He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Olvasólámpa, Durica Katarina: Szlovákul szeretni

2016.09.10. 04:47 guma

Durica Katarina
író, újságíró.
Pozsonyban született, jelenleg Budapesten él. Dolgozott miniszteri szóvivőként Szlovákiában, és illegális éjszakai mozitakarítóként az Egyesült Államokban. Bejárta Afrika keleti részét bakancsban, egy hátizsákkal, és végigtudósította a szlovák parlamenti választásokat magas sarkúban és dizájner ruhában. Búvár, a lomtalanítások alatt lelkes kincskereső, két kisgyerek anyukája

A csallóközi férfi titkolta, hog magyar - Csöndben hazabuszozott

Térben és időben egyaránt kalandos utazás Durica Katarina második regénye. A (cseh)szlovákiai magyarság történelméből több évtizedet felölelő könyv, a Szlovákul szeretni, az identitás kereséséről és megtalálásáról szól. Még akkor is, ha az út – Tanzániától az osztrák és magyar fővároson át Pozsonyig – kacskaringós.

Durica Katarina író, újságíró - Fotó: Üveges Zsolt

– Első könyve, a Szökés Egyiptomba kalandregény. Az újban pedig Petrát, a szlovákiai magyar lányt bécsi galériája kiküldi Tanzániába, hogy műkincseket vásároljon. Képletesen fogalmazva: hogy kerül az afrikai famaszk az asztalra?

– Bár művészettörténet szakon végeztem, telepített idegenvezetőként sokáig éltem arab országokban. Az ott megélt élményeket, kulturális különbségeket írtam meg korábban. A tanzániai szereplők és történetek nagyrészt megélt élményeken alapulnak: a férjemmel megismerkedésünk után nem sokkal első utunk ide vezetett, több mint egy hónapig jártuk az afrikai országot hátizsákkal

– A Szlovákul szeretni egyszerre több műfaj határán mozog: úti és történelmi regényként is felfogható, olvasható krimiként, de a személyesség fiktív önéletrajzi jelleget ad neki. Minek szánta?

– A könyv ugyan Afrikában kezdődik, de Szlovákiában folytatódik. Éppen ezért elsősorban rólunk, szlovákiai magyarokról szóló, identitáskereső könyv. De sokat foglalkoztatott a kérdés: mi az, ami meghatároz egy embert? A bőrszíne, a vallása vagy a kultúrája? Sokat utaztam, sokféle embert ismertem meg. Törökországban a szállómon lakott egy indiai fiú, akivel kapcsolatban bennem is működtek az előítéletek. Kíváncsi voltam rá, de nem tudtam, hogyan is szólítsam meg, hiszen náluk teljesen más a nők és férfiak közötti viszony, mint Európában. Miután valahogy szóba elegyedtünk, megtudtam, három hónapos korában örökbe fogadták, Hollandiába került és ott nőtt fel. Kiderült, nemcsak holland, hanem egy vérbeli, több nyelven beszélő européer. De akárhová megy, mindenhol meg kell küzdenie a bőrszínéből adódó előítéletekkel, különben még mindig ő a kis koszos indiai. Az ő alakjából született a könyvemben a ruandai Sali figurája.

– Szlovákiai magyarként is sokszor úgy tekintenek Petrára Szlovákiában, mintha ufó lenne – többször felidézett élmény ez a könyvben. Változott valami ezen a téren?

– Ezek az előítéletek ma is működnek. Pozsonyban többször volt olyan élményem, hogy ha a villamoson utazok, egészen addig minden rendben van, amíg meg nem csörren a telefonom  és meg nem szólalok magyarul. Persze a több ezer villamosút közül csupán párszor történt meg, hogy beszóltak, de megtörtént. Az alapvető szándékom az volt, hogy bemutassam, a szocializmus idején csehszlovákiai magyarnak lenni többszörösen hátrányos helyzetet jelentett, mely máig ható, feldolgozatlan trauma. Csallóközben, az ismerősi körömben van egy férfi, aki minden reggel felült a buszra, bement a gyárba dolgozni anélkül, hogy bárkihez is szólt volna. A magyar férfi senkinek nem mondta el a munkahelyén, hogy ő magyar. Nem akart problémát. Melóztak rendesen, röhögött ő is a magyarokról szóló vicceken, majd csöndben hazabuszozott a teljesen magyar faluba. A kollégái közül 25 éven át senki sem tudta, hogy ő magyar. Divat, hogy ma mindenki coming outol, mindenki akar lenni „valamilyen”. De az én nagyszüleim, sőt még a szüleim is egy frusztrált, problémákat nem kibeszélő generációhoz tartoznak. Ebben a könyvben az összes családi élményem, traumám benne van.



(Durica Katarina: Szlovákul szeretni,
Libri 2016, 304 oldal)

http://www.vasarnapihirek.hu/izles/csondben_hazabuszozott_

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr6610100654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.