He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Valóban a lakosságot az ökormányzatokat a társadalmat kell tovább zsigerelni a milliárdok önkényes szétszórása helyet? - vélemények gyűjteménye

2020.04.07. 06:18 guma

Mátyás király meglátogatja az ő népét

Szép estét! Mindjárt hétfő, de ez ebben a helyzetben nem sokat jelent. Ahogy az sem, hogy reggel elbúcsúztam egy hétre, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy én fogom álomba ringatni az olvasókat. Kezdem is a ringatást.

Az utóbbi időben többször elsírtam magam a meghatottságtól. Orbán Viktor hirtelenváratlanul megjelent valami börtönben és személyesen ellenőrizte a sebészmaszkok gyártását. Mert ahhoz is ért – természetesen – és mert nála ez ilyen ötletszerűen működik. Nem fél ő semmitől, nem kell neki testőr, sem tévéstáb, nem szokták előkészíteni a látogatását. Gondol egyet és megy. A stáb tök véletlenül volt ott, éppen időben, hogy megörökíthessék a nagy ember toporgását az ajtó előtt, mert persze nem úgy van az, hogy ő csak úgy betrappol valahová. Dehogyis. A szabály az szabály és ilyenek. Most legalább eggyel több ember tapizta össze puszta kézzel a maszkokat, melyeket – legalábbis felénk, a patikában – egyesével lehet kapni, ott vannak felkupacolva a gyógyszertárosok előtt a pulton, abból vásárolhat, aki kér. Ami jó, csak azért én nem annyira bánnám, ha valami módon ezek fertőtlenítve és légmentesen csomagolva jutnának el hozzám, mert miután mindenki végigfogdosta, valahogy megcsappant a bizalmam. De ez az én bajom.

Tehát Orbán Viktor börtönt látogat. Most még átmenetileg. Orbán Viktor a saját két kezével veszi át a repülőgépen a szállítmányt. Orbán Viktor újratervezi a költségvetést. Orbán Viktor személyesen számolja meg a sátoraljaújhelyi kórházban a lélegeztetőgépeket. Orbán Viktor egyeztet a professzorokkal, hogy feltalálták-e már az oltóanyagot, vagy azt is neki kell csinálnia. És Orbán Viktor (személyzete) mindezt kiposztolja Orbán Viktor Facebook oldalára, az udvartartás pedig átveszi, osztja, hirdeti.

Esküszöm, az az érzésem, országos személyi kultusz építő verseny zajlik. Közpénzből.

Engem például egyáltalán nem érdekel, mikor hol bohóckodik a miniszterek elnöke. Kurvára nem az a dolga, hogy a reptérre szaladgáljon (felteszem, bőven megakasztva ezzel még a gyér forgalmat is és azt is feltételezem, igen sokba kerül nekünk egy ilyen kiruccanás, már csak a biztonsági óvintézkedések, kisérőautók, testőrök és egyéb költségek miatt is), hogy lélegeztetőgépet számoljon vagy ellenőrizze a maszkok gyártását. Engem annyi érdekel ebből az egészből, hogy legyen elég és legyen megfelelő felszerelés az egészségügyben dolgozóknak és mindenki másnak. Annyi érdekel, hogy amennyire lehet, működjön az ország, a betegek kapják meg a szükséges kezelést, senki ne éhezzen és mindenkinek legyen valami reménye arra, hogy meg fog tudni élni, tud enni adni a gyerekének. Engem annyi érdekel, hogy az üzletekben elegendő élelmiszer legyen, az öregekről, betegekről gondoskodjon valaki – akkor is, ha ez a valaki az állam, mert nincsen más, akire számíthatna az illető -, és annyi érdekel, hogy nagyon őszintén tájékoztassanak engem és mindenki mást, mikor, miért, mi történik.

Na, ehhez képest ömlik a pofámba Orbán Viktor senkit nem érdeklő szereplési kényszere, beteges öntömjénezése. Gondolom, Habony Árpád rendezésében. Most még a Virágvasárnapot is neki kellett meghirdetnie. Ha így haladunk, a pénztárcánk, a gyerekünk nevelése, a színházlátogatási szokásaink, a sportéletünk, az önkormányzataink, az iskoláink, a kórházaink, a munkahelyeink, a magánéletünk és a katonaság, valamint a rendőrség után az egyház irányítását is átveszi egy óvatlan pillanatban.

Gondoltam, megnézem már Angela Merkel Facebookját. Ha Orbánnak így kell kapaszkodnia, hogy reklámozza magát, a német kancellárnak mennyire kell vajon? Azzal kellett szembesülnöm, hogy Merkelnek nincs Facebook oldala. A kormánynak van, de azon nem a kancellár asszonyt fényezik, hanem mindenféle hülye tájékoztatókat tolnak. Például ingyenes online-oktatást indított a szövetségi kormány és azzal mi a tennivaló, aztán hogy hol tudnak hozzáférni információkhoz, meg arról is írnak, hogy senki nem marad jövedelem nélkül és hogy folyamatosan tanulnak (mármint a szövetségi kormány, mivel nekik is új ez a helyzet), köszönik és figyelik a kommenteket, mert ezekből tudják, hol van még szükség beavatkozásra. Nagyon elvétve találni Merkelt, akkor vagy a lakosságot tájékoztatja, vagy a lakosságot tájékoztatja. Egy nyomorult videót nem találtam a walkürök bevonulásáról, sem arról, hogy a kancellár asszony felemás gumicsizmában szaladgál a gáton, les a távcsőbe, pacalt füstöl, nemzetet ment.

Azt akartam csak mondani, hogy nekem baromira nincsen igényem arra, hogy a vízcsapból is a csúti kocafocista hömpölyögjön. Itt jegyezném meg, arra sincs igényem, hogy fegyveres katonák lófráljanak az utcán. Csinálja ő a dolgát, ami nem az önreklámozás, pláne nem az én pénzemből. Tényszerűen leszarom az ő napjainak összetételét, nem érdekel, mikor és mit csinál. Az ország működjön megfelelő módon, a többi egyáltalán nem érdekel. Nem csupán nem érdekel, hanem kifejezetten szánalmasnak találom, ahogy a vénülő Hollywood-szökevény megállás nélkül nyomul és pompáskodik. Ha népszerűségre vágyik, jelentkezzen valami vándortársulathoz. Én meg majd eldöntöm, veszek-e jegyet az előadásra. Nekem ne haknizzon kéretlenül, mert rohadtul idegesít.

Szép álmokat!

Mai cikkeink:

Most nem fosztogatni kellene, hanem osztogatni

Mindegy, milyen áron?

Vezérlő tábornok

Névtelen dokumentum

Mire számítottunk?

Kormányzati elismerés. Majd valamikor a nyár elején

Háborús imázsépítés járvány idején

A méregfa

Csendes hétköznapok

Felemelt fejjel a katasztrófa irányába

Kommentválogatás:

Szerintem a gazdaság megmentése a turizmussal fog kezdődni. Gondolom, nem kell részletezni hogy miért. Elég csak az eszünkbe juttatni, kik vásárolták fel az utóbbi időben a szállodákat, kempingeket és a turizmushoz kapcsolódó egyéb létesítményeket, szolgáltatásokat stb. Nehogy mán bevételkiesés legyen nekijük. (Zoltán)

Az évtizedek során már úgyís erősen megcsapolták az önkormányzatok bevételét, miért kell még ezt is? Kell Mészárosnak a belgrádi vasútépítéshez, vagy megint az egyházakat kell támogatni holmi templom szépítésért? Egyenlőre nem hallok arról, hogy az ellátatlan falvak távoktatását akarnák megoldani, vagy az éhező falvak népének élelemhez juttatásáról beszélnének. (Virág)

Tudnek meg javasolni néhámy további pénzforrást a kormánynak csak a közös teherviseles jegyében. Munkanélküli ellátás 3ról 1 hónapra csökkentése, hajléktalanoknak közterület használati díj és padadó, munkahellyel rendelkezőknek járványügyi adó. Kibocsátanék korona kötvényt nagyon ajánlott jegyzéssel, valamint önkéntes lakossági adományok gyűjtését a kormány járványügyi alapba. Ezeket a pénzeket a járvány miatt a 10 millió ft alá csökkent fizetésű focisták bérkiegeszítésére, az egyházak megnövekedett imádkozási költségeinek a megtérítésére, 10 parancsolat tanfolyamok szervezésére, a 10 milliard forin fölötti befektetőknek árfolyamveszteség kompenzálásra lehetne felhasználni. A válságkezelési akciótervet erre elkülönített 100 milliárs forintból óriásplakátokkal, imázsvideókkal, hirdetésekkel népazerűsíteném. (Péter)

A napkommentje:

És mindezek ellenére olyan országban élünk, ahol vannak láthatatlan jó emberek, még mindig, talán pont ezért. Nekem ez ad erőt, hogy tudom, hogy vagytok, hogy sokan vannak, vagyunk, akik nem vakok, süketek és érzéketlenek. (Madárlátta)

https://kolozsvaros.com/2020/04/05/matyas-kiraly-meglatogatja-az-o-nepet/

A koronavírus elleni küzdelem keretében az államoknak föl kellene függesztenie az Egyezmény hatályát – 1. rész

Szerző: Dr. Alan Greene, a Birmingham Law School egyetemi docense
A cikk eredeti angol nyelven a Strasbourg Observers blogon jelent meg 2020. április 1-jén.

Első rész
(A cikk második része ide kattintva elérhető)

Carl Schmitt munkássága megkerülhetetlen alapköve a rendkívüli jogrenddel kapcsolatos jogtudománynak. [A magyar alkotmányjogi terminológia a különleges jogrend kifejezést használja, jelen fordításban a neutrálisabb rendkívüli jogrend fogalmát használjuk. – A ford.] Számtalanszor idézett maximája azonban, miszerint szuverén az, aki a rendkívüli jogrendről dönt”,  túlhangsúlyozza a rendkívüli jogosítványoknak a fennálló jogrenddel szembemenő jellegét. Emellett nem fordít elegendő figyelmet a rendkívüli felhatalmazás jogrendet védő funkciójára, ezzel pedig eltéríti a témával kapcsolatos diskurzust.

Ebben a blogposztban amellett érvelek, hogy az államoknak aktiválnia kell az Egyezmény 15. cikkét (az Egyezmény hatályának felfüggesztése szükséghelyzet esetén), amely álláspontom szerint a koronavírus-járvány miatt szükséges korlátozó intézkedések megtételére is lehetőséget biztosít. Ez a helyzet ugyanis szinte “ideáltipikus rendkívüli állapot” – azaz pontosan olyan helyzet, amire a 15. cikket kitalálták. Amennyiben ugyanis a részes államok nem aktiválják az Egyezmény hatályát felfüggesztő cikket, az nem a jogvédelem erősítését jelenti. Épp ellenkezőleg, a rendkívüli jogrendben hozott intézkedéseknek az Egyezmény általános keretei közé való beszorítása az Egyezményben garantált jogok újraértelmezéséhez vezet, ami a védelmi szint végleges csökkenését eredményezi.

Schmitt szelleme

Számos európai parlamenti képviselő, de még maga az Európa Tanács szóvivője is aggályát fejezte ki az Egyezmény hatályának a koronavírussal való küzdelemmel összefüggésben történő felfüggesztése kapcsán. Ez az aggodalom érthető, ha figyelembe vesszük a rendkívüli jogkörök emberi jogi szempontból borús európai történelmi tapasztalatait.

Maga Carl Schmitt megközelítése is ékes példája ennek, hiszen elmélete a Weimari Alkotmány 48. cikkének kiterjesztő értelmezését alapozta meg, amit végül az uralkodó politikai elit az alkotmányos rend felszámolására és a Harmadik Birodalom létrehozására használt föl. Az aggasztó magyarországi fejlemények is emlékeztetőül szolgálnak, hogy a rendkívüli jogrend hogyan használható az alkotmányos rend aláásására annak védelme helyett. (Nem mintha erre bárkit is emlékeztetni kellene.) Magyarország ugyanakkor nem jelentette be az Egyezmény hatályának felfüggesztését, ami az aggályokat jottányit sem enyhíti.

A rendkívüli jogrend ugyanis tipikusan nem “jogon kívüli világot” jelent. Jellemzően nem a szuverén nyers, elemi erejének olyan szabadon engedését jelenti, ami Carl Schmitt felfogása szerint a jogrend helyreállítása érdekében szükséges. A rendkívüli jogrend ugyanis az esetek túlnyomó többségében nem ennek a nyers erőnek a jog béklyóitól megszabadított gyakorlását jelenti annak érdekében, hogy a fenyegetést olyan eszközökkel verje vissza, amelyeket a jog által szabályozott hatalomgyakorlás képtelen lenne. A legtöbb rendkívüli jogrendet ugyanis jogszabályok egész garmadája szabályozza.

Az Egyezmény 15. cikke ugyan lehetőséget biztosít saját hatályának felfüggesztésére “háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot” esetén, azonban kizárólag “a helyzet szükségessége által feltétlenül megkívánt mértékben”. A 15. cikk 2. bekezdése pedig további kikötéseket fogalmaz meg, hogy mely jogoktól nem lehet eltérni még ilyen helyzetben sem. Az Egyezmény 15. cikkének aktiválása tehát nem jelenti a Carl Schmitt-i értelemben vett rendkívüli – jogon kívüli – állapot bekövetkezését. Az Egyezmény hatályának felfüggesztése egy másik jogrend aktiválását jelenti, nem átlépést egy jogon kívüli világba. Ez az alternatív jogrend anélkül teheti lehetővé a rendkívüli helyzet által megkívánt rendkívüli jogosítványok alkalmazását, hogy a főszabályként uralkodó általános jogrendet átalakítaná. Az alternatív jogrend egyfajta karanténként szolgál: elkülöníti a krízisben szükséges, de “békeidőben” megengedhetetlen jogi normákat a békeidőben érvényes jogrendtől.

Carl Schmitt vonatkozó jogelmélete tehát csupán abban az esetben hívható föl, ha a jogrendben nincs olyan szabály, ami a járvány idején szükséges intézkedésekre lehetőséget, azoknak jogi keretet adna. Ha van ilyen jogszabály, Schmitt elméletére nem igazán támaszkodhatunk. Legtágabb értelemben is maximum a jogi “fekete lyukak” esetében nyúlhatunk a Schmitt-féle felfogáshoz: azokban az esetekben, amikor a jog olyan széleskörű diszkrecionális jogot biztosít a döntéshozónak, ami fölött semmilyen, vagy elhanyagolható jogi kontroll érvényesül. Ez esetleg kiterjeszthető azokra a jogi “szürkezónákra,” ahol elméletileg érvényesül a jogi és bírói kontroll, de a gyakorlatban ennek hatékonysága elhanyagolható.

Azonban még ezek a fekete lyukak és szürkezónák sem egy jogon kívüli világ képviselői – legalábbis bizonyosan nem esnek kívül a rendkívüli jogrend elméleti keretein. Ahogyan korábban kifejtettem, ezek a valós kontroll nélküli zónák idővel valóban átalakulhatnak, és elkezdhetik mutatni a Schmitt-i értelemben vett jogon kívüli hatalom tüneteit. Jelenleg azonban Európa legtöbb államában nincs ilyenről szó. E zónák ráadásul csak a nemzeti alkotmányok rendkívüli jogrendre irányadó szabályai következtében alakulhatnak ki, nemzetközi egyezmények ilyen normái nem hordozzák ezt a veszélyt. Kiemelt figyelmet érdemelnek ugyanakkor e körben a Magyarországon tapasztalt, mélységesen aggasztó fejlemények.

A fent bemutatott fekete lyukak és szürkezónák tehát az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából valóban súlyos aggályokat vethetnek föl. A jogi fekete lyukak csökkentik a rendkívüli jogkör gyakorlói feletti bírói kontrollt. Amennyiben a bíróságok túlságosan szűken értelmezik a felülvizsgálati jogköröket, a szürkezónák legitimálhatják a kiszélesített jogosítványokat azzal, hogy a papíron biztosított, de érdemben nem létező bírói kontroll intézményén keresztül a jogszerűség fátyla mögé rejtik őket. Ez a jelenség pedig hozzájárulhat a rendkívüli jogrendi intézkedések normalizálódásához, a kivételes jogköröknek az általános jogrendbe való beszivárgásához. Pontosan ilyen hatása lehet annak, ha az államok nem aktiválják a 15. cikket, és az általános emberi jogi jogrend igazodik a rendkívüli helyzetben megtett intézkedésekhez, ami a főszabály szerinti általános jogvédelem szintjének csökkenéséhez vezethet. Ilyen esetben a rendkívüli jogrend biztosította jogi karantén-hatás elveszik, azaz elkezdődhet a rendkívüli jogkörök beszivárgása az általános jogrendbe. Ilyenkor a jog által formálisan elismert és keretek közé terelt de jure rendkívüli jogrend helyett de facto rendkívüli jogrend alakul ki: a közhatalom ugyanúgy él a rendkívüli jogosítványokkal, csak a de jure rendkívüli jogrend biztosította átláthatóság, valamint fokozott kontroll- és ellenőrző funkciók nélkül.

A koronavírus elleni küzdelem jegyében kiszélesített közhatalmi jogkörök emberi jogi következményei

A következő bekezdéseknek nem az a célja, hogy kimerítő felsorolását adja annak, hogy a különféle járványügyi intézkedések milyen emberi jogokat hogyan érinthetnek. Ezt a munkát Kanstantsin Dzehtsiarou átfogó munkája már elvégezte. Ehelyett ebben az elemzésben inkább egyes kiemelt emberi jogi szempontok elemzésén keresztül igyekszem felhívni a figyelmet arra a rendszerszintű problémára, amit a rendkívüli jogrend szerinti intézkedéseknek a jogi karantént áttörő, általános jogrendbe való átszivárgása jelent. Ez a hatás gyakran a krízis idején túlságosan távolságtartó bírói szerepfelfogás következménye, ami az érdemi bírói kontroll visszaszorulását és így a jogi szürkezóna tágulását eredményezi.

5. cikk: szabadsághoz és biztonsághoz való jog

A koronavírus idején bevezetett rendkívüli intézkedések által potenciálisan érintett kulcsfontosságú jog az 5. cikkben védett személyes szabadsághoz és biztonsághoz való jog. Ez megtestesülhet olyan “hagyományos” intézkedésekben, mint a fertőzött betegek személyi szabadságának korlátozása, és olyan kevésbé szokványos rendelkezésekben, mint a távolságtartás és kijárási korlátozás, illetve tilalom elrendelése és kikényszerítése. Utóbbiak esetében az sem egyértelmű, hogy egyáltalán az 5. cikk hatálya alá tartozó korlátozásokról van-e szó. Amennyiben azonban az 5. cikket kell úgy értelmezni, hogy az nem terjed ki ezekre a rendkívüli járványügyi intézkedésekre, az máris előrevetít számos problémát, ami a járványügyi intézkedéseknek az Egyezmény általános érvényű értelmezési keretei közé szorításából fakad.

A Bíróság már eddig is meglehetősen szűken értelmezte az 5. cikkben biztosított személyi szabadság intézményét, amit a Bíróság szerint a személyes biztonságra vonatkozó kitétel érdemben nem bővít. A brit bírói gyakorlat szerint az 5. cikk szerinti szabadság fogalma csak a klasszikus fizikai szabadságot öleli föl, a cselekvési és mozgásszabadságot nem foglalja magában (P v Cheshire West & Chester Council; P & Q v Surrey County Council [2014] UKSC 19). Az 5. cikk tehát csak a szabadságelvonó intézkedésekre vonatkozik. A szabadságot korlátozó rendelkezések a mozgásszabadságot garantáló 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikke alá tartoznak.

A Guzzardi v. Italy-ügyben azonban a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a személyi szabadság elvonása és korlátozása között csupán a beavatkozás mértékében és intenzitásában van eltérés, minőségi különbség nincs. Eszerint a személyi szabadság korlátozása egy bizonyos mérték fölött e szabadság elvonásával eshet egy megítélés alá. Azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékű korlátozás éri el ezt a küszöböt, a Bíróság az Engel v. Netherlands-ügyben úgy foglalt állást, hogy “szempontok széles körét” figyelembe kell venni, így “a kérdéses intézkedés jellegét, időtartamát, hatását és a végrehajtás sajátosságait” is.

Következésképpen a Bíróság korábbi gyakorlatából nem vonható le egyértelmű következtetés arra nézve, hogy a koronavírus kapcsán bevezetett egyes intézkedések a szabadság korlátozásának vagy elvonásának tekinthetők-e. Az például, hogy egy adott jogi környezetben egy korábbi 12 órás kijárási tilalom nem tartozott az 5. cikk által védett körbe, nem jelenti automatikusan azt, hogy egy másik, garanciákkal kevésbé körülbástyázott rendszerben bevezetett, vagy további korlátozásokkal együtt járó 12 órás tilalom sem éri el azt a szintet, ami már alkalmazhatóvá teszi az 5. cikket. Mind a hagyományos, mind a rendkívüli jogrend változóit figyelembe kell venni ilyen esetben az adott intézkedés értékelésekor.

A szabadságelvonás akkor egyezménykonform, ha beilleszthető az 5. cikk a) – f) pontjaiban felsorolt esetkörök valamelyikébe. A mozgási szabadságot érintő járványügyi korlátozások ezek közül az e) pontba illenek leginkább, amely megengedi a “törvényes őrizetbe vétel[t] fertőző betegségek terjedésének megakadályozása céljából, valamint elmebetegek, alkoholisták, kábítószer-élvezők vagy csavargók őrizetbe vétel[ét]”. Tekintettel arra, hogy a koronavírus az első világjárvány, amivel a Bíróságnak dolga van, a felhívható korábbi esetjog igencsak szegényes. Az 5. cikk első bekezdés e) pontjának fertőző betegségek miatt elrendelt szabadságelvonással kapcsolatos sztenderdjei legtisztábban az Enhorn v. Sweden ügyben jelennek meg. Ebben a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a jogszerűség vizsgálatakor elsősorban azt kell vizsgálni, hogy “a fertőző betegség terjedése veszélyezteti-e a közegészségügyet vagy a közbiztonságot”, másodsorban pedig, hogy “a fertőzött személyi szabadságának elvonása a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében végső megoldásnak tekinthető-e arra figyelemmel, hogy a mérlegelés tárgyává tett lehetséges enyhébb intézkedések a közérdeket nem szolgálnák megfelelően.” Az 5. cikk e pontja szerinti küszöb tehát magas, a szabadságelvonás csak szűk körben lehet jogszerű.

Az Enhorn v. Sweden eset ugyanakkor vajmi kevés támpontot nyújt a koronavírussal kapcsolatos kijárási korlátozás egyezménykonformitásának megítéléséhez arra tekintettel, hogy abban az ügyben a kérelmező diagnosztizáltan HIV-pozitív volt. Nem egyértelmű, hogy az 5. cikk 1. bekezdés e) pontja alapján jogszerű-e az olyan korlátozás, amit egészséges emberek mozgási szabadságát korlátozza vagy vonja el fertőző betegség terjedésének megakadályozása céljából. Amennyiben igen, úgy az 5. cikk alapján ez az egyetlen olyan esetkör, amely megengedi a szabadságelvonást olyan esetben, amikor arra nem az érintett korábbi magatartása vagy speciális személyes körülményei adnak okot. Az érintett e) pontban a betegségek terjedésének megakadályozásán kívül ugyanis csak kifejezetten jól körülírható, személyi állapothoz kötődő esetkörökkel találkozunk (elmebetegek, alkoholisták, kábítószer-élvezők vagy csavargók). Ez nem csupán technikai kérdés, hanem alapjaiban érinti az 5. cikk e pontja által megengedett közhatalom-gyakorlás terjedelmével kapcsolatos vitát. A megszorító, szűk értelmezés szerint az e) pont betegségekkel kapcsolatos esetköre kizárólag fertőzött vagy potenciálisan fertőzött emberekre terjed ki (amellyel kapcsolatban biztosíték valakinek e csoportba sorolásához megkövetelt megfelelő szintű bizonyítás). A meghatározhatatlanul tág kiterjesztő értelmezés ezzel szemben e pont alatt megengedi az államnak, hogy mindenfajta bizonyítás nélkül elvonja bárkinek a személyi szabadságát, akire joghatósága kiterjed.

E különbségtétel azért kiemelkedően fontos, mert a korábbi magatartásra és a személyi körülményre alapított esetköröket alapvető biztosítékok bástyázzák körül. Szigorú eljárásrendben lehet csak megállapítani ugyanis valakiről, hogy valamit elkövetett, illetve, hogy valami elkövetésével alaposan meggyanúsítható, illetve azt is, hogy valaki az e cikkben meghatározott személyi körbe tartozik-e. Ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy egészséges emberek személyi szabadsága is korlátozható e klauzula alapján, akkor a személyi státuszhoz egyébként kötődő biztosítéki rendszer hiányát is figyelembe kell vennie, amikor mérlegeli, hogy az intézkedések szabadságkorlátozásnak vagy szabadságelvonásnak minősülnek. Az ilyen eljárási garanciákat nélkülöző felfogás a Gillan and Quinton v. UK és Beghal v. UK ügyekhez hasonló helyzetet eredményezne, ahol a letartóztatás, illetve lakóhely-elhagyás elrendelésére alapos gyanú nélkül is sor kerülhetett. Ezekben az ügyekben ugyan a Bíróság mellőzte az 5. cikkel kapcsolatos panasz értékelését, és a magánélet védelmét garantáló 8. cikk alapján ítélte meg az ügyeket, az alapelv továbbra is érvényes, mely szerint a bizonyítási teher léte vagy nemléte az értékelés részét kell, hogy képezze. Hozzá kell tenni, hogy a Bíróság lavírozása, amellyel kikerülte az 5. cikkel kapcsolatos vizsgálatot, nem sok bizalomra ad okot a jövőbeli ügyek szempontjából, amelyek kérelmezői a járványhelyzetben bevezetett intézkedések egyezménykonformitásának vizsgálatát kérik majd a Bíróságtól.

Ha ezeket az intézkedéseket csupán a személyi szabadság korlátozásának értékeli a Bíróság, amelyek ilyenformán nem is tartoznak az 5. cikk hatálya alá, azzal megnyílik az ajtó afelé, hogy az államok később, más krízis esetén hozott, általuk szükségesnek ítélt hasonló intézkedéseik tekintetében is az 5. cikk alkalmazhatatlansága mellett érveljenek. Ezek a “szükségállapotok” potenciálisan még kevésbé lesznek objektíve megfoghatók – gondoljunk itt például a terrorfenyegetettség jelenségére. Az ilyen helyzetek pedig termékeny táptalajul szolgálnak az emberi jogok megsértéséhez. Ugyan a szabadságkorlátozó intézkedésekre kiterjed az Egyezmény 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkének védelme, ugyanakkor ezt a jegyzőkönyvet több állam, így az Egyesült Királyság és Törökország sem ratifikálta. [Magyarország 1992. november 5-én ratifikálta a 4. Kiegészítő Jegyzőkönyvet – a ford.]

Ebből az okból kifolyólag az 5. cikkel nem szabad összeegyeztethetőnek tekinteni az ilyen kiterjesztett szabadságkorlátozó intézkedéseket, függetlenül attól, hogy egyébként mit gondolunk azok szükségességétől. Ehelyett a 15. cikk aktiválására és az Egyezmény hatályának felfüggesztésére van szükség. Ezzel elkerülhető az a kellemetlen szituáció, hogy a Bíróságnak a kijárási korlátozások és az 5. cikk viszonyát kelljen értékelnie. Így a Bíróság megóvható attól a nyomástól, hogy az 5. cikk hatályának hiányát, vagy azt mondja ki ilyen ügyekben, hogy az e) pont szerint fertőző betegség terjedésének megakadályozása céljából mindenki személyi szabadsága elvonható. Az Egyezmény hatályának felfüggesztésével a Bíróságnak a helyzet szülte, kevéssé aktivista megközelítése a helyzet kivételességének deklarálásával megfelelően elszigetelhető lenne az Egyezmény általános érvényű értelmezésétől. A 15. cikk követelménye, miszerint az Egyezmény hatályának függése során is csak a helyzet által megkövetelt intézkedések hozhatók, a Bíróságnak arra is lehetőséget biztosítana, hogy később vizsgálja a felfüggesztés időszakában foganatosított intézkedések arányosságát.

(Fordította: Gönczi Gergely)

A cikk második része ide kattintva érhető el.

A cikk másodközléséhez való hozzájárulásért köszönettel tartozunk a szerzőnek és a Strasbourg Observers blog szerkesztőségének. Az angol nyelvű – szerkesztőségünktől független – blog rendszeresen közöl a strasbourgi esetjog aktuális kérdéseivel kapcsolatos szakcikkeket és elemzéseket.

https://ejeb.atlatszo.hu/2020/04/04/a-koronavirus-elleni-kuzdelem-kereteben-az-allamoknak-fol-kellene-fuggesztenie-az-egyezmeny-hatalyat-1-resz/

BEKIÁLTÁS: Orbán páriái

Nem elég a társadalom felső ötödödét–harmadát segítve kormányozni!

„Mi egy vérből vagyunk” – hangzik a dal a miniszterelnök honlapján is. Harsogják a hivatásos énekesek a videó-klip képsorai alatt, de mormogják, vagy csak tátognak hozzá különféle focisták, köztük idegenlégiósok is. Miután, egy-két arctól eltekintve, számomra ismeretlenekről van szó, a híradásokra támaszkodom. Ezek szerint a felvételeken feltűnik az olasz labdarúgó, a magyar válogatott szövetségi kapitánya Marco Rossi, az Egyesült Arab Emírségekből Dzsudzsák Balázs és a labdarúgó-rapper Széki Attila „Curtis” is. Ha így, hát így. Értem persze, és át is érzem, hogy megdobogtatja a szívet a fülbemászó dallam, a patetikus szöveg. És az üzenet igazán nemes:

„Egyetlen magyar sincs egyedül.”

Igen ám, de a miniszterelnök, Orbán Viktor a március 30-i parlamenti ülésen elhatárolta magát bármifajta segélyalapú gazdaság lehetőségétől. És eleddig – 2020. április 2-án, 11 óráig – egyetlen olyan intézkedést sem hirdetett meg, ami a járvány miatt nehéz helyzetbe került egyéneken segítene. Főleg a nagyvállalatok terhein akar könnyíteni, mert az az elve: rajtuk keresztül a pénz majd leszivárog mindenkihez. Időközben annyiban változott a helyzet, hogy úgymond a Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára nemzeti (Mi más lenne?) válságkezelési programot hirdetnek a kis- és középvállalatok számára.

E javaslatnak viszont az a szépséghibája, hogy a támogatás fejében el kell fogadni a kamara – vagyis közvetett módon az állam – képviselőjének bábáskodását. Mit ne mondjak? Amikor még vállalkozásom volt, a hátam közepére kívántam volna bárki kívülállót, mert kettős gyanú ébredt volna bennem. Egyrészt arra gondoltam volna, hogy egyfajta strómanként tiszteletdíjat akar húzni az általunk keservesen megkeresett pénz terhére. (Jó évtizede láttam már egy nagy cégnél, mi pénzt tudnak kivenni az ilyenek, akiket a nyakadra ültetnek.) Másrészt azon morfondíroztam volna: előbb-utóbb át akarja venni a helyemet. Amikor már átlátja a helyzetet, tesz egy visszavonhatatlan ajánlatot, és nekem annyi…

BEKIÁLTÁS: Orbán páriái

Nem elég a társadalom felső ötödödét–harmadát segítve kormányozni!

„Mi egy vérből vagyunk” – hangzik a dal a miniszterelnök honlapján is. Harsogják a hivatásos énekesek a videó-klip képsorai alatt, de mormogják, vagy csak tátognak hozzá különféle focisták, köztük idegenlégiósok is. Miután, egy-két arctól eltekintve, számomra ismeretlenekről van szó, a híradásokra támaszkodom. Ezek szerint a felvételeken feltűnik az olasz labdarúgó, a magyar válogatott szövetségi kapitánya Marco Rossi, az Egyesült Arab Emírségekből Dzsudzsák Balázs és a labdarúgó-rapper Széki Attila „Curtis” is. Ha így, hát így. Értem persze, és át is érzem, hogy megdobogtatja a szívet a fülbemászó dallam, a patetikus szöveg. És az üzenet igazán nemes

„Egyetlen magyar sincs egyedül.”

Igen ám, de a miniszterelnök, Orbán Viktor a március 30-i parlamenti ülésen elhatárolta magát bármifajta segélyalapú gazdaság lehetőségétől. És eleddig – 2020. április 2-án, 11 óráig – egyetlen olyan intézkedést sem hirdetett meg, ami a járvány miatt nehéz helyzetbe került egyéneken segítene. Főleg a nagyvállalatok terhein akar könnyíteni, mert az az elve: rajtuk keresztül a pénz majd leszivárog mindenkihez. Időközben annyiban változott a helyzet, hogy úgymond a Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára nemzeti (Mi más lenne?) válságkezelési programot hirdetnek a kis- és középvállalatok számára.

E javaslatnak viszont az a szépséghibája, hogy a támogatás fejében el kell fogadni a kamara – vagyis közvetett módon az állam – képviselőjének bábáskodását. Mit ne mondjak? Amikor még vállalkozásom volt, a hátam közepére kívántam volna bárki kívülállót, mert kettős gyanú ébredt volna bennem. Egyrészt arra gondoltam volna, hogy egyfajta strómanként tiszteletdíjat akar húzni az általunk keservesen megkeresett pénz terhére. (Jó évtizede láttam már egy nagy cégnél, mi pénzt tudnak kivenni az ilyenek, akiket a nyakadra ültetnek.) Másrészt azon morfondíroztam volna: előbb-utóbb át akarja venni a helyemet. Amikor már átlátja a helyzetet, tesz egy visszavonhatatlan ajánlatot, és nekem annyi…

Most azonban elsősorban azért ültem le a géphez, hogy megírjam:

az eddig napvilágra került intézkedéscsomagot összeállítók fejében nem fordult meg, hogy addig is élniük kellene azoknak a tíz-, s egyre inkább százezreknek, akik már utcára kerültek, vagy oda kerülnek, amíg a sok-sok áttételen keresztül lecseppennek hozzájuk a forintok.

Köztük sokgyermekes családfenntartók, gyereküket egyedül nevelők, rászoruló fiatal vagy idős hozzátartozójukat eltartók. Fájdalom, de akik a kincstár kulcsát őrzik, nem gondolnak arra, hogy azoknak is juttatni kellene valamit, akik eddig is egyik napról a másikra éltek, most viszont még csekélyke jövedelmüket is elveszítik. Ráadásul nem is önzetlenül kellene őket felkarolni. Hiszen azok az összegek, amelyek megjelennének a kispénzűeknél, szinte azonnal a boltokban, a szolgáltató vállalkozásoknál kötnének ki, vagyis  mozgatnák a gazdaság egészét. A vásárlások után fizetett fogyasztási adó révén pedig a pénz egyötöde–egyharmada eleve visszakerülne az államkasszába.

Nyilvánvaló, hogy e kettős szempont – a szociális érzékenység, és a makrogazdasági meggondolás - vezeti azokat az országokat, amelyek példáját egyelőre nem követi a magyar kormány. Az ATV március 31-ei híradójában láttam a kimutatást, amelyben az mfor.hu adataira támaszkodva mutatták be, milyen mértékben vállalja át az állam a cégektől a bérköltségek megtérítését, ha egy cég a járvány miatt leállásra kényszerül. Többek között azért, hogy minél kevesebb dolgozót bocsássanak el, s amikor a helyzet rendeződik mindjárt kéznél legyenek, és vásárlóerő is legyen a megtermelt árukhoz:

Mindez csak megerősíti az emberben azt a benyomást, hogy hiába a tetszetős jelszó: „Egyetlen magyar sincs egyedül”, hiába az „Egy vérből vagyunk” többszörös hamissága, a magyar társadalom súlyos, illetve nehéz szociális helyzetben lévő 30-60 százaléka iránt közönyösek az ország vezetői. És nem csak a fenti példa jelzi ezt. Hogy mást ne említsek, megnyilvánul akkor is, amikor a fő-főilletékes rezzenéstelen arccal mondja ki: nem az állam kötelessége védőeszközzel ellátni a családorvosokat. Ez ugyebár kétszeresen is tarthatatlan mondat.

Egyrészt azért, mert ha egyszer nincs fedezet erre az amúgy is soványan mért praxistámogatásból, akkor vajon nem az állam kötelessége-e olyan helyzetet teremteni a biztosítottak számára a körzeti orvosi rendelőkben is, hogy ott lehetőleg minél kevesebben betegedjenek meg? Másrészt, mert az is állami feladat kellene legyen, hogy ne kapják el a fertőzést, és munkaképesek maradjanak az orvosok! Legalább veszélyhelyzetben gondolnának erre az egészségügy irányítói, ha már – amint azt a betöltetlen háziorvosi állások, meg a nyugdíjkorhatárt elért orvosok tömege mutatja – nem igazán törődnek ezzel békeidőben!

Vannak aztán olyan rétegek, amelyek ezen túlmenően is figyelmet igényelnének. Gondolni kellene a Budapesttől távoli, vagy épp a fővárosi-nagyvárosi szegregátumokban, a cigánytelepeken alapvető higiéniai feltételek nélkül tengődőkre! Nem feltétlenül keresztényi indítékból, amire egyébként oly gyakran hivatkoznak ennek a hatalomnak a képviselői és ájtatos hívei. Önvédelemből is szükség lenne legalább a tűzoltásra, majd sürgősen egy komplex szociális- egészségügyi-oktatási program meghirdetésére! Mert ugyan mi történik, ha most, vagy később bármikor, egy-egy ilyen telepre hirtelen beszabadulnak a vírusok? A rádióban hallom a betelefonálót: „Legalább elhullik a férgese!” Ám az ostoba fasiszta nem gondol arra, hogy akkor neki is lesz nemulass. A járvány ugyanis nem tesz különbséget bőrszín és társadalmi pozíció között. A nyomortelepi gócokból visszacsaphat a kertvárosokban, az elitek negyedeiben, a lakótelepeken élők tömegeire is…

De vannak mások is, akikre ugyan gondol a hivatalosság, de csak ímmel-ámmal. Az emberi erőforrások miniszterének 2020. március 20-án keltezett intézkedési terve „az új koronavírus-járvány időszakában az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására” kilenc pontban határozza meg a teendőket. Megismertem az eredeti példány másolatát, de nem teszem közzé, nehogy büntetőeljárást kockáztassak, mint egy másik, hasonló – bár egyik internetre került változatán kissé megtrollkodott – levél nyilvánosságra hozója, de az ügyben közvetlenül érintett ismerősöm ezt írja róla:

A miniszteri levél lényege, hogy az állam a feladatokat az önkormányzatokra terheli, miközben sem költséget, sem felelősséget nem vállal.
♦ Nem gondoskodik arról, hol helyezik el az önellátásra képtelen fogyatékossággal élő embert, ha gondozója megbetegszik.
♦ Az egyedül élő, házi gondozásra szorulókat segítő hálózatokat nem erősíti meg, holott ezek állami normatívából élnek, tehát annyi feladatot tudnak csak ellátni, amennyit az államtól kapnak.
♦ A néhány tízezer forintból élő járadékosok ellátásáról nem gondoskodik, ha az eltartó családtag munkanélkülivé válik.
♦ A mindennapi életvitelhez szükséges segédeszközök (pl. kerekesszék) otthoni javítását nem oldja meg, mint ahogy egyetlen más problémára sem kínál államilag finanszírozott megoldást.
Épp most olvastam egy mozgássérült posztját. Azt kérdezte, hogy a jelenlegi helyzetben, egy hetven év alatti, mozogni alig tudó személy kitől kaphat segítséget csekkbefizetéshez, gyógyszerkiváltáshoz? Neki idáig a lánya intézte, de ő terhes. A családsegítő csak hetven éves kor felett segít. Az önkormányzat azt válaszolta: szívesen segítenek, de csak a vírushelyzet után, addig csak a hetven éven felüliekre van energiájuk.”

Természetesen érti az ember, hogy ez a helyzet többé-kevésbé váratlanul érte a világot. Ám az is nyilvánvaló, hogy az ilyen helyzetben óhatatlan központosítás csak akkor hozhat eredményt, ha az decentralizálással is párosul. Ehhez képest a nemzeti NEM együttműködés kormánya immár egy évtizede azon munkálkodik, hogy megnyirbálja, pénzügyileg meggyengítse az önkormányzatokat, a társadalmi feladatok megoldására alakult civil szervezeteket, amelyeknek sokkal inkább rálátásuk van a helyi gondokra. Így aztán hovatovább alkalmatlanná válnak a legtöbb feladat megoldására a hétköznapokon is, vészhelyzet idején meg különösen, pedig ők vannak a frontvonalban. Az ország fölé, a budai várba települt Orbán Viktornak azonban az a rögeszméje, hogy mindent lát onnan, s képes mindenkiről gondoskodni. Valójában persze attól retteg, hogy kiütik a kezéből a jogart, s ezért központosít. A döbbenetes az, hogy még a veszélyhelyzetben sem látja be:

Szakítania kell kormányzásának egy évtizedes elvével, ha nem páriákból álló roncstársadalmat akar teremteni Magyarországból!

Eddig az vezette, hogy elég csupán a társadalom felső ötödödét–harmadát kedvezményezni, a többi majd ennek nyomán helyrerázódik. Mintha mindmostanáig nem tudatosult volna benne, hogy ezzel a felfogásával három millió embert hagyott mélyszegénységben és további hármat olyan helyzetben tartott, hogy azok csupán egyik-hónapról a másikra képesek megélni. Mindig kiszolgáltatottságban, mindig bizonytalanságban, s beletörődve abba, hogy utódaiknak is ez lesz a sorsuk. Az orbáni szisztéma azonban úgy-ahogy működött az általa kiváltságos helyzetbe hozott, úgynevezett befektetők idevonzásával, az Európai Unió milliárdjaiból, meg a külföldön dolgozó százezrek hazautalásaiból. Már-már úgy látszott: ennek révén kialakult egyfajta társadalmi-gazdasági egyensúly.

A mélyben azonban súlyos konfliktusok halmozódtak fel. Sokan figyelmeztettek arra – miként ebben a blogban magam is –, hogy a szolidaritáshiányért egyszer nagy árat fizetünk. Az észrevételeket azonban az orbáni udvartartás oligarchái és zsíros állásokba juttatott kivételezettjei, a nemzeti akadémiákba, szervezetekbe tömörített, haszonleső, értelmiségi kegydíjasai, továbbá a pénzzel, ingatlanokkal megvásárolt papok által elbódított hívek, a falusi polgármesterektől–földbirtokosoktól függővé tett mai zsellérek, a tisztátalan közbeszerzéseken helyzetbe hozott vállalkozók, a nacionalista gesztusokkal elvarázsolt határon túli és inneni szavazók rendre akadékoskodásnak, károgásnak, esetenként hazaárulásnak minősítették. Jól tudom ezt a jegyzeteimre kapott hozzászólások egy részéből is.

Csakhogy amikor nyakunkon a járvány, ami nálunk még ki sem mutatta igazán a foga fehérjét, kiderül, hogy ha hirtelen megváltoznak a feltételek, amikor a világban zajló folyamatok mindent átrendeznek, könnyen kezelhetetlenné válhatnak a társadalmi feszültségek, ha a többség igényeit, a vele nem mindenben egyetértők véleményét, szakértelmét mellőző módon akar kormányozni valaki. De hát nyilván ez is csak falra hányt borsó marad, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a hét elején korlátlan időre kiharcolt felhatalmazási törvénnyel máris visszaélt. Már az első két napban olyan törvénymódosítások tucatja látott napvilágot, amelyeknek semmi közük nincs a járványhoz, annál inkább a kegyencek újabb állami vagyonrészekhez, a 2020-as választási kampány talpasainak alibi állásokhoz juttatásához, a még nagyobb központosításhoz, s főleg annak demonstrálásához, hogy ő és csak ő uralja Magyarországot. Neki legyen mondva! #

CÍMKÉP: Orbán Viktor és Varga Mihály újratervezi a 2020-as és a 2021-es költségvetést – Vajon lesz-e pénz a társadalom elesettjeire? (Fotó forrása: Orbán Viktor honlapja)

https://bekialtas.blog.hu/2020/04/02/bekialtas_orban_pariai

Rezeda: Tarvágás

Amikor tegnap Gulyás G. miniszter a cinikus, jóllakott ministránsképével bejelentette, hogy kormányunk, így természetszerűleg Orbán Viktor Mihály kiket akar megsarcolni a járvány elleni védekezés ürügyén, mintegy kétezerhétszáz (2700) magyar település polgármestere kapott a szívéhez, miszerint mi lesz velünk nagymama, éhen fogunk dögölni, mielőtt elvisz minket a kórság. Az önkormányzatoktól olyan harminc milliárdot vár jótevőnk a közös kasszába, mégpedig úgy, hogy elszedi a gépjárműadójukat. S mivel rengeteg olyan magyar falu, község, etc. van, ahol ez az egyetlen bevétel, az történik velük, amit az elébb fölvázoltam nagymamailag.

Ezt az akciót tehát bízvást nevezhetnénk hullarablásnak is, de legyen inkább tarvágás a neve, ezt a budilakó gumicsizmás OVM jobban érti. A nagyobbacska települések ugyan nem válnak működésképtelenné, de elindulnak a lélegeztetőgép felé, hogy nekiálljanak vegetálni. Ez a harminc milliárd ez egy hatod Puskás Aréna, egy vizes világbajnokság töredéke, ennyit Mészáros Lőrinc egy hét alatt, három közbeszerzésen megkeres, így ugyan értelmetlen megnyomorítása a magyar városoknak, falvaknak, de ez oka világos. Mivelhogy soha nem látott balhé lett volna abból, ha szintén a járvány ürügyén elveszi a polgármesterek jogait, a számlát ekképp egyenlíti ki OVM.

Mondván szuszogva, hogy akkor is azt csináljátok, amit akarok, ha lepotyognak is a csillagok az égből, mert, ha erre is azt mondják az elfajzott polgármesterek, hogy azért nem kéne kimelleszteni a városukat, akkor víruspárti sorosisták lennének kapásból. Itt keccsölök értetek éjt nappallá téve – mondaná a kedves vezető –, véremet hullatom, szívemet alélatom, ti meg erre nem vagytok képesek. Ez lenne, és ennél cinikusan aljasabb dolgot nehéz elképzelni is, de OVM-nek sikerült ez is. Az önkormányzatok már régóta a bögyében vannak, a járvány elhozta azt az időt és lehetőséget, hogy különösebb feltűnés és visítozás nélkül le lehessen számolni velük, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk.

Hasonképp birizgálják a beteges fantáziáját ennek a mi megváltóknak az áruházláncok, ezeket is szereti szopatni, s ha régebben némi erkölcsi és jogi megfontolások aljasan beteges ösztöneit és szándékait kordában tartották, most a vírusra mutogatva minden fék megszűnt, tehát szüret. Ezek is fizetnek, mint a katonatiszt, no, és a pártok. A felére lesz vágva a büdzséjük, hogy csak kipurcannak 2022-ig. Mert ugyan a Fidesz is kevesebbet kap, de ez csak elméleti lehetőség és veszedelem, mert Pártunk és az állam kasszája átláthatatlanul összefonódott, mint ahogyan OVM zsebe is az adófizetőkével, ahogyan közpénz jellegek vesznek el, és szaporodnak a kastélyok.

Íme, nyájasaim, ekként aggódik a kedves vezető szeretett népe nyüves életéért, és még fog is aggódni hasonképp, ameddig a gusztusa tartja. Ilyen hátsó és alantas szándékok olvashatók ki a drámai hangú bejelentésekből, mert miközben a népek az életükért reszketnek, jótevőjük azon morfondírozik, régi, elmaradott számlákat hogyan rendezzen le, s mindeközben gyalulja magának az utat 2022 felé. Az ilyen bűnösökkel cifra dolgokat szoktak csinálni a magukról megfeledkezett alattvalók, viszont ezt az irányt nem viszem tovább, mert a magyar az nem olyan, az olyan sülthal-bávatag. Meg vasárnap is van. Igaz, hogy semmiben sem különbözik akármelyik szerdától vagy péntektől, de azért mégis. Áldás, békesség.

Szerző: Rezeda
Forrás: Rezeda világa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr6415594450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása