He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Olvasólámpa. Dénes József: Szökésben

2016.09.18. 08:01 guma

A megjelenő könyv borítója.

Bő egy évtizeddel azután, hogy Dénes József megírta az élettörténetét, az könyvben is megjelent, Szökésben címmel. A mindenki által csak Dönciként ismert gitáros és underground legenda nyolc éve halt bele a rock and rollba, sokan pedig még az ismerősei közül is csak utólag szembesültek vele, hogy nemcsak gitározni, de írni is nagyszerűen tudott. Rá tényleg igaz, hogy az élete kész regény.

 

A Szökésben ugyanis egyfelől zenészönéletrajz, másfelől viszont egy nagyon jól sikerült korrajz a Kádár-rendszerről alulnézetből, ahogy sokan nem ismerték, vagy legalábbis nem akarták ismerni.

Nincs itt egy fikarcnyi nosztalgia sem háromforintos kenyérről vagy rádiókabaréról, cserébe szó van széteső családról, nevelőintézetről, szipuzásról, börtönről, pszichiátriáról és sok-sok alkoholról.

Dönci azt a Magyarországot mutatja meg, amiről a közvélemény nagy része negyven éve sem nagyon akart tudni, és most sem. 

Itt élni nem rossz és itt élni nem jó

A szerző egyértelműen a nyolcvanas évek magyar undergroundjához kapcsolódik, tagja volt az Európa Kiadónak, és nélküle a Balaton, a Neurotic vagy a Trabant sem lett volna olyan, amilyennek megismertük. Pedig ezek a zenekarok és közönségük ugyebár egész mást gondoltak a zenélésről és a hangszeres tudás fontosságáról, mint a korábbi, gitárhősöket istenítő nemzedék. Viszont Dönci pont kivétel: ugyanaz az ösztönös gitárzseni volt, mint a könyv utószavában is említett Radics Béla (akinek a temetésére is elmegy), Barta Tamás vagy Bencsik Sándor.

Dénes József Dönci és Víg Mihály
Dénes József Dönci és Víg Mihály
Fotó: Wikipedia

A tehetség mellett közös bennük az is, hogy egyikük sem élt sokáig. Dönci húzta még a legtovább, a szíve 51 éves koráig bírta a masszív piálást, és nem véletlenül írta meg előtte nem sokkal az élete történetét. Amelyről tényleg az a legnagyobb dicséret, hogy akkor is érdemes, sőt, ajánlott elolvasni, ha fogalmad sincs, ki volt az a Dixi, mi volt az FMK, és nem ismersz egyetlen Balaton-számot sem.

Dönci története a IX. kerület egyik lepattant bérházából indul, de ennél sokkal jobban meghatározza az életét az, hogy a szülei elválnak, anyja pedig tízévesen állami gondozásba adja. Ez megadja az alaphangot: folyamatosan elszökik onnét, ami aztán a könyv fő motívuma lesz. Szökik akkor, amikor 17 évesen valóságos családi tűzfészekbe költözik haza, de az alkoholista mostohaapja elől sokszor inkább az utcára menekül, és szökik a katonaság elől is. Szökik a sikerei csúcsán álló zenekarából, mert nem fér össze a neofita szektás hitével, de természetesen lelép aztán a hitgyüliből is. Magára a románok erdélyi magyarokra használt csúfnevét használja: bozgor, azaz hazátlan, jöttment.  

Beilleszkedni sehová sem tud: a munkahelyei, lakásai, szerelmei mind-mind átmenetiek, a létező legfurább, gyakran kétes alakokkal akad össze, és soha nem lehet az olvasónak olyan érzése, hogy na, most végre sínen vagyunk, mert a helyzet mindig tud rosszabb is lenni (nem is beszélve arról ugye, hogy nincs semmi oka megváltozni magától). Egyetlen dolog van, ami állandó, és ez a zene, pedig itt is érik megalázó élmények, de erről nem hajlandó lemondani, hiszen a gitározás tartja benne a lelket, és egy idő után ebből is próbál megélni, legyen az akár utcazenélés vagy vendéglátózás.

Minden szinten rock and roll

Dönci nem istenadta tehetségként beszél magáról, hanem olyan, főként autodidakta gitárosként, aki hosszú évek munkájával vált valódi zenésszé, és aki kellően nyitott volt ahhoz, hogy több műfajban is kipróbálja magát, de mégse derogáljon neki “amatőr” zenekarokban játszani, és nem is ragadt le a sablonos blues-rocknál, ellentétben nem egy magyar gitárhőssel. Pedig ő is Syriusra járt fiatalon, progresszív rockon és Led Zeppelinen nőtt föl, és mégis egy, a szakmabeliek által lenézett kultúrkörben talált magára igazán zenészként.

Ahová zömmel a társadalom peremére szorult arcok tartoztak, akik a puhuló diktatúrában se nagyon jutottak levegőhöz, és jobb híján a hedonizmusba vetik magukat. Nem véletlenül nincsenek köztünk már sokan, pedig még viszonylag fiatalok:

a könyv szereplői közül sokan öngyilkosok lesznek, disszidálnak vagy éppen csak a drogozásba/italozásba halnak bele, mint végső soron maga Dönci is. 
Dönci és Víg Mihály
Dönci és Víg Mihály
Fotó: 3fm

Aki egyébként egy pillanatig sem próbál kedvezőbb képet festeni magáról a valósnál. Nem kozmetikázza, amikor megveri a feleségét, vagy önhibájából balhéba keveredik, viccből megrongál egy autót, és így tovább. Nem okolja a külső körülményeket a saját balsorsáért sem, viszont őszintén megdöbben és lelkiismeret-furdalása is lesz, amikor „a zseniális gitáros” Snétberger Ferencre sokkal kevesebben kíváncsiak, mint az akkor már sztárnak számító Európa Kiadóra. 

Ami az egyik legnagyobb erénye a könyvnek, hogy egészen bizarr képet fest a hetvenes-nyolcvanas évek „igen-igen kemény világáról”, ahol a korabeli értelmiségi elit bulizás címén Paul Kleeről vagy Jézusról vitatkozik nyilvánosan, vagy éppen kommunát alakít vidéken. Az igazán underground arcok jazzt és komolyzenét hallgatnak, de közben bármikor elvihet közveszélyes munkakerülésért a rendőr. És ő vagy a barátai jelen vannak olyan, mára elfeledett eseményeknél, mint amikor a Boráros téren tizenhat embert gázol halálra a HÉV, vagy egy ember felgyújtja magát a Karinthy Frigyes úton.

Annál érdekesebb, hogy Döncin semmi megkönnyebbülés nem látszik a gyeplő lazulásával és a rendszerváltással: a politizálást külvárosi gyerekként megveti, és bár azok a részek igen sokatmondóak, amikor először jár nyugaton az Európa Kiadóval, őt magát nemigen foglalkoztatja, hogy épp ki van hatalmon. Pláne, hogy már bőven a kilencvenes években ok nélkül összeverik és még ki is rabolják a rendőrök, és egyáltalán, valahogy még szomorúbb képet is fest a gengszterek és pénzhajhászás uralta posztkommunista Budapestről, mint a szocializmusról.

A sátán helyett Jézust vallottuk Urunknak

Pajor Tamással és Víg Mihállyal együtt Dönci is azok közé az underground zenészek közé tartozott, akik a nyolcvanas évek második felében betértek a Hit Gyülekezetébe. Dönci esetében láthatóan nem hirtelen jött pálfordulásról van szó, hanem egészen fiatal kora óta foglalkoztatta a Biblia, és ugyan neki is van egy leírható megtérésélménye, de a könyv alapján a belépés csak egy folyamat vége.

Ha valamiből, akkor a Bibliával és a vallással foglalkozó részekből kicsit túl sok is, különösen a hitgyülis részeknél éreztem azt, hogy még egy Szent Szellem, és leolvad az agyam.

Mégis, jó, hogy igyekszik tárgyilagosan leírni, hogyan tévedt az itt csak Pásztorként emlegetett Németh Sándor karjai közé, és meg lehet érteni, hogyan és milyen lelkiállapotban került valaki a gyülekezetbe, és mitől érezhette ott jól magát (például leállt az ivással). És persze azt is, hogy mitől sokallt be, és menekült el onnét.

Sőt, még azt is leírja, hogy az anyja akkori, szintén alkoholista élettársának hogyan gyógyult meg a mája egyetlen imádság hatására. Erre tényleg nehéz is mit mondani, inkább búcsúzzunk azzal a vidám részlettel, amely rávilágít, hogy semmi sem fekete vagy fehér - mint ahogy Dönci is egyszerre lehetett magának való, összeférhetetlen ember, és melegszívű, rendkívüli tehetségű művész:

„Folk Iván lett egy időre a házigazdánk és hangmérnökünk. Mesélte, hogy előttünk egy népszerű metálbanda vette fel ott a lemezét, akik a szövegeikben a sátánnal kacérkodtak. Brutalitást és lázadást hirdettek, és láncokkal, szegecsekkel díszített bőrbe öltöztek. Illemtudóan viselkedtek viszont. Mindig elmosogattak, és rendet raktak  maguk után a konyhában. A kutyától eleinte tartottak, csak az első baráti farkcsóválás után engedtek fel kissé. Ez után a csapat után érkeztünk mi [az Ámen együttes] és a kontrasztot nem csak az jelentette, hogy a sátán helyett Jézust vallottuk Urunknak. A konyhában eszméletlen nagy rumlit hagytunk magunk után, a fridzsider tartalmát felfaltuk az utolsó morzsáig, tekintet nélkül arra, hogy a kaját mi vásároltuk, vagy a házban élő család. A kutyát az udvarra száműztük, éppen hogy meg nem haraptuk.”

Jaffa Kiadó, 2016, 373 oldal, 3150 Ft

http://index.hu/kultur/2016/07/24/denes_jozsef_szokesben_donci_visszaemlekezesei_konyv/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr908910326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.