He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

A kormány EZT NEM reklámozta! Mégis rekordot döntöttek a fiatalok, mert tájékozodtak, hogy mit ad nekik az EU

2019.01.14. 08:01 guma

A magyar fiatalokat nem Orbán Viktor kisvasútja érdekli, hanem az InterRail

Több mint tízszeres volt a túljelentkezés Magyarorzágon azokra az InterRail-bérletekre, amelyeket az Európai Unió oszt ki ingyen a 18. születésnapjukat betöltő fiatalok között a FreeInterRail program keretében. A Magyarországon kiosztott 276 bérletre csaknem háromezren jelentkeztek. Összesen 14 500 ingyenes bérletet fognak kiosztani az európai fiatalok között a következő hetekben – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

– Ebből is látszik, hogy a magyar fiatalok nem Orbán Viktor felcsúti kisvasútjára, hanem az InterRail európai vonatjárataira akarnak inkább felülni

– fogalmazott a politikus.

A FreeInterRail ötlete két német fiatal aktivista, Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer fejéből pattant ki, akik néhány éve javaslatot tettek, hogy az Európai Unió lepjen meg minden, a tagországok valamelyikében élő fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. Az ötletet elsőként Ujhelyi István karolta fel, de támogatta a legnagyobb EP-frakció, az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber is. Novemberben a FreeInterRail elnyerte  a bécsi székhelyű nemzetközi szervezet, az Innovation in Politics legjobb újító kezdeményezéseknek ítélt díját is.

Fotó: Ujhelyi István honlapja

Az Orbán Viktor szívügyének számító felcsúti kisvasút 857 millió forintból épült, amelyből 600 milliót az Európai Unió adott rá. 2017 szeptemberében az Európai Parlament Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságának a küldöttsége is felülhetett rá, később vitatható jelzővel aposztrofálva, hogy megérte-e ennyi pénzt költeni rá. Ettől függetlenül az már biztos, hogy a nyomvonalat Vértesacsáig meghosszabbítják. Augusztusban a felcsúti kisvasút már 12,3 milliós veszteségnél járt, a totális bukását ékesszólóan illusztrálja, hogy 2016-2017-ben napi kétszázalékos kihasználtsággal működött.

https://168ora.hu/itthon/a-magyar-fiatalokat-nem-orban-viktor-kisvasutja-erdekli-hanem-az-interrail-161995

A kormány nem hajlandó reklámozni, mégis tízszeres túljelentkezés volt az ingyenes InterRail vonatbérletre

Meglepően népszerű a magyar fiatalok közt az Európai Bizottság által koordinált ingyenes InterRail-bérletprogram, a most zárult második fordulóban kiosztott jegyekre tízszeres túljelentkezés volt, közölte Ujhelyi István szombati sajtótájékoztatóján. A szocialista EP-képviselő által mentorált program 276 magyar jegyére több mint háromezren pályáztak. Ujhelyi közölte: idén további két pályázat lesz még, de a program hosszútávon biztosítva van. Külön kiemelte 

Navracsics Tibor uniós biztos segítségét, aki azonnal az ötlet mellé állt. Szemben a magyar kormánnyal, ami évek óta nem hajlandó rákapcsolódni a programra.

Az ingyenes InterRail-bérlet lehetőségét nem is reklámozza a kormány, 

https://444.hu/2019/01/12/a-kormany-nem-hajlando-reklamozni-megis-tizszeres-tuljelentkezes-volt-az-ingyenes-interrail-vonatberletre

Diákok szembesítették a helyettes államtitkárt a felsőoktatás helyzetével az Educatio kiállításon

A Hallgatói Szakszervezet tartott tiltakozó akciót az Educatio kiállításon, hogy felhívja azokra az oktatásban is megjelenő problémákra a figyelmet, amikkel kapcsolatban a kormány nem hallja meg a diákok hangját.

 

 

 

Az Educatio oktatási szakkiállításon évente több ezer középiskolás vesz részt, hogy tájékoztatást kapjon a felsőoktatási lehetőségekről, az egyetemi szakokról és képzésekről, és a lehetséges későbbi elhelyezkedéséről.

Az oktatási kiállításon ma 10 órától beszédet mondott az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Horváth Zita is, aki „A felsőoktatásban elérhető ösztöndíjakról és a minőségi felsőoktatásról” címmel tartott előadást.

Azonban a kezdés előtt diákok egy csoportja felállt, hogy szembesítse a helyettes államtitkárral azt, hogy ők, mint hallgatók, hogyan látják a felsőoktatás helyzetét. A Hallgatói Szakszervezet akciójában résztvevő diákok elmondták, hogy elegük van abból, hogy míg a miniszterelnök pár száz forintért eszik a Várban, addig az ELTE több karán több százmilliós leépítések zajlanak. Szerintük ott tart a felsőoktatás helyzete, hogy a „kémiai kísérleteket szóban, az informatikai műveleteket papíron kell levezetni”.

Felrótták a közelmúltban nyilvánosságot kapó intézkedéseket is, a CEU elüldözését, a társadalmi nemek szak megszüntetését, és a Corvinus privatizációját, és arra reflektálva, hogy az egyetem egyre kevésbé hozzáférhetővé válik, azt üzenték a kormánynak, hogy „A mi egyetemünk nem a ti befektetésetek!”.

Kitértek a diákok anyagi nehézségeire is, hogy nem akarnak választani rothadó kollégiumok és megfizethetetlen albérletek között, és hangsúlyozták azt is, hogy a közelmúltban megjelent kormánypárti véleményekkel ellentétben a legtöbb esetben a diákoknak igenis dolgozniuk kell féllálásban a tanulmányaik mellett.

Végül kiemelték azt is, hogy kiállnak mindazok mellett, akiket megnyomorít a kormány politikája: „Nem leszünk rabszolgák!” – zárták le az akciójukat, majd sok sikert kívántak Horváth Zita helyettes államtitkárnak a beszédéhez.

A Hallgatói Szakszervezetet egy bázisdemokratikusan működő hallgatói csoport, amit felsőoktatási hallgatók alapítottak november végén. Céljuk, hogy elősegítsék a diákok érdekképviseletét és autonómiáját, felhívják a figyelmet fontos, őket is érintő társadalmi problémákra, valamint szolidaritást vállaljanak más, elnyomott társadalmi csoportokkal is.

A szervezet egyik tagja, Szabó Milán a Mércének az akció után elmondta, hogy a felsőoktatásban lévő problémákra szerették volna felhívni a figyelmet, és hangot szerettek volna adni annak az elégedetlenségnek, ami jelen van sok hallgatóban. Mobilizálni szeretnék a diákságot, hogy véget vessenek annak a bánásmódnak, aminek a keretében eddig kezelték őket.

https://merce.hu/2019/01/12/diakok-szembesitettek-a-helyettes-allamtitkart-a-felsooktatas-helyzetevel-az-educatio-kiallitason/

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3414559966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gazoló 2019.01.14. 10:00:06

@Margó

nyuggereknek nememlehetne-e ugyanezt?
azonnal indulni fogunk a Kanáriszigetekre vagy Madeirára vagy ide)

www.youtube.com/watch?v=j5nEy5yN2aA

na de sajnos se nyugdíj,se ingyenjegy((

guma 2019.01.16. 13:29:50

@gazoló: :)

mindig kiesek a szórásból... :(((
úgy változtatnak valamin, hogy én kiesek abból ami jó lehetne rám is.
így világéletemben duplán kellett teljesítenem, azért, hogy boldoguljak és valamit elérjek.
valahova eljussak...

@Orica Középföldi:

én is olvastam, kb akkor amikor linkelted :)))

gazoló 2019.01.16. 18:10:32

@guma:

sose bánd,hogy elmúltál épp tizennyolc,"puffin edddig is megsegített)

azt vártam,ha már mézesmadzagként hatvanról emelték hatvanötre az éveket,ez a kurmány rátesz libajnaira és emeli a tétet hetvenre(with interrail)de még erre is képtelenek)

guma 2019.01.16. 19:40:53

@gazoló:

hülye! :D

nem vetted észre, hogy megoldják ők ezt okosba - az EU-ban mi ebben rekordot döntünk! (ha nem hullik el időben, kaphat egy kis fertőzést esetleg...)

gazoló 2019.01.16. 23:30:14

@taga20: naná tessó,ott a helyünk,bár még nem néztem a jegyárakat.

biztos hazajön márkó mátészalkára(byBödőcs)is egy kis wellnessre))

gazoló 2019.01.16. 23:54:15

@guma:

épp ma hallgattam Popper Pétert aki egy anorexiás nőből pár perc alatt bulémiást csinált.
ez csak a cikkben szereplő hősies teázgató nők kapcsán jut ecembe)

hááát)

hvg.hu/elet/20190116_Ahol_annyi_a_kisertes_

guma 2019.01.17. 19:21:38

@gazoló: :))))

van olyan emlékem arról az időről és onnan, ami kevés embernek lehet! :DDD

ja és amit szintén ott hallottam: magyar számot kérj a Bergenditől...

gazoló 2019.01.17. 20:46:09

@guma: )

mesélj

ritka pezsgés volt ott akkor minden tekintetben)

a"flowerpower keveredése az internacionalizmussal és egy azóta sem tapasztalt derű)

gazoló 2019.01.18. 07:36:54

@guma:

jó reggelt!

www.youtube.com/watch?v=txA4jXCXun0

kissé nyálas és nem is abból a hősi időből csak azért,hogy taga megtudja,akkor is volt élet amikor ő még csattógóslepkézett a parkban és a kis gubibabácskáját vonszolta maga után))

gazoló 2019.01.18. 07:39:58

@guma:

"magyar számot kérj a Bergenditől..."

Te melyiket kérnéd?

taga20 2019.01.19. 19:19:06

@gazoló: tezsvérem a gyökereink!

azé ami szép asz szép, nyalom a hangod!:)))

www.youtube.com/watch?v=bnUkt_SeeiU&index=6&list=RD6pl1vPn1_Ts

gazoló 2019.01.19. 21:44:01

@taga20:

ez nagyon ott van.

zsa mo az mit jelent?

....

te mit gondolsz a tüntetésekről?

én ilyesmit:

kepkuldes.com/image/5sTxB

gazoló 2019.01.19. 21:49:02

@taga20:

valamink történnie kell,hogy a sok passzív kimozduljon otthonról!
balfasz unió is meghozta a döntést,de ha ilyen lassan őrölnek akkor szétszivat,szétlop ez a rablóbanda a következő választásig.

taga20 2019.01.19. 23:00:42

@gazoló: zsa mo mit jelent? fingom nincs, me nem vagyok norvvég:)

zenét bírod tezsvérem?

nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=d4N8BafitOw&list=RDd4N8BafitOw&start_radio=1

taga20 2019.01.19. 23:09:28

@gazoló: eszt ismered cigány?:)

kurva szép, még annál is szepp!:)))

www.youtube.com/watch?v=tI-InzaNKk8

guma 2019.01.20. 09:22:30

egy kis élménybeszámoló most jutott el hozzám!

tavaly szóltam az unokámnak erről az utazási lehetőségről...
sikerült elcsípniük egy utazást, ami nagy kalandozás lett, annál is nagyobb mint a terve vett útiterv.
pl Párizsban törölték a másnapi vonat indulást. így a 2 magyar lány több mint 8 órát Párizs legnagyobb vonatállomásán töltötte, ügyintézéssel...
vagy: a liszaboni út helyett dönteni kellett hogyan tovább, mert azokon a szakaszokon, ahol a vonat ment volna, volt az a nagy erdőtűz. ezért a nagy egyeztetések után Valencia lett a cél...

szóval, kaptam a leírást, rengeteg képpel megspékelve, amit a másik csavargó unokámmal készített el a "kicsi".

csodálatos volt megismerni a sok kalandot, és azt ahogy a rengeteg "új" ismerősről beszéltek, akik úton útfélen segítettek nekik...

@gazoló:

"mesélj"
ne kívánd! :D
rosszabb lenne mint egy nyálas lányregény. velem csak hihetetlen dolgok történtek mindig...

@taga20:

nem tudtál aludni? :)
szórakoztató éjszakád volt :D

gazoló 2019.01.20. 11:28:55

@guma:

nekem is megjárta az egyik,keresztül kasul+az is rohadtjó,hogy ha úgy megy a vonat éjszakai szállás is))

"hihetetlen dolgok történtek"

ott már csak ilyenek történtek))) "sexpress")

........

tagának hálás köszönet a nagyszerű műsorért--sajnos most nem tudom viszonozni,de elefánt nem felejt)

www.facebook.com/j.s.bachh/videos/216878779252159/UzpfSTEwMDAwMTkzMzg4NjI1MzoyNTY4MDE4NzU5OTM5MjI4/

gazoló 2019.01.20. 11:34:29

@taga20:

na azért nem úszod meg) felhívnám a figyelmet a zenemű más vonatkozásaira is)

www.facebook.com/j.s.bachh/videos/1000503586802199/

Oricának is,remélem nem búcsúzóra.

taga20 2019.01.20. 11:53:17

@gazoló: hallod! hallgatom a klubrádión a szószátyárt, és nagyon teccik a mai adás:)))

gazoló 2019.01.20. 12:28:01

@taga20:

én még a zsa mo nál olvasom a kommenteket)

miért vagyunk mi cigányok legbelül?

www.youtube.com/watch?v=87FXTdxnidA&list=PLaZaHMeVcEGeW7cOjUzX3eyqo5AbHJPg2

gazoló 2019.01.20. 12:41:50

@taga20:

Andyról mit gondolsz?

taga20 2019.01.20. 13:13:57

@gazoló: pezsgőt bontottam.

ezt gondolom erről a vérszívóról.

remélem pokolra jut, ha van.

gazoló 2019.01.20. 13:30:37

@taga20:

párom szinte ugyanígy nyilvánult meg,miközben próbáltam csitítani. filmes karrierje kétségtelenül tiszteletre méltó,még itthoni vonatkozásban is,na de ami azon túl volt?

miért kell egy sikeres és gazdag embernek,aki akár független véleményformáló vagy gondolkodó is lehetne lemenni kutyába?

taga20 2019.01.20. 13:39:04

@gazoló: a párod kacsóját puszilom, mert azután se ájtatoskodik, miután ez a bűnöző kilehelte a lelkét.

"filmes karrierje kétségtelenül tiszteletre méltó,még itthoni vonatkozásban is"

nem akarok veled vitatkozni, mert kábé ugyanazt mondod, de ilyen alapon hitler meg szerette a kutyáját.

ÉS?!

gazoló 2019.01.20. 13:50:32

@taga20:

"Hasta la vista, Andy! Köszönök mindent, Barátom!"

mit köszön a puhos? a hírneve mögé bújást az elvtelen támogatást vagy tengerbe vizet töltve,az adómentes kaszinóágazatból lenyúlt zsetonokból csengetett vissza rendesen?

taga20 2019.01.20. 14:00:05

@gazoló: azé most nem lennék timi cicája helyében, me kurvára vége lesz a bizniszdzsetes dokihoz járásnak, mek a fánk zabálásnak, az tuti:)

a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia.giphy.com%2Fmedia%2F13KDmtEYKauDXG%2Fgiphy.gif&key=rsU_yhkvl0TQIsO_8s_Jiw&w=800&h=360

gazoló 2019.01.20. 15:16:21

@taga20:

én egyedül csak a kacsamesék megszakítását várom,hogy köphessek végre egy egészségeset és újra szabad levegő áramolhasson az országba.

gazoló 2019.01.26. 18:25:15

@taga20:

hol a "fashomba vagy sabbath este tesó..csak nem a b1 blogon rágatod a zagyad az energiavámpírockkal?)
süti beállítások módosítása