Örül a nyugdíjemelésnek? A szlovákoknál majdnem háromszor annyi lesz
13. és 14. havi fizetést adhatnak a munkaadók Szlovákiában 2018-tól, a minimálbér is jóval magasabb lesz a magyarnál.
Örül annak, hogy 138 ezer forintra emelkedik a minimálbér jövőre? Irigykedjen a szlovákokra, ahol csaknem 500 euró (155 ezer forint) lesz 2018-tól a legkisebb fizetés szintje. A jövő évi szlovák költségvetésről szóló koalíciós megállapodásról az Új Szó írt internetes oldalán.
Robert Fico pártja, a Smer éppen a minimálbér emelését tekintette fő célnak – írja a lap, hozzátéve: a szociális ügyi minisztérium 480 euróra emelt volna, a szakszervezetek 490 eurót javasoltak.
Emellett várhatóan a duplájára nő az éjszakai, valamint a hétvégi és az ünnepnapi munkáért járó bérpótlék, a gondozási díj pedig Fico közlése szerint megközelíti a nettó minimálbért. Ez még nem minden: a nyugdíjemelés meghaladhatja a 8 százalékot. (Nálunk 3 százalék várható.)
Az SNS számára a legfontosabb eredményt a 13. és a 14. fizetés törvénybe iktatása jelenti majd. Az éves pluszjuttatások kifizetése nem lesz kötelező, de az állam adó- és járulékkedvezményt biztosít a munkaadóknak, ha ezt megadják az alkalmazottaiknak. A 13. fizetést júniusban, a 14-iket pedig év végén kapnák kézhez az alkalmazottak, ehhez várhatóan legalább 2–4 évet kell ledolgozni ugyanannál a munkaadónál.
Emelkedik a munkába ingázóknak és a munka miatt költözőknek járó támogatás összege. Fico itt sem mondott konkrét összeget, de szavaiból az derült ki, hogy a költözéshez járó támogatás 5 ezer euró körül mozog majd.
És hogy mindez hogy érinti majd a költségvetés egyensúlyát? Nagy vész nincsen: a hiányt a GDP 0,83 százalékában határozta meg a kormány, az államadósság pedig 50 százalék alá esik. A magyar hiánycél 2,4 százalék jövőre, a bruttó államadósság pedig 70,5 százalék lehet nálunk.
Ferge Zsuzsa: nem lesz éhséglázadás
A szociológus szerint a kormány menekül minden szociális probléma elől, abban bízik, hogy a gyűlöletkampány elfedi ezeket a kérdéseket.
Közeledünk a feudális örökléshez, a vagyon a vagyonnal házasodik, a nincstelennek a gyereke is nyomorog – hangzik Ferge Zsuzsa keserű helyzetértékelése. Részletek Széchenyi-díjas szociológus Népszavának adott interjújából:
“Már a románok is boldogabbak, mint mi. Csak ott tartják rosszabbnak a helyzetüket az emberek, ahol érzékelhető a szegényedés, mint Portugáliában és Görögországban.”
“…olyan juttatások, mint a családi pótlék, a gyes értéke lassan tíz éve nem változik. De azért ne felejtsük el, hogy az emberek propagandával mégis hallatlan mértékben manipulálhatók. Ma már az „igazság utáni” társadalomban élünk, amikor a média megítélésének alapja az, hogyan képes elhitetni a közvéleménnyel, amit kitalál. Ha jól végzi a dolgát, még a szegények is elhiszik, hogy valójában ők nem is olyan szegények, sőt kifejezetten boldogok.”
“Egymilliónál többen vannak, akiknek 20 ezer forint körül van az egy főre jutó jövedelme, ahol folyamatosan újratermelődik a szegénység. Nemcsak a legalsó jövedelmi tizedre igaz ez, hanem az alsó háromra, amelybe a magyar gyerekek fele tartozik. Nekik csak rossz iskola, rossz egészségügyi ellátás jut, meg fűtetlen lakás és legalább tíz évvel rövidebb életre számíthatnak, mint jobb sorba született társaik.”
“– Mikor jön el az éhséglázadás?
– Nem jön el, mert nemcsak a nyilvánosság elérése, hanem a cselekvés lehetősége is társadalmilag meghatározott. A világ egyik legnagyobb közgazdásza és erkölcsfilozófusa, a Nobel-díjas indiai zseni, Amartya Sen mondja: képesnek kell lenni rá, hogy valaki célokat tudjon kitűzni, ki tudja dolgozni az eszközöket ezek eléréséhez és szerveződni is tudjon. Ezek a képességek viszont csak megfelelő tudás, információ birtokában alakulnak ki.”
“…az állam egyre csökkenő mértékben támogatja a szegények egészségügyi, oktatási vagy lakásfeltételeinek javítását. Nincs szociális bérlakás, a szegények nem felelnek meg a csok feltételeinek. Egy nyomorban élő fiatal pár vagy az erdő szélén épít egy kunyhót, vagy beköltözik a szülei lakásába.”
“Már többen mentek el az országból, mint ’56 után, a legszegényebb gyerekek pedig tömegesen hagyják ott az iskolát 16 évesen, a kormányzati szereplőktől mégis csak a magyar nemzet nagyságáról hallunk szólamokat. Az ország mostani vezetői úgy osztották meg az országot politikai és társadalmi értelemben egyaránt, mint ’56 után soha senki. Amikor magyar jövőről beszélnek, csak 5 millió állampolgár sorsára gondolnak, de a rosszabb körülmények között élő másik 4 millió nincs benne a jövőképben. A határon túliak közül is csak azok számítanak, akik felvették a magyar állampolgárságot és így rájuk szavazhatnak.”
“Ennek a politikának nincs más érdeke, mint hogy az ő legszűkebb köre hatalomban és birtokban maradjon, míg a zárványokban a nyomor öröklődik. Egy elfogadható szintű társadalmi alapjövedelem bevezetése 500-600 milliárdból megoldható lenne, de már 300 milliárd is érezhető változást hozna. Stadionegységben mérve 1-2 Puskás stadion árából már nagyon sokat lehetne haladni, és az ország gazdasági állapota ezt lehetővé is tenné.”
“Tíz éve a segélyek összege nem változik, a nyugdíjminimum és az ehhez kapcsolt ellátások, az összes támogatás rendkívül alacsony összegű, s a feltételeket egyre szigorítják. Nincsenek nyilvános adatok, csak azt tudjuk, a nyilvántartott munkanélküliek fele nem kap semmilyen ellátást.”
http://gepnarancs.hu/2017/09/ferge-zsuzsa-nem-lesz-ehseglazadas/
A sokszorosát fizetjük vissza – A rezsicsökkentés ára: a csőd szélén a víz- és csatornaszolgáltatás
A kormány a csőd szélére sodorta a víz- és a csatornaszolgáltatást, a baj akkora, hogy már a Fidesz-közeli Századvég is arra jutott, ez nem mehet így tovább. A minisztérium megmozdult, de rengeteg pénz kellene a normális működéshez, ráadásul az Európai Uniónál is bajba kerülhetünk. És persze itt is akad kormányközeli vállalkozó.
Hatvan oldalon át sorolja egy 2016-os tanulmány, hogy mi vezetett a víz- és csatornahálózat elhasználódásához, a szolgáltatók csődközeli helyzetéhez, és mit kellene tenni ahhoz, hogy elkerülhető legyen a katasztrófa. A baj igen nagy lehet, hiszen ezt a lapunk birtokába került anyagot az a Századvég készítette, amely mint afféle think tank segíti az Orbán-kormányok munkáját. (A Századvég rendre milliárdos állami megrendeléseket kap legfőképpen tanácsadásért, tanulmányírásért, közvélemény-kutatásért.) Az összeállítás szerint – több más tényező mellett – a közműszolgáltatókra kivetett különadók és a rezsicsökkentés miatt került katasztrofális helyzetbe az ágazat. A tanulmány kifejti, hogy részben ki kellene vezetni a közműadót – az elemző műhely még egy tervezetet is csatolt a vonatkozó jogszabály módosítására.
Júliusban az Átlátszó már ismertetett egy dokumentumot, amely szerint siralmas állapotban van a magyar víz- és csatornahálózat. Az elemzést a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) küldte el véleményezésre számos településre, így került nyilvánosságra az összegzés, amely szerint 3000 milliárd forintra lenne szükség a víziközművek felújításához – a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) szerint egyébként elég lenne „csak” 1500 milliárd. Amúgy az MVJSZ-t sem lehet ellenzéki elfogultsággal vádolni, a szövetség tiszteletbeli elnöke Kósa Lajos, a Fidesz leendő tárca nélküli minisztere, az elnöke Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, a társelnök a szintén kormánypárti Cser-Palkovics András, Székesfehérvár első embere.
Régóta tart
A víz- és csatornaszolgáltatás Magyarországon a kilencvenes évektől meglehetősen sokszínű volt, több száz víziközműcég alakult, amelyekben vegyesen önkormányzatok, magánbefektetők – köztük külföldiek – és/vagy az állam volt a tulajdonos. A szolgáltatók száma 2010 előtt egy időben a 400-at is meghaladta, ám a második Fidesz-kormány jogszabály-változtatásait követően mára alig több mint 40-en maradtak, és csak néhány cégben van külföldi érdekeltség. Ezek a társaságok eltérő anyagi helyzetben voltak a 2010-es kormányváltáskor is, ami részben abból fakadt, hogy amikor az ármegállapító szerepkör még a települések kezében volt, néhol szándékosan alacsonyan tartották a víz- és csatornadíjakat, és kevésbé törődtek azzal, hogy legyen megfelelő tartalék az amortizációs és karbantartási költségekre, illetve a fejlesztésekre. Sok helyen viszont bevállalták, hogy drágábban szolgáltatnak, a díjképzésükbe belekalkulálták a biztos működésükhöz szükséges tartalékot, hogy garantálják a hosszabb távon is megfelelő minőséget. A szolgáltatók közötti, máig jellemző különbségek másik oka az eltérő környezeti adottság: egy vidéki, gyéren lakott területre sokkal költségesebb eljuttatni a vizet, mint például a fővároson belül, vagy a megyeszékhelyek többségében.
Szakemberek már a 2010-es váltás előtt és a Fidesz-kormány első éveiben is felhívták a figyelmet arra, hogy az egyenlőtlenségek leküzdéséért tenni kellene valamit, mert az elöregedő csőrendszer és eszközállomány hamarosan nagy gondot okoz még úgy is, hogy sok helyen egy nagyjából 20 százalékos karbantartási és fejlesztési fedezet a szolgáltatók rendelkezésére állt. Bár már akkor is lehetett tudni, hogy a több mint 65 ezer kilométernyi csőhálózat közel fele azbesztcementet is tartalmaz, és ezért nagy szükség lenne a cseréjükre, jelenleg jó, ha 250 kilométernyit teljesítenek egy-egy évben. Még a legderűlátóbb verzió szerint is – ha az elöregedett csövek valami csoda folytán kibírnának további húsz évet – 1500 kilométernyit kellene kicserélni évente. Ám ez a mai körülmények között elképzelhetetlen.
Továbbá: a szakembergárda elöregedése már évek óta látható, az ágazatra jellemző alacsony bérek nem csábítják a fiatalokat, a munkakörülmények sem ideálisak – a nyugdíjba vonulók és a pályaelhagyók pótlása ezért egyre nagyobb probléma.
Megoldás helyett extra terhek
A kormányváltás utáni években aztán a víziközmű-ágazat is megkapta a rezsicsökkentést Orbánéktól, az emiatti bevételkiesést minden szolgáltató saját maga kénytelen kigazdálkodni. Már a 2012-es áremelés sem érte el az infláció mértékét, 2013 júliusától pedig a rezsicsökkentés miatt mindenhol 10 százalékkal lejjebb kellett vinni az ivóvíz- és a csatornázási díjakat; ez a kikényszerített csökkentés nagyjából ugyanakkora mértékben vitte lejjebb a szolgáltatók árbevételét. A legbrutálisabb teher a szintén 2013-tól bevezetett közműadó volt, amely a víziközmű-ágazat szolgáltatóit duplán sújtja, hiszen külön ki kell fizetniük az adót az ivóvíz-, továbbá a szennyvízvezetékek után is úgy, hogy a víziközművek eszközeinek kizárólagos tulajdonosai az önkormányzatok vagy maga az állam. Vagyis az állam megadóztat a köztulajdonban lévő vezetékek után olyan cégeket, amelyek – néhány kivételtől eltekintve – szintén önkormányzati és/vagy állami tulajdonban vannak. Teszi ezt azért, mert a közműadó kivetése során nem lehetett szétválasztani a hatósági áras területeket – így az energetikai szolgáltatásokat –, illetve a víziközmű-szolgáltatásokat, ugyanis ez szabálytalan, diszkriminatív adóztatás lenne. A kormány úgy döntött, hogy inkább beáldozza az emberek egészségére leginkább hatással lévő vízszolgáltatást is az aktuálpolitikai célok miatt.
Arra már a fentebb említett Századvég-tanulmány hívja fel a figyelmet, hogy a közművezeték-adó kivetése tovább növelte az egyenlőtlenségeket, ami miatt a kisebb településeket ellátó, kedvezőtlenebb természeti és társadalmi adottságokkal rendelkező víziközműcégek működése még nagyobb veszélybe került. E helyeken az egy elért fogyasztóra jutó vezetékek hossza sokkal hosszabb, így nekik a bevételeikhez képest nagyobb teher a különadó – ezért a többségük ma már annak is örül, ha még működőképes, karbantartásra jószerivel semmi nem jut. Így például van olyan hely, ahol a csőbe vezetett víz 40 százaléka elszivárog, mire elér a fogyasztóhoz. Ez az arány a legproblémásabb helyeken észlelhető, és ez nem időszaki, hanem állandó szivárgás – miközben másutt sem sokkal jobb a helyzet, országos átlagban 20-25 százalék körüli lehet a szivárgás miatti veszteség.
Ezek után nem csoda, hogy a kormányközeli Századvég is arra a következtetésre jutott: az egyik lehetőség az, ha a kormány megszünteti a közműadót, amely évi 14 milliárd forintot hagyna a víziközmű-szolgáltatóknál. Csakhogy, mint említettük, a víziközmű-ágazatra kivetett terhet csak akkor törölhetik el, ha e különadótípust az energetikai szektorokból is kivezetik. Ezért a Századvég szerint a vonatkozó jogszabályt úgy kellene módosítani, hogy a közművezeték-adó alól az állam és a helyi önkormányzat mentesüljön (vagyis az állami és/vagy önkormányzati tulajdonú szolgáltatók) – az erről szóló törvénymódosítás szövegét, mint említettük, a századvégesek megírták és csatolták a tanulmány mellé. A tanulmány szerint továbbá csökkenteni kellene a szektorra kivetett áfakulcs mértékét 18 százalékra, így nagyjából évi 20,3 milliárd forinttal növekedne a rendelkezésre álló forrás – és ezen felül is biztosítani kellene állami támogatásokat ahhoz, hogy a szolgáltatók kezelni tudják egyre súlyosabb problémáikat.
A Századvég egy másik bajt is említ, ami jórészt szintén a rezsicsökkentés és a közműadó következménye. Magyarország csak 2009 és 2015 között 142 milliárd forintnyi uniós forrást kapott az ivóvízminőség javítására, a szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztésére pedig 472 milliárdot 2009 és 2014 között. A pályázati pénzek egyik követelménye az volt, hogy az így létrejött infrastruktúra fenntartását és a minőség megőrzését, pótlását biztosítani kell, és ezek költségeit beépítik a fogyasztói árakba. Ez nálunk a rezsicsökkentés miatt kismértékben valósult meg, holott a megvalósíthatósági tanulmányokban előre megígérte ezt az állam, és ez alapján kötötték meg a támogatási szerződéseket. Ha a későbbi monitoring eljárások során az EU ellenőrei ezt kiszúrják, „nem zárható ki a támogatási, elszámolási kérdések felvetése sem” – írja a tanulmány. Magyarán ha az EU rájön, hogy a magyar állam trükközik, könnyen komoly büntetés lehet a vége.
Tudják, hogy baj van
Az ágazatért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM) érdeklődtünk, terveznek-e tenni valamit a helyzet konszolidálásáért. Kérdéseinkre, hogy kivezetik-e a közműadót, vagy módosul-e a rezsicsökkentés bármely eleme, nem tudtak válaszolni, bár azt közölték, hogy az uniós társfinanszírozású beruházások fenntarthatóságát nem a díjtételek megváltoztatásával akarják elérni, hanem „egyéb eszközökkel”. Hogy pontosan mik lennének ezek az egyéb eszközök, azt nem részletezték; annyit tudtunk meg, hogy felállítottak egy munkacsoportot, amely ez év végéig felméri a víziközműrendszerek állapotát, és kidolgozza azokat a lehetőségeket, amelyekkel javíthatnak a jelenlegi körülményeken. Azt már más forrásból tudjuk, hogy szóba került egy rekonstrukciós alap felállítása, amely a jövő évtől 2020-ig rendezné a legégetőbb problémákat, majd az átmeneti két év alatt alakítanának ki egy olyan rendszert, amely hosszabb távon is biztosítaná a szolgáltatók számára, hogy ne menjenek tönkre, mi több, folyamatosan tudjanak fejleszteni.
Hogy végül mennyi lesz az annyi, és abból mennyit vállal be a magyar állam, még nem tudni; egy biztos, a Megyei Jogú Városok Szövetsége által szétküldött jelentés szerinti 3000, de még a Magyar Víziközmű Szövetség által becsült 1500 milliárd forintot sem tudják majd előteremteni. De legyen bármennyi, amennyit rapid módon ráköltenek, azt részben a rezsicsökkentés miatt elmaradt bevétel miatt kell átcsoportosítani a költségvetésből. Vagyis amit a magyar adófizetők egyik zsebében hagyott a Fidesz a rezsicsökkentéssel, azt a másikból, immár nem először, kiszedi. Hogy a rezsicsökkentés bombasztikus politikai akciója hosszabb távon mennyire nem érte meg, azt jól mutatja a MaVíz által a KSH adatai alapján végzett számítása: a rezsicsökkentés előtti évben az egy főre jutó kiadások átlagosan 3 százalékát fizették a családok ivóvíz- és szennyvíz-szolgáltatásra. A 10 százalékos csökkentés az egy főre jutó költségeket 0,3 százalékkal, azaz fejenként nagyjából havi 200 forinttal mérsékelte.
|
Hazudnak, mert nem ingyenes Sok helyen, egyebek közt több Fideszhez közeli portálon is olyan címmel számoltak be a kormány néhány hónappal ezelőtti kezdeményezéséről, hogy július 1-jétől ingyenes lett a közműcsatlakozás a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak. A döntő többségében a MTI-től átvett szövegben aztán már szerepel, hogy a víziközműveknél a legfeljebb óránként 4 köbméter és a legfeljebb 32 amper névleges teljesítményű fogyasztásmérők beszerelése, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötése válik díjmentessé. Ennek ellenére sokan ezt úgy értelmezték, hogy majdnem ingyen köthetik be a vizet és csatlakozhatnak a csatornahálózatra. A kormánypropaganda arról hallgatott, hogy a kivitelezés, a bekötővezeték kiépítése, továbbá a vízmérőn kívüli szerelvények beszerelése nem szerepel a térítésmentes szolgáltatások között, így azok díját továbbra is meg kell fizetni a szolgáltatóknak. De nem is ez a legnagyobb csavar: nehezen kiszúrható részlet, hogy a kedvezményeket egyelőre csak a többségi állami tulajdonú vízközmű-társaságoknál lehet igénybe venni – és a jelenlegi 41 szolgáltatóból mindössze 5 tartozik ebbe a körbe. |
|
Százmilliók Szijjártó haverjának Több víziközműcégnél a rezsicsökkentés és a közműadó miatti bevételkiesésen túl is be kellett nyelni néhány, valószínűleg nem önként vállalt kiadást. Az ágazatot jól ismerő forrásaink szerint több helyen – elsősorban a többségi állami tulajdonú cégeknél – az elmúlt években ki kellett szervezni a bérszámfejtést, a telephelyek és a kutak környéki fűvágást, takarítást és egyes hibajavításokat is úgy, hogy előtte minderre megvolt a megfelelő ember- és eszközállományuk. Az egyik cégnél vezető beosztásban dolgozó hívta fel a figyelmünket arra, hogy sok helyen szerződtek le kommunikációs szolgáltatásokra Kuna Tibor kormányközeli vállalkozó, a Fidesz-frakció korábbi kabinettitkárának, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter barátjának a cégeivel. A 2010 óta számos kormányzati megrendelést szerző Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó, illetve a Trinity Communications Kft. több víziközműcéggel is kapcsolatban állt vagy áll mindmáig. Számos helyre küldtünk hivatalos adatigénylést, de csak néhány szolgáltató válaszolt ez irányú kérdésünkre. A Dunántúli Regionális Vízműtől (DRV) kaptunk egy linket, amely alatt szerepel, hogy jelenleg két szerződésük is van Kuna Tibor valamely érdekeltségével: a Young and Partners és a Trinity egy harmadik vállalkozással közösen idén nettó 35 plusz 8 millió forintos keretösszegű megbízást kapott a DRV-től PR-ügynökségi, grafikai és nyomdai szolgáltatások teljesítésére. Ezenkívül leszerződtek a Young and Partnersszel még egy nettó 14,5 millió forint keretösszegű rendezvényszervezői szolgáltatáscsomagra. Úgy tűnik, itt már meg kellett szorítani a nadrágszíjat, mert a Dunántúli Regionális Vízmű 2016-ban még 24,5 millió forintért rendelt hasonló szolgáltatást, bár azt a Trinity Communications Kft.-től. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. a Young and Partners Kft.-vel állt sokáig szerződéses viszonyban. Bár jelenleg nincs érvényes megállapodásuk, de 2011 és 2014 között az ÉRV 17 megbízást adott Kuna cégének. Ezek között találhatók egészen furcsa tételek is: nettó 950 ezer forintba került a vízműveknek, hogy a Young and Partners létrehozzon nekik egy Facebook-oldalt (ez nagyjából 8 kattintás) és egy hónapig, 2012. február 22. és március 22. között működtesse is azt. De az ÉRV azért is fizetett nettó 1,2 millió forintot, hogy a Regionális Vízügyi Sportnap előkészületei során „supervisori tevékenységet” lásson el Kuna Tibor cége. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-nél is nagyon szerették Kuna Tibort, olyannyira, hogy 2014-ben úgy gondolták, a Trinity lesz a legalkalmasabb a karácsonyi céges buli megszervezésére 3,5 millió forintért, és egy kispályás focitornáéra nettó 4,4 millió forintért. Kötöttek még három másik szerződést is valamely Kuna-érdekeltséggel; ezek közül az egyiket további négy víziközmű-szolgáltatóval együtt vállalták be, és összesen 120 millió forint értékben szerződtek a Young and Partners Kft.-vel a 2012-es Tudatos Vízfelhasználó elnevezésű kampány kommunikációs feladataira. |
http://magyarnarancs.hu/belpol/a-sokszorosat-fizetjuk-vissza-106409
Szövetkezetekbe rejtené a kormány a közmunkásokat
Szociális szövetkezetekbe terelné a kormány azokat a közmunkásokat, akiket a következő évben szeretne leépíteni a mára hatalmasra duzzadt rendszerből. Egy jól működő szociális szövetkezetben a tagok egyenragúak, elosztják egymás között a profitot, és közösen döntenek, ha kell. A magyar modellben azonban ugyanúgy a polgármester a főnök, és hiába hívják ezentúl a közmunkást szövetkezeti tagnak: a munkája ugyanaz lesz, de még a fizetése is. Ez lenne az elsődleges munkaerőpiacra visszavezető út?
Borsod-Abaúj- Zemplén megyében 2013. augusztus 8-án megalapították a Rozvágy-Text Szociális Szövetkezetet, amely varrodai tevékenységet végez. Fő profiljuk nemzeti, európai uniós és települési zászlók mindenféle méretben történő varrása és hímzése, illetve saját termékük a levendulával töltött, hímzett díszpárna és illatpárna”
– a Belügyminisztérium egy tavalyi, a közmunkáról szóló kiadványa szerint ez egy követendő és jó példa a szociális szövetkezet működésére. Arra a szociális szövetkezetre, amitől azt várja a kormány, hogy felszívja annak a több tízezer közmunkásnak legalább egy részét, akit a következő években ki akarnak emelni a programból, és ami, terveik szerint, három év alatt képes lesz tisztán a piacról megélni.
Munkaerőhiány van az országban, rengeteg a betöltetlen állás a kereskedelemben, az egészségügyben, a vendéglátásban. A kormány úgy döntött, hogy a következő években csökkenti a közmunka programban résztvevők számát, ennek egyik lehetséges módja lehetne, hogy közmunkásokkal töltsék fel az üres állásokat. Az elképzelés nehézségeiről és buktatóiról még januárban írtunk egy átfogó cikket, azóta viszont megszületett a kormányhatározat is, ami még egyértelműbbé teszi, milyen irányban is képzeli el a kormány a közmunkások számának lefaragását. Az egyik ilyen út a közmunkaprogramból a szociális szövetkezetbe vezet.
Ha már van gépe, legyen ő is tag!
Magyarországon a szociális szövetkezetek száma az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt, bár a szövetkezeti alapelveknek megfelelően működőkkel alig találkozhatunk. Ahhoz, hogy ezek valóban más alternatívát tudjanak biztosítani a közmunkásoknak, nem biztos, hogy a hátrányos helyzetű magyar vidéken adottak a feltételek – írja 2014-es, “Közfoglalkoztatásból szociális szövetkezet”? című írásában G. Fekete Éva és Lipták Katalin. Szociális szövetkezetnek hívjuk azokat a szövetkezeteket, amiknek célja, hogy munkafeltételeket teremtsen a munkanélküli, illetőleg szociálisan hátrányos helyzetben lévő tagjainak, és javítsa azok szociális helyzetét. A szociális szövetkezet általános célja a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése.
Amikor az állam rátalált a szociális szövetkezetekre, mint a közmunkából kivezető útra, módosította a szövetkezeti törvényt úgy, hogy az önkormányzat is lehessen szövetkezeti tag – mondja Molnár György, az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója, aki szerint ezek, az önkormányzati tagságú szövetkezetek nem tekinthetők igazi szövetkezeteknek. Az elgondolás lényege az volt, hogy ha már az önkormányzatok amúgy is kaptak rengeteg eszközt, gépet a közmunkaprogram keretében, akkor ezeket – az önkormányzat taggá válásával – a szövetkezet ingyenesen használhatja majd.
A szövetkezetek a megalakulásuk utáni három évben kapnak állami támogatást, igaz, fokozatosan egyre kevesebbet, de a cél az, hogy három év után legyenek képesek a saját lábukon is megállni, és a piacról fenntartani magukat.
Míg egy savanyítóüzemnél erre akár lehet is esély, feltéve, hogy a környéken van rá kereslet, addig vannak olyan terméket előállító szociális szövetkezetek, amiknél gyakorlatilag kizárt, hogy megéljenek a piacról. Ehhez tartozik Molnár szerint a cikk elején említett zászlóvarró üzem, de nem várható gazdasági csoda egy térkőgyártó üzemtől vagy a fából készült buszmegállókat és székelykapukat gyártó szövetkezettől sem. Molnár szerint valójában a Belügyminisztérium sem tud felmutatni az elmúlt évekből igazán jól működő, önmagát eltartani képes példát, ezért mutatja be kiállításain büszkén a köténykét, otthonkát vagy óvodások méretére szabott hokedlit gyártó üzemeket.
Konzervált függőség
Egy jól működő szociális szövetkezetben a tagok egyenrangúak, mindenkit egy szavazat illett meg, függetlenül a társadalmi státuszától, és hiányzik az alkalmazott – főnök szemlélet. A kutató az elmúlt években több szociális szövetkezet tagjaival is interjúzott, és azok alapján, amit látott és hallott, nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy a volt közmunkásokkal felduzzasztott, új típusú szövetkezetek is hasonlóan demokratikusan működnek majd.
“Ugyanúgy a polgármester akarata fog érvényesülni, ahogy a közmunkaprogramban, és ugyanúgy nem mernek majd neki ellentmondani a tagok, mert ugyanúgy a megélhetésükről lesz szó” – mondja Molnár. Ezt a tanulmány szerzői is hasonlóan látják: szerintük jó lesz figyelni rá, hogy ha a helyi önkormányzat is tagja lesz a szövetkezetnek, az hosszú távon és országosan konzerválja megint a függőséget, a helyi önkormányzatnak, a választott politikai testületnek való alárendeltséget.
Azzal, hogy a tagok volt közfoglalkoztatottak lesznek, egyrészt hivatalosan kikerülnek a közmunka program létszámából, másrészt ezzel máris az elsődleges munkaerőpiacon találják magukat. Csakhogy a mindennapi életben ebből nem sokat érzékelnek majd. A szocális szövetkezet ebben a formájában ugyanis nem nagyon nevezhető másnak, mint a közmunka folytatásának.
A polgármester és munkatársa névsorolvasást tart a közmunkásoknak Tornanádaskán, 2015 nyarán | Fotó: Magócsi Márton
A fizetésük várhatóan nem lesz több, az önkormányzati tagságú szociális szövetkezeteket ugyanis kivették a munka törvénykönyve alól, és létrehoztak egy, csak rájuk vonatkozó szabályozást (tagi munkavégzés) ami szerint a tagoknak nem kötelező minimálbért kapnia. A törvény lehetővé teszi a minimálbér alatti díjazást, akár azt is, hogy – ha például rossz a termés és a megtermelt javak értéke alacsony – alig kapjon valamit. Másrészt viszont ez nem kötelező, tehát természetesen a tagi jogviszony keretében is adhatnak magasabb díjazást. Ha valaki nem tagi jogviszonyban van, hanem munkaszerződést kötnek vele, akkor viszont az arra vonatkozó általános szabályok érvényesek, így a minimálbér is. Mindez a szövetkezet döntésén múlik.
Az állam célja is az, hogy jussanak el az önállóságig, de addig, az átmeneti időszakban, ne kelljen többet adniuk, mint amennyit eddig adtak. Egyetlen esetben lehetne arra számítani, hogy magasabb lesz a fizetésük, ha sikerül egy jövedelmező dolgot létrehozniuk, de Molnár szerint akkor is kérdéses, hogy a keletkező hasznot mennyire kívánja majd a munkabérek fejlesztésére fordítani a polgármester, és mennyire lesz demokratikus döntés, hogy mire költsék a pénzt. A hagyományos értelemben vett szociális szövetkezetben ugyanis erről is szavazás útján döntenek a tagok.
Bár a közmunkást a szövetkezetben tagnak fogják hívni, de alárendelt szerepe ugyanúgy fennmarad, sőt – Molnár szerint még károsabban marad fent, mert a közmunkánál legalább világosak a viszonyok, itt meg még el is kell játszani, hogy minden más.
Az igazi probéma az, hogy ez nem jelent valódi kiutat, nem sokkal jobb, mint a közmunka. Elképzelhető, hogy lesz pár olyan szövetkezet, ami piaci alapon megél majd, de a többség nem fogja tudni magát fenntartani állami segítség nélkül.
Beindultak a polgármesterek
Az átállás mindenesetre már elkezdődött, a polgármesterek pedig igyekeznek idomulni az új elvárásokhoz. Az elmúlt időszakban számtalan olyan hír jelent meg vidéki lapokban, amik arról szólnak, hogyan vezetett át közmunkásokat az önkormányzat szociális szövetkezetbe. Például a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyelen, ahol a tavaly alapított Kengyeli Mezőgazdasági Szövetkezet alkalmazottaiként dolgoznak a helyi varrodában asszonyok. Cipőfelsőrészt készítenek, egy tiszaföldvári cégnek dolgoznak be. A polgármester a szoljon.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy a közfoglalkoztatás folyamatos kivezetésére irányuló kormányzati cél miatt alapították meg tavaly a szövetkezetet. Szerinte a varroda mintegy átmenet a közmunka és a piaci munkahely között, hamarosan elindul a szövetkezeti konzervgyár és algafeldolgozó üzem is.
De hasonló folyamatok zajlanak Pécsváradon és a Somogy megyei Töröcskén is. Előbbi településen építőipari, lakatos, festő és egyéb szakipari munkákat végeznek a szövetkezet keretein belül, míg a töröcskei Zselic Kertje Szociális Szövetkezetben fabrikettet gyártanak a volt közmunkások. Az előbb felsorolt három településen kívül még további két polgármestert is felkerestünk. Szerettük volna, ha mesélnek az átmenetről, arról, hány tagja van a szövetkezetnek, közülük hányan dolgoztak korábban közfoglalkoztatottként, és hogyan látják, képesek lesznek-e idővel piaci körülmények között boldogulni. Az öt megkeresett település közül azonban csak a kaposvári önkormányzat válaszolt, hozzájuk tartozik a töröcskei városrész. Kaposvár alpolgármestere a Zselic Kertje Szociális Szövetkezetet érintő kérdéseinkre azt válaszolta, hogy a szociális szövetkezet hét fő alkalmazását vállalta, a munkások a közfoglalkoztatottak és álláskeresők közül fognak kikerülni, a munkabérük pedig jelentősen, közel negyvenezer forinttal nő majd.
Kerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, azt kértük tőlük, hogy indokolják meg, miért látják a szociális szövetkezetet egy reális kilépési útnak. Azt válaszolták, hogy a szövetkezetek, új vállalkozói formaként jelentős szerepet tölthetnek be a helyi gazdaságfejlesztésben, valamint megerősítik a társadalmi kohéziót, amivel egyúttal a gazdaság stabilitásához is hozzájárulnak.
A márciusban megjelent kormányhatározat alapvetően egy jó irány Molnár szerint, látszik belőle, hogy a kormány mozdulni szeretne a közmunkaprogram okozta csapdahelyzetből. Az is dicséretes, hogy megtérítenék a közfoglalkoztatottak munkahelykereséssel kapcsolatos tömegközlekedési költségeit, és az is egy cél lett, hogy, ahol van rá mód, ott az az állami intézményekben dolgozó közmunkások kerüljenek át saját állományba.
https://abcug.hu/szovetkezetekbe-rejtene-kormany-kozmunkasokat/
Nőtt az oktatásra szánt pénz, már majdnem ott tartunk, ahol 15 éve
Az Orbán-kormány először nagyot vágott az oktatási költségvetésen, aztán lassan visszatornázta arra a szintre, ahol 2000 körül volt. Egészségügyi ráfordításban rég lehagytak minket a csehek és a szlovákok is, a románok pedig vészesen közelednek. A szociális ellátórendszerünkön húztuk a legnagyobbat az elmúlt években: a munkanélküliek, a fogyatékos emberek, az idősek és a családok egy része sem járt jól. Összeszedtünk néhány fontos területet, és megnéztük, mennyi pénzt költöttünk rájuk az elmúlt húsz évben az Eurostat adatai alapján.
Kezdjük az oktatással, ahonnan 2010-ben olyan gyorsan kezdték el kivonni a pénzt, hogy arra egyetlen másik visegrádi országban (sem Csehországban, sem Szlovákiában, sem Lengyelországban), de még Romániában sem volt példa. A Fidesz hatalomra kerülésének évében még a GDP 5,5 százalékát költöttük oktatásra, három évvel később viszont már csak 4,6 százalékot. Aztán a kormány mintha meggondolta volna magát, és 2015-re ismét öt százalék fölé vitték a mutatót. Palkovics László oktatási államtitkár szerint azóta is egyre több pénz jut oktatásra, de ezt egyelőre nem lehet ellenőrizni, mert sem az OECD-nek, sem az Eurostatnak, sem a KSH-nak nincsenek 2015-ösnél frissebb számai.
Ha a hosszabb távú trendeket nézzük, kiderül, hogy ez a 2015-ös 5,2 százalék még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik a rendszerváltás utáni időszakban: valahol ott tartunk, ahol 2000-ben is tartottunk. Az oktatás egyik kormány számára sem volt különösebben fontos, az 1999 és 2003 közti négyéves időszakot leszámítva sosem volt példa arra, hogy hosszabb távon, évről évre egyre több pénzt szánjanak rá. Sokáig így is a GDP 5,5-6 százaléka ment oktatásra, és éveken át a lengyelekkel küzdöttünk a régió vezető helyéért. Mostanra viszont Lengyelországban és nálunk is akkorát csökkentek az oktatási közkiadások, hogy elértük a csehek szintjét, akiket a korábbi években mindig előztünk.
A következő grafikonon összeszedtük, hogyan alakultak a régióban a GDP-arányos oktatási költések 1995 óta (az Eurostat korábbi adatai nem elérhetők). Ebből látszik, hogy a 2008-as gazdasági válság után a románok is nagyot húztak a nadrágszíjon, a szlovákok viszont, egy-egy csökkenést leszámítva, folyamatosan növelik az oktatásra szánt pénzeket, és már nincsenek olyan messze a csehektől.
Európai Uniós szinten a skandinávok fektetik a legtöbb pénzt az oktatásba (a finnek sikere elég jól ismert), de a balti országok szerint is megéri pénzt költeni rá. Ennek már az oktatási rendszer állapotát mutató PISA-eredményekben is látszik a hatása: az észtek legutóbb ott voltak a legtöbbet fejlődő országok közt a finnek, a japánok és a kanadaiak mellett. A térképen átböngészheti, GDP-arányosan mennyit költöttek oktatásra az EU-tagállamok 2015-ben (a pontos adatokért vigye az egeret az országok fölé!)
az országok fölé!)
A szlovákok az oktatáshoz hasonlóan az egészségügyre is egyre többet szánnak, és a csehekkel együtt éllovasok a régióban. 2015-ben mindketten a GDP hét százaléka felett költöttek rá, amivel az EU-átlag körül vannak. A grafikonon látszik, hogy ezzel eléggé lehagyták a magyarokat, a lengyeleket és a románokat is. Utóbbiak még mindig az utolsó helyen állnak, de a 2004 óta tartó, többnyire folyamatos emelésnek köszönhetően már nincsenek sokkal lemaradva tőlünk.
EU-s szinten a dánok, a hollandok, az osztrákok és a franciák költötték a legtöbbet egészségügyre 2015-ben, mindannyian a GDP 8 százaléka felett. De persze az egészségügyben sem minden a pénzen múlik: a szakértők szerint nemcsak az a baj, hogy keveset költünk rá, hanem, hogy amit mégis rászánunk, azt nem használjuk fel elég hatékonyan. Erről ebben és ebben a cikkünkben olvashat bővebben. A kormány 2015 óta béremelésbe kezdett, mégis elképzelhető, hogy három év múlva már egymillió embernek nem lesz háziorvos a körzetében. Ha érdekli, miért, ezt a cikket olvassa el!
Harmadikként nézzük a szociális védelem területét, amelyen az Orbán-kormány még az oktatáshoz képest is nagyot vágott: öt év alatt GDP-arányosan majdnem 2,5 százalékkal csökkentek az ilyen jellegű kiadások. Ez oda vezetett, hogy bár 2001 és 2010 közt évről évre egye többet költöttünk szociális célokra, és sokáig éllovasok voltunk a régióban, 2015-ben holtversenyben már a másodikok voltunk a szlovákokkal, lemaradva a lengyelektől. A szlovákok viszont ebben is inkább emelik a kormányzati költések mértékét.
De mi számít egyáltalán szociális védelmi kiadásnak? Az ENSZ által meghatározott kormányzati funkciók listája alapján ide tartoznak például az időseknek, a fogyatékos embereknek, a munkanélkülieknek, a családoknak, a gyerekeknek és az özvegyeknek járó ellátások, valamint a lakhatást segítő kiadások is.
Ezek közt egyetlen olyan sincs, amelyen ne csökkentett volna a mostani kormány. Az ENSZ a családoknak és a gyerekeknek járó juttatások közé sorolja többek közt az anyasági támogatásokat, a gyeshez hasonló ellátásokat, az egyszülős családoknak és a fogyatékos gyereket nevelő szülőknek járó segélyeket, a gyermekvédelmi kiadásokat és a bölcsődék fenntartását is. Magyarország 2004 és 2010 közte növelte az ilyen típusú kiadásait, azóta viszont jelentősen csökkentette, bár még mindig bőven elsők vagyunk a régióban.
A kormány ettől függetlenül sokat beszél a családpolitika fontosságáról, és tényleg sokat költ például családi adókedvezményre, otthonteremtési kedvezményre, vagy gyedre. Ezek elsősorban a jobb helyzetű családoknak segítenek, a mindenkinek járó, univerzális juttatások (például a gyes és a családi pótlék) azonban évek óta változatlanok. Erről itt és itt olvashat bővebben.
2010 óta fél százalékkal csökkentek a munkanélkülieknek járó ellátások is, a régió országai közül ezek Csehországban és Szlovákiában is magasabbak. A kormány sokáig azt remélte, hogy a munkanélküli segély csökkentésével és a közmunka-program felduzzasztásával sikerül majd visszaterelni az embereket az elsődleges munkaerőpiacra. A kísérlet viszont kudarcba fulladt, amit az utóbbi időben a kormány is kezd belátni. Ez persze nem jelenti azt, hogy újra emelnék a munkanélkülieknek járó támogatásokat, mostanában inkább a szociális szövetkezetekkel próbálkoznak.
A fogyatékos emberekre még mindig többet szán a kormány mint a munkanélküliekre, de rájuk is egyre kevesebbet. A csökkentést még az MSZP-kormány kezdte a válság idején, aztán a Fidesz felgyorsította a folyamatot. 2014-ben a GDP 1,4 százakát költöttük rájuk, kevesebbet mint a szlovákok és a lengyelek, pedig utóbbiak is évek óta durván csökkentik a kiadásaikat.
Az ENSZ ide számolja a rokkantsági nyugdíjakra, a fogyatékosokat ellátó intézményekre és a nekik járó támogatásokra szánt pénzeket.
2012 óta az időseknek járó ellátásokra is kevesebbet költ a kormány: a nyugdíjak mellett ide tartoznak az idősotthonokra, a házi segítségnyújtásra vagy az utazási kedvezményekre szánt pénzek. Régiós összehasonlításban így is a GDP elég nagy arányát, 9,1 százalékát költjük erre, ami alig marad el a lengyelektől. Igaz, ezek 2014-es adatok, ennél frissebbek egyelőre nincsenek.
https://abcug.hu/nott-az-oktatasra-szant-penz-mar-majdnem-ott-tartunk-ahol-15-eve/
