He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

augusztus 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

A kormány (a 2014-2020 közötti költségvetésből) a mingránsok lakhatására is kért és kapott pénzt Brüsszeltől (gyűjtemény!)

2018.01.23. 09:53 guma

Öt éve még migránsbarát programokra kunyerált „Brüsszeltől" a kormány6mpsscmrrcjicg6ua.gif

A nap találata cím egyértelműen a 168 órát és a hetilapot szemléző Hír TV-t illeti: a hetilap munkatársai túrták elő azt a migrációs stratégiai dokumentumot, amit 2013 októberében egy kormányhatározat mellett fogadott el és nyújtott be a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetéshez a kormány. 

Az irományból az derül ki, hogy a kormány bármilyen migrációbarát intézkedést önként és dalolva végrehajt, ha cserébe kap pénzt a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap nekünk szánt 98 millió eurós keretösszegéből. Kapott is belőle: ebből a kalapból kapják most a lakhatási támogatást azok a menekültek, akikről a kormány a több tízmilliárdos propagandahadjárat közepén elfelejtette tájékoztatni az állampolgárokat.  

A stratégia szerint az alábbi célokra kért pénzt "Brüsszeltől" a kormány:

  • a migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzése, kapacitásaik fejlesztése és közöttük együttműködési fórum megteremtése; 
  • a migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása; 
  • a magyar lakosság befogadó szemléletét ösztönző programok, 
  • felvilágosító kampányok szervezése, a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítése.

Igazából nem, vagy nem csak az a kiábrándító ebben, hogy mekkora az ellentmondás az azóta hangoztatott propaganda fő állításaival szemben, hanem hogy tényleg mennyire nincs súlyuk a szavaknak - bármit és annak ellenkezőjét is bemondja kormány a rettegett "Brüsszelnek", ha akár csak egy petákot is remél érte.  (168 óraHír TV)

https://444.hu/2018/01/22/ot-ev-meg-migransbarat-programokra-kunyeralt-brusszeltol-az-orban-kormany

Súlyos milliókat kapott Orbánéktól egy Soros-féle befogadásszervező iroda

Miközben a kormány évek óta támadja Soros Györgyöt, illetve az általa létrehozott Nyílt Társadalom alapítványok hálózatát, a Magyar Nemzet információi szerint  egy olyan civil szervezet is költségvetési támogatásban részesült, amely tagja a hálózatnak.

A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület a menekültek beilleszkedését támogató programjának megvalósítására – konkrétan a Működjünk együtt! elnevezésű projektjére – kapott 25 millió forintot. A Belügyminisztériumhoz tartozó Belügyi Alapok portálon közzétett adatokból kiderült, hogy a Sorosék által is támogatott szervezet egy

2016. szeptember 1-jén közzétett pályázati kiíráson indult sikerrel.

A pénz a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapon (MMIA) keresztül érkezett. Az Európai Unió az MMIA-ból megvalósítandó projektekhez 75 százalékos támogatást nyújt, a fennmaradó 25 százalékot a hazai költségvetés állja. Az egyesület a pénzből a nemzetközi védelmet élvezőknek nyújtott segítséget szociális munkások bevonásával. Egy másik pályázatuk 36,3 millió forintot kapott, ami szintén a nyertes pályázatok listájából derült ki.

Fotó: MTI/EPA

A menekültek foglalkoztatásának növelésére és stabil megmaradásuk elősegítésére a munkaerőpiacon egy 2015-ben kiírt pályázaton (a program 2018 júniusáig tart) 63 millió forintot kapott a „Soros-féle szervezet", de a Befogadó óvodák és iskolák című projektjük is nyert 34 millió forintot.

2015 óta tehát legalább 150 millió forintot nyert a Menedék egyesület az EU és a magyar kormány által finanszírozott MMIA-ból.

A  Menedék egyébként szerepel a külföldről finanszírozott, nemszeretem civil szervezetek listáján is.

http://168ora.hu/itthon/sulyos-milliokat-kapott-orbanektol-egy-soros-fele-befogadasszervezo-iroda-144069

A kormány vizet prédikált, mégis bort iszik menekültkérdésben

A kabinet menekültellenes kampányt folytat, de az Európai Uniónak 2013-ban olyan migrációs stratégiát nyújtott be, amelyben a migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzését is vállalta. A vállalások arra szolgáltak, hogy Magyarország hozzájusson az uniós menekültügyi alaphoz. Ebből jut jelenleg is menekültek lakhatási támogatására a fővárosban. A Fidesz frakciószóvivője magyarázkodik, a Jobbik és az MSZP vizsgálóbizottságot állítana fel, hogy feltárja a kormány betelepítési politikája hátterét.

„A migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzése, kapacitásaik fejlesztése és közöttük együttműködési fórum megteremtése; a migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása; a magyar lakosság befogadó szemléletét ösztönző programok, felvilágosító kampányok szervezése, a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítése” – mindezek a második Orbán-kormány vállalásai. A 2013 októberében kormányhatározattal elfogadott Migrációs stratégia a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetéshez készült, azt részletezi, mire fordít a kabinet a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaiból, amelyek Magyarország számára 98 millió eurós keretet biztosítanak.

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület munkatársai azért dolgoznak, hogy segítsék a külföldről érkezők letelepedését és beilleszkedését. Az érintettek jó részének albérletre sincs pénze, az egyesület őket próbálja munkához juttatni, illetve más szervezetekhez közvetíteni.

„A lakhatási programokat illetően a fővárosnak van egy módszertani központja, amely ilyen programot nyújt. Részben a Baptista Szeretetszolgálat és a református egyház mellett működik a Kalunba nevű civil szervezet, valamint az Evangélikus Diakóniának is vannak lakhatási programjai” – mondta Kováts András, a civil szervezet igazgatója.

2016 augusztusa óta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei a nemzetközi védelem alatt állóknak segít. Jelenleg hatvanöten kapnak lakhatási támogatást, ami a családtagokkal együtt kilencvenöt embert jelent – tizenhat országból. Erről nem esett szó a fideszes polgármesterek egy héttel ezelőtti, bevándorlásellenes találkozóján, mint ahogy korábban a menekült vagy a nemzetközi védelem alatt álló kifejezést sem igen használták az óriásplakát-kampányokban. Mindez azután változott meg, hogy a külügyi helyettes államtitkár elismerte, csak tavaly ezerháromszáz embert fogadott be az ország.

„Akik illedelmesen bekopognak, idejönnek, kérik a lehetőséget, igazolják, hogy őket otthon üldözik, azok kaphatnak ilyen státust. Azoknak, akik ezt a státust megkapták, több mint kilencven százaléka el is hagyta Magyarországot. Ezek az emberek nem itt telepednek le, elmennek az országból, ráadásul nem is válnak magyar állampolgárrá” – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

Ám a genfi egyezmény nem így szól. Eszerint nincs olyan, hogy valakit csak átmenetileg fogad be egy ország. Ha valaki oltalmazott státust kap, akkor a hazatelepülése önkéntes.

„Amikor egy menekült számára megszűnnek azok az okok, amelyek annak idején menekülésre kényszerítették, akkor is emberként és az emberi méltóságát tiszteletben tartva kell kezelni. Azaz a hazatelepítés, hazaküldés, ha úgy tetszik, kizárólag önkéntes alapon működhet” – mondta Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője.

„A Soros-migránsok helyett már jó régen itt vannak az Orbán-migránsok” – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szerinte a kormány évekig félrevezette a közvéleményt a bevándorlás ügyében, ezért az MSZP-vel közösen a kabinet betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottságot hoznának létre.

„Pintér Sándor belügyminiszter úrtól – aki azt mondta, hogy mindenről tud, és minden rendben van – elvárjuk, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén jelenjen meg, és válaszoljon a felmerülő kérdésekre. Orbán Viktortól pedig, hogy a rendkívüli ülésen napirend előtt számoljon be, miért hazudott és vezette félre három éven át a magyar közvéleményt” – mondta a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Az elmúlt években „titokban” befogadott több mint kétezer menekült miatt összehívták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát csütörtökre.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-kormany-vizet-predikalt-megis-bort-iszik-menekultkerdesben-2442047

Három éve még a „nyitott és befogadó társadalmi tudatot" erősítette volna a kormány, azóta rájött, hogy a riogatás hatékonyabb

Újabb hatalmas hazugságbukta a Stop Soros csomag, hiszen a kormányzati migrációs stratégiát rúgná fel. Maga a kormány foglalta stratégiába, pályáztatta meg, s támogatta uniós pénzzel a most üldözni tervezett „migrációs" szervezeteket – és ugyanilyen feladatokkal állami szerveket is.

Amikor még az Orbán-kormány nem abban volt érdekelt, hogy hatalmas hisztériát keltsen a társadalomban a bevándorlás, azaz később menekültválság, ma pedig már migrációs, azaz invázió fenyegetettség témakörében, megalkotta és elfogadta az úgynevezett „Migrációs Stratégia és az azon alapuló, az Európai Unió által a 2014-2020. ciklusban létrehozásra kerülő Menekültügyi és Migrációs Alaphoz kapcsolódó hétéves stratégiai tervdokumentumot", amelynek:

„célja a nyitott és befogadó társadalmi tudat erősítése" volt. 

A dokumentumban fekete-fehéren az szerepel: „a stratégia kialakításának elméleti alapja, hogy Magyarország a területén megjelenő migráció szabályozása és ellenőrzése során

– egyrészt támogatja a legális migráció minden formáját, jogi eszközei révén lehetőséget biztosít a huzamos idejű tartózkodásra, a letelepedésre, a magyar állampolgárság megszerzésére (honosításra). Ez utóbbi körben külön figyelmet fordít a magyar diaszpórához tartozó személyek (mint privilegizált személyi kör) egyszerűsített honosítására az ilyen eljárást kezdeményezők lakóhelyüktől történő elszakadása kötelezettségének mellőzésével; (mozgás szabadságának biztosítása)

– másrészt eleget tesz menekültügyi nemzetközi és európai uniós kötelezettségeinek, a menedéket kérelmezők számára a nemzetközi és a hazai normákban előírt védelmet biztosítja; (nemzetközi védelem biztosításának elve)

– harmadrészt elősegíti a huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldiek: legális migránsok és nemzetközi védelmet élvezők társadalmi beilleszkedését; (integráció elve)

– negyedrészt a hontalanság eseteinek csökkentése mellett hathatós segítséget kíván nyújtani a hontalanok számára, önálló, magas szintű védelmet kínáló jogállással; (hontalanok védelmének elve)

– ötödrészt határozottan fellép az országba való beutazás és tartózkodás szabályainak megsértése avagy az országban való tartózkodásra jogosító lehetőségekkel való visszaélés esetén fennálló jogellenes állapot megszüntetése érdekében; (illegális migráció elleni határozott fellépés elve)

– végül hatékony kommunikációval elősegíti, hogy a társadalom tagjai hiteles információhoz jussanak a migrációs folyamatokról, és ezáltal csökkenjenek az e folyamathoz kapcsolódó előítéletek. (kommunikáció fontosságának elve)"

Ezen célkitűzések közül legfeljebb az ötös számú, az illegális migrációval szembeni fellépés valósult meg a dokumentum elfogadása, azaz 2013. október 4-e óta. Még egyszer:

Az Orbán-kormány 2013-ban tehát kormányhatározatban rögzítette, s mindezt azóta sem adta fel, hogy 2014 és 2020 között milyen stratégiai célokat megvalósítva hoz jogszabályokat a migrációs esetekben. Minderre persze azért volt szüksége, hogy hozzáférjen az uniós forrásokhoz, s kissé talán komikus is, hogy a dokumentumban az is szerepel:

„tekintettel kell lenni arra is, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamaként bizonyos migrációhoz kapcsolódó hatásköreit közösen gyakorolja az uniós tagállamokkal. Ennek megfelelően Magyarország a vízumpolitika, a legális migráció és mobilitás, az illegális migráció, a nemzetközi védelem, valamint – összhangban az Európai Unió migrációra vonatkozó külkapcsolati stratégiájával – a migráció és a mobilitás fejlesztési hatásának optimalizálása témakörökben figyelemmel van az uniós célkitűzésekre és az igénybe vehető eszközrendszerre."

A kormányzati migrációs stratégia szöges ellentétét írta elő annak, ami történt

Ehhez képest, mint ismert az Orbán-kormány nem hajlandó részt venni a közös uniós kvótadöntésben, ami egyszeri, átmeneti időre szóló, s 1294 ember ideiglenes elhelyezésére, valamint menekültügyi eljárásának lefolytatására vonatkozó kötelezettségünk lenne. Éppen e mulasztás, s az emiatt folyamatban lévő második uniós bírósági per lehet az oka – mint megírtuk –, hogy az Orbán-kormány a választási kampányban ismét rákapcsolt a migrációs, méghozzá a Soros Györgyöt is belekeverő uszításba

Valójában azonban a migrációs kormányzati stratégia azt is előírta: „a migrációval kapcsolatos folyamatok kezelése a migrációért első helyen felelős Belügyminisztérium és az érintett minisztériumok összehangolt cselekvését kívánja meg, és nem nélkülözheti a helyi önkormányzatok, a civil és egyházi szervezetek, nemzetközi szervezetek, továbbá a tudományos kutató műhelyek, valamint adott esetben a gazdasági szervezetek közreműködését."

Éppen ezért az EU-s forrásokra, azaz a Menekültügyi és Migrációs Alaphoz kapcsolódó kiírásokra – melyeket a kormány illetékes szerve, méghozzá a Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztály folytat le – évről évre ilyen civil szervezetek, valamint kormányzati és állami szervek is pályázhatnak. És nyernek is, méghozzá elég sok pénzt „a migráció támogatására".

Nézzük például a legutóbbi – már kihirdetett, s pénzt megkapott – nyerteseket, akik ma, amennyiben valóban hatályba lépnek a kabinet Stop Soros csomagjának migrációt támogató szervezetekre vonatkozó előírása, súlyos büntetésre, sarcra, következményekre számíthatnak.

A Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap 2014-2016. évi munkaprogramja keretében 2016. szeptember 1. napján közzétett pályázati kiírásokra beérkezett támogatási kérelmek nyertesei:

http://belugyialapok.hu/alapok/sites/default/files/MMIA%20eredm%C3%A9ny%20_3k%C3%B6r.pdf

A nyertesek felsorolásáról a Belügyminisztérium által közzétett dokumentum ugyan nem másolható, s képként is nehezen kezelhető, de az így is szembeötlő, hogy az első két forrást a 2016-ban még Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) néven futó (ma már Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal) békéscsabai befogadóközpontja – méghozzá 54 millió forintot –, valamint a bicskei menekülttábor – több mint 77 millió forintot – nyerte, méghozzá mindkét állami intézmény a migrációt támogató, könnyítő programokra. De a központi hivatal, azaz épp a BÁH kapta az egyik legnagyobb „külföldi támogatást", csaknem 370 millió forintot, méghozzá a „befogadási feltételek javítását" célzó programra. A kormánykedvencnek számító egyházaknak is jutott külföldi támogatás: például a Baptista Integrációs Központ több mint 66 millió forintra tett szert a „Lakhatással az integrációért" nevű programjára, amit aligha lehet migrációt ellenző projektként jellemezni.

Ez a pályázati kör 2016 végén nyerte meg a szervezetek neve mellett szereplő összegeket, ám még mielőtt bárki azt állíthatná, hogy azóta változott a kormányzati célkitűzés és a stratégia, érdemes megnézni a legutóbbi, méghozzá 2017. december 12-i pályázati kiírást

„A 2017-2018. évi munkaprogram keretén belül ebben a körben az alábbi 22 intézkedés került meghirdetésre:

A befogadási feltételek fejlesztését célzó kiegészítő támogató szolgáltatások biztosítása különös tekintettel a sérülékeny csoportba tartozó személyekre

A kísérő nélküli kiskorúak, utógondozói ellátottak és fiatal felnőtt utógondozottak gyermekvédelmi intézményekben történő elhelyezésének, illetve köznevelési intézményekben történő integrációjának továbbfejlesztése, a gyermekvédelmi intézmények férőhelyének bővítése

– A menekültügyi és bírósági eljárásokban, valamint a menekültek ellátásában közreműködő szakemberek szisztematikus, célzott, folyamatos képzése 

– Jogi segítségnyújtás az eljárás minden szakaszában 

– Informatikai rendszerek fejlesztése 

– A befogadási feltételek fejlesztését célzó kiegészítő támogató szolgáltatások biztosítása a tranzit zónákban különös tekintettel a sérülékeny csoportba tartozó személyekre 

– Az ország-információs szolgáltatás bővítése és fejlesztése 

– Minőségbiztosítással az eljárások színvonalának emelése, illetve a hatósági eljárások transzparenciáját biztosító mechanizmusok beépítése 

– Migráns hátterű gyermekek óvodai, iskolai beilleszkedését célzó programok, a tanulók kultúrájához alkalmazkodó tanítástanulási módszerek, tananyagok kidolgozása, fejlesztése és fenntartható működtetése, valamint szakmai fórumok működtetése 

– A nemzetközi védelmet élvező személyek önállóvá válása érdekében a lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítését célzó programok kidolgozása és működtetése 

– Kiegészítő szolgáltatások nyújtása annak érdekében, hogy a nemzetközi védelemben részesülők könnyebben eligazodjanak a magyarországi ellátórendszerekben, élni tudjanak jogosultságaikkal 

– A munkájuk során a harmadik országbeli állampolgárokkal esetenként vagy rendszeresen kapcsolatba kerülő szakemberek szisztematikus képzése és készségfejlesztése 

– A nemzetközi védelmet élvező kísérő nélküli kiskorúak, utógondozói ellátottak és fiatal felnőtt utógondozottak védelmének fokozása és társadalmi integrációjának, önálló életkezdésének segítése az érintett intézményrendszer kapacitás-fejlesztésével 

– A fogva tartás hátrányainak enyhítését célzó szolgáltatások – pszicho-szociális és jogi segítségnyújtás, tanácsadás, tájékoztatás, az indulást megelőző reintegrációs asszisztencia – működtetése az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizetben és közösségi szálláson 

– Az idegenrendészeti eljárásban, az idegenrendészeti őrizet végrehajtásában, valamint a kitoloncolások monitorozásában érintett szakemberek, illetve a közösségi szálláson dolgozók képzése 

– A kitoloncolások végrehajtásának monitorozása 

– Önkéntes hazatérési programok, valamint reintegrációs programok megvalósítása a fenntartható visszatérés érdekében 

– Kitoloncolások szervezésében nyújtott segítség, szükség esetén nemzeti charterjáratok indítása 

– A migrációs adatbázisok, statisztikai rendszerek fejlesztése 

– Az idegenrendészeti eljárást segítő egészségügyi, pszichológiai szakmai eljárásrend kidolgozása 

– Közös és egységes tagállami fellépés a migrációt kibocsátó államok irányába az állampolgáraik hazajuttatását lehetővé tevő adminisztratív feltételek biztosítása érdekében 

– Visszatérési politikák, eljárások fejlesztését megalapozó kutatások végrehajtása"

Orbán tervez, Pintér végez?

Csakhogy az eddigi bejelentés, valamint a nemrégiben elérhetővé vált kormányzati törvényjavaslat-csomag alapján Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP éppen azt szorgalmazza, hogy az ezeket a tevékenységeket végző civileket törvényi erővel vegzálja és üldözze a magyar állam.

Mindez tehát vagy egy nagyon csúnya, rossz vicc, vagy pedig súlyos alkotmány- és nemzetközi jogsértés terve. Arról nem is beszélve, hogy micsoda uniós elvjárást vonna maga után, ha a kormánytöbbség valamiképpen áterőltetne a parlamenten egy olyan jogszabálycsomagot, amely nemcsak a nemzeti, de az abban citált uniós migrációs stratégiáknak és az abból fakadó tagállami kötelezettségeinknek is ellentmond.

A „migrációban részt vevő, azt támogató szervezeteket" ugyanis adatszolgáltatásra köteleznék. A bíróságnál leadott adatokat egy folyamatosan ellenőrizhető, megtekinthető nyilvántartásba fogják venni. Az, hogy melyik szervezet vesz részt a törvénytelen migráció elősegítésében, önbevallás alapján döntik el, így vélhetően valamennyi, migrációval foglalkozó intézménynek és közösségnek nyilatkoznia kell. Főként azokra, amelyek külföldi forrást kaptak bárminemű migrációs tevékenységre.

Magyarán az adatszolgáltatás a fenti pályázati források fényében állami szervekre is vonatkozhatna.

http://168ora.hu/itthon/harom-eve-meg-a-nyitott-es-befogado-tarsadalmi-tudatot-erositette-volna-a-kormany-azota-rajott-hogy-a-riogatas-hatekonyabb-143859

A kormány leejtett egy fegyvert, az ellenzék megtalálta

Az 1300 menekült befogadásáról tett államtitkári nyilatkozat után előállt az a helyzet, hogy a Fidesz védekezésre kényszerült a migránstémában. A Jobbik Orbán őszödi beszédét emlegeti, az MSZP nemzetbiztonsági ülést tart szükségesnek, de még az LMP-sek is besegítettek, hogy rendkívüli parlamenti ülés legyen egy korábban is nyilvános adatból. A Fidesznek gyorsan lépnie kellett, hogy visszavegye a kezdeményezést.
  • El tudta volna képzelni két héttel ezelőtt, hogy Németh Szilárd a menekültek befogadásáról szóló genfi egyezményre hivatkozik?
  • Hogy a békemenetes Demokrata-főszerkesztő Bencsik András azt bizonygatja, nem szabad, hogy egy 10 milliós országnak gondot okozzon 1300 menekült?
  • És hogy Orbán Viktor szájából ebben a kampányban elhangzik, hogy „átmeneti oltalmat nyújtunk" embereknek?

Az évek óta tartó masszív kormányzati menekültellenes kampányok után több mint meglepő, hogy kormányzati és fideszes vezetők hirtelen különbséget tesznek migráns, illegális bevándorló, menekült és oltalmazott között. Hogy bár évekig fideszesek sulykolták, hogy a bevándorlás gyakorlatilag egyenlő a terrorizmussal, hirtelen ők kezdenek beszélni arról, hogy ennél bonyolultabb a világ.

Háttérben pár fideszes elismerte az Indexnek, hogy jó nagy porszem került a menekültügyi kommunikációs gépezetbe, miután Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár máltai nyilatkozata a magyar nyilvánosságba is bekerült. Altusz a Times of Maltának egész pontosan azt mondta:

a szám, amit elmondhatok, 1294 menekültet kellett befogadnunk az országba, de nem álltunk ki a nyilvánosság elé azzal, hogy ezek a menekültek.

Altusz szerint a befogadott embereket azért fogadta be a kormány, mert ténylegesen rászorultak. Politikai nézeteik vagy vallási okok miatt kellett elmenekülniük, vagy azért, mert szexuálisan bántalmazták őket. „Azok az emberek, akiknek menekültstátusra van szükségük – ezt szeretném tisztázni –, jöhetnek Magyarországra” – mondta Altusz.

Nem valami bombasztikus új bejelentésről van szó, a számok eddig is nyilvánosak voltak. Sőt, aki hajlandó volt túllépni a kormány leegyszerűsítő propagandáján, eddig is tudhatta, hogy az illegális bevándorlók, illetve a legálisan menekült vagy oltalmazotti státuszt kapó külföldiek között alapvető különbség van (utóbbi törvényesen van az országban, lefolytatták az ügyében az eljárást).

Ám éppen a fideszesek, élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel, voltak azok, akik gondoskodtak arról, hogy a közvélemény ne nagyon tegyen különbséget a kétféle migráns között. Emlékezhetünk: Őcsényben a panziós legálisan itt tartózkodó menekülteknek akart szállást nyújtani (tehát akiket a magyar állam befogadott), mire a falu népe agresszíven, bűncselekményeket elkövetve reagált. Orbán Viktor és Németh Szilárd pedig nem a genfi egyezményre vagy az átmeneti oltalomra hivatkozott (mint a mostani Altusz-nyilatkozat után), hanem a miniszterelnök gyakorlatilag bátorította a felhergelt falusiakat, hogy joguk van kifejezni a véleményüket, ha nem akarnak migránst látni maguk körül.

Fideszes sorvezető az ellenzéki kampány ellen

Az Altusz-nyilatkozat tehát némi törést okozott a gondosan megtervezett menekültügyi kommunikációban. Megváltozott ugyanis a szereposztás: a kormánynak kell árnyaltan fogalmazni a menekültekről, míg az ellenzék tud migránsozni, 1300-azni, ahogy a csövön kifér. A Magyar Nemzet múlt héten számolt be arról, hogy a fideszes képviselők és választókerületi elnökök egyfajta „sorvezetőt" kaptak Hidvéghi Balázstól, a fidesz kommunikációs igazgatójától, hogyan is reagáljanak, ha szóba kerül ez a bizonyos 1300 befogadott menekült. 

A kiszivárgott sorvezető egybevág persze a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményével. Eszerint a válasz a szokásos sorosozás, brüsszelezés, illetve hogy „a genfi egyezmény kötelez minket arra, hogy akik nemzetközi védelemre jogosultak, azokat védelemben részesítsük". Vagyis hogy semmi köze az uniós kvótákhoz ennek az 1300 menekültnek. Ráadásul a szóban forgó 1300 menekült közül szinte mindenki tovább is állt, az EU felé indult, és elhagyta Magyarországot.Hidvéghi Balázs  Hidvéghi Balázs

Fotó: Kallos Bea / MTI

A Fidesznek azért volt szüksége a kommunikáció összehangolására, mert az ellenzék megérezte, hogy itt fogást lehet találni a menekültügyi kommunikációban eddig verhetetlennek tűnő Fideszen.

A két legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik és az MSZP is lecsapott a témára, és már majdnem két hete különböző eszközökkel próbálja napirenden tartani a kormány számára kellemetlen nyilatkozatot. Az LMP kevesebb nyilatkozattal, de támogatja, hogy az ellenzék ügyet csinál ebből a kérdésből.

Láthatjuk tehát, hogy az ellenzéki pártok külön és összehangoltan is megpróbálják kihasználni ezt a kommunikációs hibát. Egy fideszes a háttérben úgy fogalmazott az Indexnek, hogy az ellenzék „a saját fegyverünket próbálja ellenünk fordítani", de a Fidesz ezt persze minden erővel meg akarja akadályozni.

Stop ellenzéki kommunikáció!

Ebben a kontextusban kell értelmezni a kormány múlt heti Stop Soros törvényjavaslatát, amely minden eddiginél erősebb támadás Soros György, illetve a menekülteket/migránsokat támogató szervezetek ellen. Maga a törvényjavaslat – mint azt levezettük – sok ponton homályos, összecsapott, értelmezhetetlen. A Fidesznek azonban most az a lényeg, hogy erről legyen szó, és ne az 1300 menekültről.Pintér Sándor belügyminiszter (j) és Kovács Zoltán kormányszóvivő az illegális migrációval kapcsolatos kormányzati döntésekről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2018. január 17-én. Pintér Sándor belügyminiszter (j) és Kovács Zoltán kormányszóvivő az illegális migrációval kapcsolatos kormányzati döntésekről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2018. január 17-én.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Egy fideszestől azt hallottuk, hogy későbbre, a parlamenti ülésszak indulásához közelebbi időpontban tervezték ezt a Stop Soros tervet (a tavaszi ülésszak február közepén indul várhatóan), ám az 1300 menekültes ellenzéki támadás felgyorsította az eseményeket.

A Fidesz tehát a Stop Sorossal vissza akarta venni a kommunikációs kezdeményezést, és ezért még az sem volt drága ár, hogy alkotmányjogilag és büntetőjogilag értelmezhetetlen nyilatkozatokat tesznek a vezetőik. A fideszes frakcióvezető, Gulyás Gergely például már Soros György kitiltásáról beszélt, ha nincs meg az útlevele (bár a magyar állampolgárság megléte nem az útlevéltől függ), Rogán Antal miniszter pedig azt sugallta, hogy ha egy szervezet nem tesz bevallást önként a migráció támogatásáról, majd az ügyészség fogja vizsgálni ezt, hogy egy szervezet jogosan nem vallott-e (nem érthető, hogy mi alapján vizsgálja az ügyészség, ha egy szervezet nem jelent be valamit).

A kormánynak tehát az a célja, hogy a következő napokban hetekben a Stop Sorosról legyen szó, az ellenzék viszont az 1300 befogadott menekültet állítaná a középpontba. Jól jelzi ezt, hogy az MSZP minden idők egyik legtömörebb közleményét adta ki a Stop Soros javaslatra regálva. Az MSZP mindössze ennyít írt Reagálás Pintér Sándor bejelentésére című közleményében: „1300".

https://index.hu/belfold/2018/01/23/az_elszolas_az_1300_menekult_befogadasarol_osszezavarta_a_fidesz_kommunikaciojat_ellenzek_lecsapott/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2113596773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.