He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

„Orbán megvásárolta az EU hallgatását”

2020.10.14. 03:55 guma

Ezzel a címmel adta közre a több nyelven sugárzó német közszolgálati műsorszóró a Karácsony Gergellyel készült igen terjedelmes interjút.

A főpolgármester kérdésre beszélt arról, hogy Orbán Viktor ugyan együttműködést ígért, de a pandémia nyomán megváltoztatta a véleményét, és most arra használja fel a járványt, hogy megvonja az eszközöket az önkormányzatoktól.

„Afféle hidegháborúban élünk, a kormány minden lehetőséget felhasznál, hogy megnehezítse az életünket. Ki kell várnunk, hogy bizonyos kérdésekben el tudunk-e érni közös eredményeket. Továbbra is optimista vagyok” – mondta.

Beszámolt a főváros covid-ellenes intézkedéseiről, majd a továbbiakban elmondta: számos előnnyel járna, ha teljesülne a követelése, hogy az uniós szubvenciók egy része egyenesen a településekhez kerüljön. Egyrészt, ha egyedül a kormányra bízzák az elosztást, nagy a korrupció kockázata, ez köztudott Európában. Másrészt ezeknek az alapoknak a célja a zöld és fenntartható gazdasági fellendülés elősegítése, és a településeknek vannak ilyen programjai, míg az állam ezeket a célokat elutasítja.

“Emellett a közvetlen kifizetésekkel a lakosság büntetése nélkül szankcionálni lehetne azon tagállamok kormányait, amelyek megsértik a jogállamisági elveket“– mondta.

Arra a kérdésre, hogy ehhez Orbán Viktor hozzájárulására lenne szükség, Karácsony kifejtette.

„Úgy látjuk, hogy egyes területeken, amelyeken uniós pénzeket osztanak, nincs szükség minden tagállam konszenzusára. Emellett az Európai Parlamentben is sokan támogatják a javaslatunkat. De nem is vagyunk egyedül, mert az állásfoglalásunkat tartalmazó dokumentumot 36 város támogatja egész Európából”.

Karácsony beszélt arról, hogy hogyan szándékoznak zöldebbé tenni Budapestet, és szintén kérdésre válaszolva a kormánysajtó ellene folytatott kampányáról, valamint a sajtószabadság helyzetéről, valamint az SZFE körüli történésekről is beszélt.

A riporter kérdésére, hogy az EU eddig eléggé habozóan reagált a magyarországi fejleményekre, és hogy Karácsony Gergely szerint változtat-e ezen bármi t is a jogállamisági jelentés, a főpolgármester kifejtette:

„Ebben nagyon szkeptikus vagyok, már csak a Magyarországgal szembeni német politika miatt is. A nagy német konszerneket körüludvarolják Magyarországon, például hatalmas adókedvezményekkel. Az Orbán-kormány emellett a német hadieszközök nagy vásárlója. Szerintem a Fidesszel való habozó bánásmód erre is visszavezethető. Orbán retorikailag folyton lő a nagy konszernekre és a nemzetközi pénzügyi gazdaságra, valójában azonban kedvez a nagyiparnak. Egészen nyíltan fogalmazva: megvásárolta az EU hallgatását”.

Végül leszögezte: nem áll szándékában, hogy miniszterelnök-jelölt legyen.

„Úgy vélem, az ellenzéknek nem valamiféle mágikus Messiás-alakra van szüksége, hanem jó közös politikai programra. Ez egyesítheti az ellenzéki pártokat, és ha ez sikerül, akkor megfelelő jelöltet is találnak majd a koalíció vezetésére”.

Szerző: Huppa-értesülés
Forrás: Huppa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr10016238196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása