Hosszú? Igen! De sosem hallott tények kerülnek napvilágra. A 89 előtti belügyminiszter és az állambiztonsági "beágyazódása", hatása a Bibó kollégiumot alapí tanáruk és a kollégiumi fiuk szerepét is más megvilágításba helyezi nagyon...Hallgasd meg és gondolkodj... Majd a volt alkotmánybíró véleménye után még egy véleményt találhatsz itt, aminek a a lényege a nettünti és Hír tv kapcsán született: NE hazudjatok!

Alkotmányos jogunk törvényt szegni? A teljes interjú Vörös Imre volt alkotmánybíróval, jogászprofesszorral

 

– Amikor áprilisban, az országgyűlési választás után interjút kértem öntől, azt mondta, inkább várjuk ki az önkormányzati választásokat is. Miért?

– Akkor még nem lehetett pontosan tudni, hogy milyen irányba fejlődnek a dolgok. Mostanra valamivel tisztább a kép – vagy éppen homályosabb. Épp most vagyok 70 éves, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy sok mindent láttam már. A ’89 előtti álválasztásokra éppúgy emlékszem, mint a rendszerváltás utáni szabad választásokra. Hogy a mostani melyik csoportba tartozik? Nyilván ez ma a legfontosabb kérdés.

– És melyikbe?

– Ahogy én látom, egyre nehezebb helyzetben vannak azok, akik definiálni akarják mindazt, ami ma Magyarországon történik. A közéleti szereplőknek, a jogtudománynak, a szociológiának, a szakértőknek az értékelését – és akkor a külföldről még nem is beszéltem – komolyan kellene venni. Mindazokét, akik állítják, hogy sem az alkotmányosság szempontjaival, sem az uniós jog szempontjaival nincsenek a magyar törvények összhangban. A gyakorlat meg pláne nincs.

– De akkor mi van ma Magyarországon?

– Súlyos kérdés ez. Jogállam nincs. A demokrácia ugye el van temetve, rátették már a sírkövet is. Jelenleg tehát egy alkotmányellenes helyzetben élünk, amiben minden a feje tetején áll. De egészen nyugodtan nevezhetjük önkényuralmi rendszernek is.

– Ezt azért egyelőre eddig csak kevesen mondták ki.

– A politika nem tud mit kezdeni ezzel az ambivalens helyzettel, amit egy darabig még megtehet, de egyszer csak elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor be kell vallani az igazságot. El kell dönteni, hogy akkor most önkényuralmi rendszer van-e, de akkor nem kelthetik azt a látszatot, hogy szabad, tiszta választás van. Vagy mégiscsak szabad és tiszta a választás, de akkor nincs önkényuralom.

– Ilyen egyszerű lenne ez?

– Tessék elolvasni az EBESZ nemzetközi megfigyelőinek jelentéseit az áprilisi választásokról, és akkor minden világossá válik.

– Kicsit visszaszaladtunk az időben…

– Minden ott kezdődött el. Az EBESZ képviselőit a magyar kormány kérte fel, hogy ellenőrizzék az országgyűlési választások lebonyolítását.

– 36 pontban kritizálták annak tisztaságát.

– Igen.

– Jelent ez bármit is?

– Az EBESZ végső, júliusban készült jelentése, amely az egész magyar választási rendszerről szól, több lényeges megjegyzést tesz: mindenekelőtt azt kifogásolja, hogy nem egyenlő a választójog, és a választás az egész választási rendszer miatt, amely egyértelműen a kormánypártoknak kedvezett, nem volt tiszta. A jelentés hosszan sorolja a problémákat a választási kampányhirdetéseknek a médiumokban az Alaptörvény szintjén történő korlátozásától a határon túli szavazók névjegyzékének titkosságáig és szavazásuk módjának átláthatatlanságáig, vagyis ténylegesen a csalás gyanúját veti fel – ezt a megállapítást „átláthatatlanság”-ként fogalmazva meg. Az áprilisi választásról így tehát nincs mit beszélni, ez nem egy tisztességes, tiszta választás volt. És itt szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a választás a választási törvények erejénél fogva volt tisztességtelen, ám erre a közéleti szereplők – Bokros Lajos kivételével – egyáltalán nem hivatkoznak azóta sem. Ez megbocsáthatatlan.

– Kinek a felelőssége mindez?

– Nemcsak a kormányt hibáztatom, hanem az egész, politikával foglalkozó közéletet, amelyben mindenki – nyilván egzisztenciális érdekek, egy képviselői állás miatt – elsiklik a tisztességtelenség felett. Megetetik a választókat azzal, hogy menjenek el választani, és játsszák el a nekik kiosztott szerepüknek megfelelően a „demokrácia” című színházat. Kormánypárt és ellenzék egyaránt felelős ezért.

– Mit tehet erről az ellenzék? Beleszólásuk nem nagyon volt a dolgok folyásába.

– Márpedig különösen súlyos felelősség terheli itt az ellenzéket. Talán most a személyes indulataimnak adok hangot, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy míg sokan következetesen kiálltunk a jogállami elvek megvédése mellett, amikor én 2012 óta hangoztatom, hogy itt államcsíny történt, és amikor az „írástudók” jelentős része – érezve súlyos felelősségét – vállalta annak a kockázatát, hogy kimondjuk az igazságot, az ellenzék maszatolt és eljátszotta a „kampányolást”. És miután mi kiálltunk, és elmondtuk, hogy nincs tiszta választási rendszer, ezután a politikusok ódákat zengtek arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert abból élnek, hogy majd csak elcsípnek valamilyen képviselői helyet, mert nekik ez fontosabb. Egyébként az EBESZ megfigyelői már januárban is jártak nálunk, előzetesen tájékozódni. Akkor megkeresték az ös?- szes pártot, hogy megkérdezzék, mi a véleményük az új választási rendszerről. Tudtommal senki sem volt, aki a kétségeinek hangot adott volna, mindenki nagy lelkesedéssel bizonygatta, hogy minden a legnagyobb rendben van, és készülnek a választásokra. A nemzetközi megfigyelők a választások után júliusban összefoglaló végleges jelentésükben tették az említett harminchat ajánlást, amelyeket a kormány nem vett figyelembe, a jelentést pedig nem hozta nyilvánosságra. Ez a kormány felelőssége, ám hogy az ellenzék részéről sem beszél senki erről, és nem jelzi, hogy most már „papírunk” van arról, hogy itt a választási rendszerrel és a választások tisztaságával, vagyis a megalakult Országgyűlés legitimitásával súlyos probléma van, ez már morális kérdéseket feszeget az ellenzéki pártok, közéleti szereplők szerepét illetően is. Az EBESZ-ről egyébként még annyit: az őszi önkormányzati választásokra megint meghívták őket, de visszautasították a meghívást.

– Minek is jöttek volna?

– Igaz, hiszen korában már megállapították, hogy az országgyűlési választás nem volt tiszta: nyilván a jelentés agyonhallgatása, az ajánlásaik figyelmen kívül hagyása miatt nem kívánták legitimálni a továbbiakban, önkormányzati választások címén megrendezett antidemokratikus színjátékot. Ezek olyan körülmények, amelyeket a magyar közéleti szereplőknek figyelembe kellett volna venniük. Az nem megoldás, hogy a nemzetközi megfigyelők, a hazai és külföldi szervezetek, és mi is, itthon soroljuk a kifogásainkat, ők meg azt magyarázzák, hogy mi lett az egyébként szerintük rendben lévő választások eredménye. Ez egy kicsit olyan érzés, hogy az ellenzék kést szúr a hátunkba. A legfőbb kérdés most az, meddig lehet folytatni ezt az „udvari ellenzék – udvari kormánypárt” játékot a választók és a közvélemény becsapása árán, hiszen ennek a népképviselethez, a választók akaratának négyévenkénti kifejezésre juttatásához semmi köze nincs. Itt ugyanis árulásról van szó, a politikai szereplők elárulják a választókat. Ezt valakinek már ki kellene végre mondania.

– De mit jelent az, hogy áprilisban nem tiszta választáson győzött a jelenlegi kormány? Nem legitim?

– Itt most nem csak a kormányról van szó. Az ilyen körülmények között megválasztott Országgyűlés – ez a nemzetközi megfigyelők véleménye alapján kimondható – bizonyosan nem legitim Országgyűlés. Hogy ezzel mit lehet, kell kezdeni, azt én mint alkotmányjogász nem tudom megmondani. De azt ki merem mondani, hogy aránytalan, torzító, nem egyenlő választójog alapján, tehát a magyar alkotmányt és nemzetközi egyezményeket sértő módon összeült Országgyűlésünk van. Ebbe mindenki beletartozik: ez a parlament nem legitim parlament, úgy, ahogy van, ellenzékkel, kormánypártokkal együtt. Gondoljuk meg: a németországi választásokon az Angela Merkel vezette kereszténydemokraták és a bajor testvérpárt a szavazatok 43%-át szerezte meg, és persze – ahogyan demokráciában történni szokott – koalíciós partner után kellett néznie, mert ebből sehogyan sem lesz a képviselői helyek többsége. Nálunk a kormánypárt 44%-ot kapott, de ehhez a képviselői helyek kétharmada járt. Ez egy rossz vicc.

– Egy illegitim Országgyűlés hogyan hozhat törvényeket, hogyan működhet egyáltalán?

– Amit kérdez, abban két dolog keveredik. Egyrészt annak a változtatásnak a vágya, hogy közvetlen cselekvéssel hogyan lehet egy ilyen helyzetet megoldani, másrészt az, hogy valóban működik-e. Utóbbira a válaszom az, hogy igen, hiszen látjuk, hogy úgy folyik az Országgyűlés munkája, mintha a nemzetközi megfigyelők meg sem mukkantak volna.

– Akkor térjünk rá az előbbire.

– Erre sajnos nem tudok választ adni, mert én csak a diagnoszta vagyok. Azt meg tudom mondani, hogy mi a baj, de a terápiát már másoknak, az ezzel foglalkozó közéleti szereplőknek, politikusoknak kell kidolgozniuk.

– Akkor a diagnosztát kérdem: mi a baj?

– Nézzük csak meg például azt, ami az önkormányzati választásokon Budapesten történt. Itt olyan anomáliák voltak, amelyekre egyértelműen lehetett volna reagálni. Csak hogy egyet mondjak, négy hónappal a választás előtt módosították a rendszert, úgy, hogy az egyértelműen a kormánypártnak kedvezzen: a közgyűlés megszűnt, helyére egy polgármesterekből álló klub került. Ezeket nem választotta oda senki, ilyen lapot, amelyen a közgyűlés tagjaira lehetett volna szavazni, a választó a választáskor nem is kapott, egyszerűen a választók felhatalmazása nélkül összeülnek. Ami viszont azt jelenti, hogy Budapestre vonatkozóan már nem voltak szabad és tiszta, egyenlő és arányos választójogon alapuló választások, vagyis ez a választás személyes véleményem szerint egyértelműen alkotmányellenes volt. Kerületiek persze voltak, de maga a Fővárosi Közgyűlés egy baráti összejövetellé vált. Ez a közgyűlés nem közgyűlés immár, nem képvisel senkit, mert nem választotta meg senki. Márpedig ha a budapesti választás nem volt legitim, akkor az egész önkormányzati választás sem az.

– Ezek szerint viszont mi mind, akik elmentünk szavazni, szintén részt vettünk ebben a csalásban.

– Igen, ez így van, én is elmentem szavazni, mert ez a véleménynyilvánítás egyetlen módja, legfeljebb elsikkad valahol. Ám valójában ez nem volt választás a szónak abban az értelmében, hogy közhatalommal ruházunk fel testületeket, hanem legfeljebb egyfajta véleménynyilvánító népszavazás, de ennek a véleménynyilvánításnak, és ezt nyomatékosan kijelentem, semmilyen választójogi jelentősége nincs.

– Egy illegitim közgyűlés vagy akár Országgyűlés döntéseit el kell nekünk fogadnunk?

– Sokszor mondtam már, de úgy tűnik, eddig nem talált célba: a jognak egyetlen eszköze van, amivel felléphet ez ellen az alkotmányellenes helyzet ellen, melyben többek között a választási rendszer miatt is kerültünk. Az Alaptörvény C cikkének második bekezdése kimondja, hogy a közhatalom kizárólagos birtoklására való törekvés ellen fel lehet és fel is kell lépni. Törvényes eszközökkel. De azt is mindig elmondom, hogy ez a törekvésre vonatkozik, ha az befejeződött, akkor utólag már senkin nem lehet számon kérni, hogy miért nem tartják be azokat a jogszabályokat vagy azok egyes rendelkezéseit, amelyek éppen azt garantálják, hogy a közhatalomnak ez a kizárólagos birtoklása, magyarul az önkényuralom működjön. Az Alaptörvény nem is teszi: csak a törekvésnél szabja feltételként a törvényes eszközökkel való fellépést, ha már megvalósult az önkényuralom, ilyen feltételnek nincs értelme.

– Befejeződött már a törekvés, vagy lehet ezt még fokozni?

– Nem, ezt már nem lehet fokozni. Nyilván vannak állami szervek, például az Alkotmánybíróság vagy akár az Országgyűlés, mint egyfajta gyülekezet, amelyek adott esetben léphetnek ebben az ügyben, de úgy tűnik, hogy ez a C cikk második bekezdése egy forró gesztenye, amit mindenki dobál át a másiknak, és igyekszik róla hallgatni. A közélet is hallgat, ami tulajdonképpen érthető emberileg, hiszen ki az, aki hajlandó kimondani, hogy „gyerekek, nem kell betartani azokat a törvényeket, amelyek az önkényuralmat szolgálják, hiszen maga az Alaptörvény nyilvánítja azokat alkotmányellenesnek”? Az alkotmányellenes törvényeket pedig nem kell betartani. Ezt tudja kínálni a jog, ennél többet nem.

– És ez elég?

– Vagy legalábbis nem kevés. Lépten-nyomon azzal a problémával találkozom, hogy az emberek úgy gondolkodnak, a törvényeket, bárki is hozta őket, bizony be kell tartani. Ez az elmúlt huszonöt év vívmánya, és őrizni is kell ezt a törvénytisztelő, jogállami mentalitást, csak azt tegyük hozzá: az alkotmányos törvényeket kell betartani. Hiszen az Alaptörvényben is azért szerepel ez a cikk, mert Magyarországnak történelmi tapasztalata van arról, hogy az önkényuralommal szemben időnként fel kell lépni, ezért engedi meg, kifejezetten felmentést adva a betartás alól, hogy ezeket az illegitim döntéshozók által hozott alkotmányellenes törvényeket, pontosabban az önkényuralmat szolgáló passzusaikat ne kelljen betartani. Erre minden embernek alkotmányos alapja van, csak kell végre valaki, aki elég bátor ahhoz, hogy ezt felvállalja. S minthogy Magyarországon az önkényuralom már tény, épp ezért szeretném felmenteni Magyarország polgárait, és felhívni őket arra, hogy igenis, ne tartsák be azokat a törvényeket, amelyekről kimondható, hogy alkotmányellenesek!

– Mint például?

– Gondolok itt, mondjuk, a földbérletet szabályozó törvényekre vagy a trafikpályázatokra. Azoknak az embereknek alkotmányjogilag igazuk van, akik úgy ítélik meg, hogy ezek a földbérleti pályázatok és döntések valahol, közvetetten egy önkényuralmi rendszer állami szintre emelt, rendszerszintűen korrupt döntéseket lehetővé tevő törvényeiből következnek, és beszántják az új bérlőnek a földjét.

– Más eszköz nincs, csak a törvényszegés?

– Hiszen épp az önkényuralmi rendszer logikájából következik, hogy beszorítja az emberek cselekvési lehetőségeit egy végletes helyzetbe, ami azonban – ezt ne felejtsük el – egy velejéig alkotmányellenes rendszer gyakran alkotmányellenes törvényi rendelkezéseinek megszegését jelenti. Nem általában törvényszegést, hanem az Alaptörvény felmentésén alapuló alkotmányos törvényszegést.

– Vissza lehet ebből térni egy normális állapotba?

– Annak az első lépése kizárólag a választási rendszer megváltoztatása lehet. Ez mindennek a kulcsa, az Alaptörvénnyel, a – mint látható, az önkényuralmi politikai rendszer működésének is lényegi elemét képező – korrupcióval, a sajtószabadsággal vagy bármi mással csak utána, a demokrácia és az alkotmányosság, a jogállam helyreállítása után lehet foglalkozni.

– De hát maga a választási törvény is arra irányult, hogy ezt a hatalmat leváltani ne lehessen. S ha nem lehet leváltani, ki változtat a választási törvényen?

– Ez egy tökéletes csapdahelyzet. Az önkényuralom ugyanis mindig csapdába csalja a polgárokat, és a polgároknak kell kitalálniuk, hogy ebből hogyan lehet kimászni. Én nem tudom, hogy mikor jön el az a pont, amikor valaki végre felelősségteljesen kezd gondolkodni és cselekedni, de ebben a helyzetben – különösen a „bizonyítványt magyarázva” képviselőként – dagonyázni súlyos morális felelőtlenség a nemzet és a történelem előtt. Ezt tartósan nem lehet elviselni. Itt nap mint nap sűrűsödnek az események, nem telik el hét anélkül, hogy orbitális botrányok ne lennének. Most már be kell látni, hogy elértük azt a határt, ahol már nem lehet tovább hazugságban élni. A közéletnek ezzel szembe kell néznie. Az ellenzék torkán szorul a hurok, meg kell érteniük, hogy ezzel a locsogással nem mennek semmire. Nem a nemzeti italboltokra vonatkozó törvénytervezet hatástanulmányait kell hiányolniuk. Az a legnagyobb probléma? Nem. Egyetlen ponton kell fellépniük, egy dolgot kell követelni: új választójogot. Ezzel kell kezdeni a munkát.

– A kormány meg újabban a törvények túlburjánzását szeretné az Államreform 2-vel megfékezni.

– Ez már nem törvényalkotás, ami itt történik, hanem egy cirkusz. Azért burjánzik a jog, mert valaki fölkel reggel, eszébe jut valami, és 11 órakor már számozzák a paragrafusokat. Aztán délután már módosítani kell, mert valaki más véletlenül kimaradt a jóból, pedig be kellene, hogy férjen. Így prostituálják a jogot, és arra használják, hogy napi politikai döntéseket kőbe véshessenek. A sok törvénynek ez volt az egyik célja.

– Van másik?

– Nagyon sok mindent meg kellett változtatni ahhoz, hogy a kormány leválthatatlanságának állapota létrejöhessen. Azért egy államcsínyt megcsinálni, az jogilag egy nagyon komoly munka, e tekintetben megemelem a kalapomat a kormánypártok és szellemi holdudvaruk előtt, mert tökéletesen zár a rendszer. Az más kérdés, hogy én ezt egy amorális boszorkánykonyhának tartom…

– Hogy tud az ország ennyi keret, korlát és törvény közé szorítva működni?

– Az ország most is csak úgy működőképes, hogy az állami beruházások 95 százalékában európai uniós pénz is van. Ez iszonyú nagy összeg, itt egy zebrát nem lehet az úttestre enélkül felfesteni. Magyarul: lélegeztetőgépen vagyunk. Azt tehát látni kell, hogy Magyarország működésképtelen, ha az unió, a norvégok, a svájciak nem finanszírozzák. A kérdés viszont messzire vezet: meddig hajlandóak az EU, illetve az egyes országok adófizetői pénzelni egy olyan rendszert, amely teljes mértékben ellentmond azoknak az elveknek, értékeknek, amelyeket az unió képvisel? Hiszen Putyinnak vagy éppen korábban Hugo Cháveznek sem küldtek pénzt… Mivel lassan semmiféle értékrendbeli hasonlóság nincs köztünk és az EU országai között, előbb-utóbb az unióban is fel fog merülni a kérdés, hogy tulajdonképpen ők miért finanszírozzák ezt az országot. Ennek pedig idehaza is komoly következményei lehetnek: ha majd nem lesz miből fizetni a közvilágítást vagy az építkezéseket, akkor a magyar polgárokban is másfajta kérdések merülnek majd fel az ország állapotát, működését illetően.

– Vagyis csak egy kívülről jövő gesztus, vagy inkább retorzió tudna idebent változást hozni?

– Ó, nem, a józan ész is tudna, de annak most nem igazán látjuk semmilyen jelét. Az unióra csak azért utaltam, mert objektíve – mint egy időjárási fronttal – számolni kell biztos következményként azzal, hogy egyszer megelégelik azt, ami nálunk folyik. De megoldást a problémára csak belülről lehet találni.

– És mégis hol kell kezdeni?

– Amit nyilvánvalóan senki nem akar, az az erőszak – akkor sem, ha az erő folytonos hangoztatása és alkalmazása már évek óta egyfajta erényként a kormányzati politika deklarált alapja. Akkor viszont le kell ülni beszélni, és el kell végre dönteni, hogy ki és milyen módon tudja képviselni azt az 56 százalékát a magyar lakosságnak, amelyik ma – még a nem tiszta választások által is kimutatott szavazata erejével – nem ért egyet azzal, amit a jelenlegi kormány képvisel, s ezért az ellenzékre voksolt, vagy éppen már el sem ment szavazni.

– Ez így elég távolinak tűnik.

– Mégis: ez a legbiztatóbb, amit jelenleg, a választásokból mérleget vonva mondani tudok.

Vörös Imre
• (1944) volt alkotmánybíró, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. 1968-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1969-től 2014-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetben kutatóként tevékenykedett. A tudományok doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. 1990-ben az első alkotmánybíróvá választott jogtudósok egyike volt, jelölését mindegyik párt támogatta. 1999-ig volt a testület tagja.

http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/alkotmanyos_jogunk_torvenyt_szegni_interju_voros_imre_volt_alkotmanybiroval_jogaszprofesszorral

Ne hazudjatok

A közmédia legendásan tragikus tájékoztatásai felhozták a második Orbán- kormány alatt a HírTV renoméját. „Ennél még a hírtévé is korrektebb” - hangozhatott joggal. Ez most elveszett.

Mint minden kormányellenes megmozdulás alkalmával, ismét lehetőséget kapott a jobboldalinak nevezett sajtó, hogy az objektív tájékoztatás és a reprezentatív szempontrendszer iránti igényét bizonyítsa. Ennek, a gyakran kiemelkedő kivételtől - például Stumpf András - eltekintve nem sikerült eleget tenni. A sajtó sokszínűségét és szabadságát nem csak a médiatörvény, vagy az internetadó fenyegeti, hanem az is, ha egyes médiumok önként és dalolva lubickolnak a szervilizmusban. A „Ne hazudjatok!” nagyon fontos rigmusa volt a tegnapi megmozdulásnak. Megengedhetetlen sértés, hogy – maradjunk a legcsekélyebb becslésnél – tizenöt-húszezer embert azonosítanak azzal a néhánnyal, akik megrongálták a székházat, és tönkretették a televízió kameráját. Az pedig egyszerűen nevetséges, hogy nem bír leakadni a jobboldali elemzőtábor arról a mantráról, hogy márpedig ki kinek a fia, ebből következően a tüntetés MSZP-s szervezésű volt. Aha, álmaikban. A felvonuló tömeg nyilván nem egy tökéletesen homogén társaság volt, mégis magjában pont azok alkották, akik megszólítására kísérletet sem tettek az ellenzéki erők a választások előtt. Hogy egy ilyen dolog verte ki náluk a biztosítékot, és nem mondjuk a mélyszegénység, vagy a szegregáció, vagy a civilek terrorizálása, az lehet, hogy mértékletes társadalmi érzékenységről tanúskodik, de nem az ő hibájuk, ha a pártok a fentebbi ügyek fontosságát nem tudták hangsúlyozni. Egyébként meg egy normális ellenzéktől talán nem lenne ördögtől való, hogy ellenzéki megmozdulásokat szervezzen, de elég szomorú, hogy erre fel kell hívni a figyelmet. Szögezzük le, hogy a rongálás bűn, a lökdösődés nem szép dolog, nekem még a hazaárulózás sem szimpatikus. Az pedig nem minősít szándékában, vagy jelentőségében egy tüntetést, hogy Demszky Gábor részt vesz rajta, ahogy szabadidejében Andre Goodfriendnek is joga van odamenni, ahova akar, és ezzel semmilyen hatáskörét nem lépi túl. Pont. Miután ezekben az evidenciákban megállapodtunk, legyenek már olyan szívesek azok, akiknek a tájékoztatás a hivatásuk, kezdjenek el beszámolni arról, hogy az emberek pontosan miért mentek az utcára; mármint hogy ne legyen netadó, hogy ezzel a kormánnyal szemben betelt a pohár – és ne arról hadováljanak, hogy a nyilvánvalóan tök impotens MSZP fellázította a fékevesztett vandálokat, nemcsak a kormány, de egyenesen az ország ellen.

Ha lesz internetadó, az amellett, hogy nagyon szar lesz nekünk, és páratlanul kínos a világ közvéleménye előtt, azért is elég rossz lesz, mert a – részvételi arányok alapján – amúgy is meglehetősen kiábrándult és apatikus társadalmat teljes joggal fogja elmélyíteni abbéli meggyőződésében, hogy már pedig itt minden hiába, a mi szavunk nem ér semmit. Ha pedig a jobboldali sajtó túlnyomó többsége megmarad a stigmatizálás és titkos összeesküvések sejtetésének szintjén, az azért lesz problémás, mert akkor már nem csak a miniszterelnökre és a főpolgármesterre lesz igaz, hogy egész egyszerűen nem vesz tudomást a lakosság azon részéről, mely nem szereti őt, de a sajtójukra is. Vagy, ha épp tudomást vesz, akkor elképesztő ferdítéseket téve általánosít.

Elítélendő és helytelen inzultus érte vasárnap a HírTV stábját, de miután erről sokkal többet sikerült beszélniük, mint a tüntetés hivatalos időtartamáról, amely alatt őket épp senki nem bántotta, ellenben történt ennél sok fontosabb dolog, ne csodálkozzanak, hogy a megsértett közösség azt kiabálja a kamerájukba: Ne hazudjatok!

http://kard.blog.hu/2014/10/30/ne_hazudjatok

És akkor befejezésül egy rövid részlet a TUAREG.hu oldalról, hogy mi zajlott az országház előtt:

A Vidék is mozog, és óriási hiba lenne Őket magukra hagynunk. Budapest a zászlóshajó, a gyújtópont, ha most magukra hagyjuk a vidékieket, akkor kicseszünk velük, meg saját magunkkal is, de leginkább az Országgal. Meg kell érteni a Történelem szavát, mert ritkán beszél, de most megszólalt. Ha egy 100 ezres tömeg fele egyetemista, akkor az Ő hangjukkal a történelem beszél: tessenek rá odafigyelni, mert nem mondja kétszer. Olyan társadalmi csoport mozdult meg, amelyiktől senki nem várta, hogy erre képes: mind a Fidesz, mind az ellenzék leírta tömegében az Ifjúságot. Közkeletűvé vált, hogy Őket a saját boldogulásukon kívül nem érdekli semmi, csak mennek amerre egyéni lehetőségük vezet, és most tessék: nagyjából minden egyetemista az utcára ment. Az egyetemisták pedig mindig csatadöntő tényező: messze a legagilisabb és legmobilisabb társaság, és nehéz Őket megfélemlíteni: elég irreális 50 ezer egyetemistát behívatni egyenként a dékánhoz, nemdebár. 1848, 1956, itthoni példaként, de a világtörténelemből is három cikknyi terjedelmű példát lehetne gyorsan idecitálni: ha az Ifjúság egységes akaratra jut, akkor ott csak visszavonulhat a Hatalom, mert szembeszállni velük esélytelen.

Az egyetemisták passzivitásával kapcsolatos tévhit épp most oszlik, akkor oszlassunk el egy másik, hozzájuk kapcsolódót is. Ismét csak közkeletű tézis, hogy az egyetemisták Jobbikosok, oszt kész. Hát egy frászt, kezitcsókolom, próbáltam én már ezt is cáfolni korábban, csakúgy, mint az érdektelenséget, de nem sok sikerrel. A valóság ugyanis az, hogy az egyetemisták töredéke csak a Jobbikos, csakhát a többiek szervezetlensége miatt ez a kevés látszik. Egy pillanatra visszaugorva a kedd esti Nettüntetés utáni Kossuth téri eseményekre: az ott lévő 5000 tüntető spontán jelszavai közül az egyik ennyi volt: Európa! És mivel az ottlévők átlagéletkora kábé 20 év lehetett, így aztán nehéz lenne azt mondani: a kifejezetten EU ellenes Jobbikos ifjúsággal szemben az ott levő idősek, vagy épp fociultrák skandálták volna kívánatos kultúrkörünk nevét. Fenét, kéremszépen, az egész tér zengett, az Ifjúság skandált, és mind és hangosan, és az egyetlen kritikus esemény is épp ezzel kapcsolatban indult: nagyjából százan meg is próbálták bevinni az Uniós Zászlót a rendőrkordon mögé. Ha pedig 5000 fiatal egyakarattal és fizikai kockázatot is vállalva emeli jelképpé Európát, akkor az ott nem Jobbikos tüntetés, gondolom ez azért könnyen belátható.

http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/10/november-5-de-egy-perccel-sem-tovabb.html