He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

október 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Vagy elmenekül az országból, vagy börtön vár rá - oligarchatámadásról beszélt az ötödik leggazdagabb magyar (gyűjtemény)

2019.06.13. 13:15 guma

Közvetítőkön keresztül kapott üzenetben már jó ideje választás elé állították ellenségei, vagy távozik országból vagy megy a rácsok mögé – ezt állította Bige László, aki szerint szolnoki gyárának bezáratása egy ellene indított bosszúhadjárat része.

 Bige László egy 2014-es képen. Fotó: Balázs Attila/MTI

Két barátján keresztül már tavaly megüzenték Bige Lászlónak, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni – ezt állítja az üzletember, aki a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt.

Bige László szerint oligarchák állnak az ellene folyó vizsgálatok és a gyára bezáratása mögött, de neveket továbbra sem mondott.

Szerinte megtámadott cégével a bíróságon is nyerni fognak, ha pedig megalakul az Európai Bizottság, az unióba is kiviszi majd az ügyet.

Az üzletember egyik hátrányának tartja, hogy nincsenek politikai kapcsolatai, de szerinte egy jogállamban nem múlhat ezen egy vállalat jövője, ezért azt kéri a hatóságoktól, hogy törvényesen járjanak el velük szemben.

Bige László annak kapcsán nyilatkozott, hogy szolnoki vegyiüzemét bezáratta a katasztrófavédelem, amit egy ellene indított bosszúhadjárat részének tart. Az index cikkében azt írja: a katasztrófavédelem az úgynevezett óleumtorony szigetelése és betonszarkofágja sérüléseinek megszüntetését, bizonyos tartályok műszaki hibáinak feltárását és kijavítását, a tárolt veszélyes anyag mennyiségének a megengedett szint negyede alá csökkentését és minderről biztonsági jelentés készítését írja elő. A Bige Holding azonban úgy véli, hogy a felsorolt hiányosságok elhárítása szintén veszélyes üzem, amit ugyanakkor a határozat tilt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Bige Holdingnál, ennek kapcsán Bige László május végén két napot őrizetben töltött. 

Bige László az egyik legnagyobb hazai műtrágyagyártó, aki a napi.hu legfrissebb listája szerint az ötödik leggazdagabb magyar az országban 170 milliárd forintra becsült vagyonával.

https://www.klubradio.hu/adasok/elmesz-innen-vagy-irany-a-borton-fenyegeto-uzenetet-kapott-mondja-bige-laszlo-107732Bige László bezárja a gyárát, minden dolgozót elbocsátanak

Szicíliai módszerek és nyakára küldött emberek övezték a vesztegetéssel gyanúsított Bige László felemelkedését

Jelen állás szerint az egyetlen jelentős magyar kénsavgyár működése ér véget a szolnoki vegyipari vállalat bezárásával, és műtrágyagyárból is csak egy fog maradni. A Bige Holding néven futó szolnoki vegyi üzem bezárását a tulajdonos Bige László jelentette be a Népszavának, a hatósági eljárásokra hivatkozva.

Leginkább egy másik vegyipari vállalkozásának, a pétfürdői Nitrogénműveknek köszönhetően Bige az egyik leggazdagabb magyar, a különböző gazdaglistákon pár éve még a második leggazdagabb magyarnak számított Csányi Sándor mögött. Az Forbes 2016-ban is még a második helyre sorolta 182 milliárd forintos vagyonnal, a 2018-as listán azonban a nyolcadik helyre csúszott 110 milliárddal.

A vagyona apadása mellett az utóbbi fél évben több nehézséggel is szembenézett Bige. Tavaly egy két napig tartó, 250-300 fős rendőrségi razziát tartottak a szolnoki vegyi üzemben. Nyomozás indult ellene, május végén Bigét már gyanúsítottként hallgatták kiKét napra őrizetbe is vették, és vesztegetéssel gyanúsították meg. Ezt követően a katasztrófavédelem leállíttatta a szolnoki gyárat, és az egy meg nem nevezett ember bosszúhadjáratáról beszélő Bige erre hivatkozva döntött úgy, hogy bezárja a gyárat. Bige szerint napokon belül elkezdik elbocsátani a dolgozókat, akik a NAV adatai szerint közel kétszázan vannak. A vállalkozó ezt a Trend FM-nek nyilatkozva azzal árnyalta szerdán, hogy 10 napig, a Közigazgatási Bíróság döntéséig még vár a gyár bezárásával.

Bigéről még az Origóba írtam egy portrét öt évvel ezelőtt, amely alapján egy konfliktuskereső, végletekig határozott és dörzsölt üzletember képe rajzolódott ki. Amerre jár, konfliktus kíséri útját, még a saját fia is beperelte. Nem először ült őrizetben, és nem először állt le egy tulajdonába tartozó üzem valamilyen zavaros ügy miatt. Az alábbi cikkben életének legfontosabb állomásait és a szolnoki gyár jelentőségét igyekszem bemutatni. 

Magyarországon két forintért megölnék egymást

A jelenleg 61 éves Bige Erdélyben nőtt fel, és gyógyszervegyészként végzett. Már fiatalon üzletelt, például pólókkal, majd a nyolcvanas években átköltözött Magyarországra. „Az első benyomásom az volt, mennyire utálják egymást az emberek. Két forintért megölték volna a másikat. Ez ma sem változott, a nemzeti büszkeség itt ismeretlen” – ezt egy korábbi interjúban mondta a rá jellemző élességgel.

Egy szabolcsi kisvárosba, Dombrádra költözött, ahol kajak-kenu edzőként kezdett el dolgozni. Közel 30 éves volt, amikor elkezdett nagyobb tételben használt ruhákkal kereskedni, majd a rendszerváltás környékén a vegyiparra váltott. A kilencvenes évek közepén azonban érezte, hogy kereskedőként ki van szolgáltatva a gyártóknak, és ekkor találta ki, hogy megpróbálja megszerezni a nagy múltú szolnoki vegyi gyárat, amelyet akkor még Tiszamenti Vegyiműveknek (TVM) neveztek.

Az üzemet 1951-ben alapították meg, és az Alföld szervetlen vegyipari központjának szánták. A Szoljon visszaemlékezése szerint vízigényét ki tudta elégíteni a közeli Tiszából, az Alföld közepéről kiszolgálta műtrágyával a könyék mezőgazdaságát, a közeli vasúti csomópont révén pedig a többi országrészbe is szállított. 

A beruházást a kénsavgyár építésével kezdték. A kénsav egy nagyon fontos ipari vegyi anyag, felhasználásának mértéke az adott ország iparosodását is jellemzi. Leginkább műtrágyák és egyéb, mezőgazdaságban használt vegyszerek előállításához használják, valamint olajfinomításhoz. A kénsavgyár után többek között műtrágyagyárral és kriolitüzemmel egészült ki a vállalat. Mosószert is gyártottak itt, például a Tomit, és a csúcsidőszakban 1500-an dolgoztak az üzemben.

Bige nagykereskedőként került kapcsolatba a gyárral, és végül egy rendkívül zavaros időszak után sikerült privatizálnia 1997-ben. A pályázatot korábban kétszer is érvénytelenítették, Bige szerint azért, mert senki nem akarta, hogy ő szerezze meg. „Pedig tudtam, az enyém volt a legjobb ajánlat. De ez Magyarországon kevés. A nyakamra küldtek embereket, megfenyegettek, hogy álljak el a szándékomtól. Csakhogy én Romániából jöttem, ahhoz képest ez itt a béke és a mosoly szigete. Akkor sem tudtak és ma sem tudnak megijeszteni” – mondta korábban. Ebben a nyilatkozatában az is szerepelt, hogy végül „addig kavart, amíg Horn Gyuláig ért a szava”, a harmadszor kiírt pályázatot pedig végül megnyerte.

Csányi szűk körébe tartozott

Az Origóba írt portrém során több őt ismerő forrás is azt mondta, hogy Bige nem tudta volna megkaparintani a TVM-et a kapcsolatai, elsősorban Csányi Sándor támogatása nélkül. Kettejük viszonyának jelentős hatása volt Bige meggazdagodására, összeismerkedésük a közös vadászatokra nyúlik vissza. Bigének több politikussal is jó kapcsolata volt, Medgyessy Péter volt MSZP-s miniszterelnököt egyszerűen Péterkémnek nevezte. Egy parlamenti képviselőknek rendezett 2004-es vadászatból kisebb botrány is lett, mivel több képviselő nem vallott erről a vagyonnyilatkozatában, például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Bige vadászatokon került közeli kapcsolatba Csányival, aki saját bevallása szerint csak olyanokkal vadászik, akikkel bensőségesen jó a viszonya. „Csányi kevés embert enged közel magához, de Bige köztük volt” – mondták nekem korábban. A jó viszony szerepet játszhatott abban, hogy a TVM megszerzéséhez a Csányi által vezetett OTP nyújtott hitelt. A TVM új igazgatóságába Csányi és más OTP-s tisztviselők is bekerültek, az egyik akkori vezető szerint Csányi egyik helyettese gyakran járt Bigénél.

Bige korábban azt mondta, hogy amiatt akarta megszerezni a vállalatot, mert ez Magyarország egyetlen kénsav-, foszforsav- és kriolitgyára. Mivel szerinte szinte minden más vegyi üzem bezárt, stratégiai szerepe van. A privatizáció után egy évvel azonban előzetes letartóztatásba helyezték Bigét, mivel többek között több tízmilliós adócsalással és 15 millió forintos vesztegetéssel gyanúsítottak, de végül felmentette a bíróság.

A vállalkozás 2004-ben került teljesen a tulajdonába (1997-ben a 85 százalékát szerezte meg), és ebben az évben jelentősen átszervezte a céget, ekkor olvadt be a Bige Holdingba. Megújították a műtrágyagyártást, és más fajta (nitrogént, foszfort és káliumot tartalmazó, azaz NPK) műtrágyákat kezdtek el gyártani.

Komoly visszaesés

A vállalat tavalyi bevétele 14 milliárd forint volt, amelynek 65 százaléka műtrágyából származott, a kénsavtermékekből 2,5 milliárd jött be. A cég honlapja szerint a szolnoki az ország egyetlen kénsavgyára

, a vevői közé tartozik a Borsodchem és a Richter Gedeon is. Tavaly a Bige Holding bevételének közel harmada származott exportból, a legnagyobb vásárlók Németország, Románia és Ausztria voltak, de az USA-ba és Dél-Koreába is voltak kisebb eladások.

Bige legfontosabb érdekeltsége a szolnokinál jóval nagyobb pétfürdői Nitrogénművek Zrt., amely az egyedüli magyar műtrágyagyár lehet a szolnoki gyár bezárása után. Tavaly 88 milliárd forint volt az árbevétele és kilenc milliárd az adózott eredménye, a forgalom azonban komoly visszaesést mutat. Öt év alatt 40 százalékkal csökkent, részben a nitrogéngyártás meghatározó alapanyaga, a földgáz és a műtrágyaárak változása miatt. Az Agrárszektor cikke szerint azonban a két magyar gyárnak így is 50-55 százalékos részesedése lehet a magyar műtrágyapiacon.

Bige 2002-ben szerezte meg a Nitrogénműveket. A vállalat megvásárlásához szintén jelentős hitelt nyújtott az OTP, és a tulajdonosváltás után a TVM-hez hasonlóan a Nitrogénművek vezetésébe is bekerült több, Csányihoz közel álló ember. Bige gyorsan, erős kézzel tette jövedelmezővé az üzemet, az Agrárszektor szerint nagyjából 450 millió euróért (közel 150 milliárd forintért) fejlesztették 2004 és 2017 között. A megkeresett pénzt visszaforgatta, az alkalmazottaktól pedig fegyelmet követelt, hozzájuk többször álruhában ment be, hogy tesztelje őket.

Konfliktus Csányival

Bigét korábban úgy jellemezték nekem, hogy látszik rajta, hogy más rendszerben szocializálódott, csak az erő pozíciójából ért. Ebből adódóan számos konfliktusa akadt, a legnagyobb horderejű a Csányival történt konfliktus volt. Korábban az őket ismerők közül többen azt mondták nekem, hogy hirtelen szakadt meg a barátságuk. Csányi úgy érezte, Bige átverte őt a Nitrogénművek tulajdonjogával kapcsolatban, erről több spekulatív vagy körülírós cikk is született korábban.

A Csányihoz közel álló tisztviselők távoztak a Nitrogénművektől 2008-ban, és az OTP egyik napról a másikra a teljes, 15 milliárdos forgóeszköz-finanszírozást kivonta a cégből. Ezt Bige szicíliai módszernek nevezte. A nehéz helyzetből egy 24 milliárd forintos, állami garanciás hitel mentette ki, amelyet az Magyar Fejlesztési Banktól kapott. A hitelt később az Európai Bizottság szabálytalannak nevezte, és Budai Gyula is vizsgálta.

Csányi és Bige szakításával egy időben alakult ki egy, a mostanihoz hasonlóan komoly nézeteltérés, ami miatt egy időre be is kellett zárni a Nitrogénműveket. A gyár beszállítója a zavaros hátterű EMFESZ volt, amely 2008 első felében leállította a szállítást, mert szerinte a Nitrogénművek nem fizetett. Az EMFESZ-t az E.On váltotta, de állításuk szerint nekik sem fizettek, emiatt leállították a szállítást, a gyár pedig 2008 októberében bezárt.

Az EMFESZ közben be is jelentkezett a Nitrogénművek megvásárlásáért. Az EMFESZ szerint a Nitrogénműveknek önköltségi áron szállította a gázt, mert azt remélte, hogy tulajdonjogot szerez majd benne. Az EMFESZ szerint a gyár azért működhetett nyereségesen, mert az EMFESZ veszteségesen szállított, és mikor látták, hogy nem lehetnek tulajdonosok, más árat kértek a gázért.

Az EMFESZ tulajdonosi köre sosem volt átlátható, de Csányi Sándor neve ezzel a céggel kapcsolatban is előkerült. A WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai táviratokból az derült ki, hogy egy, a magyar és régiós energiaszektort ismerő szakértő és más meg nem nevezett elemzők azt gyanították, hogy Csányi Sándornak és közeli szövetségesének, Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának a kezdetek óta köze volt az EMFESZ-hez. Az Index cikksorozata szerint a cég azért léphetett be a magyar piacra, mert a Mol vezetői belátták, hogy legyőzni nem tudják az ellenfelüket, ezért inkább támogatni kezdték. Az OTP a WikiLeaks-iratok kiszivárgásakor tagadta, hogy Csányinak érdekeltsége lenne az EMFESZ-ben, a Mol nem kommentálta az értesülést.

Bige életútja fényében aligha lehet kérdéses, hogy most, amikor az ellene indított eljárások kapcsán arról beszél, hogy „egy ember biztatására indultak el nekem”, akkor kire gondolhatott. A Népszava mindenesetre megkereste az OTP Bankot, amely annyit írt, hogy Csányi Sándor nem foglalkozik a témával.

https://g7.hu/kozelet/20190613/sziciliai-modszerek-es-nyakara-kuldott-emberek-oveztek-a-vesztegetessel-gyanusitott-bige-laszlo-felemelkedeset/

Vagy elmenekül az országból, vagy börtön vár rá - oligarchatámadásról beszélt az ötödik leggazdagabb magyar

A jelek szerint lehet, hogy az sem elég, ha Bige László kiszáll egyes ágazatokból.

Két barátján keresztül már tavaly megüzenték Bige Lászlónak, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni – ezt állítja az üzletember, aki a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt. (Az anyagot itt hallgathatja meg.) 

Bige László szerint oligarchák állnak az ellen folyó vizsgálatok és a gyára bezáratása mögött, de neveket továbbra sem mondott. Szerinte megtámadott cégével a bíróságon is nyerni fognak, ha pedig megalakul az Európai Bizottság, az unióba is kiviszi majd az ügyet.

Az üzletember, aki a leggazdagabb magyarok nem hiivatalos listáján az egyik hátrányának tartja, hogy nincsenek politikai kapcsolatai, de szerinte egy jogállamban nem múlhat ezen egy vállalat jövője, ezért azt kéri a hatóságoktól, hogy törvényesen járjanak el velük szemben.

Bige László annak kapcsán nyilatkozott, hogy szolnoki vegyi üzemét bezáratta a katasztrófavédelem, amit egy ellene indított bosszúhadjárat részének tart. És a jelek szerint nem véletlenül. A történet egy törvénymódosítással kezdődött, és a jelek szerint a gyárbezárás egy köztes stáció.

Bige László az egyik legnagyobb hazai műtrágyagyártó, aki a napi.hu legfrissebb listája szerint az ötödik leggazdagabb magyar az országban 170 milliárd forintra becsült vagyonával.

https://nepszava.hu/3039391_vagy-elmenekul-az-orszagbol-vagy-borton-var-ra-oligarchatamadasrol-beszelt-az-otodik-leggazdagabb-magyar 

Nincs más kiút, bezár Bige László szolnoki gyára - Csányi Sándort sejtik a háttérben

Fotó: Mészáros János / MTI

Egyesek hatósági segédlettel, ingyen szeretnék megszerezni a vagyonomat - véli Bige Lászó nagyvállalkozó, aki nem alkuszik, így inkább bezárja nagy múltú szolnoki vegyigyárát.

A végkielégítések kifizetésével napokon belül megkezdik a szolnoki Bige Holding – az egykori szolnoki Tiszamenti Vegyiművek – dolgozói elbocsátását – tudtuk meg Bige László tulajdonostól. A kiváltó ok a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 31-i határozata, amiben bizonyos, a kénsavgyárukban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva megtiltották az üzem működését. A lapunk birtokába került dokumentum az úgynevezett óleumtorony szigetelése és betonszarkofágja sérüléseinek megszüntetését, bizonyos tartályok műszaki hibáinak feltárását és kijavítását, a tárolt veszélyes anyag mennyiségének a megengedett szint negyede alá csökkentését és minderről biztonsági jelentés készítését írja elő. Bige László a határozat megállapításait egészében szabálytalannak és végrehajthatatlannak tartja.

A legkirívóbb ellentmondás – amire a Bige Holding június 4-i válaszlevele is rávilágít -, hogy a felsorolt hiányosságok elhárítása szintén veszélyes üzem, amit ugyanakkor a határozat tilt. A veszélyes anyagok szintcsökkentése nemcsak hogy ellehetetlenítené a termelést, de – a tilalom miatt - egyenesen bűncselekmény, az erre utasítás pedig felbujtás - vélik.

A többi felhánytorgatott hiányosság szakértőik szerint a legkevésbé sem csökkentette a biztonságot, azok normál karbantartással orvosolhatók. E munkálatok a tilalomig zajlottak is. Mi több: a hatóság kifejezett élet- és robbanásveszélyes helyzetet teremtett azzal, hogy a tiltás a már kiszerelt, kamionokra pakolt késztermékek kiszállítására is vonatkozott. Mint azt Kubola Imrétől, a Bige Holding ügyvezetőjétől megtudtuk, az ezzel kapcsolatos, sürgős kérésük nyomán a már előkészített áruk kiszállításra végül mégis lehetőséget kaptak. Ugyanakkor arra, hogy miként hidalják át az elhárítás tilalmát, a hatóságtól nem kaptak támpontot. Levelük hasonlóképp kifogásolja, hogy a rendelkezés a kénsavüzemmel együtt kriolitgyárukra is vonatkozik, miközben utóbbinál semminemű gond nem akadt. A dokumentum, amiben határidők sincsenek, így számukra végrehajthatatlan - fogalmazott Bige László.

Tekintettel arra, hogy jelen pillanatban a Bige Holding jó anyagi körülményeknek örvend, a vállalkozó nem lát más kiutat, mint a mielőbbi bezárást, az összes – dolgozói, beszállítói, banki – tartozás azonnali kifizetését. Ugyanakkor maga és vezetőtársai is értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt és - elsősorban az (állandó alvállalkozóikkal együtt) 250 dolgozó, valamint a magyar ipar szempontjából - rendkívül sajnálják, hogy ilyen lépésekre kényszerülnek.

Az 1951-ben alapított gyár jól működik, nyereséges, mintegy 40 országba szállít, termékei keresettek. Bige László hangsúlyozta: a Bige Holdingból évek óta sem osztalékot, sem fizetést, sem más juttatást nem kap, minden nyereséget visszaforgat. A tilalom miatt a gépsorok ma állnak, bár a kénsavalapanyagokat naponta milliós költséggel tartják melegen. Ha ezzel is felhagynak, az anyag használhatatlanná válik és tönkreteszi a tárolóedényeket. Egy hosszabb leállás nem feltétlenül a technológia, hanem inkább piacaik elvesztése miatt válik visszafordíthatatlanná. A határozat negyedik pontjába foglalt biztonsági jelentést a cég már elkészítette és postázta - közölte Kubola Imre. Annak kivizsgálására – a lakossági meghallgatással együtt – a hatóságnak legfeljebb 91 nap áll rendelkezésére. Május végén egy – szerintük szintén veszélytelen – gázszivárgásra hivatkozva még csak felfüggesztették a gyár működését, ám ez az újabb papírral tilalommá változott. A Bige Holding kétségbe vonja a hatóság szakértőjének felkészültségét és így a határozat szakmaiságát is. Pontatlannak tartják a Nemzeti Nyomozó Irodánál zajló nyomozás általuk megismert megállapításait. (Eme eljárás keretében razziáztak náluk a hatóságok tavaly novemberben.)

Az egység jövőjét firtató kérdésünkre Bige László először úgy fogalmazott, hogy a kifizetések után felőle bárki viheti a működésképtelen, piacait vesztett gyárat. Ám miután a hatósági akciók általa vélt mozgatórugóiról érdeklődtünk, hozzáfűzte: mivel gyárai biztos anyagi alapokon állnak, gazdaságilag támadhatatlanok és nem eladók, így meggyőződése, bizonyos körök fondorlatosan, hatóságok és strómanok felhasználásával, lényegében ingyen szeretnék megszerezni vagyonát. Ezt igyekszik megakadályozni, de a gyár sorsa tekintetében ennél konkrétabb elképzelései egyelőre nincsenek.

Azt, hogy kikre céloz, nem kívánta pontosítani, mondván, sejtéseit nem tudja bizonyítani. De azt különösnek tartja, hogy a hatóságok, amelyek évtizedek óta kitűnő napi munkakapcsolatban állnak velük (a katasztrófavédelem rendszeresen náluk gyakorlatozik), hirtelen és alaptalanul bezárási utasítást adnak. Hasonló hatósági támadásokra a jövőben is számít. A következő célpont - a kisebb szolnoki egység mellett - központi műtrágyagyára, egyszersmind legértékesebb vagyoneleme, a pétfürdői Nitrogénművek lehet - véli.

Csányit sejtik a háttérben

Évtizedes pletyka, hogy a 80-as években Erdélyből áttelepült, ma több mint kétszázmilliárdra becsült vagyonával az ötödik leggazdagabb vállalkozónak tartott Bige László gondjai mögött Csányi Sándor OTP-vezér áll. Tény, hogy a vállalkozó nagybevásárlásait - így a Tiszamenti Vegyiművek 1997-es, illetve a Nitrogénművek 2002-es megvételét - egyaránt jelentős OTP-hitel segítette. Ráadásul a pétfürdői gyár eladói oldalán is a Csányi-alelnökölte Mol állt.

Nem cáfolt hírek szerint a két üzletembert közös vadászatok hozták össze. Aztán történhetett valami. Forrásaink kártyázás közbeni vitáról tudnak, ugyanakkor valószerűbb, hogy Bige László egyszerűen kibújt Csányi Sándor egy fajta strómanjának szerepéből. Ennek látható jeleként az OTP Bank 2008-ban egyik napról a másikra gigahitele azonnali visszafizetésére kötelezte a Nitrogénműveket, amit a Gyurcsány-kormány mentett meg. Ezután Bige László előre menekült, megszabadult bankhiteleitől, fejlesztett és igyekezett piaci alapon a felszínen maradni.

Ha Bige László netán Csányi Sándorra célozna, mint aki küldöncein keresztül igyekezné ellehetetleníteni, az a jelek alapján nem lenne alaptalan. A tíz évvel ezelőtti válságos napokban Csányihoz közel sorolt magánszemély indított - sikertelen - pert a Nitrogénművekért, 2013-ban pedig úgy happolták el Bigéék elől a Kitét, hogy a központi agrárcéget az első, fura vevők után mára Csányi Sándor vette a nevére. A Nitrogénművek Csányi Sándor mellett kívánatos portéka lehet akár a kormányfő strómanjaként számon tartott Mészáros Lőrinc, akár Andrej Babis cseh miniszterelnök cégei számára is.

Bigénél vizsgálódik a versenyhivatal, illetve a katasztrófavédelem mellett a rendőrség is eljárást folytat ellene. E két utóbb szerv felett belügyminiszterként a Csányi Sándor szűk köréhez sorolt, az OTP-igazgatóságban is megfordult Pintér Sándor áll. A Bige Holdingnál zajló eljárás kapcsán az Országos Rendőr-főkapitányságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emellett - egy korábbi ügy kapcsán - vesztegetéssel gyanúsítja, aminek nyomán néhány napra előzetesbe is került.

Nem először és valószínűleg nem is utoljára - húzza el a száját ezzel kapcsolatos felvetésünkre a nagyvállalkozó, akiben ugyanakkor - mint rögzíti - fel sem merül cégei eladása.

Megkeresésünkre az OTP Banktól annyit írtak: Csányi Sándor nem foglalkozik a témával.

A hatóság nem látja az elhárítás akadályát

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendszeresen ellenőrzi a Bige Holding üzemeit, ami a legmagasabb kategóriás veszélyes ipari üzem - közölte megkeresésünkre a hatóság. Minden ilyen üzemben kiemelten fontos a megelőzés, hiszen visszafordíthatatlan, emberi életeket veszélyeztető folyamatok indulhatnak be. Amennyiben ennek kockázatát észlelik, kötelesek intézkedni.

Az igazgatóság május végén az üzemben dolgozók és a környéken élők biztonsága érdekében megtiltotta, hogy az üzem a felső küszöbérték szerint működjön. Az intézkedést az üzemben - a megfelelő képesítésű szakembereik által - talált, ismételt hiányosságok, valamint egy, az ellenőrzés ideje alatti üzemzavar tették szükségessé. Addig nem folytathatják a legmagasabb veszélyességi szintű tevékenységüket, amíg a hibákat igazoltan ki nem javítják. A veszélyes anyagok csökkentése elérhető elszállítással, szabályos megsemmisítéssel vagy a veszélyeztető jelleg megszüntetésével. Ezután a telep működhet nem veszélyes üzemként. Az üzemeltetőnek továbbra is kötelező gondoskodnia a súlyos balesetek vagy üzemzavarok megelőzéséről, elhárításáról. A benyújtott biztonsági jelentés elbírálására közigazgatási eljárás indult - szögezi le az igazgatóság. A szolnoki kormányhivatal az ügyben nem folytat eljárást.

 https://nepszava.hu/3039192_nincs-mas-kiut-bezar-bige-laszlo-szolnoki-gyara-csanyi-sandort-sejtik-a-hatterben

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr4814892524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása