He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Hodász András atya: „Bűnös döntések születnek”

2018.12.29. 08:00 guma

„Bűnös döntések születnek” – Hodász András atya a túlóratörvényről és Isten igéjéről

„Sok hívő félrenéz, amikor a bűnös döntések születnek” – mondja Hodász András. A katolikus sztárpap maga is részt vett egy minapi kormányellenes demonstráción. Szerinte meg kell szólalni a hajléktalanokat vagy a CEU-t érő kormányzati agresszió láttán, aki pedig a munkások bérét visszatartja, „főbenjáró bűnt követ el”. Cseppet sem ájtatoskodó papinterjúnk politika és keresztényég káros összefonódásáról, nőkről, művészetről és arról, mi van, ha nincs is Isten.

– Felveszi a reverendát?

– Ha szeretnék…

– Jobb úgy a fotó. Amúgy is: megszenvedett érte.

– Nem olyan kényelmetlen ám. Még be is kellett vetetni. Az apácák elsőre olyat varrtak, hogy három hordónyi has is elférjen benne.

– Nos, az itt nincs.

– Heti háromszor elmegyek a konditerembe, hogy ne is legyen.

– Minek? Még csak tetszenie sem kell a nőknek.

– Nem csak azért lehet ám. Ép testben ép lélek. Meg aztán, nehogy igazuk legyen azoknak a kedves apácáknak. Amikor mondtam, hogy túl nagy lett, legyintettek és közölték: jó lesz az úgy, idővel mindig kitöltik az atyák azt a teret.

– Ők már csak tudják. Egyébként azon, hogy megszenvedett érte, a tanulást és a rengeteg lemondást értettük.

– Van ám jó oldala is! Évente elmegyünk néhány paptársammal Londonba. Mindig viszünk papi ruhát. Az anglikánok mindenhova beengednek, ha meglátják rajtad a papi civilt. Westminster-apátság, hatalmas sor, 20 fontos belépő, de meglátnak és már intenek is, hogy jöhetsz előre, fizetni sem kell. Ezt látva egy turista meg is kérdezte múltkor, hogyan lehet ilyet beszerezni. Mondtam neki: nagyon egyszerű, csak hat évet kell hozzá tanulni, nem szabad aztán megházasodni…

– Vannak még ilyen papi kiskapuk? A pap például nyugodtan hazudhat? Ön mondjuk utána csak átszalad Pál Feri atyához, meggyónja és annyi?

– Nem egészen. Milyen lelkületről tanúskodna, ha úgy követnék el bűnt, hogy „majd meggyónom”? Azt jelentené, hogy nincs meg az igazi bűnbánat.

– Remek. Akkor tehát: igaz-e az a szerkesztőségünkbe több forrásból is eljutott hír, hogy a 777 blogot, amelynek alapítása óta afféle sztárszerzője volt, azért hagyta ott idén, mert a kormány elkezdte pénzelni a közösséget?

– Hú. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem volt benne – és hát, épp most beszéltük meg, hogy nem hazudhatok. De a történet ennél jóval bonyolultabb és árnyaltabb. A saját életem rendezésének vágya volt a fő szempont.

Úgy éreztem, túl sok lett bennem a „sztárpapból” és túlzottan kevés a lelkipásztorból.

Újra kellett gondolnom, mi az, ami az evangélium terjesztése szempontjából hasznos abból, hogy engem viszonylag sokan ismernek, és mi van csak a saját egóm miatt. Szerettem volna, hogy ez letisztuljon bennem.

– Ezt akarhatta a püspök is, amikor nemrég idehelyezte, a másik sztárpappal, Pál Feri atyával egy plébániára? Vagy fricska volt, afféle „eresszük össze a két nagyvadat”?

– Ahogy én ismerem a püspök atyát, kizártnak tartom, hogy fricska lett volna a döntése mögött, de mi nem értesülünk ezeknek a hátteréről. Mindenesetre nincs ellenemre. Ferivel egy egyházközségből származunk, én kisgyerek voltam, ő kamasz, amikor megismerkedtünk. Nézzük meg két-három év múlva a plébániát, aztán majd meglátjuk, mi lett belőle – egyelőre remekül tudunk együtt dolgozni.

– Amikor nemrég megírta, hogy visszavonul a politikai témák kommentálásától, azt a döntést is a püspöke hozta meg ön helyett?

– Nehéz kérdés. A megszólalásaimra folyamatosan kapok ilyet is, olyat is. Barátaimtól, testvéreimtől, jó- és rosszakaróimtól. Bíboros úrral is beszélgettünk erről. Letiltva de facto nem lettem, de meg kell tanulnom megfontolni, hogy mit mondok, és hogy mit nem.

– Csöndben maradni… Nem az az alkat.

– Lelkiismeretileg néha elképesztően nehéz. Hodász András állampolgárként sokszor érzem, hogy szólnom kell, ugyanakkor azt is látom, hogy emiatt adott esetben emberek fordulnak el – a paptól. Igaz, Jézus sem kötött kompromisszumot. Nem sokat törődött azzal, ki fordul el tőle. Amikor a gazdag ifjú nem tudta, nem akarta teljesíteni iránymutatását – add el mindened, oszd szét a szegények közt és utána kövess engem –, Jézus nem fordult utána, hogy „na, mindegy, nem is olyan fontos az, jöhetsz velem így is”. Ilyen időkben, amikor Magyarországon a politika ennyire erős indulatokkal lett átitatva, a kereszténység pedig politikával, a politika kereszténységgel, néha bűnnek érezném a hallgatást.

– Örülhetne is neki, ha a jelenlegi hatalom kvázi államegyházat kreál a katolikusokból. Van pénz dögivel…

– Tényleg? Én nem kaptam. De nem ezért nem örülök neki, hanem mert abban a pillanatban, amikor a politika és a kereszténység így összefonódik, az emberek fejében is összekapcsolódik a kettő. Azaz, ha bármit tesz a kereszténységre nyakra-főre hivatkozó politikus, úgy gondolják, hogy azt „a keresztények” teszik. Ergo a politikusok bűneit, hibás döntéseit is a keresztényeken fogják számon kérni.

– Tapasztalatból beszél?

– Igen. Az elmúlt napokban ugyebár tüntetések zajlottak…

– Csak nem ott volt valamelyiken?

– De. Az elsőn, a szerdain. Fontos leszögezni: ezek a megmozdulások nem voltak keresztényellenesek. Kétségtelenül volt azonban néhány ilyen felkiáltás is – ami annak a következménye, hogy ha valami, ami nem tartozna össze, mégis nagyon összenő, azt az emberek össze is kapcsolják a fejükben. Tehát cseppet sem örülök az államegyházi ötleteknek.

– Gyakran szinte nem is egy egyháznak tűnik a magyar katolikus közösség. Kiss-Rigó László Orbán Viktorral egy stadionban szotyizik, Beer Miklós viszont üzenetet küld a tüntetőknek, tiszteleg a kitartásuk előtt. Belülről ez milyen? Érezhető a feszültség?

– Persze, érezhető. Optimistán szemlélve: jó, hogy mindenkinek megvan a joga a szabad véleménynyilvánításhoz. Másrészt viszont

csodálatos lenne, ha erről párbeszédet folytatnánk az egyházon belül. Ha tudnánk közösen gondolkodni arról, mit kezdjünk a helyzettel, amely Magyarországon kialakult. Az elmúlt években ugyanis leginkább hallgattunk.

Ennek valószínűleg épp az az oka, hogy – mivel nem beszéltük át – nincs konszenzus. Csak az a gond, hogy a hallgatás is kommunikáció. Márpedig ha nem szólalunk fel a hajléktalanok ügyében, vagy a CEU ügyében, amikor ilyen módon bánnak a társadalom egyes csoportjaival, elveszítjük a jogot, hogy később a saját érdekünkben felszólaljunk.

– Katolikus pap a gender szakokért? Ez igen!

– Félreért. Nem a gender szak tartalmáért emelem magasba a zászlót – az ott használatos megközelítésekkel bizonyára rengeteg vitám lenne, sokat bizonyára elfogadhatatlannak tartanék. A hatalmi módszer ellen szólok. Az ellen, hogy egyetlen tollvonással megszüntessenek szakokat, kiebrudaljanak egyetemeket. Gondoljunk bele, mi lesz, ha jön a jövőben egy kormányzat, amely ugyanezt a módszert használva egyszerűen kihúzza a képzési listáról a teológiát! Milyen erkölcsi alapon állva tudnánk akkor tiltakozni az önkényes döntés ellen, ha most csöndben vagyunk? Ha ezt ma elfogadjuk, joggal aggódhatunk: egyszer még egy szavakban sem kereszténybarát kormány innen fogja folytatni, ilyen vagy még durvább módszerekkel fog élni akár velünk szemben is.

– Nem az volt ennek az origója, amikor Gyurcsány Ferenc nem mondott le az őszödi beszéd kiszivárgása után?

– De. Az volt. És akkor is kint voltam az utcán. Akkor is ugyanezért: hogy kimondjam, ezt így nem lehet. Akkor sem gyújtogattam, ahogy most sem dobáltam semmit. De az, hogy onnantól a politikusokat nem lehet számon kérni, hogy a „morális válság” aligha lesz kiirtható, látszott. Bármit megtehetnek azóta. És egyre többször meg is teszik.

– Még XIII. Leó pápát is idézte a túlóratörvény kapcsán. Fel akarta mutatni, hogy a munkásjogok védelme nem afféle kommunista vircsaft?

– Részben igen. XIII. Leó pápa jóval a kommunizmus széles körű elterjedése előtt, 1891-ben fogalmazta meg az egyház szociális tanítását a Rerum Novarum kezdetű enciklikában. Itt van most ez a vita a túlóratörvényről, én pedig nem vagyok jogász, nem tudom eldönteni, hogy akkor pontosan ez kinek mennyi pluszmunkát jelent és mikor is fizetik ki. Teológus viszont vagyok, úgyhogy arra fel tudom hívni a figyelmet: a Szentírás szerint aki a munkás bérét visszatartja, égbekiáltó bűnt követ el.

– Mit is jelent az „égbekiáltó”?

– Ugyanaz a kategória, mint a szándékos emberölés.

– Uppsz.

– Bizony. Azaz: ha valamely munkaadó úgy alkalmazza a törvényt, hogy tényleg csak a harmadik év végén fizeti ki a túlórát, és ad absurdum már nincs ott akkor a munkavállaló, esetleg közben felszámolják a céget és azért nem is fizeti ki – az bizony égbekiáltó bűn. Ezt tudnia kell mindenkinek. Aki ennek a törvénynek a meghozatalában részt vett, bűnrészese lesz ezeknek az eseteknek.

– Olyanok lesznek tehát bűnrészesek, akik pártjuk nevében tudják a „keresztény” szót?

– Nem a név tesz kereszténnyé.

– De a hatalom tehet: a politika nélkül az egyház talán sehol sem lenne már. Kellett hozzá, hogy Róma államegyházzá nyilvánítsa, hogy erőszakkal térítsenek…

– Nem értek egyet. Az, hogy állam és egyház egy bizonyos időszakban összefonódott, ott és akkor jó ötletnek tűnt, de voltak árnyoldalai. A kereszténységet azonban háromszáz évig üldözték, mire Nagy Konstantin engedélyezte. Mégis megmaradt. Szerintem tehát lenne egyház az ő akkori döntése nélkül is, nekünk pedig ma nincs szükségünk a politikára ahhoz, hogy az evangélium terjedjen.

– Kell neki terjednie? S ha igen, milyen áron? Hirtelen eszünkbe jutott az amerikai misszionárius, aki novemberben Észak-Szentinel-sziget nomádjait akarta megtéríteni. Lenyilazták, meghalt.

– Távol álljon tőlem, hogy megítéljem mások evangelizációs módszereit, azt viszont tudom, hogy ha én itt Angyalföldön kilépek a plébániáról és megyek száz métert, több hitetlent találok, mint ahányan azon a szigeten összesen élnek. Folyamatosan csökken a keresztények száma, a fiataljainkat elveszítjük – nem utolsósorban az iskolai hitoktatás miatt. Nem az egyház kérte, sőt, tiltakoztunk ellene, mégis bevezették. Látjuk is a hatásait. A plébániai hittancsoportok létszáma csökken, akik csak iskolában járnak hittanra, be nem jönnek később a plébániára. „Folyamatosan csökken a keresztények száma, a fiataljainkat elveszítjük”

– Ha kevés a gyakorló vallásos ember, mégis miért fontosak ennyire a politikának?

– Látja, ezt nem tudom. Valószínűleg az egyházat is a nagy kép részeként kezelik. Van családi adókedvezmény és lakástámogatás is, egyházakkal is jó viszony – így aztán sok hívő cserébe félrenéz, amikor a bűnös döntések születnek. Mert – mondhatják – az összkép mégiscsak jobb, mintha ez vagy az lenne hatalmon, aki még az egyházakkal is packázik.

– Ha a politika világi műfaj, és tényleg jobb az összkép, több marad a pénztárcákban, akkor miért is beszél bele?

– Nem beszélek bele olyasmibe, amihez nem értek. Nem mondom meg, mit jelentenek a GDP-tendenciák középtávon, mikor kellene bevezetni az eurót, vagy hogy ideje lenne-e már kamatot csökkenteni. Nekem is van azonban szakterületem. Az én szakterületem az emberi lélek.

A legnagyobb rombolást pedig ott, az emberi lelkekben végzik.

Ha csak megnézem a Facebookon, mekkora rettegés van az emberekben a migránsoktól… Hol vannak? Kimegyünk az utcára és nem látunk egyet sem. Már a határon sem. Néhány szerencsétlen várja sorsa jobbra fordulását a zárt tranzitzónában, de ennyi. A felturbózott propaganda hatására mégis olyan elementáris a rettegés és a gyűlölet, hogy embereket nyomorít meg. Ezzel már van dolgom.

– Hogy ezzel a reverendával dolga lesz, viszonylag későn derült ki.

– 26 éves voltam, igen.

– Sosem bizonytalanodott el: mi van, ha még sincs Isten?

– Dehogynem.

– Ilyenkor azt mondja magának, hogy ezeket a gondolatokat biztos a Sátán küldi?

– Nem. Nagyon szeretem a gondolkodás szabadságát. Szerintem nincs olyan ateista, akinek legalább egyszer ne fordult volna meg a fejében: mi van, ha mégis létezik? Ahogy egyetlen hívő sincs, akiben ne vetődött volna fel: mi van, ha mégsem?

– És akkor mi van? Ha mégsem.

– Hát…. Akkor így jártunk. Nyilván azért vagyok pap, mert eddig mindig az jött ki az egyenlet végén, hogy van Isten. Az például, hogy Jézus élt, elég jól dokumentált történelmi tény.

– Négy egymásnak is ellentmondó, hosszú évtizedekkel a feltételezett születése után íródott evangélium jó dokumentáció?

– Az evangéliumokon kívüli források is dokumentálják. Nem rosszabbul, mint Homéroszt vagy Horatiust.

– A kor legnagyobb krónikása, Josephus Flavius néhány mondatot szán rá – és ma már tudjuk, hogy az is későbbi betoldás, hamisítvány.

– Az a rész betoldás, amely Isten fiaként utal Jézusra, de a létezéséről és arról, hogy követői Istennek tartották, az eredeti szöveg is szól. Ugyanerről számol be leveleiben egy római kormánytisztviselő, Plinius is. Azt tehát tényként fogadhatjuk el, hogy Jézus történelmi személy volt, akit követői Istennek tartottak és magát is annak vallotta. Ez kétségtelenül vagy-vagy helyzet. Vagy őrültről van szó, vagy pedig az Isten fiáról.

– Hétköznapi fejjel az első változat logikusabb.

– Nem feltétlenül. Gondoljunk csak bele: lehetséges az, hogy egy eszement őrült eszmerendszere alapján történik a világon ennyi jó? Még az a térítő, akiről az imént beszéltünk, még ő is jó szándékkal ment ahhoz a törzshöz. Az életét sem sajnálta azért, hogy jót tehessen. Mennyi jó szándék, a szegények, a betegek segítése, gyerekek oktatása… Hol van ebben az őrület? Hacsak az nem, hogy lemondunk saját kényelmünkről a másik emberért. Én mondjuk a családról, az otthon nyugalmáról, azért, hogy másokat tudjak szolgálni. Ha ez őrület, akkor mindenképp szent őrület.

– A hajtóerő tehát az, hogy megtagadva a természetes igényeit, nagy célt adva magának valamiféle emberfeletti emberré váljon?

– Nem. A hajtóerő a találkozás az élő Istennel. Csak az képes ilyesmire, akinek van személyes kapcsolata vele.

– Jézussal? Hiszen ő Máté evangéliuma szerint maga mondja, hogy „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz”. Tényleg benne kell tisztelnünk a vallásalapítót, nem inkább a hitet a zsidóságon kívül is hirdetni kezdő, azt elterjesztő Pál apostolban?

– Tényleg. Jézus valóban mondja, amit idézett, de mond aztán mást is. Feltámadása után ő küldi el a tanítványokat az egész világra. A küldetést tehát ő maga fogalmazza meg számukra, s hogy azt teljesíteni tudják, ahhoz segíti meg őket a Szentlélek a nyelveken szólás képességével. Pál tehát csak megvalósítja azt, amire Jézus felszólítja tanítványait. Máté pedig vélhetőleg azért hangsúlyozza az imént idézett mondatot, mert ő a zsidó közösségnek írt. Annak a közösségnek, amelynek nagyon nehéz volt megemészteni, hogy Jézus a Messiás.

– Máig sem sikerült.

– Ha jól emlékszem, Esterházy Péter írja, mekkora tragédia, hogy épp a választott nép nem ismeri fel a Messiást. Talán a Harminchárom változat Haydn-koponyára című művében van. Az mekkora darab egyébként!

– Emlékeink szerint a Bárka Színháznak írta. Csak nem járt a Bárkába?

– Dehogynem. Fantasztikus színház volt. A legjobb darabok ott voltak. Nagy fájdalmam, hogy a politikai csaták kivégezték azt is.

– A Piaf Piaf című darabot látta?

– Igen.

– Szabad egy papnak formás melleket nézegetnie? Főleg olyan, dogmatikai kérdésekben igencsak rigorózus papnak, amilyen Hodász András?

– Amikor beülök egy moziba vagy darabra, nyilván nem tudom előre, mit fogok látni. Arra sem azért mentünk el, hogy melleket nézzünk. A művészi értékből sem feltétlenül von le az ilyen ábrázolás, ha nem öncélú. Az ókori, középkori művészetet sem nyilvánítjuk istentelennek és dobjuk ki az ablakon azért, mert van benne meztelenség. Hogy hol van a határ művészet és pornográfia között, az persze mindig kérdés, de azért vagyunk mi, nézők, hogy lássunk a szemünkkel és különbséget tudjunk tenni.

– Említette már a családalapításról való lemondást. Karácsonykor különösen nehéz lehet. Ha Ferenc pápa eltörölné a cölibátust a világi papoknál, örülne?

– Egy idős atya, amikor a házasodás lehetőségéről beszélgettünk az ebédlőasztalnál, rám nézett és csak annyit mondott: engem nem zavar, ha megengedik, csak kötelezővé ne tegyék! Nem tudom, hogyan viszonyulnék a helyzethez, de nem ülök tűkön. A hetvenes években volt egy szinódus, amely a cölibátust tárgyalta, és bizony voltak atyák, akik tűkön ültek. Pontosan tudták, másnaptól ki lenne a feleségük. Nekem ilyen jelöltem nincs, és látom is a cölibátus értékét.

– Nyilván az a haszna, hogy több ideje van a munkájára. Túlórázhat kedvére.

– Nem hasznosságról beszélek. Értékről. Komollyá teszi az evangélium üzenetét, ha az egész életedet ráteszed. Felmegyünk Facebookra, Instára, influencerek nyomják a közhelyeket, egyszer ezt, fél év múlva az ellenkezőjét. Ha az ember az egész életét odateszi amögé, amit mond, az azért más. Olyan, mint amikor feleségül vesz egy nőt. Onnantól komoly a dolog. Súlya van. Döntés. Nem csak az, hogy kavarunk, meg jól érezzük magunkat. Hanem összeköltözünk, összeházasodunk…

– Hogyan?

– …elnézést. Fordítva. Igen. Összeházasodunk, összeköltözünk. Ez a helyes sorrend. Ha már rigorózusság.

– Saját hívei is előbb költöznek össze, aztán házasodnak, nem?

– Meg ne merészeljék tenni! Kikapnak. Előbb házasság, aztán összeköltözés. Ez az egyház tanítása. A Biblia tanítása.

– Mi a bünti, ha mégsem így tesznek? Tíz miatyánk? Húsz?

– Lelki fröccs. Mást nem nagyon tudok tenni. Mégsem égethetem el őket máglyán. Azok az idők elmúltak. Istennek hála.

Fotók: Vörös Szabolcs

https://www.valaszonline.hu/2018/12/21/hodasz-andras-interju-karacsony/

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2414518316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jaegtoer 2018.12.29. 12:15:39

Úgy van. Azzal a kiigazítással, hogy nem a döntés a bűnös, hanem, aki, vagy akik hozzák.
A döntés vagy káros, vagy hasznos, vagy káros, de a döntnöknek hasznos. Leginkább.