He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

Elhunyt Heller Ágnes

2019.07.20. 00:01 guma

Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus - A rendőrség megerősítette, hogy a Balatonba fulladt

"Budapest saját halottjának tekinti a pénteken elhunyt Heller Ágnes filozófust," közölte Tarlós István az MTI-vel. A főpolgármester hozzátette: "a hazai és nemzetközi tudományos életben filozófusként betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként" 2008-ban Heller megkapta a Budapest díszpolgára címet.

Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus - A rendőrség megerősítette, hogy a Balatonba fulladt

A filozófus kilencvenéves volt. A rendőrök az idegenkezűséget és a bűncselekmény gyanúját kizárták.

Az MTI kérdésére, miszerint több hírportál a 444.hu-ra hivatkozva arról írt, hogy Heller Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: péntek délután bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találták a Balatonban, "a Balatonalmádi előtti vízterületen".
    
Az esettel kapcsolatban a rendőrök az idegenkezűséget és a bűncselekmény gyanúját kizárták,
az ügyben közigazgatási hatósági eljárás indult.

Korábban írtuk:

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - közölte a Magyar Tudományos Akadémia pénteken az MTI-vel.

Július 19-én elhunyt Heller Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Temetéséről a család később gondoskodik - olvasható az MTA közleményében.

Frissítve:
A Népszava azt írja a tudós halálával kapcsolatban, hogy úszni indult az MTA balatonalmádi üdülőjéből, de hiába várták vissza.

Heller Ágnes 1929-ben Budapesten született zsidó polgári családban. Ügyvéd édesapjától - aki születésekor állítólag azt mondta, szeretné, ha a lánya filozófus vagy zeneszerző lenne - tanulta a könyvek, az irodalom szeretetét. A második világháború idején a szigorodó zsidótörvények ellehetetlenítették a család életét, a deportálás elől Heller Ágnesnek sikerült megszöknie.
    
A háború után leérettségizett, majd a pesti egyetem magyar-filozófia szakán tanult tovább. 1951-ben megszerezte a diplomáját.

1955-ben lett a filozófiai tudományok kandidátusa, 1967-ben doktori fokozatot szerzett. 1947-ben lépett be a kommunista pártba, de később kizárták. 1953-tól 1958-ig volt ismét az állampárt tagja. Ebben az évben 1956-os szerepvállalása miatt fegyelmivel elküldték az egyetemről, öt évig gimnáziumban tanított, írásai nem jelenhettek meg, útlevelet nem kaphatott. 1963-tól az MTA Szociológia Kutatócsoportjának munkatársaként filozófiai kérdésekkel foglalkozott. 1968-ban aláírta a csehszlovákiai bevonulás elleni tiltakozást, emiatt ismét "parkolópályára" tették. 1973-ban az MSZMP Politikai Bizottsága határozatában Heller filozófiai nézeteit is antimarxistának nyilvánította, ezután négy évig "politikai munkanélküliként" fordításokból élt.

1977-ben második férjével, a szintén filozófus Fehér Ferenccel elhagyta az országot, és előbb Melbourne-ben, a La Trobe Egyetemen tanított, majd 1986-tól a New York-i Új Társadalomtudományi Főiskola professzora lett. 1989-ben hazatért, 1995-től a szegedi JATE filozófiai és a budapesti ELTE esztétikai tanszékének egyetemi tanára volt, és tanított New Yorkban is. 1999-ben nyugdíjba vonult, 2010-től professor emeritaként ismét tanított az ELTE Esztétika Tanszékén. 1990-től az MTA levelező, 1995 óta rendes tagja volt.

Heller Ágnes műveinek nagy részét az 1994-ben elhunyt Fehér Ferenccel közösen publikálta. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), a Diktatúra a szükségletek felett (1979, Fehér Ferenccel és Márkus Györggyel), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A "zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004), Megtestesülés. Filozófiai esszék (2005), Trauma (2006), Ímhol vagyok. A Genezis könyvének filozófiai értelmezései (2006), Sámson (2007), A halhatatlan komédia (2007), New York-nosztalgia (2008), Filozófiám rövid története (2009), Kertész Imre. Négy töredék (2009), A mai történelmi regény (2010). Az önéletrajzi emlékezés filozófiája (2015) A filozófia rövid története gólyáknak (2016).

1998-ban Bicikliző majom címmel Kőbányai Jánossal közös műveként jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

Heller Ágnes 1981-ben Lessing-, 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Hannah Arendt-díjat kapott, 2006-ban az európai kultúra kutatásában szerzett érdemeiért elnyerte a dán Sonning-díjat. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, ebben az évben a dél-izraeli Beér-Seva város Ben Gurion Egyeteme díszdoktorává avatta, és megkapta a Karel Kramár emlékérmet is, mert negyven évvel korábban, 1968-ban tiltakozott a prágai tavasz leverése, Csehszlovákia megszállása ellen. 2010-ben Goethe-érmet kapott, 2012-ben a németországi Oldenburg városa a Carl von Ossietzky-díjat adományozta neki, az olaszországi Primo Levi Kulturális Központ pedig neki ítélte a Primo Levi 2012 nemzetközi díjat. 2014-ben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti-díjjal tüntette ki.

https://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/meghalt_heller_agnes_szechenyi-dijas_filozofus_-_a_rendorseg_megerositette_hogy_a_balatonba_fulladt/2603546/

az alábbi részlet innen:

Heller Ágnes műveinek nagy részét az 1994-ben elhunyt Fehér Ferenccel közösen publikálta. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához.

Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), a Diktatúra a szükségletek felett (1979, Fehér Ferenccel és Márkus Györggyel), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A “zsidókérdés” megoldhatatlansága (2004), Megtestesülés. Filozófiai esszék (2005), Trauma (2006), Ímhol vagyok. A Genezis könyvének filozófiai értelmezései (2006), Sámson (2007), A halhatatlan komédia (2007), New York-nosztalgia (2008), Filozófiám rövid története (2009), Kertész Imre. Négy töredék (2009), A mai történelmi regény (2010). Az önéletrajzi emlékezés filozófiája (2015) A filozófia rövid története gólyáknak (2016). 1998-ban Bicikliző majom címmel Kőbányai Jánossal közös műveként jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

Heller Ágnes 1981-ben Lessing-, 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Hannah Arendt-díjat kapott, 2006-ban az európai kultúra kutatásában szerzett érdemeiért elnyerte a dán Sonning-díjat. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, ebben az évben a dél-izraeli Beér-Seva város Ben Gurion Egyeteme díszdoktorává avatta, és megkapta a Karel Kramár emlékérmet is, mert negyven évvel korábban, 1968-ban tiltakozott a prágai tavasz leverése, Csehszlovákia megszállása ellen. 2010-ben Goethe-érmet kapott, 2012-ben a németországi Oldenburg városa a Carl von Ossietzky-díjat adományozta neki, az olaszországi Primo Levi Kulturális Központ pedig neki ítélte a Primo Levi 2012 nemzetközi díjat. 2014-ben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti-díjjal tüntette ki.

A filozófussal májusban jelent meg interjú a 168 Órában, ahol többek között arról is beszélt, hogy a világháború alatt háromszor vitték le a nyilasok a Dunához:

Ha az embert majdnem megölik, onnan nem fog tudni félni, mitől féljen már? Kétféle traumatikus hatás jelentkezett. Nem mertem bemenni az Újlipótvárosba. Egyszerűen rosszul lettem, szédültem, hányingerem lett. Ez 1956-ban múlt el. Tudtuk, hogy Varga Iván ott volt a Parlamentnél a sortűz idején, és megijedtünk, hogy meglőtték, rohantunk az újlipótvárosi lakásába megnézni, hogy rendben van-e. Akkor döbbentem rá: úristen, átmentem a határon – vége a traumának. A másik másfajta trauma volt. Amikor ott lőtték agyon a Duna-parton előttem az embereket, akkor én mereven néztem a Dunát, és arra összpontosítottam, mikor fogok beleugrani, merthogy nem volt kérdés, hogy bele fogok ugrani. Jó úszó voltam. Hosszú évek múlva, az ötvenes évek végén jött ki, hogy nem tudtam végigmenni a hídon, mert mindig úgy éreztem, hogy bele kell ugranom a Dunába. Elmentem egy pszichológushoz a Hold utcai SZTK-ba, egy nagyon kedves öreg bácsihoz, Rapaport Samuhoz, ő kezelte egyébként annak idején József Attilát is, és elmondtam neki a tünetet és azt, hogy mi történt velem ’45-ben. Azt mondta, ezen ő nem tud segíteni. Adhat nekem nyugtatót, de inkább azt ajánlja, hogy legyek úrrá magamon, és ez is történt. Először villamossal mentem, aztán végigmentem a villamos mellett úgy, hogy időnként a víz felé is néztem, aztán már a járdán. Eltartott egy ideig.

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8414971396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2019.07.20. 13:00:51

Kornis Mihály: Szeretlek, Heller Ági

Pénteken elhunyt Heller Ágnes. A világszerte elismert, a legnagyobb magyar gondolkodók közé tartozó filozófusra Kornis Mihálynak a Kőbányai János szerkesztésében megjelent, Heller 90 című kötetben publikált írásának szerkesztetlen változatával emlékezünk. Az író emleget Kertész Imre társaságában Hellernél elfogyasztott libasültet, rögzíti, hogy az egész világ leborult előtte, s mindenektől inkább azt mondja róla: megvehetetlen és megalázhatatlan volt.

24.hu/belfold/2019/07/20/elhunyt-heller-agnes-kornis-mihaly/

mgdé 2019.07.21. 13:05:27

//S a blogtérben és az fb-n máris ezer hangon felhabzott a szenny. - Mondhatni - már-már szokásosan. :(( //

taga_20 2019.07.21. 15:19:18

@Én de genere Mi: vannak azért tiszta részek is.

íme!

"Azt akarom tudni, így akarta-e.
Amikor ma kilencvenévesen, egyedül besétált a Balatonba, vajon a végtelenbe indult, vagy csak szimplán túlbecsülte a saját, és alá a a tó erejét?
Elmérte volna a távolságot, vagy az utolsó útjára úszott?
Véletlen volt, vagy egy bátor, radikális és öregen is fiatal asszony méltósággal választott utolsó útja az életből?
Szabad volt-e azokban az utolsó pillanatokban, amikor kicsi, makacs, és sok mindent túlélt teste hirtelen elvesztette az uralmat a víz fölött, s nem maradt más, csak az öreg karok csapkodása, a fáradt láb erőtlen utolsó rúgása, aztán a fulladás embertelen, fájdalmas, túl hosszúnak tűnő, kisszerűen kegyetlen perceií?
A vízbe, gondoljuk, csak fulladni lehet, pedig talán egyszerűen megállt a szíve, mert ennyi volt.
Akárhogy is, volt-e még ideje, esze, bátorsága, bölcsessége, és tapasztalata ahhoz, hogy életének ezt az utolsó beszélgetését, ezúttal a halállal, úgyanúgy élvezze és uralja, megformált gondolattá tegye, ahogy az összes többit is, tíz híján száz éven át?
Lehetséges, hogy hirtelen nem jutott volna ezébe semmii, csak a túlélés ösztönös kapkodó kis pótcselekvései? Hogy legyőzte volna egy baleset?
Talán igen, de annak semmi értelme sem lenne. Nem úgy élt, hogy így menjen el.
Nem tudok máshogy gondolni rá, mint aki ebben ebben az utolsó pillanatban, annak a pillanatnak vízen át fénytört részében is magyarázza, megérti és megosztani akarja azt, ami éppen történik vele. Légszomjat, a Balaton tükörsima vizét, a tegnapi teliholdat, a fényeket, a kivágott nádast, a fuldoklásban összesűrüsödött életet, szerelmet, éhezést, boldogságot, tévedést és tudást, nagyságot, kicsiséget, gonoszságot és kiváncsiságot, mindent, ami az emberrel történhet.
Auschwitzot is, a kommunistákat is, Lukácsot, Orbánt, okos és buta embereket, a majdnem halált és most, épp Almádi és a Magyar Tudományos Akadémia üdülője előtti vízterületen az igazit is.
Meg kellett értse, hogy a dolog miért úgy alakult, hogy annyi opció közül épp most, épp így, épp a magyarok tengere teszi ki a pontot Heller Ágnes élete történetére.
Vagy ki tudja. Az ilyen embereknek, az örökké tartó emberi történetben élő bátor, filozófus nőknek talán soha, senki és semmi nem tehet pontot az élete végére. Majd kiderül, ha mi is odaérünk.

Simó György"

nincs minden veszve.

guma 2019.07.21. 17:13:33

@taga_20:

köszönöm! :)

@Én de genere Mi:

a szar mindig felszínre tör.... :(

taga_20 2019.07.21. 17:27:37

@guma: nincs mit. én csak a postás voltam.

nekem nincsenek ilyen kerek gondolataim.
viszont bírom, akinek van.

ja és még egy hellerágnestől, aki kicsi volt, mint a bors, de erős;)

www.youtube.com/watch?v=60kKgZ8dIWA

guma 2019.07.22. 15:46:56

@taga_20: hozzál még kerek gondolatokat... :)))

gazoló 2019.07.23. 18:04:10

@taga_20:

miért mentek oda?

hvg.hu/kultura/20190723_A_Quimby_nyitja_a_tusvanyosi_bulit?fbclid=IwAR3pYMwautbruEwbrk5dIwgsEdGxFpuy5xgFtciQE_yHZNpICBWjFph2AQA

ez már tűréshatár felett van..

..
mióta Mártika megvacsizot a nemzetveszejtőnél,már az ő hangja sem úgy szól a régmúltból(

guma 2019.07.23. 18:32:49

@gazoló:

a Quimby mindig is önjáró volt (saját/sajátos politikájuk, életük van!) és mindig is járták azt a vidéket sok, sok kis és nagy koncerttel.
szeretik őket.
ők meg mindenhova elmennek ahol a közönségük van.
fura, de az ő hangjuk nem fog ettől a rendezvénytől másként szólni később sem - azt gondolom.

gazoló 2019.07.23. 19:28:33

@guma: szia Margó

én is próbálok (fel)mentegetni magamban egyeseket,több, kevesebb sikerrel.
zenehallgatás közben nem tudok hazudni magamnak.
mindenképpen disszonáns az érzés.
....
jól tudja mindenki mit jelent posványos,mit jelentenek a külhoni'szavazók,a felhájpolt Erdély,a szélbe (oda) szórt milliárdok,a hamis kép fenntartása,hogy mi az ottaniakkal összetartozunk. nem!
mindenki hallgat odakint és az innen érkezők csak olaj a tűzre.

nekem ezek után nem testvérem ott senki!

(pontosabban az a tíz százalék)

taga_20 2019.07.24. 17:13:48

@gazoló:

haver, legközelebb szigetelt bakancsban olvasgasd a kommentjeimet:)))

gazoló 2019.07.24. 18:35:54

@taga_20:

kepkezelo.com/images/sfanrh5a6gx7n207zp31.jpg

"legközelebb szigetelt bakancsban"

posványosi quimbyre jössz-e?))

taga_20 2019.07.24. 18:37:59

@gazoló: ja, és ez is érd:)

444.hu/2019/07/24/erden-is-kozos-polgarmester-jeloltet-indit-az-ellenzek

gondolom nálatok bivalybasznádon, 93%-os a fityeszmaffia támogatottsága!:)))

taga_20 2019.07.24. 18:39:45

@gazoló: szopjanak a droidok!
a jóisten megbüntette őket, me csak a harács megy a fityeszmaffia környékén:)))

gazoló 2019.07.24. 18:54:59

@taga_20:

százszázalékrétvárikisasszonyba..hogyakurvaúristenbasznámeg!
süti beállítások módosítása