He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Kilépni au EU-ból a V4-nek?

2019.12.22. 07:14 guma

Bayer Zsolt lépjen ki az Európai Unióból!

Az ötös számú fideszes tagkönyv tulajdonosa a Bayer show-legutóbbi adásában vezette elő azt az emelkedett gondolatot, hogy Olaszország és a visegrádi négyek államai élükön Magyarországgal szintén kilépnek az Európai Unióból, és akkor lesz egy 200 milliós piac, aminek már van súlya, azzal már lehet valamit kezdeni. „Hát van csodálatosabb és bölcsebb az angolnál, hogy ezt az ótvar rohadványt ott hagyják?” – tette fel a költői kérdést Bayer.

Hogy Bayer egyeztetett-e Orbán Viktor nevű barátjával és főnökével, nem tudni. Orbán számos alkalommal elmondta, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van. Igaz, nála nem az számít, amit mond, hanem az, amit tesz. Márpedig a miniszterelnök, amint azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, úgy van az Európai Unióval, mint az egyszeri hülyegyerek a búgócsigával: ha nem érti, hogyan működik, elrontja.

Bayer egyébként könnyen úgy járhat, mint az a hadvezér, aki túlságosan a seregei előtt menetel, és egy eltévedt baráti golyóbis merő véletlenségből seggbe lövi. Mielőtt ugyanis a visegrádi négyek, vagy éppen az olaszok nevében nyilatkozik, érdemes volna tájékozódnia, hogy azok vevők lennének-e erre az országaik érdekei ellen való ostobaságra. Feltehetőleg nem.

Az Európai Unióval mindenkinek sok baja van, de ez a szervezet is olyan, mint a demokrácia: nagyon messze van a tökéletességtől, de jobbat még nem talált ki senki. És akkor a legfontosabbról még nem beszéltünk. Bayer úgy tesz, mint aki nem tudja, hogy miként annak idején a belépéshez, az esetleges kilépéshez is népszavazás szükséges. Márpedig jelen állás szerint a magyarok az uniós tagállamok polgárai közül az EU legnagyobb hívei.

Ezen persze lehet változtatni. Át lehet mosni az agyakat, de ehhez el kell felejteni a migránsokat és Soros Györgyöt, s helyettük az Európai Uniót kinevezni elsőszámú közellenséggé. Nem szeretnénk tippeket adni, de ha Bayer ki akarja léptetni Magyarországot az EU-ból, akkor a Fidesz erre szakosodott kommunikátorainak már legkésőbb holnap reggel 8 órakor hozzá kellene kezdeniük az agymosáshoz. El kellene magyarázniuk a magyar polgároknak, hogy az EU miatt nem lehet tisztességesen emelni a nyugdíjakat, miattuk nem születik elég magyar gyerek, mert ha az EU idejön és elveszi a magyarok munkáját, akkor nem tiszteli a kultúránkat és a törvényeinket. Az EU ás alagutat Csikériánál és Ásotthalomnál, ő dönti be a forintot, hogy minden megdráguljon, miatta magas a korrupció, hosszúak a várólisták, botrányos az oktatás.

Ezt kellene beadni a magyaroknak, ami persze nem megoldhatatlan, de igen költséges, ráadásul hosszan tartó folyamat. Kérdés, hogyha az EU elleni uszításra kénytelen milliárdokat költeni a kormány, marad-e elég pénz stadionokra, kisvasútra, és azokra a látványberuházásokra, amelyekből elegendő mennyiségű pénzt el lehet lopni.

Bayer szerint, ha sikerülne megszabadulnunk ettől az ótvar rohadványtól, akkor kiegyezhetnénk az oroszokkal, és nagyon jó üzleteket köthetnénk velük. Ez az opció azonban jelenleg nem túlságosan vonzó a magyar lakosság számára, mert egyáltalán nem lelkesíti őket, hogy megint kötelező lesz szeretniük az oroszokat, csatoltan a törököket, a kínaiakat.

Az ellen persze nem volna kifogásunk, hogy Bayer lépjen ki az EU-ból. Vigye magával a cimboráit, Kövér házmestert, a mostanság köddé vált Rogánt és mindenekelőtt örök és megbonthatatlan barátját, Orbán Viktort.

Drukkolunk nekik, hogy boldogan éljenek valamelyik baráti diktatúrában.

https://hirklikk.hu/kozelet/bayer-zsolt-lepjen-ki-az-europai-uniobol/358230/

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr5515362072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 17:30:31

Nálam az abszurd humor nyerő, szívesen nevetek is a visszafogott bézsolti "KariGeri visszafogott pofáján", de ezek (tudom hogy nyelvtanilag az "ők" lenne a helyes, nem az "ezek", de hát ezek ilyenek:-)) és ezt komolyan is gondolják! :-(

Guma kedves! Te blogod, meg minden, de miért kell itt is közéletet szennyezni? :-(

Mondjuk csak eddig hallgattam, visszafogottságból nekem ennyi erre az évre már pont elég is volt. :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 18:07:28

@taga20: 12o csellista? Ez most komoly? Zene? Ahogy hallgatom annyira nem is. :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 18:38:22

@taga20: A cigányzenéről a kedvencem, amikor a lagziban a cigány hegedál, de persze úgy óránként tart 5 perc szünetet. Szünetben megy hozzá az örömapa, kérdőn. Na mi az cigány? Nem zenél? Nem zenél?

Mire a muzsikus. Nemzenék én instállom alássan, de hát nincs kivel. :-)

Ha már szóba hoztad, legyen. :-)

www.youtube.com/watch?v=tFdYStQjFpE

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 20:06:16

@taga20: Miért? Nálatok Érden nem esik? Mert itt mifelénk most jól esik. :-)

Úgy hallgassa j az eső suhanását :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.23. 12:30:12

Köszönöm @taga20: :-) Neked is áldottat és békéset kívánok. :-)

Esőd lesz ma is, vagy már van is. :-)
süti beállítások módosítása