He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Visszatekintő: események a hírek tükrében

2014.09.27. 23:06 guma

6877879_e8d4a7a5e6b5f6640d000da6cddf33b2_wm.jpg

Az önök biztonsága a legfontosabb, mondta Orbán, miután elzárták a gázt

Orbán Viktor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola évnyitóján arról beszélt, a térség magyarságának biztonsága a legfontosabb a kormánynak – nem sokkal azután, hogy Magyarország elzárta az Ukrajnába, így Kárpátaljára is érkező gázt.

„Hol vagy, Orbán Viktor bácsi?” – az 51 éves kormányfő az utóbbi időben olyan hitelesen hozza a már erősen korosodó politikus figuráját, hogy azok a hatvanon túliak is idősebbnek hitték maguknál, akik Beregszász belvárosában vártak rá, hogy köszönthessék őt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitója előtt. „Mondjuk, én már láttam őt, nyolc évet voltam magyarban, bent voltam a parlamentházban is” – büszkélkedett az Orbánt lebácsizó társa, de a babérokat már nem volt ideje learatni, mert megjelent a kormányfői konvoj, amit azonnal megrohamozott a több mint százfős tömeg. 

Nem mertem felnézni rá, de biztos benne leszek a tévében!

– súgta oda barátnőjének egy középkorú nő, mikor kiverekedte magát a tumultusból.

A gyűrű közepén lépdelő Orbán csak lassan jutott el a főiskola bejáratáig, de onnan már könnyű volt az út abba a terembe, ahol zárt ajtók mögött tárgyalt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetésével.

Jogállam kell az autonómiához

Brenzovics a zártkörű találkozón tájékoztatta Orbánt az ukrajnai részleges mozgósításról, amely magyarokat is érintett. Sorozás most nincsen, majd a parlament fog dönteni arról, hogy ezt újra elkezdik-e, mondta KMKSZ elnöke, aki szerint a sorozás felújítása esetén is kérdéses, hogy Ukrajnának lesz-e elég pénze fel is szerelni ezeket a katonákat. Szót ejtettek a menekültkérdésről is, ám Brenzovics szerint jóval kevesebben jöttek el Kelet-Ukrajnából Kárpátaljára, mint arra számítottak. Az ezzel kapcsolatos aggodalmak így most alábbhagytak.

Ami a kárpátaljai autonómia kérdését illeti, Brenzovics szerint azt semmiképpen sem a konfliktussal kell kivívni. Először meg kell teremteni a békét, majd biztosítani kell a jogállam felépítését Ukrajnában, ami majd biztosítja, hogy érvényesülnek a nemzetiségi kisebbségek európai értelemben vett jogai". A jogállam megteremtése azért is fontos a kárpátaljai magyar vezető szerint, mert csak ezzel érhető el, hogy a papíron jól megfogalmazott törvények valóban érvényesüljenek. Brenzovics szerint Porosenko ukrán elnök eddigi javaslatai előrelépést mutatnak az önigazgatás megvalósítása felé.   

Ha nincs gáz, az a baj, ha van, az

A találkozón Orbán közölte a KMKSZ elnökével, hogy Magyarország volt az első, aki gázt szállított Ukrajnába, miután kétségessé vált az orosz gázexport, Szlovákia csak később kapcsolódott be. „Mivel bizonytalanná vált, hogy Oroszország folytatja-e az Európába irányuló gáz exportját, ezért Magyarország leállította az Ukrajnába irányuló szállítást, hogy feltöltse tárolóit" – mondta Brenzovics László. 

A KMKSZ elnöke elismerte, hogy a fűtési szezonban a magyar gázcsap elzárása miatt előálló gázhiány nagy probléma lehet Ukrajna – és így Kárpátalja – számára,

hiszen az elmúlt évtizedekben Kárpátalján nagy erőfeszítéseket tettek, hogy áttérjenek a gázfűtésre. Azonban akkor is gond lehet, ha lesz gáz, 

az ukrán kormány ugyanis télre a földgáz lakossági árának megnégyszerezését helyezte kilátásba.

Brenzovics szerint annak azért kevés esélye van, hogy Oroszország teljesen elzárja a gázcsapokat. Szerinte rövid távon Oroszország ezzel ugyan zsarolhat, de hosszú távon számára is veszteség lehet, ha megbízhatatlan beszállítóként tűnik fel.

Ez egy évnyitó, nem csak Orbán Viktorról szól!

„Nekem tűzifám is van, nem aggódom, de van, aki most foghatja a fejét” – tárta szét a kezét egy beregszászi férfi. Szerinte persze érthető, hogy Magyarország a saját maga bebiztosítására gondol. Szavaiban semmi neheztelés nem volt, az „ők” és „mi” olyan természetességgel jött ki a száján, mintha sose hitte volna el a határokon átívelő nemzetegyesítés kormányzati retorikáját.

Orbán megbeszélése elhúzódott, az évnyitóra a szemközti református templom zsúfolásig megtelt padsoraiban türelmesen várakoztak, legfeljebb néhányan morgolódtak azért, mert a biztonsági intézkedések miatt a fotósokat egy kis sarokba szorították. „Ez mégiscsak egy évnyitó, nem csak Orbán Viktorról szól!” – méltatlankodott egy nő, aki a felhajtás közepette talán egyszerűen csak elsőéves gyerekét akarta volna lefotózni.

A kormányzati delegációból elsőként Semjén Zsolt jelent meg a templomban, de a kormányfő helyettese annyival hamarabb jött be, hogy Németh Zsolt, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár és az állva fogadott Orbán Viktor talán egy ideig nélküle is tárgyalt még a KMKSZ-t vezető Brenzovics Lászlóval.

Ungvár korrupt

Amíg a miniszterelnökre vártunk, beszélgetni kezdtem a diákokkal. „Bocsánat, még nem tudok jól magyarul” – vallotta meg egymás után két diáklány is a gólyák között ülve. Idén még ukránul tanulnak, másodévtől már magyarul, hogy végül angoltanárként diplomázzanak. A két félig magyar lány a nyelvi nehézség ellenére azért választotta a beregszászi főiskolát az ungvári egyetem helyett, mert

  • ott nagy a korrupció, az ingyenes helyre bejutni drága volna, egy hármas érdemjegy 800, egy ötös 1600 hrivnyába kerülne (egy hrivnya kb. 17 forint),
  • az ottani diplomát nem fogadják el az EU-ban, ellentétben a magyarországival kompatibilis beregszászival,
  • és jobb az oktatás minősége.
Mindkettejük terve, hogy Budapesten fognak élni, és angolt fognak tanítani egy középiskolában.

„Ha ezt az intézményt választották, az azt jelenti, hogy igent mondtak szülőföldjükre, a kárpátaljai értékek megőrzésére” – visszhangozta viszont nem sokkal később Orbánt a templom, így a két diák inkognitóját inkább megőrzöm. A miniszterelnököt az ünneplők felállva fogadták.

Viktor kap egy Ferencet

A kormányfő másról is bizakodóan beszélt. A hallgatóság például megtudhatta azt is, hogy „nemzeti és nemzetközi egyetértés van arról, hogy Magyarország ígéretes és szép jövő előtt áll”, és hogy „Magyarország az EU és a NATO büszke tagja”. Erről Brüsszelben és Washingtonban talán mást gondolnak, de szerencsére onnan senki nem jött el ide. Ügyesen az Oroszország elleni szankciókról is szólt Orbán, kijelentve, hogy

nem támogatunk semmilyen szankciót, amely az önök életét nehezebbé teheti.

„A magyar kormánynak az önök biztonsága a legfontosabb” – jelentette ki, a zárt ajtók mögötti tárgyalás után itt már nem ejtve szót a Magyarország felől Ukrajnába irányuló földgáz szállításának váratlan csütörtöki leállításáról.

Orbán mindezt már Rákóczi Ferenc-díjasként mondta, miután a főiskola az idén alapított díjat elsőként neki és Brenzovics Lászlónak adta át a templomban.

„Remélem, nem azért, amit eddig tettem, hanem azért, amit majd tenni fogok” – fogadta Orbán a kitüntetést, amit azért is kapott Orosz Ildikó főiskolai elnöktől, mert tavaly együttműködési megállapodást írt alá az intézmény a kormánnyal, és ennek révén lehetővé vált a még az első Fidesz-kormány előtt létrejött főiskola nagy volumenű fejlesztése.

Persze más múltbeli érdemeknek is lehetett szerepük, elvégre Brenzovics azt mondta az  évnyitón Orbánról, hogy ő az, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a Szovjetunió széthullásához vezető 1989-es események elindultak.

De Orbán inkább a jövőről beszélt. Azt is megígérte a hallgatóságnak, hogy növelni fogja a kormány a határon túli intézmények fenntartására szánt összeget.

„Magyarnak lenni felemelő, de nem kifizetődő” – mondta Széchenyire hivatkozva Orbán, megígérve, hogy ezután kifizetődő is lesz. Hogy vannak, akik ezt már rég tudják, és hamisított állampolgárságot vásárolnak az ukrán maffiától, azokról nem ejtett szót, mert minek kútmérgező gondolatokkal elrontani egy szép ünnepet.

http://index.hu/kulfold/2014/09/26/orban_kifizetodo_lesz_magyarnak_lenni/

Csúnyát posztolt politikusokról a rendőr, mennie kellett

Azt írta a Facebook-oldalára, hogy az élet iskolájában tanult, hogy gyűlöli a politikusokat, és disznó vicceket is posztolt. Többek közt erre hivatkozva kérte egy helyi rendőr, Bali Imre törzszászlós eltávolítását a városból Vezér Mihály százhalombattai polgármester és párttársa Szél Pál, az önkormányzat rendészeti bizottságának az elnöke a helyi rendőrkapitánytól. Szél szerint nem történt politikai nyomásgyakorlás, annyi történt, hogy jelezték, szakmai problémák vannak a rendőrrel. Csakhogy arról, hogy szakmailag nincsen gond a rendőrrel, maga a miniszter állított ki igazolást.
  • Bali Imre rendőrként dolgozott Százhalombattán, az ott lakók szerették.
  • De ő nem szerette eléggé a politikusokat, büntetett is, bármin rajtakapta őket. Szakmailag ugyanakkor nem volt vele gond, ezt Pintér Sándor is elismerte.
  • A polgármester egy szűk körű beszélgetésen szólt a rendőrkapitánynak, hogy jó lenne, ha Bali nem csinálná tovább azt, amit csinál, nem elég tisztelettudó.
  • Balinak mennie kellett.
  • A város vezetése szerint mindez nem is igaz.
  • Igaz.

Nagy port kavart Százhalombattán az Óvárosban, amikor néhány évvel ezelőtt Bali Imre körzeti megbízott rendőr áthelyezését kérte Budapestre. Sokan nem értették, miért távozik a körzetében népszerűnek számító, híresen harcias rendőr. Hamar híre ment, hogy a körzeti rendőrt a politika tette félre. A háta mögött csak “a helyi seriffnek” nevezett Bali ugyanis többször rúgta már össze a port helyi képviselőkkel, könyörtelenül bírságolt tilosban parkolásért éppúgy, mint papírok nélküli vezetésért, és nem válogatta meg a szavait sem, ha büntetni kellett. 

Főleg, ha politikust kellett büntetni.

Az igazságosztó

Több képviselő úgy érezte, Bali egyenesen rájuk utazik, és nem mutat egy cseppnyi tiszteletet sem. Így vált évek alatt a rendőr kellemetlenné az egyik oldalon, és vívott ki tiszteletet a másikon. Miközben több politikus feljelentette durva szavaiért, és van, akivel a mai napig perben áll, távozása után környezetében kisebb mozgalom indult, hogy kiderüljön, miért kellett mennie. Lakossági fórumot hívtak össze, aláírásgyűjtésbe kezdtek, de nem sokra jutottak. Az ügyre nemcsak a helyi ellenzéki erők, de még az országos politika is ráugrott, Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció színeiben egyenesen Pintér Sándortól követelt választ.

A belügyminiszter elismerően nyilatkozott Baliról, azt írta, elöljárója szerint munkáját

kellő szakmai ismerettel végezte, a rábízott óvárosi körzetben az ott lakókkal megfelelő kapcsolatot épített ki.

Bár többeknek a városból úgy rémlik, Balit a kapitány helyezte át, a miniszter azt írta, Bali maga jelezte, hogy szeretne máshol dolgozni. „Hogy trágár lett volna, és ordenáré”, Pintér indoklásában nem került elő. Pedig úgy tudjuk, a város vezetése elsősorban ezzel érvelt, amikor a helyi rendőrkapitány elé tárták, miért nem látják szívesen tovább a városban. Hogy nem látják szívesen, azt ugyanis határozottan kijelentették.

Egy különös beszélgetés

Egy, az Index által megismert két és félórás hangfelvétel alapján kiderül, Vezér Mihály polgármester és Szél Pál, az önkormányzat rendészeti bizottságának az elnöke erről egy szűk körű találkozón egyeztetett a helyi rendőrkapitánnyal. Ez akkor történt, amikor Öveges Kristóf kapitány a rendőrségnek fontos ügyeket szeretett volna elintézni a városi vezetőkkel.

Például, hogy fogadják el a rendőrség éves jelentését, és ne vegyék el a rendőrségtől a térfigyelő rendszer működtetését, amely plusz pénzt jelentett a helyi rendőröknek. A beszélgetésben a polgármester és a bizottsági elnök hamar előhozták Bali ügyét is, és egyértelművé tették, számukra legalább ilyen fontos lenne, hogy kezeljék ezt a problémát is. 

A rendőr helyzete ugyanis tarthatatlan.
vezer
Vezér Mihály
Fotó: szazhalombatta.hu

Az egyeztetésen kiderült, Szél Pál, aki mellesleg saját, harcművészekből verbuvált őrző-védő és magánnyomozó irodát is működtet a városban, információkat gyűjtött Bali nem nyilvános Facebook-oldaláról egy ismerős kódját felhasználva. Ezeket tárta bizonyítékként a kapitány elé.

A legfőbb problémaként Szélék azt hozták fel, hogy Bali nem mutat elég tiszteletet, „kenyéradó gazdáiról” nem megfelelő hangnemben beszél, és nyomást gyakorol rájuk. A bizottság elnöke nehezményezte, hogy miközben a rendőr a Facebookon politikai nézeteiről azt írja: „utálom a politikusokat”, oldalán szerepel egy olyan fotó, ahol rendőregyenruhában egy rendőrautón ül. 

Amit ők, a politikusok vettek neki, és egy olyan iroda előtt áll, amit ők, a politikusok bérelnek neki,

– mondta felháborodva.

Idézett egy Bali által posztolt disznó viccet is, amivel a rendőr szerinte félreérthetetlenül őt akarta lejáratni. Úgy vélte, ez alapján megállapítható, ez az ember egy olyan szintre jutott, ami tűrhetetlen, a stílus „ordenáré". Nem maradhat a városban. A rendészeti bizottság elnöke a polgármesterrel és a kapitánnyal közös, szűk körű találkozón fájlalta, hogy ilyen szintre jutott az önkormányzat és a rendőrség kapcsolata, holott

a kilencvenes években még haptákba vágta magát, tisztelgett és jelentett az ügyeletes rendőr, ha a polgármester belépett az ajtón. 

Eszébe nem jutott rendőrnek, hogy kritizáljon. Szerinte ez így volt helyes, ma is így lenne helyes.

Régen jobb volt

Vezér Mihály polgármester a beszélgetésen megjegyezte azt is, régen szívesen jutalmaztak munkájukért a rendőröket, és most is könnyebb lenne a „rendőrség számára forrásokat képviselni”, ha nem a keményvonalas bírságolás lenne jellemző a városban, és a rendőrség megszerettetné magát a városlakókkal. Elmondta, több évtizede polgármester, de korábban mint „egy család" működtek együtt a rendőrséggel, és sajnálja, hogy már nem olyan közeli a viszony. Persze a rendőrség eredményeit elismeri – a bűnügyi statisztika javul –, de az emberek nem a számokat nézik, amikor a rendőrség munkájáról gondolkodnak.

Végül megállapodtak abban, hogy ezentúl jobban odafigyelnek, a térfigyelő rendszer egy darabig még maradhat a rendőrségnél, és hogy senkinek nem lenne jó, ha nem fogadnák el a rendőrség éves jelentését. Bali ügyében pedig a kapitány elmondta, eddig ugyan nem érkezett rá a panasz, de vizsgálatot ígér. A politikusok persze sietve leszögezték, ők nem kérhetik Bali leváltását, csak hát emberileg jelezték a problémákat, a kapitánynak kell döntenie.

Mennie kellett

Ezután csakhamar be is jelentették Bali távozását, és mennie kellett, hiába kezdett érte kampányba több helyben lakó és állt ki mellette több kollégája is. Természetesen megkérdeztük távozása körülményeiről Bali Imrét is, ő viszont mivel jelenleg is állományban van, nem nyilatkozhatott. Több városi politikussal viszont sikerült beszélnünk az ügyről. Névvel nem akartak nyilatkozni, de megerősítették, Bali valóban konfliktusos ember, több politikussal rossz viszonyt épített ki, de szakmai hibájáról nem hallottak.

Néhány politikussal viszont valóban harcban állt. Úgy tudjuk, korábban Szél feljelentést tett Bali ellen, amikor családtagjait sértegette, de feljelentését elutasították. Közszereplőként ennyit el kell viselnie, szólt az indoklás. Még mindig tart viszont Szalai Attila független politikusnak, Szél munkatársának a pere, akinek állítólag elhunyt édesapjára tett rosszalló megjegyzést Bali, kegyeletsértésért jelentette fel a rendőrt.

Tagadják, hogy volt nyomás

Megkerestük Bali távozásáról az azóta Ráckevére került Öveges Kristóf rendőrkapitányt, aki egyelőre nem válaszolt. Szél Pál is mindössze annyit közölt, "a Közrendi Bizottság elnökeként rendszeresen egyeztetéseket tartott és tart a helyi rendőrségi vezetőkkel, annak érdekében, hogy munkájukkal kapcsolatban a lakossági véleményeket közvetítse feléjük". Azt viszont tagadta, hogy ezeken a beszélgetéseken elhangzottak volna azok a mondatok, amelyeket fentebb tőle idéztünk. (A vágatlan hangfelvétel alapján.)

"Nem kezdeményeztem Bali Imre felmentését. A 2012. április 24-én délután 5 órai Óvárosi Lakossági Fórumon dr. Öveges Kristóf érdi rendőrkapitány a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy Bali Imrével összefüggésben a városvezetők befolyásolásától mentesen saját munkáltatói jogkörében a szolgálati, szakmai érdekek figyelembevételével döntött" – nyilatkozta Szél Pál, aki úgy vélte, ez az egész ügy csak politikai támadás az önkormányzati választások előtt.

http://index.hu/belfold/2014/09/25/csunyat_posztolt_politikusokrol_a_rendor_mennie_kellett/

Szijjártó 167 milliós házat vett Dunakeszin

Újabb dunakeszi ingatlannal gyarapodott Szijjártó Péter vagyona: az RTL Klub Híradója szerint tavasszal megvett egy 400 négyzetméteres, 167 millió forintos családi házat. A csatorna szerint ez már a negyedik ingatlanja, Dunakeszin a második. Az újonnan beiktatott külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy azért nem szerepel a vagyonbevallásában, mert a leadási határidő után három nappal került a nevére, „hosszú alkudozás után addigra sikerült megegyezni”.

A 167 millió forint nagy része, 80 millió saját megtakarítása volt, a felesége és felesége szülei is adtak bele 10-10 milliót, Szijjártó szülei pedig 33 milliót.  Bankhitelt nem vett fel hozzá, csak 34 millió forint családi kölcsönt, amit vissza kell majd adnia.

Szijjártóék már nagyon szeretnének beköltözni, de még fel kell újítani a fürdőszobát, és korszerűsíteni kell a szigetelést – hangzott el a riportban. Szijjártó Péter azt mondja, az új ház megvétele után 11 millió forintja maradt.

Kedden két ellenzéki párt, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció is újra vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Szijjártó Péterrel szemben, amiért három ingatlan mellett 82 millió forintos megtakarítást hozott össze úgy, hogy kizárólag politikusként, közpénzből van jövedelme. „Szijjártó tavaly másfélszer annyi pénzt takarított meg, mint amennyit keresett. Ez (...) felveti annak gyanúját, hogy a miniszterjelölt illegálisan is szert tesz jövedelemre" – közölte az ellenzéki pártszövetség.

Szijjártó Péter akkor sajtófőnökén keresztül úgy reagált: immár sokadszorra teszi világossá, hogy vagyongyarapodásának két forrása a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai.

http://index.hu/belfold/2014/09/24/szijjarto_167_millios_hazat_vett_dunakeszin/

Nézze meg Szijjártó luxusvilláját belülről

Nyilvános ingatlankereső oldalon is hirdették Szijjártó Péter külügyminiszter frissen vásárolt luxusvilláját. Az Ingatlan.com-on majdnem húsz kép látható a villa belső tereiről és a kertről is.

A képekről egyúttal kiderül az is, hogy mi van az épület kertjében: egy fedett medence. Az épület leírása szerint a medence 12-szer 5 méteres, fűthető mozaikcsempével ellátott, de tartozik hozzá jakuzzi és finn szauna is.

A kertben szépen karbantartott növények, hinta, csúszda és mászóka is van. A leírás szerint öntözőrendszer is van a kertben.

A belső képeken látható a kandalló, a gazdagon díszített bútorok és egy aranyszínű csillár is. A kísérőszöveg szerint a ház belmagassága hét méter, öt darab klíma van a házban, és biztonsági üvegei vannak. Az egyik képen feltűnik egy tetőtéri fürdőszoba.

A leírás szerint kétszáz négyzetméteres, csempézett teremgarázs tartozik a villához, ahova öt autó tud beállni. Még saját autómosó is van az épületben.

A frissen külügyminiszterré kinevezett Szijjártó az RTL Klub szerint 167 millió forintért vette meg a 400 négyzetméteres luxusvillát Dunakeszin. A most megtalált hirdetés szerint az irányár 198 millió forint volt, tehát ha az RTL Klub információi helyesek, a külügyminiszternek sikerült alkudnia.

A házra még költeni is kell, a Blikk szerint május óta folynak a felújítások, így a képeken szereplő belső terek megváltozhattak. Szijjártó azt mondta, hogy a szüleitől kapott rengeteg pénzt a ház megvásárlására, minderről itt olvashat bővebben.

Frissítés: Szijjártó a péntek esti RTL Klub Híradónak azt mondta, hogy rosszul emlékezett és 12 millióval kevesebbet költött a saját pénzéből a házra. A korábban közöltnél ennyivel többet adtak a szülei.

http://index.hu/belfold/2014/09/26/szijjarto_peter_kulugyminiszter_haz_belso_kepek/

Novák: Ha Kovács ügynök, az is csak a Jobbik tisztaságát mutatja

Ha igazak az Index cikkének állításai Kovács Béláról, az is csak azt jelenti, hogy a világ egyik legkomolyabb titkosszolgálata úgy ítélte meg, hogy nem lehet kilóra megvenni a Jobbik képviselőit, és egyéb módon kell megpróbálni befolyást szerezni a pártban, mondta Novák Előd a párt képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Novák azt mondta, ki fogják vizsgálni Kovács ügyét, de eddig egyelőre erre nem volt idő, mert járják az országot. Novák Előd komoly vizsgálatot ígért, de arra a kérdésre, hogy hogyan lehet bizonyítani, hogy a képviselő ügynök volt-e vagy nem, azt mondta, ha Kovács elmondja nekik, hogy ügynök, akkor az egyértelmű helyzetet teremt.

Szerinte önmagában az, hogy a képviselő feleségének volt korábban másik férje is, nem bizonyít semmit, Kovács születésének tragikus körülményeit pedig nem fogják vizsgálni, azt ízléstelennek tartanák.

http://index.hu/belfold/2014/09/26/kovacs_bela/

Bekérette a külügy az amerikai ügyvivőt Obama beszéde miatt

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.

Fülöp Judit, a KKM sajtófőnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Magyar Levente a jelenlegi és a volt amerikai elnöknek címzett miniszterelnöki levelekben foglaltakra hivatkozva a találkozón hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a civil társadalom megfélemlítésével kapcsolatos amerikai állításoknak nincs ténybeli alapjuk.

A tárca szerint a magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, hogy amerikai részről olyan országok között sorolták fel Magyarországot, amelyek a civil társadalom működését korlátozzák.

 http://index.hu/belfold/2014/09/26/bekerette_a_kulugy_az_amerikai_ugyvivot_obama_beszede_miatt/

„Hogyha kell, eltaposom Orbán Viktort”

Simicska Lajos oligarcha és Orbán Viktor miniszterelnök – miként lett egy szimbiózisból elkeseredett harc – a kérdésre Peter Bognar válaszol. Ha az ember Magyarországon azt a szót hallja, hogy oligarcha, akkor rögtön Simicska Lajos neve jut az eszébe. És ha az ember Simicska Lajos nevét hallja, akkor feltétlenül eszébe jut Orbán Viktor miniszterelnök is – olvasható a tudósításban.

Reuters A hatalom technikusa: Orbán Viktor meg akar szabadulni egykori útitársától - a Die Presse képe és képaláírása

Mindketten nagyon sokat köszönhetnek egymásnak, és felvetődik a kérdés: vajon a politikus tette-e naggyá az oligarchát vagy éppen fordítva történt? A második Orbán-kormány (2010-2014) hathatós segítségének köszönhető, hogy a négy év alatt Simicska nem csak mesés gazdagságra tett szert, hanem jelentős gazdasági és politikai befolyást is szerzett. Az egyik „befolyás-barométer” szerint ő a harmadik legbefolyásosabb személy Magyarországon. Most úgy tűnik, hogy Simicska parttalan hatalomvágya már Orbánnak is túl sok lett. A miniszterelnök az elmúlt hónapokban számos lépést tett annak érdekében, hogy Simicska hatalmát ellenőrizhető méretűre metssze vissza.

De kezdjük az elején: A 80’-as éveket írjuk, Magyarországon még a ténylegesen létező szocializmus uralkodik, de az elnyomó rendszer már a lopakodó agóniától szenved. A demokratikus mozgalom két rendkívül intelligens és ambiciózus tagja, Orbán Viktor és Simicska Lajos egy kollégiumi szobán osztozkodik. A két azonos módon gondolkodó ember között tűzön-vízen át kitartó barátság, sőt cinkosság csaknem elszakíthatatlannak tűnő szála szövődik.


Simicska az 1988-es alakulás óta az Orbán vezette Fidesz belső köréhez tartozik, kezdetben tanácsadóként, később pénzügyi igazgatóként. Az első Orbán-kormány alatt (1998-2002) egy évig az adóhatóság elnöke volt, 1999-ben visszavonult, és ezt követően mindent a gazdasági érdekeinek rendelt alá. Orbán bizalmasaként azonban hű maradt a párthoz. Az ellenzékben eltöltött évek alatt (2002-2010) ő a párt egyik legfontosabb pénzügyi támogatója. Orbán szervezői talentuma mellett, nem utolsó sorban az ő pénzügyi támogatásának is köszönhető, hogy a Fidesz egy széles alapokon álló, ütőképes politikai erővé válhatott. Simicska ezenkívül jelentős összeget pumpált a Fidesz-közeli médiumokba, és ezzel előkészítette az utat az Orbán-párt 2010-es történelmi győzelméhez.

A torta szétosztása


A földcsuszamlásszerű győzelmet követően Simicska több hetet töltött Orbán szülőfalujában, Felcsúton, ahol az új miniszterelnökkel együtt döntött a miniszterekről és az államapparátus más fontos posztjairól. Feltételezhetően akkor beszélték meg azt is, hogy miként osztják fel az állami megbízásokból származó tortát.


Ezért fordul elő, hogy Simicska gazdasági érdekeltségei (Publimont Reklámügynökség, az Intermédia Csoport Médiaügynökség és a Közgép Építőipari Vállalat) 2010 óta országszerte sorra nyerik el az állami megbízásokat. A leplezetlen előny mérlegeikben is lecsapódik: júniusban a „Népszabadság” kiszámította, hogy 2013-ban Simicska több mint 70 millió eurót érő zsíros összeget tudott szétosztani részvényesei között.
Ezzel egyidőben kiéleződött a konfliktus Orbán és Simicska között, aki már régóta szálka az olyan Fideszes őskövületek szemében, mint Kövér László (országgyűlési elnök) és Áder János (államelnök). Mindenekelőtt két jelentős építkezési megbízásról van szó, ezek közül az egyik az Országház előtt levő Kossuth tér megújítása. Orbán elhatározta, hogy Simicskát korlátok közé kell szorítani: részben a reklámadó révén, ami milliárdos veszteséget eredményez Simicska számára, részben azzal a fenyegetéssel, hogy visszamenő hatályú különadóval sújtják a nagy közútépítő vállalatokat. És ezzel még nincs vége, mert Orbán engedélyezte, hogy Simicska több bizalmasát eltávolítsák az államapparátus befolyásos beosztásaiból.

Teljesen elmérgesedett légkör

Simicska állítólag tombolt, s olyan kijelentésre ragadtatta magát Orbánról, hogy: „Ezt az embert én tettem naggyá, és ha kell, el is fogom taposni”. Az egykori barátok között láthatólag teljesen elmérgesedett a viszony, állítólag már nem is beszélnek egymással. A „Népszabadság” szerint a kompromisszum az lehet, hogy Simicska teljesen lemond az általa finanszírozott médiumokról. Ennek haszonélvezője Habony Árpád, Orbán befolyásos bizalmasa lehet, aki már ellenőrzi. a „Napi Gazdaság” című gazdasági lapot. Az ő feladata lenne egy új, konzervatív médiaportfolió kialakítása, amely továbbra is biztosítaná a Fidesz felszínen maradását a média világában.

Simicska Lajos (1960) befolyásos magyar vállalkozó, aki elsősorban az építőiparban és a médiaágazatban tevékenykedik. Nemrégen még Orbán Viktor miniszterelnök egyik közeli bizalmasa volt. Amikor az Orbán vezette Fidesz ellenzékben volt (2002-2010), akkor pénzügyileg Simicska tartotta a víz felett a pártot, és publicisztikailag is jelentősen támogatta. Időközben azonban Orbán és diákkori szobatársa élesen szembefordult egymással.


Bennfentesek szerint Orbán Viktor most azon fáradozik, hogy a befolyási- és hatalmi szférát kiterjessze a gazdasági szektorra, és többé ne legyen semmilyen más hatalomkoncentráció – kivéve azt, ami az ő kezében van.

(„Die Presse”, nyomtatásban: 2014.09.26.)

Fordította: dr. Gonda László

http://www.szervuszausztria.hu/ausztriarolunkirjak/szervuszausztria-orban-simicska-die-presse-130933.html

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr206735853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.