He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Meg kell ismerned: TGM Simicska "búcsúztatóját"

2018.07.05. 13:30 guma

Tamás Gáspár MiklósTGM: Adieu, mon cher Simicska

Simicska Lajos eladja érdekeltségeit, és – a jelek szerint – befejezi magyarországi üzleti és retorikai tevékenységét.

Qualis artifex pereo! – mondhatja a jelentős politikai művész, akinek egyetlen (és nyelvtanilag helytelen) mondata (ugyanis a határozatlan névelő ilyetén használata: germanizmus, tehát magyartalan), éppen a maga hamisítatlan, összetéveszthetetlenül huszonegyedik századi tahóságában halhatatlan, egyben korjellemző, akár Széchenyi esetében a „majd eltartanak a barátaim”.

Mint Széchenyi, Simicska egyesíté magában a gazdasági, politikai, tudományos és irodalmi lángelmét.

Széchenyi örökölte a vagyonát, Simicskának csak úgy odaadta a pártja (amely az államtól kapta), hogy kezelje, ám ezt Simicska a magáévá tette és a magáénak tekintette, hiába mondta neki Orbán Viktor: „az nem a tiéd, Lajos”.

Széchenyi gondolatai és írásai révén lett hazánk vezető (nem tudni pontosan, hová a csudába vezető) lángoszlopa, Simicska úgyszintén, avval, hogy Nagy Mondatáig egyetlen kurva szót nem szólt.

Széchenyi megalapítá a Magyar Tudományos Akadémiát, Simicska megalapította a Fideszt, amely épp most csákányolja szét a Magyar Tudományos Akadémiát. (A teljes magyar műveltséggel és civilizációval egyetemben.)

Széchenyi azt mondá, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz”, és csakugyan: Magyarország lett, élén – mit az élén: az ormán! – pedig Orbán és Simicska állott, mint Castor és Pollux, Hacsek és Sajó.

Simicska nem írta meg a Hitelt, de volt hitele, mert – nem úgy, mint Széchenyinek – rendelkezésére állt a magyar állam, ezért a bevétele úgy folyt be, mint az adóbevételek. Profitot követelt és profitot kapott. Ebből újabb vállalatokat vásárolt szubtilis technikával. A szubtilitás abban merült ki, hogy ha valaki nem akarta neki eladni a cégét, annak beverték a pofáját (persze, persze csak átvitt – legalábbis sok tekintetben átvitt – értelemben). A cégek hasznot hajtottak, mert aki nem fizette meg a Simicska által kért árat, annak a fenekébe rúgtak. A reformkor összeadott és beszorzott és nyolcadik hatványra emelt piaci bölcsessége nem érné utol ezt a boszorkányos technikát, ezt a tripla leszúrt Rittbergert.

Add má’ ide, hallod, vazze – mondta Simicska avec sa courtoisie habituelle és avec son charme fringant, és lőn: odaadták. Így jött létre az új Magyarország.

Ezen új Magyarország alapvonásai, a klasszikus simicskai tömörséggel jellemezve, a következők:

(α) a törvényhozás, a végrehajtó hatalom (kormányzás), a közigazgatás, a regionális és lokális hatóságok, az erőszakszervezetek, ügyészség, jegybank, a legfőbb médiákok – pár megszüntetendő kivétellel, mint némely bíróságok – a Legfölsőbb Hely birtokában vannak;

(β) a nem multinacionális (nem külföldi tulajdonú) nagyvállalatok (némileg lefátyolozva olykor) a Legfölsőbb Hely birtokában vannak;

(γ) a följebbi 2, lassalle-i értelemben vett alkotmányos elemmel (Lassalle szerint ugyanis a voltaképpeni alkotmány: a fönnálló reális hatalmi viszonyok rendszere) szembehelyezkedő tényezők (nemzetközi jog, nemzetközi szervezetek, európai alapjogi konstrukció) és ügynökeik (emberi jogi csoportok stb.) lényegidegenek (wesensfremd) és fajidegenek (sippenfremd), és mint ilyenekkel kell velük szemben minden hazafias közületnek és nemzetegyénnek eljárnia.

Slussz-passz.

Ámde Simicska Lajosról nem pusztán Néró és Széchenyi jut a magyar ember eszébe, hanem Lear király is.

(„And the king gone to-night! subscribed his power!
Confined to exhibition! All this done
Upon the gad! Edmund, how now! what news?”)

Képzeljük el: Simicska ott bolyong a sík fenyéren, vagyis az éji veszprémi utcán tajt részegen (ah, a keserűn csalódott szíve őneki!), és lángbetűkkel írja a sötét magyar égre, közelebbről az öntulajdonában álló hirdetőoszlopra filctollal Élete Nagy Mondatát, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének himnikusan fogalmazott őselvét, azt a mondatot tehát, ami az az új Magyarországnak, ami a „liberté, égalité, fraternité” a Francia Köztársaságnak, s amely majd rajta lesz a magyar bankjegyeken, pénzérméken, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal homlokzatán s a honvédség csapatzászlain:

ORBÁN EGY G…

Hja.

   „Le meilleur moyen de tenir sa parole est ne jamais la donner” – mondta Napóleon, aki erről tudott egyet-mást (szabad fordításban: ha soha nem adjuk a szavunkat, nincs mit betartani). Evvel a császári belátással kerekedett fölül Orbán Viktor minden vetélytársán. „De hiszen azt mondtad…” – nyögte Simicska, mint Cordelia, s erre a vadon síri kacaja felelt.

Ekkor szilaj bánatában Simicska föltalálta a liberális kapitalizmust.

Úgy vélte – tévesen – , hogy a római jog értelmében a tulajdon a birtokolt tárgyak fölötti abszolút rendelkezést jelenti (Magyarországon! – amelynek ő a társalkotója, az oktondi!), s így a tulajdonában álló újságokat, rádiót, televíziót, miegyebet szabad sajtóvá kényszeríté.

Ha nem lett szabaddá ezen szabad sajtó lelkiismeretes munkatársa, akkor kivágta a hóra, mint a macskát fogalmazni. Heroikus vergődésében Simicska Lajos egy ide-oda bóklászó parlamenti pártot is lelt, amely – mélységes szellemi válságában – nem tudott jobbat, mint a lejáratott, idejét és divatját múlta alkotmányos-szabadelvű jogállammal és a képviseleti kormányzattal („demokráciával”, mondják a tájékozatlanok) lázasan flörtölni, ami kiváltotta az immár rendszerére talált nemzet bosszús neheztelését.

Volt tehát a sajgó szívű, számkivetett nagyúrnak sajtója meg parlamenti pártja, ezekről azt képzelte, hogy velök sikert lehet aratni a maga teremtette új Magyarországon, pedig ő tudhatta a legjobban, hogy ott (itt) az effélének (sajtó, párt) az égvilágon semmi jelentősége. Hiszen a közvélemény korábban szokásos hatalma rég megdőlt: a színtiszta manipuláció helyettesíti, s mily diadalmasan! Mily boldogítón!

Midőn kreatúrája, szövetségese, lelkének egy fele porrá zúzta – a választásokon – a nem létező ellenfeleit, a villámgyorsan észhez tért Simicska levonta az egyetlen lehetséges következtetést: ahogyan megteremté a szabad sajtót és a legnagyobb ellenzéki pártot a semmiből, mint Bolyai (de eltérően Bolyaitól: pénzzel, méghozzá végső soron adófizetői eredetű pénzzel), úgy vissza is zuhintotta őket a semmibe, rámutatván ekként a demokratikus látszatok mibenlétére Magyarhonban.

De még így is tarthatott tőle, hogy kupán vágás tárgyát fogja képezni. Úgyhogy fogja a pénzét, és fut. A nemzet- és rendszerhű előrejelzés az volt, hogy Simicska meszesgödörbe helyezésre kerül, acélsodronnyal összefogott kátránypapírba csavarva, arccal lefelé – de nem. Az etnooperett országában kötelező az etnohepiend. Simicska megtartja a pénzét, Orbán megtartja a demokráciáját: a kettőben az a közös, hogy mindkettő a tulajdonos zsebében van.

Úgyhogy adieu, kedves Simicska. Ezen Lajos előbb életre tökélte a Nemzeti Egyetértés Rendszerét, majd halhatatlan szavakba öntötte lényegét. Ki várhat többet magyar férfiútól, habár tót eredetű? A romlásnak indult hajdan erős magyar íme új életre kelt, és meccset néz, sörrel öntözvén férfias gigáját. Béke van, szellő kél a nyári Dunán, föl se tűnik, hogy bevezetésre kerül az önkényuralom, nem is hallott róla senki, nyugodtan lehallgathatnak itt mindenkit, úgyse mond ő semmi érdekeset.

Ha Simicska valamely mediterrán vagy karibi adóparadicsomba helyezi át áldásos működésének terepét, nem is fog semmi rosszat olvasni hőn szeretett hazájáról a magyar újságokban, mert nincsenek újságok.

Hogy képzelhette éppen ő, hogy választásokon le lehet győzni Orbánt: megfoghatatlan. Hogy valaki, aki egylényegű volt Orbánnal, ilyen naiv lehetett: ezt akár a jó erkölcs posztumusz győzelmének is lehetne tekinteni, s ennek a jó erkölcsnek a kiindulópontja a bosszúvágy volt – ez viszont fausti személyiségnek mutatja Simicskát, aki elhitte, hogy a rossz eszköze lehet a jónak.

Simicska Lajos legújabb kori történelmünk kiemelkedő alakja volt, a rezsim démiurgosza, továbbá stíljének és modorának lehengerlően reprezentatív poétája, a korai Orbán-barokk mennyezetére pufók angyalokat pingáló politikai piktor. Ne ziháljon már ez a nyugtalan kebel, hűljön ki csöndben ez a lázas agyvelő. Meneküljön, Lajos, legyen boldog, pihenje ki magát. Isten önnel!

https://merce.hu/2018/07/04/tgm-adieu-mon-cher-simicska/

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr1914094753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.