He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

"A természetes rabszolgák nem tudják, hogy legyenek boldogok"

2019.10.11. 07:54 guma

Platón és Arisztotelész Raffaello Az athéni iskola című festményén

Igaza volt Arisztotelésznek abban, hogy nem minden ember alkalmas állampolgárnak?

Arisztotelész filozófiája jól értelmezhető a Platónnal folytatott vita közegében; magától értetődő tehát, hogy politikafilozófiájában is szembefordul mesterével. Platón közvetlen közelről nézte végig ahogy az athéni demokráciát (amelyben a demokratikus döntéshozatalban csak az egy vagyoni kvótának megfelelő, athéni születésű szabad férfiak vettek részt) foglyul ejtik demagóg vezetők populista szólamaikkal, majd belekergetik egy, az állam számára katasztrofális kimenetelű háborúba, amely után az oligarchák és diktátorok vették át a hatalmat, akik – többek között – Platón mesterét, Szókratészt is koncepciós perben meggyilkolták. Platón radikálisan antidemokratikus politikafilozófiáját kétségtelenül erősen motíválta ez a tapasztalat. Sokak által legfontosabbnak tartott művében, Az államban amellett érvel, hogy az állam vezetése ugyanolyan mesterség, mint a fazekasság: ahogy megválogatjuk, hogy kitől veszünk fazekat – attól, aki a legjobban ért a fazék elkészítéséhez –, úgy az állam ügyeinek eldöntését sem lenne szabad akárkire rábízni, csak arra, aki ért hozzá. Platón tehát a demokráciával szemben egy technokratikus diktatúrát tartott követendő berendezkedésnek.

Arisztotelész ezzel szemben úgy gondolta, hogy a politikai közösség csak akkor lehet hosszú távon életképes, ha a polgárok magukénak érzik a törvényeket, azaz nem pusztán alattvalói, hanem polgárai az adott államnak. Ennek pedig nemcsak az a feltétele, hogy részt vegyenek a törvényhozás működésében, hanem az is, hogy képesek legyenek jó döntéseket hozni. Athén esete Arisztotelész számára is nyilvánvalóvá tette, hogy egy demokratikus döntéshozatali folyamat sokszor rosszabb eredményt hoz, mintha a szakértő egy személyben döntene. Azt azonban vitatta, hogy ezekben esetekben a probléma a döntéshozatali folyamattal lenne. Platónnal szemben a nevelés karakterformáló szerepére helyezte a hangsúlyt, és úgy gondolta, ilyen esetekben a polgárok nem eleve biológiailag alkalmatlanok a helyes döntés meghozatalára, hanem döntéshozatali képességük csorbul. Ahogyan gyerekekre se bíznánk fontos politikai döntést, mert még nem érettek, úgy a nem megfelelően nevelt, akaratgyenge, szex-, alkohol- és pénzfüggő felnőtteket sem szabad politikai kérdésekben döntéshelyzetbe hozni, mivel a döntést nem elméleti megfontolásokra vagy érvekre hallgatva fogják meghozni, hanem az alapján, hogyan tudnák e vágyaikat a leggyorsabban kielégíteni.

Arisztotelész azonban azt is gondolta, hogy a helyes nevelés nem tehet csodákat: azok, akik – valamilyen kontingens okból – fizikailag alkalmatlanok a magasabb szellemi képességek megszerzésére, soha nem lesznek alkalmasak arra, hogy a politikai közösség teljes jogú, döntési jogkörrel felruházott tagjai legyenek. Szerinte ilyen, testi állapotukból eredően szellemi fogyatékosok a természetes rabszolgák.

Ez az elmélet abszurd

Hogy jobban megértsük, hogyan gondolhatott ilyet, tegyünk egy rövid kitérőt Arisztotelész elmefilozófiája irányába. Arisztotelész úgy gondolta, hogy az ember háromféle módon juthat ismerethez: az érzékelésre, a képzeletre és az értelemre támaszkodva. Az érzékelés egyes érzetminőségekről tudósít, pl. hogy most éppen fehéret látok, meleget érzek stb. A képzelet ezekből az érzetminőségekből konstruál egy tárgyi reprezentációt, például, hogy egy fehér nyuszit fogok. Az értelem pedig képes még be nem következett oksági összefüggéseket megragadni – ha megsimogatom a nyuszit, meg fog kedvelni –, illetve ezekből gyakorlati következtetéseket levonni – ha szeretném, hogy megkedveljen a nyuszi, meg kellene simogatnom a nyuszit.

Arisztotelész elmélete szerint a növények olyan élőlények, amelyek híján vannak ezeknek a képességeknek. Az állatok jelentős része, illetve a kognitív fogyatékossággal rendelkező emberek csak az első kettőt – a megismerőképességet és a képzeletet – birtokolják, míg a jó kognitív képességű emberek értelmesek is. Ezen elképzelés szerint az állatok – az emberekkel ellentétben – azért sétálnak be néha egész primitív csapdákba, mert hiányzik az értelmük, és így nem látják be azt az alapvető oksági összefüggést, hogy ha elveszem a sajtot, rám csapódik a csapda.

Arisztotelész elmélete különbséget tesz a tényszerű rabszolgák és a természetes rabszolgák között. Tényszerű rabszolga az, akit rabszolgasorba vetett valaki, azonban ez nem áll összefüggésben kognitív képességeivel; e tekintetében lehet teljes értékű ember. A  természetes rabszolgák viszont nem értelmesek, azaz nem képesek gyakorlati működésre. Az ilyen ember ugyan képes belátni, hogy ha a csapdából elveszi a sajtot, akkor rácsapódik a kelepce, azonban ebből már képtelen azt a következtetést levonni, hogy ha nem akar meghalni, akkor nem kellene elvenni a sajtot. Amint azt Arisztotelész a Politika VII. könyvében kifejti, nagyjából minden nem-görög ember ebbe a kategóriába esik. Éppen ezért Arisztotelész szerint Afrika, Ázsia és Észak-Európa lakói nem képesek magukról megfelelően gondoskodni, szükségük van rá, hogy a görögök rabszolgatartóik legyenek, és utat mutassanak nekik az életben.

Érdemes látni, hogy Arisztotelész nem rasszista, hanem klimatikus determinista, hiszen a kognitív fogyatékosság oka szerinte az, hogy az adott személy milyen körülmények között nő fel, nem pedig valamiféle öröklődő rendellenesség. Az északi túl hideg éghajlat ugyanis kedvez a bátorsághoz szükséges fizikai fejlődésnek, de elsorvasztja az értelmet, azért az északiak ostobák, de vakmerők. Így alkalmatlanok jól szervezett államok alkotására vagy kiemelkedő technikai vívmányok megalkotására, mivel mindenki a maga ura akar lenni és a másik lekaszabolásával van elfoglalva. Ezzel szemben a déli, túl meleg klíma fordítva működik: az értelem túlburjánzásához vezet a bátorsággal szemben, ezért a déliek az elméleti tudományokban – mint a matematika – kiemelkedők, de gyávák, éppen ezért lehet őket hatalmas, zsarnoki uralommal kormányzott birodalmakban tartani. Kizárólag a görög éghajlat  alkalmas arra, hogy a bátorság és az értelem is megfelelő egyensúlyban fejlődjön ki. Vagyis egy fekete férfi, aki Attikán nőtt fel ugyanannyira alkalmas a teljes életre, mint a görög férfi. A görögöket pedig kis korban nem szabad a veszélyes klímájú kontinensekre vinni, különben elbutulnak vagy ellágyulnak.

A természetes rabszolgaság elméletének rekonstrukciója

Malcom Heath, a Leedsi Egyetem professzora egy figyelmet keltő cikkében azt állítja: az elméletnek ez az értelmezése teljesen abszurd, hiszen Arisztotelész számára ismert volt, hogy az általa veszélyesnek tartott klímájú területeken is hosszú ideje élnek emberek, akik képesek magukról gondoskodni: az egyiptomiak piramisokat emeltek, a perzsák hidat építettek a Boszporuszon. Ezek a projektek azonban a gyakorlati észhasználat ilyen szintű hiányossága mellett lehetetlenek lennének; az egyiptomiaknak és a perzsáknak bele kellene sétálniuk a legprimitívebb csapdákba, ez azonban nem következik be! Heath az elmélet egy olyan rekonstrukcióját adja, amelynek fényében Arisztotelész elképzelése nem tűnik  tökéletes abszurditásnak. 

Heath szerint ezért felül kell vizsgálnunk, hogy Arisztotelész valójában mit gondolt a természetes rabszolgák gyakorlati észhasználatának hiányosságairól. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlati észhasználat cél-eszköz viszonyokat azonosító funkciója változatlanul meg kell, hogy őrződjön, máskülönben a nem-görögök még a mezőgazdaság művelésére is alkalmatlanok lennének, hiszen nem lennének képesek belátni azt az összefüggést, hogy ha aratni akarnak, előbb vetni kell.

A gyakorlati észhasználat egy másik funkciója a célok közti rangsor felállítása. Ha az embernek egyidejűleg több célja is van, például a barátaival akar időt tölteni, illetve el akarja végezni az egyetemet, és az utóbbi cél érdekében a másnapi vizsga sikeres teljesítése kell, hogy eszközül szolgáljon, akkor képes meghozni azt a döntést, hogy a két célt koordinálva előbb tanul a vizsgára, és csak utólag találkozik a barátaival. Heath értelmezésében Arisztotelész azokat tekinti természetes rabszolgának, akik képtelenek a célok ilyetén koordinálására. Éppen ezért van szerinte ezeknek az embereknek szükségük rabszolgatartóra, aki helyettük koordinálja a céljaikat. A rabszolgatartó ezen elmélet szerint tehát a rabszolga szellemi művégtagja, amely ellát egy olyan funkciót, amelyre a rabszolga magától nem lenne képes, és amelynek ellátása szükséges feltétele a boldogulásának.

A természetes rabszolgák nem tudják, hogy legyenek boldogok

Ha a mai szemmel nézve ugyan teljesen abszurd, Arisztotelész korában azonban tudományosnak számító klímadeterminizmustól elvonatkoztatunk, Heath értelmezése nyomán egy filozófiailag figyelemre méltó elméletet kapunk. Ursula Wolf, a Mannheimi Egyetem professzora cikkében rámutat, hogy Arisztotelész számára a boldogság a legfelsőbb jó megélése; azaz a boldogság szükséges, de nem elégséges feltétele a legfőbb jó meghatározása. Ez a legfőbb jó Wolf értelmezésében nem egy eleve adott dolog, amelyet meg kell találni, hanem egy feltétel nélküli cél, amelyet az ember a célok sokasága közül választ ki magának olymódon, hogy a többi célt ennek az egynek rendeli alá. Az előbbi példánál maradva, az ember hosszú idő alatt, nap mint nap hozott döntéseiből kirajzolódik egy értékpreferencia azzal kapcsolatban, hogy azért találkozik a barátaival, hogy szakmailag előrébb jusson, vagy azért akar szakmailag előrébb jutni, hogy mély és őszinte barátságokat ápolhasson. Amelyik cél ezek közül hosszú távon a többi cél rendező elvéül szolgál, az lesz az ember célja az életben. Ennek betöltése ugyanolyan lényegi funkcióvá válik számára, ahogyan a késnek az a lényegi funkciója, hogy jól vág. Azaz, állítja Wolf, az ember értelmi tevékenysége révén maga választ célt magának: életének és önmagának ad formát azáltal, hogy egy célt nem más cél érdekében, hanem önmagáért választja.

Amennyiben ezt a két elemzést összeolvassuk Arisztotelész politikafilozófiájával, világosan kirajzolódik, hogy Arisztotelész szerint miért alkalmatlanok a természetes rabszolgák az állampolgárrá válásra. Mivel ők nem képesek egyetlen célt konzisztensen legfőbbnek tekinteni, nem képesek az életválasztásaikat konzisztensen e cél köré rendezni, azaz képtelenek a boldogságra. Ez egyúttal azt is jelenti azonban, hogy döntéseik mindig a pillanat függvényében ingadoznak – hasonlóan azokhoz az emberekhez, akik ugyan görögként rendelkezhetnének az észhasználat feltételeivel, azonban – minthogy rosszul nevelték őket – akaratgyengék lettek. Azaz Arisztotelész szerint nem azokra kell bízni a döntést, akik a legtöbb elméleti ismerettel rendelkeznek az adott területen – hiszen a déli barbárok is ilyenek –, hanem azokra, akik szilárd kritériumrendszerrel bírnak a döntési lehetőségek elbírálásához. Akik pedig ilyennel nem rendelkeznek, azok sokkal jobban járnak, ha hagyják, hogy vagy egyes személyek vagy a társadalom egésze mint kollektív rabszolgatartó válasszon helyettük célt az életüknek, hogy ezáltal esélyt kapjanak valamiféle másodlagos boldogság megélésére.

Éljen soká a természetes rabszolgaság?

Mit tanulhat a ma embere Arisztotelész természetes rabszolgaságról szóló elméletéről? Mint láttuk, Arisztotelész elméletét általában rasszizmusának filozófiailag irreleváns megnyilvánulásának szokták látni, azonban Heath és Wolf értelmezése nyomán egy, filozófiája szempontjából motivált elméletként tűnt elő, amely ráadásul a szó klasszikus értelmében nem is tekinthető rasszistának. Azt jelenti ez, hogy érdemes lenne elfogadnunk és a kortárs állapotokra alkalmaznunk a természetes rabszolgaság intézményét? A kortárs politikafilozófia egyes szélsőséges képviselői, illetve politikai pártok is javasolták már hasonló érvek mentén az adott politikai közösség döntéshozatalában résztvevők körének radikális szűkítését: ők – akárcsak Arisztotelész – úgy vélik, hogy a politikai döntés meghozatalára való képesség nem velünk született, hanem csak a megfelelő nevelés eredményeként sajátítható el. Azok, akik a közelgő klímakatasztrófát a demokratikus döntéshozatali mechanizmus csődjének tartják, elméleti alapot is találhatnak Arisztotelészben arra, hogy miért nem érdemes az igazán fontos döntések meghozatalát a népre bízni.

Azonban fontos látnunk, hogy bár Arisztotelész természetes rabszolgaságra vonatkozó elmélete filozófiájának más részei által motivált, ettől még Arisztotelész filozófiája mint olyan nem biztos, hogy konzisztens, vagy hogy a jelenben érvényes. Az egyik alapvető probléma, hogy Arisztotelész számára az elméleti belátások képessége valamilyen értelemben az isteniben és örökben való részesedés, hiszen az elméleti igazságok alapja az örök isteni elmében meglévő igazságok megpillantása. Bizonyos metafizikai előfeltevések miatt Arisztotelész úgy gondolta, hogy ezen folyamat során a lélek képes magát halhatatlanná tenni, amely folyamatot explicit módon az emberitől az istenibe való átformálódás nyelvén írta le. Mivel tehát a helyes politikai döntéseket a jóról alkotott megfelelő fogalom kialakítása alapozza meg, amely egy elméleti belátás, úgy tűnik, hogy az isteni elme ugyanolyan szellemi művégtagja az emberi elmének, amilyen a természetes rabszolgaság elmélete szerint a rabszolgatartó elméje a rabszolgának. Azaz nem világos, hogy Arisztotelész elméletéből nem egy szélsőséges teokratikus államberendezkedés következnék-e leginkább, ahol a politikai döntések végső soron nem emberek egy kis csoportjától, hanem egy – mintegy szuperszámítógépként funkcionáló – istenségtől függnek, akinek minden ember a természetes rabszolgája.

Ugyanebben a kontextusban nem világos, hogy Arisztotelész arra a kérdésre tudna-e konzisztens választ adni, hogy pontosan mennyire kell integrált személyiségnek lennie annak, aki már képes az önálló és szabad életre? Elmélete szerint az integrált személyiségű ember olyan jót választ egy teoretikus belátás révén, amelyet minden lehetséges szituációban önmagáért választ, azonban könnyű belátni, hogy egy véges emberi elme aligha teheti meg ezt a választást teoretikus alapon, legfeljebb heurisztikus módon. Éppen ebben különbözik az isteni elmétől, amely gondviselését a világ minden lehetséges helyzetét átlátó döntésére alapozza. Ez viszont azt jelenti, hogy mindenki, akinek a döntése nem esik egybe az isteni döntéssel, metafizikai szükségszerűséggel kerülhet olyan helyzetbe, amikor rá kell ébrednie, hogy van egy másik olyan jó, amelyet magasabbra értékel annál, amit korábban a legmagasabbra értékelt, csak ezt eddig a kontingens élethelyzete miatt nem látta be. 

Az anya, aki korábban azt gondolta, hogy gyermekei mindennél fontosabb öncélok, a koncentrációs táborban az egyiket mégis feláldozza a túlélés érdekében a Sophie választása című filmben. A filozófus, aki korábban azt gondolta, hogy a bölcsesség szeretete mindennél fontosabb öncél, az állástalanság és szegénység hatására mégis a megélhetést választja, hogy egy, a hazai helyzetben szomorúan aktuális példát mondjunk. Ezek a helyzetek mind azt mutatják, hogy tulajdonképpen az, amit Arisztotelész a természetes rabszolga elmeállapotaként ír le, valójában az emberi állapot, pusztán az egyes individuumok társadalmi és gazdasági helyzete függvényében ez többé vagy kevésbé nyilvánvaló. 

A cikk szerzője az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Alpen-Adria-Universität Klagenfurt PhD-hallgatója. A Filoman filozófusainak további cikkei itt olvashatók. 

https://qubit.hu/2019/10/06/igaza-volt-arisztotelesznek-abban-hogy-nem-minden-ember-alkalmas-allampolgarnak?_ga=2.50523310.629718653.1570359551-2099647170.1570359551

 

169 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4115201412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2019.10.12. 19:28:08

@gazoló: azt hogy? odamegyünk délután háromra, mekiszunk két zéró csík kolát, asztán megyünk haza?

eszednél vagy?:))

taga20 2019.10.12. 19:29:40

@gazoló: mi a gondod? orbanisztán egy jogállam:)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.12. 19:33:34

@taga20: több feleség??? gyanúsak vagytok, rátok teszem a szemem...

gazoló 2019.10.12. 19:35:41

@taga20:
majd elmondom privátban

gazoló 2019.10.12. 19:40:24

@PeniValdes:

"gyanúsak vagytok, rátok teszem a szemem"

kezedet hová rakod?))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.12. 19:42:14

@gazoló: na az kéne még hogy kezemeim is rátok tegyem, le is veszemn rólatok

taga20 2019.10.12. 19:47:40

@PeniValdes: jönnél mi puncika, de nem mered bevallani még magadnak se!:))

gazoló 2019.10.12. 19:55:27

@taga20:

Pilis fan. hisz a szívcsakrában. nem fog lealacsonyodni a jobbágy Börzsönyhöz))

gazoló 2019.10.12. 20:04:02

ESZTIKE????????????

gazoló 2019.10.12. 20:10:19

VOLTAM IBOJKA

voltam erős voltam gyenge
voltam szétesve s összeesve
voltam csillag voltam fecske
s voltam egy kislány eldobott teste

voltam boldog s voltam árva
voltam szabad és voltam bezárva
voltam én már majdnem minden
csak megfelelő fehér ember az nem az nem

voltam éhes s voltam duci
majd szétpattant rajtam a ruci
voltam homeless s voltam az őrsön
voltam mátra és voltam börzsöny

voltam jól is s voltam lázas
de sohase nem voltam teljesen százas
voltam hisztis voltam csendes
csak valahogy sosem voltam rendes
m e g f e l e l ő fehér ember az nem az nem

kaptam virágot kaptam piát
szórtam az átkot és rebegtem imát
k u s s o l t a m ne bántson a világ
de sohase kaptam amnesztiát

voltam doktor s voltam beteg
voltam ócska és voltam remek
voltam hős és voltam gyáva
voltam piszkos és voltam tiszta
csak megfelelő fehér ember az nem sohasem

voltam fiúval és voltam lánnyal
kirándulni nagy hátizsákkal
voltam veled és voltam mással
szembe’ velem – és a nagyvilággal

voltam gazdag – huszonhat percig
voltam szenya s voltam hercig
voltam híres és voltam porszem
s a végén maradtam egyszem
magamban
ó ó

aztán lettem az aki eddig
hogyha kellett megmondom meddig várok még
hátha eljössz s végre itt leszel és azt mondod
gyere Ibojka nekem még te is jó
jó leszel…

(Presser Gábor, 2018)

www.youtube.com/watch?v=HlMiQTS8pX8

taga20 2019.10.12. 21:03:49

@gazoló: és ez cigány?:)))

Közzététel: 2010. máj. 13.
Hobo: Haláltánc ballada (Villon-Faludy)

Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!" ... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
... "Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél ült a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
"Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjfél borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvét vasárnapján
derékon kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm, egyet tégy nekem:
ha elviszel, trágyának szórd szét
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

"

ennyike:)

guma 2019.10.13. 04:41:54

@taga20: :)

"nem mindenki olyan erkölcstelen vénasszony, mint margarita!:)"

hümmm!
elgondolkodtam... :D

tudod az nem korfüggő.
ha létezik valaki és képes arra, hogy a felelősség súlyától engem megszabadítson, akkor nem csak én ismerhetem meg, hanem te is ilyen szitu után megismerheted mi az a 'havaj :)

mitől lenne ez erkölcstelen.
te kiéled szavakban én meg megkapom az élettől...

de azért külön dicséret jár, hogy már te is tudsz verset hozni! :)))

már volt, hogy azon is elgondolkodtam, mennyire ismered a linkelt dalok szövegét.

ugyanis engem, mint utólag kiderült, sokszor becsapnak a zene segítségével a hangok.

guma 2019.10.13. 04:51:31

@gazoló:

@taga20:

engem elkápráztattattok a zenékkel :)))

gazoló 2019.10.13. 09:25:34

@taga20: DDD

erre ébredni."ennyike"

bearanyoztad

.....tedd a dolgod Érden..jó reggelt!

jaegtoer 2019.10.13. 09:40:21

@guma:

Ugye mekkora szemfényvesztők?! Tudnak, ha akarnak, de ha az istennek sem akarnak, akkor is vannak, tudnak.

gazoló 2019.10.13. 12:53:27

@PeniValdes:

téged majd egyszer elviszünk a holdvilágárokba és vadállóvá teszünk))

taga20 2019.10.13. 13:34:34

@gazoló: tettem, még a lányunkat is felcsaltam dunaújvárosból, pedig csak hétfőn akart feljönni a bikájától:)))

ja és leellenőriztem, hogy jót ikszelt;)

egyébként, tudod hol szavaztunk? persze nem.

itt! szemben állnak a daruk.
érd egy pöcegödör, ahogy az egész ország!

444.hu/2019/03/21/ket-epitesi-beruhazast-is-masfelszeres-aron-vegezhet-el-a-meszaros-csalad-cege-erden

taga20 2019.10.13. 13:38:24

@jaegtoer: bakker, ezt küldöm neked:)

valamikor még knosszitól kaptam, és nem feledem.

tessék!;)

www.youtube.com/watch?v=XXr4Wq4HX-g

taga20 2019.10.13. 13:58:03

@taga20: ja és ilyen magyarország az országom jég, nem a nermaffiaország!

és az ilyen európa az én értékem, és nem putyinland!

íme: (szerintem ebbe még orica se kötne bele;)

www.youtube.com/watch?v=a23945btJYw

gazoló 2019.10.13. 14:00:37

@taga20: D

ha jól látom kótacsenge oboázik ott a fehérvári huszárok közepette))

gazoló 2019.10.13. 14:11:02

@taga20: (

nálunk,kisfalumban reménytelen!

megkaptam a szavazólapot..mindenki független..itt leszopják a szerelmes nyuggerek a nert,nincs remény!
pártként behúztam a momentumot,rohadjanak meg az összes elfuseráltak!

egyéniben a régi "függetlenekre"a voks,bár tudom,hogy "a fideszt cidázzák, fidesztől jön a lovetta wallják,"de mi nem" dehogynem ..de igen(

taga20 2019.10.13. 14:32:18

@gazoló: ne basz, hogy te felcsúton élsz partizán!?

te hol a pokolban laksz, hogy ilyen 9 év után ez a választék?

az meg hogy a fityeszmaffia pénzt ad, az egy kibaszott nagy bulsit!

egyébként baszod, iszol te rendesen?:)))

www.youtube.com/watch?v=22XhQPwybpk

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.13. 17:09:46

@gazoló: en 2 kozul valaszthattam....mintha azt kene eldonteni melyik kezem vagjam le...

taga20 2019.10.13. 18:13:48

@gazoló: bottal se piszkálnám:)))

gazoló 2019.10.13. 21:28:43

boldog karácsonyt:)

mgdé 2019.10.13. 21:58:35

@PeniValdes:

Sőt - némi segédlettel -, de már nyertünk is. Ám még így is Zrínyiéken múlik minden. Imádkozzunk buzgón, hogy se Szulejmán, se vadkan ne jöjjön közbe!

Ria, Ria, Hungária! ;)

mgdé 2019.10.13. 22:14:14

@PeniValdes:

Ja, ja, állítólag valami Strache nevezetű pacurák intézte ...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.13. 22:23:18

@Én de genere Mi: na csak megbarátkoztál velem, hiába az én legyélmárabarátom stílusomnak nem lehet ellentállni

taga20 2019.10.13. 22:29:43

@gazoló: A FITYESZMAFFIA SZTÁLINGRÁDJA A MAI NAP:))))

mgdé 2019.10.13. 22:38:08

@PeniValdes:

Mikor voltam én barátságtalan? :)
Én rögtön észleltem a királynőtmegölnötök mögöttesét. :D

(A két Peniről is csakis azért érdeklődtem reménykedve, mert - teljesen érthető ám győri Hősünk, Borkai -, be kell vallanunk, a legtöbb egészséges férfi időnként bizony álmodozik naagyon kedves ikerlányokról. :P )

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.13. 22:41:08

@Én de genere Mi: én ismertem ikerlányokat, de ők mások voltak tehát nem igazi ikrek....de ikerfiúkat is ismertem, akiket csak az ujjaik alapján tudtam megkülönböztetni

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.13. 22:43:14

@Én de genere Mi: oh igen és kedves ikerfiuk is álmodoznak fiatal Penikről

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.13. 22:47:06

@Én de genere Mi: de igen, szerintem én egy nagyon kedves és vonzó lelkü ember vagyok, itt is rögtön mindenki megkedvelt, kivéve a taga, de tole nem vartam sokat soha

gazoló 2019.10.14. 06:36:09

@taga20: D

Jó reggelt,győztünk,hazudta orbánviktor.

2019.10.14. 08:49:46

@gazoló:

Ugye ismered a medve bőrével kapcsolatos mondást lavóros?

gazoló 2019.10.14. 11:29:11

@Quercus Maximus:

akár tetszik,akár nem az első dominó dőlni látszik vagy rosszul látom?)

"Lassú táncok a lehűlő levegőben,
Lassú lángok a kandallóban,
Jóllakott dögök a medvebőrön"

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 11:50:28

@gazoló: én azért óvatos lennék minden öröm mellett

2019.10.14. 13:37:22

@gazoló:

Az a kérdés lavóros, merre dőlt a dominó. Mert lehet, a liberofasiszta romkocsmaértelmiségiek nem tudják, de annak a játéknak az a lényege, hogy az eldőlt dominó borítson egy másikat.

Melyik is az a másik dominó lavóros?

gazoló 2019.10.14. 14:57:27

@Quercus Maximus:

gazoló a becsületes nevem,de ha kötekedni akarsz már most bekaphatod!
jelzem a képen az nem lavór.
lehet,hogy te márványkúton és aranyvécén szocializálódtál,az eltartott kisujjaddal,de azt a régmúltban ivókútnak hívták,amikor még nem sajnálták az emberektől még a vizet is.
a dominóról szólva,nem lesz a gecibarátodnak még egy olimpiája,hipsz,hopsz mehetünk hugyozni a sírjára!

2019.10.14. 15:13:29

@gazoló:

Ismerem az ivókutat, de nekem lavóros maradsz.

Meglepett volna ha ettől értelmesebben tudsz kommentelni.
Nálatok liberósoknál két verzió létezik.

Az egyik, hogy három értelmes mondatot nem tudtok kipréselni magatokból. Ez ugye tükrözi az értelmi szinteteket.

A másik verzió a szófosás. Amikor minden megnyilvánulásotokban fölmondjátok a teljes libbant mantrát. Persze bemásolva valamilyen romkocsmaértelmiségi agymenésből.

Normális embert egyik verzió sem érdekli. Ezért nem rúgtok labdába soha komolyabban.

gazoló 2019.10.14. 15:27:23

@Quercus Maximus:

nem járok más blogokra,nem vagyok ?libbantlibero?,utoljára a kétezres évek elején években voltam romkocsmában,amikor még kezdődött,nem,soha nem voltam a politika közelében semmilyen poszton,semmilyen pártnál,nem voltam kisztag,párttag,nem fogok leállni veled szófosni,nem őriztünk együtt jávorszarvast,egyébként meg úgy nevezel ahogy akarsz.
nincsenek politikai ambicióim,nekem egy dolog a lényeg. ezt a foglyul ejtett országot,bármi áron ki kell szabadítani cipolla karmaiból,hogy az itt élők fellélegezhessenek a kinn élők tiszta szívvel,félelem nélkül jöhessenek vissza,bár ebben szkeptikus vagyok!

szasz,csá örültem a szerencsének

mgdé 2019.10.14. 15:56:02

Elesett
Isztambul, Ankara, Buda,
a marslakó nagyon buta.

2019.10.14. 16:35:48

@gazoló:

Ja, hogy te leszel a nagy felszabadító? Ezzel a szókinccsel. Kemény meló lesz.

Van egy jobb ötletem. Mi lenne ha te is elhúznál inkább. Akik maradunk meg csak meglennének itt fölszabadítatlanul.
A létszámból nem fogsz hiányozni, mert veled, meg a hozzád hasonlókkal csak sűrűbben vagyunk, nem többen.

guma 2019.10.15. 18:34:06

@Quercus Maximus:

kinek a házát, lakását, földjét nézted ki magadnak, te bunkó?

2019.10.15. 19:12:01

@guma:

Csak ennyire telik nyugger?

Egyébként iszol, drogozol, vagy mindkettő?

2019.10.15. 19:21:53

@guma:

Te nyugger. Ha egy napig tart összerakni egy egymondatos kommentet, inkább ne erőltesd. A végén még megpattan a fejedben valami.

guma 2019.10.15. 19:25:23

@Quercus Maximus:

magyar már üldözött, lakoltatott ki magyart hazánkból...

tehát tedd amit másnak javasolsz, büdös bunkó!

taga20 2019.10.15. 19:34:38

@guma: mi van a lökött erdész haveroddal? ne neheztelj rá, me fogyatékos:)))

ennyire tacsra tette, hogy bukik a csutiistene rencere?

egyébként, szerintem neki már rég megpattant egy ér abban a seggben, amit a nyakán hord:)))

guma 2019.10.15. 19:39:37

sajnálom alig vagyok a gép előtt - de azért ne unatkozzatok :)

2019.10.15. 19:43:47

@guma:

Papagáj üzemmódban vagy nyugger?

guma 2019.10.15. 19:44:21

@taga20: :)

haverja a ganajtúrónak.

idejön mást elüldözni? megijedt, hogy nem kapja meg a beígért díjat?
padlón van szegény...

guma 2019.10.15. 19:48:32

@Quercus Maximus:

beszartál, hogy mindenkinek világos lett mit akarsz?

2019.10.15. 20:06:09

@guma:
Nagyon beszartam, ez kétségtelen. Annyira, hogy már azt is elfelejtettem, mit akarok. De ugye te majd elmagyarázod?

taga20 2019.10.15. 20:12:25

@guma: akkora pöcs ez a szerencsétlen erdész, hogy havonta egyszer kiszar egy blogot, amit pár nap után kidob a kukába.

egy sunyi, gyáva szardarab, ahogy a csúti gazdája is.

nem kell vele sokat vesződni, csak a picsájába kell rúgni, és utána eltakarodik a diggerhaverjához, és vígan kiverik egymás répáját:)))

guma 2019.10.15. 20:17:21

@taga20:

az lesz a vége! :)))

de ahova lehet kiteszem, hogy még az önkormányzatokon keresztül is csak a rabláson jár az esze:

"-a megyei önk.-ban elsöprő a Fidesz fölény. Meg kell egy kicsit turbózni a önk. törvényt, feladatokat,és az ehhez szükséges forrásokat el kell vonni a településektől (természetesen a fideszes települések kompenzálása mellett), és már ki is van üresítve az önkormányzatiság."

ilyen irigy, harács mocsok kevés van!

eszti..... 2019.10.15. 20:19:16

@taga20:

kicsit feszültek a fiúk. ))))

eszti..... 2019.10.15. 20:20:58

@guma:

így szocializálódott, így él. mást nem ismer.

taga20 2019.10.15. 20:26:37

@eszti.....: ők mintha aszt mondanák, hogy szarrá nyerte magát a fityeszmaffia.

akkor, mit zizegnek má napok óta a fityeszorkok?:)))

eszti..... 2019.10.15. 20:33:33

@taga20:

nemcsak zizegnek. a Pesti Srácok kommentelői azt szorgalmazzák, hogy Orbán tisztítsa meg a Fideszt a vagyonosodott politikusoktól!!!!
te érted ezt? ))))))))))))

guma 2019.10.15. 20:33:36

@taga20:

az "agytrösztök" is dumáltak:

G. Fodor Gábor szerint a Borkai-ügy rávilágított arra, hogy átalakult a közeg, amiben a politikát elmesélik. Más a felület és más a technológia, ráadásul az emberek ingerküszöbe feljebb kúszott

" Azért volt hatékony a Borkai-ügy, mert a pornó kapunak bizonyult, amin keresztül el lehetett mesélni egy történetet. És el is mesélték, ebben az ellenzéki média komoly segítséget nyújtott

– mondta.

Szerinte ezentúl aki hatékony akar lenni egy kampányban, annak ezt a feljebb csúszott ingerküszöböt kell megcéloznia.

Lánczi Tamás politikai elemző azt fejtegette, hogy a jobboldali kormányokat a jólét növelése miatt választják az emberek. Mivel nőtt a jólét Magyarországon, bekapcsolódtunk a globális értékláncokba a nagyvárosokon keresztül, ez a folyamat pedig a nagyvárosokban a baloldali kultúra erősödéséhez vezet."

24.hu/kozelet/2019/10/15/onkormanyzati-valasztas-elemzes-g-fodor-gabor-piszkos-fred/

@eszti.....:

erre nem tudok mit mondani, mert nem vagyok olyan kulturált...

eszti..... 2019.10.15. 20:43:30

@guma:

én már csak Pesti Srácokat olvasok.
sajnos már levették a legjobb hozzászólást, amiben az egyik elkeseredett szorgalmazta, hogy
"Orbán Viktor szálljon alá a nép közé, mint Mátyás király, mert a nép igazat mond."

guma 2019.10.15. 20:53:28

@Quercus Maximus:

irigykedsz, hogy a bokámig sem érsz fel? :DDD

@eszti.....: :)

szégyellik, hogy tükröt tartanak nekik...

eszti..... 2019.10.15. 21:00:02

@guma:

Á, dehogy! Elkeseredettek és kiábrándultak. Ilyet még nem tapasztaltam.

eszti..... 2019.10.15. 21:08:06

@Quercus Maximus:

Pajtás!
Ezzel a tehetséggel egyik blogot sem fogod tönkre tenni.
:D :D

taga20 2019.10.15. 21:16:12

@eszti.....: ez a töketlen szájkaratés erdész rádhajtott?

:)))

eszti..... 2019.10.15. 21:25:41

@taga20:

á, csak.. már majdnem azt írtam, okoskodik. )))

guma 2019.10.15. 21:27:59

@Quercus Maximus: Magyarországon élsz? melyik telepen és milyen családban?
büdös, lila?
nem csodálom, hogy idejársz felüdülni!

:DDDDD

guma 2019.10.15. 21:29:29

@eszti.....:

pedig nyög, nyög, annyira akar valamit... :D

taga20 2019.10.15. 21:30:47

@guma: szerintem megnézte a borkai videjót, és fickós lett:)))

guma 2019.10.15. 21:32:38

@taga20:

ha lesz kedvem és időm akkor a lábamról csinálok avatart, mert akkor mindennap a lábam előtt hever majd, ha már itt lóg hajnaltól estig... :DDDD

guma 2019.10.15. 21:34:10

@taga20:

szerelmes @eszti.....: -be, mert mindenhol emlegeti, gondolja hátha... :)))

eszti..... 2019.10.15. 21:39:50

@guma:

nekem már mindegy.
egy szociopatával több, vagy kevesebb....

guma 2019.10.15. 21:44:04

@taga20:

ez annyira fatökű, hogy mindenhol csak a nyálát csurgatja...

@eszti.....:-t emlegeti, rólam meg fantáziál :DDDDDDDD

guma 2019.10.15. 21:45:23

@eszti.....:

nana!

ne hülyéskedj! sosem mindegy! :)

eszti..... 2019.10.15. 22:56:00

@guma:

ne aggódj! bírom a gyűrődést. :D :D

eszti..... 2019.10.16. 11:21:37

@gazoló:

neked is reggelt' napot!

Áprily Lajos

Az őszre várj

Nyáron ne járj az erdőn. Őszre várj,
mikor fel nem verik turista-szók,
arany ruhába öltözik a táj
s a magasból megjő a halk pirók.

Szél jár feletted, hosszú sóhajú,
bágyadt sugár becézi vén szíved,
s a bronz erdő, a Tizian-hajú,
füledbe súgja: Most vagyok tied.

guma 2019.10.16. 15:04:08

@eszti.....:

@gazoló:

Ragaszthatatlan szív

ragaszthatatlan szív

hív magához szív magához

felejthetetlen ív

körbetáncol magához láncol

unatkozhatnék is

de most az álom mája a fátyol

mozdíthatatlan áll

a másik oldal szembe magával

magamagával vár

nehezen ébredek fel

még itt az álom úgy találom

fárasztó egy reggel

nem kelek fel nem megyek el

alszom tovább

még itt az álom úgy találom

fárasztó egy reggel

nem kelek fel
Balaton 1985. 04. 27

www.youtube.com/watch?v=F-T5qqBck6I

gazoló 2019.10.17. 07:21:21

@guma: kösz nyugger))

milyen jó erre ébredni!

..........

Radnóti Miklós

OKTÓBERVÉGI HEXAMETEREK

Táncosmedrü, fehérnevetésü patak fut a hegyről,
táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.
Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron
s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.
Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassu okosság
tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti arannyát.
Lassu, okos vagyok én is e lassu, okos ragyogásban,
féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja,
téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben
s mint a lehellet futja be tükreit, árad az álmos
bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik
s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek
sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák
léptei már sikosak. Gyere hát elaludni az esték
hosszú szakálla alá; nézd, gyermeked is vagyok én, de
felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,
nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji
füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.
Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka
ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,
forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.
Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk, --
ketten az egy gonddal. S míg elkap az álom, az éjben
hallani, csapdos, az ősz nedves lobogója sötéten.

guma 2019.10.17. 14:45:03

@gazoló: :)))

helyre billentetted hangulatom!
jól esett.
kicsit elbambultam és ment közben sok, sok Sziámi...

de ez a vers és az utazás, visszahozott!:)))

gazoló 2019.10.18. 08:21:13

@guma:

Engem az erdő véd s szeret,
utaimon erdők kísértek:
bükkök, gyertyánok, égerek,
tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörűen
zúg bükkös erdőnk orgonája.

S ha majd mélyebbre költözöm,
érzéstelen rommá omoltan,
egy hang közelről súgja még:
Én is az erdő fája voltam.

Áprily Lajos – Szeret az erdő