Mi, magyarok, mindig összefogunk, ha a szabadságunk és a nemzeti függetlenségünk a tét, és ez történt az 1456. július 4-én kezdődő nándorfehérvári csata idején is. "Magyarország nem hagyja magát" kezdetű enciklikájában III. Callixtus pápa már napokkal korábban elrendelte a déli harangszót, hogy senki se mulasszon el könyörögni a nándorfehérvári magyar védők sikeréért. II. Mohamed ugyanis közel egymillió kis-ázsiait akart Európába telepíteni, a magyarok 99 %-a azonban elutasította a török hódoltságot, és Nándorfehérvár megvédésével üzenték meg Sztambulnak, hogy ők is megértsék. Az erős és büszke Magyarország seregét vezető Hunyadi János július végén már jelenthette is a pápának, hogy "Magyarország jobban teljesít", miután nem hagyták, hogy a török szultán nevessen a végén. Sajnálatos módon a magyar történelem egyik legnagyobbját, Hunyadi Jánost még azon a héten elvitte az ostrom után kitört pestis.
https://www.facebook.com/pagenotfoundhistory/?fref=ts
Pető Péter: “A Felcsútnak semmije sincs, csak Orbán Viktora”
(részletek)
A Tesis a világ nyolcadik részében az egykori NB II-es labdarúgó játékvezetővel, a 24.hu felelős szerkesztőjével, a Népszabadság korábbi Junior Prima-, Minőségi Újságírásért-, Németh Gyula-, Dr. Szegő Tamás- és Népszabadság-díjas főszerkesztő-helyettesével, a Csunderlik Péter történésszel történelmi gonzóblogot, a Page Not Foundot működtető, Leshatár című regényével a kortárs irodalomba néhány hete belépő Pető Péterrel beszélgettünk a Népszabadságról, a játékvezetésről, könyvéről, a magyar sportról, Hosszú Katinkáról és a hazai fociról.
Hogyan vált a Pázmány francia–kommunikáció szakán végző, éveken át labdarúgó-játékvezetőként is tevékenykedő, újságírói karrierjét a Népszabadságnál gyakornokként kezdő, a belpolitikai rovatnál folytató, a lap aljas megszüntetésekor főszerkesztő-helyettesként dolgozó, most a 24.hu felelős szerkesztőjeként működő emberből az én generációm egyik legjobb újságírója?
Erre akkor tudnék válaszolni, ha tudnám, hogy nemzedékem egyik legjobb újságírója vagyok. Ezt nem tudom, így annyit tudok elmesélni, hogyan lettem újságíró. Ez nyilván úgy van, hogy az ember egy idő után rájön, közölni szeretne valamit, és ezt szövegben tudja megtenni. Ez sokszor azzal jár, hogy csak a fiókjának, vagy a lomtárnak ír, majd végül megkeresi azokat a felületeket, ahol meg tudnak jelenni a szövegei. Ha pedig már megjelennek, akkor újabb motivációt kap arra, hogy folytassa, és idővel kiderül azért, hogy az ember képes-e elfogadható színvonalon írni. Amikor gyakornokként a Népszabadsághoz kerültem, akkor úgy tűnt, ott úgy vélik, képesek belőlem olyasvalakit faragni, akinek a cikkei a lap számára értékesek lesznek. Aztán már mindig azt mondom, hogy ha valaki bekerül egy napilap szerkesztőségébe és ott átél egy-egy lapzártát, akkor nagyon komoly drogelvonókúrára kéne mennie, hogy el tudja hagyni ezt a pályát.
Hogy lettél focibíró 15 évesen? Miként fogadták a kollégáid ilyen fiatalon?
Futballoztam Hatvanban, a Heves Megyei Hírlapban pedig megjelent egy hirdetés, hogy játékvezetői tanfolyam indul. Az első ambícióm az volt, hogy tanuljam meg a szabályokat, aztán, ha már így alakult, akkor rábeszéltek, próbáljam ki. Ott is hasonló a modell, mint amit a Népszabadságról elmondtam, aki kipróbálja és 10 perc után sem utálja meg, az már nehezen jön le a szerről. Akkor még ritkább volt, hogy ilyen fiatalon bírónak áll valaki, ma már sokkal gyakoribb. Nagyon tolódik lefelé a belépési életkor, egyre több fiatal kezdi el. Nyilván nem függetlenül attól, hogy azt is látják, ezzel komoly karriert lehet befutni, el lehet jutni a világ nagy stadionjaiba is. Az egyik legjobb barátom, Farkas Ádám utánam vizsgázott le egy-két évvel, ő Kassai Viktorral az Eb-t is megjárta. Heves megyei vagyok, ha ott azt látják a srácok, hogy onnan is el lehet jutni az Európa-bajnokság negyeddöntőjéig, az sokukat inspirálhatja arra, hogy megpróbálják.
**********************
Listamániásként egyik kedvenc olvasmányom a Page Not Found című, Csunderlik Péter történésszel működtetett történelmi gonzóblogotok. Azt hogy alkottátok meg és mi volt vele a célotok?
Az a tragédiánk, hogy nem mi találtuk ki. Gergely Marci lép be megint a körbe, ismerte Petit is, aki nekem civilben jó barátom, és ő kérdezte, hogy „ti miért nem írtok együtt?” Mi erre nem gondoltunk, ő viszont a témát is kitalálta hozzá. Nem pontosan ezt, de ahogy az egész elkezdődött, történelemről, irodalomról, a mi stílusunkban, az Marci ötlete volt. Elárulok egy titkot is, a cspg.nolblog.hu cím úgy áll össze, hogy Csunderlik, Pető, Gergely. Habár soha nem publikált a blogon, az ő nevét is őrzi a cím, mert ő volt a kitalálója. Mi Petivel pedig nagyon élvezzük a szövegek írását. Ritkán adatik meg az ember életében, hogy valakivel együtt tud szöveget, pláne véleményt, humoros mondatokat írni úgy, hogy féken tudják tartani az egoizmusukat, nem ütköznek, hanem tökéletesen kiegészítik egymást. Engem amúgy is lenyűgöz Peti, akit nemzedékem egyik legjobb gondolkodójának és legkreatívabb emberének tartok. Az az asszociációs mező és az a gondolatvilág, amiben ő mozog, egészen egyedi. 2009 óta működünk, reméljük, sokáig csináljuk még. Legalább évi egy Top 10-et úgyis mindig el tudunk készíteni. Most persze nincs előttem, hogy 72 évesen majd egy fehér fröccs mellett a botunkat félretéve, egy külvárosi kocsma teraszán egy ujjal gépeljük a bejegyzéseket, de ez a kép se állna távol tőlem, ha ez azt jelentené, hogy még él a blog.
Áprilisban írtál Hosszú Katinkáról, akiről a Hosszabbításon Szabó Gábor úgy vélekedett, hogy a Gyárfás Tamással vívott harcában már csak azért is neki volt igaza, mert Gyárfás volt az ellenfele. Katinka azóta már a FINA-nak is üzent egy levéllel, viszont azt is látjuk, hogy az állam ott segíti, hol csak tudja. Mit gondolsz az Iron Lady lépéseiről?
Tartom a véleményemet, amennyiben úgy gondolom, hogy Hosszú Katinka népmesei hős lett a magyar nyilvánosságban. Lényegében mindegy, hogy mi volt a konfliktusa Gyárfás Tamással, akit talán Nemzeti Darth Vadernek neveztem a Népszabadságban, a közeg iránta érzett megvetése hozzá segítette ahhoz, hogy az a kép alakuljon ki, hogy van egy ember, aki csak és kizárólag a teljesítményével jut előre, átláthatóságot, igazságosságot követel, szemben a régi világ átláthatatlanságával. Az első pillanattól úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon leegyszerűsítő és rendkívüli módon igazságtalan kép. Hosszú Katinka lépéseit soha senki nem vette végig egyesével, hogy azok valójában illeszkednek-e ahhoz, amit ő mond és állít. Ma már egészen világos, hogy nem. A mai napig nem tudjuk, hogy a Duna Arénában Hosszú Katinka klubja mennyiért, hogyan és miért kap edzéslehetőséget úgy, hogy közadatigénylésre sem válaszol a működtető, miként kérdésekre Hosszú Katinka klubja sem. Ha bármi igaz abból, amit Hosszú Katinka állít, akkor ő maga teszi közzé a honlapján ezt, ha valóban azt a világot képviseli, amiről beszél. Persze gondolhatjuk, hogy a teljesítmény mindent legitimál, mert nyert három olimpiai aranyérmet. De akkor Orbán Viktorral sem kell ennek a közegnek foglalkoznia, mert ha a választási siker legitimálja az ő munkásságát, akkor nem kell azzal törődni, mit jelentenek a plakátkampányai, a különböző civilszervezeteket megbélyegző törvényei. Nagyom torz kép alakult ki Hosszúról, és ne csináljunk úgy, mintha az úszás olyan sport lenne, amely megélne állami infrastruktúra nélkül. Hosszú Katinkának nincs uszodája, állami infrastruktúra nélkül nem létezik, hiszen abban edz, ebből is volt a balhé, hogy az állam mit ad neki. A válogatott nélkül sem létezik, hiszen az olimpián magyar színekben és nem az Iron Aquatics színeiben indul. Itt nagyon érdekesen folyik össze az állami és a magánszféra. Az alapkonfliktusban nem tudom, kinek volt igaza. Az viszont legitim dolog, hogy Gyárfás Tamás fölvetette, miért ne szerepelne ingyen Hosszú Katinka a világbajnokság promójában. Azt mondják az ellenzők, hogy a piaci értéke miatt. Igen, az a piaci érték úgy alakult ki, hogy az állam irgalmatlan pénzt tett bele, és ezt lehet tagadni, de össze is lehetne számolni. Ne csináljunk úgy, mintha ez egy lehetetlen kérés lenne. Állam nélkül a Hosszú-brand nem létezne, az Iron Aquatics sem lenne ilyen sikeres, sőt, valódi piacon nem kapna kivételezést, mint idehaza. Itt van egy felelősségmegosztás, és amennyiben a közösség valakit segít, akkor az egyéntől elvárható, hogy segítsen a közösségnek. Erre mondják mások, hogy az olimpiai győzelmekkel megteszi. Lehet, hogy annyi az ára, de úgy gondolom, nem feltétlenül kell, hogy még annyi gesztust se tegyen, hogy szerepel a reklámfilmekben. Ezeken akár vitatkozhatunk is, de Hosszú-ügyben itt nincs érdemi vita, csak közéleti vakság.
Az ezer futballstadion országában rendszeresen cikkezel a sporttámogatásokról, a budapesti olimpiai rendezés tervéről, a magyar fociról. Bita Dániellel sok elemzéssel álltok elő a 24.hu-n, amihez szükségesek bizonyos sportszövetségi adatok. Milyen a kapcsolatotok a sportszövetségekkel? Mennyire nehéz információhoz jutnotok?
Magyarországon az az általánosan elterjedt nézet politikusok és sportipari szereplők között, hogy aki bármilyen típusú cikket ír a sportról, az nem szereti a sportot, pedig az szereti igazán. Megdöbbentő egyébként, ami a magyar sportban zajlik. Azok a programok és számok, amiket látunk, elképesztő aránytalanságot, átláthatatlanságot jeleznek. A sportszervezetektől lassan nehezebb közérdekű adatokat kiszedni, mint minisztériumoktól. Engem ez megdöbbent. Ha a magyar társadalom megelőlegez ennyi bizalmat a sportnak 2010 óta, hiszen az Orbán-kormány nemzeti stratégiai ágazattá tette a sportot, irdatlan pénzt belepumpált, ha ez a társadalom képes éveken át azt mondani, hogy oké, épüljenek stadionok, kapják meg a pénzt, és ezt azzal hálálja meg ez a közeg, hogy semmibe veszi ezeket az embereket, eltitkolja az összeget, haverokkal építtet mindent, akkor történelmi hibát követ el, mert eljön majd az a fordulat, amikor erre azt mondja a társadalom, hogy mi akkor most már nem adunk többet. A klubokkal, sportszövetségekkel való kapcsolatra tudnék jó példát is mondani, de elképesztő a helyzet. Például a Magyar Golfszövetség sem hajlandó egy egészen nyilvánvaló közérdekű adatot kiadni. Nem akarnék itt különösebb kritikát megfogalmazni egyik sportággal szemben sem, de a Magyar Golfszövetség vajon miként gondolja azt, hogy neki jogában áll törvények felett állni, hogy nem ad ki közvetlen állami támogatás elköltésével összefüggő adatot, ezt nem tudom földolgozni. Nem volt olyan régen, amikor elkezdtem a pályát, de az elképzelhetetlen volt, hogy hadakozni kelljen azért, hogy válaszoljanak. Ezt a kultúrát nem értem. Főleg egy olyan közegben, amely versenyen alapszik, meg ahol fair play-díjakat osztogatnak benne egymásnak, ott nem értem, miét gondolják úgy, ahogy amint lejönnek a pályáról, rájuk a legmocskosabb szabályok érvényesek. Az biztos, hogy a politikai kultúra nem segített a sport kultúráján. Azok az emberek, akik abban a közegben szocializálódtak, ahhoz vannak hozzászokva, amit ott láttak és megtanultak. Nyilván ezt viszik a sportba is, nem fognak megváltozni, ahogy belépnek egyik teremből a másikba, és ez rengeteget árt ennek a közegnek, nem csak rövid-, hanem közép- és hosszútávon is. A sikereknek egységesen örül a társadalom, mind a tízmillió ember felugrik örömében, ha látja Hosszú Katinka csap elsőként célba, vagy Szilágyi Áron lekardozza a fél világot, vagy kijut az Eb-re a magyar labdarúgó-válogatott. Eljön majd a pillanat, amikor olyan feszültség lesz a győzelmek és az elvitt, elszórt pénzek között, hogy azt fogják mondani, a sikerek ne takarják el a gondokat, hanem nézzünk rá a mocskos ügyekre.
Te is azt mondod, írod, amit Mártha Bence kollégánk fogalmazott meg egy cikkében, hogy a teljes magyar sport az állami és az önkormányzati támogatások, a TAO nélkül összeomlana. Meddig tartható fenn ez a struktúra és mi lesz, ha ennek vége?
Az egészen világos, hogy a jelenlegi sporttámogatási rendszer minden elemében fenntarthatatlan. Vagyis fenntartható, amennyiben elképzeljük, hogy a magyar állam az idők végezetéig olyan irdatlan mennyiségű közpénzt pumpál bele, mint jelenleg. Ezt nem tartom valószínűnek. Vannak rendszerek a társadalomban, oktatás, kultúra, egészségügy, sport, ezek között egyensúlyoz az ember, amikor költségvetést készít. Nem hinném, hogy az állam feladata lenne fenntartani mondjuk a Mezőkövesd futballcsapatát, amelynek labdarúgói a jelenlegi fizetésük harmadát sem érik a teljesítményük alapján. Azt sem hiszem, hogy a Veszprém kézilabdacsapatának szinte magyar játékos nélküli kezdőcsapatának bérét állami pénzből kell finanszírozni, márpedig ha megnézzük a számokat, akkor ez történik. Ami nem közvetlen vagy közvetett állami támogatás, az is közpénzből jön. Mészáros Lőrinc lehet ugyanis piaci alapú szponzor, csak akkor szemberöhögjük egymást. Még a magáncég is közpénzből gazdagszik, hogy aztán a Veszprémbe tegye a pénzt, és akkor még nem beszéltünk az állami cégekről, a TAO-ról, vagy a futballban az MTVA szándékosan fölülárazott televíziós szerződéséről. Annyi eszközzel és annyi módon szórják bele a pénzt a struktúrába, hogy nem elég hogy fenntarthatónak nem látom, de vérlázítón igazságtalannak is.
