He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Szilágyi Ákos: a magyar társadalom nem a szabadságra, hanem a biztonságra lett trenírozva

2017.02.24. 08:00 guma

A húszas évek közepéig kilenghet az illiberális inga

Azért lehetett sikeres az Orbán Viktor által végrehajtott illiberális fordulat, mert a magyar társadalomban nem eresztett gyökeret a liberális demokrácia – nyilatkozta a 168 Órának Szilágyi Ákos esztéta, politikai elemző, aki szerint a kormányfő egész politikáját arra a tudásra építette föl, hogy a magyar társadalom nem a szabadságra, hanem a biztonságra lett trenírozva. Mint mondja, az imitált demokrácia imitált parlamentjében jelenleg az ellenzéki szerepet imitáló pszeudopártok működnek, a rezsimet pedig csak egy rendszeren kívüli erő bonthatja le. Fotó: Kovalovszky Dániel

– Ön látnok?

– Amennyiben?

– 2008 elején a Népszabadságban megjósolta, hogy Magyarországon hamarosan beköszönt az illiberális demokrácia kora. Hat évvel azelőtt szólt, hogy Orbán Viktor először kiejtette a száján ezt a kifejezést.

– Ehhez nem volt szükség látnoki képességre, csak némi előrelátásra és képzelőerőre. Bár nem tört ki még a 2008-as gazdasági világválság, de a liberális demokrácia építménye nálunk akkor már javában recsegett-ropogott. Oroszországban pedig már ki is épült az illiberális demokrácia egyik változata, amit megalkotója, Putyin „szuverén demokráciának” és a „törvény diktatúrájának” nevezett, mások pedig „irányított demokráciának” hívnak. A délkelet-ázsiai választásos autokráciákról vagy a venezuelai és a török illiberális demokráciáról nem is beszélve. Érzékelhető volt, hogy egy hasonló, csak ellentétes előjelű érzületi változás söpör végig Kelet-Európán, mint a rendszerváltás idején, a nyolcvanas évek végén, amikor mindenki szabadságot akart, szabadulni próbált az államszocializmus kötelékeitől és korlátaitól. A szabadságintézmények azonban nem teremtettek rendet, és mivel az emberek egyre védtelenebbnek érezték magukat, a káosztól való félelem légkörében kezdetét vette a menekülés a szabadságtól, a menetelés a rend és biztonság új birodalma felé. Ez a joguralom leépítésének az útja, az illiberális demokrácia útja, ami nem más, mint demokrácia liberális alkotmányosság, azaz a mindenkori hatalmat korlátozó fékek és ellensúlyok nélkül.

– Érezte is, hogy mi jön, vagy „csak” tudta?

– Magyarországon akkor szinte tapintható volt, hogy a liberális demokrácia végnapjait éli. Felőrlődött abban a hideg polgárháborúban, amit legalább hat éven át vívott egymással a két magyar középosztály. 2006 után tulajdonképpen egyfajta interregnumban éltünk. Az 1989-ben „jogállami forradalommal”, közkívánatra, de felülről bevezetett szabadságintézmények nem vertek mély gyökereket a társadalomban. Az egész építmény valahogy a levegőben lógott.

– Mondhatjuk azt, hogy ez a demokrácia elitista volt?

– Abszolút. Leggyengébb pontja éppen az volt, hogy elitdemokráciaként jelent meg a többség előtt. Ezt használta ki a szabadság nélküli vagy szabadságszűkítő populista vezérdemokrácia 2010 után, amikor magát a „fülkeforradalmi nép”, a kétharmados többség demokráciájaként, a „magyar emberek” demokráciájaként tüntette fel. Joguralom, többpártrendszer, parlament, önkormányzatiság – a magyar társadalom túlnyomó többsége számára felfoghatatlan távolságban lebegett valahol a fejük felett. A szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot mások gyakorolták, a jogbiztonság nem védett meg senkit a munkahelyének elvesztésétől. Röviden: nem tudott hozzáférni a szabadságintézményekhez, saját jogaihoz, és az elit szinte semmit nem is tett azért, hogy ez lehetővé váljon. Mással volt elfoglalva. Ezért csúszott ki a liberális demokrácia alól a társadalmi talaj. Márpedig mély és széles körű társadalmi elfogadottság nélkül a demokráciát nem lehet konszolidálni.

– Lehetett volna konszolidálni?

– Legalábbis meg kellett volna próbálkozni ennek a felülről bevezetett, nem annyira kivívott, inkább ajándékba kapott demokráciának a meggyökereztetésével, hogy az emberek saját életükben is megtapasztalhassák a szabadságot, élni tudjanak a szabadság technikáival, saját jogaikkal, hogy saját rendszerüknek érezzék és ragaszkodjanak hozzá, megszűnjön az idegensége, szokatlansága.

– Ezért nem siratta meg 2010 után a magyar társadalom a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását?

– Ezért is. A társadalom többsége nem érezte úgy, hogy elvettek volna tőle valamit. Ezért lehetett olyan könnyen elhitetni vele, hogy a vacak szabadságról lemondva megkaphatja az értékes biztonságot. Az illiberális rendszer a biztonság látszatát állítja nap mint nap elő szabadságmegvonó, szabadságszűkítő, vagyis „rendteremtő” intézkedéseivel és olyan, grandiózussá fölfújt veszélyelhárító védműveivel, mint a „rezsicsökkentés” vagy a menekültek áradatát föltartóztató kerítés. Mert látszat csupán a nagyobb biztonság, amit szüntelen félelemkeltéssel, a társadalmi veszélyérzet fokozásával próbálnak hitelesíteni.

– A már említett Népszabadság-cikkben azt jósolta, hogy ott lesz a legerőteljesebb az illiberális fordulat Kelet-Európában, ahol a társadalmat a legmélyebben rázza meg a rendszerváltás utáni kiábrándulás.

– Mivel a megrázkódtatás a lelkekben zajlik, nehéz mérni. Hát még ha egy egész társadalomról beszélünk. Nyilván vannak objektív mutatói is – a munkahelyek tömeges elvesztésétől az elszegényedésig -, a lényeg azonban az a trauma volt, hogy a szabadság új égisze alatt megszűnt a régi típusú biztonság: a zárt rendszer, a zárt ország biztonsága. Ez a trauma talán azért volt Magyarországon a legmélyebb, mert a huszadik században sokadszorra következett be és mert nagyon éles kontrasztban állt a puha diktatúra garantált biztonságával. Az is erősítette a megrázkódtatást, hogy az egymást követő történelmi katasztrófák miatt a magyar társadalom integráltsági foka a legalacsonyabb az egész régióban, ami többek között az együttműködési készség hiányában, a kölcsönös gyanakvásban, a bezárkózásban, a szolidaritáshiányban mutatkozik meg. Az ember alaptapasztalata az, hogy egyedül van, nem számíthat másokra, csak magára. Vagy az államra.

– Ezek szerint a magyarok szinte várták a megmentő Orbánt– Vagy ő időzítette pontosan a színrelépését?

– Az biztos, hogy vártak valakit, és az is biztos, hogy jelenleg nem várnak újabb megmentőt. A magyar társadalom arra vágyott, hogy jöjjön valaki, aki helyre teszi a pártokat, a bankokat, a multikat, megszünteti a kaotikus közállapotokat, megvédi őket mindattól, amitől félnek vagy amivel félelemben tartják őket. Egyszóval biztonságra vágyott. Arra nem vágyott, hogy a szabadságát korlátozzák, de hát egy erős vezetőtől csak ilyen biztonságot kaphattak, és ők ebbe a rossz cserébe belementek, amit egy részük azóta megbánt, a többség azonban még most is elfogad.

– Mennyire stabil az Orbán-rezsim?

– Semennyire. Egyre több szabadságot kell elszívnia a társadalomtól ahhoz, hogy újratermelje magát és a védelmet, biztonságot nyújtó hatalom látszatát fenntartsa. Ebből azonban nem következik, hogy mindjárt meg is dől. Sőt inkább erősödőben van, de nem a stabilitása, hanem a nyomása erősödik: egyre nagyobb árat követel az általa nyújtott biztonság látszatáért, mert ettől függ az elfogadottsága. Ám ez nem tarthat örökké, előbb-utóbb felemészti forrásait, vagy olyan, rendszeren kívüli ellenerőket hív életre, amelyek megdöntik. Ez nem holnap lesz. A rendszeren belül maradó politikai pártok – márpedig ma minden parlamenti párt ilyen – nem tehetnek mást, mint hogy a rendszert működtetik annak a látszatnak a fenntartásával, hogy egy választásos autokrácia keretei között választások útján hatalomra kerülhet az ellenzék, és megváltoztathatja a rendszert, ami képtelenség. Ennyiben a jelenlegi parlamenti pártok politikailag impotens pszeudopártokká váltak, amelyek – akarva vagy akaratlanul – úgy táncolnak, ahogyan a pártok fölötti hatalom fütyül. Erős, rendszeren kívüli ellenzék pedig egyelőre nincsen.

– Akkor a változást akaróknak nincs is miben reménykedniük?

Nem szívesen venném el a reményt azoktól, akiket éltet. Én magam azonban csak azt látom, hogy ma nem a remény, hanem a félelem uralkodik el a világon, és nem a tekintélyuralmaktól, szabadságot korlátozó rendszerektől, diktatórikus fordulatoktól való félelem, hanem a káosztól, a válságtól, a nagy háborútól, az unió szétesésétől, a gazdasági visszaeséstől, az elszegényedéstől, a menekültektől és bevándorlóktól való félelem. Ma már szinte egész kontinensünket átfogja. A félelmek nem alaptalanok, de bőven gerjesztik is azokat. Meggyőző, erős szabadságpárti válasz azonban nem érkezik rájuk. A társadalom szemében a szabadság ügye elválik a biztonság ügyétől, sőt szembekerül vele. De a biztonság szabadság nélkül mindig a hatalomnak való kiszolgáltatottsághoz vezet: cseberből vederbe. Még sok időnek kell eltelnie, hogy az inga megint kilengjen a szabadság irányába. Megkockáztatnám azt a jóslatot, hogy a biztonságot túlhajtó illiberális, populista trend a 2020-as évek közepére fog kifutni, remélhetőleg katasztrófák nélkül.

– Ezt mire alapozza?

– Elfogynak a jelenlegi rendszert működtető erőforrások. A biztonságot legfőbb értéknek tekintő politikának van egy abszolút jogos kiindulópontja, mégpedig az, hogy a megállíthatatlan globalizáció – a tőke, az emberek, a kultúrák szabad és ellenőrizhetetlen áramlása – aláásta az európai ember nemzetállami és uniós védettségét, biztonságát. A kihívás globális, tehát a válasz sem lehet lokális. A nemzetállami izoláció, a falépítés, a szuverenitás rozsdás kardjának populista csörtetése semmit nem ér vele szemben. Ha nem jönnek létre a világméretű folyamatok ellenőrzésének, mederben tartásának globális szintű jogi-gazdasági-politikai keretei, akkor világkáosz következhet. Háborús konfliktusokkal, helyi diktatúrákkal.

– Ezek szerint még nem élünk diktatúrában.

– Persze hogy nem. Aki élt diktatúrában, tudja, mi a különbség. Ez nem diktatúra, de nem is demokrácia. 2014 óta már nem is a többség uralma, hanem választásos autokrácia, amelyben a hatalmi elit leválthatatlan, a vezető újraválasztásához szükséges többséget adminisztratív eszközökkel maga a hatalom állítja elő. Csak imitálja a demokráciát, bár olykor a diktatúrát is. De csak imitálja! A diktatúrát azért, hogy félelmet keltsen akkor és azokban, akiket így lehet a hatalomtól távol tartani. Ez olyan jól működik, hogy ma egyesek nem mernek aláírni egy népszavazási kezdeményezést, hátha valami retorzió éri majd őket, sőt a rokonaikat. Mintha valóságos diktatúrában élnének, pedig csak azért félnek, mert a történelmi beidegződésekre rájátszva rájuk ijesztettek. Nem véletlenül nevezik az ilyen hibrid rendszereket a szakirodalomban imitatív vagy szimulált demokráciának. A rendszer egyetlen célja a hatalom megtartása, ami nem öncél, hanem pőre magánérdek: az elit meggazdagodásának szolgálatában áll. Veszélyt a rendszerre csak rendszeren kívüli erők jelentenek. Az integrálhatatlan, rendszeridegen elemek. Megjegyzem, nem véletlen, hogy közöttük jórészt fiatalok találhatók. Ők életkori okból sem integrálódtak még a rendszerbe, és mindig vannak köztük olyanok, akik túl önérzetesek ahhoz, hogy akarják ezt. Inkább kivonulnak a rendszerből a civil szervezetekbe, vagy kivonulnak az országból is.

– Jöjjenek a fiatalok?

– Jönnek azok maguktól is, ha vannak, és ha elég sokan vannak, vagyis a rendszer nem képes ilyen tömegben integrálni őket. Az autokráciákra mindig is a fiatal generációk tömeges fellépése jelentette a legnagyobb veszélyt. Nálunk is így lenne, ha a demográfiai helyzet és a kivándorlás miatt nem csökkenne folyamatosan a fiatal korcsoportok aránya. De még így is innen jön újra meg újra igazi kihívás a rendszerrel szemben.

– Február 10-én tizenkilencedik alkalommal értékeli az évet a kormányfő. Mi a funkciója ennek ebben rendszerben?

– A hatalmi reprezentáció része: egyfajta rituálisan ismétlődő győzelemünnep ez. Biztos vagyok benne, hogy a mostani beszéd nem is győzelmi, hanem diadalmi jelentés lesz: az illiberális demokrácia eddig magyar szabadalom volt, de Trump győzelmével világszabadalommá vált, és az unió népei is alig várják, hogy a szabadság nélküli biztonság populista kegyelmében részesüljenek. Ezenkívül az ilyen visszatérő események a hatalom folytonosságának, stabilitásának képzetét keltik. A vezér a helyén van, csapatai harcban állnak, hogy mindenkitől megvédjék a „magyar embereket”, vagyis magát a rendszert.

http://168ora.hu/megjatszott-diktatura-szilagyi-akos-huszas-evek-kozepeig-kilenghet-az-illiberalis-inga/



Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3612250388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása