He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

december 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Válogatás a Zóna jegyzeteiből

2019.11.18. 04:32 guma

Szele Tamás: Maszkirovka Magyarországon

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy most valahol egy kis kozák minden írásunk után iszik szto gram vodkát és már kezdi magát remekül érezni, csak be ne jöjjön az atamán a központba, mert akkor lesz nemulass. És ez úton is szeretném jelezni az FSZB munkatársainak, mennyire megtisztelő, hogy idei kiképzőprogramjukat kis hazánkban tartják.

 Ugye, itt vannak ezek a lehallgatások. Lehet Watergate-et emlegetni, felháborodni, de hát az a nagy büdös igazság, hogy aki elég időt húzott le a sajtószakmában, tudja: mindig is lehallgattak mindenkit, akit akár csak érintőlegesen is fontosnak tartottak, most is lehallgatnak és a jövőben sem várható más. Felőlem tegyék, ugyanis amivel én foglalkozom, az legkésőbb másnap úgyis megjelenik az újságban, nincs értelme nagyon kutakodni a szolgálatoknak: tessék olvasni a napi sajtót és kész is vannak a munkával. Persze az zavaró, mikor a telefon visszajátszik pár percet a beszélgetésből, de ezt tudjuk be annak, hogy egyrészt kissé amatőröket alkalmaznak a Cégeknél, másrészt legalább érzi az ember a törődést, a gondoskodást, figyelmet – ad ez egy tartást, kérem.

Az, hogy Karácsony Gergely pár beszélgetését lehallgatták, nem is csoda, írtam már, hogy a Fehér Házban még lóversenytippeket sem beszélünk meg, mert amilyen amatőrök dolgoznak a helyi rezidentúrán, megjátsszák és lőttek a hármas befutónak. Nyugodjunk bele: mindenről készül felvétel, leirat, a vécépapír is azért kétrétegű, mert a másodpéldány megy a dossziéba.

Az a nem mindegy ebben a Nagy Játékban, hogy ki hallgat le és miért.

Meg az, hogy utána mire használja a felvételt.

Ugye, a Karácsony-szalag egy összevágott kompromat, hogy a helyzethez illőn kissé oroszosan fogalmazzak, a nagy maszkirovka része, és nem, nem az a célja, hogy az MSZP-t kompromittálja. Az a célja, hogy növelje a zűrzavart. Ha használni akarták volna, a büdös életben nem kerül nyilvánosságra. De nem használni akarták: azért került ki, hogy zavarja a vizet.

No, most, hogy a dolgok szimmetrikusak legyenek, megvan a párja.

Történt pedig tegnap, hogy az Egri Ügyek birtokába került egy titokban rögzített hangfelvétel, ami a 2018-as, a Fidesz számára újabb kétharmados sikert hozó országgyűlési választások után készült. És hát valóban meglepő dolgok hangzanak el ezen a felvételen. Idézzünk pár gondolatot.

„Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!”

– mondja a szalagon Oroján Sándor, az egri Fidesz-szervezet ügyvezető alelnöke, egyben Nyitrai Zsolt fideszes parlamenti képviselő bizalmasa, aki október 13-án önkormányzati képviselőjelöltként indul Egerben.

Shocking, válaszolná a mindannyiunkban lakó széplélek kékharisnya, csak éppen közbeszól a kisörödög: miért, mit tetszettek várni? Fehér ruhás szüzeket és a város kulcsait, utána balettelőadást? Ez egy ilyen játék, politikának hívják, már tíz éve ezek a szabályok benne. Menjünk tovább, elvtársak.

„Tehát mi ezt így látjuk, és nyilván nem tartjuk szerencsésnek, ha az egyik fronton valamely személy küzd a rendszer ellen, kard ki kard, a másik fronton pedig próbál lojális lenni, megfelelni és végezni a munkáját.

Nem hiszünk abban, hogy egy embernek lehet két személyisége, az egyik pozitív, a másik negatív. Ahol ennyire nyíltan beleáll valaki a konfliktusba, ott nekem az látszik, hogy az nyilván máshol sem tud jó, megfelelő munkát végezni. És hát azt szeretnénk elérni itt, minél hamarabb, záros határidővel, hogy váljunk meg más fronton is ettől az embertől, aki egyébként Tiszafüreden nagy problémákat okoz, biztos láttátok már az újságcikkeket, Index satöbbi.”

Ez sem újdonság: Kreón óta tudjuk, hogy a zsarnoki rendszerek képtelenek felfogni bármilyen gondolatot, ami rajtuk kívül, mintegy tőlük függetlenül jön létre, agressziónak tekintik, támadásnak és csak a feltétlen engedelmességet, önfeladást fogadják el. Nincsen ebben semmi újság, nem új ez a Nap alatt, ahogy a Prédikátor mondaná. No, még mit mond a bölcs mufti?

„Abban a pillanatban, hogy nem politizál, a politikai térből kivonul, abban a pillanatban nyugodtan lépjen bátran, amit akar, de abban a pillanatban, ha egy politikusról beszélünk, aki politizál a rendszerrel szemben, a rendszer bármely tagjával szemben, azt kell, hogy mondjuk, hogy ne egyen a másik oldalon. Mert ezen a fronton mi etetjük az embert.”

Jól van, uram, de mondjon már egy területet Hunniában, ami nem része a politikai térnek? Én rövidesen tervezem, hogy leszaladok némi ebédért, még az is politika, hogy a kínaitól veszem-e vagy a magyaros kifőzdéből (mondjuk egyik nap ettől, másik nap attól szoktam, mert szeretem a változatosságot). Hanem tetszik látni: így jár, aki sipistákkal ül le kártyázni. Egyszer csak kiderül, hogy haramiák és nem etetik tovább, ha nem engedelmeskedik.

„Tehát ez ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és a kiterjesztése a teljes országra. Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni. Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel egyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál. Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenséggé válik.”

Oroján úr, mikor tetszett utoljára beszélni a boldogult Kádár elvtárssal? Okos ember volt, ezt akár még ő is mondhatta volna: „aki nincs ellenünk, az velünk van”, tetszik emlékezni? És mondja, milyen rangban méltóztatott leszerelni a Munkásőrségtől? Milyen kár, hogy csak 1985-ben született, így még altiszti rangot sem érhetett el négyéves korára.

De nem az a cél, hogy Oroján mester biográfiáját elemezzem, nemtelen dolog is volna. Itt akármilyen felháborító dolgokat is olvasunk, voltaképpen nem tudunk meg semmi újat. Olyan ez a felvétel, mint szegény Mata Hari jelentései a német hírszerzésnek, ugyanis a jobb sorsra érdemes táncosnő kémnek tökéletesen alkalmatlan volt, és afféléket jelentett, miszerint a francia hadsereg puskáihoz jár szurony is… mikor lebukott, sokat vitatkoztak azon is, el lehet-e ilyen baromságok miatt ítélni, aztán mégis kivégezték. Azt eddig is tudtuk, hogy ezt a rendszert nem az Angolkisasszonyok és nem is az Üdvhadsereg működteti, az Origo nem Szívújság, szóval nincs értelme most nagyon felháborodni, ott vagyunk, ahonnét elindultunk.

A kérdés nem is ez.

A kérdés az, hogy:

Ez a felvétel miért került nyilvánosságra?

Mi célja van ennek?

Kinek hasznos?

És erre csak egy válasz létezik. Az pediglen, hogy a Karácsony-beszélgetéssel alaposan felkavart iszapos vízbe most a mocsári tó másik oldaláról is belevágtak egy szép nagy követ, valószínűleg nem a magyar szolgálatok.

Nekik ugyanis nem lenne érdekük kavarni a sarat.

Ezzel szemben az FSZB-nek nagyon is bevallott politikája a zavarkeltés az ütközőországokban, és a káosz minden áron való fenntartása. Értsük meg: Moszkva nem elfoglalni akar minket vagy másokat, mert mire lennénk jó nekik? Semmire. Moszkva káoszt akar a határai mentén, bizonytalanságot és nagyon erős befolyást a papíron független kormányokban.

Tehát akkor honnét „szivároghatott ki” ez a felvétel is, meg a többi is?

Igen, a Dzerzsinszkij térről, a Vas Féliksz Edmundovics szobrának tövéből, egyenesen onnan.

Miért szivárgott ki?

Hogy nekünk legyen mivel foglalkozni és rágjuk idegességünkben a küszöböt.

Rágjuk?

Rágjuk bizony.

Van oka a vigalomra a kis kozáknak a reakcióink láttán?

Van bizony, bátyuskáim, csak attól félek, nehogy alkoholmérgezést kapjon.

Mit teszünk most mi?

Pont azt, amit várnak tőlünk.

Manipulálnak minket?

Méghozzá mesterien.

Kérem, lehet folytatni az álnaiv szörnyülködést a fentebb ismertetettek fényében.

Jó szórakozást hozzá.

Szele Tamás

http://www.zonaporkolt.com/jegyzet/szele-tamas-maszkirovka-magyarorszagon/

Sas István: Régi szép kudarcok

A magyar labdarúgó válogatott újabb vereségei miatt megint eszembe jutottak a régi szép kudarcok. Azok a kudarcok, amiket akkor elkeserítő sorscsapásként éltünk meg, de ma már ünnepelnénk, ha a magyar foci ugyanott tartana. Ráadásul ez ma már nem csak a focira igaz, hanem például a politikára is.

 

Annak idején sokkolt a mexikói vb-n elszenvedett 6-0-ás vereség a szovjet csapattól, úgy gondoltam, hogy ezt soha nem is tudom majd megbocsátani a válogatottnak. Ma viszont visszasírom azokat az időket, amikor természetes volt, hogy a magyar csapat kijut a világbajnokságra. Ma örülnénk, ha ott lennénk a vb-n, még akkor is, ha egy súlyos vereség miatt nem jutunk tovább a nyolcaddöntőbe. Azt meg ma tömegek ünnepelnék a Körúton, ha a válogatott simán kijutna a világbajnokságra, az európai selejtező csoportban sorozatos győzelmeket aratva és még Hollandiát (!) is megelőzve.

Még régebbi szép kudarc az esélyes aranycsapat 1954-es világbajnoki ezüstérme, vagyis az, hogy Puskásék “csak” “ezüstcsapat” lettek. A németektől a döntőben elszenvedett vereséget a mai napig nem tudta megemészteni a közvélemény, annak idején pedig akkora volt a felháborodás, hogy a csapat nem is mert rendesen hazavonatozni Budapestig, trükközniük kellett, hogy elkerülhessék a felháborodott és veszélyes embereket. Azt viszont ugye nem kell magyarázni, ma mekkora örömöt és milyen ünneplést generálna egy ezüstérem.

A magyar foci helyzetét jól illusztrálja, hogy amikor egy barátommal fociztunk egy parkban és ő nem talált be az üres kapuba, azzal cukkoltam, hogy: “Mi vagy te? Magyar válogatott?” A “közönség” meg nem tiltakozott, hanem röhögött…

A politikában is visszasírhatjuk a régi szép kudarcokat

A rendszerváltás után szinte mindegyik kormány követett el olyan durva hibákat, amik nagyon felháborítottak. (Az egyetlen kivétel a rövid ideig regnáló Bajnai-kormány volt, amely kifejezetten jól látta el legfontosabb feladatát, a gazdasági válság kezelését. Persze más ügyekben ők is hibáztak, például rosszul kommunikáltak.) Szóval sorra halmoztuk a kudarcokat, most azonban már ott tartunk, hogy azokat is visszasírjuk. Miért is? Azért, mert – mint azt már többször kifejtettem – egészen más dolog rosszul kormányozni a demokrácia keretei között, vagy ügyesen lebontani a demokráciát, mint azt a mai kormány teszi.

A helyzet azonban lassan ennél is rosszabb, mert már a rendszerváltás előtti kudarcok egy részét is visszasírhatjuk. A hatvanas évek közepétől ugyanis mi voltunk a legvidámabb barakk, mert a szovjet parancsuralom alatt álló régión belül nálunk volt a legjobb élni. Most meg már nálunk a legrosszabb a helyzet a régióban, a régebben irigykedő szomszédaink sorra lehagytak minket például életszínvonalban.

Kapcsolódó: Magyarország qurva jól teljesít – a lejtmenetben!

http://www.zonaporkolt.com/jegyzet/sas-istvan-regi-szep-kudarcok/

Konok Péter: Sámánének

Élt egy sámán Sámánföldön. Persze, a világon mindenfelé élnek sámánok, táltosok, csodatévő garabonciások, kártyavetők, kormányszóvivők, kurultájjellegű polisztirolvitézek, meg mindenféle izgő-mozgó füllentőemberek, de nekik mind van bankszámlaszámuk, tévéműsoruk, YouTube-csatornájuk, emeltdíjas telefonszámuk, kormányzati hátszelük, vagy alkalmatos közmédiájuk, ennek a sámánnak meg nem volt. Csak egy egyszerű sámán volt, de igazi, amennyire csak egy sámán igazi lehet. Dobot vert, ráolvasásokat dúdolt, hallucinogén gombákat gyűjtött, gyanús gazokat vetett a parázsra, és más effélék.

 

Elvolt azért, Sámánföldön sámánkodni éppoly elfogadott és bevett dolognak számított, mint a civilizált világban egy szentáldozás, egy ereklyéket hurcoló körmenet, vagy az egyházi adómentesség.

Egyszer ez a sámán nekidühödött.

Békés sámán volt amúgy, világában egyensúlyban álltak a dolgok, és ha kibillentek, ő tíz tojásért, vagy két tyúkért, vagy száz rubelért helyrebillentette azokat. A tojást megfőzte, a tyúkot megsütötte, a rubelből vodkát vett, kifizette a villanyszámlát, és néha kicserélte az okostelefonját is, ha a régin már nagyon szaggattak a sámános (és más felnőtteknek szóló) videók. De az, amit a Birodalom fővárosában látott – Sámánföld is e Birodalom félreeső szeglete volt – egyre inkább felbosszantotta. Meg az is, amit Sámánföldön látott. Háborúk, fegyverkezés, elnyomás, korrupció, szegénység, hazugság – nem szép dolgok ezek, gondolta a sámán, ráadásul hiába lett egyre több a helyrebillenteni-való, a nénék egyre kevesebb tojást, tyúkot hoztak, és a bátyók egyre kevesebb rubelt. Nekik is egyre kevesebb volt, ami tojás meg tyúk volt, azokat meg megmérgezték a vegyikombinátok és atomhulladék-tárolók, amiket a Birodalom előszeretettel telepített az olyan hátsóudvaraiba, mint Sámánföld, ami rubel volt, egyre kevesebb vodkát és villanyt és internetet ért.

„Na – veselkedett neki a sámán –, itt komolyabb helyrebillentésre van szükség!”. Megalkudott hát a szellemekkel – akikkel többnyire egyoldalú beszélőviszonyban állt, bár ha elég gombát talált, kifejezetten jól eldumáltak -, hogy elmegy a távoli Moszkvába, a Birodalom fővárosába. Nyolcezer kilométer, nem kevés, de nem is sok. A sámánok, hipp-hopp, nagyobb utakat is bejárnak a lét síkjai között, ez amolyan munkaköri kötelességük. És ha majd odaér, megbukik a diktátor is, meg az egész rendszere – ezt ígérték a szellemek, akik nem szoktak segget csinálni a szájukból.

Nevettek Moszkvában, mikor ezt meghallották. „Nohiszen!”, mondták. „Hát ez bolond! Azt hiszi, hogy az emberek bármit bevesznek? A Birodalom erős, egyre erősebb, az emberek egyre jobban élnek, mindenki boldog, szabad és szőke. Kivéve, akik nem, de ők meg magukra vessenek! Ki nem szarja le a sámánföldi tojásokat? Különben is, ez a huszonegyedik század, ki hisz ma már a sámánokban? Majd mondatunk Sámánföld tojásaiért, a jó nénékért és bátyókért, meg a rubel árfolyamáért egy istentiszteletet tiszteletreméltó, szentéletű pópáinkkal.”

De a sámán csak jött, és a diktátor egyre idegesebb lett. Sokasodtak ugyanis a gondjai. Addig úgy gondolta, hogy a melegek, a zsidók, a szabadkőművesek, a kaukázusiak, a punkzenészek, a feministák, az értelmiségiek, a művészek, az anarchisták, a munkások, a parasztok, a külvilág és a belügyek, a liberálisok, valamint a Baba Jaga tehetnek a problémákról (a Baba Jagáról még kiskorában hallott a nagymamájától, akinek ez volt a fedőneve az NKVD-nél, és ő kifejezetten félt a nagymamájától), de egyre gyanúsabb lett neki, hogy mégiscsak ez a sámán lehet a ludas a dologban. Mert az bizony csak jött, falta a kilométereket, mint a transzszibériai expressz, mikor nem lopták éppen el a mozdonyát.

Kiküldte a diktátor a zsinórosfülű, kevlármellű, éjjel is látó, lézerirányzós efeszbés daliákat, állítsák meg a sámánt, aki megtette már az út több mint harmadát, és csak ment, mendegélt. S ha már megállítják, vigyék is haza tüstént, Sámánföldre.

Kirajzottak az acélkobakú, deli legények, mint egy raj lódarázs, mint a Kalasnyikov csőszájfékében a torkolattűz. Fogták a sámánt, megállították, meg is rugdalták kicsit, helikopterbe zsuppolták, visszavitték oda, ahonnan elindult. „Menjél, barátom, gombát szedni!” – mondták neki. „Te csak ne foglalkozzál a világ dolgaival.”

„Jól van” – gondolta magában a sámán. „Megtettem az út több mint harmadát. Visszahoztak, az még egyszer több mint harmad. Most már csak igen kevés van hátra, a szellemeknek meg úgyis tökmindegy.”

Fogta magát, és kiment az erdőbe gombát szedni. Elég messze volt az erdő – nagy, téres vidék az a Sámánföld – sokat kellett gyalogolni. „Még ötször gombászom, és közben eljárok az italboltba, pont kitelik az út” – gondolta magában hazafelé a gombát rágcsálva. „Igaz-e, szellemek?”

„Igaz, igaz” – bólogattak a szellemek, akik mindig roppant beszédesek voltak, mikor a sámán alaposan begombázott. „Rendelj az interneten egy lépésszámlálós okos sportkarkötőt, már csak az igazolás végett, és ha megvagy, a seggünket töröljük ki ezzel a diktátorral, meg a rusnya rendszerével. Azt a helikopterezést meg persze beszámítjuk.”

A sámán csak megy, mendegél. Gombászik. Csuklóján minden lépésnél villan egyet az okos sportkarkötő.

Hát, így. Ha diktátor vagy, soha ne szarakodj a természetfelettivel. A végén még röhejessé válsz. Vagy varasbékává.

http://www.zonaporkolt.com/jegyzet/konok-peter-samanenek/

Gaál Péter: Az ösztönök

Az ember végtelenül szelíd, mondja Csányi Vilmos. Távolról sem vérengző. Legalábbis az állatvilág nagy részéhez, például a csimpánzokhoz képest. Ha egy hetes buszt az egyik végállomásnál megtömnék csimpánzokkal, folytatja, egy sem jutna el élve a másik végállomásig. Az ember eljut, legfeljebb ellopják a pénztárcáját. De vajon mindig így volt ez?

Már az is óriási dolog, hogy hátat merünk fordítani egymásnak. Maga a kézfogás is azt jelenti, hogy megmutatjuk a másiknak, nincs nálunk fegyver. Mindezek hatalmas eltérést jelentenek még legközelebbi rokonainkkal szemben is, viszont egyáltalán nem régiek.

Ha viszont nem volt mindig így, akkor az emberi jellem alakul? (Fejlődést nem írok, mert az egy másik történet. Most érje be a kedves Olvasó annyival, hogy a “fejlődés” kifejezés használata teljesen önkényes és viszonylagos.)

Miben tér el a kutya a farkastól (őst nem írnék, mert erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve, pár cikkben anno kutyás szaklapokban ki is fejtettem, hogy miért nem)? Néhány apró nüansztól eltekintve (vízlefetyelés, ugatás, szőr borzolása) abban, hogy az ember mellett él. Az ember a falkavezér, mondja a laikus. Nem, az ember nem falkavezér. Ha az lenne, akkor minden embert saját fajához – legfeljebb idegen falkához – tartozónak kellene tartania, márpedig nem tartja őket annak. Elég egy kutyával végigmenni az utcán, és megfigyelni, tesz-e különbséget, ha egy járókelő jön vele szemben, vagy ha egy másik kutya. Másképp is ugat, ha kutyát lát. A gazda nem falkavezér, hanem szülő. Pótszülő, ha úgy tetszik. Aki simogat (nyalogat), enni ad. Falkavezérré csak akkor válik, ha egyetlen kutyát tart. Ha többet, akkor ők kiválasztják maguk közül az igazi falkavezért. De mindegy is.

Miben térnek el tehát egymástól, kutya és farkas? Ebben, és csak ebben. A többi lényegtelen. Változott valami alapvetőleg? Nem változott.

Oroszországban több évtizeden keresztüli tudatos szelekcióval kitenyésztettek szelíd rókákat. Nem tartanak az embertől, és bár pórázon nehezen lehet még őket vezetni – láttam -, de minden másban rókák maradtak.
És akkor nézzük az emberi társadalmat. Előrebocsátom, hogy nem tudom a választ. Pár évszázaddal ezelőtt hihetetlenül megkínozták a foglyokat. Kerékbetöréstől a nürnbergi vasszűzig, amely eredetileg csak megalázásra szolgált, a fémtüskéket csak később tették bele (szétnyitható nőalak volt), karóbahúzástól az elevenen való megnyúzásig, megégetésig, megfőzésig, megcsonkításig, a háton fekvő ember nyaka fölött lengő, minden lengéssel lejjebb ereszkedő éles bárdig a legváltozatosabb módon. Ma ilyet nem látunk. A legtöbb országban még halálbüntetés sincs. Még a nácik vagy szovjetek sem törtek kerékbe. Nade… ugye, nade? Ők másképp kínoztak, de kínoztak. Sőt: akkora embercsoportokat irtottak ki szisztematikusan, amekkorákat azelőtt senki sohasem. És ami a halálbüntetést illeti, elég egy krízishelyzet, olyan megingása a közbiztonságnak, amikor az addigi módszerek hatástalanná válnak, és bármikor visszajöhet.

Itt van például még a rasszizmus. Vagy a más nézetet vallók, más csapatnak szurkolók utálata. Más embercsoportok (hordák) gyűlölete. Nem azért, mert “rosszak”, hiszen a “rossz” (is) teljesen viszonylagos, hanem azért, mert mások. Ha valakinek ez a liberális-ízü, csapból is folyó kifejezés nem tetszik, használja helyette az idegen szót. Elfojtani el lehet, bár elég egyetlen szikra, és elementáris erővel tör újra a felszínre. Emlékezzünk például a délszláv háborúra: hogyan váltak egyik napról a másikra halálos ellenségekké, akik Tito alatt és kicsivel utána majd’ fél évszázadig békésen éltek egymás mellett?

Egyetlen szerencsénk van: az ösztön ugyan (bár elnyomható) végleg el nem tüntethető (meg lehet próbálni, és talán évezredekkel később… de erről mi nem fogunk már értesülni, ezért írtam, hogy nem tudom a választ), azonban irányítható. Nincs szeme, sem tudata, olyan, mint a lépegető halottak a The walking dead című zombifilmben, csak harapni tud. Ha pedig, mint minden, megváltoztathatatlannak tételezett emberi tulajdonságot megfelelő irányba tereljük, akár hasznot is hajthat. Mi a megfelelő irány? A vetélkedésnek minden olyan fajtája, ami a társadalom gazdagodását elősegíti. Ha jól csinálják, ilyen lett volna annak idején a munkaverseny. Sztálin ezért küldött minden nagyobb offenzívára több marsallt (Budapest ellen például Tolbuhint és Malinovszkijt, Berlin ellen Konyevet, Rokosszovszkijt és Zsukovot). Aki előbb ér ide – mondta, és rábökött a térkép egy pontjára -, az lesz kiszolgálva.

Tehát lehet, hogy az ember meg tudja változtatni önmagát. De korántsem biztos, és mire meggyőződhetünk róla…tudja, kedves Olvasó, a biológia nem halad olyan gyorsan, mint a technika. Ez a mi nagy bajunk, hogy sokkal, de sokkal lassabban halad. Biológiai szempontból nagyjából ott tartunk, mint százezer évvel ezelőtt. Tehát lehet a változtatással próbálkozni, de annak fenntartásával, hogy nem biztos, hogy sikerrel jár majd.

Így aztán a terelgetés a legokosabb, amit tehetünk.

http://www.zonaporkolt.com/jegyzet/gaal-peter-az-osztonok/

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4315310004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.