He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Ha a múzeumot költöztetik a kormánynak is Debrecenbe kell mennie?

2020.02.01. 04:29 guma

Gróf Széchényi Ferenc Johann Ender festményén 1823-ból Gróf Széchényi Ferenc Johann Ender festményén 1823-ból Fotó: Johann Ender / Wikipedia

A kormány vagy Debrecenbe költözik, vagy megtagadja Széchényi Ferencet

A kormány pár hete egy titkos határozattal úgy döntött, hogy a Természettudományi Múzeumot Debrecenbe telepíti át. A határozat szövegét még a múzeum igazgatójának sem mutatták meg, de úgy tudni, az áll benne, hogy az intézménynek 2020 végéig el kell hagynia a Ludovika téri épületet, és tíz éven belül Debrecenbe kell költöznie.

Kapcsolódó

A kormány titokban döntötte el, még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot

A kormány titokban döntötte el, még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot

Irány Debrecen! A határozatot a főigazgatóval is csak szóban közölték. Az alkalmazottak szinte mind el fogják veszíteni az állásukat.

A költözés mellett és ellen szóló érveket már 2018-ban összeszedtük, amikor az ötlet először felmerült. Kiderült, hogy évekig tart becsomagolni, nagyon kockázatos és pokoli drága mozgatni a múzeum tízmilliós gyűjteményét.

Kimaradt viszont egy fontos körülmény, amihez kicsit ismerni kell a múzeum múltját.

A Természettudományi Múzeum 1949-ben vált ki a Magyar Nemzeti Múzeumból. A múzeumot (a kor fogalma szerint a magyar nemzeti könyvtárat) 1802-ben gróf Széchényi Ferenc (Széchenyi István édesapja) alapította, amikor gigantikus könyv- és iratgyűjteményét a magyar nemzetnek adományozta, hogy nyilvános gyűjteményként az bárki számára hozzáférhető legyen. A természettudományi részleget egyébként Festetics Julianna (Széchényi felesége) ásványkollekciója alapozta meg.

A felajánlást az ország nevében I. Ferenc király fogadta el (ezután kerülhetett csak sor az új intézmény felállításával, elhelyezésével, személyzetével kapcsolatos döntések meghozatalára). Az uralkodó által kiadott 1802-es alapító oklevélben tételesen fel vannak sorolva a gróf feltételei. És ezek között van egy, ami most hirtelen nagyon izgalmasnak tűnik.

Széchényi ugyanis egyebek mellett kikötötte, hogy

ez az országos múzeum mindig ugyanazon a helyen maradjon, ahol az irányító országos kormányszerv székhelyét tartja.

A kukacoskodók kedvéért íme a vonatkozó eredeti latin szövegrész: „Musaeum isthoc Regni eo semper in Loco consistere debeat ubi ipsum Dirigens Dicasterium Regni Sedem obtinuerit.

Vagyis a kormány – hacsak az elkövetkező tíz évben nem tervezi a székhelyét Debrecenbe áthelyezni – a Természettudományi Múzeum odaköltöztetésével szembemegy a könyvtár- és múzeumalapító Széchényi gróf akaratával. Az ügyben írtunk az Emberi Erőforrások Minisztériumának, ha válaszolnak, a cikket kiegészítjük.

Kiegészítés:

Egy olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy Széchényi feltételét már a múzeum létrehozásakor se tartották egészen tiszteletben: míg a helytartótanács és a kormányhatóság Budán székelt, a gyűjtemény első részeit pesti épületekben helyezték el. Azt nem tudjuk, hogy a gróf tiltakozott volna ez ellen, de módja lett volna rá, mivel 1820-ig élt (ősszel lesz 200 éve, hogy meghalt). A kor viszonyainak ismeretében a korlátozással feltehetőleg azt akarta megakadályozni, hogy a gyűjteményt valamilyen ürüggyel később Bécsbe helyezzék át.

(Gróf Széchényi Ferenc feltételéről Majtényi László posztjában olvastunk először, az alapító okirat pontos szövegét itt találtuk meg.)

https://index.hu/techtud/2020/01/29/termeszettudomanyi_muzeum_koltozes_szechenyi_ferenc_feltetel/

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3815446060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása