Magyarországon drágulnak a dolgok: augusztusban 3,9 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése, miközben a világ attól szenved, hogy egyáltalán nincs infláció, sőt, sok helyen, így az euróövezetben is, még esnek is az árak. Ebből a felütésből három fontos kérdés mindenképpen adódik.  

• Miért van ekkora különbség Magyarország és a világ között?
• És miért szeretne a fél világ némi pénzromlást csiholni?
• Jó-e az, hogy nekünk sikerült?

Miért ilyen magas a magyar infláció?

Valójában még a szakembereknek is kissé meglepő a nagyon magas magyar infláció, de ahogy Forián-Szabó Gergely, az Amundi hazai leányvállalatának befektetési igazgatója mondja, több trend is összeállt.

1. A kereskedelemben hagyományosan márciusban és áprilisban árazzák át a boltok a kínálatukat, ám most tavasszal minden zárva volt. Triviális magyarázat, hogy az áremelések elcsúsztak, csak az újranyitásnál történtek meg.
2. Az inflációs kosárban vannak olyan termékek is, ahol a lezárások miatt kínálati korlátok léptek fel. Igaz volt ez bizonyos számítástechnikai eszközöknél, de ahogy a tömegközlekedést autóra váltották sokan, még a használt autó is ilyen termék volt. És bár lehet, hogy amihez nem lehetett hozzájutni, vagy csak nagyon drágán lehetett megkapni, azt helyettesítettük mással, vagy elhalasztottuk a vásárlást, de a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ezek áremelkedését is számolja.
3. A forint gyenge volt, ez az importált infláció miatt növelte a hazai fogyasztói árakat (ha egy kiló banánt egy euróért vesz és ad a magyar kereskedő, nem mindegy, hogy az 350 forint vagy 360 forint „magyar pénzben”).
4. A belföldi turizmus végül is egész jó évet zárt, nem volt annyira visszaesés a vendéglátóipari árakban sem.
5. A zöldség- és gyümölcstermés nagyon rossz lett az idén, itt nagyon elszálltak az árak.
6. Magyarországon most nincsen akkora munkanélküliség, hogy a jövedelem nélküli emberek keresletkiesése érdemben apaszthatta volna az árszinteket.

A Telex legfrissebb híreit itt találja. 

A globális pénzromlás viszont alacsony

A különös az, hogy a részben kedvezőtlen, részben kedvező folyamatokból táplálkozó hazai infláció mozgatórugói jellemezhetnék a nemzetközi piacokat is, de a magyar pénzromlás most tényleg unikum, mert világszerte egyáltalán nincs infláció. 

Ennek oka nagyon leegyszerűsítve az, hogy a világgazdaságban fontosabb hatás a GDP csökkenése, ilyenkor kisebb kereslettel találkoznak a gyártók, nem tudnak árakat emelni. 

Ismert fogalom az Amazon-hatás is, a neten minden összehasonlítható, nagyon nehezen emel árat egy egyedi szereplő, mert akkor kiárazza magát a többi versenytárs mellől, és minden ár minden pillanatban globálisan összehasonlítható. Az elmúlt fél évben az e-kereskedelem súlya pedig csak nőtt. 

A pénzpumpa sem segít

Még akkor sincsen hagyományos infláció, ha amúgy „ami a csövön kifér”, a kormányok és a jegybankok tolják be a pénzt a gazdaságba. Ez azért meglepő, mert ha a pénzmennyiség nő, annak hagyományosan ki kellene csapódnia az inflációban. De nem ez történik, vagyis ez, csak másképpen. Ahogy Buró Szilárd, az Equilor Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondja:

„Idén az amerikai elsődleges pénzmennyiség 40 (!) százalékkal nőtt, az európai 14 százalékkal, de ez nem az árak emelkedésében jelentkezett, hanem az eszközárak emelkedésében.”

Mi a különbség? Mivel a kamatok nagyon alacsonyak (rengeteg országban effektíve mínuszosak), a lakosság most nem állampapírokba, hanem főleg részvényekbe és ingatlanokba fektet, ami ezen eszközök árát megemeli. Ezt azonban nem inflációnak hívjuk, mert az a fogyasztói javak áremelkedése, hanem eszközár-emelkedésnek, vagy más néven buboréknak. Egy egyszerű példával, ha benzint veszünk, akkor fogyasztunk, és az megjelenik az inflációban, ha lakást, akkor az tartós befektetés, és a lakásárindexekben jelenik meg.

De miért akarnak az országok nagyobb inflációt?

Ha az árak nem száguldoznak felfelé koordinálatlanul, az természetesen örömteli, de a nulla infláció, illetve a defláció (az árak esése) egyáltalán nem kedvező folyamat. 

Ha a fogyasztók az árak esésére számítanak, elhalasztják a vásárlásaikat, ami tovább hűti a keresletet és a nemzetgazdaságokat. Vagy képzeljük el az államok logikáját is! A költségvetéseknek vannak kiadásaik és vannak bevételeik. A kiadások sokszor előre nominálisan meghatározottak, például a nyugdíjak, de a bevételek erősen függnek az áraktól. Nem mindegy, hogy a tavaly még 100 forintos termék az idén 95 vagy 105 forint, defláció (95 forint) esetén csökkennek a forgalmiadó-bevételek, inflációnál (105 forint) nőnek. Mindezek miatt egy kis infláció mindenhol nagyon jól jönne. 

Hogy csiholnának?

A világban most egy olyan speciális devizaháború zajlik – meséli Forián-Szabó Gergely, amelyben

„mindenki inflációt próbál generálni, és szeretne gyengébb árfolyammal is küzdeni a globális versenyben”.

És hogy ez miért jó nekik? Ez egy régi játék: akinek gyengébb a pénze, annak kedvezőbb árú a munkaereje, alacsonyabbak az árai, jobb a versenyképessége, ő reménykedhet abban, hogy nagyobb nemzetközi kereslettel találkozhat.

A nagy jegybankok (a Fed, az ECB, a Bank of Japan) azonban rendre alacsony inflációról adnak számot, és képtelenek az inflációs várakozásokat felemelni. Egy évtizede nincsen érdemi infláció, hiába dolgoznak a világ legnevesebb közgazdászai teljes erőbedobással az infláció felpörgetésén, az egyszerűen nem sikerül.

A legnagyobb gond Európában van, de Japán sem büszkélkedhet, az Egyesült Államok pedig egyenesen olyat tett, amelyre nagyon régen nem volt példa. A Fed ma már nemcsak nyomtatja a pénzt gőzerővel (ezt neveztük szofisztikáltabban eszközvásárlásnak, vagy QE-nek), de megváltoztatta az inflációs szabályrendszerét is. 

A Jackson Hole-i döntés

Az amerikai célkitűzés eddig a teljes foglalkoztatás és az árstabilitás volt, amit vélhetően politikusok találhattak ki, a közgazdászok ugyanis tudják, hogy a nemzetgazdaságnak egy bizonyos munkanélküliségre és egy adott inflációra szüksége van. 

Augusztus 27-én aztán Jackson Hole-ban Jerome Powell Fed-elnök bejelentette, hogy  a Fed változtat a célrendszeren (ez persze nem egy ad hoc bejelentés volt, másfél éves folyamat volt a felülvizsgálat).

A Fed a következő évekre magasabb infláció elérését célozta meg, az inflation targeting politika helyett bevezette az inflation averaging fogalmát (a 2 százalékos inflációs célt nem állandóan, hanem csak egy gazdasági ciklus átlagában kell elérni.)

Vagyis, ha az elmúlt tíz évben 1,6 százalék volt az átlagos infláció, akkor most jöhet tíz év, amikor 2 százalék fölé is megy. Azt ugyan még nem lehet tudni, hogy pontosan mit szeretne Powell, de a monetáris politika biztosan laza marad, Powell még galamblelkűbb lesz, vagyis a kamatok alacsonyan maradnak. 

EU, Japán: teljes kudarc

Ahogy az Egyesült Államokban sincs érdemi infláció, úgy Európában és Japánban még úgyse, vagyis végképp nincs se pénzromlás, se inflációs várakozás. Az elöregedő Európa és Japán számos közös vonást mutat, a jegybankok már évtizedek óta próbálkoznak a monetáris élénkítés különböző formáival, eddig kevés eredménnyel.

Az ECB például 2 százalékot szeretne, de ettől is nagyon távol áll, legutóbb negatív lett a legfrissebb adat. Ami pedig nagyobb baj Európának, hogy az euró fájóan erősödik a dollárral szemben, és ez nem tesz jót az európai versenyképességnek. 

Buró Szilárd szerint ennek több oka is van:

1. a koronavírus kitörésekor a Fed gyorsan kamatot csökkentett, a dollárkamatok leestek, már nem olyan vonzó a dollár;
2. az Egyesült Államokban több pénzt nyomtatnak, a befektetők nem vesznek annyi dollárt, nehogy mégis infláció legyen;
3. a dollár elvesztette menekülő deviza jellegét.

A leértékelési háború

Mindenesetre a nagy jegybankok „leértékelési versenyben” vannak, a Fed eddig azzal nyert, hogy a módosított célrendszer révén hosszabb távra szóló lazasági fogadalmat tett. 

Az ECB-nek viszont nincsen eszköze, nem tudja ő is bemondani, hogy átlagosan 2 százalékot szeretne, ha ugyanis most negatív az infláció, egy ilyen mondatot kinevetne a piac, az ECB inkább mérlegbővítéssel, QE-vel (pénznyomtatással) próbálkozhatna, csak abból sem infláció lesz, hanem eszközbuborék.

De Japánban sem tudnak inflációt generálni, 2013-ban már egyszer a Bank of Japan megemelte a célt 1 százalékról, 2 százalékra, de így sem lett inflációs várakozás a gazdaságban. Sőt, négy éve negatív kamat van az országban, a jegybank mindent, kötvényt, részvényt, ingatlanpiaci eszközt is vesz, tényleg mindent bedobott, de mégsem történik semmi. 

Mi történhet innen?

Most tehát mindenki egy szűk ösvényen halad, ha tetszik, vékony jégen lavírozik. A negatív kamatok azért is rémisztőek, mert elveszik az eszköztárat. A gazdaságot kamatcsökkentéssel lehet élénkíteni, de ha már minden mínuszos, akkor hova lehetne a jegybankoknak csökkenteni?

A világ most béna kacsa üzemmódban van. Ha esetleg visszajönne az infláció, mert végre lenne némi gazdasági fellendülés és pénzbőség, akkor sem lehetne nagyon semmit csinálni. Talán ugyan lehetne végre kamatot emelni, de attól mindenki fél, mert ha a kamatemelés miatt átárazódnának az eszközök, mindenki rosszul járna. Vagyis a magasabb kamatok mellett esnének a részvényárak és az ingatlanárak, azt pedig senki nem szeretné. Vagyis az infláció emelkedésénél azért még válság is jöhetne. Akárhogy is, tényleg szűk és nehezen járható utcába került a világ. 

Magyarország: a mi küzdelmünk

Magyarország jelenleg azon ritka kivételek közé tartozik, ahol a jegybank a járvány miatti gazdasági visszaesés ellenére a túlzottan magas inflációval küszködik. Sajnos, látni fogjuk, a helyzet mégsem jobb, ugyanúgy, vagy szinte még jobban meg van kötve az MNB keze.

Az MNB eddig a high pressure economy híve volt, vagyis a jó időkben is nagyon alacsonyan tartotta a kamatokat. Fújta, fújta a passzátszelet, de a korábbi évek laza monetáris politikájának köszönhetően a válságkezelés során bajba került. 

A prociklikus monetáris politika megbosszulta magát, amikor jött a vírus, mert nem volt élénkítési tér. Ez klasszikusan a hangya és a tücsök esete, mi akkor dáridóztunk, amikor jól ment, és amikor jött a baj, nem volt hová nyúlni.

Hiszen miközben mindenki kamatcsökkentéssel élénkített, az MNB kénytelen volt közvetett módon kamatot emelni, hogy ezzel megvédje a forintot. A súlyos recesszió miatt élénkítenie kellene a gazdaságot, de a túlzottan magas infláció miatt nincs annyi eszköz. 

A forint stabilizálása viszont sikerült, de azért azok, akik a járvány előtt is padlógázzal támogatták a növekedést, most nehezebb helyzetben vannak – mondja Forián-Szabó Gergely.  

Csökkenhet az infláció

A közeljövő finoman szólva is kihívásokkal teli. Az inflációs helyzet gyorsan változhat, a lokális csúcspont után végre nálunk is eshet. Idehaza is megérkezhet az inflációs fordulat. 

Például azért, mert ha külföldön továbbra sincs infláció, itthon is csökkenhet az importált infláció. A fővárosi idegenforgalomban állások szűnhetnek meg, ha kevesebb a feladat, visszafogottabb lehet a hazai bérdinamika. Az átlagbér ugyan aligha esik nagyot (inkább az alacsonyabb jövedelműeket bocsátják el), de a bértömeg esésével is apadhat a kereslet.

A bázishatás is fontos, szeptemberben már tényleg elindulhat egy látványos inflációcsökkenés. Az MNB majd a kötvényvásárlási program (QE) keretében rendelkezik mozgástérrel, a jegybanki kötvényvásárlások nélkül a költségvetési hiány finanszírozása komoly akadályokba ütközne.  

Más lett a kommunikáció

Nálunk van infláció, máshol nincs, de sajnos senki nem irigykedik ránk. Az MNB kommunikációja most érdemben megváltozott, szerényebb lett. Nagy Márton alelnök helyére Virág Barnabás került, az MNB már nem mondja annyiszor, már-már kényszeresen, hogy nem foglalkozik az árfolyammal. Azt sem mondja, hogy foglalkozik vele, de legalább már nincs állandó felhívás keringőre.

Sajnos az elmúlt évek valódi sikerélménye, vagyis az, hogy csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége, most megállt. Innentől most majd megugrik az államháztartási hiány, az államadósság, a nettó külső adósság, romlik a fizetési mérleg.

Sajnos a magyar gazdaság kilátásai nem túl fényesek. A vírus előtt 2020-ra és 2021-re úgy évente 3,5 százalékos növekedést vártunk, most az a realitás, hogy jó, ha ez a két év kijön nullára, vagyis egy 6 százalékos idei visszaesést ellensúlyozhat 2021 ugyanekkora növekedése, de ennél több spiritusz sajnos most nem látszik.

(Borítókép: Pénzváltó a Váci utcában 2020. március 22-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)

https://telex.hu/gazdasag/2020/09/29/magyarorszag-az-inflacio-ellen-a-vilag-pont-az-inflacioert-kuzd