He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

"Orbán-kormány történelmi bűne, hogy a magas uniós támogatásokat, amik arányaikban nagyobbak a Marshall-tervnél, felelőtlenül elherdálták"

2017.11.26. 06:51 guma

holdudvara.: Veres Viktor

„Zsákutcában vagyunk, de a fideszes fiúk mégis gyorsítanak”

Mellár Tamás szerint a kormányváltás érdekében teljes ellenzéki összefogásra van szükség. A KSH volt elnöke szerint a Fidesztől mára elfordult a teljes szellemi holdudvara.

Egy múlt heti fórumon azt mondta, a Jobbik első embere is támogatásáról biztosította. Egy pécsi hírportál viszont a párt sajtóosztályára hivatkozva cáfolta ezt. Mi az igazság?
Személyesen találkoztam Vona Gáborral Pécsen, egy órán keresztül beszélgettünk. Elmondtam, hogy a pécsi 2-es körzetben tervezem az indulást, független jelöltként. Abban maradtunk, mindenféle konstrukció elképzelhető; az is, hogy én lépek vissza egy erősebb jelölt javára, és az is, hogy ők. A pártelnök arról is beszélt, jobban örülne, ha egy jobbikos jelölt nyerhetne, de ha én leszek a befutó, akkor is beljebb vannak eggyel. Azt, hogy a pártvezetés egyeztetett-e erről, nem tudom. A találkozó valójában egy előzetes tárgyalás volt, ráadásul Vona Gábor keresett meg engem. Ami biztos, hogy a Jobbik nélkül nem lehet leváltani a Fideszt. A cél miatt együtt kell működni, de programszintű egyeztetésre nem látok esélyt. Ha majd egy másik törvény alapján szabad választások zajlanak, és leváltjuk a kormányt, akkor érdemes lehet erre visszatérni. Egyelőre teljes körű összefogásra van szükség, a meghatározott cél érdekében, ezért szeretném minél több párt támogatását magam mögött tudni. Vissza kell állítanunk a demokratikus intézményeket, a Jobbik is ebben érdekelt. Rákérdeztem a pártelnöknél, nem félti-e azt a 150 millió forintot, amit elveszítenének, ha miattam a 106 körzetből csak 105-ben indítanának jelöltet. A 600 milliós állami támogatás helyett így ugyanis csak 450-et kapnának. Erre azt válaszolta, ők nem 150 milliót, hanem választást szeretnének nyerni. Ez nem is rossz mondat, ahhoz képest, hogy a sokak által kirekesztőnek tartott Vona Gábortól származik.
Reális célként beszél a kormányváltásról. Milyen szerepet szánna magának egy új kabinetben?
Meggyőződésem, hogy le lehet váltani a Fideszt. Ha az egyéni választókerületek több mint felét megnyernénk, valóban reális esély mutatkozna erre. Nyilvánvaló, ha az ellenzéki pártok továbbra is azt az ostoba játékot játsszák, hogy mindenki a saját jelöltjét indítja, akkor erre persze nincs lehetőség. Abban bízok, hogy jelenleg csak pozíciószerzési harc zajlik, de ha élesre fordul a kampány, akkor megjön az eszük, és koordinált indulás mellett döntenek. Fontos szempont, hogy a választópolgárok hatvan százaléka kormányváltást szeretne, de sokaknak nincs is pártja. Ezért kell rákényszeríteni az ellenzéket, hogy felülemelkedjen saját érdekein. Én pedig nem posztért szállok harcba, hanem azért, hogy leváltsuk a Fideszt. Ha például készülne egy közvéleménykutatás, amelyből az derülne ki, van nálam népszerűbb jelölt, akkor habozás nélkül visszalépnék. Ha nyernénk a választásokon, és egy átmeneti konszolidációs időszak után létre jönnének pártszövetségek, akkor sem ragaszkodnék semmilyen vezető szerephez, de nem is zárnám ki ennek lehetőségét.
Megbánta, hogy annak idején a Fidesz holdudvarához tartozott?
A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején Orbán Viktor egészen mást mondott a demokráciáról, az oroszokról és úgy általában mindenről. Azt hittem, egy demokratikus társadalmat építenek, és olyan gazdaságot, amely képes modernizálódni és csatlakozni Nyugat-Európához. Keservesen csalódtam bennük, 2010 után kiderült, hogy a meghirdetett elvekhez képest egészen más úton járnak. Talán rövidlátó voltam, de elvtelen módon nem támogattam a számomra kétes fideszes akciókat. Ezért álltam fel 2011-ben a Századvégnél is. Néhány hónap alatt kiderült, szó sincs arról, hogy független szakértőkre szeretnének támaszkodni. Kutyába se vettek bennünket, nem használták a kutatási eredményeinket, csak kirakatnak kellettünk, ezért jöttem el a gazdaságkutató cégtől.
Van olyan személy, akit még vállalhatónak tart a Fideszből, tartja valakivel a kapcsolatot?
Kevesen maradtak, akikkel kommunikálok, de nem is nevezném meg őket, mert fideszes ismerősömtől tudom, hogy egy frakcióülésen Orbán Viktor árulónak nevezett. Nem szeretném őket kellemetlen helyzetbe hozni. Vannak olyanok a pártban, akik nem azonosultak az orbáni politikával, csak nem volt elég bátorságuk, hogy kilépjenek. Ilyen Pokorni Zoltán és Navracsics Tibor is. A Fidesztől a teljes értelmiségi holdudvara elfordult. Nincs már egyetlen releváns szakemberünk sem, a kétmillió stabil szavazóra számítanak, akiknek nagy része idős, és igencsak szűklátókörű. Náluk működik a goebbelsi politika, a kormány meg tudja őket félemlíteni, elhiteti velük, hogy védelmező. Ez a rendszer hosszú távon biztosan bukásra van ítélve, de nemcsak az idős szavazói, hanem gazdasági okok miatt is. A magyar gazdaság nincs abban az állapotban, hogy saját erőből képes legyen a három-négy százalékos növekedésre. Csak akkor tudja produkálni, ha az Európai Unió pénzt ad, ez azonban hamarosan abbamarad. Amit kapunk, azt a Fidesz nem értelmesen használja. Inkább városközpontot fejleszt, játszótereket és stadionokat épít. Gazdasági szempontból ezek feleslegesek, pusztán a csókosok járnak jól. Olyan vállalkozói réteget hozott létre a párt, amelyik nem versenyképes, csak úgy maradnak fent, hogy elnyerik a kormány által generált keresletet. Olyan új cégek, amik a high-tech iparágban, vagy az exportban megállnák a helyüket pedig nincsenek, de ez hihetetlenül fontos lenne. Ahogy elkezd fogyni a megtermelt jövedelem és a GDP, úgy sorvadnak majd el a Fidesz baráti cégei is, de egyelőre az oligarchák jóllakottak. A megfelelő pozícióba kizárólag párthű emberek kerültek, ebből csak egy alacsony hatékonyságú működés jöhet létre. Ha a Fidesz jövőre nyer, akkor is veszít majd előbb-utóbb, mert ez a modell biztosan kifullad. Nincsenek reálgazdasági alapjaink, nincs mire támaszkodni, elképzelhető, hogy ez EU segít majd egy darabig, de az is lehet, hogy elengedi a kezünket. Zsákutcában vagyunk, de a fideszes fiúk mégis gyorsítanak.
Ha Varga Mihály találkozóta hívná, és segítséget kérne az ország gazdasági problémáinak rendbetételében, mi lenne az első dolog, amit javasolna?
Nem mennék bele egy ilyen találkozóba. A kérdés nem az, hogy mit kellene tenni, ugyanis nincs itt semmiféle titok. Minden épkézláb közgazdász tudja mi a receptet. A probléma az, hogy a mindenkori magyar kormányok az oligarchák foglyai. Olyan kormányra lenne szükség, amelyik független emberekből áll, szakértők támogatják őket. Varga Mihály is pontosan tudja, mi recept, ugyanis jó közgazdász. Meg kellene változtatni a prioritásokat, a high-tech iparágakba, az egészségügybe, az oktatásba kellene pénzt fektetni, a miniszter azonban nem ebben érdekelt. Az Orbán-kormány történelmi bűne, hogy a magas uniós támogatásokat, amik arányaikban nagyobbak a Marshall-tervnél, felelőtlenül elherdálták. Az elmúlt tíz évben nem növekedtek a magánberuházások, ezekre azért lenne szükség, mert piaci alapon dőlnének el, nem pedig kézi vezérléssel. Nem kisvasutat, hanem élelmiszergazdasági kapacitásokat kellene építeni. Kockázati tőketársaságokra, inkubátorházakra lenne szükség. Ha egy jótündér elintézné, hogy holnaptól szakértői kormányunk legyen, akkor tíz közgazdász egy hétvége alatt összerakna egy jól működő programot. Ez azonban csak tündérmese. Nem modernizálódtunk, nem váltottunk szerkezetet, nem úgy, mint a szlovákok vagy éppen a balti államok. A befolyt uniós pénzeknek köszönhetően egy kicsit jobban élünk, de nem történt valódi előrelépés. Ebben persze az EU is hibás, nem ellenőrzi vissza megfelelően ezeket a pénzeket, arra hivatkozik, hogy nincs erre megfelelő apparátusa. Bízom benne, hogy előbb-utóbb leesik náluk a húszfilléres.
A KSH egykori elnökeként hogy látja most az állami szervezet szerepét?
A KSH is áldozata lett a hatalmi nyomulásnak, teljes lojalitást várnak el a hasonló intézményektől a szakmaiság helyett. Ha rosszak a létminimummal kapcsolatos adatok, akkor inkább nem mérik, hogy hányan élnek alatta. Azonban nem számolnak azzal, hogy egy statisztikai adat annyit ér, amennyire az emberek megbíznak benne. Ráadásul ott van az Eurostat is, az uniós hivatal, amelyik folyamatosan figyelmeztet a csúsztatásokra. Ilyen például az is, hogy a száz százalékban állami tulajdonban lévő Eximbank adósságait az Eurostat szerint be kell számítani az államadósságba, de ezt a KSH csak jövő májusban, a választások után teszi közzé. Ugyanígy trükköztek a szocialisták, 2006-ban az államháztartási hiánnyal kapcsolatos adatokat csak a választások után közölték. Ilyesmivel mindig próbálkoznak a kormányok, de ez rossz vért szül. A KSH dolgozóinak többsége jó szakember, csak a felső vezetés negligálja a munkájukat. Fel kell tudni állni, én pályafutásom során többször is felmondtam a pozíciómat, amikor úgy éreztem, erkölcsileg vállalhatatlanná vált. Így ma is jól érzem magam a bőrömben, a fürdőszoba tükörrel is barátságban tudtam maradni.
A képviselő-jelöltsége mennyiben egyeztethető össze a egyházi szerepvállalásával?
A lakhelyemen, Zengővárkonyban, a református templomban én látom el a gondnoki feladatokat három esztendeje. December végén jár le a megbízásom, jeleztem, hogy átadom, mert a képviselőségre kell koncentrálnom. Egyébként szomorú látni, hogy milyen kevesen járnak ma templomba, és milyen kevés szerep jut már a vallásnak, ahogy azt is, hogy egyes politikusok milyen álszent módon próbálják felhasználni a hívőket. Immár 12 éve presbiterként próbálom segíteni a közösségünket, erről azonban nem mondanék le a jövőben sem. Hatéves ciklusok vannak, nemsokára lejár a mandátumom. Ezt a munkát azonban folytatni szeretném, természetesen csak akkor, ha megválasztanak.
https://zoom.hu/hir/2017/11/24/zsakutcaban-vagyunk-de-a-fideszes-fiuk-megis-gyorsitanak/

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2213378545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.26. 13:59:00

Ez mellbevágó volt. Már mint hogy a Marshall segélyt meghaladó eu-s támogatás ment el negyven cm magas kilátóra. :-( Amúgy Mellár Tamásnak mindenben igaza van. Sajnos. :-(

Lazulásul. MoszkoVitya legújabb? neve "cölöp-teknős".

kepeslajoska.tumblr.com/image/167830250660

guma 2017.11.26. 14:40:17

@rdos:

tudod, annyira elképesztő világban élünk, hogy amit lehet el kell(!) menteni...

gazoló 2017.11.26. 14:56:43

Tedd el vinyóra vagy írdd ki dvd-re is drága,mert hamarosan a net is ki lesz kapcsolva,amilyen léptekben haladunk,'(p)oszt jónapot (

pcforum.hu/assets/site.pc/text/quicknews/17545/cloud-expert--dyn--fullwidth.jpg

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.26. 16:12:41

@guma: :-) Jól mondja @gazoló: kollega. Két példány vinyóra érdemes menteni azt ami fontos. :-(

gazoló 2017.11.26. 16:36:13

@rdos: D szasz 'mardos)

"Két példány vinyóra"

utána rögtön elrejteni egyiket a padlásra,másikat a pincébe)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.26. 16:48:18

@gazoló: :-) Jaja. Az sem baj ha a pince és a padlás két külön házban van, és aki igazán paranoid, csinál a "pótkötélnek" egy 3. pótkötelet. :-) Aztán ha terjed a para, akkor jön a 4. pótkötél. :-)

gazoló 2017.11.26. 16:51:46

@rdos:
Simicskának vajon van-e másolata erről arról,esetleg Gyurcsánynak?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.26. 17:17:16

@gazoló: Vagy Dietmárklodónak, vagy Szevabácsinak, vagy a volt berlini kágébéalezredesnek, vagy az eneszének, vagy a sziának? Csak az elmúlt 2x8 évben annyi ügy lehetett, hogy lehetetlen hogy itt-ott ne maradt volna másolat.

Aki a cölöpre tette a teknőst, ne félj, leveszi, lerúgja, ... miazmás vérmérséklettőlfüggően, amint több kára lenne a maradásából.

Félelmem hogy ez a dolga a cölöptekinek. Szó szerint népirtást (betegügy) és népbutítást (butításügy valaha oktatásügynek nevezték) végezni rajtunk. :-( Akkor viszont biza még sokáig marad. :-(

gazoló 2017.11.26. 17:23:23

@rdos: D

sajnos a teknősök sokáig élnek(

guma 2017.11.26. 19:19:21

@gazoló:

nana! :(((

miért sajnos... a karót kell kivágni...

www.youtube.com/watch?v=LV_TMIHo8iw

gazoló 2017.11.26. 23:36:12

@guma: ) kösz!

véletlenül bekapcsoltam ezt a hányadék ATV-t,épp Krizsó Szilvia beszélget Balogh Szilárd riporter úrral,de ennél a pasinál,méretes arcainál valami nagyon nem stimmel(

végig megy az önfényezés,de valós problémákról egy pillanatig nem esik szó(

zavaros,őszintétlen,mesterkélt manipulált még az úgynevezett függetlennek meghagyott média is..
nagyon rossz levegőt érzek,mindenhol itthon ahol megfordulok..szomorú,hamis köpedelem hallgatni nézni szinte mindet!

"annyira elképesztő világban élünk"

..azért neked,nektek jó éjt,szép hetet!

guma 2017.11.27. 15:56:54

@gazoló:

sokszor felmegy a pumpa - ezért kerülöm a híreket, de szembejön itt, ott az ocsmányság...

szép napot!
szép hetet!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.28. 17:04:36

@gazoló: Jól mondja @guma: :-) Mindegy meddig élnek a teknősök. Az a nem mindegy hogy mikor pöcöli le a tekit a cölöp tetejéről a gazdi. Persze lehet generálozni a fafűrészt is a cölöp kivágásához. :-)

gazoló 2017.11.28. 19:53:32

@guma: @rdos:

Reménytelen ez az egész.
Megette a fene ezt az országnak nevezett kuplerájt(
Továbá erős hányingerem támad bizonyos dolgok hallatán(
ilyenek: magyar,nemzeti,ner,alaptörvény...kézmíves,organikus,hagyományőrző,haza,polgári,népi,külhoni,hazai labdarúgás,stadionok,média...stb.
Biztosan csak én érzek így de sztem iszonyat gyorsan fullgázzal száguldunk a szakadékban(

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.28. 21:27:23

@gazoló: Azért érzed reménytelennek, mert a kollaboráns sajtó ezt a hitet, a reménytelenséget sugallja. V.ö. tűrjél paraszt, de majd a mennyeknek az országa. :-(

Csak 3 példa arra, hogy van remény, mert sokkal jobbak vagyunk emberségből mint amit a fősodrat sugall, még úgy is hogy a sorsozás - migráncsozás a vízcsapból is folyik. :-(

1. Pénz számolva, asszony verve jó. :-(
Olyan mintha népi bölcselet lenne, de tuttira nem az. Megérne egy misét, hogy ki és mikor "találta fel" ezt a gonosz mémet. :-(

2. Minden nép olyan politikusokat érdemel, amilyen a nép. :-( Szerintem nem pontosan idéztem, de talán ismeritek.
Na, mikor 4 éve márc.15-én 3 cm hó a fúvás után katasztrófát okozott, csak is egyedül a köznép vizsgázott jól, hogy nem lett nagyobb baj, az csak is a népnek volt köszönhető. A katasztrófavédelem - nevéhez híven védte a katasztrófát. Ilyen nép - a mondás szerint jobb politikumot érdemelne, de ugye ez a kettős kollaboráns politikumunk nem a miénk!!!!

3. Valamelyik városi kábelcsatornán a módszerváltás után nem sokkal két részes szappanopera ment, az első részben "Isaura" talált egy bőrönd pénzt, és még azt is tudta, hogy kié volt, de az elhagyó nem tudta hogy Isaura megtalálta. Megszavaztatták a várost, hogy a történet hogyan folytatódjon. Adja vissza "Isaura" a gazdájának vagy tartsa meg magának. A világ ötven országában egy-egy városban játszották el ezt a kísérletet. 49-ben az volt a szavazás eredmény, tartsa meg Isaura a pénzt. Az adja vissza az Mo-on volt egyedül, a bánat tudja melyik kisvárosban. :-)

A nép nem gonosz. A gondosan kontraszelektált legalja az sajna az. :-( De hát a kollaboráns picopatától mit várjon az ember? Amúgy ha úgy veszem, nálunk még? nem lőnek. Nem merik fityiszék meglépni, az egyetlen elvi különbség, hogy fityisz (eddig) nem szemkilövetett.

Eddig. Ha meglépik, szó szerint végük. Az utolsó fityiszbirkának is leesik: "egy csapat maguk".

Tanu, börtönőr jelent.
süti beállítások módosítása