He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Komolyan azért nem segít a kormány anyagilag a munkájukat elvesztő embereknek, mert elveszi kedvüket a munkától?

2020.04.17. 06:54 guma

1a94550403fbb3d75d5c8e9c46535422.jpgA kormány megmenthette volna a gazdaságot, de úgy döntött, hogy inkább nem

Nagyjából egy hónapja, március közepén lett mindenki számára nyilvánvaló, hogy korszakos gazdasági összeomlás fenyeget, és teljesen új típusú gazdaságpolitikai lépésekkel kell válaszolni erre a kihívásra. A hétköznapi életünk legtöbb oldalát megalapozó modern gazdaság nincs felkészülve arra, hogy egy átfogó külső sokk miatt teljes szektorokat kell hónapokra teljesen leállítani, és az egész gazdasági vérkeringésben súlyos zavarok lépjenek fel.

Ebben a soha nem látott, fojtogató helyzetben a megszokott moralizáló gazdaságpolitikai viták a maradék értelmüket is elvesztik. Nincs sok értelme például annak az érvnek, hogy azért ne támogassuk a munkájukat elvesztőket, mert akkor mi ösztönözné őket a munkára. Senki nem gondolhatja azt, hogy az összes magyar pincér, báros, éttermi szakács, légiutas-kísérő, fitneszedző és recepciós azért vesztette el a munkáját, mert ne akarna dolgozni, vagy ha vége lesz a járványnak, akkor valami miatt ne akarna újra dolgozni, inkább maradna munkanélküli segélyen.

Most mindenkit támogatni kell, mert a gazdaság nem a saját működéséből következő hibák, hanem egy külső fenyegetés és az arra adott állami-társadalmi válasz miatt állt le. Ebben a járványra adott válaszban sok minden benne van, kezdve a boltok bezárásával és határellenőrzések visszaállításával (ezek állami döntések), a fogyasztás megszokott formáinak ellehetetlenülésén át egészen az egyéni döntésekig, mint a fogyasztói bizalom összeomlása. A gazdasági szereplők erre és a pénz korábban kiszámítható áramlásának megzavarodására reagálva fogják vissza teljesítményüket, rúgják ki dolgozóikat, húzzák le a rolót. Ezek nem olyan kockázatok, amelyekkel ép ésszel számolni lehet az üzleti tervezésben. (Pontosabban ha valaki az ilyen nagyon alacsony valószínűségű lehetőségeket is belekalkulálta az üzleti modelljébe, az valószínűleg nem kezd bele semmibe.)

Miért van az állam, ha nem azért, hogy az ilyen válsághelyzeteket megoldja, és legalább ilyenkor megtolja a gazdaságot?

Korábban elképzelhetetlennek tűnő, nagy ívű intézkedésekből nincs is hiány. Azok a kormányok és jegybankok, akik tehették, nem nézték karba tett kézzel a gazdaság összeomlását. Gyorsan konszenzus lett, hogy a jó gazdaságpolitika most az, amelyik ahogy csak kifér, ahány csatornán csak lehet, minél gyorsabban megpróbál készpénzt juttatni a gazdasági szereplőkhöz, hogy azok életben tudjanak maradni. Ez egy globális erőfeszítés most, érdemes átnézni az IMF vagy az OECD (xlsx) gyűjtését arról, hogy mit tesznek az egyes országok Albániától Zimbabwéig.

A magyar kormányt több szempontból sem érte túl rossz helyzetben ez a válság. Az utóbbi tíz évben kivívott magának némi elismerést a magyar gazdaságpolitika az első időszakban még nagyon bizalmatlan külföldi befektetők körében is. A hiánycélt mindig sikerült tartani, a folyó fizetési mérleg nagyrészt többletes volt, a gazdaság nőtt, az államadósság csökkent.

 A Fidesz országon belüli politikai hegemóniájához sem fér kétség, a párt az utóbbi tíz évnyi kormányzás során a bürokrácia gépezetének irányításában is javult, ezért viszonylag hitelesen állíthatta a kormány, hogy amit elhatároz, azt keresztül is fogja vinni.

Ezek miatt a költségvetésnek jelentős mozgástere volt arra, hogy – ahogy a térségbeli országok – jelentősen megtámogassa pénzzel a cégeket, munkavállalókat, háztartásokat. Már csak azért is, mert ha nem teszi, akkor tartósan és súlyosan károsodik a gazdaság. A modern monetáris elmélet pénzhelikopteres megoldása

valószínűleg problémákba ütközne itthon, ennek ellenére a Magyar Nemzeti Bank hozott valódi segítséget hozó intézkedéseket (igaz, közben paradox módon belekényszerült egy kamatemelésbe).

A kormány viszont, most már ki lehet mondani, nem élt ezzel a mozgástérrel.

A kormányzati válasz első fontos jellegzetessége a késlekedés, az átláthatatlanság és félintézkedések domborítása volt. Amikor a környező országok már sorra jelentették be, hogyan fogják támogatni a jövedelem nélkül maradtakat és pótolják ki a bérüket a rövidített munkaidőben, addig a magyar kormány legfeljebb ötletelt. Az ötletelésbe ugyan bevonták a kamarákat és egyes cégeket, de a folyamat egésze rejtve volt a nyilvánosság elől, a vállalatvezetőknek egymásnak ellentmondó politikusi nyilatkozatokból kiindulva kellett döntést hoznia. Aztán jöttek a félintézkedések, a 2 százalékos szocho elengedésétől kezdve a Teáor-számokkal korlátozott járulékelengedésen át a kirívóan kisstílű módon körülhatárolt rövidített munkáig.

Érdemi segítséget azóta sem kapott a magyar gazdaság a költségvetéstől, ahogy a magyar családok és jövedelmet vesztett egyének túlnyomó többsége is segítség nélkül marad. A sokk mérete miatt különösen fontos lett volna, hogy gyorsan segítsenek, ezért azt már a későbbi intézkedésektől függetlenül biztosan tudjuk, hogy ez a segítség nem érkezett meg.

Hogy miért döntöttek így, arról a miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádióban – eszerint a munkaalapú társadalomban való hit és spekulánsoktól való félelem motiválja, hogy egy ennyire súlyos válságban is kitartanak a prociklikus (tehát a gazdasági kilengéseket megerősítő, nem csillapító) gazdaságpolitika mellett. Vajon megéri egy mélyebb és károsabb gazdasági visszaesést kockáztatni tíz százaléknyi államadósságért cserébe? A takarékos gazdálkodás célját a kormány hitelesebben képviselte volna, ha nem költi el minden évben a költségvetési tartalékot, miután elszórt (szintén évente) százmilliárdokat látványsportokra, presztízsberuházásokra és kommunikációra. A munkaalapú társadalmat pedig nehéz akkor értelmezni, amikor az emberek éppen rajtuk kívül álló okok miatt nem tudnak dolgozni.

A kormány intézkedéseivel azt sem titkolta, hogy a válságot igyekszik a saját, nyers politikai-gazdasági céljai érdekében felhasználni. Máskülönben nehéz megmagyarázni a külföldön nagy visszhangot keltett felhatalmazási törvényt, a pártok és az önkormányzatok megszorítását, egyes szociális intézkedéseket (például hogy éppen a kiszámítható jövedelemmel rendelkező nyugdíjasokon kívánnak segíteni), vagy akár a kormányközeli elitképzőnek ajándékozott 250 milliárd forintnyi részvénycsomagot. Nehéz nem észrevenni, hogy az a két szektor, amelyeket a kormány (teljesen fonák logikával) a válság idején adóztat meg, éppen azok között van, ahol a kormány korábban térfoglalásra készült. A kormányközeli vállalatok sok készpénzen ülve várják a nyomott áron kínálkozó felvásárlási célpontokat a gazdaság számos ágazatában.

Azt egyelőre nehéz megbecsülni, hogy mekkora lesz a recesszió Magyarországon, mert a világ teljesen kiszámíthatatlan pályára került. Vannak olyan tényezők is, amelyek alapján nem elképzelhetetlen, hogy a kormánynak szerencséje lehet. Talán az a tény, hogy a globális gazdaság központi részeiben előbb szabadult el a járvány, lehetőséget adott arra, hogy a mi régiónk időben lépjen, és megússza egy súlyos kitörés nélkül, ami után váratlanul gyorsan újra lehet indítani a termelést az egész német központú termelési láncban (ebben segíthet, hogy a magyar exportőrök potyautasként részesülnek más országok költségvetési élénkítéséből). De az is lehet, hogy a külső és belső kereslet összeomlása miatt egészen mély gödörbe esik a magyar gazdaság.

Bárhogyan is lesz, azt már most biztosan tudjuk, hogy a kormánynak lett volna lehetősége mentőövet dobni a magyar gazdaságnak, de inkább úgy döntött, hogy nem él ezzel a lehetőséggel.

https://g7.hu/kozelet/20200416/a-kormany-megmenthette-volna-a-gazdasagot-de-ugy-dontott-hogy-inkabb-nem/ Közmunkás aprítja a Belügyminisztérium által meghirdetett tüzelőanyag-pályázat keretében elnyert támogatásból vásárolt tűzifát Dányban 2017. január 11-én. MTI Fotó: Kovács Tamás 

Most lepleződött le igazán, milyen álságos a munkaalapú társadalom

(Az Ekonomi a G7 véleményrovata. A szerző közgazdász, az Orbán-kormány válságkezelési csomagját kritizáló nyilatkozat 15 aláírójának egyike.)

Orbán Viktor először 2014 augusztusi, emlékezetes bálványosi beszédében beszélt arról, amit ő munkaalapú társadalomnak nevez: „…a magyar válasz az, hogy egy munkaalapú állam korszaka következhet el, mi egy munkaalapú társadalmat akarunk szervezni, amely …. karakterét tekintve nem liberális természetű”. Addigra mindenesetre már megtörtént a liberális demokrácia meghatározó elemeinek a lebontása Magyarországon. 

Érdemes szemügyre venni a munkaalapú társadalmat (MAT) működés közben, amikor lesújtott egy példa nélküli módon súlyos válság. Most a szokásosnál is méltánytalanabb és hamisabb a jól ismert “nem fizetünk segélyt” jelszó. Már nem csak a társadalom periférián élőkről van szó. Ami a munkájukat elvesztőkkel történik – ők korábban a munkaalapú társadalom érdemesei voltak – tipikus vis maior helyzet. Ennek ellenére a MAT elengedi a kezüket, jóllehet a társadalmi kockázatközösség pontosan ezekről a helyzetekről szól, hiszen a kár nem az érintettek hibájából következett be.

Kapcsolódó cikkÚgy tűnik, az út szélén hagy pár százezer munkanélkülit a kormány egy időreHiába javasolják sokan a munkájukat elvesztők rendkívüli megsegítését, eddigi bejelentései alapján a kormány semmi ilyesmit nem tervez.

Éppen ennyire álságos másik jelszó, amit a miniszterelnök megfogalmazott, miszerint “annyi munkahelyet teremtünk, amennyi megszűnik”. A munkahelyek ma szűnnek meg, az újak legjobb esetben hónapokkal vagy akár évekkel később jönnek létre. A munkahelyüket elvesztők nem várhatnak, a jövedelmüket most kell pótolni.

A miniszterelnök legutóbb arról is beszélt, hogy vigyázni kell a költségvetés egyensúlyára és az államadósságra, mert külföldi erők és spekulánsok markába kerülhet az ország. Ez már egyenesen paranoidnak tűnik. Akár Ceausescu-rezsimet is eszünkbe juttathatja. Ő emlékezetesen annak idején tűzzel vassal leszorította Románia külső adósságát, amivel romba döntötte az ország gazdaságát és társadalmát. 

Mi hát a MAT? Mint a fentiekből is látszik, nem egy következetesen alkalmazott társadalmi modell, hanem politikai-kommunikációs termék, ha úgy tetszik szómágia, amely kiegészülve a liberális demokrácia elvetésével, lényegében minden autoriter rendszer sajátja az egészen szélsőségesektől (fasizmus) a mostani, úgynevezett hibrid demokráciákig.

Lehetne persze akár pontosan definiált társadalmi modell is, amelyben, mondjuk:

  • minden jövedelem forrása a munka,
  • mindenki dolgozik, ezért senki nem szorul segélyre,
  • a járadékvadászatot az állam hivatalból üldözi, és végül
  • a munkából szerzett jövedelem az erőfeszítéssel és nem a határtermelékenységgel van összhangban.

Ez persze gyanúsan kommunisztikus elképzelés, amivel az orbáni MAT természetesen köszönőviszonyban sincs.

Nagyon érdekes, hogy miért volt szüksége az Orbán rezsimnek, hogy e fogalom megerősítésért visszanyúljon a harmincas évekbe, egészen a Gömbös-korszakhoz. Az akkori rezsim – Szikra Dorottyát, a téma kutatóját idézve – „szisztematikusan különválasztotta a különböző társadalmi csoportoknak nyújtandó szociális ellátásokat, és ezzel élesíti a csoportok között már egyébként is meglévő különbségeket”. A magyarázat talán az lehet, hogy a hosszú távra szóló berendezkedéshez és a társadalom értékrendjének a megváltoztatásához legitimációra és kontinuitásra van szüksége. Akár ez, akár valami más a magyarázat, a lényeg az, hogy a beszéd elhangzása óta eltelt időben a MAT az orbáni propaganda állandó elemévé vált.

Minden igazán sikeres politikai termék értékét az adja, hogy pontos definíció híján rugalmasan adaptálható a konkrét helyzetekhez („az, aminek én nevezem”). Így van ez a MAT esetében is. Legalább ennyire fontos, hogy lehetővé teszi a hívek számára a továbbgondolást olyan irányokba is, amit maga a fogalom explicit módon nem tartalmaz, illetve a meghirdetője nem feltétlenül mond ki.

A MAT fontosabb üzenetei a következők. A munka az, ami a nemzet számára mindenkor hasznos. Ezért ebbe akár a járadékvadászat is beletartozhat. Az így definiált munka a nemzeti hovatartozással párosulva, mint közösségformáló erő egységbe kovácsolja, közös platformra állítja a „munkásokat”, akik tehát lehetnek keményen dolgozó és/vagy járadékvadászattal gazdagodó milliomosok és persze az ugyancsak keményen dolgozó gyári munkások, eladók vagy kórházi ápolók is.

A társadalom „munkásokra” és „lustákra”, „érdemesekre” és „érdemtelenekre” oszlik. Az előzők tiszteletet és támogatást érdemelnek, ami pedig az utóbbiakat illeti, a szigorú, de erényes állam hajlandó a számukra segítséget nyújtani feltéve, hogy az érintettek őszintén törekednek az érdemesek táborába. Ha nem akarnak vagy nem tudnak, vessenek magukra, az államtól ne számítsanak segítségre. Az állam az érdemeseket az adórendszeren keresztül, de más módokon is támogatja, így a nagyjövedelműek nagy, a kisjövedelműek kis támogatást kapnak. Ez azonban igazságos, hiszen a nagyjövedelműek jobban igyekeznek, értékesebb munkát végeznek és több-bel járulnak hozzá a közöshöz.

A munkával szerzett jövedelem erkölcsös, a munka nélküli viszont nem az, amit ezért a munkaalapú társadalom nem helyeselhet (vesd össze a gyöngyöspatai diákoknak vagy az egyes fogvatartottaknak bírósági úton megítélt kártérítés esetét). Az így létrejött érdek- és értékközösséget ellenségek bevándorlók, Soros, Európai Unió) veszik körül, akikkel folyamatosan harcolni kell a munkaalapú társadalom megvédése érdekében.

A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy a MAT mennyire alkalmas az orbáni társadalompolitika alátámasztására, amely a gömbösi logikát folytatva különbséget tesz a különböző társadalmi csoportok között, kedvezményezve a tehetőseket és büntetve a szegényeket. Az eszköztárban, ahogy arra az idézett kutató felhívja a figyelmet, eklektikus módon keverednek a neoliberális, etatista és tradicionális elemek, viszont nem csak a liberális, de még a keresztényszociális értékek is hiányoznak.

Termékről beszélünk tehát, amely, ahogy arról szó volt, kiválóan alkalmas a „továbbgondolásra” is, például:

  • a spekuláció nem munka, viszont zsidós,
  • a cigányok nem szeretnek dolgozni, az asszonyok segélyért szülnek gyereket, a férfiak között sok a bűnöző, a gyerekek pedig az átlagnál rosszabb képességűek, ezért helyes az elkülönítésük (lásd a Balog Zoltán exminiszter által használt „szeretetteljes szegregáció” kifejezést),
  • a világ Magyarországgal az utóbbi tengersok érdeme dacára (Hunyaditól az olimpiai bajnokokig) igazságtalanul bánik (Trianontól mostanáig). „Mi, magyarok” kivételességünk miatt is csak magunkra számíthatunk.

Tárgyilagosan el kell ismerni, hogy nem könnyű egy ilyen szómágián fogást találni. Nem meglepő ezért, hogy a demokratikus ellenzék viszonya a munkaalapú társadalom szlogenjéhez finoman szólva ambivalens, ritka az egyértelmű bírálat. Ennek alighanem az lehet az oka, hogy a MAT a társadalom jelentős csoportjai számára – amelyek nem is feltétlenül a hagyományos kormánypárt-ellenzék választóvonal mentén helyezkednek el – számos vonzó sztereotípiával szolgál.

Azonban, ha máskor nem, a MAT „viselkedése” a mostani helyzetben nagyon árulkodó kell, hogy legyen mindenki számára, hogy itt az ideje az elvi alapú, éles bírálatnak. Az összetartozás érzése, a szolidaritás, a segítőkészség, az empátia és a tehetősebbek nagyobb hozzájárulása a közös terhekhez nem hiányozhat a demokratikus ellenzék politikai üzenetei közül.

https://g7.hu/kozelet/20200413/most-leplezodott-le-igazan-milyen-alsagos-munkaalapu-tarsadalom/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4915616900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.