He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Az előzmények ismeretében, ilyen szőveghez milyen vastag bőr kell?

2020.09.19. 04:55 guma

Szijjártó: A média jelentős része nem cserélt volna Mészárossal vagy a szüleimmel, mert a munkát nem irigylik

Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság, mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben, a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén az MTI híre szerint.

Szijjártó Péter beszédében elmondta, hogy a kormány 2024-ig ötezer milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre, az idén ez az összeg 300 milliárd forint. Mészáros Lőrinc, az alapításának 5. évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. tulajdonosa azt mondta, Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket.

A külügyminiszter beszédében kitért arra, hogy szülei az előző rendszerben a nehezebb utat választották, vasútipari vállalkozást indítottak, ami egy „huszáros vágás” volt. Szavai szerint

gyakorlatilag mindent kockára tettek, éjt nappallá téve dolgoztak és végül nyertek. Az eredményt, az ország egyik, korában legjelentősebb magánkézben lévő vasútépítő vállalatát, az ebből fakadó anyagi biztonságot, a nekem, a gyerekeknek, az én gyerekeimnek, az unokáknak adott anyagi biztonságot a magyar média egy jelentős része már megénekelte. Természetesen korrekten, kiegyensúlyozottan, minden esetben a tények összességét figyelembe véve. Ugyanakkor abban is biztos vagyok — ahogyan Lőrinc is elmondta —, hogy akik ezeket a történeteket megéneklik, azok biztosan nem cseréltek volna velük vagy biztosan nem cseréltek volna az én szüleimmel. Legalábbis az induláskor egészen biztosan nem, hiszen biztosan nem irigylik az elvégzett munkát, nem irigylik az átdolgozott és átizgult éjszakákat és nem irigylik a versenygazdaságra való áttérés stresszét sem.

A cég születésnapi ünnepségén működés közben mutatták be azt a korszerű vasútépítő gépsort, amelyből összesen három van Európában, és most először került belőle egy 100 százalékos magyar tulajdonba.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter/Facebook

https://24.hu/belfold/2020/09/18/szijjarto-meszaros-v-hid/

Nyertesek. Debrecen, 2020. szeptember 18. Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, Mészáros Lőrinc, a V-Híd Építő Zrt. tulajdonosa, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter(b-j) a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén Debrecenben 2020. szeptember 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Szijjártó magyarázta el Mészáros Lőrincnek, hogy mivel foglalkozik az egyik nevén lévő cég

Az Orbán Viktor közeli barátjának, Mészáros Lőrincnek tulajdonában álló V-Híd Építő Zrt. Debrecenben tartott gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényt pénteken – amelyről hosszú beszámolót írt az MTI is. A V-Híd Zrt. születésnapi ünnepségén működés közben mutatták be azt a korszerű vágányépítő gépsort, amelyből összesen három van Európában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott a rendezvényen, hogy „osztály-alapon, osztályharcos alapon gazdaságot szervezni nem lehet”. Hozzátette: „ezért amíg mi kormányzunk, a ballib csoport is megkap minden segítséget, Leisztinger Tamás vállalkozásai is megkapnak minden segítséget, Kóka János cégeit is segítjük, ugyanakkor nem vagyunk hajlandóak negatívan diszkriminálni azokat az üzletembereket és vállalataikat sem, akik köztudottan a nemzeti, konzervatív gondolkodású táborba tartoznak”. (Az egykori SZDSZ-es Kóka János korábban a Fidesz elszámoltatási célkeresztjében szerepelt, aztán már nem. Mindkét említett „ballib” úr azután kapott állami megrendeléseket a Fidesz-kormányok alatt, hogy közel került a NER-hez. – a szerk.) Szijjártó Péter jelezte: a kormány 2024-ig ötezer milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre, az idén ez az összeg 300 milliárd forint.

Szijjártó a Mészáros-cég születésnapi bulijáról egy videót is közzétett a Facebook-oldalán. Bár ebben a műfajban, amikor egy politikus ellátogat egy cég rendezvényére, rendszerint a vállalat tulajdonosa, vezetője tart rövid bemutatót a politikusnak, a videó egyik jelenetében mégis a miniszter magyarázza el Mészáros Lőrincnek, hogy mivel foglalkozik Mészáros saját cége, a V-Híd. „Különlegessége, hogy nincsen vágány, csak a zúzott kő és rá tud menni, mert lánctalpas az eleje. Rá tud menni és szépen lefekteti a vágányt” – mondta Szijjártó a meglepettnek tűnő Mészárosnak. „Tehát tud menni simán?” – kérdez még vissza Mészáros, amire a helyzettől fellelkesült miniszter válaszol: „Igen, tud. Látod, ott van, lánctalppal tud menni.” „Látom, látom.” – nyugtázza Mészáros.

Mészáros Lőrinc, az alapításának ötödik évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. tulajdonosa az eseményen azt mondta, Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket. A felcsúti milliárdos úgy fogalmazott: „a Medgyessy és a Gyurcsány kormány ledarálta a magyar építőipart”. Hozzátette: 2010-től megkezdődött a fejlődés az építőiparban is, sok sikeres magyar vállalkozás nőtt fel. A válófélben lévő nagyvállalkozó tévhitnek nevezte, hogy a magyar vállalatoknak csak úgy „odaadják a munkát”, minden esetben versenyen kell azokat elnyerni – hangoztatta.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében úgy fogalmazott: „A közbeszerzési eljárás Magyarországon nem megfelelő”, alkalmat ad például arra, hogy a konkurencia „szétkérdezéssel” akadályozza meg az eredményes eljárást. Debrecen egykori polgármestere egyúttal felhívta a figyelmet a szakképzés fontosságára az építőiparban, de arra is figyelmeztetett, hogy az európai piac elszívja a legjobb szakembereket.

Az ötéves V-Híd Zrt. „stratégiai tervezéssel átgondolta azt, hogyan fog a jövőben működni. Ennek köszönhetően számos sikeres vasútfejlesztés részese lett” – mondta ugyanott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, megemlítve a Kelenföld-Százhalombatta, vagy a Püspökladány-Debrecen vonalszakaszt. Mészáros cégének tavalyi árbevétele csaknem 33,8 milliárd forint volt, az elmúlt öt évben hatmilliárdot fordítottak beruházásra. A rendezvényre készült sajtóanyagból egyebek között az is kiderül, hogy jelenleg a leendő debreceni BMW autógyárhoz kapcsolódó munkák közül a Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítése az egyik fő feladatuk.

 https://hang.hu/belfold/2020/09/18/szijjarto-magyarazta-el-meszaros-lorincnek-hogy-mivel-foglalkozik-az-egyik-tulajdonaban-levo-ceg/

Mészáros Lõrinc, a V-Híd Építő Zrt. tulajdonosa beszédet mond a cég gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén DebrecenbenFotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Mészáros Lőrinc szerint tévhit, hogy csak úgy odaadják a munkát, azért minden esetben versenyezni kell

Péntek délelőtt Szijjártó Péter megtekintette a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. gépbemutatóját Debrecenben, a cég 54 milliárdért épít vasutat a BMW gyárhoz. Ahogy a külügyminiszter videója alapján mi is beszámoltunk róla, sok sikert kívánt Mészáros Lőrincnek, aki az állami megrendeléseknek hála az itthoni gazdaságtörténet legsikeresebb cégét vezeti, és aki a leggyorsabban gazdagodó magyar nemzetünk ezeréves történelme során.

Most végre kijött az MTI tudósítása is Mészáros és Kósa Lajos beszédeiről, amelyet a kép után változtatás nélkül közlünk.

Mészáros Lőrinc, az alapításának 5. évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. tulajdonosa azt mondta, Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket. Kifejtette: „az építőipar vergődése” a rendszerváltás idején kezdődött, akik akkor privatizálták az ágazatot, nem voltak sikeresek, de amikor külföldi nagyvállalatok átvették a cégeket, akkor jól működtek, a balliberális kormányok idején ők nyertek minden munkát.

Mészáros Lőrinc úgy fogalmazott: „a Medgyessy és a Gyurcsány kormány ledarálta a magyar építőipart”. Hozzátette: 2010-től megkezdődött a fejlődés az építőiparban is, sok sikeres magyar vállalkozás nőtt fel. A piac 60-70 százalékát ma már magyar tulajdonban lévő vállalatok viszik, korábban ez 5-10 százalék volt. 

A nagyvállalkozó tévhitnek nevezte, hogy a magyar vállalatoknak csak úgy „odaadják a munkát”, minden esetben versenyen kell azokat elnyerni - hangoztatta. 

Kósa Lajos, a térség országgyűlés képviselője (Fidesz) beszédében a szabályozás szempontjából nehéz területnek nevezte az építőipart, amely érzékenyen reagál a konjunktúra változásaira. A politikus szerint az „EU-bürokraták” által megalkotott európai uniós szabályozások elsősorban a nagy európai vállalatoknak előnyösek és nem nekünk. A közbeszerzések rendszerére kitérve azt mondta, „a közbeszerzési eljárás Magyarországon nem megfelelő”, alkalmat ad például arra, hogy a konkurencia „szétkérdezéssel” akadályozza meg az eredményes eljárást. Felhívta a figyelmet a szakképzés fontosságára az építőiparban, de arra is figyelmeztetett, hogy az európai piac elszívja a legjobb szakembereket.

https://444.hu/2020/09/18/meszaros-lorinc-szerint-tevhit-hogy-csak-ugy-odaadjak-a-munkat-azert-minden-esetben-versenyezni-kell Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó: Sok sikert Mészáros Lőrincnek

Péntek délelőtt a külügyminiszter Debrecenben megtekintette a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. gépbemutatóját. A cég 54 milliárdért épít vasutat a BMW gyárhoz. Szijjártó Péter hosszan beszélt arról, milyen gyerekkori emlékek kötik a vasútépítéshez, mivel a vállalat által megvett vágányépítő és átépítő géplánchoz hasonlót eddig Magyarországon csak egyszer használták Magyarországon, mégpedig Szijjártó apjának vezetésével 2004-ben. A miniszter ezért külön örül annak, hogy egy magyar vállalat vette meg a gépet, amit az apjáéknak még el kellett adniuk.

Ahogy azt a régi Index megírta, Szijjártó apjának cége 2004-től éveken át részese volt a magyar egyik legnagyobb bírságához vezető kartellügyének. A kartell a szocialista kormányok alatt zajlott, lényege, hogy az uniós pénzből végzett vasúti felújításoknál a szereplők versenykorlátozó együttműködést kötöttek. Ugyanakkor mivel  Szijjártó István az eljárásában végül együttműködött, 2010 nyarán nagy meglepetésre az érintettek közül egyedüliként semmilyen bírságot nem kapott a cége, a Vasútépítők Kft. 

Szijjártó Mészáros Lőrinc korábbi beszédére utalva felidézte, milyen stresszes volt a versenygazdaságra való áttérés: „Mert egy állami vállalatnál ha egy megbízás nem jött be, hát az állam adott többet, kipótolta a veszteséget. Vagy ha egy nemzetközi vállalat kiprivatizált, magyarországi leányvállalatánál nem jött be egy megbízás, hát jött az anyavállalati tagi hitel. De ha valaki önmaga indult meg, egyedül alapított vállalkozást, akkor ha nem nyert meg egy versenytárgyalást, az anyagi problémák onnantól kezdve napi valósággá váltak”.

Itt valószínűleg nem a Mátrai Erőműre gondolt, ahonnan az állam 17,4 milliárdért vásárolta ki Mészáros Lőrincet, miután veszteségessé vált. 

Habverés

Azt gondolom, hogy elnézve egy-két sikeres és így elindult magyar üzletember körüli habverést napjainkban, azt kell mondjuk, nincs új a nap alatt. De mindegy is, mert nekünk nem ezeknek az embereknek kell megfelelnünk” - üzent egyben azoknak, akik furcsának találták a felcsúti milliárdos hirtelen felemelkedését. Majd arról beszélt, hogy minden idők legerősebb nemzetgazdaságát kell felépíteni, és ez nem lehet elég erős, ha nincs benne nemzeti gazdaság. „Az a gazdaság, ahol nincsenek erős, meghatározó és a nemzetgazdasági és nemzetstratégiai fontosságú munkákat ellátni képes, nemzeti tulajdonban lévő vállalatok, az a gazdaság nem tud erős és autonóm lenni” - tette hozzá. 

Ezután azt mondta, hogy csak nemzeti alapon lehet nemzetgazdaságot szervezni, ezért amíg ők vannak kormányon, addig a Wallis Csoport is minden segítséget megkap, ahogy Leisztinger Tamás és Kóka János vállalkozásai is. „Ugyanakkor nem vagyunk hajlandóak negatívan diszkriminálni azon üzletembereket és vállalataikat sem, akik köztudottan a nemzeti-konzervatív gondolkodású táborba tartoznak” - jelentette ki Szijjártó. 

Majd külön megszólította Lőrincet, és azt mondta, „azok az országok lehetnek sikeresek, az új világrend nyertesei, amelyek a letöbb területen rendelkeznek saját, nemzeti alapú képességekkel és kapacitásokkal. Így van ez a lélegeztetőgépek, a maszkok gyártása esetében, a légi teherszállító kapacitások esetében vagy a raktározás és a logisztika esetében. De így van ez a közlekedési fejlesztések önálló elvégzésének képességébvel is”. Példként hozta fel a V-Híd Zrt., ami mostantúl teljesíteni tudja a legbonyolultabb vasútépítési munkákat. Hozzátette, hogy ezeket a munkákat eddig csak külföldi vállalatok tudták teljesíteni, „nekik kellett fizetni, rájuk voltunk utalva, rájuk kellett várni”.

Végül sok sikert kíván a V-hídnak, Mészáros Lőrincnek és Sárvári Istvánnak, hogy „ne csak itthon, Magyarországon, a magyar vonalhálózat fejlesztésén legyen egyértelmű, hogy ki végzi el a munkát magyar vállalatként, hanem minél több vasútvonalon Európában láthassuk a V-Híd gépláncát, amint éppen régi vasútvonalat szed fel, helyére pedig újat rak le”. 

https://444.hu/2020/09/18/szijjarto-sok-sikert-meszaros-lorincnek

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8516206276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.