He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Amiért a 88. Századvéget bezúzták, szerkesztőit kirúgták!

2018.09.25. 14:00 guma

Több neves szakember le merte írni, hogy mi "A járadék".

részlet: " A járadék és a járadékvadászat fogalma kulcs a korrupció megértéséhez is. Három típust különböztetünk meg. Valamely mértékben mindegyik előfordul minden kapitalista piacgazdaságban, de mindhárom, különösen pedig az első és harmadik kiemelkedően fontos a poszt-kommunista kapitalizmusokban. Ezek a következők: (i) a politikai elit foglyul ejti a piacot; (ii) az oligarchák foglyul ejtik az államot; (iii) egy autokratikus vezető foglyul ejti az oligarchákat a politikai ellenfelek szelektív kriminalizációja útján, vagyonukat pedig újra elosztja a lojális újgazdagok között.

különben érdemes megismerni az egész tanulmányt, BPÁ az 50. oldaltól:

https://drive.google.com/file/d/1HKg_qrmZVmtVwtRDHJhzlyqpFJF7Grw5/view

TÖRÖLTÉK a fenti változatot is! Itt egy lementett, SZAMIZDAT változat:

https://disq.us/url?url=https%3A%2F%2Fwww.dropbox.com%2Fs%2Fgvzfc4t93g14f2x%2FSZV_88_beliv_nyomda%2520%25281%2529.pdf%3Fdl%3D1%3AZeBRrmtRtQD_GPSvHhklz8hPtr4&cuid=3079281

Bezúzták a Századvég kinyomtatott példányait, mégsem tudták eltüntetni

Hiába vonták vissza, szabadon olvasható a Századvég folyóirat 88. lapszáma, miután a Facebookon keresztül valaki feltöltötte a netre. A kiadvány balsorsához több tanulmány is hozzájárulhatott, nem csak Bod Péter Ákos volt kormánykritikus, Mihályi Péter és Szelényi Iván sem finomkodott a jelzőkkel.

Ahogy az Index beszámolt róla, a kormányközeli Századvég folyóirat egész számát levették az internetről, sőt a G7 értesülése szerint a kinyomtatott számokat bezúzták. Politikai okokból ilyesmire utoljára a Kádár-rendszerben volt példa. A főszerkesztőt és további négy szerkesztőt kirúgtak, más munkatársak lojalitásból felmondtak.

A Századvég folyóiratot még a rendszerváltáskor hozták létre, a szerkesztésében részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke

is. Ma is a Fidesz egyik legfontosabb ideológiai bástyája, a Századvég Alapítvány adja ki. Ennek ellenére a kormánypárttól eltérő véleményeknek is helyet adott, a lényeg a szakmai színvonal volt. A folyóirat csak egy szűk körhöz jutott el, emiatt semmi értelme nem lett volna a politikai propagandának.

Mégis utolérte a végzete.

Ahogy háttérbeszélgetéseinkből kiderült, nincs különösebben drámai eseménysor a lap szerkesztőinek menesztése mögött, egyszerűen folytatódott a Fidesz szellemi holdudvarának leépülése. A választások után beindított kultúrharc és a kormányközeli médiarendszer átalakulása az alacsony olvasottságú, de még mindig hitelesnek tekinthető szakmai lapokat is utolérte. Múlt hónapban számolt be arról szintén az Index, hogy a legszínvonalasabb, konzervatív beállítottságú eszmetörténeti folyóirat, a Kommentár vezetését is leváltották. Ahogyan a polgári Magyarország eszmevilágát felváltotta a kádári realizmus, úgy tűnnek el a süllyesztőben ezek a szakmai közösségek is.

Mindenesetre érdekes tanulmányt írt Bod Péter Ákos Bérek, profitok és járadékok harca – magyar szemmel címmel. Az Antall-kormány volt minisztere, egykori jegybankelnök a járadékvadászatot vizsgálta meg. Leegyszerűsítve arról írt, hogy a rendszerváltás óta a politikai elit milyen állami forrásokat adott oda verseny nélkül a haveroknak vagy éppen a multinacionális cégeknek. 

Kapcsolódó cikkKétszer annyi pénzt adott a multiknak a Fidesz, mint az MSZPTöbb mint 250 milliárd forintot kaptak a multik a magyar államtól az elmúlt években. Ebből nagyon sok pénzt jól menő cégek alacsony hozzáadott értéket termelő munkahelyeire fordítottak. 

Bod Péter Ákos szerint ideális esetben az állam kizárólag a közjót szolgálja. Ez azonban naivan ideális eset, hiszen a valóságban az állam (kormány, politikai vezetés) olyan szabályozást tart fent, amely mellett adott gazdasági szereplőknél rendszeres és tartós járadékjövedelem keletkezik. Itt lényegében arról van szó, hogy milyen elképesztő mértékben gazdagszik Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja és a többi oligarcha, akik rendszeresen győznek a közbeszerzési kiírásokon.

De ugyanúgy gondolni kell az ágazati monopolhelyzetekre. Ilyen például a hirdetési piac vagy éppen a dohány-nagykereskedelem átalakítása, amiből Fidesz-közeli cégek profitálnak. Olyan szintű a járadékvadászat, hogy a turizmustól a médián át a tankönyvpiacig szinte nincs olyan gazdasági szektor, ahol ne lennének monopolhelyzetben a kormánypártokhoz kötődő vállalatok.

Bod Péter Ákos szerint

„még súlyosabb az ügy, ha maga a kormányzat tudatosan teremti és tartja fent a járadékot eredményező helyzetet, majd közhatalmi eszközeivel saját céljaira elvonja az így előálló extraprofit nagy részét”.

Az autoriter politikai rendszerek egyik jellegzetessége, hogy az állam (kormányzat, kormánypárt) nincs érdemben elválasztva a gazdaságtól és az üzleti világtól, sőt gyakran uralja a piacokat. Azzal, hogy az állam beavatkozik a gazdaságba a járadékok elvonásával, majd újraelosztásával, jelentősen csökkenti az adott gazdaság hatékonyságát. Torzítja a piacot, drágítja a termelést, csökkenti a teljesítményt és megöli a versenyt.

Ennek eredményét jól érzékelteti, hogy a nyugathoz való felzárkózásunk a kilencvenes évektől 2005-ig volt igazán sikeres. Az egy főre jutó GDP-ben – vásárlóerő-paritáson

számolva – az EU átlagának 50 százalékáról 60-ra zárkózott fel hazánk. Azonban 2005 és 2016 között társadalmilag már csak alig érzékelhető ritmusban jött fel Magyarország az uniós átlag 64 százalékára. Közben a visegrádi országok elhúztak mellettünk, a második helyről negyedikre zuhant vissza Magyarország, vagyis ma már Csehország mellett Szlovákia és Lengyelország is jobban teljesít hazánknál.

Ennek eredményét jól érzékelteti, hogy a nyugathoz való felzárkózásunk a kilencvenes évektől 2005-ig volt igazán sikeres. Az egy főre jutó GDP-ben – vásárlóerő-paritáson

számolva – az EU átlagának 50 százalékáról 60-ra zárkózott fel hazánk. Azonban 2005 és 2016 között társadalmilag már csak alig érzékelhető ritmusban jött fel Magyarország az uniós átlag 64 százalékára. Közben a visegrádi országok elhúztak mellettünk, a második helyről negyedikre zuhant vissza Magyarország, vagyis ma már Csehország mellett Szlovákia és Lengyelország is jobban teljesít hazánknál.

De miben jobbak például a csehek? Hatékonyabb a kormány, jobban küzd a korrupció ellen, és a jogállamiságot sem bontja le.

A grafikonon minél alacsonyabb egy szám, annál rosszabb az értékelés. Csehország mindkét mérőszámban jobban teljesít Magyarországnál. Ami szembetűnő, hogy 2015-re, vagyis tíz év alatt hatodára zuhant a kormány korrupció elleni küzdeni akarása, miközben a kormányzati hatékonyság is majdnem megfeleződött.

Kapcsolódó cikkTavaly már 125 milliárdot szórt a cégek közé a kormány hazai forrásbólMegy a pénz a kétes hasznosságú projektekre, de a multikat egyre kevésbé érdekli az állami támogatás. Ez nem uniós, hanem magyar adófizetői pénz.

https://g7.hu/allam/20180925/bezuztak-a-szazadveg-kinyomtatott-peldanyait-megsem-tudtak-eltuntetni/

 

Mit kell ahhoz írni 2018-ban, hogy el akarjanak tüntetni egy folyóiratot?

Miután levették a Századvég friss számát, kirúgták a szerkesztőket, és közölték, hogy mostantól „a lap feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz”, az utolsó szám úgy terjed a neten, mint a szamizdat-irodalom a nyolcvanas években. Járadékos rendszer és állami monopóliumok: elolvastuk, hogy mi verte ki a biztosítékot a mérsékelt polgári folyóiratot kiadó Fidesz-közeli alapítványnál.

A Századvég soha nem volt az a kimondott baloldali elhajló, harsány ellenzékieskedő orgánum: eleve, a kormány- és Fidesz-közeli Századvég Alapítvány a kiadója, ennek a világnak az egyik reprezentatív, igaz, inkább csak szűk értelmiségi közeg által olvasott lapja, melyről úgy tartják, hogy Orbán Viktor még mostanában is belelapoz időnként. (A lapnak 1988-89-ben Orbán Viktor és Kövér László is volt a szerkesztője, az ő nevük a mai napig szerepel az impresszumban.)

Azután, hogy a legutóbbi számban „olyan tanulmányok is megjelentek, amelyek nem egyeztethetők össze az Alapítvány szellemiségével” (a kirúgott főszerkesztő levele szerint ezzel indokolták az eltávolításukat), a Századvég honlapján már kint lévő tanulmányokat eltüntették a netről, továbbá kirúgták a teljes, négy tagú szerkesztőséget.

Ez tűnhetne akár a média- és kis magyar kultúrkampf legújabb fejezetének is, főleg, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde óta lesik árgus szemekkel a szeptemberre ígért nagy változásokat. Igaz, a Századvég megrendszabályozása inkább a jobboldali tábor belső harcolgatásainak sorába, a „centrális elhajló”, a rendszerrel szemben kritikus konzervatív értelmiségiekkel való leszámolások sorába passzol – a Kommentár folyóiratnál alig egy hónapja zajlott hasonló átalakítás.

A Századvég folyóiratában az utóbbi hónapokban a jobboldali szerzők mellett megjelentek a kormány értelmiségi bázisába nem annyira tartozók is, de Demeter Tamás eddigi főszerkesztő szerint idáig nem volt semmi összezördülés, szinte baráti volt a viszony az őket kiadó alapítvánnyal. Levele szerint így őket is eléggé váratlanul érhette, hogy a legutóbbi, a járadék problémájának szentelt lapszám ennyire kiverte a biztosítékot. Elképzelhető, hogy a szerkesztők túlságosan bíztak az autonómiájukban és abban, hogy komolyan vehetik a folyóirat minden számában olvasható krédójukat: „A Századvég olyan társadalomtudományi folyóirat, amely programszerűen vállalja a megközelítések sokféleségét, a politika méltóságát.”

Hogy melyik tanulmány(ok) volt(ak) az alapítvány számára elfogadhatatlanok, nem tudjuk – a Századvég Alapítványtól nem jött válasz a kérdéseinkre, és erre Demeter Tamás sem válaszolt, mondván, „nem akarja élezni a viszonyt”. A pletykák főleg az Orbánékkal az utóbbi években egyre inkább kritikus Bod Péter Ákos tanulmányáról szóltak, úgyhogy az Antall-kormány miniszterének, a későbbi jegybankelnöknek a cikkével kezdtük az olvasást, de nem ez az egyedüli olyan írás a lapban, mely erősen kritikus az Orbán-rendszer gazdasági klientúraépítésével kapcsolatban.

Én is hallottam, hogy állítólag az én szövegemmel volt baja az alapítványnak, de nem akarom kizárólag magamnak tulajdonítani a dicsőséget, Mihályi Péter és Szelényi Iván tanulmánya is erősen kritikus. Eleve inkább azt tartottam furcsának, hogy felkértek minket; én sem magamtól jelentkeztem, hogy hadd írhassak a lapba. Tudhatták, hogy évtizedek óta én valóban azt írom, amit gondolok a világról, és hogy a jövőben is ezt szándékozom tenni

– mondta érdeklődésünkre Bod Péter Ákos.

Az eddigi Századvég utolsó száma félig tematikus: a járadék problémájával foglalkozik Bod Péter Ákos mellett Mihályi Péter és Szelényi Iván, illetve Szalai Ákos tanulmánya is. Ez eleve politikailag erősen érzékeny fogalom: a járadékvadászatot gyakran a korrupció szinonimájaként használják. Bár ezek a szövegek részben éppen azt taglalják, hogy összetettebb jelenségről van szó, sőt megengedik, hogy létezhetnek akár a járadéknak pozitív formái is, mégiscsak az a fő kérdés, hogy nyert teret Magyarországon a piaci verseny helyett az államilag torzított járadékos rendszer.

„Mindenhol előfordul, a szabad piac által uralt gazdaságokban azonban másodlagos szerepet játszik, míg egyéb gazdaságokban ez a meggazdagodás fő forrása” – írja a szociológus Szelényi és a közgazdász Mihályi, hozzátéve, hogy a járadékok szerepe a posztkommunista gazdaságokban igazán meghatározó. Monopóliumok, kartellek, a szabályozó intézmények elfoglalása – ez szerintük a jelenség fő forrása, az eredményei pedig olyan patrónus-kliens viszonyok, melyekben a profit helyett a biztos járadék megszerzése az elsőszámú cél.

Bár, mint írják, a járadékokkal való visszaélés mindenhol előfordul (az amerikai hadiipar az egyik példájuk), Kínában és Oroszországban ez annyira általános, hogy ott valójában a politika elit jelöli ki az új burzsoáziát. Igaz, a járadékosság a mai baloldali kritikák szerint az utóbbi két-három évtizedben Nyugaton is olyan mértékű lett (erre az ingatlanvagyon súlyának növekedése az egyik fő példa), hogy már a kapitalizmus refeudalizálódásáról lehet beszélni – a nagyon népszerű Piketty szerint is éppen ez az egyenlőtlenségek növekedésének az egyik oka.

Kelet-Közép-Európában a járadékvadászat szokásos példája a privatizáció, az, ahogyan a korábbi kommunista káderek politikai hatalmukat magánvagyonná konvertálták. Szelényiék fő állítása azonban, hogy a járadékos rendszer nem csak a rendszerváltás környékén volt általános, 2010 óta újult erővel jelentkezik. Többek között Magyar Bálint (felszínessége miatt mások által gyakran bírált, a diplomaták feketelistáján elég elöl lévő) maffiállam-tézisére hivatkoznak. Azt írják, nálunk egyre inkább a politika elit foglyul ejti a piacot, és a torzított tendereket, zárt meghívásos kiírásokat, frekvenciakiosztásokat és a trafikmutyit hozzák fel példának.

A legfontosabb manipulációs technika az, hogy a közbeszerzési eljárásokat – amelyeknek elvileg mindenki számára nyitottnak kellene lennie – zárttá teszik a hűségesnek remélt kliensek számára, és mindenki mást, de különösen az „árulókat” ilyen vagy olyan érvekre hivatkozva kizárják a versenyből

– olvasható a netről most szintén levett tanulmányban. „A sors iróniája, hogy az EU felzárkózási alapjai éppenséggel erősítik a járadékok (korrupció?) jelentőségét ebben a régióban.”

A következő fázis szerintük az, amikor már „az autokrata vezető ejti foglyul az oligarchákat”. Ennek Putyin a fő mintája, akitől hiába remélték az orosz oligarchák, hogy majd az ő kiszolgálójuk lesz, Hodorkovszkij és Berezovszkij sorsa mutatja, hogy mennyire elszámították magukat. Ez alapján az oligarchákkal szembeszálló vezér a közélet megtisztítójának hősies szerepében is tetszeleghet, de a szerzők szemében az ilyen korrupcióellenes hadjáratok (ebben a román korrupcióellenes ügyészség ellentmondásos szerepére is utalnak) inkább politikai harcok. Szinte minden üzletembert vagy politikust meg lehet korrupcióval vádolni, a kérdés, kit választanak ki arra, hogy vádat emeljenek ellene – írják.

Nem is kérdéses, hogy a politikailag motivált szelektív kriminalizáció nem ritka Magyarországon sem – különösen 2010 óta. A Fidesz-kormány alatt is feltűnően sok az egykori szocialista és SZDSZ-es politikusok ellen emelt korrupciós vád, s gyanúsan kevés a perbe fogott Fidesz-politikusok száma

– fogalmaznak. Igaz, hozzáteszik, hogy Oroszországgal és Kínával ellentétben Magyarországon a bíróságoknak jelentős az autonómiájuk, így gyakran születnek felmentő ítéletek.

Az Orbán-Simicska háború kapcsán írják, hogy ugyan a miniszterelnök azt mondta, „a fák nem nőhetnek az égig”, valójában nem az a baja, ha valaki meggazdagszik (Mészáros egy év alatt 100 milliárddal növelte a vagyonát, jegyzik meg), hanem az, ha túlságosan befolyásolni próbálja a politikát. Szelényi Iván és Mihályi Péter végkövetkeztetése, hogy ha a járadékszerzés dominánssá válik, akkor az már a gazdaság dinamizmusát és a társadalom kohézióját veszélyeztetheti – ez ellen ők progresszív adózást javasolnak alacsony áfával.

Míg az Orbán-kormány az emberek védelmezőjeként, a multik ellen az érdekeikért kiállóként jeleníti meg magát, és szívesen áll a nyugatiakkal azonos szolgáltatást, minőséget és nem utolsósorban béreket követelők élére, a magyar bér- és egyéb színvonal valójában éppen a járadékos rendszernek is köszönhető. Ez Bod Péter Ákos tanulmányának egyik fő következtetése.

„Ideális esetben az állam, amely kizárólag a közjót szolgálja, nem tűr meg – és különösen nem kezdeményez saját maga – olyan szabályt, amely tartósítja a járadékjövedelmet keletkeztető helyzetet. Sőt maga vonná el adózással az ilyen jövedelmeket” – írja a volt MNB-elnök. Más a helyzet azonban,

ha maga a kormányzat tudatosan teremti és tartja fent a járadékot eredményező helyzetet, majd közhatalmi eszközeivel saját céljaira elvonja az így előálló extraprofit nagy részét.

Ő arra keresi mindenekelőtt a választ, hogy miért esett vissza az átlagnál is jobban a kelet-közép-európai gazdaság a 2008-as válság után. Bár, mint írja, van abban törvényszerűség, hogy válságban a periféria jobban visszaesik, mint a centrumterületek, sőt abban is, hogy a periférián a tőke általában is előnyösebb helyzetben van a munkával szemben, mint Nyugaton, „mégis elgondolkoztató a visegrádi országok bérhányadának az európai átlagtól való tartós és nagymértékű lemaradása”.

Amelyik gazdaságban gyakori a járadékjövedelem (extraprofit), ott a bérek az elvileg lehetségesnél alacsonyabbak – fogalmaz, de nála ez az „extraprofit” nem a multinacionális cégeké, hanem az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhető. „Az állam aktivizálódása és a hatalmi centralizáció pedig nyilván kihat a járadékképződés folyamataira is” – írja, és a szelektív államosítást, a szektoradókat, a válságadókat és a nagyvállalatokkal kötött egyéni megállapodásokat említi.

Járadék, azaz a szokásosat felülmúló hozam képződik akkor is, ha például hatósági döntéssel korlátoznak egy szolgáltatásvégzést: nem adnak ki több építési engedélyt, nem nyitható újabb trafik vagy étterem egy kerületben, pedig lenne bőven vállalkozó.

Bod Péter Ákos a Világbank kormányzásiindikátor-rendszerének adatait idézi, mely szerint az összes nagy területen romlott a magyar teljesítmény 2005, különösen pedig 2010 óta. A -2,5 és +2,5 közötti skálán kormányzati hatékonyságban 0,67-ről 0,49-re, szabályozási minőségben 1,02-ről 0,77-re, a jogállamiság érvényesülésében 0,75-ről 0,4-re a korrupció fékentartásában 0,25-ről 0,1-re estek vissza a magyarországi értékek 2010 és 2015 között.

„A rendszerváltozást követő negyedszázad első felében a magyar változások jórészt követték a térség többi országának trendjeit, eleinte csekélyebbnek látszó, majd mind jelentősebb eltérésekkel” – állapítja meg, és azt hangsúlyozza, hogy a 2010 óta erősödő állami beavatkozás a gazdaságba, a „fejlesztői államok megoldásai”, döntően nem európai mintákra építenek, és még nem is tudni, sikeres lehet-e ilyesmi Európában is. A végkövetkeztetése azonban politikailag különösen lényeges:

A versenyt helyettesítő, torzító és a járadékjövedelmek kinyerésére irányuló modellről kimutatható, hogy nem fér meg a demokratikus renddel, és hatékonysági veszteségekkel jár.

Bod Péter Ákos nekünk azt mondta, az elmúlt 30 évben biztosan nem fordult vele elő olyasmi, mint most: előbb felkérik egy tanulmány megírására, majd miután az megjelenik, egyszerűen leveszik, eltüntetik a nyilvánosságból. Az is egyértelmű, hogy végső soron így sokkal több emberhez jutnak el a kritikus szövegek, mintha a Századvégen elolvasta volna egy-két száz szakmai érdeklődő.

Borítókép: Kupa Mihály volt pénzügyminiszter (b) és Bod Péter Ákos korábbi ipari és kereskedelmi miniszter (b2) egy üzleti lap napilap 2016. január 26-án. Fotó: Bruzák Noémi/MTI

https://index.hu/techtud/2018/09/25/szazadveg_folyoirat_atallitas_szerkesztoseg_kirugas_leveszik_az_internetrol_szelenyi_ivan_bod_peter_akos/

Bod Péter Ákos és a visszavont lapszám: "Az elmúlt 25-30 évben ilyen nem nagyon történt velem"

Túl kritikus volt az állami járadékelvonással a Századvég folyóirat utolsó lapszáma, ezért fejezték le a vezetőségét, és irányították át kormánysegítő irányba. Bod Péter Ákos nem érti, miért őket kérte fel az a lap szerzőnek, amelynek szerkesztőbizottságában Orbán Viktor vagy Kövér László neve is szerepel (ők egyébként a korábbi, az első szerkesztőbizottság tagjai voltak – a szerk.).

Sikerült elérnünk Bod Péter Ákos volt jegybankelnököt, akinek az írása állítólag kiverte a balhét a Századvég folyóirat kiadójánál, a Századvég Alapítványnál, és emiatt hullottak a fejek a mérsékelt konzervatív szakfolyóiratnál. Bod úgy emlékszik, egy éve kaptak felkérést különböző szerzők a járadék témakörében megírandó tanulmányokra, olyanok, mint Mihályi Péter vagy Szelényi Iván. Mindannyian elég markáns véleményt fogalmaztak meg. Fél év után most visszakapta az írását egy levéllel, amelyben a szerkesztőség azt magyarázza, koncepcióváltás történt, az írást nem hozzák le. Vagyis gyakorlatilag visszadobták az írását:

"ilyen az elmúlt 25-30 évben nem nagyon történt".

Bod írása, egy 25-30 oldalas szakszöveg a járadék témájában olyan megállapításokat tesz, hogy az állam beavatkozása a gazdaságba a járadékok elvonásával, majd újraelosztásával torzítja a piacot, drágítja a termelést, csökkenti a hatékonyságot és a teljesítményt, vagyis károkat okoz. Az ilyen gazdasági filozófia keleten működik és működhet, de EU-s keretek között kétséges.

Ez és a többi, egymásra egyébként reflektáló írás csíphette valakik szemét. Bod egyébként csodálkozik, egyáltalán miért őket kérték fel a tanulmányok megírására úgy, hogy a szerkesztőbizottságban Orbán Viktor és Kövér László neve is olvasható (ők a korábbi testületben voltak benne – a szerk.). Az mindenesetre fura, hogy a weboldalon már megjelent a cikk, ami aztán "el lett távolítva", ahogy a Századvég levele fogalmazott.

A lépés nem fogja befolyásolni Bod munkáját, folytatja a tudományos tevékenységét, és "reméli", lesz még fórum, ahova publikálhat. A visszadobott szövegek sorsa még nem tisztázott.

https://hvg.hu/itthon/20180924_Bod_Peter_Akos_es_a_visszavont_lapszam_Az_elmult_2530_evben_ilyen_nem_nagyon_tortent_velem

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr514262333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2018.09.25. 22:08:48

mi történt?
rekord látogatottság lett ma, de fogalmam sincs miért...
mindegy : köszöntöm azt a sok, sok(száz) embert aki szeret olvasgatni (és talál is valamit! :))) itt!