He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Megtörtént a Diákvárosért és a Fundan elleni tüntetés

2021.06.06. 07:30 guma

Az Andrássy úttól a Kossuth térig - ilyen volt a szombati a Fudan-tüntetés

“Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre” – ez a mottója a tüntetésnek, amelyet a kínai Fudan Egyetem tervezett budapesti kampusza körüli botrány hívott életre. A szervezők több ezer embert várnak, felszólal Karácsony Gergely is. Kövesse a hvg.hu-n a tüntetők vonulását, majd a főpolgármester és a többi szónok beszédét!

  • A 15 órától az Andrássy úton gyülekező tüntetők 16 órától vonulnak a Kossuth térre. Itt nagyjából 17:30-tól kezdődnek a beszédek.
  • A tüntetés résztvevői, ha nincs védettségi igazolványuk, legfeljebb 500 fős csoportokban gyülekezhetnek, akiknek van, azok külön, ennél akár nagyobb csoportot alkotnak.
  • Az eseményt a szervező Jámbor András "Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen!" jelszóval hirdette meg, ehhez több ellenzéki párt és politikus is csatlakozott.
  • A rendőrség ezt tudomásul vette és jelezte, hogy ez megfelel a hatályos járványügyi intézkedéseknek.
  • A Kossuth téren felszólal Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Jámbor András a tüntetés szervezője és Karácsony Gergely főpolgármester.
  • Beszédet mond Bereczki Áron (Hallgatói Szakszervezet), Gede Márton és Őze Sándor (A Város Mindenkié, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász).

A témával kapcsolatos összes cikkünk elérhető a Fudan Egyetem dossziénkban.

79 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr7416583324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neytiri1 2021.06.06. 08:53:33

Tetszett, hogy kijátszották orbán 500-as törvényét.

Neytiri1 2021.06.06. 09:12:22

nepszava.hu/3122084_cof-karacsony-es-kunhalmi-hivja-vissza-telefonbetyar-agresszorait

"A kormánybarát "civil" szervezetet kiakasztotta, hogy az egyik ellenzéki politikus szerette volna tőlük elkérni a híres, "Nem leszünk gyarmat" feliratú molinójukat."

Ez jó :)))))

Neytiri1 2021.06.06. 09:23:40

civilosszefogas.hu/emlekmu-allitas-aktualitas/?fbclid=IwAR3MDTIDykOESG0cyR0-16qo7TO77gZCu7F61Zb_XO5DBi16BWQ2C4skjaM

Vajon miért érkezett kevés adomány a CÖF-ös emberektől?
És a FB oldalukon ezt miért lájkolták 21-en és miért csak 2-en osztották meg?
És miért nem szóltak egymáshoz ezügyben?
Nem volt kit szidni?

Neytiri1 2021.06.06. 09:30:43

www.atv.hu/belfold/20210606-domotor-csaba-a-tuntetes-az-oltas-unnepe-volt/hirkereso

"Dömötör Csaba: A tüntetés az oltás ünnepe volt
A fideszes politikus szerint a sikeres magyar oltási programnak köszönhető, hogy az emberek újra az utcán nyüzsöghetnek: ha a tüntetésen felszólalók javaslatai alapján szervezték volna meg a vakcinációt, biztos nem lehettek volna ott személyesen - állítja Dömötör."

A fidesz híres arról, hogy hogyan hozza ki magát jónak/győztesnek olyan helyzetből, ami éppen ellene van.
dömötör nem arról beszélt, hogy miért ment a tüntetés, és nem arról beszélt, hogy márpedig kell az egyetem, ami nem védhető igazából sehogy, hanem arról, hogy a
tüntetés nekik, a fidesznek köszönöhető, mert oltászseni orbán nélkül nem jöhetett volna létre.
Ügyes...

taga20 2021.06.06. 09:39:01

@Neytiri1: meg se lepődik az ember, az ilyen dömötörféle fehérjehalmazokon.

negatív növekedés is növekedés a fityesz barmok szerint!:)))

hvg.hu/itthon/20120912_A_negativ_novekedes_is_novekedes__megszol

2021.06.06. 10:04:27

@Neytiri1:

Miről szólt a tünti?

Neytiri1 2021.06.06. 10:29:26

@palócgulyás: arról, hogy ne jöjjön a kínai egyetem.
Tényleg, erről mi a véleményed?

guma 2021.06.06. 14:19:36

@Neytiri1: :)))

szerinted van véleménye ami nem propaganda?

Neytiri1 2021.06.06. 14:44:47

@palócgulyás: sokba és sokkba kerül.
Szerintem.

forbes.hu/uzlet/alibaba-kina-adatok-biztonsag/
Erre is lehet azt mondani, hogy más ország is ezt csinálja.
Lehet. De engem Kína kifejezetten zavar.
Talán azért mert nem szeretem a pontrendszert.
Persze máshol is figyelik az állampolgárjaikat.
Lehet. De legalább ne tudjak róla.
Mindenhol szar, de a legszarabb Kínában. Szerintem.
Persze nem ismerek minden országot, és van ahol más problémák vannak, de valahogy Kína nekem nem jön be.
Persze nem igazán jók az érveim. :)
De akkor csak úgy, simán azt tudom mondani, hogy nem szeretném a pénzem Kínába rakni, lenne annak elég helye máshol.

2021.06.06. 14:59:55

@Neytiri1:

Na látod ebben igazad van. Nem az a gond, hogy egy kínai egyetem Magyarországra jön. Jöjjön. A gond azzal van, hogy ezt mi magyarok finanszírozzuk. Ezzel szerintem a magyar társadalom elsöprő többsége nem ért egyet. Ez ellen lehet, és kell is tiltakozni. De aki olyan idióta, hogy kommunista káderképzőkről, meg kínai kémközpontról vizionál az szimplán hülye libernyák. Márpedig az hogy valaki hülye az nem mentség, legfeljebb enyhítő körülmény.

Ami Kínát illeti, na arról a fehér embernek, így a magyarnak is nagyon kevés tudása van. Kína semmi mást nem csinál, csak visszaszerzi az őt megillető helyet a világban.
Érdemes hallgatni Matura Tamás, Szunomár Ágnes, vagy Salát Gergely eszmefuttatásait Kínáról. Vagy elolvasni Böröcz József könyveit.

2021.06.06. 15:07:20

A feleségem most mondja, hogy a jóllakott napközis hülyegyerek, karigeri azt találta ki, a moslékkoalíció miniszterelnök jelöltjei írjanak közös levelet a kínai kormánynak, hogy nem kérnek a Fudan egyetemből. Jó ötlet. Szerintem a kínai kommunisták ettől a levéltől össze fogják szarni magukat.

Azt is olvasta a feleségem, az itt élő kínaiak fölvetették, hogy a Fudan egyetem wc-it karigeriről nevezzék el. Ezt támogatom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.06. 15:14:01

Ez van. Az oltásellenes ellenzék immár oktatásellenes is.

Plusz kínaiellenes rasszizmus lett az egyik fő ellenzéki támpont.

Neytiri1 2021.06.06. 15:17:46

@palócgulyás: felsoroltál neveket, akik valószínű más véleménnyel vannak Kínáról, mint a magyar többség.
De olvastál olyanoktól is, akik Kínát nem akarják, okkal?
Legalábbis a saját okaikat leírva?
Mert én úgy gondolom, hogy akkor lehet eldönteni, hogy mit gondoljon az ember, ha olvas/hallgat/tapasztal minden oldalról. Vagyis úgy érzed, hogy mindent tudsz azzal, hogy őket olvasod és ezeknek ismeretében döntesz?
(szeretném nyomatékosítani, hogy nem baszogatós kérdés, hanem a kíváncsiság kérdései ezek, vagyis tiszta szándékú)

Engem zavar az, hogy visszaszerzi az őt megillető helyet.
Mitől lenne és mi az szerinted?

Neytiri1 2021.06.06. 15:32:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: úgy tudom ahol te vagy, ott jó hosszú beszélgetések veszik kezdetüket :)

2021.06.06. 15:32:45

@Neytiri1:

A felsorolt nevek.

Salát Gergely

btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/nemzetkozi-es-politikatudomanyi-intezet/kinai-tanszek/oktatok/salat-gergely

Szunomár Ágnes

www.uni-corvinus.hu/download/cv/szunomar-agnes_dr_1?language=hu

Matura Tamás

www.uni-corvinus.hu/download/cv/matura-tamas_dr?language=hu

Szóval amit ők mondanak Kínáról, az kicsit több, mint más vélemény.
Kína évszázadokon át a világ vezető gazdasági nagyhatalma volt. A gyarmatosítások idején szorult háttérbe. Ezt a pozíciót szerzi most vissza.
Egyébként a fehér embernek még nagyon sok tanulnivalója van az ázsiai népektől. Még messze vagyunk attól, hogy egy lapon emlegessük magunkat velük.

Igaz a matek olimpiát a zusa nyerte.

badog.blogstar.hu/pages/badog/contents/blog/109163/pics/16213242911378819_800x600.jpg

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.06. 15:48:02

@Neytiri1:

Így igaz. Az én részvételem nagy megtiszteltetés minden média számára.

Neytiri1 2021.06.06. 15:54:57

@palócgulyás: köszönöm a linkeket, a másikon is, idő kell, amíg feldolgozom. Érdekes egyébként Szunomár Ági az egyik linkemben bevágásra is került, most megnéztem a youtube-on ennek a többszereplős beszélgetésnek azt a részét. Soha nem tesz jót -egyik oldalon sem-, ha kiragadnak néhány mondatot, mert egészen más jelentéssel tud bírni, de ezt már jónéhányszor láthattuk.

gazoló 2021.06.06. 20:58:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

hülyegyerek,mitől oltásellenes az ellenzék?
statisztikailag tutti több ellenzéki lett beoltva,mint habókos fidesszopper?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.06. 21:19:35

@gazoló:

Alig 2 hónapja Gyurcsányné még aláírást is gyűjtött az oltás ellen, elfelejtetted?

gazoló 2021.06.06. 21:31:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

európai gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltásokról beszélsz?
kispofa,elmehettek ti az 57 százalékos,többszörös áron csencselt kínai,három oltást igénylő fosotokkal a jó büdös picsába!
a geci feleségén kívül soha senki nem volt oltásellenes!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.06. 21:36:50

@gazoló:

Azaz oltásellenesek a ballibek. Voltak, mert aztán nagy csendben abbahagyták az aláírásgyűjtést.

gazoló 2021.06.06. 21:50:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

érdekes,hogy nem találkoztam még beoltatlan "ballibbel"(ezmiafac?)az ismerősi körömben,fideszbáránnyal annál többel.
de hiába minden szó,csak fújjátok a kiadott hazug mantrát!

habakuk000 2021.06.07. 09:03:37

@gazoló: Egy közíró? Akiért haptákba áll az összes média? Sohasem gondoltam volna, hogy a köz írója tollába adott hazugságokat firkál.
Nem tévedsz Gazoló? Bár te nem szoktál az egy gyurcsány kivételével.

Meg is szédültem óriási megrökönyödésemben. :(
Pedig a mámorító siker itten van-e:

www.portfolio.hu/gazdasag/20210603/drasztikusan-rossz-halalozasi-adatokat-kozolt-a-magyar-kormanyzat-a-sinopharmrol-486362

Neytiri1 2021.06.07. 09:16:34

@habakuk000: én értetlenül állok a kÓrmány vakcinákról kommunikált megállapításai előtt.
Mindegyikről elmondták már, hogy jó és céloztak arra, hogy mégsem, amikor éppen egy másikat akartak beledöfni nagyüzemileg az emberekbe, vagy éppen melyiktől akartak megszabadulni ezzel.
Ők maguk is elmondták, hogy nagyjából más és más oltást kaptak, ez is furcsa volt, illetve nevetséges.
Odavoltak a kínaiért, annak ellenére, hogy a legkevésbé hatásos, megmagyarázaták, hogy az akármit ha nem mutatja a teszt, akkor is megfelelően véd. "mindenki nyugodjon le a picsába"
Debrecenbe ezt akarják gyártani, miközben időnként arról beszélnek, hogy milyen jó az RNS-es, és modern is, a jövő igazából, de ők ezzel a régivel akarnak dolgozni.
Most arról beszélnek, hogy mennyien halnak meg a kínaitól?
Mindenki, aki oltakozott hol jól érezheti magát, hogy jól döntött, hol elgondolkodhat azon, hogy mikor hal meg, vagy véd-e rendesen az oltása.

Lorrh 2021.06.07. 13:13:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: te meg mióta lettél kommunista csacsenoló, Iván? Odavagy a kínaiakért? Költözz kőbányára.

Lorrh 2021.06.07. 13:15:31

@Neytiri1: "Odavoltak a kínaiért, annak ellenére, hogy a legkevésbé hatásos,"

Amikor a kínai oltást behozták akkor még nem volt egyértelmű, hogy nem hatékony. Ehhez el kellett telnie három hónapnak. Az idősíkokat ne csúsztasd össze kérlek.

habakuk000 2021.06.07. 13:21:40

@Neytiri1: Nem elég nagy a te hited. :( Ideje vagyon egy igazkeresztény lelki kurzusnak a vadászati világkiállítás helyszínére ütemezve.

Teszel itten föl mindenféle kérdést... Tán vakcina szakértőnek tetszik lenni? Vagy gyurcsány emberének?...
Szimatolna virágokat, enne mézédes málnát, szamócát, cseresznyét, osztan még a fájintos kínai vakcinagyárral is baja ven, pedig az színmagyar, ottan még a cola is káááóóúúla... Hová fajult ez a világ. :(

Neytiri1 2021.06.07. 13:24:10

@Lorrh: a csúsztatás azért van, mert olyan oltást köteleznek lassan (nem csúsztatás, a megkülönböztetés lesz egyre inkább komoly, pénteken orbán már arról beszélt, hogy hát... az oltás nélkülieket is meggyógyítjuk...) az emberre, amiről fogalmuk nincs, hogy milyen hatásfokú (ez már többször kiderült, képtelenek egységes adatokat nyilatkozni világszerte) és távoli hatása sem ismert.
És ez mindegyikre vonatkozik.

Neytiri1 2021.06.07. 13:28:06

@habakuk000: nekem mindig fáj, ha olyan emberek hiszik, hogy csalódtak bennem, akik addig láthatón kedveltek.

habakuk000 2021.06.07. 13:33:06

@Neytiri1: ilyen ez a taga. :( Álhatatlan. Forgolódik, mint a körhinta. :(

Neytiri1 2021.06.07. 13:36:44

@habakuk000: ezt nem értem. Én rád gondoltam, hiszen te írtad. Taga szeret engem, te mondtad :)

2021.06.07. 13:37:21

@Neytiri1: Engem az tölt el csalódással, hogy gyakorlatilag sehol sem kérik el tőlem a védettségi igazolványomat, amelynek beszerzése pedig a védőoltás felvételének egyetlen oka volt esetemben. Járom az uszodákat, éttermeket, szórakozóhelyeket, könyvtárat, viszem magammal a nyomorult igazolványomat, amelyhez még egy személyazonosító is szükséges, várom, hogy elkérjék tőlem, hogy érezzem értelme van az életemnek, hogy megbizonyosodjak róla, jól döntöttem, hogy hálás lehessek magamnak a jól sikerült választásomért, oszt' tíz esetből kilencszer kérdés nélkül beengednek a nyomorultak! Hát élet ez így, mondd meg...!

habakuk000 2021.06.07. 13:42:06

@Neytiri1: Honnan gondolod, hogy láthatóan kedvellek téged? Honnan gondolod, hogy csalódtam benned?

:) Szórakoztam csak, ironizáltam, számomra elég egyértelműnek tűnt.:) A tegnap megjelent három kipcsák bölcs utóhatása. :)
Ne haragudj, ha megbántottalak.

Neytiri1 2021.06.07. 13:51:46

@Pangloss: na látod. Feleslegesen mérgeztek az édes és szép kis testedet :)

Neytiri1 2021.06.07. 13:55:17

@habakuk000: női megérzés :)
Az tudod olyan, hogy csak a nők érzik és teljes homály a férfiaknak, amit megértek, mert nőként is meglep időnként a saját női megérzésem, és becsap még a női logikám is :)
Nem bántottál, félreértettem :)

2021.06.07. 14:02:10

@Neytiri1: A vérnyomásomat azonban teljesen helyretette a vakcina! Az első oltásnál még beírtam krónikus betegségnek a magas vérnyomást, a másodiknál már nem. Napról napra csökken ugyanis a vérnyomásom, lassan araszol lefelé, már az alacsony értéktartományban van, visszaszámol, közelítek a Nirvánába, amikor 0/0 Hgmm-nél végre ledobom magamról a földi béklyóimat...

Neytiri1 2021.06.07. 14:05:25

@Pangloss: melyik oltást fogadtad magadba egy értéktelen kártyáért?
Mielőtt távozol remélem jelentkezel, mindenképpen szeretnék elbúcsúzni tőled :)

habakuk000 2021.06.07. 14:05:26

@Neytiri1: A teljes homályban egyetértünk. A női logika becsapásának helyeslésébe már nem mennék bele, mert azt viszonylag egyszerűen át lehetne fordítani hímsovinizmusba, épp elég bajom van a liberális szellemi fölényemmel is, mint a példák mutatják. (:

(Nem elképzelhetetlen, hogy megpróbálkozom a köz írásával avagy kúriai ítélek szerelmes kötetbe rendezésével, hogy az a bizonyos lépcsőfok ne mélyüljön még jobban.)

2021.06.07. 14:16:26

@Neytiri1: Ilyen szenzitív adatokat nem oszthatok meg a nyilvánossággal! Ez pontosan olyan mintha a bögyörőm méretét kérdeznéd! :)
Rendben, ha 20/10 Hgmm-nél járok majd, akkor jelentkezem a búcsúra... :)

Neytiri1 2021.06.07. 14:35:14

@habakuk000: én, aki rengeteg női logikával rendelkezem, azt mondom, hogy különleges, férfi fejjel nem érthető, és előfordul, hogy nem jön be. Ilyenkor lehet választani, hogy ragaszkodik-e a nő a logikájával kitalálthoz, vagy helyesbít. Nem könnyű döntés :)

Neytiri1 2021.06.07. 14:36:13

@Pangloss: már csak arra lennék kíváncsi, hogy vallatással melyik adatot mondanád el inkább :)

2021.06.07. 14:40:05

@Neytiri1: Vallatásnál a bögyörőm méretének kiderítése nem igényelne különösebb fáradozást, mivel feltételezem, hogy nem kellene önbevallásra hagyatkoznom, miközben a heréimet szaggatják, hogy megtudják tőlem a felvett oltóanyag típusát...

Neytiri1 2021.06.07. 14:45:42

@Pangloss: elég durva vallatásnak vetetted magad alá csak úgy, gondolati szinten :O
Olyat el sem tudsz képelni, amit én?

2021.06.07. 14:50:32

@Neytiri1: Ja... hogy éppen orálisan kényeztetsz? Az egyfelől nem igazán vallatás, másfelől pedig akkor már nem titok többé a bögyörőm mérete sem, így ismét nem igényel önbevallást a kérdés tisztázása... :)

Neytiri1 2021.06.07. 14:55:02

@Pangloss: dehogy, a mellbimbódba vezetnék áramot, a gatya rajtad maradna :D
Jáj, hová jutottunk, pírban úszik az arcom :)

2021.06.07. 14:58:10

@Neytiri1: És miközben a nagyfeszülségtől lángnyelvek csapnak ki kisportolt mellkasomból, azt kellene eldöntenem, hogy melyik kérdésre válaszoljak? Node miért nem kérdezed meg akkor már mindkettőt egyszerre?

2021.06.07. 14:59:47

@Neytiri1: Amúgy ezek a népek mikor fognak innen kitiltani? Te ismered őket, mennyi időm van még hátra szerinted?

Neytiri1 2021.06.07. 15:02:40

@Pangloss: amikor már lángnyelvek nyalogatják a testedet?
Meg kell ezt várnom? Enélkül nem megy?

Neytiri1 2021.06.07. 15:03:50

@Pangloss: ha a második oltást is megkaptad, akkor nem sok. De ha elárulod, melyik oltást kaptad, akkor gyorsan keresek valami megoldást az interneten :)

2021.06.07. 15:09:55

@Neytiri1: Höhh... Nem adom olcsón a tudást a bögyörőmet illetően! Nyalogassanak hát azok a nyelvek, ha már más nyelvek nem nyalogatnak!
No, bökd ki, melyikre tippelsz vonatkozásomban, ha már a nevemet elsőre kitaláltad! :)

Neytiri1 2021.06.07. 15:14:55

@Pangloss: a neved te vagy, tőled éreztem meg elsőre.
Az oltásod nem te vagy, tippeli tudok csak.
Ráadásul azt sem tudom, hogy mindegy volt neked, csak adják ami van, hogy megkapd a kártyádat, vagy meggondoltad jól és valami alapján választottad ki, hogy melyiket akarod.
Pfizer lenne a tippem, ha gondolkodsz.
De korod és egészséged alapján nem biztos, hogy megkaptad, bár a te összeköttetésieddel... fene tudja.
Ha mindegy, akkor az orosz.
És remélem, hogy nem a kínai, de remélem, hogy nem az Astra, a Modernáról semmit sem tudok.

2021.06.07. 15:24:01

@Neytiri1: Úgy ismersz, mint aki nem fontolja meg alaposan a döntését, mielőtt - kizárólag a kártya kedvéért - felvesz valami cuccost magába? No, de kérem... A korommal és egészségemmel arra inszinuáltál, hogy egy rottyon lévő vénember volnék, akibe kár a rendes anyag? :) No, de kérem...! Én az oltás napján 3 km-t úsztam a rozzant testemmel, hogy hasznát vegyem az igazolványomnak!

Neytiri1 2021.06.07. 15:29:10

@Pangloss: nem úgy ismerlek, de tudom, hogy mennyire szereted az általad említettekben részt venni.
A koroddal és az egészségeddel éppen arra utaltam, hogy leginkább az időseknek, betegeknek szerették adni a Pfizert, te meg nem vagy az. Viszont te nem olyan régen oltattad be magad, akkor már lehet, hogy simán lehetett Pfizert kapni. Ha azt akartál :)
Szóval Pfizer?
Annyit dolgozok ezért az információért kérem szépen! :)))

2021.06.07. 15:36:14

@Neytiri1: Na jó, tessék... Óvatosságom és Püthia jóslata, hogyaszongya semmit sem túlságosan, arra vezetett, hogy középutas technológiát válasszak.

Neytiri1 2021.06.07. 15:43:52

@Pangloss: én buta vagyok. Fogalmam nincs mi az a középutas oltás :(
Van is meg nem is?
Közepesen véd és közepesen nem? Kínai?
Azért érdekel, mert ha mégis nekem is kell (remélem sosem köteleznek erre szankciók miatt), akkor lehess egy támpont.
Közös oltás... hmmmm, amikor haldoklom az utóhatástól nyugdtabbá tenne, hogy te is :DDD

2021.06.07. 15:48:17

@Neytiri1: Nem mRNS és nem teljes vírust tartalmazó. A kettő között van, van benne egy kis darab a vírusból.
Ez érthető... Ugye milyen felemelő arra gondolni, hogy míg én feldobom a talpam, addig a másik sem ússza meg szárazon...? :)

Neytiri1 2021.06.07. 15:56:32

@Pangloss: csak azért, mert odafenn akkor megkereslek :)))

2021.06.07. 15:57:55

@Neytiri1: Ezt vegyem fenyegetésnek...? :)

Neytiri1 2021.06.07. 16:03:20

@Pangloss: miért, akkor inkább lentre mész? :D
Jó zene lesz, majd meglátod :)

guma 2021.06.07. 16:41:32

@Pangloss:

köszöntelek! :)

jó olvasni, kikapcsolódásként évődéseteket.

@habakuk000: :)))

"megpróbálkozom a köz írásával avagy kúriai ítélek szerelmes kötetbe rendezésével"

mindent bele!
sikered lesz!

@Lorrh: :DDDD

mindig is az volt a kis monomániájával - a lóláb kilóg.

@Neytiri1: a @palócgulyás: kezd ismét bemutatkozni.
nem bírja elviselni, ha másképp gondolkozol, élsz.

habakuk000 2021.06.07. 17:58:05

@guma: Félénk vagyok, hiába akarok hódítani. :(
Amikor az itt minket okítani próbáló, intelligenciától, értelemtől, mérhetetlen tudástól glóriafénybe burkolózó koponyájú, ékesszólásban verhetetlen, a legcsillogóbb briliánstól is fényesebb ékkőként ragyogó tollú igazkeresztényi szeretettel és hitvallással megáldott urak szösszeneteit olvasom, bizony mondom néked, elszontyolodom.
Sohasem leszek képes oly remek rímű rovatokra, mint pl "mocskos libernyák patkány", amelyre még a nagy Rimbaud is csak bánatosan, lemondóan sóhajtana. :(

guma 2021.06.07. 18:57:06

@habakuk000: :DDDD

no igen.
lemaradtunk egy, két brosurával a csőcselék erőszakos térítéséről, tolakodásáról...

nekem sem megy, de kicsit tanulok :)))

2021.06.08. 07:48:36

@Neytiri1: Ott újra együtt zenél majd Miles Davis Chic Coreával?

2021.06.08. 07:54:45

@Neytiri1: A Chic Corea amúgy is tartozik nekem egy kakaókoncerttel, mert március 24-ére (!) jegyem volt a hangversenyére a MÜPA-ba, ami elmaradt a koronavírus-járvány miatt, osztán a csávó úgy elhúzott innen a földről, hogy sose fogja már bepótolni, amivel lóg nekem...

2021.06.08. 07:56:23

@Neytiri1: Ki lesz a következő, aki ugyanilyen technikával meglóg előlem? Roy Ayers? Ő már két koncerttel tartozik nekem...

2021.06.08. 07:58:05

@Neytiri1: A Miles Davis legalább jó fej volt, mert a budapesti koncertje után halt meg. No... ő legalább nem hagyott cserben!

Neytiri1 2021.06.08. 08:16:24

@Pangloss: ha még kicsit sokat várunk, lesznek ott még többen is, és én, ha kell lejárom a lábam, felhőkön ugrálok át meg át, hogy összeverbuváljam neked a tökéletes koncertet :)

Neytiri1 2021.06.08. 08:42:24

@Pangloss: csak egy szavadb kerül(t)...
süti beállítások módosítása