He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Bödöcs: Meg se kínáltak

2019.11.09. 05:45 guma

Hofi és Hrabal szerelemgyerekének monológját Bödőcs Tibor jegyezte le – Meg se kínáltak

Bödőcs Tibor első könyve, az Addig se iszik hatalmas sikerrel debütált: 2017-ben több mint nyolcvanezer példányban kelt el és Libri-közönségdíjat nyert. A humorista rajongói a „kapudrog” után joggal várták az igazi flash-t. Bödőcs magyar ugar-tripje, az első regénye, a Meg se kínáltak az eltékozolt lehetőségeinkről, megalkuvásainkról, kishitűségünkről mutat fájdalmasan őszinte és aktuális tükörképet.

Irodalom és stand-up fúziója

Fotó: Helikon, Libri csoport

Míg Grecsó Krisztiánt a 2000-es évek elején árulónak bélyegezték szegvári földijei a Pletykaanyu miatt, ez a veszély a zalaiak Tibikéjét nem fenyegeti. Ő abszolút tudatos részvéttel fordul a vidéki emberek felé, amivel régóta hiányolt, új hangot hozott a kortárs irodalomba.

Omázst, kvázi eredetregényt írt a műsoraiból jól ismert búcsúszentlászlói „szóba’ festő-mázolónak”, Ferusnak, aki a főszereplőt ihlette. A regény címe is tőle származik.

Az író egyszer azt szerette volna megtudni Ferustól, milyen volt számára a megye leghíresebb szülöttének, Deák Ferenc söjtöri szülőházának felújításán dolgozni. A komoly restaurátorokkal történt közös kollaborációról mindössze ennyit mondott az érintett: „Há’, meg se kínáltak.”

Bödőcs felkészülése legendás volt már az Addig se iszik megírására is. Ezúttal is rengeteget olvasott. A hang megtalálásához például orosz realistákat, valamint múzeumokban, művészeti albumokból, festők életrajzából vett „különórákat”.

Mindezt azért, hogy a legnagyobb természetességgel adhassa főszereplője szájába a literszám lecsúszó alkohol mellett a művészettörténeti vonatkozású szóképeket is.

Tökéletes arányérzékkel és a számára otthonos, vidéki közeg ábrázolásával egyenértékű hitelességgel, közérthető módon, ahogy a 30. oldalon is. „A Guernica az olyan, mintha a Tour de France-t, az epsomi derbit és a Forma-egyet egy utcában rendezték volna, egy időben, hát ilyen a háború…”.

Tükörkép, perspektíva nélkül

A főhős, Magyar Oszkár festőművésznek indult, szobafestő lett – a félbetört művészkarrierre utal a Tillai Tamás által tervezett dinamikus borítódizájn is. A humorista félbehagyott gigaportréja mellett az „árnyalatdiplomaták” legfontosabb attribútumait láthatjuk, autentikus módon, festékpöttyösen.

A külső borító alatt már az új szín uralkodik, a felborult festékesdoboz, az üres sörösüveg és az eltűnt létra jelzi, hogy levonult a munkás.

Ó, előtte én az egyiptomi narancsban úszó, provánszi napot akartam megfesteni absztrakt gyerekrajz stílusban, Vajda Lajos ösztöndíjjal, a Côte D’Azuron, nem ablakkereteket mázolni Vindornyaszőlősön a Buzi Feri bácsiéknál, de ez van, ezt kell szeretni, ezt dobta a gép, mint Pilátust a krédóba  

– olvasható a 34. oldalon, milyen karrieri szándéka volt Oszkárnak.

A keményen dolgozó – és alkoholizáló – vidéki kisember, a „göcseji Rembrandt” egy zalai kocsmában meséli az életét. Az olvasó egyik legégetőbb kérdése: vajon mennyiben Ferus és mennyiben Bödőcs a regénybeli Oszkár?

“Ferus hangján szólalt meg a szöveg először, de azt fel kellett robbantanom, hogy a szilánkjait újra összerakva megszülessen Oszkár, a szobafestő. Egy képzeletbeli barát, akiben sok van belőlem is, közel áll Ferushoz is, mégis, teljesen fiktív figura” – nyilatkozta a Magyar Hangnak a regény megjelenése apropóján az író.

Oszkár szakmája és kora révén kapocs a rendszerváltás előtti és utáni kurzusok, a múlt és jelen, alsó és legfelsőbb társadalmi rétegek között.

A hiperrealista kocsmamonológok olykor kilátástalan, olykor apatikus impressziókat villantanak fel. Ezeket az önirónia, a szatíra, a trágárság, na, és persze az alkohol tompítja.

Sírva röhögős önreflexiók, keserédes életrajzi történések, családtörténet, magyar történelem, aktuálpolitika és társadalmi vonatkozásai, az italhoz való viszony, képzőművészet. Nem kevés rétege van tehát Oszkár alkoholmámoros eszmefuttatásainak.

Oszkár impresszióiból áll össze egy nem túl hízelgő társadalmi látlelet rendszereket lekövető szervilizmusunkról, megalkuvásainkról, az aprópénzre váltott, elbénázott lehetőségeinkről. Túlélési kalauz a jobb sorsra érdemes, sajátosan értelmezett közép-kelet-európai demokráciánkban – pontosan olyan ördögi kör, mint az alkoholizmus.

Lejtmenetben

Aztán valami elromlik. A negyvenöt rövid fejezet mindegyike egy-két téma köré épül, tetten érhető szervező logika nélkül, ami tökéletesen megfelel a csapongó, történetmesélő műfajnak. Ám a hálásabb családi, társadalmi-politikai-közéleti toposzok, amelyekben Bödőcs igazán erős a színpadon is, gyorsan kimerülnek, hiába jönnek újra és újra elő.

A könyv második fele ellaposodik – vagy még jobban elkomorodik? –, és onnantól már nem tudja visszatornázni magát. Több fejezetet is mindössze néhány jól sikerült mondat ment meg. A szerző túlságosan belebonyolódik kevésbé érdekfeszítő témákba (gombászás, statisztálás, lovasszínház igazgatójának balesete), miközben Oszkár két külföldön dolgozó lányának történetében bőven rejlettek volna még kiaknázatlan lehetőségek.

Temérdek őskárpáti szeretettel” jegyezzük meg, hogy ezzel az egyik legégetőbb problémánk, a fiatalok kivándorlása és annak következményei hangsúlyosabban jelenhettek volna meg. Ha már köztudottan „itt jut a legtöbb stadion egy Nobel-díjasra”.

Szintén csak említés szintjén kerülnek elő olyan súlyos problémák, mint az oktatás hiányosságai, a klímavészhelyzet, a korrupció, a társadalmi szolidaritás hiánya.

Az ártalmatlan zakkantaknak, lecsúszottaknak szentelt részek is torzítják a szerkezet arányait. Az Aranycsapat-nosztalgiázás rengetegszer hallott közhelyek sorozata, amelyen a bödőcsi humor sem segít.

Mindezek után dramaturgiailag kifejezetten rosszul sül el a 41. fejezet öszödi beszéd áthallású vallomása.

Az élettörténetében központi szerepet játszó kérdésben Oszkár 180 oldalon át becsapja a közönséget, majd jön a teljesen életszerűtlen, erőltetett fordulat.

Mindez hiteltelenné teszi a főszereplőt, zavarossá az üzenetet, és az olvasó is átvágva érzi magát.

Meg fogják kínálni

A zseniális nyelvi-képi asszociációkon alapuló humor a könyv vitathatatlan erőssége, amelyért a hardcore-rajongók a szerkesztési hiányosságok felett is simán szemet hunynak. Megkínálták/Fotó: Botos Tamás/444

 

A kötet bővelkedik odamondásokban, amelyek laza ujjgyakorlatnak álcázva pár szóban fájóan pontosan jellemeznek bonyolult folyamatokat, mint Picasso egy mozdulattal firkantott tacskórajza.

Mert minket csak a Sisi királyné szeretett, és Trianonban például tényleg pinát hajtogattak belőlünk a nagyhatalmak, aztán Jaltában kitunkoltak, az oroszok meg felzabáltak minket, mint kacsa a nokedlit. Nekünk ez a demokrácia (sic!) csak leesett a kamionról nyolcvankilencben, mintha megkaptuk volna Tom Jonest, de mellszőr nélkül. (47. o.)  

Sose tudhatjuk, milyen trágárságban, popkulturális utalásban, politikai áthallásban, képzőművészeti hasonlatban vagy egészen profán jelzős szerkezetben landol egy fennkölt magasságokból indított mondat: „Egyébként szoktál azon gondolkodni, hogy mi ez az egész, hogy miért van valami, miért nincs helyette példának okáért a nagy büdös semmi? (…) Meg hogy mi a faszért ekkora az Univerzum?

Mert itt azért nem az van, hogy megmaradt három méter szegélyléc” – így kocsmafilozofál a csaposlánynak Leonardo zalai „kollégája” a 61. oldalon.

Oszkár – többnyire meg nem festett – műveinek cím-paródiái külön mikroműfajt teremtenek. Az egyik legviccesebbre a 186. oldalon bukkanhatunk: „A közmunkások gereblyékkel és lapátokkal megállítják a globális felmelegedést Zalabaksa határában”, amely a szocreál legjavát idézi meg, mégis rendkívül  aktuális.

Hősünk a következő címen festhetné meg a könyv keletkezését: Bödőcs Tibor lejegyzi Hofi és Hrabal szerelemgyerekének monológját egy zalai kocsmában.

Ha pedig eközben a Kortárs Magyar Irodalom arra járna, és leülne melléjük, Bödőcsnek biztosan nem kéne attól tartania, hogy meg sem kínálja őket.

https://contextus.hu/bodocs-tibor-meg-se-kinaltak-kritika/

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr5415298464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.