He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

A Fidesz járvány alatti döbbenetes ámokfutása

2021.06.17. 05:25 guma

A járvány egyetlen haszonélvezője a Fidesz: arra hivatkozva lehetetlenné tettek minden ellenállást, miközben maguk tömegével fogadtak el maffiaérdeket szolgáló törvényeket.

Abszolút világossá vált – kezdettől tudni lehetett! –, hogy számukra a jogra való hivatkozás kiforgatása mindennek, amit a demokratikus értelemben fölfogott jog jelenthet. Sorozatosan fogadtak el olyan törvényeket, amelyek többsége egészen nyilvánvalóan szembement a közérdekkel. Miközben a többségi elvre hivatkoztak, vihogva köpték le a társadalom többségét is.

Vannak szövetségeseik, sajnos: támogatják a szervezetet azok, akiket némi aprópénzzel megvásároltak, s hozzá folyamatosan uszítják őket, fölkínálva számukra a gátlástalan bunkóság „szabadságát". Mellettük üvöltenek a feketébe öltözött „csodálatos szurkolók".

A járványt kihasználva – sosem látott módon – elrabolták a közvagyon igen jelentős részét – elüldöztek, szétvertek, elzabráltak, majd tönkretettek-tönkretesznek mindent, ami ebben az országban valódi érték volt.

Az elmúlt, járványos időkben olyan döntéseket hoztak, amelyeket a járvány fedezéke nélkül aligha hozhattak volna.

Soha nem volt világosabb, mint most: minden szavuk aljas hazugság. Európa rühelli őket, hát a szélsőjobbal szövetkeznek.

Nem esik nehezükre, hisz' a néhány amorális, bármit föl- és kihasználni kész vezetőn kívül  a „párt" jelentős, mondhatni, meghatározó részben maga is szélsőséges, szélsőjobboldali. Hozzájuk szól a legalja időkre emlékeztető „köz"- és terrormédiájuk.

Itt állunk tehát, nem sokkal a „választás" kitűzött időpontja előtt – és azon kell gondolkodnunk, polgárháborút akar-e a Fidesz, ha netán veszít, vagy beéri a maga által megteremtett mélyállammal…

Fölfoghatatlan mennyiségű pénzt, vagyont „kormányoztak" olyan intézményekhez és emberekhez, amelyektől és akiktől – ha úgy adódik – mélyállamuk működtetését várják.

És a rengeteg gyalázatos „törvény" közül külön is kiemelendő a ma elfogadott, teljes joggal gonosznak mondott, alapvető jogokat megsemmisítő, korlátozó „pedofil-ellenes törvény".

Ennek eredeti formájára sem volt – legalábbis szerintem – semmi szükség. Kifejezetten a terelés, az uszítás szándéka „indokolta": nagy hiba volt az ellenzéktől, hogy kezdettől nem utasította el. Hiszen az állandó szigorításnak nemigen van bizonyítható  értelme: alkalmazni kellene a hatályos törvényeket, nem pedig mondvacsinált „okokból" folyamatosan szigorítani.

De az, amit végül is elfogadtak, nyilván fasiszta szellemiségű – egyszerűen kultúrbotrány.

Minden, ami történt, bármily hihetetlen, de az EU-ban történt. És az EU finanszírozta és finanszírozza az egész banditauralmat.

Nem teszek szemrehányást az EU-nak: nem dolga megvédeni minket a maffiahatalomtól. De ezt az uralmat most már tényleg nem kellene finanszíroznia.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-fidesz-jarvany-alatti-dobbenetes-amokfutasa/382847/

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2216594806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2021.06.17. 10:13:05

24.hu/szorakozas/2021/06/17/elefant-viz-kut-video-india/#

Ha annyi gondolkodásra képes agyvelő lenne a fejedben, mint amennyi ebben a kis állatban van, akkor nem kéne bérkommnetelned, megállnál a saját lábadon. Úgy, mint a nagylány, és párja.

habakuk000 2021.06.17. 16:27:03

Egy végletekig felelőtlen, gátlástalan gazember és talpnyalói hatalmuk megtartása érdekében az átlagember összes félelmét és alantas ösztöneit kihasználják.
A témaválasztások hatalomtechnikailag- ha nem foglalkozol morállal, erkölccsel, politikusi felelőséggel - jók, abszolút gonosz, gusztustalan gnómok persze.
Az emigránsok bűnözővé kikiáltása az emberek egzisztenciális félelmeit, problémáit használja fel, mélyen hallgatva arról, hogy ezen problémák java része ezen rendszer torzszülöttje.

A melegek beszédtémába emelése a szinte minden emberben meglévő ellenérzések felszínre piszkálást, és gyűlöletté módosítását okozzák.
(Voltam meleg szülinapi buliban aktuális barátnőmmel, és én, aki nyitottnak érzem magam viszonylag, mégsem tudtam leküzdeni magamban azt a furcsa érzést, ami egész este bennem bujkált, persze, akkor még viszonylag friss volt az élmény, a barátunk néhány héttel korábban "vallotta" be sírva a nemi identitását.)
Na most egy ilyen erősen buta, kopasz, fekete trikóban masírozó gyerek - még ha ő maga is az - akkor is teli szájjal ordítana, s azért ne tagadjuk, egy átlag magyar se sokkal elfogadóbb.

látjátok feleim szümtükkel 2021.06.17. 16:43:31

@habakuk000:

Azért volt már rá példa, hogy a "gyerek" lebukott, és kiderüt, hogy benne is olyan vér folyik, ami ellen ordított. Lesz erre még példa, mint ahogy a nácik idején is volt, nem is kevés.

taga20 2021.06.17. 16:57:00

@habakuk000:

"(Voltam meleg szülinapi buliban aktuális barátnőmmel, és én, elegektőlaki nyitottnak érzem magam viszonylag, mégsem tudtam leküzdeni magamban azt a furcsa érzést, ami egész este bennem bujkált, persze, akkor még viszonylag friss volt az élmény, a barátunk néhány héttel korábban "vallotta" be sírva a nemi identitását.)"

én nem vágom, hogy egy hetero fazonnak mit kell cidrizni a melegektől?:)))

ja és, engem meg átbaszott megint az mtva!:)))

static.keptelenseg.hu/thumbs/thumb/p/7b0b47ba2667a1566deff080f1404fa7.jpg

habakuk000 2021.06.17. 18:08:21

@taga20: fura. Nem cidriztem, csak béna voltam, merev. Próbáld ki. :)

az mtv-nek a kurvaannyát, nem lehet használni az appját, horizongo-val megy néha, nem lehet meccset nézni rózsaültetés közben.
Katácsony, az bezzeg ment,

habakuk000 2021.06.17. 18:10:46

@látjátok feleim szümtükkel: igen, sokszor azok óbégatnak a legjobban, itt is itt van a fájintos példa:)

taga20 2021.06.17. 18:35:59

@habakuk000: jó kipróbálom;)

egyébként, az tuttad, hogy orbángazsinak mi volt a szakdolgozatának témája?

ez: (szerintem a csutigeci ezért nem tud megbocsátani az anyatermészetnek:)))

opac.elte.hu/Record/opac-EUL01-000959008

habakuk000 2021.06.17. 18:58:59

@taga20: Ki tudja, mi történt a kóterben egy szép, csillagos meleg estén ilyen szép, vidéki lanka legénnyel.
Lehet, azt hitte, ezt így kell csinálni, aztán csak később magyarázták meg neki a dolgok mikéntjét.

Áá, a népre blazíroz, de mivel a nép neki már csak a pedofil avagy meleg papokból, híveikből s a feketeinges suhancokból áll, nincs mese, most egy évig buzizik mindenki.

Neytiri1 2021.06.18. 08:21:20

@habakuk000: valószínű, hogy az ember igyekszik olyankor semmi ráutaló magatartást végezni, hogy fogékony lenne a lehetőségekre, nehogy valami félreértés legyen.
Viszont nem is akarja "megbántani" az illetőt semmilyen olyan mozdulattal, elhúzódással, bármivel, ami azt mutatná, hogy eltéli, vagy megveti, vagy lenézi őt.
Szerintem az jó, ahogy te gondolod/érzed.
Én is hasonlóan tennék.

Neytiri1 2021.06.18. 08:59:24

www.atv.hu/belfold/20210610-szlavik-janos-nem-lehet-kijelenteni-hogy-nem-lesz-negyedik-hullam

Az ATV-s film részlete:
Szlávik: A gyermekek is megfertőződhetnek és nagyon ritkán, de köztük is kialakulhat súlyos megbetegedés, tehát ilyen szempontból érdemes a gyermekeket oltani. Ráadásul tudjuk, hogy a védőoltások hasonlóképpen biztonságosak és hatékonyak, sőt talán még hatékonyabbak a gyermekeknél. Ebből kiindulva mért ne oltsuk a gyermekeket?

Riporter: Ön beoltatná a gyerekét?
Szlávik (hebeg, ismétli a kérdést, még a kor meghatározását is hosszabb időhúzásként, ami egyértelmű szokás, ha valaki válaszra akar időt találni) Ez jó kérdés (nevetés, kínos?, nem is válaszol és a riporter van olyan hülye, hogy nem is várja ki, hogy válaszoljon, pedig kellene)
Riporter: Mi az, ami miatt elbizonytalandona?
Szlávik: Mert nem ők, a súlyos esetek nem a gyerekeknél vannak. Az, hogy ritkán előfordul... jo! (látszik, hogy szétesett) vegyünk olyan betegségeket, amik elő sem fordulnak és mégis oltjuk a gyermekeket ellene, például a gyermekbénulás. Magyarországon nem fordul elő szinte kanyaró, vagy nagyon ritka, mégis oltjuk a gyerekeket. Ilyen szempontból akkor persze, oltsuk a gyekeket is.

Kedves riporter: szerintem nem kellett volna hagyni a kérdésre való válasz elmismásolását, hanem hagyni, hogy válaszoljon, illetve nem hagyni, hogy ne válaszoljon, beoltaná-e a gyerekét.
Mit választott volna? Hazudik, vagy igazat mond?

2021. június 4.
www.szabadeuropa.hu/a/orban-viktor-nyar-vege-elott-nem-lesz-dontes-a-12-15-evesek-oltasarol/31289839.html
"A 12-15 év közöttiek oltásáról Orbán Viktor azt mondta, hogy nehéz érvényes állításokat megfogalmazni. Azt mondja, hogy ő az óvatosabbak közé tartozik, és nem látja, hogy a magyar tudományos közösségben ez a vita hamarabb nyugvópontra jutna, mint nyár vége felé, addig türelmet kért Orbán Viktor. Akkor döntik el, hogy szervezzenek-e erre oltási kampányt."

2021. június 10.
Orbán Viktor bejelentette: kezdődik a gyerekek oltása Magyarországon!

6 nap alatt mégiscsak sikerült a vitából elfogadást produkálni és elindítani az oltást a gyerekeknél.
A Pfizer fiatalokra gyakorolt hatásáról olvasni egyre többet a médiákban.

habakuk000 2021.06.18. 12:39:13

@Neytiri1: Nehéz ügy ez. Oltás nélkül nem lenne egyszerű, ugyanakkor a hagyományos engedélyeztetési eljárásokra nem volt lehetőség.
Szlávik csalódás nekem, habár az ő helyzetében nem tudom, mit csináltam volna.
Nagy lehetett rajta a nyomás a ner részéről.

Nehéz kérdés ez, behódolni vagy munka nélkül, meghurcoltatva élni tovább.
Ocsmány a rendszer.
Kevesen tehetik meg, hogy nem működnek együtt, a mocskok pedig ezt teljesen ki is használják.

Neytiri1 2021.06.19. 10:02:46

@habakuk000: hiába a magas átoltottság.
444.hu/2021/06/17/a-delta-varians-hatasa-angliaban-a-magas-atoltottsag-ellenere-is-11-naponta-duplazodik-az-uj-fertozottek-szama

Angliában úgy tudom nem oltanak a kínaival, aminek egyre kisebb a hatásfoka, ahogy telik az idő (nem azért mert régen magas volt, hanem az idő kitermeli a valós eredményeket).
Itt nálunk oltott orbán 60 felettieket is, akiknél még rosszabb a helyzet. Rengeteg ember van abban a hitben, hogy védett és él is úgy. Ez baj.

Szlávik szót sem érdemel. Valószínű azért hebegett, mert a múltkoriban, mikor ugyanezen a csatornán kijelentette, hogy kísérleti stádumban vannak az oltások, és majd meglátjuk mi lesz belőle két év múlva, akkor komoly fejmosást kapott, ezt a szövegét zászlajára tűzte minden oltástól félő, vagy elutasító.
Nem tudom mennyi pénzbeli tartaléka van, illetve kirúgás esetén mennyire tudna gyorsan elhelyezkedni.
Ha jó orvos, akkor gyorsan, mert az emberek nagy része megengedheti a fizetős egészségügyet, sok orvos és ápolót szippantanak el, jóval több fizetésért. Szóval, ha jó a szakmájában el tudna helyezkedni. Hogy miért hajta be a fejét, csak ő tudja.
Én mindig csodálkozom, hogy emberenek mennyire nincs lelkiismerete, hogy messze már az eskü szövege.
Nagyon-nagyon kíváncsi lennék igazából, hogy beoltaná-e a gyerekét. A riporternek hatalmas fekete pont, hogy nem várta meg a választ.
Vajon miért nem? Zavarta a kínlódása?
Rájött, hogy túl kemény kérdés?
Hülye?
Nem kíváncsi a válaszra és úgy gondolja, hogy más sem?
Beszóltak a fülesébe, hogy engedje el?

Én oltástól félő vagyok. Egyáltalán nem utasítanék el az én ismereteim alapján biztonságosnak vélt vakcinát.
Hogy kinek van igaza, azt a jövő mutatja meg.
Lehet, hogy belehalok, lehet, hogy boldog leszek, amikor kiderül, hogy jobb volt nem beadatni.

Leginkább a magyar egészségügytől félek. Hétköznapi emberként SZTK-ba mehetek, meg állami kórházba, nem VIP szobába, VIP szolgáltatással. Tisztelet a kivételnek (biztos van ilyen is), nem tartom elfogadhatónak az állami szolgáltatást.

Szerintem sokan vannak (bár benne lennénk), akik úgy estek át rajta, hogy sehogy, vagy alig vették észre.
A mai napon eddig összesen 807428 emberről tudható hogy beteg volt/van/belehalt. 9 millió hétszázezer körüli ma a magyar. Ha így nézzük, ez nem olyan sok.
Hogy pontos adatot kapjon ez a barom, tesztelni kéne rengeteg embert, ami bizonyíthatná, hogy túl vannak rajta, vagy azt, hogy mégsem és akkor nem olyan fertőző, ha ennyien kimaradtak már több, mint két év alatt.
De úgy gondolom, hogy baromira nem érdekli ez. Csak oltás menjen mindenkibe, mert bevásárolt, és az oltottsági adattal tud pöffeszkedni a világban, hogy milyenfaszacsávó. Aztán hogy ezzel a focival mennyire fog mellényúlni és beröffenti a negyedik hullámot, vagy nem (és akkor már senki sem vakarja le az égről a nagy arcát), majd kiderül.
Persze akkor is az oltatlanok miatt lesz ez így, nem az ő faszsága miatt, meg azért, mert olyan oltást nyom rengeteg emberbe, aminek a hatásfoka lassan béka segge alatt lesz.
Ha pedig nem lobban be a negyedik hullám annak ellenére sem, hogy a világ itt tombol, meg a magyar (erre ugye rájöhet a döntő Angiából importálva), akkor is felmerülnek kérdések.
Aztán az is lehet, hogy már megvan a forgatókönyv az őszi új bezárásra. Jönnek a választások, egyszerűbb, ha a népet kordában lehet tartani szabályokkal, ha meg lehet hosszabbítani a vészhelyzetet.

habakuk000 2021.06.19. 13:21:35

@Neytiri1: Valószínűleg tudják, hogy nagy a kockázata a meccseknek, jelezhették nekik.
Nem véletlen a pénteki hárommilla potenciális beteg kifejezése, ezzel mosta kezeit és a felelősséget áttolta az oltatlanokra.
Őt nem a járványhelyzet megoldása érdekli, hanem a járványhelyzetből adódó gazdasági és politikai előnyök.

A legtöbben mindig belefutnak abba a hibába, hogy felelős gondolkodást kérnek számon rajta, illetve keresik a felelős gondolkodását.
Nincs ilyen. Ez egy utolsó gazember, felelősség és civil gátlások nélkül.
Egy elmebeteg.
Az oltás fölvételét mindenki maga dönti el, orosz és kínait én sem vettem volna fel, jó döntés lesz-e, meglátjuk. A második astra-ig még van majdnem három hetem, júliusra írtak ki, egy hónapja kerestek, hogy mehetek, nem mentem, mert azt olvastam, hogy ha hosszabb idő marad a két oltás között nagyobb a hatékonysága, illetve hiú ábrándként jobb lenne Pfizer másodiknak, erről a kombinációkról is jókat írtak, megsokszorozódik ebben az esetben az antitestek száma.

Oltás kell, anélkül nem lehet megfogni a járványt, Ki, mikor, hogyan, mit, ez egyéni döntés kell legyen.

Neytiri1 2021.06.19. 13:41:08

@habakuk000: felelős gondolkodást kérek egy miniszterelnöktől. Illetve azt azoktól, akik megválasztják.
Vagyis itt nem csak orbán felelőtlen pöcs, hanem azok is, akik hisznek neki. Akik azért szavaznak rá, mert a másik társaságot nem akarják, azokkal szemben elnéző vagyok.

Nem értem miért látnak emberek abban megoldást, hogy mindenki oltsa be magát?
Egy olyan oltással, ami nem tökéletes, ami nem is igazán véd meg, és még az egymást fertőzést sem akadályozza meg.
És még abban a hitben is tartja őket, hogy védve vannak, így nem is vigyáznak annyira.

taga20 2021.06.19. 13:51:03

@Neytiri1: nem véd meg, de nagy valószínűséggel nem kerülsz lélegeztetőgépre, ahonnan 10 egy ember jön vissza.

ezért fontos az oltás, persze nem mindenféle kínaiszarral kell oltani.

ennyike.

habakuk000 2021.06.19. 13:52:39

@Neytiri1: Mert 200 éve rájöttek, hogy az oltás megvéd a nagy bajtól - a feketehimlőt nem kapták el a tehenek mellett dolgozók, akik megkapták a tehénhimlőt -.

Nem mondtam, hogy mindenki oltassa be magát, a szüleim sincsenek beoltva, mert úgy gondoltuk, hogy nagyobb veszéllyel jár rájuk nézve, ha végigcsináljuk a procedúrát, mintha nem. Elég idősek és betegek hozzá, hogy nem mentünk velük sehová.
Ők maradtak karanténban, ez sem jó, de ez jelenleg a legkisebb rossz.
Ha nem akarsz vesztegzárat, akkor bizony szükség van oltásra, persze mindenkinek egyéni döntése, beoltatja-e magát vagy nem.

Neytiri1 2021.06.19. 14:12:16

@habakuk000: ez az oltás nem véd meg. Meghalnak, betegek lesznek, világszerte. Nem én találom ki.
Ezzel az oltással el lehet kapni a betegséget.

Nálunk Apu van beoltva. Ha valamiért kórházba kerülne, akkor ott totálisan ki van téve a vírusnak.
Ahogy olvasni lehet és mondják, a bekerülő emberek egy szobában, teremben vannak, amíg ki nem derül, hogy beteg, vagy nem, illetve egészében véve ott nagyobb a veszély.

Vesztegzár mindig lesz, amikor orbán éppen akarja. Neki fontos, hogy a választásig a lehető legkevesebb utcai mozgás legyen.
Igen, most még egyéni döntés, merem remélni, hogy ezen nem fog változtatni, bár a a kiváltságos oltással rendelkező jogait növelheti, ami kényszerítő erejű lehet.

habakuk000 2021.06.19. 14:20:14

@Neytiri1: Minden oltással elkapod, csak nem fog ki rajtad.
Nem az oltás miatt halnak meg, hanem a körülmények miatt. Nincs teszt, ráoltanak egy fertőzésre, öregek elkapják az oltási pontokon... Ez nem az oltás hibája, hanem a szervezetlen, kisarcolt járványegészségügyé.
Adják a kínait, amiről még mindig nem tudják, kinél működik.

Neytiri1 2021.06.19. 14:27:14

@habakuk000: miért nincs előszűrés, amikor egyértelmű, hogy gond a betegségre oltás?
Nem gondolod, hogy azért, mert szarnak rá, vagy azért mert nem számít?
A többivel is van azért gond, csak azoknak legalább nagyobb a védettsége.
Kísérleti szakaszban vannak. Hol három hét, hol 8 hét a két oltások közötti idő. Hol lehet adni másik fajtát, hol nem.
A mennyiség is változott már, hogy egy ampullából hány embert lehet oltani. Hetente jönnek ki új adatok, hogy melyik hány százalékban véd. Egyszer jó az összes mutánsra, aztán mégsem, mert sorra lesznek betegek (angolok).

Én nem lebeszélni akarok valakit -ellenben veled, aki azt mondja, hogy oltani kell-, hanem és közreadom, hogy micsoda káosz van.

habakuk000 2021.06.19. 14:39:15

@Neytiri1: Mindenkinek egyéni döntése, írtam vagy háromszor. :)
Normál országokban normális menetrend szerint zajlik, van járványkezelés, nálunk nincs.
Nem véletlenül vagyunk dobogón. De ehhez nincs köze az oltásoknak, sőt, a sok oltás ellenére tartunk itt.

ourworldindata.org/covid-deaths

Peru Latin-Amerika az egyik a koronavírus által leginkább sújtott országa, ahol a magas fertőzésszámok következtében az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődött, illetve oxigénhiány lépett fel. Az országban mostantól nemcsak azok halálát könyvelik el koronavírusos esetként, akiknél pozitív teszt igazolta a fertőzést, hanem azokét is, akiknél valószínűsíteni lehet a fertőzést. Ennek kritériuma a klinikai tünetek megléte vagy egy igazolt esettel való kapcsolódás bizonyítottsága.

A Perui orvosi Szövetség elnöke, Godofredo Talavera szerint a frissített adatban nincsen semmi meglepő.

"Azt gondoljuk, a magas szám hátterében az áll, hogy egészségügyi rendszerünk nem tudja a betegek kezeléséhez szükséges alapfeltételeket biztosítani. A kormány sem az intenzív ágyak számának emelésében, sem az oxigénellátásban nem nyújtott segítő kezet. Jelenleg vakcinánk sincsen megfelelő mennyiségben. Az alapellátás továbbra sem elérhető. Mindennek együttesen köszönhetjük azt, hogy a világon nálunk a legrosszabb a betegség mortalitása" - fogalmazott

Neytiri1 2021.06.19. 14:44:16

@habakuk000: na, akkor ezt megbeszéltük. :)

Itt egy dal, ami igazán édes. Remélem tetszik. :)
www.youtube.com/watch?v=99fDBasFpt8

Neytiri1 2021.06.19. 16:16:21

Hogy csinált függőleges áthúzós barázdát a három vízszintes barázádára a homlokára?
süti beállítások módosítása