He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

július 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Már a cseh és lengyel valutához képest is gyengül a forint

2019.09.23. 08:00 guma

A forint zuhanásának kellemetlen következménye

A szeptember eddig eltelt része igen gyászosnak bizonyult a forint szempontjából: történetének leggyengébb értékére került az euróhoz képest. A tavaly nyári hasonló esemény után ez már trendszerűséget is jelent, így erősen fékeződik a bérfelzárkózás, ráadásul a cseh és lengyel valutához képest is gyengül a forint, így ők is egyre inkább elhúznak előttünk.

Másfél év, 7 százalékpenz5-750x430.jpg

A forint gyengülő trendje most már összességében másfél éves, hisz míg azt megelőzően négy éven át az eurónkénti 305-315 közti sávban mozgott, az elmúlt másfél év legnagyobb részében több mint 320 forintot kellett adni a közös európai fizetőeszközért, most pedig már több mint 330-at.

Ez mostani árfolyamon 7 százalékos gyengülés a korábbi átlagos szinthez képest, ami abban az esetben nem lenne nagy baj, ha adataink remekül festenének regionális és európai összehasonlításban, de nem ez a helyzet. Már a leértékelődés kezdete előtt is elmaradt az egy főre jutó GDP a cseh és a szlovák adadtoktól (az észtről nem is beszélve), a nettó átlagkereset az említett országokon kívül a lengyelnél horvátnál is alacsonyabb volt.

Erodálódik a bérfelzárkózás

A bérfelzárkózást úgy az utolérni kívánt Nyugat-Európához, mint a minket lehagyó visegrádi országokhoz képest is biztosíthatná a 10 százalék fölötti béremelkedés (a legtöbb régiós országban valamivel kisebb a mérték, csak Romániában nagyobb), azonban másfél év alatt 7 százalékos leértékelődés ennek a felét elviszi, közömbösíti. Így fordulhatott elő, hogy immár a lett és a litván átlagbér is előttünk van.

Zloty és korona

A helyzet érzékeltetésére nézzük meg, hogy alakult a forint árfolyama a cseh koronához és a lengyel zlotyhoz képest. A lengyel devizához képest kirajzolódik egy 10 éves leértékelődési trend, az elmúlt 5 évet tekintve viszont valamivel jobb a helyzet. Azonban most is a zlotyhoz képest is örökös mélypontra került a forint 76 fölötti értékkel.

Lengyel zloty/forint, 10 év
Lengyel zloty/forint, 10 év

Ami a cseh koronát illeti, vele szemben is gyengül a forint hosszú távon is, viszont az elmúlt 3 évben különösen erős volt a trend, igaz, részben azért, mert a korona erősödött az euróhoz képest. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy míg a korona erősödik, addig a forint miért gyengül?

Cseh korona/forint
Cseh korona/forint

Béradatok

Nos, nézzünk összevetésnek néhány és béradatot. A hazai nettó átlagbér az utolsó KSH adat szerint közmunka nélkül és a családi adókedvezményt figyelembe véve 780-790 euró volt, a lengyel adat 850, a szlovák 895, a cseh pedig 990 euró. Immár a lett és liván adat is 800 euró fölött van, az észt viszont 1200 euró (a legújabb gazdasági csoda), de a horvát adat is 870 euró. Ha a forint leértékelődése folytatódik, reménytelenül lemaradunk régiónkban.

https://privatbankar.hu/makro/a-forint-zuhanasanak-kellemetlen-kovetkezmenyei-328463

42 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr9815158900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgdé 2019.09.24. 00:47:08

Már a SÖR is drágul?

A csehek bosszúja Morvamezőért és Ottokárért. :((

guma 2019.09.24. 05:20:59

@Én de genere Mi:

lehet. :))
de a "futásod" után nem ezek a tények, hanem a sör ára taglóz le mégis...

mgdé 2019.09.24. 13:28:02

@guma:

A tényeken már csak sírni tudok.
(S ez kivételesen most teljesen komoly.)

Inkább sörözzünk egy jót ... :)

guma 2019.09.24. 13:46:57

@Én de genere Mi:

sírhatunk együtt? :)))

(bár én, ha lehet sör helyett mást rendelnék..)

mgdé 2019.09.24. 14:03:00

@guma:

Wyborowa vodkát, Jelinek slivovicát, vagy becherovkát?
A lengyel bor sajnos nem olyan jó. :)

guma 2019.09.24. 14:18:49

@Én de genere Mi:

Jelinek? József volt a munkahelyemen. őt nem ittam...

a többi jöhet! :)
(euróért nincs jó bor? :((( nahát!)

mgdé 2019.09.25. 08:36:51

@guma:

serteperte.blog.hu/2015/07/25/mr_palinka

euróért van. koronáért és zlotyért - legalábbis ottani hazai - nincs. :)

guma 2019.09.25. 17:56:20

@Én de genere Mi:

szívemszotty! hova nem csavarogsz el te? :D
de jól csinálod! :)))
kicsit tanulni sem árt tőled, ahogy látom...

guma 2019.09.25. 19:23:48

@Én de genere Mi:

majd el felejtettem: mi ez a megfogalmazás, hogy tatár .....?
tőled ez meglepett.

mgdé 2019.09.25. 20:39:44

@guma:

Az nem ide, vagy egy másik normális eszmecserének szólt, semmi bajom a hölggyel, sőt, szerintem is: ő "Valaki"!

Csak húzni akartam a nagyszájúakat, hogy egy nő, aki ráadásul még csak nem is elegántos német, svéd, stb., csak egy lenézett oroszázsiai (mintha mi nem onnan jöttünk volna, akár szittyák, akár hunok, akár türkök levénk ... :D ) simán többet érő, mint ők.

(Amúgy nem értem őket:
Ha ELLENSÉG-nek tekintik a nőket - márpedig a hsz-eik sajnos sokszor ezt mutatják - mi a fenének akarnak nőzni, nőzni és nőzni, valamint "kemény munkával" alfává válni/lenni, hogy nőzhessenek? Csak_dugásra ott vannak a prostik, s úgy ráadásul jóval egyszerűbb, nem éri sérelem a kis lelkük ...
De értelmeset kérdezni ott (is, mint oly sok helyen) felesleges, ott (is) az akolmeleg a leginkább fontos.
Hogy egy válási sérült valamennyire betorzult, azt még csak-csak értem, no de a többiek? Akik elvben már "alfák" (ha csak iciri-piciri alfák is :D ), s elvben, de legalábbis saját maguk szerint, prófétáik kézikönyveit szó szerint bemagolván és alkalmazván, majd minden este sikeresen csajoznak. :D Nekem eszembe se jutna minden este tejet inni - hogy a durvább_szexista példákat most hagyjuk -, ha egyszer utálom a tejet.)

Amúgy:
Tatár volt, Nogaj, Toktamis, Üzbek, szervezni is tudtak ők, nem csak fosztogatni. Mint azt már Dzsingisz napnál világosabban bizonyította. (Mondjuk ettől még pl. Szuzdalnál vagy Khorezmnél, stb., ha tehetném, kiosztanék néhány AK-47 -est ajándékba a hajdani védőknek.)

guma 2019.09.26. 06:25:52

@Én de genere Mi:

:DDDD

"Az nem ide, vagy egy másik normális eszmecserének szólt"

értettem, de azért meglepetés volt tőled :)

mgdé 2019.09.26. 20:54:06

@guma:

Ahmad Sah Maszúdot is kedveltem és tiszteltem. :)

mgdé 2019.09.27. 15:13:58

@guma:

Van egy fügefám, egy platánom, meg diófáim is. :)
De a túl nagy távolság miatt nem én gondozom őket.

guma 2019.09.27. 17:10:46

@Én de genere Mi:

jaj!
megőrülök!
még egy fügefás! :))))
(a leszedést vállalom! gazoló termése sosem ér ide... :DDDDD)

mgdé 2019.09.27. 18:30:25

@guma:

az enyém még messzibb ... :)

guma 2019.09.27. 19:30:29

@Én de genere Mi:

szerinted ez távolság kérdése? :DDDDD

mgdé 2019.09.28. 00:39:24

@guma:

Odajutni minimum seprű kellene! :D

guma 2019.09.28. 05:40:25

@Én de genere Mi:

azt mondod?
beruházzak rá? :D

mgdé 2019.09.28. 17:23:56

@guma:

Ha nem félsz a repüléstől, ruházz be nyugodtan! :)

taga20 2019.09.28. 18:14:09

@guma:
asztán nehogy így járjál!
akarom mondani, nehogy így repüjjél:)))

i.pinimg.com/originals/bd/38/7b/bd387b06cb62f0605a0e2ef9be3977cf.jpg

guma 2019.09.28. 18:29:41

@Én de genere Mi:

minden csendesen szépséges, nyugis hely hívogat :)
tavasszal Kappadókiába repültem. élmény volt...

@taga20:

profikra bízom magam - ha kell még sofőrt is fogadok. :))

mgdé 2019.09.28. 18:38:47

@taga20:

Csak nem Elios lámpaoszlop? :D

mgdé 2019.09.28. 18:42:50

@guma:

Elhiszem. :)

Én Görögországot szeretem.

De a zsúfolt turistaközpontokat már kerülöm ...

guma 2019.09.28. 19:00:31

@Én de genere Mi:

ha ilyeneket írsz, még meg is szeretlek :)))

csavaroghatnékom van, sokszor - de a tömeget kerülöm, még itthon is...
Görögország - knosszi - de ez neked nem sokat mond, nekem azonban a görög csavargás megtestesítője volt.
kimentem volna vele a világból...

mgdé 2019.09.28. 19:23:39

@guma:

Nem ismertem,
a nevét (nick) többször láttam már emlegetni ...

knosszi - a Knosszosz-ból eredt?

guma 2019.09.28. 19:34:15

@Én de genere Mi:

igen, Knosszosz-ból.

a repülés és Görögország szerelmese volt...
élvezet volt olvasni + eszméletlen jó főzőkurzusokat tartott a gyíkon.
nekem hiányzik nagyon!

gazoló 2019.09.28. 20:26:21

@guma:

(a leszedést vállalom! gazoló termése sosem ér ide... :DDDDD)

elkéstél a végét épp most rágjákle tövig a rigóim))

.......

www.youtube.com/watch?v=D1ijJNvnEp4

guma 2019.09.29. 10:29:55

@PeniValdes: :)))

@gazoló:

mi van?
"haza" akarod csábítani ezt a csavargót? :D

taga20 2019.09.29. 10:56:47

@gazoló: ez mekkora! köszi haver. szerintem erre szoptatott anyám, ezé lettem ilyen mjuzikális:))

azért érdekes, hogy a klipben lévő csajokat sunáznám, de a csávók?

mintha mindegyik homár lenne! brü!:)))

gazoló 2019.09.29. 18:57:14

@taga20:

"mintha mindegyik homár lenne! brü!:)))"

semmi buzulás))

valami balett növendékek lehettek a Rudasból))

.....

nesze..oszd be..tanuljál

www.youtube.com/watch?v=cufKnAlkJ4E

guma 2019.09.29. 19:11:40

@gazoló:

persze, hogy megjött!

már a cicát dagadtra tömte... :DDDD

gazoló 2019.09.29. 21:19:45

@guma:

kepkuldes.com/images/f9d7d5e9d8fd142d21b08cffe6a1155b.gif

"már a cicát dagadtra tömte.."

mekkora troll vagy te csaj)

........

még Zugló..hányok sugárban..mondjuk Honttól is..a családból számosan szavaznak ott((

hvg.hu/itthon/20190929_hont_karacsony_tota_szerelem_ellenzek_fopolgarmester_elas?fbclid=IwAR3SA5P1ltgQ7etTCQd33WTJd1vkvxFi2fk-5pq_-0HM1hmiJsr-TijmqmU

legszivesebben elásnám az egész politikai "elitet a gecibe!
süti beállítások módosítása