He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

Olvasólámpa. Slavoj Žižek: Zűr a Paradicsomban – A történelem végétől a kapitalizmus végéig

2018.01.13. 07:54 guma

Slavoj Žižek: Zűr a Paradicsomban – A történelem végétől a kapitalizmus végéig A Gangnam Style egymilliárdos nézettségét egy civilizáció összeomlásának véli, Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltet paradoxonnak tartja, a menekültválsággal kapcsolatban pedig a lehetséges fenyegetésnél is fontosabbnak gondolja azt a kérdést, hogy mit árul el Európáról a menekültektől való félelem.

Slavoj Žižek szlovén filozófus és kultúrakritikus nyilatkozatai rendre kiverik a biztosítékot.

Folyamatosan reflektál az Európát és az egész világot aktuálisan foglalkoztató problémákra, jelenségekre. Zűr a Paradicsomban című, rendkívül időszerű kötetében azt a hamis nézetet igyekszik elemezni és cáfolni, miszerint a kapitalizmus kínálja a lehetséges világok legjobbikát, vele szemben pedig a nagyobb egyenlőség eszméje szürke és unalmas, sőt, egyenesen veszedelmes.

Ha valóban szeretnénk jobb, igazságosabb, az emberi kreativitás kibontakozását elősegítő és az emberi méltóságot védelmező társadalmat elképzelni, akkor fel kell ismernünk, mondja a filozófus, hogy a kapitalizmus kínálja a legunalmasabb, a legdermesztőbb jövőt: az állandó változás látszatát keltve ugyanis mindig ugyanazt tálalja fel, csak egyre nagyobb mennyiségben; ezzel szemben az igazi egyenlőségért, ha úgy tetszik, a kommunizmusért vívott harc az igazán merész és ígéretes vállalkozás.

Míg Fukuyama a történelem végét és a liberális demokrácia teljes diadalát hirdette, míg Samuel P. Huntington szerint elkerülhetetlen a civilizációk összecsapása, és ezért minden erőnkkel védenünk kell saját kultúránkat, míg Thomas Piketty az egyre nagyobb egyenlőtlenség okozta veszélyekre figyelmeztet, és a kapitalista rendszeren belül próbál erre megoldást találni, addig a világhírű szlovén filozófus, a baloldali radikális gondolkodás legbefolyásosabb alakja amellett érvel, hogy mai problémáink csak a kommunizmus perspektívájából értelmezhetők és oldhatók meg.

A Nyugat legveszélyesebb filozófusa.

Adam Kirsch

A kultúraelmélet Elvis Presley-je.

The Chronicle of Higher Education

Slavoj Žižek Zűr a Paradicsomban című kötete Reich Vilmos fordításában jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

https://sciart.eu/hu/2016-05-20-1105/156/slavoj-zizek-zur-paradicsomban-tortenelem-vegetol-kapitalizmus-vegeig

Zűr a kritikában

avagy amikor célt téveszt a társadalmi ellenszegülés

Slavoj Žižek frissen magyarra fordított könyve, a „Zűr a Paradicsomban: a történelem végétől a kapitalizmus végéig” számomra egy nehezen megkerülhető paradoxont jelent. Egyrészt roppant jó, hogy fordításra került, másrészt pedig meg tudom érteni, hogy miért épp ez került fordításra, ugyanis mind szerkezetében, mind tartalmában Žižek egyik befogadhatóbb, emészthetőbb kötete.

Nem az első magyar Žižek mű, amely megjelenik, ugyanis a Typotex kiadó gondozásában 2011-ben a „Törékeny abszolútum: avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?” című könyv már kiadása került, illetve számtalan cikkét fordították magyarra különböző platformokon. A két említett kötet között azonban lényeges különbségek vannak. Míg a „Zűr a Paradicsomban” egy sokkal gyakorlatiasabb kapitalizmuskritika, addig a „A törékeny abszolútum” egy jóval filozofikusabb-történetibb áttekintését adja a modernitás kialakulásának a kereszténység és annak kritikája szemszögéből. Van némi átfedés a két mű között, de a mostani fordítás pusztán jellege miatt is fontosabb bevezetésként, mint a másik kötet. A kulcsszó pedig a bevezetés, mert pontosan gyakorlatias, és ebből kifolyólag jóval egyszerűbb, könnyebben követhető jellegéből adódóan tökéletesen megfelel annak, aki nem csak Žižek munkássága iránt érdeklődne, de a (poszt)modern (itt enyhébben) filozófiai kapitalizmuskritika iránt is.

Szerkezetileg a könyv négy nagy részre oszlik, amelyeket Žižek a humor és az orvoslás közé feszít ki, ugyanis a fejezetek a diagnózis, kardiagnózis, a prognózis és az epignózis, amelyeket egy francia vicc egy-egy sorával állít párhuzamba a drága francia vendéglőben a nyelvet nem beszélő újgazdagról. A választás nem véletlen, ugyanis Žižek alapvető meglátása az, hogy a kapitalizmus legtöbb mai kritikusa vagy egyáltalán nem következetes kritikájában (tehát nem megy eléggé mélyre és messzire abban), vagy pedig teljes mértékben félreérti a kapitalizmus, és különösen a modern kapitalizmus lényegét. Az említett fejezeteken kívül van egy bevezető és appendix további keretként szolgáló információkkal.

Tartalmilag a mű rendkívül tág spektrumon mozog, ahogy az Žižektől már megszokott, ám valamivel mégiscsak kevésbé csapongó, mint a jóval filozofikusabb fejtegetései. Itt minden a kapitalizmus története, jellemzői, még inkább modern formája és annak kritikája körül forog. Már az elején azzal indít, hogy a kapitalizmuskritika egyik legnagyobb rákfenéje a válságának a relativizálása, még a kritikus hangok részéről is. Amikor még a kritikusai is azt mondják, hogy hát kérem, minden rendszernek vannak válságai, ez sem rosszabb, mint a többi, érthető meg – mondja Žižek – hogy mennyire mélyreható is ennek a posztideologikusnak beállított korszaknak az ideológiai szövete. Még inkább, amikor (továbbra is) olyan közhelyekkel próbálják legitimálni a rendszert, mint „kockázat nélkül nincs eredmény”, még akkor is, ha ez az absztrakt gazdasági térben alig-alig mutat rá arra, hogy valójában mit is jelent a profit érdekében emberi életeket, egész közösségeket, osztályokat, tömegeket feláldozni, elnyomni, kizsákmányolni, tönkretenni. Mindezt úgy, hogy az a bizonyos kockázati eredmény mindig csakis relatív értelemben és nagyon keveseknek igazán előnyös. Azt is beszédesen leplezi le, hogy ez a fajta gazdasági gondolkodás a modernitásban – valójában korábban is, de a könyv a modernitással foglalkozik – miként épp a kultúrán és az irodalmon keresztül vált ideológiai fegyverré a neoliberális gazdasági rendszer kezében. Példája John Galt, aki Ayn Rand „Atlasz vállat von” című regényének főszereplője. A mind a liberális, mind a konzervatív oldal bizonyos szegmensei által mélységesen ajnározott regény Rand filozófiájának, az „objektivizmusnak” vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a „randi objektivizmusnak” a letéteményese. Az objektivizmus tana szerint az élet

célja a racionális önérdek követése, és a laissez-faire kapitalizmus az egyedüli etikus társadalmi rendszer, amelyben az állam csak a bíróságban, rendőrségben és a katonaságban testesül meg. Žižek módszeresen építi le lépésről lépésre ezt, és mutatja meg/ki, hogy ez nem több, mint egoista számító önérdek, semmi köze nincs etikához, sem társadalmi egyenlőséghez, aminek mi sem szebb példája, hogy maga Rand is egész életében a társadalmi segély ellen beszélt, majd öregen kardoskodott, hogy az kijár neki.

Žižek egy fokkal továbbviszi az elemzést és visszatérve Nietzsche „Adalék a morál genealógiájához” című írásához bemutatja, hogy a hosszadalmas biopolitikai államprojekt hogy teljesedett ki a hitel által. Amikor a hitel és a hitelező-adós viszony vált az emberi társadalmak ideológiai alapjává (a csereviszony polgár és állam között például), ott ért be az a kör, amit a Gilles Deleuze és Félix Guattari páros Urstaatként (ősállamként) a következőképpen írt le: „…az utasításé, a cselekvésé és az ítéleté, a törvények minden együgyűsége és önkényessége, a beavatások fájdalmai, az elfojtás és oktatás teljes perverz apparátusa, az égő-vörös kínzóeszközök fémrúdjai és minden könyörtelen eljárás egyetlen értelme és célja: embert tenyészteni, megjelölni a húsát, képessé és engedelmessé tenni a szövetségre, megformálni az adós-hitelező viszonyban a személyiségét.[1]

A mű másik fontos sarokpontja az, hogy a modern technológiát egyoldalúan csakis felszabadítónak látni felettébb veszélyes. A technológiai optimizmus pontosan annyira veszélyes, mint minden más optimizmus. Éppen azt írja le, hogy a felhő-technológiák (cloud technology) sokkal inkább elszigetelnek, mintsem összehoznak. Azt az információt, amit a felhasználó szolgáltat, már nem ő kezeli direkt, hanem harmadik szervek adják-veszik, intézik, akár kiadják reklámcéllal és így tovább. Ugyanakkor a túlzott cinizmust is kritikával illeti, mint csupán egy másik ideológiai szélsőség.[2] A túlzásba vitt cinizmus hasonló eredményt ér el, mint a túlazonosítás: a cinikus ilyen esetben pontosan azt legitimálja, amit egyébként kritizálna, pontosan úgy, hogy a túlazonosítás módszere által annyira komolyan veszünk valamit, hogy végül önmaga paródiájába fordul át. Pont ebbe a körforgásba íródik bele az, amit a „törvény obszcén alapzatának” nevez. Az áru és az anti-áru csábításán keresztül, a szabadság és a veszély kettősségének felvállalásán át válik az önpusztítás egy nyerő alternatívává. A rendszer mindig annak a megszegését várja el a polgártól titkon, aminek megszegését nyílt kommunikációban tiltja, így helyezi a személyt egy paradox helyzetbe, amelyben semmi sem elég jó, vagy jó egyáltalán, mindig zaklatható valamiért, mindig elővehető és félreállítható. 

A továbbiakban párhuzamot von a fundamentalizmus és az antiszemitizmus között, ami felettébb érdekes. Mint már többször kifejtette a mai fundamentalistának nevezett terrorszervezetek valójában nem azok, ugyanis az igazi fundamentalista számára, aki megtalálta az Igazságot, semmi szükség arra, hogy másoknak bizonyítsa ezt. Mint kifejti paradox módon a mai iszlám fundamentalizmusból, vagy legalábbis abból, amit ma ezzel a címkével illetünk, épp egy felsőbbrendűségi rasszizmus hiányzik, amely lekezelően csak elzárkózna a nyugattól. Ehelyett egy frusztrált erőszakkitörés van, amely teljes mértékben internalizálta a nyugati mércét önmagára nézve – „barbarizmus”, „vallásos elmaradottság” stb. Ők maguk tekintik saját magukat alsóbbrendűnek a nyugati mérce szerint és ebből származik tomboló erőszakuk. A párhuzama szerint az antirasszizmus próbája az antirasszizmus elleni harc, ugyanis a cionista szemében minden cionizmust és/vagy Izraelt érintő kritika antiszemitizmus, noha ez távolról sincs így[3], ugyanakkor ugyanez a helyzet áll fenn az „iszlamofóbiával” is. Az iszlám „fundamentalista” szerint minden az iszlámot érintő kritika iszlamofóbia, holott ez távolról sincs így.[4] Mindez a kiválasztottság ideológiájának az eredménye, amely egyenesen vezet fundamentalizmushoz és fanatizmushoz: a nemzeti, vallási, bármilyen kivételesség érzése mindig előjogokat és többletjogokat követel magának, és a tömeges szintű megvalósulásánál csak az veszélyesebb, amikor ez az ideológia állami szintre emelkedik (N-ik Birodalom, „térség védőbástyája”, „szent föld” és lehet még sorolni). Szintén problémásnak látja azonban a társadalmi tiltakozások jelenlegi cinikus taktikáit, de nem azért, mert legitimálni akarná a rendszereket, amelyek ellen ezek tiltakoznak – mint némely kritikusa állítja – hanem, mert következetlennek és hasztalannak látja a módszereiket. Egyiptomot hozza fel példának, ahol a Mubarakot megdöntő és demokráciát követelő tömegek legitimálták és szavazták meg a demokráciát teljes mértékben felszámoló rendszer kialakulását. Ugyanis, mint mondja, a legtöbb társadalmi mozgalom csakis a közös ellenségkép fennmaradásáig létezik. Amint ez megszűnik, azonnal előjönnek a mozgalmakon belül kisebb ellentétek, érdekek, amelyek elmosódnak a nagy ellenség elleni küzdelemben és darabokra tépik a mozgalmat. Ez a különbség Žižek szerint a reformkorszak és a valós forradalom között: a reformkorszak csak lokális és kismértékű változást akar, míg a forradalom megérti, hogy igazi és lényeges változás csakis globális és totális rendszerváltással lehetséges.

Mint mondtam az elején, ez Žižek emészthetőbb művei közé tartozik, ám nem azért, mert tartalmilag túl sok probléma lenne vele, hanem azért, mert ez nyilvánvalóan egy „kezdőknek” írott „kézikönyv a kapitalizmuskritikához”, vagy útmutató akár, és így helyenként, ha nem is mindenhol,  még ha nagy kapcsolatokat is lát meg jelenségek között, ezek olyan kapcsolatok, amelyeket már meglátott többszörösen, korábbi műveiben. Itt különösen a hasonló tematikájú „Welcome to the Desert of the Real” és a „Repeating Lenin” című könyveire kell gondolni. Az első egy marxista-lacaniánus elemzése a 9/11 terrorcselekménynek és utóhatásainak, a második pedig egy olyan kapitalizmuskritika, amelyik megpróbál a lenini gyakorlatiasság egyfajta újraértelmezéséből kiindulni. Számomra a műben a legfontosabb szál, hogy megpróbálja folyamatosan megértetni, többször vissza-visszatérve, hogy a modern kapitalizmus egy roppant komplex folyamat, más-más országokra másképpen hat, és akármennyire is ellenkezik némely vulgármarxista, minden zsenialitása ellenére pusztán Marx elemzése, és a klasszikus marxista szakirodalom, 2016-ban már távolról sem elég a kapitalizmuskritikához. Mint mondja, a modern kapitalizmusban a termelés már nem csak gazdasági és nem csak kulturális, hanem biopolitikai, maga a társadalmi lét termelése, legyártása folyik: a rendszer nem pusztán javakat termel, hanem kommunikációt, életformákat, társadalmi viszonyokat, tudatformákat, ahogy Deleuze és Guattari fogalmazott a fentebb idézett részletben: embereket tenyészt, a tenyésztés szó legszorosabb értelmében.[5] Pontosan ezért van az, hogy mindössze pusztán álom a kapitalizmus megdöntéséről beszélni: a kiberkapitalizmus beköszöntével, a „valóság” adattá és információvá való absztrahálódásával, a „mátrix” és a technológiai szingularitás közeledtével, a kapitalizmus már régen nem egy olyan pusztán fizikai rendszer, amelyet egyszerűen csak „meg lehet dönteni” gazdasági, politikai vagy bármilyen más szempontból. Sokkal másabb stratégiák kellenek a legyőzéséhez, és ez nem fog menni, ha gondolkodásunk megragad a XIX. században, illetve a XX. század legelején. A kiberkor, a mesterséges intelligencia, az egyre inkább fejlődő gépi gondolkodás, a biotechnológia korában, amely innovációkat a kapitalizmus mind egytől-egyig bekebelez és a saját malmára hajt, egyszerűen gépromboló ludditának lenni olyan szintű felelőtlenség, amit komoly ember nem engedhet meg magának. Már csakis ezért a modern kapitalizmus-képért érdemes volt magyarra fordítani ezt a művet.

13989661_1508312995860748_1536054170_n

Ivácson András Áron

Mindannak ellenére, hogy nem Žižek legjobb könyve ez, bevezetőnek kiváló. Aki esetleg jártas már munkásságában, akár más könyvei, akár előadásai, cikkei révén, egy sor dolgot már ismerősnek fog érzékelni. Egyszerűen túl sok mindent ismétel meg a korábbi munkáiból. Nem az önplágium nevetséges vádjáról van itt szó, hanem arról, hogy kevés újat mond azok számára, akik ismerik a munkásságát. Ugyanakkor nem fogok beleesni abba hibába sem, amibe beleesik legtöbb kritikusa. Nem fogom bohócozni a humor és a kritika párhuzamáért: Freud óta tudjuk, de valójában már Szókratész óta, hogy a kritika és a humor mennyire kéz a kézben jár. Továbbá azt is tudni kell, amit ő maga is mond, hogy az ilyen címkék, mint a „kapitalizmuskritika bohóca”, vagy a „kultúrkritika Elvis-e”, nem többek, mint delegitimáló kísérletek, amelyeket nem ő maga talált ki magára, hanem – felettébb ironikus módon – úgy a kapitalista, mint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali kritikusai is felemlegetnek. Ezek a címkék mindössze arra szolgálnak, hogy kicsinyítsék a mondandójának lényeget, mert mint minden releváns mondanivaló, minden lehetséges oldal számára kényelmetlen egy vagy több eleme. Akár tetszik, akár nem Žižek valódi képromboló, a szó legszorosabb értelmében.

Az pedig mindenképp beszédes, hogy általában a legtöbb kritikát minden oldalról az ilyen bevezető jellegű könyveire kapja. Azonban kár elfelejteni, ha egyáltalán tudnak kritikusai róla, hogy Žižek számottevő, roppant komoly filozófiai munkával és háttérrel rendelkezik. Fő művének maga is a „Less than Nothing: Hegel and the shadow of dialectical materialism”[6] („A semminél is kevesebb: Hegel és a dialektikus materializmus árnyéka”) című több, mint ezer oldalas, Hegel filozófiáján és a dialektikus materializmuson keresztüli történelemértelmezését tartja. Bármelyik kritikus oldaltól szívesen várnám ennek a magnum opusnak a komoly kritikáját a bohócozás helyett.[7]

A köny nyelvezete is egyszerűbb, a logikai ívek is rövidebbek, mint a komoly filozófiai műveiben, és a terminológia is le van egyszerűsítve, ami egyben a kötetet fordító Recih Vilmos érdeme is. Emellett humorizál, filmvilágból hoz példákat – különösen beszédes a vámpír/burzsoázia vs. zombi/munkásosztály analógiája –, rengeteg anekdotával él és persze képrombol, ami nem csak jó, hanem mérhetetlenül szükséges is minden oldalon, nem csak az ellenségén. Az először saját portánkon végzett önkritika ugyebár fontos jellemzője kéne legyen a baloldalnak.

Most, ebben a lagymatag, posztideologikusnak beállított korban sokkalta inkább szükséges legalább egy ilyen kaliberű képromboló, mint bármikor korábban. Amint maga is fogalmaz a könyv 182. oldalán: „A mai fundamentalizmusra is alkalmazható az, amit Max Horkheimer még az 1930-as években mondott a fasizmusról és a kapitalizmusról (akik nem akarnak kritikusan beszélni a kapitalizmusról, azok a fasizmussal kapcsolatban is maradjanak csendben): azok, akik nem akarnak (kritikusan) beszélni a liberális demokráciáról és nemes elveiről, a vallási fundamentalizmussal kapcsolatban is maradjanak csendben.

Slavoj Žižek, Zűr a paradicsomban – A történelem végétől a kapitalizmus végéig. Ford.: Reich Vilmos. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016.

1] Gilles Deleuz, Félix Guattari: Anti-Oedipus, Penguin, London, pp. 180, saját fordítás.

[2] Ld. egy másik megközelítését erről itt: http://www.autodidactproject.org/other/cynzizek.html

[3] Emlékezzünk arra, amikor 2010-ben Izrael megtiltotta Noam Chomsky-nak az országhatár átlépését, amikor egy előadást kellett volna tartania a Bir Zeit egyetem meghívására. Chomsky-t enyhén szólva is nehéz antiszemitizmussal vádolni: http://www.haaretz.com/israel-news/noam-chomsky-denied-entry-into-israel-and-west-bank-1.290701

[4] Erről magam is írtam egy cikket tavaly: http://ivacson.transindex.ro/?cikk=1177

[5] Ezen gondolatnak, minden radikalizmusa ellenére, lásd kimerítő elemzését olyanok munkásságában, mint Michel Foucault, Giorgio Agamben, Peter Sloterdijk, Gilles Deleuze és Félix Guattari, Alain Badiou, Louis Althusser, valamint maga Žižek. Távolról sem egy összeesküvés elméletről van szó, hanem ezerszeresen lekutatott és megérvelt társadalmi folyamatról.

[6] Verso, London, 2012

[7] Jómagam adok pár komoly, szakmai, nem minősítgető példát recenziókra egy ekkora terjedelmű mű esetében is. Egyet a The Guardian hasábjairól: https://www.theguardian.com/books/2012/jun/27/less-than-nothing-slavoj-zizek-review, egy másikat a Marx and Philosophy weboldalon: http://marxandphilosophy.org.uk/reviewofbooks/reviews/2012/574, végül pedig Robert Pippin recenziója a Meditations: Journal of the Marxist Literary Group oldaláról: http://www.mediationsjournal.org/articles/back-to-hegel

http://aszem.info/2016/09/1783/

Slavoj Žižek: Zűr a Paradicsomban (Kritika, ÉS)

 

http://www.academia.edu/28410051/Slavoj_%C5%BDi%C5%BEek_Z%C5%B1r_a_Paradicsomban_Kritika_%C3%89S_

Szex, kommunizmus, konzervativizmus

Zizek, a kortárs filozófus fenegyerek odacsap a kapitalizmusnakSlavoj Zizek

Slavoj Zizek  Fotó: Ulf Andersen / Europress/AFP

Az Adam Kirsch által a „Nyugat legveszélyesebb filozófusaként” emlegetett szlovén Slavoj Zizek láthatóan élvezi is az intellektuális botrányhős szerepét. Ezt a kétes státust az elmúlt bő évtized szívós munkájának – és kétségtelenül lenyűgöző szellemi teljesítményének – köszönhetően sikerült kivívnia. A szerző most megjelent könyvében sem tagadja meg önmagát.

Már maga az alcím is kijelöli a zizeki kritika és újraértelmezés aktuális célpontjait: Francis Fukuyamától Samuel P. Huntingtonon át Thomas Pikettyig tart a skála. Hogy a nevezett urakat – akik valószínűleg kézzel-lábbal tiltakoznának, hogy valaha is egy lapon emlegessék őket – mi köti össze? Zizek szerint az, hogy valamennyien a (neo)liberális kapitalizmus, a szabadpiac dogmáján belül építették fel saját rendszerüket, még az a Thomas Piketty is, aki Zizekéhez hasonlóan provokatív, A tőke a 21. században című könyvével vált világsztárrá.

Piketty esetében hiába az egyértelmű utalás Marx klasszikusára, Zizek szerint a francia kolléga túl gyáva volt ahhoz szellemi értelemben, hogy a kapitalista rendszeren belüli egyenlőtlenségek veszélyeire figyelmeztetve megfogalmazza: a baj a kapitalista rendszerrel magával van, és ezen nem segít semmilyen nagygenerálozás. Zizek kötetének címe viszont jó eséllyel nem mond semmit kapásból az olvasónak. Ám ezért nem érdemes elkeseredni: a Zűr a paradicsomban eredetileg egy 1932-es Ernst Lubitsch-film címe, és joggal adódik a kérdés, ki néz ma ilyen régi vígjátékokat. Zizek számos hasonló példával illusztrálja műveltségét az olvasónak.

Az említett film alapjául szolgáló „zűr” lényege, hogy a főszerepeket adó, tolvajlásból élő házaspár férfi tagja beleszeret az egyik gazdag áldozatába. A szexen és a közös tolvajláson alapuló, addig „paradicsomi” kapcsolatot ezzel egyszerre két súlyos kihívás is éri. Zizek alaptétele szerint legalább ilyen mélységű kihívások előtt áll a kapitalizmuson alapuló világrend, mivel világossá vált: nem képes a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, így pedig – legyen az liberális vagy illiberális – előbb-utóbb a tömegek lázadásának eshet áldozatul. Előbbi esetben olyan mozgalmak által, mint az Occupy Wall Street, utóbbiban pedig véres forradalmak révén, mint amilyenekre az arab tavasz szolgáltatott bizonyítékot Zizek szerint. A szerző azzal már nem foglalkozik részletesen, miért bizonyultak ezek – az egyetlen Tunézia kivételével – kudarcos próbálkozásnak.

„A kommunizmus marad a horizont, az egyedüli horizont, ahonnan nemcsak megítélhetjük, hanem adekvátan elemezhetjük is, mi zajlik ma – vagyis egyfajta immanens mércét jelent annak megállapítására, mi siklott félre” – írja Zizek, aki szerint ha semmi sem fékezi meg a szabadjára engedett kapitalizmust, a dolgozó tömegeknek csak egyre rosszabb lesz. Elmélete alátámasztására többek között olyan, kissé közhelyes és nem feltétlenül alátámasztható eseteket is citál, mint hogy annak idején Mihail Gorbacsovot Németországban járván azért nem fogadta Willy Brandt volt német kancellár, mert a nyugati államfő sosem bocsátotta meg a szovjet vezetőnek a keleti blokk összeomlását, márpedig a nyugati demokráciák valójában csak addig hajlandók szociáldemokrata alapon a munkások helyzetét javító intézkedéseket tenni, amíg érzik a nyomást kívülről.

Csakhogy, ahogy azt Fukuyama óta tudjuk, a „történelem megszűnt”, és ezzel az említett kihívás is. Ma már ugyanis a félig vagy egészen autoriter rendszerek is a kapitalizmusban keresik boldogulásukat, sőt a globális értelmezési keretben ebből már ki sem léphet az ember, ha jót akar magának – mondja Zizek. Szerinte egyébként is épp a „liberális kapitalizmus” hívei a legkonzervatívabbak, hiszen végső soron nem mondanak mást, mint hogy a rendszert maximum reformálgatni lehet, de az alapokon nem szabad változtatni. Irán, Törökország, Görögország, Svédország, a kelet-európai államok, Brazília, az Egyesült Államok – valójában ugyanaz a korrupt kapitalizmus pepitában, mondja Zizek, vagyis a „maga totalitásában”. Ezért aki ma liberálisnak hiszi magát, az valójában reménytelenül konzervatív, hiszen ha egyáltalán el is ismeri, hogy „válságban a rendszer” – amit nehéz lenne tagadni –, nem képes kilépni keretei közül. Pedig éppen erre lenne szükség. Zizek ehhez még hozzáteszi: ma éppen az a konzervatív, aki a szexuális szabadosságot, a nyitott párkapcsolatot hirdeti, miközben evolúciós szempontból éppenséggel a házastársi hűség volt az előrelépés.

https://mno.hu/konyveshaz/szex-kommunizmus-konzervativizmus-1345784#

Zűr ​a Paradicsomban

Bár ​olyan világban élünk, amelyben szinte állandósult a válság, mintha mégis elfogadnánk, hogy a kapitalizmus – ez az alaptalan reményekkel kecsegtető, szédítő és szédelgő ideológia – a lehetséges világok legjobbikát jeleníti meg. A nagyobb egyenlőség, a több demokrácia és az erősebb szolidaritás világa ellenben nehézkesnek és unalmasnak, sőt bizonyos szempontból egyenesen veszedelmesnek tűnik: megvalósítása csak szürke, túlszabályozott, falanszterszerű társadalomhoz vezethet. Slavoj Zizek azt fejtegeti e rendkívül időszerű könyvében, hogy mi sem áll távolabb az igazságtól.

Ha valóban szeretnénk jobb, igazságosabb, az emberi kreativitás kibontakozását elősegítő és az emberi méltóságot védelmező társadalmat elképzelni, akkor fel kell ismernünk, mondja a filozófus, hogy a kapitalizmus kínálja a legunalmasabb, a legdermesztőbb jövőt: az állandó változás látszatát keltve ugyanis mindig ugyanazt tálalja fel, csak egyre nagyobb mennyiségben; ezzel szemben az igazi egyenlőségért, ha úgy tetszik, a kommunizmusért vívott harc az igazán merész és ígéretes vállalkozás.

Míg Fukuyama a történelem végét és a liberális demokrácia teljes diadalát hirdette, míg Samuel P. Huntington szerint elkerülhetetlen a civilizációk összecsapása, és ezért minden erőnkkel védenünk kell saját kultúránkat, míg Thomas Piketty az egyre nagyobb egyenlőtlenség okozta veszélyekre figyelmeztet, és a kapitalista rendszeren belül próbál erre megoldást találni… addig a világhírű szlovén filozófus, a baloldali radikális gondolkodás legbefolyásosabb alakja amellett érvel, hogy mai problémáink csak a kommunizmus perspektívájából értelmezhetők és oldhatók meg. És hogy feltétlenül meg kell próbálnunk felépíteni az igazi egyenlőségen alapuló társadalmat, hacsak nem olyan világban akarunk élni, amelyben zombik és vámpírok uralkodnak.

„A Nyugat legveszélyesebb filozófusa” (Adam Kirsch)

„A kultúraelmélet Elvis Presleyje.” (Chronicle of Higher Education)

„A freudi és a lacani pszichoanalízisre, illetve Hegel és Marx dialektikus gondolkodására támaszkodva Zizek a hétköznapi ideológiák sok esetben üdítően irritáló kritikáját bontja ki. Mai globális kapitalizmusunknak és ideológiai jelenségeinek e szórakoztató és szellemes elemzése intellektuális és ideológiai szövetségese, a francia Alain Badiou megállapításainak gondolatébresztő ismertetésével párosul… A globális tiltakozó mozgalmakban megjelenő kommunista horizontot megőrizni és a politika alapjává megtenni: Zizek felfogása szerint ez napjaink voltaképpeni feladata.” (Janosik Herder)

„Kevés gondolkodó illusztrálja jobban a mai kapitalizmus ellentmondásait, mint Slavoj Zizek… Az elképesztő intellektuális túltermelést megvalósító életművében Zizek a jelen rendjének fantazmagorikus kritikáját alkotta meg, olyat, amely állítása szerint – s bizonyos szempontból valóban – gyakorlatilag mindent tagad, ami jelenleg létezik.” (John Gray, New York Review of Books)

„A pszichoanalízisnek, sőt általában a kultúraelméletnek az elmúlt évtizedek folyamán színre lépett legfélelmetesebben ragyogó képviselője.” (Terry Eagleton, London Review of Books)

„Nincs olyan társadalmi vagy természeti jelenség, amelyre ne terjesztené ki elméleti vizsgálódását.” (Rebecca Mead, New Yorker)

„Ha Szlovéniában maradt volna, Szlovénia pedig kommunista ország maradt volna, akkor Zizekből nem lett volna az az ártalmas fickó, akivé vált időközben. Valójában ha nem szólna komolyabb érv amellett, hogy sajnálkozzunk a kelet-európai kommunizmus összeomlásán, Zizek rászabadítása a nyugati tudományos életre alighanem önmagában elégséges volna. Jacques Lacan pszichoanalitikus vízióját mint az új, szocialista filozófia transzcendentális alapját elfogadva Zizeknek sikerül minden elődjét fölülmúlni az izgalom fokozásában.” (Roger Scruton: Fools, Frauds and Firebrands. Thinkers of the New Left)

https://moly.hu/konyvek/slavoj-zizek-zur-a-paradicsomban

 

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8913545099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jaegtoer 2018.01.13. 12:23:57

Amíg fogalmakat nem lehet a nevükön nevezni manipulatív indíttatású retorziók nélkül, amíg a társadalmi egyenlőség és egyenlőtlenség mibenléte, és szükséges aránya nem tisztázott, addig a modern kori filozófiai próbálkozások nem egyebek, mint a gyermekek készítette homokvárak a dagály-apály alakította tengerpartokon.
Amíg egy-gy fogalom tiszta kritikája külön könyvtárakat ölel fel, addig a szófosóknak mindig lesz teleírni való üres felület.
Az élhető és ideális társadalmak gazdasági struktúrája, politikai berendezkedése, működési modellje amúgy kurva egyszerű. Csak az embereket kell kihagyni belőle.

[Példa:
A vállalkozás szabadsága:
Kívánatos? -Igen.
Eredmény: Élhetetlen Föld.
Szükséges a vállalkozás szabadságának korlátozása? -Igen.
Konklúzió: A helyes arány megtalálása olyan hosszú időt vesz igénybe, hogy úgy tűnik egy újabb bolygót vagy akár bolygókat is tönkretesz az emberiség, amíg megtalálja az Élet valamennyi résztvevője számára optimális megoldást.
Kár, hogy az élet résztvevőinek jelentős hányada addig kihal.
...és a végtelenségig lehetne folytatni csak ennek az egyetlen szegmensnek a kifejtését)
Ezért aztán szkeptikusan (nem) fogadok új, meg újabb próbálkozásokat a szar illatossá nyilvánítására:)

Mindemellett nem vonom kétségbe a próbálkozók kitűnőségét:)

gazoló 2018.01.13. 16:35:13

@jaegtoer:D

szia jég!

további hátránya,hogy amíg ezeket a filozófiákat,okosságokat amelyek egyre számosabbak és egyre inkább elérhetőek,(ráadásul vagy helytállóak vagy nem)végigzongorázod az életnek számtalan olyan szegmenséből maradsz ki,amelyek megélése nem áll arányban e gondolatok megismerésnek hétköznapi jelentőségével és hasznával.

mindemellet tényleg brilliáns következtetések és gondolatok,ettől a szerzőtől is.

"Amíg fogalmakat nem lehet a nevükön nevezni manipulatív indíttatású retorziók nélkül,"

ehhez kapcsolódnak egy ""átkosból visszaszóló filozófusasszony egyre aktuálisabbá váló gondolatai,amikkkel nem tudok betelni:

www.youtube.com/watch?v=GdmU2l52WAo

.....
na erre igyunk egy kis Floydot)

www.youtube.com/watch?v=0lBMs67ZYFY&list=PLYjaa9h0s4AbhtIDm0pV2uKP2T-eFUqqY

guma 2018.01.14. 14:08:23

@jaegtoer:

szeretem a tömény összefoglalóid. elgondolkoztatnak.

@gazoló:

kösz!

nagyon régen olvastam, hallgattam Ancselt.
kár, hogy ennyire "eltűnt".

gazoló 2018.01.14. 16:16:10

@guma: élhetett volna még!

'marxista' létére minden szava megáll és egyre jobban..elküldöm majd nyomtatásban is..mostanában olvasgattam tőle,de korai dolgai nem mind érintenek,de ezek amiket a szavakról,beszédről,félelmekről,bátorságról....közöl)

proliként,dolgozó emberként Žižekről sem tudtam sőt a múltkori Haririt is nálad leltem és még sok mindenkit..kösz..őszintén..de mindjárt rámír a 'taligátor))

taga20 2018.01.14. 16:20:04

@gazoló: tényleg van az a határ, amin túl már gusztustalan a szopkodás!:)))

na!:)

www.alliteracio.eoldal.hu/img/picture/3379/darumadar.jpg

gazoló 2018.01.14. 16:26:47

@taga20:

elmész te a pitsába))

gazoló 2018.01.14. 17:05:57

@taga20:

vagy diggerhez gőzös habfürdőbe,mint fókabébi elmerülni birca okosságaiban))

taga20 2018.01.14. 17:15:28

@gazoló: hallod látod, hogy mit küzdök ott avval a négy kreténnel?

és az erdész most kezdi berakni a 888-as és magyaridős faszságokat:)

jó buli kezd kialakulni!

gazoló 2018.01.14. 17:27:56

@taga20:

'apgréd jól és tömören összefoglalta őket,így hálistennek nem kell mindannyiuk faszságait végigolvasni))

felnéz rátok egy 'nyaligátor,arra amit ott megéltek,de most már megyek élni))

www.youtube.com/watch?v=H2XkPkXXyhs

taga20 2018.01.14. 17:46:48

@gazoló: lépjé tezsvérem, a devle vigyázza utadat!:))

coub.com/view/5mnxn

guma 2018.01.14. 19:09:31

megyek kikapcsolódni.

jó éjt! :)))

taga20 2018.01.14. 19:28:24

@guma: hólapátolás szintén?:)))

guma 2018.01.14. 23:31:49

@gazoló:

te egy úriember vagy! :)
kösz a hsz Donnának, aki alapítótag.

@taga20:

szellőztetés, séta...
süti beállítások módosítása