He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Ez bizony huszonegy! – A Magyar Narancs nem hivatalos év végi sikerlistája

2021.01.11. 07:45 guma

Ez bizony huszonegy! – A Magyar Narancs nem hivatalos év végi sikerlistája

A szakavatott kritikusok szavazataiból összeálló Minimum tizenegyes!-listák után itt a Magyar Narancs újságíróinak válasza. Avagy mit olvastak a szerzőink a legszívesebben 2020-ban, és miért?

1. Karl Ove Knausgård: Álmok - Harcom 5. (Magvető, 2020, fordította: Patat Bence) – 36 pont
2-5. Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon - Az összeomlás és a békeszerződés történetei 1918-1921 (Jaffa, 2020) – 15 pont
Margaret Atwood: Az ehető nő (Jelenkor, 2020, fordította: Csonka Ágnes.) – 15 pont
Philippe Sands: Kelet-nyugati utca. A népirtás és az emberiesség elleni bűntett fogalmának eredetéről (Park, 2020, fordította: Farkas Krisztina) – 15 pont
Volker Ullrich: Nyolc májusi nap. A Harmadik Birodalom utolsó hete (Corvina, 2020, fordította: Kurdi Imre) – 15 pont
6-11.    Sebastian Barry: Végtelen napok (Magvető, 2020, fordította: Morcsányi Júlia) – 10 pont
Jerzy Kosinski: A festett madár (Helikon, 2020, fordította: Gy. Horváth László) – 10 pont
Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar? (Corvina, 2020) – 10 pont
Sally Rooney: Baráti beszélgetések (21. Század, 2020, fordította: Dudik Annamária Éva) – 10 pont
Spiró György: Malaccal teljes éveink (Magvető, 2020) – 10 pont
Eric Vuillard: Napirend (21. Század, 2020, fordította: Tótfalusi Ágnes) – 10 pont
12- 16. Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában (Jaffa, 2020, fordította: Papolczy Péter) – 6 pont
Cormac McCarthy: A gyümölcskertész (Jelenkor, 2020, fordította: Greskovits Endre) – 6 pont
Molnár Gál Péter: Coming out (Magvető, 2020) – 6 pont
Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban (Magvető, 2020) – 6 pont
Beatrix Potter: Nyúl Péter és barátai (Manó Könyvek, 2020, fordította: Szabó T. Anna és Dragomán György) – 6 pont
17-21.  Barnás Ferenc: Életünk végéig (Kalligram, 2020) – 3 pont
Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai (21. Század, 2019, fordította: Soproni András) – 3 pont
Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai. Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás (Park, 2020, fordította: Pataki Pál) – 3 pont
Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát. A Himnusz és a himnuszok kalandos élete (Corvina, 2020) – 3 pont
Tom Oldfield - Matt Oldfield: Ibrahimovic – Focihősök 10. (Szenzár, 2020, fordította: Bartók Imre) – 3 pont 

De miért nem hivatalos? Végül is akár az is lehetne, habár nem kívánjuk elorozni a jólcsengő branddé vált Minimum tiznegyes! széria szigorú ítészeitől a sikerlista-állítás jogát. Ez, ami itt történik, csupán játék, de mint a játékok általában, ha úgy vesszük, ez is lehet – ha nem is halálosan – komoly. Most kiderül, mit olvastak az újságírók idén. Arról van szó tehát, hogy ezúttal a lap munkatársait kérdeztük meg, ők milyen könyveket forgattak szívesen ebben az évben. Műfaji megkötés nélkül, és még csak azt a megszorítást is félretéve, hogy újra kiadott művekre nem szabad voksolni, bármire szavazhattak, ami 2020-ban megjelent magyar nyelven. Ennek megfelelően a listánkon van magyar és külföldi történelmi tanulmánykötet, hazai és idegenbeli széppróza és esszé, memoár, és bizony még egy Nyúl Péter is, ami alighanem gyerekkönyv. Micsoda változatosság, micsoda meglepetések! Nem is fúrtuk-faragtuk a dolgot, minden egyes könyvet felsorolunk és méltatunk alább röviden, ami egyetlen (a szabályok értelmében ez most ugye legalább 3-at jelent) pontot is kapott.

A hivatalos listáktól tehát elsősorban az értékelési technikát vettük át, mely szerint 15-10-6-3 ponttal lehet illetni az egyes műveket. A kevés szavazó-sok könyv felállásnak köszönhetően igencsak eltelíti a listánkat a sok azonos pontot kapott mű, de kit zavar ez? És természetesen vannak átfedések is, de nem olyan sok, mint amennyire talán számítani lehetett volna, ugyanakkor ez is milyen érdekes. Vágjunk hát bele!

Nagy szerencse, hogy első helyezettünk egyértelműen van. Egy visszatérő vendég ráadásul, a hazánkban is sok rajongót begyűjtő norvég világsztár Karl Ove Knausgård, aki az ördögi 2020-as év előtt az utolsó vendége volt az utolsó Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak. Lapunknak is többször nyilatkozott már, és sok mindenről beszélt, többek között az írás és az ivás viszonyáról is.

„Soha nem iszom, míg írok. Ez ügyben kifejezetten babonás vagyok, még egy sör sem fér bele, nem iszom semmit írás előtt” – állította.

Az alkohol és a művészet viszonya felbukkan listanyertes művében, a Harcom-sorozat utolsó előtti, tehát 5. kötetében, az Álmokban is (amit ezúttal is Patat Bence remek fordításában kapunk kézhez). A regény hőse, a fiatal Knausgård Bergenbe megy írást tanulni, ott találkozik a másik északi írólegendával, Jon Fosséval is, közben magánéleti és alkotói válsága lesz, ilyenkor iszik is, végül azonban kikecmereg ezekből többé-kevésbé, és első regényével rögtön feliratkozik a leendő norvég irodalmi világsztárok nem is nagyon rövidke várólistájára. Mindezt 640 oldalon, csak ajánlani tudjuk!

Képzeletbeli dobogónk második fokán van bizonyosfajta tolongás. Négy könyv is felkéredzkedett ide, de ami még megdöbbentőbb, a négyből három történelmi mű. Úgyhogy kezdjük a regénnyel. Margaret Atwood ezzel a művel debütált 1965-ben, de ez a félszázados kor meg sem látszik rajta. Az ehető nőkritikusunk szerint – „felmutatja Atwood legfőbb írói erényeit, a társadalmi éleslátást és a találékony történetszövést, anélkül, hogy belecsúszna néhány későbbi munka (például A vak bérgyilkos vagy a Testamentumok) mesterkéltségébe és narratív túlbonyolítottságába. Igazi korai remekmű.” Mondanunk sem kell ennél többet (vagy mégis: a fordításért Csonka Ágnest illeti a dicséret).

Történelmi munkáink egytől-egyig súlyos összeomlásokról és emberi tragédiákról adnak hiteles beszámolót. Ablonczy Balázs kötete, az Ismeretlen Trianon alighanem a kissé fakóra sikerült centenáriumi emlékév egyik legfigyelemreméltóbb munkája. „Trianon az elmúlt évszázadban, különösen a rendszerváltás óta, minden rossz metaforájává vált, s ezzel párhuzamosan valós tartalmai elhalványultak, mitikus magyarázatai kerültek előtérbe, amelyek aligha szolgálhatják a nemzeti önismeretet” – olvassuk az ajánlóban. Ablonczy a személyes, kisközösségi történetekre helyezi a hangsúlyt, s ezt nagyon helyesen és élvezetesen teszi. Ugyancsak a személyes történetet emeli fel Philippe Sands, ismert nemzetközi jogász, a University College London professzora, eredetileg 2016-ban megjelent könyvében, a Kelet-nyugati utcában is. Tényregény ez, avagy történelmi detektívregény, családtörténeti óriásesszé, vagy valami ilyesmi. Nyomozás a családi és a közösségi múlt elveszett emlékei és elfelejtett árnyalakjai után, s egyben utazás Kelet-Európa legsötétebb éveibe – Farkas Krisztina fordító avatott tolmácsolásában. Volker Ullrich könyve a Nyolc májusi nap „időutazás az összeomlásba”, ahogy a fülszövege állítja, s valóban, a hitleri Harmadik Birodalom utolsó hetének krónikáját kapjuk meg remek fordításban (Kurdi Imre érdeme). Letehetetlen történészi mű, bár helyenként inkább horrorisztikus fikciónak tűnik, ami a lapjain áll.

A következő csoport – a bronzérmesek halmaza – sem kevésbé sokszínű. Tíz pontot kaptak mind, vagyis egy-egy szavazó őket találta a második legjobb olvasmánynak az évben. Ez pedig akárhogy is vesszük, erős dicséret. Sebastian Barry Costa-díjas regényében, a Végtelen napokban (Morcsányi Júlia remek magyarításában) például benne van egy csomó olyan elem, amitől egyszerre tud szórakoztató és komoly lenni. Történelem, szerelem, a nemiség határátlépései, indiánok, háborús kalandok, mi kellene még? „Barry legfőbb teljesítménye abban rejlik, hogy a nehezen elképzelhető szenvedések és borzalmak közepette is természetesnek láttatja McNulty és Cole szerelmét, kirajzolva az ívet, ahogy az »aztán csendben basztunk egyet, és utána aludtunk« nyerseségétől eljutnak a családalapításig” – írta a könyvről kritikusunk, és semmi okunk vitatni szavait.

Jerzy Kosinski kultuszregénye, A festett madár a hagyományos kritikuslistán nem szerepelhetett volna, hiszen újrakiadás. Az eredetileg 1965-ben megjelent regényt magyarul 1990-ben majd 2007-ben is kiadták már. Kosinski könyve gyakorlatilag a holokauszt-próza klasszikusa, holott nem holokauszttörténet a szó szoros értelmében. A hátország borzalmai mutatkoznak meg benne, a maguk elképesztő, letaglózó, felejthetetlen módján. Sok támadás érte a szerzőt a könyv miatt, egyfelől felmerült, hogy nem is ő írta, bár ezt nem sikerült soha bebizonyítani, másrészt az önéletrajzi vonatkozást is többen kétségbe vonták. Ez a vád meg végül is nem érdekelte túlzottan az olvasókat, hiszen mégiscsak egy regényről, tehát fikcióról van itt szó. A gyanú árnyéka mindenesetre elkísérte élete végéig Kosinskit, és az sem kizárt, hogy szörnyű öngyilkosságához is volt némi köze. A regény azonban ma is megtalálja olvasóit, és ma sem hat kevésbé, mint '65-ben. Mi magyarok Gy. Horváth László kiváló fordításában találkozhatunk vele.

„Miért finnugor nyelv a magyar? Nos, azért, mert a nyelvészek ezt állapították meg. Ez bizony ilyen egyszerű. A gombák nem növények. Miért nem? Mert a biológusok ezt állapították meg. A gombák ugyanis nem tudják a szenet a levegőből fölvenni, mint a növények - tehát nem növények. Egyébként én úgy ránézésre növénynek mondanám őket, hiszen a földből nőnek ki, és nem tudnak elszaladni, de úgy látszik, az én kritériumaim nem mérvadóak.” Na, hát valami ilyesmire kell számítani, ha a nagyszerű Nádasdy Ádám Milyen nyelv a magyar? című kötetét kézbe vesszük. Világos érvelés, sziporkázó stílus, lehengerlő humor, remek példák. Maga a szerző azt mondja, „se nem tankönyv ez, se nem kézikönyv”, de akármi is legyen, olyan szórakoztató, mint a legjobb regények, és olyan okos, mint a legkomolyabb tanulmánykötetek.

Ha megjelenne itt egy marslakó, hogy a magyar nyelv iránt érdeklődjön, csakis ezt a könyvet adnánk a kezébe.

Sally Rooney a Normális emberekkel robbant be a nemzetközi köztudatba, az a regény magyarul is jól futott, a belőle készült sorozat pedig valóban a világhír felé mozdította a még mindig rendkívül fiatal szerzőt. A Baráti beszélgetések Rooney első könyve, magyarul a második (Dudik Annamária finom fordítása), lényegében nagyon hasonló problémákról szól mindkettő. Kritikusunk véleménye szerint a regényben „nincsenek nagy drámák, csak átlagos, piti kis feszültségek, kommunikációképtelenség. Ám a viszonyok felértékelődnek, az igazi, mély barátság éppúgy, mint a tét nélkül induló, majd valódi fájdalmat okozó szexuális kaland.” Rooney igyekezete, hogy a lektűrt elemelje, a szerelmes regény dinamikáját kifordítsa, nyelvét feszültséggel töltse fel, ebben a könyvben is ugyanúgy tetten érhető, mint a sikeres folytatásban. Aki szereti az ilyesmit, imádni fogja, aki nem, lehet, hogy az is.

Spiró György: Malaccal teljes éveink címmel utóbbi időben írt esszéit adta közre. A címadó szöveg ugyanakkor már-már memoárértékkel is bír, hiszen a jeles szerző diákéveit eleveníti fel a 60-as évekbeli Eötvös Collegiumból. Fehér foltja ez a néhány év a műintézmény történetének, de úgy általában is keveset tudunk, és még kevesebbre emlékszünk azoknak az időknek a diákéletéből, diákmozgalmaiból.

Azzal, hogy Spiró megírta a maga történetét, nagy szolgálatot tett az olvasóknak is, de egyúttal a jövő történészeinek is.

„Kezdtek felszakadni a gátak, nagy élmény volt a félig betiltott Szolzsenyicint vagy az addig teljesen betiltott Bulgakovot olvasni. Jó volt az egyetemi színpad a híres előadóestekkel, ahol a cseh filmeket és a Balázs Bélá-sokat vetítették egyszer-egyszer. Az orosz szak érdekesebbnek bizonyult, mint a magyar. Egyetemi élet azonban a ’69-es mozgolódásig, amiről írok, a kollégiumi életen kívül nem volt” – idézte fel lapunknak adott interjújában az esszében is felidézett körülményeket.

Éric Vuillard Napirend című, alig több, mint száz oldalas regénye a korábbi történelmi csoporthoz is kapcsolódik. A Goncourt-díjas mű (magyar fordítása Tótfalusi Ágnes remeklése) a második világháborút megelőző tárgyalásokról szól, azokat az apró bakikat, figyelmetlenségeket, butaságokat és egyéb apró-cseprő esendőséget veszi górcső alá, melyek majd közvetve vagy közvetlenül a valaha volt legnagyobb háborúhoz, és több tízmillió ember erőszakos halálához vezettek. Fekete komédia, mondják róla, és hát valóban az, a legeslegfeketébb fajtából. „A nagy emberek emlékiratai, amelyeket tíz évvel a megjelenésük után már senki sem olvas, gyakran tele vannak részletekkel, amelyek akár szívderítők is lehetnének, ha csak az írójuk magánéletére lennének hatással és nem mindannyiunk történelmére” – nyilatkozta a szerző lapunknak, és alighanem ebben is igazat kell neki adnunk.

A dobogóról leszorult, hatpontos csapatban megintcsak egy Knausgård-könyvvel találkozhatunk, habár ez nem Karl Ove, hanem Linda Boström Knausgård keze munkája. A neves szerzőpárosban egy elvált férjet és feleséget tisztelhetünk, tehát nem csak a könyveikben, de a valóságban sem fenékig tejfel a családi élet az északi régiókban. Az Isten hozott Amerikában (fordította: Papolczy Péter) is valami ilyesmiről szól, egy némaságba burkolózó kislány figuráján át, az ex-férj írásrohamaihoz képest már-már aszketikusan rövid, 136 oldalas terjedelemben. Cormac McCarthy regénye A gyümölcskertész a későn megjelenő korai kötetek sorát gazdagítja – magyarul Greskovits Endre szép tolmácsolásában. Az amerikai kultszerző pályafutása ezzel a regénnyel indult, és nem csak azért érdemes elolvasni, hogy rácsodálkozzunk, micsoda messzeségekbe jutott innen az amerikai próza megújításában a rákövetkező évtizedekben. Molnár Gál Péter Coming out című posztumusz memoárja szerepelt a „hivatalos” listán is, és hát egészen biztos, hogy az év egyik legkomolyabb érdeklődést és a megjelenése után legviharosabb indulatokat kiváltó magyar könyve volt. „Nem mindig egyszerű olvasmány, elég sokáig kell várni, amíg szerzője rátér a lényegre, és persze egyáltalán nem magánügy.” – írta róla lapunkban Forgách András, ennél pedig aligha létezik jobb ajánló a Coming outhoz. A titokzatos sorsú Dr. Nyiszli Miklós szörnyű című visszaemlékezése a magyar tényirodalom megkerülhetetlen darabja. Sajnos vagy sem, sajnos igen. Nehéz róla bármit is mondani. Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban.

Valószínűleg ez a legszomorúbb című könyv, ami valaha is magyar nyelven született.

Nem első kiadás, de ennél kisebb gondunk is nagyobb, ha erről a történetről beszélünk. És akkor egy éles kanyarral forduljunk is rá a lista legvidámabb darabjára, egy örök klasszikusra, Beatrix Potter összes meséjére a Nyúl ​Péter és barátai cím alatt (a Szabó T. Anna-Dragomán György sztárszerzőpáros magyarításában). Nyuszik vannak benne, sok-sok nyuszi, szóval aki nem örül, hogy felkerült erre a listára, annak nincs szíve.

Az alsóház sem kevésbé vegyesfelvágott, mint a középmezőny vagy az élcsapat. Nagy öröm, hogy a kissé vékonyan képviselt kortárs magyar irodalomból bekerült Barnás Ferenc Életünk végéig című regénye. Erős próza, talán, ha nem egy ilyen évben jön ki, több olvasója akadt volna. Egyébként az év eleji "hivatalos" listán első helyezést ért el. Hasonló a helyzet Michael Chabon Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című kétkötetes opus magnumával is: szuper dolog, hogy magyarul is olvasható (Soproni Andrásnak hála), szorítunk neki, hogy a hazai közönség is felfigyeljen rá. És rögtön megjegyezzük, hogy ez a kétkötetes regény a kakukktojás a listánkon, hiszen ez 2019 végén jött ki (a kritikusok világirodalmi listáján szerepelt is) – ám ezzel nem akartuk elkeseríteni a lelkes szavazót. Frédéric Martel riportkönyve A Vatikán kínos titkai (ford.: Pataki Pál) megjelenésekor itthon is keltett némi feltűnést (a szerzővel mi is beszélgettünk egyet), nem is hiába, komoly oknyomozó munka van itt egy nagyon is közérdekű témába fektetve. Kíváncsian várjuk a hatását, ami, ebben ne legyenek kétségeink, előbb vagy utóbb meg fog mutatkozni. Nyáry Krisztián Általad nyert szép hazát. A Himnusz és a himnuszok kalandos élete című újabb sikergyanús műve, nem meglepetés, a himnuszokról szól, élvezetes, ismeretterjesztő, gördülékeny esszéstílusban. Azt hinnénk, hogy unalmas téma, de látjuk, olvassuk, egyáltalán nem az. Mint ahogy nem unalmas a Tom Oldfield-Matt Oldfield szerzőpáros munkája, a Focihősök-sorozat 10. köteteként megjelent Ibrahimovic sem. A címszereplő minden lehet, bunkó, kínos, nagyképű, elviselhetetlen, de unalmas aligha. Fordította Bartók Imre, na, erre varrjon valaki gombot.

Ez tehát a nagy évvégi lista. Sokféle tanulság levonható lenne belőle, ám ebből mi most csak egyet emelnénk ki: úgy tűnik, az újságírók nem szeretik a verseket. Ejnye.

(A szavazásban részt vett: Ambrus Vilmos, Bundula István, Czenkli Dorka, Juhász Judit, Köves Gábor, Teczár Szilárd.)

https://magyarnarancs.hu/sorkoz/ez-bizony-huszonegy-a-magyar-narancs-nem-hivatalos-ev-vegi-sikerlistaja-234738

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4016376992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása