He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Furcsa, de talán azt sem árt tudni, hogy a koronavirusos beteg diákok, a keleti nyitás magyar ösztöndíjasaként vannak itt?

2020.03.05. 15:45 guma

Orbán Viktor: A Szent István Egyetemen tanul a másik fertőzött diák

A két fertőzött iráni közül az egyik a Szent István Egyetemre, másikuk a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeti karára jár. A március 15-ei állami ünnepségekről legkésőbb kedden döntik el, lemondják-e.

A legfontosabb információk:

  • Magyarországon két koronavírus fertőzött van, mindkettő iráni diák.
  • Egyikük a gödöllői Szent István Egyetemre, másikuk a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeti karára jár.
  • Ha kell, rendőri eszközökkel kerítik elő azokat, akik kapcsolatba kerültek a két iráni diákkal, a feltérképezés még zajlik.
  • Azt csak ma tudta meg az Operatív törzs, hogy a másik iráni diák a Szent István Egyetemen tanul. Magát a tényt, hogy oda jár a diák, Orbán Viktor csak másodszori kérdésre árulta el. Kásler Miklós miniszternél rákérdeztünk, hogy fordulhat elő, hogy ez csak ma derült ki, mire azt mondta, a diák nem árulta el.

Továbbra is két fertőzött van Magyarországon, 24 ember van karanténban – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón. 230 tesztet végeztek el eddig itthon. Az Operatív törzs minden délben ülésezik, és minden nap be fog számolni a védekezésről. Itthon egyedi fertőzésről lehet beszélni, nem alakult ki góc. Az a cél, hogy az egyedi esetekből ne legyen csoportos eset, ne alakuljon ki olyan góc, ami csoportos megbetegedéshez vezet – jelentette ki a kormányfő.

Az ember biztonságérzete meggyengült, ez csak akkor áll helyre, ha kiderül, van már gyógyszer a betegségre. Ilyen még nincs – mondja Orbán. 

 A koronavírus két veszélyt rejt magában: ez egyszerre veszélyeztet emberéleteket és a gazdaságot. Orbán szerint itthon az emberek bíznak az egészségügyben. A kormánynak biztosítani kell a védekezéshez szükséges forrásokat. "Anyagi gátja nem lesz a vírus elleni küzdelemnek." A pártoktól ugyanakkor önmérsékletet kér. Együttműködést kér az emberektől is, legyenek együttműködőek és megértőek, ha a vírus elleni küzdelem kényelmetlenséggel is jár.

A megelőzési szakaszban számos intézkedést megtettek már.

A két fenyegető veszélyt kerüljük el: ha bagatellizáljuk a bajokat, illetve ha pánikot keltünk.

Reméli, hogy sikerül elkerülni a tömeges fertőzést. Orbán elmondta azt is, az Operatív törzset Pintér Sándor miniszterelnök-helyettesként vezeti, tagja többek között Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter és Müller Cecília tisztifőorvos.

A szomszédos országokban bevezetett védelmi intézkedéseket átnézték, a rendezvényeket is átgondolták. Egyelőre a rendezvény szervezőire bízzák, hogy megtartják-e azokat.

A március 15-ei állami ünnepségekről legkésőbb kedden döntik el, lemondják-e.

A hvg.hu kérdésére Orbán Viktor azt mondta, a munka megfelelő ütemben zajlik, a szabadságjogokat nem megsértve derítik fel, ki kivel milyen kapcsolatban volt. Orbán szerint a magyar hatóságok nem lassúak, nem lassabbak, mint a csehek. Arra nem válaszolt, hogy a másik diák hova jár egyetemre, és arra sem, hogy ezt miért nem árulják el. Később elárulta, a gödöllői Szent István Egyetemen tanul.

A Reuters azt kérdezi, hogy a vírus miatt szükség van-e bármilyen gazdasági intézkedésekre. Orbán erre azt mondja, a pénzügyminiszter és az innovációs miniszter foglalkozik a kérdéssel, szakértői szinten kell felmérniük a következményeket, a kormány többi tagja most nem ezzel van elfoglalva. A turizmust egész Európában derékba vágja a vírus, a következő kormányülésen döntenek a védekezésre dedikált forrásokról.

Lehet tudni, hogy kivel kerültek kapcsolatba az iráni diákok - válaszolta Orbán egy újabb kérdésre. Akiket elsőre nem találtak meg, rendőri eszközökkel derítették ki, hogy hol vannak.

Orbán és a törzs többi tagja elhagyta a termet, Kásler Miklós miniszter maradt válaszolni a kérdésekre. Ő azt mondta, az iráni diákok feburár 22-én jöttek haza, 24-én jelezték a Semmelweis Egyetemen a panaszaikat, majd találkoztak az üzemorvossal.

Az egyik iráni beteg felesége - aki karanténban van - terhes.

Kásler azt mondta, a csehek azért gyorsabbak, mert ők direktben kérdezhették meg, kivel találkoztak, míg a magyar hatóságnak a cseheket kellett megkérni ugyanerre. A lányoknak nem volt helyismerete, a Lánchidat meg tudták nevezni, azonosítottak pár romkocsmát, ezeket a rendőrség felderíti.

24-e és március 2 között nem volt senki tisztában azzal, hogy beteg a két iráni diák, addig élték az életüket. A rendőrség megpróbálja azonosítani a találkozásokat. A lehetőségek határáig próbálják megtalálni ki a potenciális fertőzött. Őket kell izolálni. Kásler szerint nehéz megmondani, hány emberrel találkoztak potenciálisan. Az egyik hallgató 15-16 találkozást jelölt meg.

Azért nem tudták meg korábban, hogy hova járt a másik diák, mert nem mondta meg - mondta Kásler.

Beutazási korlátozásokra jelen pillanatban nem készül az ország - mondta a miniszter. Kásler szerint lesz elég szakember arra, hogy ellássák a betegeket.

A szakemberek még derítik fel, hogy az irániak kivel kerültek kapcsolatba. Ha fertőzésgyanús személyek vannak köztük, értelemszerűen elrendelik a karantént, és megvizsgálják őket. A két iráni diák repülővel jött, de nem voltak tünetei. Később úgy pontosított, az egyik diáknak Iránban már voltak panaszai.

A magyar egésszégügyi dolgozókat Kásler nem engedi nemzetközi konferenciákra, illetve felülvizsgálják a Magyarországra tervezett konferenciákat is.

https://hvg.hu/itthon/20200305_koronavirus_orban?s=hk

53 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr815505074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.05. 16:02:24

"Furcsa, de talán azt sem árt tudni, hogy a koronavirusos beteg diákok, a keleti nyitás magyar ösztöndíjasaként vannak itt?"

Kurva jó ez a nem árt tudni! A kormányhibáztatást azért ne azok a libsik kezdjék már, akik kiállnak az ugyanonnan érkező milliónyi migráns mellett, de legalábbis szó nélkül hagyják azt! Pofád lapos!

guma 2020.03.05. 16:26:16

@Grimbusz Makszimusz:

félreértettél!
senkit sem hibáztatok, de a tájékozódás jogát nem árt megőrizni.

tudod, pont most mutatták ki, hogy mennyire lecsökkent az oktatás és az eü támogatás. talán azt sem felejtetted el mennyivel kevesebb hazai diák jutott egyetemre, miközben rengeteg sok-sok "baráti" diák idekerült közpénzen...

szóval, csak kíváncsi vagyok!
talán ez még érdekelhet!

taga20 2020.03.05. 21:23:02

@guma: a hvg-én olvastam egy jó kommentet, ezekről a hulladék operatívpatyomkintörzsről, akinek a gyorsnaszád parancsnok a góréja.

tessék:))

"

2020.03.06. 05:36:28

@guma:

Nem kicsit röhejes ezt olyasvalakitől hallani, aki szisztematikusan cenzúráz minden eltérő véleményt.

Tükör van?

guma 2020.03.06. 06:10:38

@Kerülő uram:

ez a kitüntető figyelem, csak téged érint a mocskos mindent tudó szád miatt - ha nem vetted volna észre...

látod a videót? még kérdezni sem engednek be akárkit a tájékoztatóra :D
talán még az újságíróknál is többen vannak a "tájékoztatók", röhej...

gazoló 2020.03.06. 06:38:31

@taga20: ))

jóreggelt

és ezzz

"Megvan a koronavírus első magyar áldozata!!
Özvegy Dunszt Emíliát a saját lakásában terítette le a spájzban rádőlő 73 kg Koronás cukor, illetve szövődményként szintén ráboruló 84 kg rétesliszt. A tisztiorvos szerint, a belsőleg alkalmazott 0,7 liter alkohol, mint dezinficiáló szer nem enyhítette a téveszmés tüneteket, pánikrohamokat!
A szakhatóság azt kéri a lakosságtól, üljenek át egy másik bolygóra!"
"

2020.03.06. 06:44:17

@guma:

Nem érdekel a videó, láttam a tájékoztatót. Kivételesen tv-t néztem.

A megoldás egyébként egyszerű. Zorbán mongyon le, és jöjjön gyurcsány fegyenc. Ha ő kinyitja a pofáját minden normális ember, állat, vírus menekül.

Hajrá!

2020.03.06. 07:05:42

A koronavírus ha legalább középtávon velünk marad drasztikusan át fogja alakítani a nyugati világot, a gondolkodást, a mindennapi életet.
Összességében nézve sokkal több lesz a pozitívuma, mint a negatívum.

2020.03.06. 07:06:21

@guma:

Nincs mit. Mindig szívesen gyújtok világosságot elborult elmékben.

guma 2020.03.06. 07:46:07

@Kerülő uram:

szegénykém!
a világosságot sem ismered...

2020.03.06. 08:04:13

@guma:

Sem tudásban, sem ismeretanyagban, sem logikus gondolkodásban nem rúgsz mellettem labdába, és ezt te is tudod.
Ezért vagdalkozol, hisztizel, cenzúrázol.

2020.03.06. 08:23:48

@guma:

Nem. Az unalmas az, mikor valaki beragad egy dogmavilágba, és történjék bármi a szűkebb-tágabb környezetében, azt nem érti.

Az unalmas az,mikor valakinek nincsenek önálló gondolatai, ezért nem tesz mást mint ebből a beszűkült dogmavilágból kopiz valamit gondolat helyett.

Az unalmas az, mikor valaki kikiált egy diktatórikus "eszmét" -ami nem eszme,hanem agymenés-, mint a liberalizmus demokratikusnak, aztán mindenkit eltapos, elhallgattat, megpróbál kiközösíteni, nevetségessé tenni, megalázni, aki ezzel nem ért egyet.

guma 2020.03.06. 08:27:23

@Kerülő uram:

hahaha

te nem szorulsz más segítségére, hogy nevetséges legyél vagy visszataszító...

guma 2020.03.06. 08:33:28

@Kerülő uram:

ne hisztizz, ha nem érted!

2020.03.06. 08:43:24

@guma:

Erről beszélek.

Nincsenek önálló gondolataid, ezért nem tudsz posztot írni, ezért kopizod be ide mások munkáját.

Nincsenek érveid, érvrendszered, ezért próbálod az unalomig ismert sablon dumákkal elhessegetni azokat, akiknek van. Nem tudsz vitázni, mert ahhoz nem rendelkezel sem tudással, sem ismeretekkel.

Ezért nagyon gyorsan elkezdesz hisztizni, csapkodni, majd tiltani.

Ez egy tipikus liberális alapeset. Amiből viszonylag egyszerűen ki lehetne törni. Már ha alkalmasak lennétek erre.

De sajna nem.

guma 2020.03.06. 09:05:48

@Kerülő uram:

kopizom mások munkáját - ami legtöbbször maga a hír, vélemény gyűjtemény.
persze azt neked nehéz felfogni, hogy miért kell pl orbán gondolatait a pénzről felidézni, pedig csak a boltba kell bemenned...

meg azt sem érted, hogy elfogytak, megkoptak a szavak az ilyen Dunning-Kruger egyének miatt mint te, akinek számtalan blogja bedöglött, és így másét akarja hazavágni irigységből...

mi lóf@szért tepersz itt nálam?
arról nem én tehetek, hogy mindenhol leszerepeltél "mindentudásoddal".
erőszakoskodj máshol jelenléteddel, ahol megértenek - talán találsz még terepet, ahol nevelheted a népet...
én jól meg vagyok nélküled - mint tapasztaltad.

mgdé 2020.03.06. 09:08:27

Megint betépett a kicsi ződ marslakó?

Nagy-nagy szerencse, hogy van pirospötty a seggén, így tudható, hogy bár ugyan marsbéli, mégsem holmi migri, csak hülye.

guma 2020.03.06. 09:21:57

@mgdé:

:-DDDDD
kovályog is mindenhol, mint egy eszement.

2020.03.06. 09:24:10

@guma:

Igen, az kétségtelen, hogy jól megvagy önálló gondolatok nélkül.

guma 2020.03.06. 09:30:38

@Kerülő uram:

azért ragadsz rám mint a bogáncs?
vagy valami más vonz?

netán témát lopsz és szinesitve szórod üres, semmit mondó "sziporkáidban"?
mert a szókincsed elég gyatra, és önimádó csak.

2020.03.06. 09:33:58

@guma:

Mint mondottam szeretek világosságot gyújtani elborult elmékben. Szeretem megmutatni a fényt az alagút végén.

guma 2020.03.06. 09:38:25

@Kerülő uram:

kezd magadon!
hátha észreveszed, hogy rajtad kivül mennyi érdekes és jó dolog van ami fényt ad sötétséged helyett.
figyelj a családodra, barátaidra.
olvass, ismerkedj a művészetek különböző világával - ne minket fárassz...

guma 2020.03.06. 10:00:05

@Kerülő uram:

ne csöpögj ennyire az önimádattól mert tévútra visz!
különben sem szórakoztató, ahogy nyilvánosan maszturbálsz mindig.

én évek óta átugralak téged - mert mindenhol te vagy a leggyengébb láncszem.
diggere miatt jártam hozzá, mert a véleménye és a darabja érdekelt - és amióta átvetted a terepet oda sem megyek.

ja!
nem masztiznál, unatkoznál máshol?

2020.03.06. 10:05:44

@guma:

Duma. Digger nagyon ritkán nyilvánul meg, a véleményünk hasonló a dolgokról, a színdarabról meg már évek óta alig esik szó.

Miattam jártok oda. Ez a ragaszkodás már odáig ment néhányatoknál, hogy folyamatosan túrja utánam a netet, hol találhatna meg.

De nár szabad a terep számotokra a Digger blogon.

Ha nem tetszik, hogy itt vagyok, tilts ki.

guma 2020.03.06. 10:11:50

@valóság nevű illető:

hahahaha

sötétség ura, te hülyébb vagy mit amilyennek eddig gondoltalak.

guma 2020.03.06. 10:35:49

@Kerülő uram:

félrehord a puskád. hahaha
te meg a lövéseid... :DDDDD

guma 2020.03.06. 10:44:17

@csak mosolygok rajtatok:

a tudathasadásos 100 nevű, aki magát sem tudja felvállalni?
na ez érdekes alázás! :DDDD

mgdé 2020.03.06. 12:53:48

No, látom, elözönlötték a blogot a marsiak.

Ez a Viktor teljesen tehetségtelen, jutalékos Grippenek ide, EU kompatibilis Airbusok oda, még a primitív, inváziós űrmigriket se tudjuk a légterünkön kívül tartani ...
Pedig látványosan kicsik és ződfejűek, se papír, se tolmács, se speciális képzettség nem szükséges az azonosításukhoz.

Szerintem a koronavírust is ők hozták!

Mirrmurr Helgácska, intézkedj légy szíves, ez így nem mehet tovább!

mgdé 2020.03.06. 13:41:34

Digger befuccsolt, s azért, vagy alkalmi buszos Ibusz út, kevéske csencselt valutával a zokniban? :D

mgdé 2020.03.06. 13:44:26

Hogy kerültek a Keletibe azok, akiktől sikeresen megvédésre került a határ, gondolom - a jelző ezt sugallja -, még a határon? :D

guma 2020.03.06. 16:06:58

@mgdé: :-DDD

sőt telefonos segítséget sem kért, senkitől...

"Mirrmurr Helgácska, intézkedj légy szíves, ez így nem mehet tovább! "

taga20 2020.03.06. 16:54:39

@guma: látom margarita a szerelmed nem tud nélküled élni:)))

ez az erdész egy tünemény. eszt kenyérre lehet kenni, annyira jó fej:)))

uploads.disquscdn.com/images/cdfca7ce65a8d8efcdfbe2b2bdbe86aca8c5bf4dadd916d1797db8379abb6811.gif?w=800&h=250

guma 2020.03.06. 17:44:39

@taga20:

szenzációs, amikor sajátmagával egyességre jut :D

taga20 2020.03.06. 18:43:43

@guma: ez magával beszélget? döbbenet.
és ebből a hülyéből van legalább 2 misi ugyan ilyen fityeszsavazó.
na ennek az országunknak reszeltek!

egyébként, nagyon állat a zerdész:))))

mgdé 2020.03.07. 13:12:33

"meg van válaszolva"

S még ez a zavaros fejű, hablatyos kicsi-ződ tartja magát értelmes, tanult, művelt, tájékozott, igazi_magyar embernek ... :D

guma 2020.03.07. 13:13:02

@taga20: :-D

"ez az erdész egy tünemény"

csak ne lenne ennyire zárt agyú, aki azt sem érti hol, mit olvas :)

taga20 2020.03.07. 13:54:53

@valóság nevű illető:

saját gondolat pupi, az nincs, csak bemásolt mások által leírt hülyeségek, mi?!

haver, aszt vágom, hogy csak a zökör következetes, dehogy te mindennap pofán szarod magad, az má nekem fáj!

na takarodjál a diggerputridba, te naplopó!

guma 2020.03.07. 14:43:14

@mgdé:

csak azért mert felturbózta a másolás képességét, így lett "értelmes, tanult, művelt, tájékozott, igazi_magyar embernek ... :D "

mgdé 2020.03.07. 15:22:31

@guma:

Ja, hogy Digger blogja már csurig telt a fölösleges copy paste-ekkel, s azért jár ide is meg szerteszét, mert új ingyentárhelyet keres? A marslakónak nincs pénze bérelni, vagy csak a szokásos módi, kevéske lenne ugyan, ám ő egy megrögzött fogtechnikus? :D

taga20 2020.03.07. 15:47:01

@guma: és van önálló gondolata. ja várjá csak!:)))

guma 2020.03.07. 16:13:48

@mgdé:

azt mondod, még az ajtót is eltéveszti? :-D

@taga20:

óóóóóóóó
minek az, ha máséval okoskodhat... :)))
süti beállítások módosítása