He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Nyugodjon békében Csukás István, akinek meséin egy ország megtanulhatta: "Legszentebb dolog a barátság!"

2020.02.24. 18:54 guma

Oriza Triznyáktól kezdve Gombóc Artúron át a Főkukacig – Csukás István legkedveltebb művei és figurái

A 83 éves korában elhunyt Csukás Istvánra legemlékezetesebb meséivel emlékezünk.

Mirr-Murr

Ilyen életművel nehéz elképzelni, de az eredetileg zenésznek, majd költőnek készülő Csukás Istvánt sokáig kellett győzködni, hogy elhiggye: tud mesét írni. Ezt a Vackor szerzője, Kormos István tette meg elég kitartóan, aki akkoriban az ifjúsági kiadó szerkesztője volt. „Hosszas rábeszélés után írtam meg az első vékony meséskönyvemet: ez volt az Egy szürke kiscsacsi, amelyben egyébként már szerepelt a két híres macska, Mirr-Murr és Oriza-Triznyák. Kormos ezt a vékony kis kötetet egy neves festővel, Bálint Endrével illusztráltatta, úgyhogy amikor kinyitottam a könyvet, lefordultam a székről, és onnan kezdve meg voltam fogva” – beszélt egy interjúban a kezdetekről Csukás, aki ugyanazt az idegpályát használta a gyerekirodalomhoz, mint a költészethez, mert szerinte a jó mese olyan, mint a jó vers: kicsit elemelkedik a földtől.

Akkoriban Csukás gyerekkönyveit a ma elképzelhetetlen százezres példányszámban adták ki, de Mirr-murréknak még nagyobb ismertséget hozott, mikor 1972-ben elindult a Mirr-murr kandúr kalandjai című bábfilmsorozat, Foky Ottó rendezésében. A sorozat három év múlva lezárult, de a kóbormacskák kalandjai ezzel nem értek véget. Csukás egészen a kétezres évekig folytatta könyvekben a történetet, mindvégig megőrizve az első kötet alapvető derűjét. „Húszévesen még több okosság van az emberben. Erre tettem fel az életemet. Amikor Kormos István biztatott, hogy gyerekirodalmat írjak, körülnéztem, mi a helyzet a magyar irodalomban a mese frontján. Kik milyen mesét írnak. Akkor egyszerűen elhatároztam, hogy mindig derűs, életvidám, optimista dolgokat írok.”

Keménykalap és Krumpliorr

Az író nevéhez több ifjúsági regény is fűződött az animációs filmeken kívül, ezekhez többnyire készült filmfeldolgozás is, de sem a Nyár a szigetenből készült Le a cipővel!, sem a Vakáció a halott utcában, sem pedig a Csicsóka és a moszkitók népszerűsége nem mérhető a Keménykalap és krumpliorréhoz, amely Csukás István legsikeresebb élőszereplős filmje (pontosabban filmsorozata) lett. Az eredetileg 1973-ban megjelent regényből egy évvel később készült el a sorozat, melyet 1974 karácsonyán mutatott be a Magyar Televízió. A beteg társuk felvidításáért cirkuszi előadást szervező gyerekek, és az útjukat folyton keresztező elátkozott fagylaltos, Bagaméri kalandjai a legnépszerűbb sorozatok közé emelkedtek, és kapott egy mozifilm változatot is négy évvel később, melyről Csukás így nyilatkozott később: „Gyerekszemmel a világ viccesebb. Amikor az első filmet forgattuk, a Keménykalap és krumpliorrt, az operatőr leguggolt egy méter magasságba, és onnan nézett a kamerába, és biztatott, nézzünk bele mi is.”

A Bácskai Lauró István rendezte filmváltozat legemlékezetesebb alakítását egyértelműen a Bagamérit játszó Alfonzóé volt, akinek gyakorlatilag jutalomjáték volt ez a sorozat, melyben fontosabb szerep is jut neki, mint a könyvben. De ez Szilágyi István legismertebb szerepe is (Lópici Gáspár, az utca hírmondója), és emlékezetes alakításokban tűnik fel Haumann Péter, Páger Antal, Bánhidi László is, nem beszélve az orvost játszó Ráday Imréről, akinek fia, a később városvédőként ismertté vált Ráday Mihály volt a sorozat operatőre. A gyerekek közül a korszak népszerű gyerekszínésze, Kovács Krisztián és a későbbi zenész, az Első Emeletben és a Rapülőkben befutó Berkes Gábor neve csenghet ismerősen. A sorozat nemzetközi fesztiválokon is sikerrel szerepelt, és az utca hírmondója vagy az elátkozott fagylaltos („Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!”) a mai napig közkedvelt szereplői a magyar filmtörténetnek.

A legkisebb ugrifüles

„Milyen okos, milyen ügyes, a legkisebb Ugrifüles!” – hangzott el a címszereplő kissé beképzelt öndefiníciója a bábfilm-sorozat epizódjainak elején, felvezetve a leleményes nyúl és sündisznó barátja, Tüskéshátú újabb kalandjait. Mert Csukás többi mesefigurájához hasonlóan, ők is fontos küldetéseket teljesítettek, ha épp nem egy kalitkába zárt sárgarigót szabadítottak ki, akkor biztos egy beteg kislányt vidítottak fel azzal, hogy rögtönzött hangversenyt adtak a radiátoron.

A sorozatból két évad készült a 70-es évek közepén, és a hangokat olyan színészek adták, mint Márton András (Ugrifüles), Haumann Péter (Tüskéshátú), Halász Judit (Postagalamb), vagy épp Gálvölgyi János (Brekkencs, a béka). A legkisebb ugrifülesnek elsősorban a humorát és a profi dialógusait dicsérték a kritikusok, és ahogy az tőle megszokott volt, a sorozat lezárulása után Csukás később még több mesekönyvben visszatért Ugrifülesékhez, és folytatta a történetüket. Már tehát ennek a mesének is nagy volt a sikere, de a meseíró Csukás igazi nagy dobásai még csak ezután következtek.

Süsü, a sárkány

Csukás István egyik legemblematikusabb figurájáról, Süsüről kevesen tudják, hogy eredetileg nem is az író teremtménye. A mese alaphelyzete és a karakter a szerb Miroslav Nastasijevic 1970-es évek eleji rádiójátékából ered, amiben már szintén Bodrogi Gyula adta a sorból kilógó, egyfejű sárkány hangját. Ezt hallotta meg egy délutáni takarítás közben a magyar rádióban Takács Vera dramaturg, aki annyira beleszeretett Süsübe, hogy elhatározta, bábfilmet kell csinálni róla. Ehhez először is szükség volt egy íróra, ám hiába járt szerzőről-szerzőre, senki nem érzett rá a „süsüség” ízére. Így került a képbe a tévés szerkesztői munkáját épp hátrahagyó Csukás István, akit hamar megragadott az egyfejűség, és teljes lendülettel vetette bele magát a történetbe.

1976 szenteste délutánján ment le az első rész a Magyar Televízióban, ám nem lett azonnali siker. A kritika fanyalgott, és az ünnepi készülődés miatt nem is nézték sokan. Ám hamarosan fordult a kocka: a kőszegi szemlén fődíjat kapott, és a következő másfél évben 27 ország vásárolta meg, így Japántól Kanadáig gyerekek tömegei láthatták Süsü kalandjait. Persze a legnagyobb hatással a magyar gyerekek több generációjára volt. A Süsü, a sárkányból összesen kilenc rész készült, végül 1984-ben lezárult a sorozat. Csukásnak később is voltak ötletei a folytatásra, de ez végül csak az ezredfordulón jött össze, amikor bemutatták a Süsüke, a sárkánygyerek című bábfilmsorozatot, ami Csukás egy pár évvel korábban megjent mesekönyvén alapult. Itt a történet pár évvel az eredeti után folytatódik, és Süsü gyerekének kalandjairól szól. A történet egészen a végsőkig foglalkoztatta Csukást, aki 2018-ban is arról beszélt egy interjúban, hogy elkészült a Süsü újabb részeivel.

Pom-pom

Csukás István pályája akkor kapott újabb lendületet, amikor Sajdik Ferenccel kezdett együtt dolgozni, miután az utóbbi különös állatfiguráit akarta megmozgatni a stúdió, és ehhez kérték fel egy író közreműködését. A Ludas Matyi karikaturistájával alkotott szerzőpáros első és legsikeresebb együttműködése a Pom-pom meséi könyv, majd rajzfilmsorozat volt, mely két évadban került a televízióba a nyolcvanas évek elején, a sok népszerű animációs filmet jegyző Dargay Attila rendezésében.

A mesében szereplő szürreális, semmihez sem hasonlítható figurák gyakorlatilag önálló univerzumot jelentettek, és tényleg innen kerültek ki Csukás legnépszerűbb alakjai közül is páran: mindenekelőtt a csokoládéőrült „dagadt madár”, Gombóc Artúr, akit az író bevallottan magáról mintázott: „A figuráimban sok van belőlem, hiszen ettől élnek. Gombóc Artúr egyik nagy bánata, hogy nem tud lefogyni. Reménytelen harc” – mondta Csukás négy éve az Origónak, hozzátéve, hogy az ő esetében a vörösbor játszotta a csokoládé szerepét. De ott volt még a Radírpók, a Madárvédő Golyókapkodó, Festéktüsszentő Hapci Benő, Órarugógerincű Felpattanó vagy a Vastalpú Cölöpverő és a többiek, akiknek történeteivel a főszereplő Pom-pom szórakoztatja a másik főszereplőt, az iskolába induló Picurt (a könyvben a kislány neve egyébként Bogyó), és ők túlzás nélkül a legemlékezetesebb magyar mesealakok közé tartoznak.

A nagy ho-ho-horgász

A Csukás-Sajdik szerzőpáros másik népszerű munkája A nagy ho-ho-horgász volt, akit Pom-pom után ismerhettek meg a gyerekek. A kétbalkezes horgász (Balázs Péter hangján szólalt meg) és segítője, Főkukac (Mikó István) szintén gyorsan népszerű lett, pedig, ha hinni lehet az írónak, valahogy így született meg az ötlet, hogy Bálint Ágnes, a gyermekosztályon dolgozó dramaturg kérte, írjon valami újat a Pom-pom után: „De mit? – kérdeztem. Mit, mit?… Mondjál egy címet. Hohoho, ez nem olyan könnyű. Várj csak, Hohohó, a horgász, a Nagy ho-ho-ho-horgász. Valahogy így történt” – mondta a Magyar Horgász folyóiratnak, ahol elnézést is kért, ha esetleg megbántotta volna a figurával az érzékeny horgászokat:

„Kiagyaltam a kétbalkezes, halat soha nem fogó, kicsit mafla, ügyetlen, de mégis rokonszenves figurát. És most nagyon örülök, hogy beszélhetek róla, mert eszem ágában sem volt ezzel a horgászokat bántani. Aki végignézte a sorozatot, észlelhette, hogy a nagy ho-ho-ho-horgász gyengeségei nem kimondottan a horgászokéi, hanem általában emberi gyengeségek” – mondta Csukás István. Nehéz elhinni, hogy bárki is komolyan megbántódott volna ezen a kedves humorral megrajzolt figurán, amely rendkívül népszerű lett, és ezt mi sem bizonyíthatná jobban, minthogy Főkukaccal Kolodko Mihálynak köszönhetően a Bem rakparton is találkozhatunk szobor formájában.

Csukás István ezt követően is még évtizedekig írt a legfiatalabb korosztály legnagyobb örömére, és amikor nyolcvanadik születésnapján a már idézett interjúban arról kérdezték, hogy viszonyul a halálhoz, így válaszolt:

Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, öröklétem. (…) Engem igazából csak az élet érdekel. Amíg élek, addig minden érdekes. Persze a világról semmit nem tudunk valójában. Hiába próbálom megfeszíteni azt a nem kevés képzeletemet, mégsem tudom elképzelni a végtelent. De nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz az élet után.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

https://24.hu/kultura/2020/02/24/oriza-triznyaktol-kezdve-gomboc-arturon-at-a-fokukacig-csukas-istvan-legkedveltebb-muvei-es-figurai/

Meghalt Csukás István

83 éves korában elhunyt Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író – jelentette be az Újszínház a Facebook-oldalán.

Neki köszönhetjük többek között a Süsü, a sárkányt, a Mirr-Murr kandúr kalandjait, a Pom Pom meséit és a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Csukás István Kisújszálláson született 1936. április 2-án, itt járta ki az elemi iskolát is. Tizenhárom éves korában jelentkezett a békéstarhosi zeneiskolába, ahol hegedűművésznek készült. Az iskola ugyan meghatározó élmény volt a számára, de végül érettségi után elfordult a zenétől. A jogi egyetemre jelentkezett, majd átment a bölcsészkarra. Tanulmányait nem fejezte be.

Későn tudta meg, hogy egy napon született Hans Christian Andersennel, de attól kezdve állandóan hencegett vele – mondta másfél évvel ezelőtt a Könyvesblognak. Úgy gondolta, a magyar gyerekirodalommal szemben jellemző a lekezelés, pedig mint fogalmazott:

Mindenkinek kincsesbánya a gyerekkora, csak nagyon sokan elfelejtik a visszavezető utat.

Csukás István a hatvanas évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyerekirodalom felé. A 75. születésnapja alkalmából az MTI-nek arról beszélt: nagyon sokat köszönhet a gyerekirodalomnak, hiszen általa ismert meg különféle műfajokat, vagy például a filmet, hangjátékot. „A meseírás frissen tart. Össze kell szednem magam, hiszen a gyerekek végtelen képzelőerejével kell versenyeznem” – mondta.

Amikor az MTI kedvenc figuráiról kérdezte, Csukás István Pom Pomot említette. „Persze ő is képzelt lény, akárcsak Radírpók vagy Festéktüsszentő Hapci Benő. A Pom Pom meséi azért a kedvencem, mert végre egy olyan történetet írtam, amelynek nem egy kisfiú, hanem egy kislány a főszereplője, aki nagyon lassan megy iskolába, és közben mindenfélét képzel”.

Csukás István a Best magazinnak tavaly azt mondta: rendületlenül hisz a gyerekekben.

Ők még tiszták, számukra minden lehetséges, ők maguk az újrakezdés ígérete, az emberiség jutalma. […] Náluk még van áramlás a lelkek között. Épp ezért, amikor elkezdtem nekik írni, elhatároztam, hogy csak vidámat vetek papírra, és annyi örömöt gyömöszölök a tökfejekbe, amennyi csak beléjük fér, hogy kibírják 100 éves korukig. Szerencsés ember vagyok, hogy abból élhetek, amit szeretek csinálni, emiatt már pusztán abban is örömöm telik, hogy még lélegzem. Bár az öröm egy olyan dolog, amit lehet erőltetni is. Megfigyeltem, hogy a rosszkedvet kis erőfeszítéssel át lehet billenteni jóvá.

https://hvg.hu/elet/20200224_Meghalt_Csukas_Istvan01

Tudni kell, hogy mennyit bír a gyerek lelke

Süsü és Pompom írója ma is kívülről tudja a Svejket, rengeteget olvas, imádja a krimit. Bevallotta, nehéz volt neki először Pesten, de még annál is nehezebb volt elengednie a gyerekkort. Ezért is nyúl vissza ahhoz az élményanyaghoz mindig: előbb megtalálta önmagát a gyerekirodalomban, majd saját kedvére átalakította. Csukás István április 2-án volt 75 éves.

Csukás Istvánrról soha nem készült még fotó, amin ne mosolygott volna. Kevés emberről lehet elmondani, de a 75 éves íróra nagyon igaz, hogy nélküle Magyarország ma nem lenne ugyanaz a hely. Ő találta ki és írta meg a Mirr-murr, Süsü, a Nagy ho-ho-ho-horgász, Sebaj Tóbiás, Pompom, Gombóc Artúr kalandjait. Kis túlzással a Bibliánál is népszerűbb és olvasottabb. Csukás István szerint azonban mindig magunk elé kell nézni, mert a jövő itt áll előttünk. "És ekkora" – mutat úgy 120 centiméter magasra.

Egy könyvesboltos ismerősöm mesélte, hogy elképesztő mennyiségű könyvet, főleg krimit szokott venni náluk.

Fotók: Huszti István
Fotók: Huszti István

Az olvasási mániám miatt van. Hétéves koromban már tudtam olvasni, nem tudom, most miért nem tanulnak meg a gyerekek. Amikor a betűket megismertem, más ember lettem. Nincs nagyobb csoda, mint amikor a fehér lapokon megelevenednek a betűk, és beindul az ember képzeletmozija. Az olvasással mozgatni és csiszolni tudja az ember az agyát. Ma is szemfájdulásig olvasok, pihentet, szórakoztat. Így gyakorlok, ahogy Mozartot például billentyűkkel felfestett gyúródeszkán gyakoroltatta az apja. Valami ilyesmi történik, amikor olvasok. Nem válogatok, de a krimit nagyon szeretem.

Mik a kedvencei?

Kedvenc szerzőimet és könyveimet évente újraolvasom. Tersánszky, Tömörkény, Móricz, Krúdy a kedvenceim. A Kakuk Marcit, az Ábelt szeretem a legjobban, és még mindig tudom, hogy kezdődik a Svejk.

Hogy kezdődik?

"Hát megölték a Ferdinándot – mondta a takarítónő Svejk úrnak, aki évekkel azelőtt búcsút vett a katonaságtól". Változatlanul élvezem ezeket olvasni. A görög színházban is pontosan ismerték a szöveget a nézők, mégis elmentek sokadszorra is ugyanarra a darabra az élményért. Ezért örülök, hogy vannak gyerekek, akik ötödször nézik meg színházban a Süsüt.

Hegedűlni tanult, de végül író lett. Mi miatt döntött így?

Először hegedűlni tanultam, és jó volt, hogy ezzel telt a kamaszkorom, mert kitölti a gyerek lelkét. Késő kamaszkoromban megjelent az első versem, akkor úgy éreztem, el kell szakadnom a zenétől. A zeneakadémia helyett a jogi egyetemre mentem, ami teljes elmebaj volt, nem is jártam sokáig. A zene teljesen átitatja az embert, olyan meg nincs, hogy az ember két- vagy háromféle művész. Vagy festő, vagy költő vagy zeneszerző leszek. Elszakadni soha nem tudtam a zenétől teljesen: Weöres Sándorral a kezdetekben együtt írtunk szöveget Kodály Zoltán zenéire.

Az első verseskötetei alapján két meghatározó sokk érte az életében: az, hogy felköltözött Budapestre, és hogy felnőtt.

A költőnek saját élményei adják az anyagot. A költőnek nem kell sokat tudnia a világról, saját magáról kell minél többet tudnia, ezért lehet valaki fiatalon is zseniális költő, mint például Arthur Rimbaud. Prózát negyvenévesen lehet írni, amikor az ember már valamit tud a világról. Az én két nagy élményem egy volt: a gyerekkorral otthagytam a tájat is. Elszakadtam a tájtól és a gyerekkortól is. Új világba csöppentem, ami egy fiatalember számára óriási. Az első verseskötetem elég gyorsan megjelent, már 20 évesen szerződésem volt a Magvetőnél. Az akkori kiadói politika miatt egy fiatalembernek két-három évente lehetett megjelentetnie könyveket, én meg évente írtam kettőt-hármat.

Hogy került kapcsolatba a gyerekirodalommal?

A gyerekirodalomba már viszonylag ismert fiatal költőként kerültem bele. Ugyanolyan a gyerekirodalom, mint a felnőtt, csak egy kis különbség van: tudni kell, hogy a gyerek lelke, ami végtelen befogadóképességű, mennyit bír el. De ez nem érdekes, a lényeg, hogy a gyerekeknek is irodalmat, világlátást és katarzist kell adni.

Akkor még más megítélése volt a gyerekirodalomnak, óriási példányszámokkal és népszerűséggel járt. Ma kisebb példányszámok vannak, és a könyvek keresik az olvasóikat.

A gyerekkönyvek akkor százezer darab felett jelentek meg, a filmeket millióan látták, manapság alibi kiadások vannak néhány ezer példányszámmal, amik nem jutnak el a gyerekekhez, pedig azért most is kétmillióan vannak. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora. A Keménykalap és krumpliorrba Bagamérit a kisújszállási fagylaltosról mintáztam, így is hívták. Nagy kár, hogy kevesen utaznak vissza a gyerekkoruk emlékeihez. A gyerekkorban hódítjuk meg a világot, és a gyerekévek alatt minden korszakunkban mást tudunk felfogni. Ezért baj, hogy nincs elég könyv a 10 éveseknek, a 13 évesek pedig már végképp nem tudnak mit olvasni. A gyerekek kezét 7-8 éves korukban elengedjük. Pedig ez nem pénz, csak odafigyelés kérdése lenne.

A hatvanas évektől sokszor száműzték a nem támogatott írókat a gyerekirodalomba, mint Nemes-Nagy Ágnest, Kormos Istvánt vagy Weöres Sándort.

Amikor kitört nálunk ez a szörnyűség, amit szocialista realizmusnak neveznek, de valójában propagandairodalom volt, akkor az élő magyar irodalom javát a gyerekirodalomba tessékelték. Hosszú a névsor, Tersánszkytól Mándyn át Nemes Nagy Ágnesig mindenki írt, Illyés Gyula népmesegyűjteményt állított össze. Nem adták ki a könyveiket, gyalázatos kritikákat írtak a műveikről. A cseheknél ez úgy zajlott le, hogy a krimi felé fordultak az írók. Mondanom sem kell, a gyerekek jártak jobban nálunk. Nagyon erős a gyerekirodalmunk, de ma sem kapta meg a méltó helyét.

Önnek voltak összetűzései a kultúrpolitikával?

Nagyon fiatal voltam, és hamar menedéket leltem a Móránál. Valamiből élnem kellett, bent akartam maradni az irodalomban, írással foglalkoztam. Csomó fontos dolog történt, de mivel önmagától elrohadt az a rendszer, ezért nem is kell most felidézni. Nem volt annyi káderük, hogy minden gyerekműsort cenzúrázzanak, ránk kevesebb figyelem jutott, szerencsénk volt, mert viszonylag szabadon írhattunk, nem volt pártos gyerekirodalom. Pedig amúgy egy önálló gondolat nem volt itthon, mindent a Szovjetunióból hoztak. Az egész szörnyűség négy-öt évig tartott, nem évtizedekig. A szörnyű ideológus Révai Miklóshoz képest Aczél György sokkal liberálisabb volt, nyitogattuk külföld felé az ajtót és az ablakot. A művészettel egyik diktátor sem tudott mit kezdeni: festő, zeneszerző, író és költő mindig lesz.

https://index.hu/kultur/2011/04/24/csukas_75/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr215489976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.