He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

december 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

A kormány erőből akar mindent és mindenkit bekebelezni hatástanulmány nélkül? - gyüjtemény

2015.04.20. 20:03 guma

Együtt maradunk! – skandálták a wallenberges diákok

Leiskolázták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szakképzés-szervezési főosztályvezetőjét a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola szülői fórumán.

 

A feszült hangulatú eseményre azért került sor, mert a Klik április 13-án arról értesítette az egészségügyi szakképzés fővárosi bázisának számító iskolát, hogy "a kormány március 18-án elfogadta" a jogutóddal történő megszüntetést. Korponai Tamás / Népszabadság

A javaslat szerint az iskola közel 1200 tanulója és 70 pedagógusa hat másik középiskolába kerülne át. A javaslatot, amelyet lapunkban ismertettünk, élénk tiltakozás követte. Ennek része volt a hétfői fórum, amelyet a Klik "nem sajtónyilvános" rendezvénynek nyilvánított. Az iskola előtt rendőrök várakoztak, amire sokan felkapták a fejüket. A fórumot, amelyen legalább ötszázan vettek részt, nem sikerült végül hermetikusan elzárni a nyilvánosság elől.

A szülők először akkor horkantak föl, amikor Halász József főosztályvezető kijelentette: a megszüntetés nem eldöntött tény, csupán az "átszervezés megkezdéséről" határoztak, Balog Zoltán miniszter április 30-án hozza meg a végleges döntést. A szülőknek lehetőségük van rá, hogy elmondják véleményüket. A szülők erre megkérdezték, milyen hatástanulmány készült az 1200 diák áttelepítéséről. Halász elmondta, semmilyen, viszont az elemzésből, amely rendelkezésére áll, nem állt módjában részleteket közölni.

Szóvá tette ezt a felszólaló Galló Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet elnöke is, aki idézte Halász leveléből, hogy a kormány már döntött. - Ön nem tud, vagy nem akar válaszolni - mondta a szakszervezeti vezető, aki törvénytelennek tartja a Klik levelében foglaltakat, és bírósághoz fordul. - Miről kéri a szülők, a tanárok és a diákok véleményét? - tette hozzá. - Nem mesélni kell, hanem világosan beszélni.

- Tudtam, hogy ilyen lesz a hangulat - fogalmazott a kormánytisztviselő, és újra elismételte, hogy még nincs végleges döntés. Angyalné Petrényi Hajnalka szülő azt felelte, tudja, hogy mindent erőből döntenek el. Halász válasza erre az volt, hogy mindent írjanak le, továbbítani fogja felettesének, a Klik elnökének.

Nem járt jobban Horváth József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára sem, amikor nekiszögezték a kérdést: valóban az egyetemnek kell-e az épület. Erről sem született még döntés, mondta a főtitkár, de hozzátette, ha meglesz, elkezdik az épületben az oktatást. Balogh Zoltán, az egészségügyi szakdolgozói kamara elnöke azt mondta el, nem szabad még egyszer megengedni, hogy szétverjék az egészségügyi szakképzést. - Több tízezer kolléga megélhetését biztosítja az itt megszerzett szaktudás - mondta, s csatlakozott hozzá Balogh Katalin diák is, aki nemrég a kisöccse életét mentette meg a szakszerű újraélesztéssel.

A szülők végül arra jutottak, hogy nem kaptak válaszokat kérdéseikre, ezért levéllel fordulnak a Klik elnökéhez. Szeretnék megtudni, hogy ki terjesztette elő a kormánynak a jelentést, és ha tudták, hogy meg akarják szüntetni a Raoul Wallenberg nevét viselő iskolát, miért engedték a jelentkezést. Hogy a diákok mennyire elszántak, azt a szülői fórum után lehetett tapasztalni. A tanulók az iskola előtt skandálták jó fél órán át, hogy "Együtt maradunk". Híreink szerint a diákok és a szülők pénteken az Emberi Erőforrás Minisztérium elé szerveznek demonstrációt.

 

Tiltakozások napja

Nemcsak a wallenbergesek tiltakoztak, hanem az ELTE és a BMI hallgatói is. Részleteket itt olvashat a demonstrációról.

http://nol.hu/belfold/egyutt-maradunk-skandaltak-a-wallenberges-diakok-1529239

Központi döntés volt, de még nincs semmiféle döntés

  • Egészségügyi szakközépiskolát számolna fel a Klik, mert az épülete túl jó helyen van. Több mint ezer diákot szórnának szét hat másik iskolába.
  • A Raoul Wallenberg Szakközépiskola diákjai, tanárai és szülők tartottak hétfő délután fórumot.
  • Amin megjelent a Klik osztályvezetője is, egészen hihetetlen műsort előadva.

Alig egy órával azelőtt, hogy az ELTE társadalomtudományi karán tiltakozás kezdődött volna a kar legnépszerűbb szakjainak felszámolása ellen, egy másik oktatási intézményben is tüntetéssel egyenértékű fórum indult: a fővárosi középszintű egészségügyi képzés legfontosabb iskolájában, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskolában gyűlt össze több száz diák és szülő, hogy az intézmény megszüntetése ellen tiltakozzon.

Az iskola pechjére túl jó helyen van, a frissen felújított Ludovika épületébe költözött közszolgálati egyetem közvetlen szomszédságában. Az intézményfenntartó Klik április közepén közölte az iskolával, hogy menniük kell, itt a képzés jogutóddal megszűnik. Az iskola esetleges elköltöztetéséről évek óta keringtek pletykák, ez a levél mégis váratlanul ért mindenkit. A középiskola jogutódja július elsejétől a XIX. kerületi Semmelweis Ignác Humán Szakképző lesz. Fotók: Botos Tamás. (Csak az iskola előtt zajló tüntetésről készültek képeink, az iskola udvarán zajló rendezvényre fotósunkat már nem engedték be) Fotók: Botos Tamás. (Csak az iskola előtt zajló tüntetésről készültek képeink, az iskola udvarán zajló rendezvényre fotósunkat már nem engedték be)

A Népszabadság egy korábbi cikkéből kiderül az is, hogy a köznevelési és szakképzési feladatokat másik Klik által fenntartott szakképző iskolákba olvadnak be, azaz a Wallenberg diákjait más-más, összesen hat iskolákba irányítják majd át. Az iskolában összesen 1100 diák jár, sokan vidékről érkeztek, közeli kollégiumban laknak.

A hétfői fórumon az igazgató, Gavallérné Kancsal Ágnes azt mondta, hogy a szülői fórumnak az a célja, hogy mindenki választ kaphasson, ezért meghívták a Klik elnökét, hogy a szülők feltehessék  kérdéseiket. Helyette Halász József, a Klik szakképzési osztályvezetője jött el.

Halász szerint az átszervezés pontos menetéről a miniszter dönt május utolsó napjáig. Döntés pedig még nincs. Csak arról, hogy átszervezés lesz. Annyi információ áll tehát rendelkezésre, hogy ez az iskola szeptember elsejétől már nem kezdi meg a tanévet. Erről mondhatnak véleményt a szülők, tanárok.

Azaz van döntés, csak nem döntésnek hívják. Bármennyire is abszurdnak tűnik mindez, a Klik osztályvezetője mégis erre építette fel a délutáni mondandóját: elindult az iskola átszervezése, azaz hogy szeptembertől máshova, több iskolába költözzenek a diákok és a tanárok, de mivel ezt május végéig a miniszternek kell jóváhagynia, ezt mégsem nevezné döntésnek.

Ezt pedig a szülők nem fogadták jól, egymást érték a felháborodott megjegyzések, Halász zavartan a védekezett a szokásos „én egy tisztviselő vagyok”, „a munkámat végzem” taktikával. És azt is sűrűn ismételgette, hogy nincsen végleges döntés az átszervezésről, csak utasítás az átszervezés megkezdésére. Azaz sajtóban rosszul jelent meg, hogy már döntöttek, mert csak a Klik döntött, de az illetékes miniszter május 29-ig dönthet.

„Ami a jó a rosszban, hogy végleges döntés még nincsen. Tényleg nincsen. Semmire nincsen döntés.”

- fordult egyre abszurdabb irányba Halász érvelése, és csak azt tudta tanácsolni a dühös szülőknek, hogy forduljanak írásbeli kérdésekkel a Klikhez.

Egy másik szülő azt kifogásolta, hogy ezt az épületet nemrég hárommilliárd forintnyi uniós forrásból újították fel, márpedig a támogatást egészségügyi középiskola felújítására kapták.

„Központi döntés volt, hogy az iskolát áthelyezik, de még nincs semmiféle döntés”

- dobta be röviden összefoglalva az egyetlen érvét Halász.

A legnagyobb tapsot a Pedagógus Szakszervezet felszólalója kapta, aki szerint nem igaz, amit a Klik állít, hiszen született döntés, és előtte nem kérték ki egyetlen érintett véleményét sem. Ez az utólagos fórum pedig nem pótolhatja ezt.

raoul_wallanberg_iskola_ludovika_5

A szülők többsége hatástanulmányokat, elemzéseket szeretett volna látni. Például arról, hogyan fordulhat elő, hogy a hat iskola közül, ahova az iskola diákjait helyeznék, három műszaki szakiskola, és nem érthető, mit kezdenek majd ott az egészségügyis diákokkal.

„Tudtam hogy ilyen lesz a hangulat, megtiszteltem önöket azzal, hogy eljöttem. Nem félek, kiálltam”

- kezdte erre válaszát Halász, majd elmondta, hogy a válaszai igenis érdemi válaszok, mert az például érdemi válasz, hogy még nincs döntés. Arra a kérdésre, hogy tehetnek-e valamit, hogy az iskola ne szűnjön meg, Halász azt mondta, hogy persze,

hiszen nincs még végleges döntés.

Arról győzködte a szülőket, hogy még hathatnak a döntéshozókra, fogalmazzák meg a véleményüket, írják le, ő továbbítjat a feletteseinek.

„Ha az a kérdés, hogy van-e esélyük a döntés megválasztására, akkor az a válaszom hogy igen, bízom benne hogy van.”

A közönség idővel csak kínosan nevetett az osztályvezető válaszain.

raoul_wallanberg_iskola_ludovika_2

A helyszínen megjelent a szomszédos Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára, Horváth József is, aki szerint még ugyan nem tudni, mi lesz az épülettel, és bár nem is zárja ki, hogy egyetemük birtokába kerül, de az, hogy mi lesz a Wallenberggel és hogy hova kerülnek át a diákok, ahhoz az egyetemnek semmi köze.

„Nem kell a politikát ebbe belekeverni, mert annak semmi köze nincs ehhez, egyetemük ugyanolyan állami fenntartású intézmény, mint az ELTE”

- mondta Horváth a bekiabálásokra. A rektor csak ezért jött el, mert a sajtóban megjelent, hogy az egyetemé lesz az épület. De ez még nincs így. Bár nem kizárt, hogy így lesz. De ha így lesz, akkor ahhoz semmi közük. És még külonben sincs döntés.

„Mint az intézmény vezetője, nem látom azt, hogy kérdéseikre választ kaptak volna”

- összegzett a rendezvény végén a Wallenberg igazgatója. Arra kérte a szülőket, írják össze a kérdéseiket, hogy azt kedden eljuttassák a Klik elnökének.

http://444.hu/2015/04/20/egy-bezarasara-itelt-iskola-udvaran-nezhettuk-vegig-hogyan-mukodik-a-ner/

Átlátszó: Komoly csapás jöhet az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karára

Nagyon komoly bevételkiesést szenvedhet el az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara – legalább is ez derül ki a felsőoktatási törvény módosításának tervezetéből, amelyet az Átlátszó Oktatás szerzett meg. A portál szerint a rektorok jogkörén át a szakok listájáig rengeteg változásra lehet számítani.

Az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete szerint ismét osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, és létrejön az ötéves agrármérnöki képzés. Alapképzésben és mesterképzésben sem szűnne meg a kommunikáció és médiatudomány szak, ugyanakkor a felsőoktatási szakképzésben és a szabad bölcsészet külön szakirányaként megszűnne ez a szak – közölték pénteken.

A tervezet a tiltakozók szerint az ELTE, a Corvinus és a Pázmány Péter Egyetem karait egyaránt sújtja, komoly finanszírozási problémákat okozva – ismertette az Eduline.

Az Átlátszó Oktatás egy eltés forrástól úgy értesült, hogy a pszichológia képzés erősen megszenvedheti a törvénymódosítást. Az osztatlan képzés visszahozásával gyakorlatilag megszűnik ugyanis a mobilitás lehetősége a külföldi egyetemek és hazaiak között, megkérdőjeleződik a képzés nemzetközi elismertsége, az angol nyelvű képzés is ellehetetlenül, kockázatossá válik nemzetközi akkreditációjuk.

A pedagógiai és pszichológiai karon tanul az angol képzéseken résztvevő hallgatók harmada. Ha elmaradnának a külföldi jelentkezők, az akár 500 millió forintos kiesést is jelenthetne, veszélybe kerülhetne a kar megmaradása. Továbbá a specializálódás esélye is csökkenhet, ha államilag finanszírozott mesterképzésben nem vehetnek részt a magyar hallgatók.

http://hvg.hu/itthon/20150420_elte_pszichologiai_kar

Szakok megszüntetése ellen tiltakoztak az ELTE-n

Több száz hallgató és oktató vett részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Karán a több alapképzési szak kormányzat által tervezett megszüntetését megvitató hétfő esti fórumon.

Szakok megszüntetése ellen tiltakoztak az ELTE-n
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mezey Barna rektor közölte: a pénteken nyilvánosságra hozott, elfogadása esetén szakok megszüntetését is jelentő tervezet még az első változat, amelyről tárgyalnak majd, hétfő este például a Magyar Rektori Konferencia ülésén.
   
Mint mondta, az egyetem vezetőjeként kötelessége képviselni a hallgatókat és az ELTE hagyományait, valamint "mindazon szakokat, ahol az ország legjobbjai tanulnak". Tausz Katalin, a társadalomtudományi kar dékánja azt hangsúlyozta: a siker záloga az oktatók és a hallgatók egysége, ennek egyik megjelenése a mostani fórum is. Hangsúlyozta: elutasítanak minden olyan döntést, amelyhez nem készült hatástanulmány, és amelyet nem előzött meg egyeztetés.
    
A megszüntetni kívánt nemzetközi tanulmányok alapképzési szak példáját említette a dékán, utalva arra, hogy a diákok többsége költségtérítéses hallgató volt, az ott végzettek 36 százaléka továbbtanult, 46 százalékuk munkába állt, az átlagos diplomás pályakezdőkénél magasabb bruttó bérrel.mezey barna, az elte rektoraMezey Barna, az ELTE rektora

Felolvasták a követeléseiket
    
Több felszólaló is arról beszélt: napirendre kell tűzni a felsőoktatás súlyos problémáit, amelyek - többi között egyes szakok tanárhiánya - a mindennapokban is tarthatatlan helyzeteket okoznak, ugyanakkor mind több fiatalt indítanak arra, hogy külföldön kezdjék meg vagy folytassák tanulmányaikat.
    
Hosszas taps kísérte a diákok - már a rendezvény előtt közzétett - követeléseinek felolvasását. A később a résztvevők által megszavazott pontok között szerepel, hogy a szaktárca vonja vissza a szakok megszüntetéséről szóló előterjesztését és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét, az autonómia jegyében az egyetemre jelentkezők szabadon választhassák meg egyetemeiket és szakjaikat, valamint azt, hogy "ne tiltsák be" a társadalomtudományokhoz, az EU-hoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz értő embereket kinevelő szakokat.
    
Nem az állam dönti el, milyen szakma létezhet és milyen nem. Az állam egyetlen képzést sem tilthat be, illetve monopolizálhat a kormány egyeteme számára - hangsúlyozzák, követelve, hogy hozzák nyilvánosságra a döntéseket alátámasztó hatástanulmányokat. Megjegyzik: a tervezett szakmegszüntetésekkel a kormány szembemegy a nemzetközi és európai trendekkel, aláássa a jövőt, és végképp ellehetetleníti Magyarország érvényesülését a világban.
    
Folytatják

A fórum végén a résztvevők úgy döntöttek, átvonulnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elé, ahol hasonló fórumot rendeztek.
    
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkársága pénteken közölte, hogy elkészült az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete. Az előterjesztés szerint ismét osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, és létrejön az ötéves agrármérnöki képzés. Alapképzésben és mesterképzésben sem szűnne meg a kommunikáció és médiatudomány szak, ugyanakkor a felsőoktatási szakképzésben és a szabad bölcsészet külön szakirányaként megszűnne ez a szak.

DK: vonja vissza a kormány

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány vonja vissza azt a döntését, amelyik alapján több társadalomtudományi alapszakot is megszüntetnének a jövőben - mondta az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Molnár Csaba azt mondta, hogy a megszüntetésnek nincsen megmagyarázható oka, ugyanis népszerű és döntően fizetős szakokról van szó, amelyek az egyetemek bevételeinek jelentős részét hozzák. Szerinte a döntés pénzügyileg ellehetetleníti a felsőoktatási intézmények egy részét.
    
Az EP-képviselő úgy értékelte, a kormányzat nyílt háborút folytat az oktatás, az egyetemek és a tudás ellen, ugyanis nem okos fiatalokat, hanem "szorgos alattvalókat" szeretne látni, a kabinet "ellensége a magyarországi gondolkodó embernek". A "kicsinyes politikai bosszúról" beszélő alelnök kijelentette, a kormány a szakok betiltásával felgyorsíthatja a fiatalok elvándorlását. A hallgatókkal és oktatókkal való szolidaritását kifejező EP-képviselő a DK nevében garanciát vállalt arra, hogy egy kormányváltás után a következő kabinet legfontosabb ügye az oktatás és a felsőoktatás lesz. Olyan programot valósítanak meg, ahol a hallgatók és nem az "állami vízfej" határozza meg, mit lehet tanulni - hangoztatta.

Emmi: egyetlen szak megszüntetése sem eldöntött kérdés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elszomorítónak tartja, hogy a felsőoktatási képzésekről folyó szakmai tárgyalásokba ismételten beavatkozik a pártpolitika, és a hallgatók teljes félrevezetésével olyan demonstrációk szervezését gerjeszti, melyek ellehetetleníthetik a higgadt párbeszédet - közölte a felsőoktatási államtitkárság hétfőn az MTI-vel. Jelezték: egyetlen szak megszüntetése sem eldöntött kérdés.

A felsőoktatási államtitkárság közleményében emlékeztetett: a tárca a szakstruktúra átalakítására tett javaslatát részletesen egyeztette a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságaival, továbbá a keddi napon a Felsőoktatási Kerekasztal is tárgyalja. A kormány májusi döntése előtt az Emmi minden, a konstruktív javaslatok irányába mutató lehetőséget megad arra, hogy a javaslatot az érintettek véleményezhessék, és a képzési szerkezet átalakításáról konszenzusos döntés szülessen. Egy tüntetés ennek meggyőződésük szerint nem megfelelő formája - közölték.
    
Hangsúlyozták: egyetlen szak megszüntetése sem eldöntött kérdés, azonban bármelyik esetleges kivezetése vagy átalakítása alkalmatlan arra, hogy veszélyeztesse az ELTE, vagy más felsőoktatási intézmény költségvetési stabilitását és kari szerkezetét. Ezek a minden alapot nélkülöző híresztelések csak arra jók, hogy a tárgyalások tárgyán túlmutató feszültséget keltsenek.
    
Az Emmi ezért kér minden józanul gondolkodó oktatót és hallgatót, hogy ne üljön fel provokációnak. A képzési szerkezet tervezett átalakítása ugyanis a hallgatók érdekét szolgálja, továbbá az oktatás és a finanszírozás hatékonyságát erősíti, nem veszélyezteti tehát sem a szabad szakválasztást, sem az egyetemi autonómiát - jelezték.

atv.hu / MTI

 

Wallenberg-botrány: kamufórummal oltott tüzet a fenntartó

A sajtót nem engedték be a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola tiltakozó fórumára. A KLIK állítja, még nem döntöttek, a pedagógusok szerint ez rossz duma.

Több száz sikoltozó és fütyülő diák, tanácstalan szülők, tehetetlen KLIK-osztályvezető és kitiltott sajtó - ezzel nagyjából le is írtuk, mi történt a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola megmentéséért tartott megmozduláson hétfő délután. A (most úgy tűnik, hogy) bezárásra ítélt intézmény előtt több száz diák gyűlt össze transzparensekkel és kérdésekkel, hogy aztán bemenjenek az udvarra, ahol elvileg szülői fórum zajlott, a fenntartó KLIK egyik képviselőjével, szakszervezetisekkel és a sajtó kizárásával.

Elvileg, hiszen - a távozó szülők beszámolója szerint - az esemény csak nyomokban emlékeztetett fórumra: a mikrofonba kiabált kérdésekre (ki döntött a diákok és tanárok szétkergetéséről, volt-e hatástanulmány, mi a helyzet az alaptörvényben rögzített jogokkal, mi lesz a már felvételt nyert tanulókkal) a fenntartó KLIK képviselője mind kitérő választ adott azzal, hogy nagyszerű dolog a véleménynyilvánítás, gyűjtsék hát össze őket, adják oda neki, ő meg majd továbbítja a vezetőségnek. Végleges döntés ugyanis még nem született, felesleges tehát dühöngeni.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is felszólalt. Persze, nem született döntés - mondta -, "csupán" elfogadtak egy jelentést a jogutód megszüntetés lehetőségéről, úgy, hogy már ki is jelölték az átvevő intézményeket. Azaz dehogynem döntöttek. Az iskola véleményét persze nem kérdezték, szakmai anyagot nem láttak, tehát nincs mi ellen érvelni. 

Az pedig végképp rejtély, miért kellett kitiltani a sajtót az okostelefonok korában egy több száz fős eseményről. Ezzel azt biztosan nem érik el, hogy nem számolunk be róla, legfeljebb azt, hogy kénytelenek vagyunk másodkézből származó információkkal és mobillal készült fotókkal beérni. Például ezzel (jobb oldalon a KLIK megjelent, de a konkrét nyilatkozatról és döntésről letiltott osztályvezetője):


Olvasónk fotója

Mi történt?

"Itt az álmaim tanulhatom, amit a minisztérium egy tollvonással vesz most el tőlem és 1200 diáktól meg a tanárainktól."

Nagy Emőke 9b osztályos, wallenberges diák szerint a most megszüntetésre ítélt iskolában olyan képzést kap, amit biztosan tud majd az életben hasznosítani. Szerinte, ha bezárják az iskolát, akkor az álmainak is lőttek. Emőke azt mondja, aggódik a tanárokért is. Mi lesz azzal a 70 pedagógussal, akik most magas színvonalon oktatják a wallenberges diákokat?

Bezárják

A kormány márciusban döntött arról, hogy a fővárosi egészségügyi képzés bázisának számító intézmény megszűnik – a tanárokat és a diákokat hat másik, állami fenntartású intézménybe irányítják át. A Ludovika főépülete melletti megüresedő épületet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kaphatja meg.

A diákok mellett tiltakozik a kormány döntése ellen a Raoul Wallenberg Egyesület is. Ők azt írják, hogy: a határozat azt jelenti, hogy a svéd embermentő neve végleg eltűnik Budapest oktatási térképéről – ezért azt szeretnék, ha az intézmény ugyanezen a néven egy másik fővárosi üres épületbe költözne át.

Perre mennek

A Pedagógusok szakszervezete is tiltakozik. Ők egyenesen bíróságra vinnék az iskola megszűntetését. Szerintük ugyanis így intézményt megszüntetni, a hatályos törvények ilyen súlyos megszegésével nem lehet. A Pedagógus Szakszervezet szerint a kormány nem tartotta meg a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott eljárási szabályokat az intézmény megszüntetésével kapcsolatos döntéshozatali eljárásban. Mivel először meghozta a döntést az iskola bezárásáról, és ezután kérte csak ki az intézmény véleményét.

Az intézményfenntartó Klik múlt héten azt közölte, hogy, a kormány korábban már tárgyalt a Ludovika téri fejlesztésekről. A Klik ezért elkezdte az érdemi egyeztetést a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola jövőjével kapcsolatban, mindvégig szem előtt tartva azt a célt, hogy az oktatás zavartalan legyen, a diákok helyzete pedig rendezett maradjon. Az, hogy pontosan mikor kezdték az egyeztetéseket, és hogy az iskolából kivel tárgyaltak, a Klik közleményéből nem derül ki.

http://www.hir24.hu/belfold/2015/04/20/wallenberg-botrany-kamuforummal-oltott-tuzet-a-fenntarto/

Egyetemi botrány: a minisztérium előtt tüntetnek

Több száz hallgató és oktató vett részt az ELTE-n a több alapképzési szak kormányzat által tervezett megszüntetését megvitató fórumon. A minisztérium elé vonulnak tüntetni.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, több egyetemi szakot megszüntetne az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egy kiszivárgott tervezet szerint. Az ELTE Társadalomtudományi Karát érzékenyen érintené, a nemzetközi tanulmányok alapképzés megszűnése (csak mesterszak formájában maradna meg), a társadalmi tanulmányok BA szak pedig teljesen megszűnne.

A tanárok és a hallgatók fórumot szerveztek, ahol Mezey Barna az ELTE rektora közölte: a pénteken nyilvánosságra hozott, elfogadása esetén szakok megszüntetését is jelentő tervezet még az első változat, amelyről tárgyalnak majd, hétfő este például a Magyar Rektori Konferencia ülésén.

 Kép a fórumról / Facebook

Mint mondta, az egyetem vezetőjeként kötelessége képviselni a hallgatókat és az ELTE hagyományait, valamint "mindazon szakokat, ahol az ország legjobbjai tanulnak".

Tausz Katalin, a társadalomtudományi kar dékánja azt hangsúlyozta: a siker záloga az oktatók és a hallgatók egysége, ennek egyik megjelenése a mostani fórum is. Hangsúlyozta: elutasítanak minden olyan döntést, amelyhez nem készült hatástanulmány, és amelyet nem előzött meg egyeztetés.

A megszüntetni kívánt nemzetközi tanulmányok alapképzési szak példáját említette a dékán, utalva arra, hogy a diákok többsége költségtérítéses hallgató volt, az ott végzettek 36 százaléka továbbtanult, 46 százalékuk munkába állt, az átlagos diplomás pályakezdőkénél magasabb bruttó bérrel.

Ne az állam döntsön!

Több felszólaló is arról beszélt: napirendre kell tűzni a felsőoktatás súlyos problémáit, amelyek - többi között egyes szakok tanárhiánya - a mindennapokban is tarthatatlan helyzeteket okoznak, ugyanakkor mind több fiatalt indítanak arra, hogy külföldön kezdjék meg vagy folytassák tanulmányaikat.

 Kép: MTI / Szigetváry Zsolt

Hosszas taps kísérte a diákok - már a rendezvény előtt közzétett - követeléseinek felolvasását. A résztvevők által megszavazott 6 pontos követelés pedig a következő:

  1. A minisztérium vonja vissza a szakok megszüntetésére vonatkozó előterjesztését és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét.
  2. Felsőoktatási autonómiát! Követelték, hogy a jelentkezők szabadon választhassák meg az egyetemeiket, szakjaikat.
  3. Szükség van olyan szakemberekre, akik értenek a társadalomtudományokhoz, az EU-hoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz, vagyis ne tiltsák be az ilyen szakembereket kinevelő szakokat!
  4. A XXI. században ne az állam döntse el, hogy kiből mi lesz! Az állam egyetlen képzést se tiltson be.
  5. Hozzák nyilvánosságra a döntéseket alátámasztó hatástanulmányokat. Transzparenciát, egyeztetést és szakmaiságot követeltek. Ne szülessen döntés az egyetemistákról az egyetemisták nélkül.
  6. A kormány szembemegy a nemzetközi és az európai trendekkel, aláássa a jövőt és ellehetetleníti Magyarország érvényesülését.

Nem az állam dönti el, milyen szakma létezhet és milyen nem. Az állam egyetlen képzést sem tilthat be, illetve monopolizálhat a kormány egyeteme számára - hangsúlyozzák, követelve, hogy hozzák nyilvánosságra a döntéseket alátámasztó hatástanulmányokat. Megjegyzik: a tervezett szakmegszüntetésekkel a kormány szembemegy a nemzetközi és európai trendekkel, aláássa a jövőt, és végképp ellehetetleníti Magyarország érvényesülését a világban.

Az EMMI elé vonulnak

Az ELTE-s fórum végén a résztvevők úgy döntöttek, átvonulnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elé, ahol hasonló fórumot rendeztek. A helyszínen lévő kollégánk jelezte, időközben a BME-s fórumnak is vége, a tiltakozó hallgatók onnan a Corvinus elé vonulnak, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumához, ott fejeződik be a tüntetés.

Palkovics: „Ez a hallgatókon múlik”

A Műegyetemen tartott fórum végeztével Palkovics államtitkár újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, a BME-s formatervező szak megmentésére lát esélyt, a nemzetközi tanulmányok szakról azonban holnap születik döntés, a Felsőoktatási Kerekasztal ülésén döntenek róla, írja az Abcúg.

 MTI / Szigetváry Zsolt

Az utcán tüntetőknek is üzent az államtitkár, szerinte többféleképpen is lehet demonstrálni, az egyik a BME-s módszer, akik párbeszédet kezdeményeztek, míg a másik az utcán vonulás, mondta. „Ez a hallgatókon múlik” – tette hozzá Palkovics.

A tömeg lassan odaér az EMMI elé, az Abcúg szerint az MSZP-s Kunhalmi Ágnes is a tömegben vonul, az Átlátszó Oktatás pedig azt írja, hogy a tömeg a „Szabad ország, szabad egyetem” rigmust skandálja, az autósokat pedig arra kérik, hogy dudáljon, aki egyetért velük.

Időközben kiderült, az ELTE társadalomtudományi kara mellett a pszichológus-hallgatókat és a kart is a megszűnés fenyegeti, 500 millió forintot vonhatnak el tőlük.

http://www.hir24.hu/belfold/2015/04/20/egyetemi-botrany-a-bme-re-vonulnak-a-tiltakozo-diakok/

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr107384600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása