He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Egy vélemény a magyar gyermekvédelemről

2019.09.06. 16:35 guma

false Fotó: Németh Dániel

„Szépen hazaküldik az elkövetőt”

Gyermeket verni nemcsak undorító dolog, de súlyos bűncselekmény is – ám Magyarországon kevés eljárás indul a kiskorú veszélyeztetése miatt. Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) tudományos főmunkatársa tanulmányt írt arról, hogy miért nem védjük meg a gyerekeinket brutális hozzátartozóiktól. Hol ereszt a rendszer?

Magyar Narancs: Eredetileg százas mintából szándékozta a kutatást elvégezni, de annyira eltér egymástól megyénként a jogerősen befejezett ilyen ügyek száma – Nógrádban tízszer annyian kerülnek e bűncselekmény miatt bíróság elé, mint például Fejérben –, hogy inkább teljes körű vizsgálatot végzett. Ezek a különbségek mit mutatnak?

Solt Ágnes: Főként a feljelentési hajlandóságra utalnak, ami szoros összefüggésben van azzal, hogy milyen segítséget várhatnak a hatóságoktól. Hogy például miként áll a rendőrség ahhoz, ha valaki hozzájuk fordul kiskorú veszélyeztetése vagy kapcsolati erőszak miatt, illetve a gyermekvédelmi jelzőrendszer felismeri-e a bűncselekményt egyáltalán, és jelzi-e azt.

MN: Eszerint Nógrádban a legaktívabb ezekben az ügyekben a rendőrség és a gyermekvédelem, vagy egyszerűen több az ilyen eset?

SÁ: Nyilván mindegyik belejátszik, de az arány nem azt mutatja, hogy ennyivel több az elkövető Nógrádban. Csak a jogerős ítélettel befejezett ügyek szerepelnek ebben a kutatásban. Az megint más kérdés, hogy mondjuk a regisztrált bűncselekmények száma hogyan alakul. Ha például az magas, de az ítéleteké alacsony, az arra utal, hogy sok ügy elakad valahol, megszüntetéssel lezárul, mielőtt bíróságra kerülne. Körülbelül hetven előadást tartottam a tanulmány elkészülte óta országszerte rendőröknek, ügyészeknek, bíróknak, a gyerekvédelemben és a jelzőrendszerben dolgozóknak. Többen elmesélték, hogy náluk mi a helyzet, ki nem tud együttműködni kivel, előjöttek teljesen helyi sajátosságok. Különbség van abban, hogy a rendőrség mikor zárja le a nyomozást, hogy az ügyészség mennyi bizonyíték után emel vádat, hogy a gyámhatóság, a gyerekjóléti központok hányszor csinálnak büntetőügyet kiskorú veszélyeztetéséből. Néhol a jelzőrendszeri tagok, azaz pedagógusok, védőnők, orvosok kifejezetten aktívak, különösen a tanárok, de valamiért a gyerekvédelmi szolgálatok még a bántalmazási ügyeket is el akarják intézni saját hatáskörben – az általam vizsgált ügyekben sikertelenül. Eszükbe sem jut, hogy jó megoldás lehet feljelentést tenni az elkövető ellen. Pedig amit művel, az súlyos bűncselekmény.

MN: Azt írja a tanulmányában, hogy a gyermek bántalmazása sokszor együtt jár a családon belüli erőszak egyéb formáival, de a másik szülő – alapvetően az anya, aki gyakran szintén áldozat –, nem mer feljelentést tenni. Nem ez a helyzet másokkal is, hogy tartaniuk kell az elkövető fenyegetőzésétől, bosszújától? Főleg kistelepüléseken, ahol mindenki mindenkit ismer.

SÁ: Ez így van. Félnek. Ha a gyerek érdekét nézi, feljelentést tesz a gyerekvédelmis az agresszív szülő ellen. Ám mi történik utána? Maximum hoz az illetékes hatóság egy ideiglenes távoltartási végzést, 30 napra. Azonban a büntetőeljárás alatt, ami gyakran évekig tart, teljesen ki vannak szolgáltatva ezek az emberek. Nemcsak a családtagok, hanem bárki, aki bejelentést, feljelentést tesz vagy tanúskodik. És amikor ilyen nyílttá válik az egész, az addigiaknál is több fenyegetéssel, támadással kell számolni. Csak egy példa: addig, amíg jogerős ítélettel lezárult egy ilyen ügy, negyvenszer vonult ki a családhoz a rendőrség. Legalább négyszer rendeltek el közben ideiglenes távoltartást. Ráadásul, ha az áldozatok beleállnak a perbe, azzal vállalják, hogy folyamatosan kihallgatják őket, el kell mondaniuk újra és újra, mi történt, pedig egyszer is nehéz, aztán megkérdőjelezik a szavaikat, bizonyítékokat követelnek tőlük, jó néhány emberrel szembe kell menniük. És mi a vége rendszerint? Ezeknek az ügyeknek a háromnegyede felfüggesztettel vagy még enyhébb büntetéssel végződik. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy szépen hazaküldik az elkövetőt lényegében azzal, hogy ejnye-bejnye, ezentúl ne csinálj ilyet.

MN: Tehát nem az agresszort emelik ki a családból, hanem esetleg a gyerekeket.

SÁ: A családon belüli erőszak miatti ügyek több mint felében emelik ki a gyerekeket. Inkább utóbb, mint előbb. Hiszen addig is folyamatos bántalmazásnak voltak kitéve. Akkor is, ha esetleg már korábban hivatalos „védelembe vették” őket, hiszen az a gyakorlatban annyit tesz, hogy időnként rájuk néz a családgondozó. Az elkövetők 24 százalékát emelik ki a családból, amennyiben a kiemelés a végrehajtandó szabadságvesztés. A szankciók mintegy háromnegyede felfüggesztett börtön, megrovás, próbára bocsátás vagy közérdekű munka.

MN: Mivel indokolják ezt?

SÁ: Lényegében semmivel. Van erre egy szokásos fordulat: a lehető legenyhébb eszközt kell választani, ami még visszatartja az elkövetőt az újbóli agressziótól. Ez azonban nyilvánvalóan nem igaz. Az ilyen ügyek 54 százalékában alkoholprobléma is van, és a szenvedélybetegek nem változtatnak az életformájukon egyik pillanatról a másikra csak azért, mert azt mondták nekik.

MN: Tanulmányában egyebek közt megállapítja: a „legkiszolgáltatottabb, legvédtelenebb” gyermekek romák, esetükben „a jelzőrendszer kevésbé mutat hajlandóságot”, hogy beavatkozzék az érdekükben, „vagy éppen a roma elkövetőkkel szemben”, „mintha másképp ítélnék meg a roma és nem roma gyermekek veszélyeztetését”.

SÁ: A veszélyeztetett gyerekek nagyobb része roma – legalábbis a jogerőre emelkedett bírósági ügyek alapján. A társadalom más rétegeiben is igen gyakori ez a bűncselekmény, de ha az elkövető befolyásosabb, iskolázottabb, akkor jobban tudja az érdekeit érvényesíteni, és szinte egyetlen ügy sem zárul jogerős elmarasztalással, sőt büntetőeljárás is ritkán indul. A támogatásra, segítségre a bántalmazott roma gyerekeknek van a legkisebb esélyük. Egyrészt a körükben még kevésbé jellemző, hogy feljelentik a bántalmazó családtagot, miközben ez másoknál sem gyakori. Másrészt a gyerekvédelmi szolgálatok munkatársai, a védőnők, a pedagógusok a bántalmazott vagy szélsőségesen elhanyagolt roma gyerek védelmében sokkal később tesznek javaslatot akár a kiemelésre, akár büntetőeljárás indítására a bántalmazóval szemben, mint nem románál. Ennek két oka van. Az egyik, hogy számos településen élnek iszonyú körülmények közt, mélyszegénységben, iskolázatlanul cigány emberek, és ha szigorúan néznék, a falu fél gyereklakosságát ki lehetne emelni a környezetéből. A másik: hajlamosak vagyunk azt mondani, még a szakemberek is, hogy az egy másik kultúra, ott ennek hagyománya van. Pedig ha cigány, ha nem cigány a gyerek, ugyanolyan súlyos az elhanyagolás következménye.

MN: A kiskorú veszélyeztetése miatt bíróság elé került emberek többsége büntetlen előéletű. Vagyis jó eséllyel kisétálhat a bíróságról, ha bizonyítható is a súlyos bántalmazás. Miközben az áldozatok fele tíz év alatti gyerek…

SÁ: És ahol családon belüli erőszak történik, ott kilencven százalékban van tíz év alatti gyerek is. A büntetlen előélet rendre enyhítő körülmény volt olyan eseteknél is, amelyeknél éveken keresztül tartott a brutális bántalmazás. Az addigi büntetlenségnek az a lényege, hogy a vádlottnak az az első bűncselekménye. Csak éppen hogyan hivatkozhatnak erre, ha bebizonyosodott, hogy tíz éve üti-veri a hét gyerekét? A folyamatos bántalmazás igen gyakran úgy jelenik meg végül az ítéletben, mint egyetlen bűncselekmény. Mert mondjuk csak egyszer ment az áldozat látleletet vetetni, és azt az egyet tudják bizonyítani. Amiképp nem szokás a gyermek folyamatos bántalmazását kapcsolati erőszakkal halmazatban minősíteni, csak kiskorú veszélyeztetéseként, miközben pedig ez kapcsolati erőszak is.

MN: Dolgozatában kontraproduktívnak nevezi a kiskorúak veszélyeztetésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot.

SÁ: A büntetés mértékének megállapításánál az igazságszolgáltatás abból indul ki, hogy a cselekmény veszélyes-e a társadalomra, s ha igen, milyen mértékben. És az ítéletekből az látszik, hogy a jogalkalmazók nem tartják a társadalomra igazán súlyos veszélynek a gyermekbántalmazást. Gondolkodtam, miért, s erre jutottam: a társadalomra veszélyesség jó mutatója a közbiztonság, azaz hogy az embe­rek mennyire félnek vagy mennyire vannak kitéve bizonyos helyzetekben bizonyos veszélynek. A kiskorúak veszélyeztetése, a családon belüli erőszak nem ilyen, mert általában otthon történik, és – legalábbis első ránézésre – nem veszélyes a többi állampolgárra.

MN: És általánosan elfogadott nézet Magyarországon, hogy idegenek ne szóljanak bele a másik családi életébe.

SÁ: Emlékszik arra a gyilkosságra, amit egy anya követett el, amikor láthatáskor elvitte a nyolcéves kislányát egy panzióba? Ennek az ügynek is végigrágtam az összes betűjét. A nő az első éjszaka ölte meg a gyereket. Utána még három napot töltött a panzióban úgy, hogy a kislány ott feküdt az ágyon vérbe fagyva. Közben a nő minden reggel azzal kezdte a napját, hogy a portán két üveg pezsgőt rendelt magának, ezt követően káromkodva, hangoskodva járkált részegen a folyosón. Ez három napig így ment, pedig mindenkinek tudnia kellett – pici hely, néhány szobával, pár vendéggel –, hogy egy kislánnyal jött. A vendégek néha kérték ugyan, szóljanak rá a nőre, ne patáliázzon a folyosón, de nem kérdezte meg tőle senki, mi van a vele érkezett kislánnyal, ki vigyáz rá, miközben ő reggel nyolctól késő estig tökrészegen mászkál. Azaz egyszer megkérdezték, és azt felelte, hogy alszik a gyerek. Hogyan elégedhettek meg ennyivel?

MN: Épp ésszel nem feltételezhette senki, hogy az anya megölte a gyerekét.

SÁ: Persze. De ezekkel az ügyekkel megfertőzött szociológusként nem értem, ha egy anya elmegy valahova a gyerekével, s ezt ott mindenki tudja, és azt is látják, hogy egész nap részegen telefonálgat, akkor miért gondoljuk úgy, hogy abba nincs beleszólásunk?!

MN: Talán mert társadalmilag elfogadott, hogy a szülő időnként lekeverhet egyet a gyerekének.

SÁ: Pedig egyetlen pofon is zéró tolerancia alá esik. A gyermek folyamatos bántalmazása azonban jellemzően vagy szeretetlenséggel, vagy tudatmódosító szerek fogyasztásával, vagy pszichés problémákkal jár karöltve, és életveszélyes. Azért is borzasztó az ezzel kapcsolatos közöny, mert így generációról generációra újra és újra ismétlődik ez a fajta agresszió. A minta öröklődik, a mentálisan, pszichésen sérült gyerekekből mentálisan, pszichésen sérült felnőttek lesznek. Általában az ilyen brutális szülők gyerekei azok, akik az óvodában, iskolában a többieket megverik, durván beszélnek, egyik pillanatról a másikra dühkitöréseik vannak, cigarettáznak hatévesen, isznak nyolcévesen. Ez jelen idejű probléma is. Ha nem szólunk bele, ezzel kell számolnunk.

A tanulmány

Solt Ágnes a Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában című munkájához a 2015-ben jogerős ítélettel végződött procedúrák bűnügyi aktáit nézte át, 931 elkövető adatait elemezte 35 szempont szerint. Kiskorú veszélyeztetése alatt azt értjük, ha „a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy (…) vagy annak élettársa súlyosan megszegve ebbéli feladatát”, és a gyerek „testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti”. Az ilyesfajta bűncselekményeket jellemzően szülő követi el. Ha a kiskorú veszélyeztetése erőszakos bűnténnyel párosul, akkor annak „a családon belüli erőszak valamely formája, néhány esetben családok közötti verekedésbe torkolló konfliktus” az oka. Solt Ágnes az agresszióval társuló esetekre koncentrált, mivel ez a legbrutálisabb és igen sűrűn tapasztalható megnyilvánulása a kiskorú veszélyeztetésének.

 

Majd megjavulnak

Tanulmányához Solt Ágnes esetleírásokat is mellékelt. Ezek közül néhány olyan ügyet ismertetünk, amelyekben az elkövető maximum felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

„A nevelőanya nevelt lányát válogatott eszközökkel sanyargatta és dolgoztatta, miközben kifelé példás családanyaként mutatkozott. A lányt megzsarolta azzal, hogyha bárkinek bármit mond, különösen az apjának, akkor el fogja hagyni, és akkor az apja öngyilkos lesz. Saját lányával kiemelt figyelemmel és megkülönböztetéssel bánt. A mostoha mindent tagadott, azt, hogy a nevelt lányt 6–13 éves koráig bántalmazta, lelkileg sanyargatta, levágatta a haját, fiús ruhákban járatta, túlzott mennyiségű ételt erőltetett bele, aminek következtében a lány napi rendszerességgel hányt, ami miatt külön fenyítést kapott. Megetette vele a romlott ételt, nem vett neki szemüveget 5 éven keresztül, vele végeztette az összes házimunkát, szidalmazta, gyűlölte. A pszichoterrornak egy névtelen, gyerekjóléthez érkezett bejelentés vetett véget. A lányt keresztanyja fogadta örökbe. Az apa semmit nem tudott. A lány magatartása az iskolában és mindenütt példamutató volt, senkinek nem panaszkodott, mert nem mert.”

„Hét éven keresztül tartotta terrorban családját és három gyerekét egy iszákos férfi, aki feleségét életveszélyesen fenyegette és folyamatosan bántalmazta gyerekei előtt. Az anya és a gyerekek hiába kértek segítséget éveken keresztül a gyerekvédelemtől és a hatóságoktól, nem kaptak. Annak ellenére, hogy az anya elköltözött, az apa újra és újra megtalálta, és folyamatosan zaklatta és bántalmazta őket. Több mint öt éven keresztül hagyták a hatóságok ezt, és az anyának csak annyit tudtak javasolni, hogy költözzön el. Végül sokszori feljelentés és a bántalmazásnyomok, zaklatások és magánlaksértés után került bírósági szakba az ügy, azonban a vizsgált ítélet is felfüggesztett csak. Korábban hiába kért távol tartást az anya, nem kapta meg. Mindenki csak azt mondta, költöztessen oda valakit.”

„Főiskolát végzett, jó kiállású, vezető beosztású apa, akinek házasságkötése után született két kisfia. Az első kisfiú megszületését követően házasságuk romlani kezdett feleségével, és a férj gyakran bántalmazta a nőt tettleg is. A nagyobbik fiú 5, a kisebbik mindössze 2 éves volt, amikor szintén fizikailag bántalmazta őket egy nyaralásról hazafele az autóban. Később, otthon, gyakorlatilag kínozni kezdte őket. Következő bántalmazás a garázs fel nem mosásáért volt, amiért a gyermek kisujja eltörése volt a büntetés. Ezt mind a másik gyermek szeme láttára követte el. Az agresszív magatartás a 3 éves, kisebbik gyerekével szemben is már megnyilvánult, többször ütötte-verte a kisfiút.”

„A négyéves kisfiút bántalmazta rendszeresen a nevelőapja úgy, hogy véraláfutásosra verte, csipkedte, húzkodta és csavargatta a nemi szervét. Az ADHD szindrómás kisfiúnál súlyos traumatizáltságot állapítottak meg. Az anyát nem vonták felelősségre, amiért nem védte meg a gyereket. Kiemelték a gyereket a családból, a férfi csak felfüggesztettet kapott és továbbra is együtt él a nővel, aki a bántalmazott kisfiú anyja. Az anya mindent tagad, a gyermeket mondja hazugnak. (…) A nő pszichológus vizsgálatából és tanúvallomásokból is kiderül az anya traumatizáltsága és dependens személyisége is, de ő tagadja a férje agresszivitását.”

https://magyarnarancs.hu/belpol/szepen-hazakuldik-az-elkovetot-121832

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4215046448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.