek listájára a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi újságíró-szervezet.

Hát, ha még csak ellensége volna ő meg a rendszere a sajtószabadságnak, könnyebben el lehetne viselni a dolgot.

De nem csak ellensége.

Átalakítója inkább.

Na, ez az elviselhetetlen.

Szele Tamás

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Szürreális interjút adott Szijjártó – lapszemle

A Planet TV-t a magyar TV2 vásárolta fel a közelmúltban

Az újságíró előre megírt kérdéseket olvasott fel egy számára érezhetően furcsa nyelven (vö. magyar). Fotó is innen.

A videó itt.

Baloldal, Soros, propaganda

Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve, a velencei Bizottság bírálni merte a tavaly december 23-án életbe lépett kilencedik alkotmánymódosítást. Kovács Zoltán reagált rá.

Az Európai Parlament talált pár trükköt, amivel fel lehet lépni a homofób pedofiltörvény ellen

A korábbi viták során azt láthattuk, hogy Orbán Viktor kihasználta a képviselők felkészületlenségét, és helyenként sikerrel változtatta meg a vita menetét, olykor a tárgyát is. Valami ilyesmit tervezhetett most is a magyar kormány, miután botrány lett a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényből…

Határozatot írt a kormány a nemzetközi kritikák miatt

A Magyarországot ért durva és antidemokratikus politikai és hatalmi támadásokkal szemben az országnak minden rendelkezésre álló európai jogi eszköz alkalmazásával meg kell védenie magát. A gyűlöletbeszéd Magyarországgal szemben is tilos!

Rengeteg bírálatot kapott Janez Janša szlovén az EP keddi vitájában

Orbán szlovén cimbije azonban hirtelen megtanult viselkedni.

Közel 15 milliárdot ad a kormány a migrációs nyomás kezelésére

A kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg az előirányzat túllépését jóváhagyó kormányhatározat.

Láng Zsolt nem értette, a főváros miért nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat augusztus 20-ra

Karácsony válaszolt. Megint egy öngól.

Lábhajtásos kisvasúttal fejlesztene 850 millióból az állam egy elhagyatott alföldi halastavat

És akkor most olvassuk újra.

Jobbról is fékeznék a sztrádakoncessziót

De mint tudjuk, a kanyarban kell előzni…

Ki hitte volna, hogy egy 56 másodperces kormányzati hirdetés két évvel a sugárzása után is bírósági per tárgya lehet?

Schmidt Mária kivetette a szereplőket a rendszerváltásos videóból, és berakatta Orbán Viktort…

Így keresi Orbán Viktor kegyeit az ellenzék egykori kedvence

Minden jel arra utal, hogy Dopeman kénytelen volt belátni, a magyar könnyűzenében nincs más út: egy bizonyos életkor fölött kizárólag azoknak áll a zászló, azok részesülhetnek miniszteri illetve egyéb állami kegydíjakban, akik hűségnyilatkozatot tesznek Orbán Viktor mellett.

Leszámolt legerősebb ellenfelével Lukasenko

Jogerősen 14 év börtönbüntetésre és 57 ezer dollár pénzbírságra ítélte a belarusz legfelsőbb bíróság kedden Viktor Babariko volt ellenzéki elnökjelöltet. Az orosz Gazprom helyi bankját, a Belgazprombankot 20 éven át vezető Babarikot szabályos kirakatperben ítélték el koholt vádak alapján.

 

Szerző: Huppa-válogatás
Forrás: Huppa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr816616172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása