He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

május 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Debreceni József: A romlás története + A fideszes rablógazdaság + A szervezett felvilág

2019.10.11. 05:07 guma

Véleményem: Tekintsünk vissza, beszéljünk arról, hogy hogyan került politikus vezetőink és a holdudvaruk tulajdonában helikopterek, repülők és jachtok, paloták, házak, földek, kaszinok, vállalatok és mérhetetlen nagy vagyonok? Érted, azoknak akik 30 éve csak politikusok! Voltak akik figyelmeztettek, és megkérdezték: ez az útja hazánkban a meggazdagodásnak? Valóban ez a természetes, meg az, hogy "bedöntik" a forintot és a miniszter azt mondja, nem kell külföldön nyaralni. Maradj csak itthon és keresd meg oligarhánk, vagy stromanjaink számtalan "szállodájának" egyikét, ha a pénzed semmit sem ér külföldön, mi örülünk forintjaidnak... Nézzünk vissza kicsit 2001-re amikor megjelent A szervezett felvilág írás vagy 2011-re a Debreceni könyvvel, hátha okosabbak leszünk, és ki ki eldöntheti van-e megoldás, hogy végre valamit lépjen, és ne az a szolga akit te fizetsz, határozza meg életed színvonalát, minőségét , gondolat világodat, gyerekeid, unokáid létét, életét...

------------------------------------------------------------------------------------------

Magyar Bálint: a Borkai-ügytől az orbáni omertáig

Szerinte a győri polip a maffiaállam iskolapéldája.

A maffiaállam fogalmát bevezető Magyar Bálint az ATV-ben arról beszélt, hogy a Győrben felépülő korrupciós hálózat leképezi magát az országos modellt is. A szociológus szerint igaz, hogy a botrányt egy szexvideó robbantotta ki, de azóta egyre inkább beigazolódik, hogy a szereplők nemcsak az orgián, hanem az üzleti életben is együtt vannak. Borkai Zsolt családjának szinte nincs is olyan tagja, aki ne lenne köthető valamiként vagy az önkormányzathoz vagy ehhez az üzleti körhöz.

Tankönyvi példa lehetne ez, mert a maffiaállam egyik jellemzője éppen az, hogy nem választott intézmények, hanem egy választott klán, egy család hozza a döntéseket.

Elég Orbán Viktorra gondolni, és az ő családjára, Tiborcztól Ráhelig.

Magyar Bálint úgy vélte, hasonló példa lehetne a Rogán Antal családja és most már Borkaié is. A polip révén férj, feleség, gyermek, unokatestvér, meny, vő juthat üzletekhez. Szerinte az mellékes, hogy a blogot jegyző „Ördög ügyvédje” kitalált vagy létező személy, a szerepe a lényeges, ami nem más, mint a „korrupciós brókeré„”.

Mint mondta, azokat nevezik így, akik a politikusok és oligarchák, strómanok mellett valójában szakemberként működtetik a rendszert, a jogszerűség látszatát próbálják megőrizni. A rendszer azért működik, mert minden résztvevője bűncselekményt követ el, ezt tudják egymásról, „így fogják egymást”. Magyar Bálint szerint erre utalt Orbán Viktor is, amikor a bajtársiasságról (a Fidesz 11. parancsolatáról beszélt a párt kongresszusán.

Ez nem más, mint az omerta, a hallgatás törvénye.

Mostantól kezdve az a kérdés, hogy a keresztapa féken tudja-e tartani a maffiacsalád tagjait. Emiatt több ezer ember aggódhat. A szociológus szerint azonban nem véletlen, hogy Orbán Viktor nem csatlatkozik az európai ügyészséghez, hogy felcsúti bonvivánként éppúgy viselkedik az országgal, mint egy patriarchiális családfő. Mint mondta, a győri és a hasonló ügyekben azért kell feljelentést  tenni, hogy világossá váljon, Polt Péter is a bűnszervezet része.

https://24.hu/kozelet/2019/10/10/magyar-balint-a-borkai-ugytol-az-orbani-omertaig

---------------------------------------------------------------------------------------

Noha sem a nézőpont, sem a bemutatott anyag nem tartalmaz újdonságot, Debreczeni József könyve mégis érdemes a figyelmünkre.

Debreczeni munkája összefoglaló jellegű írás, amely a sajtóban, illetve a saját korábbi írásaiban már nyilvánosságra hozott eseteket tárgyal – az eddig ismert tények egybegyűjtése ugyanakkor kétségkívül élesíti a kontúrokat.

A szerző – sokunkhoz hasonlóan – a rendszerváltás utáni politikai berendezkedés rákfenéjének a pártfinanszírozás rendezetlenségét tartja. A szemforgatóan álságos és prűd párttörvény betarthatatlansága, illetve e hazug helyzet mondhatni közmegegyezésen alapuló konzerválása az elsődleges oka a harmadik köztársaság szétrohadásának. Elsősorban az a politikai-gazdasági szívességbank, amelynek üzemszerű működése a pártok választási kampányait a fekete- és szürkegazdaságból finanszírozó pártpénztárnokok és pénzfelhajtók, valamint a pénzükért cserébe túlárazott állami megrendeléseket kapó vállalkozók, nagytőkések, befektetők viszonyrendszerén alapul. A politika két évtizede képtelen a saját működéséhez tiszta szabályokat teremteni, és az okok meglehetősen egyszerűek: a zavarosban észrevétlenül vándorolhat a magánzsebek felé is a pénzek egy része. Semmi meglepő nincs hát abban, hogy a pártfinanszírozás rendbetételét ígérő fölhorgadások – noha kétségkívül voltak politikusok, akik ezt komolyan is gondolták (sőt utóbb akadt ilyen párt is: az MDF) – rendre kudarccal végződtek. Mindennek rémisztő folyományaként a sorozatos botrányok – a könyvben is tárgyalt székházügyektől a Postabankon, a Tocsik-ügyön, a sztrádabotrányokon és a mindenféle „közeli” cégeken át a kormányzati szintre emelt „szervezett felvilág” rablógazdálkodásáig – nem egyszerűen oda vezettek, hogy a közvélemény mind nagyobb része tekintett megvetéssel a többpárti demokráciát működtető pártokra (vagy azok egyes tagjaira), hanem oda is, hogy „a lopást” idővel egyre többen a többpárti demokrácia lényegeként értékelték.

A politika fertője jórészt tehát hozott anyagból dolgozik: Debreczeni olykor oldalakon át idéz már megjelent dolgozatokból (Szekfű Gyulától éppúgy, mint kitűnő jelenkori oknyomozó anyagokból). A romlás fő felelőseinek a Fideszt és az MSZP-t tartja, ám korántsem azonos mértékben: az MSZP-ben bár mindig szép számmal akadtak a közvagyon csapolására szakosodott egyéni és csoportos munkavállalók, az állami szféra és a gazdaság központilag vezényelt megkopasztása fideszes specialitás. (Véleményét alátámasztandó Magyar Bálint „szervezett felvilágról” szóló nevezetes írását citálja hosszan.) A hozzáadott érték az esetek többségében kimerül egyes részletek hangsúlyozásában. Igaz, ez utóbbi sem kevés: például a döntően a második Orbán-pályaképéből (Arcmás, 2009) átemelt rész a Polt Péter-féle ügyészség működéséről a szerző tálalásában minden korábbinál ijesztőbb képet fest a vádhatóságról – pedig e szervezetet a sajtó (lapunk is) alaposan kivesézte az elmúlt években. Vagy mondjuk hányan emlékeznek arra, hogy a „kívülállósága” miatt oly sokszor – és manapság is – feldicsért Sólyom László államfő miként adott lehetőséget Orbánnak arra, hogy nem sokkal a hatalomra kerülése után legfőbb ügyészt választathasson?

A kötet utolsó fejezeteitől eltekintve Debreczeni jobbára kordában tartja publicista hajlamát. A végén sem viszi túlzásba; összegzése a 2010-es választásokra időzített Orbán-portré pesszimista zárszavához képest kifejezetten bizakodó. E derűlátás annyiban nem meglepő, hogy az Orbán-rezsim előbb-utóbb bekövetkező bukása utáni teendőkről immár nemcsak közíróként, hanem a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció tisztségviselőjeként (alelnökként) is ír – egy politikai szereplőnek pedig úgyszólván munkaköri előírás a jövőbe vetett hit.

E ponton megkerülhetetlen Debreczeni József közírói pozíciójának értékelése. Azzal letudni e kötelező kört, hogy pártkatonáról, fizetett bértollnokról, antallistából lett orbánistából lett gyurcsányista köpönyegforgatóról stb. van szó, evidens és kockázatmentes megoldás volna. Valamint a semmit nem gondolás és az infantilizmus legbiztosabb jele. Debreczeni szemlélet- és stílusbeli korlátairól, azok szöveget gyengítő hatásairól már írtunk korábbi monográfiái kapcsán (itt és itt). Látni kell azonban azt is, hogy vállalt elfogultságai („jóindulatú tárgyilagossága”, ahogyan ő nevezi) egyszersmind világosan kijelölik a helyét, vagyis manipulációról szó nincs: az olvasó pontosan tudja, hogy ki beszél. Legtöbb kritikusa azonban ennél tovább nem is hajlandó menni, és a legkevésbé sem érdekli, hogy Debreczeni mit mond. Pedig írásai jórészt komoly gyűjtőmunkán alapulnak, hozzáállásának tisztességét eltagadni pedig méltánytalanság: Orbán-pártisága idején keletkezett első Orbán-portréjában a bányaügyet éppúgy nem kerülte meg (sőt végérvényesen ő fejtette meg, igaz, ezt a Narancson kívül senki nem vette észre), mint ahogyan a Gyurcsány-pártisága idején írt Gyurcsány-könyvében az akkori miniszterelnök első millióinak a megszerzését sem. És megfordítva: elhíresült választás előtti prognózisa Orbán eljövendő második kormányzásáról nem „gyűlölködésből” fakadó „riogatás” volt, hanem az Orbán addigi tettei és nyilatkozatai alapján vázolt alternatíva kifejtése. A politikai közírás gyatra mentális állapotát mi sem jelzi jobban, mint hogy a Debreczeni-írás akkori gúnyos vagy dühödt kommentátorai közül máig nem akadt senki, aki elismerte volna: bocs, de Debreczeni József lesajnált előrejelzése volt a legpontosabb mind közül.

https://m.magyarnarancs.hu/konyv/a-romlas-tortenete-78186

A fideszes rablógazdaság


Az olvasóhoz

 

Két éve – 2011 őszén – jelent meg A politika fertője című könyvem, amelyben a magyar pártfinanszírozás törvénytelen működését mutattam be. A részleteket és az egészet. Számba vettem a pártok által – más-más mértékben és módon, de „intézményesen” – használt illegális anyagi forrásokat és eszközöket, s leírtam a politikai feketegazdaság üzemszerű működését. 

A politika fertője csupán egy fejezet erejéig (Az új feketegazdasági rend körvonalai) foglalkozott a most regnáló Orbán-rezsim ez irányú tevékenységével. Ebben a könyvben, amely A fideszes rablógazdaság címet viseli, megfordulnak az arányok: az előző húsz évet summázó első fejezetek után az összes többi a 2010-es fordulatot követő világot igyekszik majd bemutatni. A bevezető visszatekintésre azért van szükség, mert amennyire biztos, hogy 2010-től új világ következett a politika feketegazdaságában (is), olyannyira biztos, hogy ez nem a semmiből állott elő. Messzire, a kilencvenes évek első felére nyúlnak vissza azok az előzmények, amelyek újbóli felidézése nélkül nem lehet megérteni az Orbán–Simicska-féle hatalmi rablógazdaság valódi természetét és működésének karakterét.

Erre a könyvre is igaz, ami az előzőre: nem áll mögötte saját kutatás. Ez sem tartalmaz új szenzációkat, nagy leleplezéseket. Ennek is olyan híradások, riportok, interjúk, oknyomozó írások adják a tényanyagát, amelyek korábban külön-külön már megjelentek. Olyan kiváló újságírók jóvoltából, mint Ferenczi Krisztina, Bodoky Tamás, Mong Attila, Rádi Antónia, Rényi Pál Dániel, Pethő András és még sokan mások. A könyvben szereplő lábjegyzetek leggyakrabban a Népszabadságot, a HVG-t, az Élet és Irodalmat, a Magyar Narancsot, a Figyelőt, az Origót, az Indexet, az Átlátszót jelölik meg a közölt adatok forrásaként. 

Noha a magyar tényföltáró újságírók napról napra bemutatják az országot uraló hatalmi konzorcium újabbnál újabb anyagi visszaéléseit, az állami erőforrások iparszerű eltulajdonítását, párt- és magánjavakká történő átalakítását, aminek 2010 óta immár a mások magántulajdona és egzisztenciája is tömegesen az áldozatául esik, a mozaikdarabokból itt kirajzolódó összkép mégis megdöbbentő. Megdöbbentőek a roppant méretek. Megdöbbentő a hatalmi eszközök gátlástalan, összehangolt, célirányos működtetése. Az Orbán–Simicska-rezsim esetében immár nem a politika hagyományos „gazdasági hátországáról” kell beszélnünk, amelynek az a dolga, hogy előteremtse a hatalomért folyó pártküzdelem – főként törvénytelen – anyagi forrásait. Mert a roppant gazdasági fölhalmozás itt nemcsak hogy extrém módon összekapcsolódik a hatalomfölhalmozással, de legalább annyira öncél, mint az utóbbi. Sőt, mintha a gazdasági javak szerzése és halmozása volna a lényeg, a hatalom pedig csak ennek a célszerszáma, eszköze. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy a jelenleg regnálóhoz hasonló természetű és karakterű szervezett érdekcsoport még sosem uralta ezt az országot: mindenekelőtt abból a célból, hogy a maga javára aknázza ki annak erőforrásait.

Ennek a – Magyar Bálint örökbecsű kifejezésével – „szervezett felvilág”-nak a kialakulásáról és működéséről szól ez a könyv.

Zárszó

Ebből a könyvből az derül ki, hogy az Orbán Viktor és Simicska Lajos által vezetett Fidesz valójában rablóbandaként működik. Noha a leírtakban bőséges alátámasztást nyer mindez, az állítás talán még azokat is meghökkenti, akik elolvasták a szöveget – és egyébként is a mai rezsim távozását szeretnék. Pedig az állam rablóbandaként való működéséről bő másfélezer éve megfogalmazta már a maga súlyos tételét Aurelius Augustinus, akit a kereszténység Szent Ágostonként tisztel. Augustinus nemcsak a késő római, kora keresztény filozófia meghatározó alakja, de az egyetemes politikai gondolkodás egyik óriása is. Bibó István őt tekinti a modern nyugat-európai demokratikus államfejlődés elméleti megalapozójának. Ezt írja róla:

„Valami egészen döntő változás kezdődik a keresztény, éspedig a nyugati keresztény államelmélet kezdetével. Szent Ágostonnak a De Civitate Dei, az Isten városáról, az Isten államáról szóló műve jelzi ezt a fordulatot… Mai szekularizált szóval ezt a tételt úgy fejezhetnénk ki… a hatalom igazolásra szorul, a hatalomgyakorlás csak valamilyen morális célja révén kaphat igazolást, nyerhet felmentést… Szent Ágoston államelméletétől... az európai politikai fejlődés a hatalom szüntelen önigazolásának és moralizálódásának a története... A hatalmi helyzet tényleges állapotból szereppé, funkcióvá válik, ami azzal a fontos következménnyel jár, hogy a gonoszság, az igazságtalanság immár nem merő rosszalló jelző egy-egy uralkodó neve mellett, hanem olyan körülmény, mely a szerepet, a társadalmi funkciót… is semmivé teszi.”* (Kiemelések tőlem – D. J.) 

Esszenciális tömörséggel fejezi ki mindezt a De Civitate Dei híres mondata: „Igazságosság hiányában mi egyebek a királyságok, mint nagy rablóbandák?”

Lendvai L. Ferenc e mondat értelmezése kapcsán idézi Christoph Hornt, a bonni egyetem filozófiaprofesszorát: „Mert a rablóbanda is mi egyéb, mint parányi birodalom? Ez is emberekből álló csapat. A vezér parancsolata kormányozza, a közösségi egyezség fűzi össze, és a megállapodás szerint osztozkodnak a zsákmányon. Ha egy ilyen gonosz banda az elvetemült emberek csatlakozása által annyira megnövekszik, hogy már bizonyos vidéket a kezébe kerített, akkor letelepszik, városokat foglal el, népeket igáz le, és felveszi a királyság többet mondó elnevezését… nem mintha megszűnt volna kapzsisága, de most már nem lehet emiatt megtorolni.” (Kiemelés tőlem – D. J.)

Augustinus korában, a római birodalom IV–V. századi fölbomlása idején létező államalakulatok a maguk barbár mivoltában csakugyan morális és jogi korlátok nélküli rablóbandákként működtek. És a másfél évezredes nyugati fejlődés eredményeképpen váltak az uralkodó elit önkényes hatalmi és anyagi céljait szolgáló erőszakszervezetekből a társadalom javát elősegíteni hivatott, szolgáló állammá. 

Ezen az úton a magyar társadalmi és politikai fejlődés is előrehaladt ezeréves története során, hogy (a XX. század rettenetes önkényuralmi kitérőit követően) a rendszerváltozással elérkezzen a nyugati demokratikus államfejlődés korszakába. Ám két évtized múltán súlyos válságba jutott, s a 2010-es fordulattal – modern körülmények között – visszazuhanni látszik az Augustinus korabeli barbárság világába.

A magyar állam ma rablóbandaként működik. 

Hogy jogállami keretek közt „lehet-e még emiatt megtorolni”, azt a jövő dönti el.

 

* Bibó István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. In.: Válogatott tanulmányok. Magvető Kiadó, Budapest, 1986. II. kötet 371. és 374. o.

Főszereplők: Orbán Viktor és Simicska Lajos

TARTALOM

 

Az olvasóhoz
A politika fertője
A feketegazdaság utódpárti modellje
A fideszes feketegazdaság megalapozása (1992-94)
Viktor és Lajos
Négy szűk esztendő? (1994-98)
A „szervezett felvilág” működése (1998-2002)
Az Orbán-família meggazdagodása
Nyolc szűk esztendő? (2002-2010)
2010: az új rablógazdasági rend kialakítása
Közgéptársaság
Közpénzfaló médiabirodalom
Lenyúlások, leosztások, lerablások
Az állam mint rablógazdasági célszerszám
Nemzeti dohány
Föld! Föld!
Az Orbán-rezsim és az oligarchák
Simicska és Orbán
A felcsúti birodalom
Zárszó

 


 

 

A kép forrása: jozanparaszt.info

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=340434:a-fideszes-rablogazdasag-340434&catid=75:koenyvajanlo&Itemid=139

 

Magyar polip — a szervezett felvilág

Akik esetleg nem olvasták, az alábbiakban idézünk a Magyar Hírlap február 22-i számában megjelent írásból. Magyarország legtekintélyesebb hetilapjának címlapjáról 1999 decemberében hat komor társától körülvéve egy karosszékben ülő, öltönyös férfi mosolygott elégedetten az olvasóra. Mindannyian puhakalapban. Az urak egyike sem tevékenykedett Szicíliában vagy a harmincas évek Chicagójában, ahonnan az ilyen fotók egyébként ismerősek — a HVG grafikája az ezredforduló Magyarországának vezető kormánypárti politikusairól készült, „csapatszellem” aláírással. Miben áll az a csapatszellem, amely összeköti a képen látható Orbánt, Kövért, Ádert, Várhegyit, Stumpfot és a többieket az új kurzus jellegadó és a nyilvánosságot kerülni igyekvő pionírjaival, a legendás Simicska Lajossal, Schlecht Csabával, Varga Tamással, Tóth Bélával, vagy az újabb idők hőseivel, a happyendes Wermer Andrással, a defendes Földi Lászlóval és névtelen kollégáikkal?

Chicagói fiúk

Világos, hogy ők nem a kéz kezet mos hagyományos mintakészletéből merítenek. Ugyanis mennyivel macerásabb a hatalomba kerülteket korrumpálni, mint hatalomba kerülni. Egy áttétellel kevesebb. Azonban a közvélemény a korrupciót hónapok óta a kisgazdapárt nevével kapcsolja össze — nem minden alap nélkül. A pártelnök házépítése és utazási szokásai, államtitkárának gyakori és bajosan megindokolható thaiföldi kiruccanásai, fiának hárommilliósra becsült állítólagos közvetítői tevékenysége, a párt egyik képviselőjének dokumentumokkal teli bőröndje, a kisgazdák fennhatósága alá tartozó közintézmények nagyvonalú költekezése és minisztériumaik elképesztő pontosságú célzott támogatási politikájának esetei — szinte minden napra jut egy leleplezés azt a közvélekedést alátámasztandó, hogy a kisgazdapártnál nincs korruptabb alakulat Magyarországon. Pedig amit a kisgazdák csinálnak, csupán — informatikai kifejezéssel élve — lebutított programja annak, amit a legnagyobb kormánypárt művel. A kispályás amatőrök játszadozása eltereli a figyelmet az egész pályás lenyúlást alkalmazó Fidesz újszerű megoldások sorát bevezető játékrendszeréről, amellyel szétzülleszti a jogállam intézményrendszerét és erkölcsét. Ha a tételeket összeadjuk, láthatjuk, hogy a kisgazdákon számon kért pénzek összessége is nagyságrendekkel marad el egyedül az autópálya-építésre szánt, költségvetési ellenőrzés nélkül elkölthető 600 milliárd forinttól — ami csak egy ügy a sok közül. Mégis, miközben a kisgazdák hatalomgyakorlása fölháborítja a közvéleményt, a közpénzeknek a legnagyobb kormánypárt belső köreiből vezérelt egyirányú mozgatása mindeddig következmények nélkül maradt. Ennek valószínű oka, hogy az ezredforduló Magyarországán a korrupció egy avantgárd megjelenési formájával van dolgunk. Az alábbiakban ezt kísérlem meg rendszerbe foglalni.

Hétköznapi korrupció

A hétköznapi korrupció egyedi jelenségek sorozata: egy döntésre jogosult hivatalnok pénzt vagy más előnyöket kér vagy fogad el azért, hogy egy ügyet a korrumpáló számára kedvezően intézzen el. Egy rendszer akkor korrupt, ha sok ilyen eset fordul elő, vagy ha ügyeket szinte csak kenőpénz ellenében lehet elintézni. A rendszerváltás kegyelmi pillanatában még erős volt a remény, hogy a pártállami rendszer eltűnésével a dolgok a verseny, illetve a méltányosság alapján a nyilvánosság előtt dőlnek el. De még a világ legfejlettebb demokráciáiban is vannak megvesztegethető tisztségviselők. A rendszerváltás utáni évek átalakuló Magyarországáról sem az volt a polgárok élménye, hogy hivatalnokai megvesztegethetetlenek lettek volna. Tulajdonhoz, soha vissza nem fizetett hitelhez lehetett politikai kapcsolatok révén jutni, de bármily nagy számban fordultak is elő korrupciógyanús esetek, ezek nem álltak össze rendszerszervező erővé. Mert ugyan mérgezi a közéletet, ha egy megbízás elnyeréséért meg kell „kenni” az ügyintézőket, de ha az a vesztegető és a vesztegetett magánakciójaként történik, nem ássa alá a demokratikus berendezkedés alapjait. Ekkortájt erősödött meg a szervezett alvilág „magányos korrumpálóktól” erősen különböző rendszere. A szervezett alvilág nem a felek önkéntes megegyezésén, törvénytelen előnyök kölcsönösségén alapul, hanem fenyegetéssel, erőszakkal kényszeríti ki akarata érvényesülését: zsarol, védelmi pénzt szed, nagy haszonnal kecsegtető üzletágakat igyekszik ellenőrzése alá vonni. Esetenként a rendőrség és a közhivatalok alkalmazottaival összejátszva kiaknázza a lehetőségeket. Az alvilág és az állam kapcsolatában jellemzően a maffia zsarolja az állam tisztségviselőit és a politikusokat, nem pedig fordítva — ez a disztinkció a későbbiekben különös jelentőséget kap. […]

Narancsköztársaság

Amint látni, a szervezett felvilág az államhatalom teljes fegyvertárával dolgozik politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. A jelenség a harmadik világot idéző képzeteket kelt, de míg ott ez rendszerint politika diktatúrával párosul, Magyarország egyelőre még nem tart itt. Nálunk csak narancsköztársaság épül: folyamatosan csonkulnak a demokrácia intézményei, de még nem dőlt el, hogy a végrehajtó hatalom teljes mértékben maga alá tudja-e gyűrni a független hatalmi ágakat és intézményeket. Félő, hogy a szervezett felvilág nehezen kiirtható mintákat teremt, s módszerei talán másoknak is megtetszenek. Az új választás során kevesebb kell, mint rendszerváltás, de több, mint polipváltás. A 2002-es választások kettős tétje, hogy meg lehet-e gyógyítani a rendszerváltás liberális demokráciájának politikai intézményeit, és hogy le lehet-e vágni a magyar polip csápjait.

Szervezett felvilág

Interjú Debreczeni József közíróval

A közvagyon magánvagyonná alakításának tekintetében csak annyi különbség van az MSZP és a Fidesz között, hogy az utóbbi jóval szervezettebb ezen a téren - állítja Debreczeni József. A közíró A politika fertője című, a pártfinanszírozásról is szóló új könyvében a korábbról ismert botrányos történeteket foglalja egységes rendszerbe. Persze kérdéses, hogy mindennek lesznek-e komoly következményei. A szerző bizakodik.

Jogásszal átnézette a könyv kéziratát?

- Igen. Az az ügyvéd olvasta el, aki az UD Zrt. által indított büntetőperben másod- és harmadfokon elérte a fölmentésemet.

Azért kérdezem, mert nagyon sok meredek állítást fogalmazott meg.

- A könyv kizárólag adatolt, lábjegyzettel ellátott, hivatkozásokkal alátámasztott állításokra épül, amelyek korábban a Magyar Narancsban, a Népszabadságban, az Indexen, a HVG-ben és számos más lapban is megjelentek.

Az ezekből levont következtetésekre gondoltam.

- Szerintem éppen az a könyv lényege, hogy a korrupcióra, a pártok feketegazdaságára vonatkozó, a közvélemény előtt annak idején ismertté vált információk összeállnak benne. Úgy gondolom, hogy történetiségében is sikerült fölrajzolnom, hogyan alakult ki az a fosztogató mechanizmus, amit a pártok alkalmaznak a közpénzek pártpénzekké, illetve magánpénzzé való átalakítására.

A könyv alkalmas meglehetősen erős indulatok kiváltására. Az érzelmi hatáson kívül mi volt a célja az írással? A felidézett eseteknek sem lett semmiféle következménye.

- Lett, de korántsem elég. Ám eddig nem látszott a rendszer. Az a szisztematikus mozgatása a politikának, ahogy például a Fidesz-érában nemcsak a kormányzati előterjesztések, hanem a törvényhozás révén is oly módon működtetik az államgépezetet, hogy az elősegítette a magánvagyonok gyarapodását. Írás közben egyébként számomra is megvilágosítóerővel hatott, ahogy összeálltak a dolgok, néha én is fölugrottam, és hangos, nyomdafestéket nem tűrő mondatok hagyták el a számat.

Honnan érdemes indulni, ha az ország kifosztása, a közvagyon magánvagyonná alakítása a feltárás célja? A rendszerváltástól vagy az azt megelőző kommunista időszaktól?

- Ami a kommunista kort illeti, az ilyen értelemben puritán világ volt. A Kádár-rendszerben nem halmoztak fel nagy magánvagyonokat, ott a kiváltságos helyzetben lévők busás állami juttatásokat kaptak, de nem vettek luxusautókat, a családok nem építettek nyaralókat, és nem utaztak a Bahamákra.

Ugyanakkor az MSZMP gazdálkodása kilencven százalékban állami pénzekből folyt, ezért amikor az MSZP esetében a rendszerváltáskor fölmerült a pártvagyon kérdése, az az állítás, hogy ez a tagdíjakból jött össze, és ezért teljesen legális, nyilván abszolút elfogadhatatlan volt.

Szerintem ez az állampárti vagyon az ősforrása annak a szörnyű politikai korrupciós világnak, amit én fertőnek nevezek a könyvben. Tudniillik az MSZMP-ből az MSZP jogutód pártként jött létre anyagi, szervezeti, infrastrukturális értelemben. A politikai örökséget nem vállalta, a vagyont igen. Volt 1989-ben egy népszavazás, ami egészen pontosan azt a kérdést tartalmazta, hogy „elszámoljon-e a vagyonával" az MSZMP. Utólag többen is úgy magyarázták, hogy ez nem elkobzást, hanem elszámolást, afféle könyvvizsgálói eljárást jelent. A lényeg, hogy 1989-től már gőzerővel folyt a vagyonátmentés különféle magántársaságokba, kft.-kbe. Ingatlanokat és más vagyontárgyakat mentettek át.

Erre gondoltam, amikor azt kérdeztem, hogy a kommunista gazdasági hatalom átmentésétől számítsuk-e az ország újbóli kifosztását.

- Ez mindennek a kiindulópontja, de nem a pártállam, hanem az állampárt, az MSZMP vagyonáról van szó. Itt alakult ki az a képlet először, ami kezdettől fogva megrontotta a demokratikus pártvilágot: volt egy olyan anyagi erőforrásrendszer, amit nem a nyilvánosság előtt, hanem árnyékban, sötétben, különböző fedett módszerekkel kellett kezelni, hasznosítani és a párt számára hozzáférhetővé tenni. Itt jelent meg a pártpénztárnok intézménye, ami demokratikus pártfinanszírozás esetén szükségtelen. A pártpénztárnok volt az az ember, aki ezeket az illegális vagy fedett technikákat alkalmazva forgatta a titkos vagyont. Az MSZP-ben, mint annak idején a királyok esetében, évszámra ismert, hogy kik intézték a pénzügyeket. A másik oldalon a Fidesz volt az a párt, amelyik nemcsak eltanulta ezt az MSZP-től, hanem messze tovább is fejlesztette. A hatalomra kerülésük után kialakult szisztémát nevezte Magyar Bálint „szervezett felvilágnak".

Visszatérve még az MSZMP vagyonára: milyen nagyságrendről beszélünk? Lehet tudni?

- Lehet, mert a '89-es botrányok idején volt egy hírhedt, Next 2000 nevű cég, ahová rengeteg mindent - székházakat, balatoni üdülőket - átmentettek. Ez azonban kibukott, meghiúsult, és a Németh-kormány pénzügyminisztere, Békesi László elrendelte a társadalmi szervezetek vagyonának a felmérését. Több ezer ingatlanról, autókról, garázsokról volt szó, akkori áron is sokmilliárdos összegben. Hogy ennek pontosan mekkora részét mentették át ezekbe az árnyékban tartott kft.-kbe, nem lehet pontosan tudni, de nyilván jókora részt. Máté László egykori MSZP-pénztárnoknak van egy hírhedt interjúja, amit a Mozgó Világnak adott '95-ben - abban meglepő módon elég egyértelműen beszél ezekről. Elismerte, hogy ezek a dolgok megtörténtek, de hangsúlyozta, hogy mindez legális volt. Nyilván dörzsölt jogászaik voltak, ügyeltek rá, hogy törvényt ne sértsenek. Lehet, hogy mindez legális volt, de legitim nem, sem pedig demokratikus, az biztos.

A könyvből az érezhető, hogy a jelenlegi kormánypárttal szemben a legnagyobb a szerző ellenérzése, de hát ez szíve joga. A Fidesz teljesítménye hogyan aránylik az utódpártéhoz képest a köztulajdon magánvagyonná alakításában?

- Rendben, ne mondjunk lopást, de én itt inkább rablást nem mondanék.

Szóval nagyságrendben beérte?

- Túlhaladta. Van egy döntő különbség a két párt között. Az MSZP-ben kettős hatalmat hozott létre a pártpénztárnoki intézmény. Horn Gyula volt az egyetlen MSZP-s pártelnök, aki a gazdasági ügyeket is kontrollja alatt tartotta, mert Máté László abszolút bizalmi viszonyban volt vele, ő mindenről tudott. Az utána következő pártelnökökről ez már korántsem mondható el. Gyurcsány megpróbálta Puchot elmozdítani, ez rövid időre sikerült neki formálisan, de valójában nem tudta megtörni a pártpénztárnok informális hatalmát. Mert láthatatlan pénzekről van szó, amikről az elnökség tagjai nem rendelkeznek pontos ismeretekkel, sőt később a pártelnökök sem. A pártpénztárnok mondja meg, hogy van vagy nincs pénz erre vagy arra. Egy idő után ez az informális anyagi hatalom formalizálódik, Puch László például nemcsak képviselő lett, hanem elnökségi tisztséget is betölt. A Fideszben ezzel szemben abszolút centralizáltan működik mindez, ott Orbán Viktor és Simicska Lajos között még a régi gimnáziumi, a katonaidőkre és a szakkollégiumig visszamenő megbonthatatlan barátság, bizalmi viszony van. Ott nem folynak szét a pénzek. A 2002-től kezdődő nyolc ellenzéki esztendő alatt is bámulatos anyagi erőforrások álltak a Fidesz rendelkezésére, hiszen televíziót, rádiókat, lapokat hozott létre, médiabirodalmat épített, bevásárolta magát ide-oda, és rendkívül költséges kampányokra volt pénze.

Ez egyben az MSZP tehetségtelenségét is igazolja, hiszen nyolc kormányzati év után esnek szét a lapjai.

- Nem szívesen használom a tehetség szót ebben az összefüggésben. Az MSZP azért volt kevésbé hatékony, mert nem szervezett rablóbandaként működött, hanem ott szétfolytak a pénzek...

Attól, hogy szétfolyik a pénz, még lehet szervezett a rablóbanda.

- Nem! A szervezett rablóbandánál a vezér osztja szét a vagyont. Pető Ivánnak van egy fontos mondata, amit idézek a könyvben: vállalkozói körökben általánosan elterjedt, hogy ha a vállalkozó meg akar nyerni egy közbeszerzési pályázatot, akkor öt MSZP-ssel is összeakad. Mind megígéri, hogy megnyeri a pályázatot, de mind más összeget mond, amit le kell tejelni, és végül nem biztos, hogy megnyeri. A Fideszben egy ember egy összeget mond, és biztos a győzelem. A másik különbség az, hogy az MSZP politikailag megmaradt demokratikus pártnak, és a demokratikus pártpolitikában egyáltalán nem egyértelmű, hogy egy párt médiumokat hoz létre, tévét, rádiót, újságokat pénzel közvetlenül, mert a demokratikus közéletben ezek függetlenül szoktak működni.

Azt mondja, az MSZP legitimációját az is erősíti, hogy hatszor bejutott a parlamentbe, és háromszor volt kormányon. A Fidesz is bejutott, és másodszor van kormányon, noha a könyvben említett felháborító esetek mindkét párt esetében ismertek voltak évek óta.

- Ez a kérdés messzire visz: a magyar társadalom egészében szintén általánosan elterjedt a pénzügyi szabálytalanság, a korrupció. Ha elmegy egy asztaloshoz vagy autószerelőhöz, két árat kap: számlával vagy a nélkül. Éppen ezért a közpénzlopás nem számít a magyar társadalom szemében súlyos bűnnek. Ami a politikát illeti, természetesen a nyugati demokráciában is vannak feketepénzek, van korrupció, de ott ez a kivétel. Nálunk a kampányfinanszírozás több mint kilencven százalékban feketepénzekből zajlik, ez egzakt számokkal bizonyított tény.

Azt írja, hogy a már említett pártpénztárnokok összejátszanak. Ha ez igaz, az azt jelenti, hogy miközben a Fidesz a kommunikációjában a „tolvajok pártjá"-nak, „limuzinszocialisták"-nak nevezi és agyagba döngöli az MSZP-t, közben megosztozik vele a profiton?

- Ez ma már kisebb mértékben zajlik, mint korábban, de erről is van konkrét részlet a könyvben: a Szerencsejáték Zrt.-ből hatalmas megrendeléseket kihasító (Simicska érdekeltségébe tartozó) cég felügyelő bizottságában benne van a szocialisták embere (Puch) is.

Azok számára, akik valamennyire is ismerik a belpolitikai helyzetet, eléggé egyértelműnek tűnhet a könyv egyik „üzenete": a két nagy és korrupt párt összejátszik, ugyanakkor van valaki, aki évek óta próbál tenni a korrupció ellen: Gyurcsány Ferenc.

- Ez így túl direkt. Azt próbálom a könyvvel világossá tenni, hogy ezzel a szisztémával szakítani kell. De tény, hogy Gyurcsány több erőfeszítést tett arra, hogy a pártfinanszírozást tisztázza, hogy jóval nagyobb pénzt kapjanak a pártok, de az tiszta pénz legyen, amit nyílt számlán vezetnek. Volt, amikor már az MSZP-n belül elbukott, de volt, amikor egészen előrehaladott tárgyalások folytak a Fidesszel: már a megállapodás előtt állt a dolog - a párttörvény kétharmados -, amikor a Fidesz váratlanul visszalépett. Gyurcsány megkérte a pártpénztárnokot, hogy beszéljen Simicskával, hogy mi van. Puch szerint Simicska állítólag visszakérdezett: Te tényleg azt szeretnéd, hogy a te pártod tudja, milyen pénzekből működik? Ha van ilyen informális pénzügyi hatalom, az valóságos hatalmat jelent. A Fidesznek kedvező, ha az MSZP-ben megmaradt ez az informális hatalmi struktúra, ráadásul össze van velük kapcsolva a gazdasági vonalon, mint egy pórázon, mert ez egyfajta függőséget jelenthet. Ténykérdés, hogy Gyurcsány volt az, aki többször kezdeményezte a pártfinanszírozás rendbetételét. Orbánnak egyetlen ilyen javaslata sem volt.

Gyurcsány felemelkedése sem teljesen hihető történet. Volt egy kft.-jük Pécsett, aztán eladtak egy családi házat, és abból néhány milliót befektettek a vállalkozásba. Majd pár év múlva már milliárdos. Mintha homályban maradna néhány fontos lépés.

- Elég nagy teret szenteltem a róla írt könyvemben Gyurcsány meggazdagodásának. A rendszerváltás idején óriási vagyonok keletkeztek. A termelővagyon kilencvenhét százaléka állami tulajdonban volt, és ez átment magánkézbe: nem meseszerű a történet. Rengetegen vannak, akik akkor pár év alatt milliárdosok lettek.

Erre mondja Kónya Imre, hogy kinek volt pénze a privatizációkor? Külföldieknek, illetve Magyarországon azoknak, akik addig is az elit tagjai voltak, és eséllyel tudtak pénzt kérni a bankoktól. Ha jól emlékszem, Gyurcsány az anyósán keresztül kapott hitelt, az anyós pedig Apró Antal lánya.

- Az utóbbi valóban necces volt. De azt állítom, hogy ő nem tartozott a gengszter típusú felhalmozók közé, például egyetlen céget sem adott el Kaja Ibrahimnak, se Josip Totnak, egyetlen cége után nem maradt fenn több száz milliós visszafizetetlen hitel, köztartozás, befizetetlen áfa, mint a Fidesz-közeli cégeknél. A döntő kérdés, hogy a közhatalom birtokában és annak felhasználásával gazdagodott-e az illető, vagy nem. Gyurcsánynál világosan szétválik a két dolog. Ő nem politikai szereplő, amikor '92-ben megalapítja a cégét. Már nem KISZ-es, és még nem politikus. Magánemberként biztos felhasznált politikai természetű kapcsolatokat is, de nem volt politikus. Orbán viszont az volt, akként gazdagodott meg. Az a helyzet, hogy ha valaki a néptől mandátumot nyer arra, hogy a legjobb tudása és becsülete szerint kormányozza az országot, azzal nem illik visszaélni és magáncélokra is felhasználni. Rajta kívül, igaz, sokkal kisebb mértékben, Horn Gyula és Medgyessy esetében merült még fel a korrupció gyanúja. Horn villát épített miniszterelnökként a Postabank cégén keresztül, Medgyessynek meg az abszolút kezdő és szakmai szempontból ismeretlen fia kapott a tanácsadói cége révén százmilliós megbízásokat olyan óriásvállalatoktól, amelyek a kormánnyal is kapcsolatban voltak. De az a gátlástalanság, ahogy az első Orbán-kormány konkrét ügyekben, számszerűen tetten érhető módon, direkt privát hasznot eredményezve működtette az államgépezetet, ez példátlan.

Most még jobb helyzetben van a Fidesz, hiszen a kétharmaddal átalakította a közjogi rendszert, már van tapasztalata is, a csapat megbonthatatlan: Ön mégis azt írja, hogy kevésbé pesszimista, mint egy évvel ezelőtt. Ez hogy jön össze?

- Ez részben független a témától. Azért voltam igazán pesszimista, mert úgy gondoltam, hogy a magyar társadalom simán együtt tud élni egy autokratikus rendszerrel, ha egyébként a rezsim anyagi biztonságot meg valami szolid gyarapodási lehetőséget tud biztosítani, lásd a Kádár-rendszert.

Azzal nem számoltam, hogy ilyen vad gátlástalansággal építik a hatalmat, megfélemlítve a társadalom jelentős részét, ami nyilván visszaüt majd. Azzal meg különösen nem számoltam, hogy ennyire őrült módon, a realitásoktól teljesen elszakadva próbálkoznak a Matolcsy-féle „magyar utas" politikával, ami csődbe viszi az országot.

Még mindig nem világos, hogy lesz ebből optimizmus?

- Úgy, hogy megbukik ez a rendszer. Egy ilyen típusú egyeduralom két feltétel esetén tudott tartósan fennmaradni. Úgy, hogy évtizedeken keresztül képes volt anyagi biztonságot nyújtani, továbbá hogy jelen volt egy idegen hatalom. Jelenleg egyik feltétel sem áll fenn. Biztos vagyok abban, hogy a következő választáson - 2014-ben vagy előbb, azt nem tudom - összeomlás-szerű vereséget fognak szenvedni.

http://www.hetek.hu/hatter/szervezett_felvilag

Magyar ​polip

A posztkommunista maffiaállam

Magyar ​Bálint 2001-ben Magyar polip – a szervezett felvilág címmel írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért.

Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a szervezett felvilág, a maffiamódszereket alkalmazó állam és a politikai családtagok voltak. 2010-ben azonban a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést már a társadalom egészén alkalmazza.

A rendszert leíró új fogalmi keret az elmúlt hónapokban revelációként hatott sok politológusra, szociológusra és közgazdászra. Felmerült a gondolat, hogy ezen az új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kötet szerzői – mindenki a maga szakterületén – erre tesznek kísérletet.

A téma és az annak feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem az autokratikus kísérleteknek szintén kitett kelet-európai országok esetében is fontos és időszerű, hozzájárulhat a volt Szovjetunió utódállamaiban végbemenő folyamatok megértéséhez is.

https://moly.hu/konyvek/magyar-balint-szerk-magyar-polip

Szervezett felvilág az alvégen – Érdemes-e harcolni a NER hűbérurai ellen?

„Egy normális országban, egy működő jogállamban mindennek már régen meg kellett volna történnie.”

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert a méltányos, a tisztességes politizálás híveként nem tudok nem örülni, hogy 2018. október közepén – ha sok év késlekedés után is – eljutott oda a Legfőbb Ügyészség, hogy a 2014 nyarán megindult nyomozás során összegyűlt bizonyítékok eredményeként, Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztését kérte az Országgyűléstől.

Szervezett bűnözés miatt a Legfőbb Ügyészség kezdeményezi a fideszes Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését

A Simonka rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot. Indítványozza Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését a Legfőbb Ügyészség. Az indítványt a sajtóközlemény szerint bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményei okán rendelte el Polt Péter legfőbb ügyész.

Elolvasom a cikket itt: magyarnarancs.hu >

A másik szemem sír, mert egy normális országban, egy működő jogállamban mindennek már régen meg kellett volna történnie. A büntetőeljárás végén, egy jogerős ítélet birtokában lehetnénk ma.

Újságíróból politikus – jó okkal

A professzionális újságírói pályával felhagyva 2013-ban azért vállaltam közéleti szerepet, és Bajnai Gordon hívására lettem az Együtt alapító tagja, mert úgy éreztem, hogy a kiépülő fideszes rendszerrel szembeni harcban nekem is megvan a felelősségem és feladatom. A magam helyén, szerény eszköztárral. A Viharsarokban, a végeken, ahol élek és dolgozom.

Több mint öt évvel ezelőtt úgy láttam, hogy erre már az újságírás eszközei nem elegendőek. Így léptem a politikai színtérre. Az csak 2014 után vált világossá, hogy a gyulai választókerület határain át kell lépni, hogy ezt a csatát érdemben megvívjam. A sikerre nemhogy garancia nem volt, még halvány esély sem igen mutatkozott. A NER teljes mértékben kiépült, minden hatalmi ág csúcsán a Fidesz emberei ültek. Akkor is, most is Polt Péternek hívják a legfőbb ügyészt.

Erőfeszítéseimet sokan és sokszor lesajnálták. Nemegyszer némi arroganciával is tudomásomra hozták, nincs semmi esélyem, értsem meg, széllel szemben nem lehet. De legalább próbáljuk meg, kontráztam.

Mindig csak átöltözünk?

Az emberi mélypont talán az volt, amikor egy autókereskedésben véletlenül összetalálkoztam egy régi ismerőssel, egy korábbi Békés megyei vezető politikussal, aki egykor a szociálliberális tábort erősítette, majd néhány év kihagyás után reaktivizálta magát.

Újból polgármester lett és – számomra némiképp meglepő módon – beállt Simonka hűbéresei közé. Négyszemközt a hűbérúrról beszéltünk a vadonatúj autók között Békéscsabán, ahol soroltam és soroltam a hűbérúr minimum kétes és necces ügyeit.

Azt vártam, azzal hárít beszélgetőpartnerem, hogy csak a megélhetés és a család miatt hajtotta be a fejét. A rendszerváltás egyik nagy pártjának megyei elnöke azonban csak ingatta a fejét és nagy meggyőződéssel azt mondta: „Simonka olyan ügyes, hogy sem ti, sem senki más soha nem éri utol, nem kapja el.” Nem jó szájízzel váltunk el egymástól.

Méretes vadkan

A gyulai választókerület határait előbb kalandvágyból, majd egyre tudatosabban azért léptem át, mert láttam, hogy egy kifejezetten méretes politikai vadkan garázdálkodik Békés megyében, de az ellene való helyi ellenzéki fellépés a legfinomabb megfogalmazás szerint is elégtelen. Magabiztosságánál csak kétes ügyei voltak észrevehetőbbek.

Vagyonnyilatkozati hazugságai, a hozzá kapcsolható kétes földügyek és több mint bizarr ingatlanügyei miatt cikkeket írtam. Két évvel ezelőtt ezekben az ügyekben tettem névvel és címmel, egy sajtótájékoztató keretében Simonka György ellen büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen. Ez jutott eszembe, amikor szerda kora délután megtudtam, hogy a vádhatóság a dél-békési parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

A nyomozás nehezen haladt, a malmok lassan őröltek. Azt is csak tíz hónapos késéssel tudtam meg, hogy sajtótájékoztatóim után, rágalmazás miatt, büntetőpert indított ellenem Simonka. Számára hol fontos volt, hol nem volt fontos ez a per, mert hol mondva csinált, hol hamisnak tűnő orvosi igazolással mentette ki magát az általa kezdeményezett perből! Hol meg vehemensen támadott és „ordas hazugságoknak” nevezte az általa kifogásolt kijelentéseimet.

Meglepetésre előzetesbe kerültek

Holott csak a feljelentésben foglaltakat ismertettem, és az ügyészség erre adott válaszát. A büntetőperben bizonyítási indítvánnyal éltünk, amelyben azt kértük a Központi Nyomozó Főügyészségtől, hogy fejtse ki és tisztázza azt a korábbi közlését, hogy a Simonka elleni feljelentéssel kapcsolatos nyomozásban „szoros tárgyi és személyi összefüggés” állt fent. Így megtudtuk, hogy Simonka üzlettársait nemcsak kihallgatták, hanem előzetes letartóztatásban is voltak.

Kiderült, hogy „a nyomozás részét képezi Simonka György esetleges érdekeltsége a Magyar Termés TÉSZ Kft.-vel kapcsolatos jogügyletekben”. Az ügyészség azt is nyilvánvalóvá tette, hogy „a nyomozás során mind a gyanúsítottak, mind a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények és elkövetési magatartások köre bővülhet”. Ekkor 2018. február 22-ét írtunk. Innen, ha nem is villámgyorsan megrajzolható, de egyenes vonal vezetett el a Legfőbb Ügyészség mostani sajtóközleményéig. A felmerült gyanú többsége beigazolódott – legalábbis a Polt vezette vádhatóság szerint. Ami a NER-ben nem semmi!.

A mindig magabiztos, óriási politikai befolyást és érdekérvényesítést kommunikáló Simonka Györgynek a mentelmi joga megvonására tett ügyészi indítványra adott vérszegény reakciója jelzi, bajban van. Közösségi oldalán annyit írt: „mindez annyit jelent, hogy engem is meg lehet hallgatni.” Mindehhez hozzátette, hogy a történteket „maga sem érti”, de elébe áll minden kérdésnek, hogy „mielőbb kiderüljön az igazság”.

Hűbérvilág jött létre

A 2018-as választáson azért indultam az azóta megszűnt Együtt színeiben a dél-békési körzetben, mert a stáb úgy gondolta, erős érv lehet a kampányban, hogy 3 évet – a közvélemény számára is láthatóan – keményen és következetesen harcoltam Simonka ellen. Ezt ezer és egy ok miatt a választók nem így gondolták. Szívük joga.

A fájó csak az, hogy közben politikailag, erkölcsileg Simonka lezüllesztett egy egyébként is kétségbeejtően rossz helyzetben lévő térséget. Dél-Békés ma katasztrófa és társadalmi depresszió sújtotta övezet. Ahol újabb évek vesztek el a felzárkózás reménye nélkül. Hűbérvilág jött létre, csicskáztatott polgármesterekkel, intézményvezetőkkel, megfélemlített emberekkel. A történtek fényében sok hűbéresnek, vagy azért, mert tudtak Simonka dolgairól, vagy azért, mert nem tudtak róla, el kell számolniuk a lelkiismeretükkel. Nagy valószínűséggel egy időközi országgyűlési választás is az esélyes opciók között van.

A játszmának még nincs vége. A Simonka-történet minden mozaikkockáját a helyére kell tenni. Hamarosan jelentkezünk egy újabb fejezettel – immáron ismét újságíróként foglalkozom az üggyel.

https://m.magyarnarancs.hu/publicisztika/szervezett-felvilag-az-alvegen-erdemes-e-harcolni-a-ner-huberurai-ellen-114408

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4015213434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása