He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Az ellen tiltakozott a Fidesz amit ma elkövet? - az internet a demokrácia harcosaira jól emlékszik + mai események szemlézve

2016.10.24. 20:39 guma

Fidesz: Önkényesen korlátozták a gyülekezési szabadságot az állami ünnepenIMG 6654

részlet:

  • "Mennyibe került ez a magáncég, hogy ott ellátta a biztosítást? Vajon ennek az őrző-védő cégnek van arra jogosítványa, hogy embereket motozzanak és megmondják, hogy bemehetnek-e egy ünnepségre vagy nem? Ezért majd valaki felelősségre von közülük valakit? Fognak kártérítést fizetni a sérelmet elszenvedett embereknek? Nem. Nagyon jó lenne, ha már egy kicsit megpróbálnánk nem mindig különbséget tenni állampolgár és állampolgár között. Azt gondolom, hogy az emberi jogok mindenkit megilletnek attól függetlenül, hogy ellenzéki vagy kormánypárti." Ékes Ilona, Fidesz
  • "El nem tudom képzelni, hogy Franciaországban, Németországban előfordulhatna, hogy egy állami rendezvényen egy magán biztonsági cég motozza meg az embereket. Tudom, hogy ombudsmani döntés is született az ügyben, de szerintem ez egy olyan fokú jogsértés, amit duplán alá kell húzni, és a bizottsági jelentésben erre külön ki kell majd térni." Révész Máriusz, Fidesz
  • "Nem tartja alkotmányellenesnek, hogy egy idegen őrző-védő kft. végzi nemcsak a szűkebb biztosításokat, hanem például március 15-én vagy más ünnepségeken is? Ennek már csak a létezése is nemzetbiztonsági kérdést vet fel." Wittner Mária, Fidesz

http://index.hu/belfold/2016/10/24/oktober_23_kossuth_ter_beengedes_fidesz_fordulat/A biztonsági őrök szúrópróbaszerűen ellenőrizték a táskával érkezőket a Kossuth téren

Kordonbontók a Kossuth téren

A Fidesz tíz perc alatt szétkapta a Kossuth téri kordont – olvasom a kilenc és fél évvel ezelőtti hírt. A Parlamentet a 2006. őszi sajnálatos események után kerítette körbe az akkori brancs. Hogy miért, arra mindenki emlékszik. Gyurcsányék féltek. Orbán Viktorék meg trollkodtak egy nagyot 2007. február 2-án. Nagyot és egészségeset. Összeült a frakció, félbeszakították az ülést, kisiettek a térre, munkához láttak. Megtervezték okosan, mindenki hozott szerszámot, csoportokra oszlottak, égett a kezük alatt a munka.

Az akkor még csak egyszeres – volt és leendő – miniszterelnök azt mondta az újságíróknak: „Alkotmányos jogainkat korlátozzák, pedig mégiscsak volt itt egy rendszerváltás. Vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa. Elérkezett az a pont, amikor ha másnak nem, a képviselőknek példát kell mutatniuk demokráciavédelemből.”

Hogy most mit mondott a miniszterelnök a Kossuth téren, amikor a harmadik ciklusának felén is túl van, annyira nem érdekes. Amúgy hajszálra ugyanazt, amit mindig. Háborúban állunk, végvár vagyunk, Európának befellegzett. De mi maradunk. Ha vigyázunk.

Érdekesebb, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között beszélt.

Sebtében felállított, gondosan őrzött kordonok mögött.

A hatalom megijedt az elégedetlenek sípjaitól. Kordonokat, beléptetőkapukat épített, privát erőszakszervezetet fogadott, ellenőriztette az érkezőket, elvetette a fütyülőjüket.

A magyar történelem utolsó nagy pillanatának 60. évfordulója jóval többet érdemelne annál, mint hogy ismét aktuálpolitikai erőfelmérőként kelljen értékelnünk a kapcsolódó ünnepségeken történendőket, írtam pár napja. Igen, többet érdemelt volna a sípoknál – de többet a kordonoknál, a valtonosoknál és a verekedő-dulakodó néniknél-bácsiknál is.

Hogy ki nyerte a meccset, azt még nem tudjuk. Egyelőre annyit látunk, hogy a lehetséges valóságok közötti különbségek egyre nagyobbak. A habonyista, illetve a kritikus média által mutatott kép a délután történtekről még csak nem is hasonlít egymásra.

De egyvalami így is biztos: igen nagy utat kellett megtennie annak, aki a kordonbontástól egy szűk évtized alatt eljutott a kordonépítésig. Miközben a helyszín ugyanaz maradt.

http://mno.hu/gkozep/kordonbontok-a-kossuth-teren-1367905?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201610

Magyaráz a kormány: "szét akartuk választani a méltósággal ünneplőket és a zavarókat"

Magyaráz a kormány: "szét akartuk választani a méltósággal ünneplőket és a zavarókat"

Amit Orbán Viktor nem tud vagy akar megválaszolni, arra a Kormányzati Tájékoztatási Központ sem adhat magyarázatot. Egy kísérletet azért tettek rá. Szerintük a sípoló ellentüntetőknek "is jutott hely", a tér több pontján is kinyilváníthatták véleményüket. A Valton Securityról szóló kérdést azonban ők is elengedték a fülük mellett.

Megkérdeztük a kormányt az október 23-i Kossuth téri Orbán-beszéd körülményeivel kapcsolatban: hogy lehet, hogy Juhász Pétert, az Együtt politikusát nem engedték be a kordonnal körülzárt területre? Miért magáncéggel végeztették el az őrzés-védelmi feladatokat, és miért éppen a Valton Securityt választották? Elégedett-e a kormány a szervezéssel? Az ünnepség fő szervezője észlelte-e, hogy a tömegben dulakodás, verekedés történt, és mit tett ezek elhárítására?

A Kormányzati Tájékoztatási Központ néhány sorban válaszolt kérdéseinkre:

A nemzeti ünnep méltóságának biztosítása és a résztvevők mindegyikének védelme a rendezvénybiztosításért felelős cég feladata. Mivel Juhász Péter előre meghirdetett módon többekkel az ünnep megzavarását tűzte ki célul, a résztvevők közötti konfliktusok minimalizálása érdekében szét akartuk választani a méltósággal ünneplőket és az ünnepet előre meghirdetett módon megzavarni akaróktól. Nekik is jutott hely, a tér több pontján is kinyilvánították hangos nemtetszésüket.

Civil jogi szakértők szerint jogsértő volt megakadályozni embereket abban, hogy sípolással fejezzék ki véleményüket a miniszterelnök beszéde alatt, a körbekordonozott területről sem vezethették volna ki őket.

Korábban Orbán Viktor is kifejtette véleményét a hvg.hu kérdésére a tüntetéssel kapcsolatban: azt mondta, jogi kérdés, hogy ellentüntetőket vertek. Az elől a kérdés elől azonban már kitért, hogy rendben van-e, ha egy magáncég szűri az állami rendezvényre érkezőket.

Ahogy az Index felelevenítette, 2010 előtt ezek a kérdések még az akkor ellentüntető Fideszt is feszítették. "Nem tartja alkotmányellenesnek, hogy egy idegen őrző-védő kft. végzi nemcsak a szűkebb biztosításokat, hanem például március 15-én vagy más ünnepségeken is? Ennek már csak a létezése is nemzetbiztonsági kérdést vet fel" - firtatta például Wittner Mária.

http://hvg.hu/itthon/20161024_valton_security_kormany_valasz

Balog Zoltán (Fidesz) levele Bencze József országos rendőrfőkapitánynak

 A 2009. március 15-i rendőri intézkedések kapcsán, parlementi képviselői jogkörénél fogva  Balog Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő levelet írt  Bencze József országos rendőrfőkapitánynak, amelyben a tapasztalét visszás rendőri viselkedések és jogértelmezés magyarázatát kér: 

 

Tisztelt Országos Rendőrfőkapitány Úr!

A sajtó híradásaiból, illetve saját tapasztalataim révén számos olyan rendőri intézkedésről értesültem, amelyek indokoltsága még a fennálló, részben alkotmányos aggályokat felvető törvények alapján is megkérdőjelezhető. Kérem Országos Rendőrfőkapitány Urat, hogy tájékoztasson a következő eseményekről, különös tekintettel, hogy milyen tényezők indokolták azokon a rendőri beavatkozást:

1. Nemzeti ünnepünk minden alkalommal ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik. Idén, a Kossuth tér úgy került lezárásra, hogy az azon részt venni szándékozók gyakorlatilag nem tudták meg se közelíteni a teret, mert olyan távolra helyezték a kordonokat. Nem érthető számomra, hogy mi indokolta a Kossuth tér lezárását, és olyan hatalmas biztonsági zóna kialakítását.

2. Két tiltakozó azért került előállításra, mert tojástartó, illetve egy Sztálin élete" című könyv volt náluk. Nem érthető számomra, hogy a tojástartó - Juhász Gábor államtitkár úr tájékoztatása szerint üres tojástartó - mennyiben közbiztonságra veszélyes eszköz, illetve a Sztálin élete" című könyv birtoklásával milyen szabálysértést valósíthat meg valaki. A Sztálin élete" című könyvet birtokló személlyel kapcsolatos eljárás, amelyet az V. Kerületi Rendőrkapitányságon folytattak le, további, súlyos rendőri visszaélésekre is sor került. Nem tudom ugyanis másként értelmezni, ha az eljárás alá vont személyt a kapitányság épületében meztelenre vetkőztetik, guggoltatják, valamint megakadályozzák abban, hogy hozzátartozóit értesítse holléte felől. Az eljáró rendőrök semmibe véve a jogszabályi és egyéb normatív rendelkezéseket sem enni, sem inni nem adtak ennek a személynek annak ellenére, hogy délelőtt 10 órától délután 1 5-ig tartották kényszerintézkedés hatálya alatt a kapitányság épületében. Álláspontom szerint, az a tény, hogy mobiltelefonját elvették, áttekintették a benne tárolt adatokat, valamint rögzítették SIM kártyája számát, nehezen magyarázható a szabálysértési eljárással, ám az eljáró rendőr részéről akár bűncselekmény elkövetését is felvetheti. Kérem Országos Rendőrfőkapitány Úr tájékoztatását és jogértelmezését, hogy a Sztálin élete" című könyvet birtokló személy a könyv birtoklásával, valamint nemtetszésének hangot adó bekiabálásával hogyan meríthette ki a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 152/A. § (1) bekezdésében foglaltakat ( Aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában, valamint a választási gyűlésen való részvételében jogtalanul akadályoz, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható."). Információim szerint a Kossuth téri rendezvény megtartásra került, mindenki, akit a rendőrség a helyszínre beengedett, az bejutott, így senkinek a részvételi joga nem csorbult. Az említett személyt Budapest V. Kerületi Rendőrkapitányság 01805/2162-2/2009/Szabs. Számú határozatában mégis 50.000 forint pénzbírsággal sújtotta.

    3. Szintén a sajtó híradásaiból derül ki, hogy egy Felelős Kormányt Buda-Pesten" feliratú transzparenst tartó két fiatalemberrel szemben szabálysértési eljárást indított a rendőrség. Várom Országos Rendőrfőkapitány Úr jogértelmezését, hogy az 1848. március 15-ei 12 pont közül az egyik parafrázisának felmutatásával hogyan lehet a gyülekezési joggal visszaélés" tényállását megvalósítani. Álláspontom szerint a BRFK szóvivőjének ezzel kapcsolatos azon nyilatkozata, hogy egy állami ünnepség nem megfelelő alkalom az ilyen tiltakozásra" nélkülöz minden rendőr-szakmai és jogi megalapozottságot.

4. Dr. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tavaly kiadott állásfoglalásában alkotmányosan aggályosnak ítélte meg, hogy különböző magán őrző-védő vállalkozások munkatársai biztosítási feladatokat lássanak el nemzeti és állami ünnepeinken. Jómagam is egyetértek az állásfoglalással, különösen a tegnapi események kapcsán, amikor a Nemzeti Múzeum kertjébe való belépéshez a polgároknak fémkereső kapukon lehetett csak bejutni, amit őrző-védő cégek alkalmazottai üzemeltettek. Magánszemélyek döntöttek tehát arról, hogy valaki bejuthat-e az ünnepségek helyszínére. Ezen magánszemélyek például még a cumisüveget is elvették egy, kisgyermekkel bejutni szándékozó családtól. Tisztelettel kérem Tábornok Úr tájékoztatását arról, hogy miért nem volt képes a rendőrség a Nemzeti Múzeum kertjébe való bejutásnál a biztosítási feladatok ellátására, illetve - ha rendelkezik információval - mennyibe került a biztosítási feladatok magán cégek által történő ellátása. Kérdezem továbbá, egyetért-e velem Tábornok Úr abban, hogy a fenti őrző-védő vállalkozások munkavállalói önkényesen korlátozták a gyülekezési szabadságukkal élni kívánó polgárokat alkotmányos alapjoguk gyakorlásában, és ezáltal bűncselekmény gyanúja is felmerülhet eljárásukkal kapcsolatban.

5. A Fővárosi Önkormányzat rendezvényéről 9 személyt állítottak elő. A televíziós tudósítások beszámolói szerint a kényszerintézkedés foganatosításakor az érintettek nem tanúsítottak olyan magatartást, amely rendbontásra, vagy annak előkészületére utalnának. Természetesen, magam is hallottam, amint füttyszóval fejezték ki számosan nemtetszésüket a főpolgármester ünnepi beszédével kapcsolatban, ám a kényszerintézkedés foganatosításakor az ünnepség már véget ért. Várom Országos Főkapitány Úr tájékoztatását, hogy milyen szempontok alapján történt meg a kényszerintézkedés foganatosítása, és ha az ünnepség megzavarása volt az indok, akkor miért nem intézkedtek korábban az eseményt biztosító rendőrök. Meg kívánom jegyezni, hogy az arc maszkkal történő eltakarása jelenleg nem minősül szabálysértésnek.

    6. Juhász Gábor államtitkár úr mai tájékoztatása szerint a rendőrség több gyülekezési bejelentést elutasított, amelyek közül - idő hiányában - nem mindegyik kerülhetett el a megfelelő bírósági fórumokig. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyülekezési jog korlátozásának indokai nagy nyilvánosság előtt megismerhetőek legyenek. Így tisztelettel várom Tábornok úr tájékoztatását, hogy milyen indokokkal kerültek elutasításra a tervezett gyülekezések. Annál inkább várom a tájékoztatást, mert a sajtóhírek szerint olyan gyülekezés megtartása is meg lett tiltva, amely az irányadó bírói jogértelmezés alapján nem is bejelentés köteles.

7. A mai híradások egy súlyos rendőr-szakmai hibáról is beszámolnak. Március 15-én, este a Szent István téren néhány tucat személy demonstrációt tartott. A rendőrség felszólította őket a terület elhagyására, amit néhány perc elteltével - közvetítő igénybevételét követően - meg is tettek. Ugyanakkor az elvonulásra kijelölt területet szintén lezárták, így az elvonuló személyek a rendőri utasításnak nem tudtak eleget tenni, amelynek eredményeképpen tömegoszlatásra került sor. A jelenlévő újságírók szerint a tömegoszlatást végző rendőrök rendkívül brutálisan léptek fel, amelynek eredményeképp a két tűz közé került személyek közül sokan sérüléseket szenvedtek. Tisztelettel kérem Országos Rendőrfőkapitány Úr tájékoztatását, hogyan kerülhetett arra sor, hogy a rendőrség által elvonulásra kijelölt területet a rendőrség lezárja, és ezáltal esélyt sem ad a rendőri utasítás végrehajtására. Várom Tábornok Úr tájékoztatását azt illetően is, hogy milyen vizsgálatot indít az eseménnyel kapcsolatos vezetői felelősség megállapítására, illetve az indokolatlan és aránytalan rendőri intézkedéseket brutálisan foganatosítók személyének megállapítására.

Köszönettel:

Balog Zoltán

http://www.euroastra.info/node/24314

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8611836021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása