He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

december 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Szarka Gábor: Nem én kezdtem + vélemények

2020.10.16. 06:00 guma

Csütörtök este Szarka Gábor, SZFE kancellárja volt az ATV Egyenes beszéd című műsor vendége. Az SZFE több épületét diákok foglalták el, hogy így tiltakozzanak a felülről, az egyetemi autonómiát és az oktatókat és diákokat tömörítő szenátus megkeresésével az egyetem élére ültetett Vidnyánszky Attila kinevezése ellen

Szarka, az egykori gépesített lövész, akit már Vidnyánszky nevezett ki, az elmúlt napokban előbb kikapcsolta az internetet az épületekben, csütörtökön pedig kiderült, hogy lecseréltette a zárakat is abban a teremben, ahol a hallgatók eddig a fórumaikat tartották.

Az ATV műsorában azzal kezdte, hogy nem magával a diákok tiltakozásával lenne a gond, hiszen a fiatalok eleve hajlamosak lázadozni, hanem a formával, hiszen az abnormalitás, ami az SZFE-n történik, és ennek a történetnek kell legyen egy eleje, egy közepe, most pedig egy vége. 

Szarka többször kifogásolta, hogy a diákok vele nem hajlandóak párbeszédet folytatni. Az egyetemet elfoglaló színművészetisek ugyanis a minisztériummal akarnak tárgyalni, eddig kevés sikerrel. Ugyan a diákok többször jelezték, hogy nem fogadják el a Vidnyánszky-féle kuratóriumot, de Szarka szerint ez egy jogi kérdés, hogy legitim-e a kuratórium, úgyhogy ő ebben a kérdésben nem akar állást foglalni.

A kancellár állítása szerint az SZFE nagyjából száz alkalmazottja közül, akinek ő a munkáltatója, ötvenen jelezték, hogy támogatják. Kancellárként az egyetem oktatói nem tartoznak alá, és az SZFE tanárai közül nagyon sokan már szerdán jelezték, hogy továbbra is a tüntető diákokat támogatják. 

Az internet lekapcsolásával, illetve a zárak lecserélésével kapcsolatban elmondta, hogy nem érzi azt, hogy emberek fenyegetése, idős portásoknak történő parancsolgatás vagy az irodában alvás normális dolog lenne. Itt Szarka nem fejtette ki, hogy honnan származnak ezek az információi, illetve hogy milyen konkrét esetekről tud. Kitért viszont arra, hogy amikor be akart menni, senkivel nem tudott beszélni, nem volt a diákoknak vezetője a helyszínen, csak egy maszkos, arctalan tömeg fogadta. Ugyan ekkor a műsorvezető Rónai Egon megjegyzi, hogy talán nem véletlenül voltak maszkban a diákok, de aztán a beszélgetés hamar új irányt vett, és Szarka arra panaszkodott, hogy az diszkrimináció, hogy az elődjét beengedték a diákok, őt pedig nem. 

Azzal kapcsolatban, hogy az egyetem oktatói is ugyanúgy gondolkodnak, mint a diákok, Szarka elmondta, hogy nagyon várja, hogy végre írjon neki valaki közülük, hogy beszélne vele, hiszen ő nem emberevő, a katonásdival való állandó hivatkozás is azért nem áll meg, mert szeret beszélgetni, keresi a párbeszédet.

Kérdésre válaszolva Szarka elmondta, hogy a vizet és a fűtést nem fogja kikapcsolni az épületekben, hiszen járvány van, ugyanakkor ha a diákok lezárhatták előle az utat, akkor vezetőként ő is lezárathat egy-két helyszínt. 

Szarka többször is kifejtette, hogy ő csak igazgatni szeretné az épületet, ehhez képet még csak nem is láthatta azt a létesítményt belülről, amit működtetnie kéne. „Nagyon szomorú vagyok, életemben ilyen helyzetben nem voltam” – mondta el kevéssel azután, hogy közölte, ezt az egészet nem ő kezdte. Mire a műsorvezető Rónai felvetette, hogy nem, hanem az őt kinevezők kezdték el, erre Szarka viszont annyit mondott, hogy ne menjenek mindig ide vissza a beszélgetésben. 

A kancellár többször hangsúlyozta, hogy párbeszédre van szükség, és hogy mindkét félnek gesztusokat kéne tennie. Ő például pénteken tanítási időben visszakapcsoltatja az internetet a Szentkirályi utcai épületben, mert jelezték neki, hogy ott tanórák is mennek. 

Szarka Gábor a beszélgetés során elismerte, hogy a diákok által követelt autonómia kérdése valóban fontos, nagy kérdés, meg is ígérték, hogy ezt rendezik majd, de a szenátus, aki az autonómia letéteményese volt, egyszerűen lemondott, pedig erre senki nem kérte, senki nem fenyegette meg őket. 

Rónai Egon erre emlékeztette a kancellárt, hogy a szenátus azután mondott le, hogy elvontak tőlük jogköröket, ám Szarka szerint ez csak a lemondásuk után történt meg. Rónai helyesbítette a kancellárt, hogy nem ez volt a sorrend, de Szarka kevéssel később inkább már megint arról beszélt, hogy a párbeszéd a cél és gesztusokat kell tenni és nagyon rossz érzés az embernek, hogy kívül reked a munkahelyén, pedig ő nyitott szívvel érkezett. 

Azzal kapcsolatban, hogy a kancellár miért tiltotta meg a kép- és hangrögzítő eszközök használatát az SZFE-n, Szarka azt állította, hogy a diákok bementek az irodákba, és beletolták a kamerákat a pénzügyes vezetők arcába, azt kérve, hogy nyilatkozzanak. Rónai Egon erre közölte, hogy ezt még senki mástól nem lehetett hallani eddig. Majd Szarka Gábor azzal folytatta, hogy őt is, amikor először szeretett volna bemenni, lefilmezték, aztán a felvételeket a fórumokon levetítették. 

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni

https://444.hu/2020/10/15/szarka-gabor-nem-en-kezdtem Enyedi Ildikó: Megyünk a diákok után

Enyedi Ildikó: Megyünk a diákok után

Ő is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amikor az intézményre hatalmi erővel rákényszerített kuratórium Vidnyánszky Attila elnökletével felszámolta az egyetem autonómiáját. A diákok kiállásáról, a tanárok helytállásáról, Vidnyánszky szerepéről és A feleségem történetéről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Azzal, hogy felmondott, nem viszi tovább mesterszakon az idén végzett filmrendezőosztályát. Fennáll a veszélye, hogy hat fiatalnak megbicsaklik ettől a képzése?

Enyedi Ildikó: Most még nagyban dolgozunk a diplomafilmjeiken, egy intenzív félév még mindenképpen előttünk áll. Szinte már hagyománya van az egyetemen, hogy egy fél vagy háromnegyed évet még rá kell húzni, a pályázatok miatt csak így tudják a diákok elkészíteni a diplomafilmjüket. Bár mi szigorú ütemtervvel épp befejeztük volna a filmeket időre, a vírus áthúzta a tavaszi forgatások lehetőségét. Hivatalosan már végeztek, de még nem diplomások. Hogy utána mi lesz? Ha hívnak, bármelyik futó osztályba megyek ingyen kurzust tartani. Nagyra becsülöm azokat a kollégákat, akik ottmaradtak az osztályukkal. Ha másodéves az osztályom, nem biztos, hogy felállok, de idén végeztek a diákjaim, a mesterképzés két éve van még hátra. Most személyenként gondolom végig Gigor Attila osztályvezető társammal, kinek mit tanácsoljunk, miben segíthetünk, hogy kinek mi legyen a következő lépés. A diákokkal együtt, közösen próbáljuk kitalálni. Van köztük még nagyon zöld diák is, aki az érettségiről zuhant be három éve, neki és még másoknak is nagyon kellene a mesterképzés.

MN: Pszichésen hogyan érinti a jelen helyzet a végzőseit?

EI: Egy rendezőnek a jég hátán is meg kell élnie, teljesen abszurd körülmények között is. Arra is kondicionálni kell magát, hogy akár éveket kell várnia arra, amit szíve szerint már kezdene forgatni, de arra is, hogy ha nem is áll még készen, felpörgesse magát, mert a helyzet úgy hozta, hogy kezdeni kell. Ez egy hektikus szakma, nagyon sokfajta méltatlan és abszurd helyzettel. Azt érzem, talán a rendező szakos diákok vannak a legkevésbé veszélyeztetve most, szemben a legtöbbet veszítő színészekkel vagy a szakma jellegéből adódóan szintén sérülékenyebb operatőrhallgatókkal. Egy olyan helyzetet hozott az élet és a kormányzat, amelyben tisztázniuk kell a belső értékrendjüket, prioritásaikat. Fontos döntéseket kellett és kell hozniuk. A döntési képesség pedig a rendező legfontosabb munkaeszköze. Ha úgy tetszik, ez egy extra kurzus, köszönjük szépen!

MN: Kivételek mindig vannak, de Magyarországon majdnem minden filmrendező az állami pályázati pénzektől függ. Már ha filmet akar rendezni. Nem tart attól, hogy az egyetemük autonómiájáért küzdő, a NER erőszakos egyetemfoglalása ellen tüntető diákok a majdani pályázatok elbírálásakor hátrányt fognak szenvedni?

EI: Van egy középkori német mondás: „Veszélyben és nagy szükségben a középút a halálba vezet.” Az én generációm nem lett úgy próbára téve, mint a szüleimé vagy a nagyszüleimé. Ezek a fajta veszélyek, amelyekkel most ezek a fiatalok szembesülnek, azt hiszem, még bőven abba a kategóriába tartoznak, amely megerősíti az embert, nem az életük forog veszélyben. Ha a rendszer megjegyzi a neveket, hát akkor megjegyzi. Ha ez kockázat, akkor kockázatosan kell élni!

MN: Az SZFE dolgozói szeptember 21-én sztrájkba kezdenek, ha a kormány nem teljesíti az egyetem autonómiájának és a szenátus jogköreinek visszaállítására vonatkozó követeléseiket. Most, hogy felmondott, egy esetleges sztrájk mennyiben érinti?

EI: Formálisan kívül vagyok, de ennyire még sosem éreztem közel magam a sulihoz. És ennyire mélyen még sosem éreztem át, hogy mennyire szép az a munka, amit végzünk. Ennek a szépségét most sokkal intenzívebben átélhettem, hogy veszélybe került. Az elmúlt sok év folyamatos belső tépelődéssel, reformtervekkel, belső kritikával telt, sok ember sok energiája veszett újra és újra kárba, amikor minden reményünk ellenére az egyetemet mesterségesen vegetálásra ítélte a fenntartó minisztérium. Nem hiszem, hogy bárkinek nagy kedve lenne a sztrájkhoz, mindenki készült az évre, én is. De szerintem ebben a helyzetben nincs nagyon más választás, mint sztrájkolni. Ha nem ezt tennék, a tanárok nem becsülnék meg azt a fantasztikus, tiszta és pokoli energiákat kívánó erőfeszítést, amit a diákok eddig megtettek és tesznek. Mi most már egy jó ideje megyünk a diákok után. Tanulunk tőlük. Az én privát vörös vonalam nem volt olyan radikális, mint az övék, én azt gondoltam, hogy eddig is egy olyan fenntartóval, egy olyan minisztériummal dolgoztunk, amely kutyául bánt velünk. Oké, most ránk raknak egy kuratóriumot, amely szintén kutyául bánik velünk. Azt gondoltam, ha megmarad az egyetemi autonómia, a helyzet tulajdonképpen nem változik. De nekik van igazuk. Komolyan hisznek azokban a – jelenleg egyre inkább relativi­záltan és töredékesen érvényesülő – fogalmakban, amelyek harminc éve meghatározzák ennek az országnak a fő együttélési szabályait, és amelyeket együttesen úgy nevezünk, hogy demokrácia. Hisznek az írott szóban, az Alaptörvény azon passzusaiban, amelyekkel az egyetemük átalakítása több ponton meredeken szembemegy. Felelős állampolgárok. Én, „puhább” felnőttként, ebbe a kormányokon, történelmi korszakokon átívelő, nemes és szükséges hagyománynak a tiszteletébe kapaszkodtam: az egyetemi autonómiába.

MN: De nem maradt meg az autonómia, azt a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium felszámolta.

EI: Sokkal érdekesebb számomra az a folyamat, amely megelőzte ezt a mostani vihart. Hiába gondolhatta Vidnyánszky Attila, hogy ez az ő jutalomjátéka, hiába, hogy a kuratórium tagjai készségesen vállalták a rájuk bízott szerepeket, tulajdonképpen be lettek tolva a frontvonalba. Én sokkal cinikusabbnak tartom az egyetem fenntartójának, a minisztériumnak a többéves viselkedését. A semmibe vevést, az egyeztetés, a partneri tárgyalás teljes, sokszor kihívóan sértő hiányát. Egy ilyen léptékű változást elő kell készíteni. Az egyeztetésnek az intézményi változás előtt kell megtörténnie, nem? Ez elvileg egy folyamat. Más egyetemek esetében többéves, valódi egyeztetéseken alapuló folyamat. Mi rendszeresen a sajtóból értesültünk, hogy milyen sorsot szán nekünk a fenntartónk, a minisztérium. Mintha még élvezték volna is… Mélyen álszent és cinikus Palkovics vállvonogatása, hogy hát ő ugye mérnökember, nem igazán ért ehhez, folytassák le egymással a teljesen képtelen helyzetbe hozott felek a meccset. Tulajdonképpen nekünk a fenntartóval van vitánk, ők azok, akik lehetetlen körülményeket teremtettek. Ez független attól, hogy a jelek szerint Vidnyánszky boldogan ment bele ebbe a játszmába. Az évek során tanúja voltam azoknak a kétségbeesett próbálkozásoknak az egyetem részéről, amelyek arra irányultak, hogy valahogy emberi módon lehessen szót érteni a fenntartó minisztériummal. Soha nem felejtem el: állunk a Szentkirályi utcában, először a portán, aztán fölmegyünk az irodába, ahol ki vannak készítve a pogácsák és az ásványvíz. Várjuk Palkovics minisztert. A rektor, én épp mint rektorhelyettes, Balázs Gábor, a Film­intézet vezetője, az alkalomra szerzett, két számmal nagyobb zakóban: egy csodálatos, szelíd és tiszta ember, nemzetközi hírű, tekintélyes hangmérnök, aki rengeteg energiát áldoz arra, hogy egyáltalán működőképes legyen az iskola. Ülünk és várunk. És Palkovics nem jön. És le se mondja. Ez a sokadik ilyen tapasztalata volt az egyetemi vezetésnek. Mélységesen tisztelem Upor Lászlót és a lemondott vezetés összes tagját azért, amit végigcsináltak az elmúlt évben. Hülyére lettek véve, nagyon sokszor és nagyon sok körben. Nyeltek egyet minden alkalommal, hogy oké, megint felmosták velünk a padlót, megint dolgoztattak minket valamiért, amit aztán kidobnak a kukába, de úgy álltak hozzá, hogy az a dolguk, hogy minden egyes törvénybe foglalt lépést komolyan vegyenek, betartsanak, hogy rajtuk aztán tényleg ne múljon. Ezt példaszerűen, hibátlanul csinálták végig, miközben forrongott a diákság. Meg is kapták, hogy miért mafláskodnak. De egyszer sem vesztették el a fejüket és végigcsinálták. Le a kalappal mind a hatuk előtt!

MN: A nyílt levélben, amelyet a diplomázó diákjainak írt a felmondása okairól, nem nevezi meg, de egyértelmű, kire céloz, amikor egy egyszerre gyalázkodó és sértődött áldozatként viselkedő alakról ír. Szinte filmbe illő szerep. Látott e szerepben bármi elmozdulást Vidnyánszky Attila legutóbbi nyilvános megszólalásai alapján?

EI: Egyre érdekesebb tanulmány. Minden hiteles emberi megszólalásban kell lennie valami konzisztenciának, ez független attól, hogy szimpatikus-e, amit mond, de én ilyet nem látok. Ő már jó ideje politikus. Egy politikus szemrebbenés nélkül mondja ugyanannak az ellenkezőjét is egy hét múlva, ha az van a hasznára. Vidnyánszky most már olyan gyors ütemben váltogat az őszinte odafordulás és a bagázsozás, illetve a nemzetközi háttérhatalmazás között, hogy lassan követhetetlen. Olyan ez, mint amikor menet közben szétrázódik egy karosszéria. Már egyik narratíva sem tud működőképes lenni. Amikor bocsánatot kért Karsai Györgytől, az szíven ütött. Egy pillanatra azt hittem, hogy rálát arra, mit művel, és hogy mit művelnek vele. Mert vele is művelik. Egy politikusnak nincs vesztenivalója, mert arra tette fel az életét, hogy szűk csoportérdekeket képviseljen bármi áron. Kivéve persze, ha (bármilyen nemű) államférfi, akiből jó lenne, ha lenne nekünk. De egy alkotó embert ez kikészít. Ő kereste, ő ment bele a csalánosba, de ettől függetlenül talán fel se fogja, mennyivel többet veszíthet, mint azok a minisztériumi zakós emberek, akik így betolták őt. Van egy idevágó emlékem Nyikita Mihalkovról. Hatalmas, ragyogó tehetség – volt. A kilencvenes évek elején, amikor a Bűvös vadászt készítettem elő, castingolt nekünk az ő cége, amelyet a friss szabadságban gründolt. Beindult nála a pénzszerzés vágya, és aztán jött a hatalom utáni hajsza. Mihalkov személyesen is adott tanácsot nekem, ő is dolgozott Kajdanovszkijjal, akit nagyon szerettem volna a Bűvös vadászba, és végül sikerült is, ő lett az egyik főszereplő. Vártam izgatottan a személyes találkozást Mihalkovval, nagy rendezőidolommal. Bent találkoztunk a friss cégében. Néztem ezt a fantasztikus rendezőt, és azt láttam, hogy halott a szeme. Utána találkoztunk még évekkel később a Moszkvai Filmfesztiválon. Akkorra már abszolút elvitte, már nem is a pénz, hanem a hatalom bűvölete, mindenek ura volt az orosz filméletben. Halott volt. Az utolsó találkozáskor Putyin dácsájából érkezett egy reggeliről. Hihetetlenül imponált neki. Nem fogta föl, hogy mennyivel értékesebb ember annál, mint akihez nem kis büszkeségére közel férkőzött. A Csalóka napfény az utolsó érvényes filmje, az kvázi erről is szól.

MN: Rengetegen kiálltak a tüntető diákok mellett, olyan művészek is, akik korábban nem nagyon szólaltak meg közéleti ügyekben. Ugyanakkor a támogató nyilatkozatokban visszatérő motívum, hogy ebből bukás lesz, mert Vidnyánszky ellen nem lehet győzni. Ez hogyan érinti?

EI: Nem jól, de én egy örök optimista vagyok. Van ennek a történetnek lehetséges jó kifutása. Igazság szerint évek óta őszintén sajnálom a valódi konzervatívokat, akik teljesen képviselet nélkül maradtak ebben az országban. A számukra és a mindannyiunk számára fontos jelképek sorban le lettek rabolva, el lettek hiteltelenítve. Nekik is fontos lehet, hogy a nemzet, a haza, a mindannyiunkat összekötő közös kultúra ne legyen semmilyen politikai csoportosulás martaléka, ne sajátíthassák ki, ne használják gátlástalanul a saját tetteik legitimálására és, főleg, ne merüljön fel bennük, hogy ebből ők bárkit jogosultak lennének kizárni. A Testről és lélekről berlini fesztiválszereplése alkalmából adtam egy interjút, ugyanazt mondtam, amit itthon is mondok mindig, de ez a nyilatkozat nagy port kavart, elég sok gyűlölködő üzenetet kaptam Facebookon. Nagyon durva dolgokat is írtak. Olvastam az üzeneteket, és közben figyeltem magam, azon gondolkodtam, miért nem utálom azt, aki ilyeneket ír nekem. Nem tudtam kicsiholni magamból semmilyen ellenszenvet, csak nagy sajnálatot éreztem. Mert azok, akik ezeket a kommenteket írják, ők a legnagyobb áldozatok. Mert ők el is hiszik a hatalom fedősztoriját. Egy cinikusan kitalált és cinikusan változó fedősztorit. Ha ezek az emberek ebből felébrednek, amit nagyon remélek, iszonyatosan kifosztva fognak állni. Várom azt a pillanatot, amikor őszinte dialógus lesz ebben az országban megint, és nagyon kérek előre mindenkit, hogy értsék meg ezeket az embereket, ne szorítsák őket sarokba. Adjanak nekik esélyt, hogy újrarendezhessék a fejükben mindazt, amiért lelkileg sokat áldoztak. Ez egy nagyon csúnya játék. Emlékszem 2002 márciusára. Akkor sajátították ki a kokárdát azzal, hogy az a „nemzeti oldalé”, amelyen teljesen jogtalanul egy politikai pártot értettek. Azok a tiszteletreméltó jobboldali értelmiségiek, akik ezt jó ötletnek találták akkor, talán nem is fogták fel, mekkora tabut sértenek meg. Felkavaró közösségrombolás volt, emlékszem, fizikailag rosszul voltam, amikor ez történt. Én még a hetvenes évekbeli, gimnazista kokárdámat hordom. És nem adom oda kisajátításra senkinek.

MN: Szóval egyelőre nagy a támogatás, sokfelől jön a szolidaritás, de a támogatók egy része is úgy véli, győzni itt nem lehet.

EI: Szerintem mi mindannyian úgy mentünk ebbe bele, hogy meg szeretnénk védeni az egyetemi autonómiát, meg szeretnénk védeni ezeket az értékeket. És ezért mi mindent megteszünk. Valóban, az erőviszonyok nem kiegyenlítettek, de látok esélyt jó kimenetelre. Egyébként, bármi is lesz ennek a kimenetele, legalább tisztán felmutatunk a pillanaton túlmutató értékeket. Az a tapasztalat, tudás, amelyet a diákok szereznek azzal, hogy mindezt átélhették, végigdolgozhatták, végiggondolhatták, életre szóló. Ez elvehetetlen tőlük, és egyébként tőlünk is. Tényleg ők, a diákok a vezetők, mi legfeljebb megpróbáljuk az erőfeszítésüket segíteni, és nem mérgezni a szkepszisünkkel, a gondterheltségünkkel, azzal a buta felnőtt tudásunkkal. Ez tényleg a görög polisz közvetlen, képviseleti demokráciája ma, a VIII. kerület egy keskeny utcájában, működés közben. Vitáznak, érvelnek, szavaznak, és az is lesz, amit megszavaznak, és nem az, amit egy-két vezető mond. Meg vagyok hatva.

MN: Készülő filmjére, A feleségem történetére 1,15 milliárd forint állami támogatást nyert még az Andy Vajna-féle Filmalaptól. A már említett berlini nyilatkozata kapcsán egyszer már megrovásban részesítette a hatalom (Deutsch Tamás a Facebookon üzent oda – a szerk.), amiért bírálni merte a hazai közállapotokat. Most, hogy jóval alaposabb kritikát fogalmazott meg SZFE-ügyben a rendszerrel szemben, ugyanúgy elnyerhetné ezt a jelentős támogatást?

EI: Ezt a fajta mérlegelést a húszas éveimtől kezdve kizártam az életemből. Egy idő után már tudatosan is. Az ember hol nyer, hol nem nyer, nagyon baráti, ha úgy tetszik, elvileg hozzám közel álló kuratóriumoktól például zsinórban nem kaptam pénzt. Én ilyenkor becsukom a szemem, beadom és meglátjuk. Emlékszem a főiskolai felvételimre, ahol nulla vagy egy darab lányt lehetett felvenni, de inkább nullát. Láttam azokat a társaimat, akik mérlegeltek, hogy mit kéne mondani, ki ül bent, mi a jó „stratégia”. Nekem fogalmam sem volt semmiről, senkiről és nem is tettem semmit azért, hogy többet tudjak. Jóhiszeműen ültem ott, készen arra, hogy őszintén bemutatkozzak. Ez engem véd. És én védem ezt a védelmemet.

MN: Ha a kilencvenes évek elején sikerül megcsinálnia A feleségem történetét, akár az ön Simon Mágusa, Andorai Péter is eljátszhatta volna Störr kapitányt.

EI: Valóban, az első forgatókönyv-változat már 1989-ben készen volt… Eredetileg Depardieu-t szerettem volna erre a szerepre. Amikor Depardieu teljesen szétesett, valóban Péterre gondoltam. Beszélgettünk is erről többször, amikor időről időre fellángolt a projekt. A mostani Störr picit fiatalabb, 40 éves. Fantasztikus kapitányunk lett! Füst Milán a bolygó hollandi mítoszát dolgozta fel; a mi Störrünk, Gijs Naber egy igazi bolygó hollandi. Ez egy férfifilm, egy férfilélekbe kértem bebocsátást. Egzotikus terep… Nemrég tartottam fiatal külföldi filmrendezőknek egy tesztvetítést. Az egyik rendezőlány, aki a Columbián tanul mesterképzésen, azt mondta, most már sokkal jobban érti a pasiját. Egy csomó mindent megértett. Ennél nagyobb örömöt nem is okozhatott volna a visszajelzéssel.

MN: Most, hogy kipipálta ezt az évtizedek óta dédelgetett filmtervét, rátér a másik régi tervére is? A Szilárd Leó-filmre gondolok, amely – mint nyilatkozta – egy pszichopata produceren bukott el.

EI: Most épp más dolgok izgatnak, pályáztam például egy tévésorozattal, amely a nyolcvanas évek magyar számítógépes színterén játszódik. Egy kis csapatról szól, amely arra verbuválódik, hogy elkészítsen egy játékot. Benne van a kor nyüzsgése, az a fedő alatt tartott, de sokszínű és egymás felé nagyon nyitott kulturális közeg, amely a hivatalos kultúra alatt, attól függetlenül létezett. Az Új Zenei Stúdió koncertjeire mindig elmentek a kísérleti filmesek is, a performanszokon mindig ott voltak a zenészek és így tovább. Az esélytelenek szép szabadsága volt emögött. Azért Szilárd Leó is ott ketyeg még valahol hátul…

MN: A pszichopata producer bocsánatot kért?

EI: Ő tényleg egy orvosi eset, hagyjuk is.

MN: És arra lát esélyt, hogy azok, akik most hatalmi szóval és erőszakkal elvették az SZFE autonómiáját, egyszer bocsánatot fognak kérni? Vagy ez az elintézési mód kulturálisan nincs benne a hazai kínálatban?

EI: Szerintem mindent meg kell tennünk azért, hogy ez jobban benne legyen. Hogy merjenek bocsánatot kérni az emberek, hogy ne gondolják azt, hogy ez gyengeség. Ne gondolják azt, hogy ők emiatt lúzerek, hanem értsék meg ennek a méltóságát és szépségét. Milyen szép lenne például egy valódi, őszinte bocsánatkérés a rágalomhadjáratért Vidnyánszkytól. Ez csak egy icipici szikra, de évek múlva talán művészként is újra tudná magát építeni ebből.

Az interjú eredetileg a Magyar Narancs 2020. szeptember 17-i számában jelent meg.

https://magyarnarancs.hu/kultura/enyedi-ildiko-megyunk-a-diakok-utan-134045

Ha ez így megy tovább, só sem lesz, amivel be lehetne hinteni az össznépi nyomorúságot

Jó estét kívánok! Ameddig le nem kapcsolják az internetet. Mert akkor a demokrácia és a jogállamiság, valamint a szellem világosságának nagyobb dicsőségére szakítani leszek kénytelen ezzel a hagyománnyal. Is. Egyelőre csak az SZFE hatalmi megszállásának tető alá hozását vezénylő gépesített lövész izmozik azzal, hogy ő akkora nagy és bátor ember, hogy még az internetet is képes lekapcsoltatni az SZFE kollégiumában, de azért jó tudni, hogy ez még nem a vége, ő bármeddig hajlandó lesz elmenni. És tényleg: a Vas utcai épületben már vissza se kapcsolták az internetet, a hálózati kábelt is leszerelték a portán (így vezetékes internet sem elérhető). A hallgatók személyes holmijait kipakolták a nagy fórumok fő helyszíneként használt Ódry Színpadról, a termet bezárták, a portától pedig elkobozták a kulcsot, így oda már nem tudnak belépni.

Majd ha a vizet, villanyt és gázt is kikapcsoltatja Szarka nertárs, az lesz az igazán hősies. Nem ötleteket akarok adni a hatalmi gőgnek, arroganciának és valóságot tagadó elvetemülésnek, inkább csak rezignáltan megállapítom, hogy ahol az intellektus és az erkölcs hiánycikk, ott törvényszerűen túlteng az erőszak. Vagyis ahol ésszel nem megy, ott gyáva erővel szokás lerendezni a mocskos ügyleteket. Hogy Varga Juditnak legyen még eggyel több oka azért hőzöngeni, hogy el van nyomva, meg van támadva, sőtpláne soha nem látott össztűz alá van véve  az orbánista jogállam. Pedig ha ez nem demokrácia, akkor semmi nem az. Sajátosan Duna-parti, az elnyomórendszerváltás utáni közvetlen állapotokat idéző, egész Európára veszélyt jelentő, de legalább szuverén, szabadságharcos és félreismerhetetlenül nemzetifideszes. Ennek a szabadságharcos, nemzetifideszes, semmi mással össze nem téveszthető, kétszínű kocsmapolitizálásnak két példáját hadd hurcoljam ide.

Az egyik az, hogy miközben – valóban nem minden alap nélkül – kommunikációs háborúznak az idegenszívű, profitéhes, a liberális véleménydiktatúra oldalán álló techóriások ellen (tüntetés is szerveztek, amikor az egyik pártállami kanális Youtube-csatornáját pedofil tartalom okán lelőtték), a NER cégei többet kaszálnak a reklámokból, mint a Google és a Facebook együtt. Vagyis nem egyszerűen az van, hogy a fideszes állam rengeteg közpénzért hirdet (2019-ben 55 milliárdnál több közpénzt tapsoltak el, ebből 20 milliárd került a Mediaworks-höz), a bevétel is Orbán udvartartásánál, azaz fideszes cégeknél jelenik meg. Nem csak az van, hogy a habosbabos ígéreteikkel szemben a bezzegelmúltnyócévhez képest nagyságrendekkel többet fordítanak pártpropagandára, tízmilliárdok és százmilliók kerülnek a holdudvar lakájaihoz, hanem a szóban forgók aztán cserébe, hálából teli pofával uszítanak azok ellen, akiknek a pénzéből élnek. Ha az érintettek esetleg nem értenék: a társadalom nem fideszes fele ellen.

Mint például Boros Bánk Levente, a legnagyobb élő Orbán-imitátor, aki a Hír TV- főállású trolljaként heti rendszerességgel pocskondiázza a Fideszen kívül eső világot, a cége százmilliós állami pénzekből működik, majd – mivel még mindig nem elég nagy az adófizetők vérét szívó pártállami propagandapiac – felvásárolja a Médiapiac nevű lapot. Aztán benyögi, hogy független, szakmai lapot szeretne csinálni a harácsolmányából, mert abban eddig csak a balliberális narratíva érvényesült. És nem röhögi el magát, hogy szervilis Orbán-hívő létére függetlenségről pofázik, de hogy mindenki értse, mit jelent a függetlenség és a szakmaiság: azonnal ki is söpri a picsába a teljes szerkesztőséget. Végül is érthető: az adófizetők pénzéből azt csinál, amit akar.

Ijesztő tény: a könyvkiadásba is most vásárolja be magát a NER, úgyhogy mire eszmélne az össznépi közöny, már só sem lesz, amivel be lehetne hinteni ezt a 93 ezer négyzetkilométernyi nyomorúságot. Nem baj, majd Dalcsináló Ákos úr filmet rendez a nemzeti büszkeség háborús díszletei, az égig érő, ideológiai puskaporos hordók között.

A másik példa az, hogy miközben kommunikációs háborúznak az idegenszívű, profitéhes, a nemzetközi karvalytőkét megtestesítő multinacionális cégek ellen, egy korábbi kiváló elemzésből már tudjuk, hogy a Fidesz-kormány kétszer annyi pénzzel tömte ki a hangosan szidott multikat, mint a bukott baloldali kormányok. Amellett, hogy ezzel is a saját szavazóikból csinálnak tökhülyét, verik át őket és hazudnak nekik, ezzel biztosítják be magukat, hogy az idők végezetéig mártírkodhassanak a Brüsszel-Budapest tengelyen. Hogy soha a büdös életben ne kelljen vállalniuk a felelősséget az elmúlt tíz évért. Ez az a védelmi pénz, amit azért fizetnek a német autóiparnak a magyarok pénzéből, hogy egy örök szappanopera maradjon ez a jogállamisági hercehurca, hogy az idők végezetéig lehessen szabadságharcolni a soha nem látott brüsszeli össztűz ellen. Ami mindig éppen most hág soha nem látott szintre, mindig éppen most van az, ami még soha nem volt, de aztán soha semmilyen valódi szankció vagy retorzió nem éri a szabadságharcos hőzöngőket. Lehet minden áldott nap előlről kezdeni az agymosást.

Úgyhogy ameddig a liberálbuzigenderfasizmus gonosz érzékenyítése ellen ökölbe szoruló hívők most éppen Bagdy Emőke dohos, arcpirító, áltudományos tanait és foltokban valóban jobb sorsra érdemes életművének szégyenét védelmezik foggal és körömmel; miközben boldogan, kipirult arccal vallanak a Századvégnek arról, hogy elviselik, hogy a buzik otthon a négy fal között buziskodjanak, mert mégiscsak egy toleráns nép a magyar, de a gyerekeket hagyják békén, a színfalak mögött Pintér tárcája tovább hízik. Az áprilisi 30 milliárd (!!!!!) után (mert járvány van és válság van és mindenkinek hozzá kell járulnia a közöshöz, és fel kell kötnie a gatyát) újabb 6,6 milliárd forintot vágott a kormány a belügyminisztériumhoz a rendkívüli (!) migrációs (!) nyomás (!) kezelésére hivatkozva. Úgy, hogy a fideszes törvény fideszes definíciója szerint 2015 óta soha, de soha egyetlenegyszer nem volt migrációs válsághelyzet Magyarországon.

Ez csak egy példa arra, hogy mivel a járvány már rég kicsúszott a kezükből, a gazdasági következmények pedig sokkal súlyosabbak lesznek annál, mint amivel a Varga-Matolcsy zsenitengelyen itt szórakoztatták a közvéleményt (nem mellesleg a világ legrosszabbul teljesítő devizája volt a forint az elmúlt héten), az egyetlen eszközt vetik be, amit ismernek: terelik a figyelmet magukról, a korruptságukról, ezért hergelnek, uszítanak. A melegek ellen, a buzilobbi ellen, az SZFE diákjai ellen, a tudomány képviselői ellen, Brüsszel ellen, Donáth Anna ellen. És közben visznek, mindent, ami mozdítható. Ahogy eddig is vittek mindent, ami mozdítható volt. Költői túlzásnak tűnik, de nem az: ha minden így megy tovább, nemhogy internet, víz, villany, gáz, de de só sem lesz.

A mai menü:

Na és akkor mi a franc lesz?

Akkor lesz itt normális világ

Már nem a középkort írjuk, ezt azért illene felfogni

Akikkel csak a baj van 

Orbán újabb zseniális húzásának itt az eredménye

Megint mindenki szembejön az autópályán, csak Varga Judit a helikopter?

Tyúkketrec-harc

Csodák

Fogy a pénzetek, László?

Vállalhatatlan, de legalább nem is veszélytelen

https://kolozsvaros.com/2020/10/15/ha-ez-igy-megy-tovabb-so-sem-lesz-amivel-be-lehetne-hinteni-az-ossznepi-nyomorusagot/

Vidnyánszky olyan, mint Macbeth, akit a saját konoksága juttatott a szakadék szélére

Orbán Macbethje” – ezzel a címmel közölt igen terjedelmes cikket a Foreign Policy amerikai folyóirat, közelebbről „arról a tragikus alakról, aki a populista vezető – a színház átformálására irányuló – törekvései mögött áll”.

A szerző idézte Csáki Judit kritikust, aki szerint Vidnyánszky Attila kiválóan illene a Shakespeare-dráma IV. felvonásába, amelyben a boszorkányoktól megtudja, hogy véres uralma bukásra van ítélve, de a jóslat annyira homályos, hogy attól csak még inkább paranoid lesz. Legalábbis így látja Csáki Judit Vidnyánszky Attilát, aki a valóságban egy 56 éves rendező, akit szoros kapcsolat fűz Orbán Viktor nacionalista miniszterelnökhöz.

Vidnyánszky számos fontos tisztséget bír a magyar színházi életben, egyebek mellett a Nemzeti Színház igazgatója. E posztok zömét Orbán Viktor 2010-es újbóli hatalomra jutása után kapta, és augusztus elején egy újabbat nyert el: a budapesti SZFE új kuratóriumának elnöke lett – írta a szerző.

Ismertette az SZFE körül azóta történteket, valamint azt, hogy mindez milyen nemzetközi tiltakozást váltott ki, és hogy a tiltakozók között ott van Vidnyánszky színész fia is. A cikk szól arról is, hogy az SZFE nem az első olyan állami egyetem, amelyet magánalapítványoknak ad át Orbán, aki ilyen módon már hat egyetemen ragadta meg a hatalmat. A hivatkozási alap az, hogy ki kell küszöbölni az állami befolyást és modernizálni kell az elavult oktatást. Míg azonban a többi ilyen eset csendben zajlott le, a kormány meglepetésére az SZFE hallgatói ellenkeztek – ezért gondolja Csáki Judit, hogy Vidnyánszky afféle Macbeth, akit a saját konoksága juttatott el a szakadék szélére.

Ismertette a szerző, hogy Vidnyánszky legutóbb konzultáció nélkül két új rektor-helyettest és egy kancellárt nevezett ki, és a közösség ezt a konfliktus eszkalálását célzó lépéseknek tekintette.

”Vidnyánszky ellen van a helyi és a külföldi művészeti közösség. Orbán a pandémiával foglalkozik, és nem érdekli a művészet. Ha a dolgok túlságosan messzire mennek, habozás nélkül feláldozza majd Vidnyánszkyt, aki eladta a lelkét s politikának, és most megfizeti az érát” – vélekedett Csáki Judit.

Vidnyánszky évek óta durván beavatkozott a színházi világba, és ezért „pápának, messiásnak, démonnak és titánnak” is nevezik támogatói és ellenfelei egyaránt. Különösen a keresztény és konzervatív körök csodálják, és ő azzal érvel, hogy ezeknek a köröknek kell előtérbe kerülni a liberális dominancia évei után, mert – amint egy tévéinterjúban mondta –, az SZFE-nek is az eddiginél inkább „a nemzetre, a hazára és a kereszténységre kell összpontosítani” – írta a szerző.

Hozzátette: a bírálók szerint ez a nézőszám drámai csökkenéséhez vezetett a Nemzeti Színházban.

Vidnyánszky a mostani tiltakozás kapcsán felettébb erősen közeledett a Fidesz retorikájához, például amikor „Lenin-fiúknak” minősítette a tiltakozókat, és azzal vádolta őket, hogy külföldi szervezetek manipulálják őket, és azoktól adományokat fogadnak el.

A szerző szerint Vidnyánszky régen úgy érzi, hogy kirekesztik: egyebek között arra panaszkodott, hogy a magyar színházi közösség kárpátaljai származása miatt üldözi. Schilling Árpád, Vidnyánszky egyik legszókimondóbb ellenfele például elismeréssel szólt arról, hogy mi újat hozott a rendező a magyar színházművészetbe, de mindez Vidnyánszky számára nem volt elegendő ahhoz, hogy elfogadottnak érezze magát.

Németh Gábor, az SZFE előadója, forgatókönyv-író szerint a Fidesz kihasználta Vidyánszky frusztráltságát. A szerző felidézte Vidnyánszky Attila pályafutásának egyes állomásait, és némelyiken helybeliekkel is beszélt, akiket szintén idézett. Megállapította: Vidnyánszky soha nem szentelt különösebb figyelmet a bírálóinak. Ellenfelei szerint a legutóbbi lépései, az, hogy lojalistákat nevezett ki az SZFE vezetésébe, azt jelzik: eltökélt szándéka, hogy bármi áron megtartja az SZFE feletti ellenőrzést. Sok vonatkozásban nincs veszteni valója, túl messzire ment (a politikában), és nem fog visszatérni a komoly színházcsináláshoz.

„A tehetséges és nagy hatalmú Vidnyászky, aki belebonyolódott a színházi közösség nagy részével – ezen belül s saját fiával – való leszámolásba, jó téma lenne egy színdarabhoz. De ki írná meg? A színházi közösség túlságosan megosztott” – idézte a szerző Czinki Ferencet.

Végül hozzátette: kért interjút Vidnyánszky Attilától is, de az nem válaszolt a kérésre.

Szerző: Huppa-válogatás
Forrás: Huppa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr6816241018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása