He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Székely író, költő kinek írásain zene közben jókat kuncogtam. I. (közkívánatra, teljes verzió!!!)

2014.09.14. 08:02 guma

A 2010.12.10-es poszt frissítése:feketevince.jpg

Az írás néhány helyen, hogy úgy mondjuk, nyomokban E. P. híres munkájára utal(hat). Szerző vállalja az egybeeséseket. Onnan is inspirálódott, és még sok helyről inspirálódhatott volna, de a helyi valóságból merített leginkább.


FEKETE VINCE :

SZÉKEKELY BESTIÁRIUM

(A helyi asszony természete)

                              "A feleségem vett magának egy szobaaráliát a nevem napjára.)

 A helyi asszonynak mindig fáj a feje. Ha nem is mindig, de azért túlságosan gyakran ahhoz, ami amúgy normális lenne. (Hogy mi a normális, arról most ne nyissunk vitát.) Fáj a fejük, rossz­kedvűek, morcosak, és mióta ezek az új szelek fújnak errefelé is, azóta importált depijük is van. Olyankor minden idegesíti őket, a gyerekek, a lábatlankodó férj, a rendetlenség a lakásban, az időjárás, hogy nem áll egyenesen a seprű nyele a sarokban, és úgy kiveszik az álmatagon kalapáló férfi kezéből a kalapácsot, hogy megmutatják ők, hogyan kell azt a kurva szeget beléverni abba a kurva falba, hogy attól koldul szegény pára. Depressziósok! És amikor reggel a hátsóudvaron ágáló kakas felé rúgnak (ha van hátsóudvar, és van kakas), hogy menj innen, te gyalázatos, az meg azt jelentheti (mert ki is tudná megfejteni pontosan, hogy mi is az igazi jelentése?), hogy nem depisek voltak, épp ellenkezőleg, csak valahogy nem sikerült összeegyeztetni az ő hancúrozó kedvüket a másikéval, aki teljesen mellékesen a férjük. Mert a férj nekik szükséges tartozék, a fuss oda, gyere ide, hozd ide azt, szaladj le a pincébe, menj hátra a kertbe, nem vagy jó semmire stb., akinek az oldalán időnként kikenve-kifenve meg lehet jelenni egy-egy esküvőn, temetésen, kicsengetésen, elsőáldozáson; s akibe ilyenkor bele is lehet karolni úgy, mintha az a saját tulajdonuk volna. Mint ahogy az is. És akit ki lehet futtatni a virágüzletbe virágért, mert a gyermekek éppen rajzfilmet néznek, vagy számítógépeznek, hogy tudod jól, hogy Sárika néni a rózsáért él-hal. Vagy ha piacra mennek például, akkor nagyon előnyös, ha ott van a férjük is a közelükben, úgy méterre tőlük, mialatt ők turkálnak, válogatnak, alkusznak, mint egy őrmester az árusokkal; s hazafelé pedig, miközben peckesen lépdelnek a férfi előtt két lépéssel, hogy legyen, aki cipeli a jobbról és balról is tele cekkereket. És meghallgassa a kiselőadást a manapság annyira elszemtelenedett kofanépségről.

A helyi asszony azonban nem mindenkivel durva, goromba, bárdolatlan, az csak egyetlenegy személynek az előjoga csupán. Háromból kitalálható, hogy kié. De ez a durvaság, gorombaság olykor másodpercek alatt képes átváltani kedvességbe, akár egy megkezdett mondat közepén is, ha, mondjuk, vendég toppan be a hajlékukba, amikor épp egy felszólító, felkiáltó vagy parancsoló mondatba vágott bele éppen a helyi asszony; s ez a mondat aztán, pont a közepén, kedves, hízelgő, negédes finomsággá változik egyszeriben a csücsörítő ajkacskák között. A helyi asszony (is) aztán két depresszió, három egyéb nyavalya, siránkozás, panaszkodás meg egyebek között időnként odatéved csapzottan, megviselten a tükör elé, és elsóhajtja magát, hogy úristen, egy ruhám sem ér már be. Ilyenkor a férj a föld alá is menekülne, de nem teheti a szerencsétlen, hogyan is tehetné, mert neki erre mondani kell valamit; habár tudja, hogy ilyenkor bármit is mond, az úgyse lesz jó. Ha helyeselni találna, akkor az a világvége, a legnagyobb katasztrófa és Armageddon egy kalap alatt. Ha pedig egy gyöngéden  kisóhajtja, hogy dehogyis, tudod, hogy én így (is) szeretlek, az megint csak a katasztrófával ér fel, mert mi az, hogy így is, és ezt az istennek sem hiszik el, sőt, azt állítják, hogy csúfolkodik velük az istentelen; hiába teszik azok hozzá, hogy tudod, drágám, én a töltött tubicákat, az ilyen mindenholvanmitfogni fehérnépeket szeretem, mert mi az, hogy fehérnép, s mert ez még olaj az égő benzines hordóra. Olyan orrot láthat ilyenkor a helyi férj, amibe mindjárt, de rögtön beleeshet az eső, mert ők nem voltak, nem is lesznek a töltött tubicája senkinek, ezt úgy értse meg a férj, hogy nem szeretnék senki süket fejének többet elmondani, mert nem szeretik sem a vadbaromságokat, sem a vadbarom embereket, akikből mostanság rengeteg van, és nem is kell messze menni értük, hogy találkozzunk egy-egy ilyen szépen kifejlett példánnyal. Mint egy gőzmozdony, ajtó becsapása, sírás és zokogás erőltetése bentről, világvégi fájdalom és keserűség, bú és bánat, ami csak létezik szerte ezen a nagy kerek világon. Aztán a helyi asszony előjön nagy sokára, de aznapra vége mindennek, kedv, remények, Lillák, szertepukkant minden, mint a buborék. De ha nem sírás és zokogás köv., akkor, ami még rosszabb, buffogás, sértettség és búvalcseszettség. Ilyenkor beleesik a helyi asszony szájába is az eső. Némán tosszintja a férfi elé az ételt, némán kanalaznak, s egy-egy megvető, vasvilla-tekintetet küldenek a hörpölő, úristen, mint a disznó, megint úgy hörpölő-csámcsogó férj irányába.

Van olyan is, nagyon ritkán, évente egyszer, mint a karácsony, amikor nem fáj a helyi asszony feje. Ezt ugye rögtön megérzi a férj is már a legapróbb jelzésekből, és - hosszú, keserves, ínséges hónapok után hirtelen felcsillan a remény benne, és hogy is mondjuk, egyszeriben felbuzzorkodik a kedve. Ha ezt a helyi asszony megérzi, észreveszi, neki erre rögtön lelombozódik az egész berendezése; de ha ennek folyományaként a helyi ember is lelombozódik, akkor elkezd illegni-billegni, és rögtön jönnek a finomka basztatások, hogy máskor bezzeg nem haggyátok békin az embert (így, többes számban), nektek éjjel-nappal kéne, máskor tüttökött nem lehetne jól lakatni a világ összes, és itt ki is mondja, hogy mijével, most pedig itt ágálhatnék hetekig előtted bugyison, melltartóson, rea sem parittyázol. Na jó, mondja a férfiú erre, hát akkor..., s máris indulna egy gyöngédebbecske simítással. Nem, most nem, ezt meg kell emésztenem, így, ezek után most ki az isten tudna, és olyan cseszettség áramlik a hangjából, hogy már szinte térdig búban és bánatban tocsog tőle az egész konyha, nappali és hálószoba egyaránt. Az is igaz, hogy amikor nagyon, de nagyon neki van durálva a helyi asszony, akkor nincsen pardon, hátígy meg hátúgy, ott baszás van, és kész, mert akkor elkapja, leteperi, maga alá gyűri a mosogatórongy férfit, az meg mit tehetne; innen - tudják a férjek - nincs visszaút. És ha a végén a hímnemű egyed meg találja kérdezni, hogy neked avvót-e, akkor megint rögtön leszakad a menny. Miközben szedi magára a hóbelevancot, úgy félig-meddig visszafordul, és azt kérdezi, mintha nem értené, hogy miről beszéltek neki, hogy mi. És amikor a férfiú teljesen nevén nevezi a gyermeket, akkor csak int egyet már a mondat közepén, hogy istenem, milyen bárdolatlan, milyen közönséges emberrel kell neki együtt élnie és szenvednie le ezt a hosszú, nehéz életet; és hogy hol is volt az esze, amikor olyan zsenge korban, úgyszólván még gyerekként egy életre hozzákötötte az életét egy ilyen kibírhatatlan emberéhez. De ha véletlenül válaszol a kérdésre, akkor is csak egy vékonyka igen a válasz, s ott marad a férfi örökre nyomorékon, a nagy késsel szívtájékon szúrt, sebéből sugárban ömlő, utolsókat rúgó, megtapodott, földre szorított disznó méltóságával a lelkében meg a testében.

A helyi asszony szeret kirándulni, nem is kirándulni, hanem kimozdulni valahová innen, ebből a ruminából, koszfészekből, ami a lakásuk, s elmenni valahová kikapcsolódni, ahol majd feltöltődhet az ember a további nehéz, szenvedésteli, búval és bánattal becsomagolt mindennapokra. Szereti a tengert, a vizet, de hát itt amilyen vizek errefelé vannak, legfeljebb szennyes kis patakocskák, így hát minden nyáron, ha le nem sikerül beszélni, és többnyire nem sikerül, elviszik a férjek - önként, ha már nincs más választásuk - a tengerpartra őket, no nem értük, nem magukért, felnőttekért, persze, hanem a gyerekekért.

Ilyenkor boldogág már az is, ha a helyi asszonynak a férj az esőernyőtartó embere lehet röpke pillanatra; mint a politikusok mögött, úgy szalad, kalimpál futólépésben a helyi asszony után, miközben félig előrehajolva tartja a nej feje fölött az ernyőt, így a lába alá sem tud nézni, és hát megint elcseszi, hát hogyne cseszné el, hogyne lépne bele, és beletoccsan egy tócsába, hiszen csak az ernyőre és a délceg fejtartásra figyel. A helyi asszonyok megállnak ilyenkor, visszafordulnak, a férjükre néznek szigorúan, megvetően, az meg úgy áll ott, remegve, mint egy nyárfalevél, mint egy nagy rakás lószar, s azt mondják nekik, no, ezt jól elbasztad megint, most mehetünk vissza, csupa víz lett mindenünk.

A helyi asszonyok időnként megállnak a mosott ruhával a padlásra indulás előtt, a rengeteg munka közepette, ami nekik, csakis neki jut ebben a kibaszott háztartásban, mialatt a másik, így, a másik csak hever, és a tévét kattogtatja jobbra-balra; elgondolkoznak, és azt mondják hirtelen, hogy nekik milyen rég nem mondott egy jó szót se senki, hogy soha egy kedves szó a rengeteg robotolásért cserébe, legalább annyi, hogy azt érezzék, hogy ők is valakik, hogy figyelnek rájuk, hogy értékelik a munkájukat, hogy azt érezzék egy percre legalább, hogy ők is nők, hogy nem csak fehérnépek, hogy nem háztartási robotgépek csupán. Mert bezzeg másoknak, mihelyt a lábukat kiette a fene otthonról, hogy hajlongnak, hogy gazsulálnak, teszik a szépet ezek a mocsok férfiak, akik mind ilyenek, mind egyformák, s nem ér közülük egy kalap, egy rakás izét egyik sem. S erre szomorkodnak megint egy kiadósat, mártírarccal, olyan szánalmat, keserűséget keltve maguk körül, hogy attól még - ha tehetnék - a gyűrött, vasalatlan ruhák is kirúgnák magukat.

Tornázni járnak, mert ez a divat, ezt írja elő a Gina és a Fakalány, ezt olvassák a helyifehernep.sic című internetes portálon, ez a trendi. És szaladni is járnak időnként, és dzsakuzziba és szolizni és izzadni, mert ez is trendi. Vannak ilyen fellángolásaik, hogy kondiban tartsák magukat, ezen kívül aztán megint lemennek a már említett depibe, ilyenkor színes könyveket olvasnak a lélek betegségeiről, vagy elmennek különböző beszélgetésekre hasonló társaikkal, és ettől helyrejönnek, mondjuk úgy három napig.

Szakaszok vannak az életükben, s ezt meg kell értenünk, ne kerülgessen a hájderménkű, ha egy szépen induló reggelen azzal kezdik a napot, hogy egy pungából faluról hozott búzát készítenek elő a reggeli asztalra, azt is megfőzve, még szép, és rávennék, ha tudnák, a mindig csámcsogó, az egyébként gusztustalanul étkező férjeket, hogy egyenek ők is velük csírácskákat, mert az irtóra egészséges. Erre nem lehet mit mondani, mert a búza, akárhogy is veszik, az istentelenül elfajzott, egészségtelen életet élő férjek, fel nem érhet a saját bicskával történő kiadós szalonnázással. Egy katona ide, egy katona oda, vöröshagymával a tetején, mustárba szépen belemártva, a bicska hegyére szúrva, s az összes katona pedig le szépen egy mozgásban levő hajó rettenhetetlen gyomrának eszeveszett zörömbölését, dohogását, munkáját imitáló hasba. Csak úgy ragyog a férjek arca ilyenkor, mint a böjti fazék vagy a bordélyházi rézkilincs.

A helyi asszonyok aztán nagyon fogékonyak minden újra, mert ők nem adják könnyen, nem nyugszanak bele, nem fásulnak bele a mindennapokba, mert ők keresnek, kutatnak, önmagukat és a boldogságukat keresik, a tudatot akarják megtisztítani, megismerni a saját, addig ismeretlen tudatukat, és legyen az jóga, pránanándi, kézzel való gyógyítás, természetes életmód, az összes multileveles baromságok, természetgyógyászat, akupunktúra, új és új vallások, filozófiák, meditációk és hittérítések, utazó tanítók és dubiózus előadók, ők elsők között várakoznak mindig a sorban. Mindig kaphatók minden újra. Ezt az illető szakterület színes nyomtatványainak megszaporodása mutatja a lakásban csak, és hogy az esti Miatyánk helyett kiadós, tízezres mantrákat mormolnak átszellemülten, miközben hajlonganak, mint a szipós gyerekek a Gara de Nord koszos sarkaiban, majd olyan mozdulattal vágják-verik a földhöz magukat, mint valami egészen különös révületben leledző kecskebékák.

Időnként azt mondják, hogy ezt már tovább így nem lehet elviselni, hogy ők nem ezt érdemlik, hogy elszürkült a kapcsolat, megbillent az egyensúly, s hogy hol is volt valamikor az eszük, amikor azt gondolták, hogy... Mert mind egyformák a férfiak, egyik sem különb a másiknál, durvák, terrorizálják őket, kivesézik, kiszipolyozzák, elveszik az energiájukat, hogy már nincs nekik egy cseppelő csepp sem. És ilyenkor megint megszaporodik a színes könyvek, füzetek, folyóiratok egy négyzetméterre eső száma a lakásban.

A kedvük olyan, mint a hetvenes évek harisnyacsizmái, télen hideg, nyáron meleg, egyszóval időjárásfüggő, és a legkisebb meggondolatlanabb érintésre, egy csapásra elszakad, kiszakad, s kilóg belőle valami finom szivacsos rész.

Amikor valahonnan úgy jön haza a férj, na jó, enyhén spiccesen, akkor csak rájuk kell nézni, ha hirtelen nem tudná az ember, hogy mi is történt vele tulajdonképpen, akkor a tekintetük, a szemvillogásuk, a csattogtatásuk a lakásban elmondja egyetlen egy szó nélkül, hogy a férjek bebasztak megint, hogy elitták az agyukat, biztos valami részeges társasággal, a haverekkel költötték az idejüket  s a pénzünket a korcsomában. Elmondaná ez az egész viselkedés azt is, hogy mit csináltak jól, de ilyen nincs. És ilyenkor a zörgő edények, lecsapott könyvek, bevágott ajtók azt is közlik velük, egyetlenegy szó kiejtése nélkül, vagy valami olyasmit, amit egy egzecírozó kapitány hangja közelíthet csak meg, hogy vedd ki a kezedet a zsebedből, állj egyenesen, ne piszkáld az orrodat! Úgy tudják egyetlen szó nélkül, némán, csupán a viselkedésükkel kimondani ezeket, hogy egész testükben beleremegnek a férfiak. Gyermekkoruk felejthetetlen pedagógiai tapasztalatai elevenednek meg ködös tekintetük előtt ilyenkor kristálytisztán.

Szeretnek takarítani, de csak amikor jó kedvük van, és szeretnek mosni, a mosás aztán a mániájuk, hiszen csak bele kell baszarintani az automata mosógépbe az összes felgyűlt szennyest, s máris kijön egy óra múlva az patyolattisztán. Mert a helyi asszony nagyon szeret mosni. De a mosást legjobban papírzsepivel szereti. És amúgy mindennel, ami egyébként az ingek, nadrágok, egyéb holmik zsebeiben tartózkodik. Doboz cigaretta, számlák, papírbankók, mind jöhetnek. Így soha sem ugyanazt kell viselnie a férjnek. A valaha sötét nadrágok, pólók, ingek, egyebek sok-sok apró fehér papírfoszlánnyal ékeskednek.

És szeretnek megint és megint sírdogálni, hogy ők milyen szerencsétlenek. Bólogatnának, helyeselnének ilyenkor hevesen a férfiak, ha ez is nem volna egyszeriben főbenjáró bűn.

Amikor ünnep van, valamilyen esemény a családban, mondjuk a férjek szülinapja, névnapja, amikor őket ünnepelik, akkor azt mondják váratlanul, hogy elmegyünk egyet, hova, kérdezik ilyenkor a férjek, és máris jön a válasz lelkesen: pizzázni, bár a férjek nem szeretik a pizzát, de ha menni kell, hát menni kell, ha őket ünnepelik, akkor megint el kell menni, ha nem másért, ugye, a gyerekekért. És elmennek, és megeszik, vagy esznek belőle, és az ugye milyen jó voltra csak bólogatnak bambán, esetlenül, mint egy-egy óriáscsecsemő, az ünnepeltek.

Úgy sírnak a tévé előtt a helyi asszonyok, mint a záporeső, amikor valamelyik Don, mondjuk Don Rigoberto valamelyik Donnát, mondjuk Donna Esmeraldát elhagyja, akit aztán galád módon lelőnek, meghal, de két nap múlva feltámad, és egymáséi lesznek. Mert ezt ti nem értitek, ilyent is csak a nők tudnak átérezni igazán! És ha az Iszony színpadi változatáról jönnek ki éppen, szipogva közlik velük, hogy ilyent is csak egy nő tud igazán átérezni. Igen, teszik hozzá, osztozva a megrendültségükben, szintén megrendülten a férjek, és félre, csak úgy, maguknak, belesuttogják az éjszakába, hogy igen, Németh László néni.

Nem tudnak elzárni egy vízcsapot, nem jól nyomják ki a tubusból a fogkrémet, képtelenek felnyitani egy befőttesüveget, nem szeretik a focipályákat, nem a korcsomákat, ha cserepes virágot visznek nekik, a vágott virág lett volna elegánsabb. És még a férfiak a hülyék.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr252526568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donna (Cara)mba 2010.12.19. 21:17:54

Nekem, Margaríta, erre az esztendőre asszem előre mondhatom: tényleg ez a 2010-es év legposztabb posztja:)

Hát hunnan a zisten csudájábúl tudtad te ezt előkeríteni? Hol lomoltál?;)

Ezt az embert OLVASNI kötelező, minden valaha is házasságra lépni szándékozónak vagy aki mán benn van nyakig, vagy netalántán szerencsésen, épp bőrrel kilépett belőle;-DDDD

Egy klasszikussal van dolgunk, kérem szépen, egy klasszikussal:)))))

És én ezt az írót nem ösmérten eddig, egyájtaján:(

Megpróbáltam fennhangon elolvasni a férjemnek, de többszöri nekifutás-újrakezdés után csuklós, fulladós röhögésbe bicsaklott éneklő-csicsergő hangom;-DDDDDD

Á, most mán dehogy billegek bugyiban meg melltartóban, mire fel?:)))))

Ennyi röhögés után hogyan lehetne görliczézni;-DDDDDDDD

Á, maradok búval cseszett inkább;-)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.12.20. 08:40:12

Margit! Ez zseniális!!!!! Nagyon jó, nagyon tetszik!

arlequin 2010.12.20. 08:43:15

ez erőst tapasztalatinak tűnik... ;-)))

Marcellusca 2010.12.20. 08:54:22

Reggelt, Népek!

Hát, ez ütős. :)
Annyira igaz. :D

@arlequin: Mi más? :)))

arlequin 2010.12.20. 09:19:59

@Marcellusca: és van képe igazat írni?!

;-DDD

Donna (Cara)mba 2010.12.20. 10:29:22

@arlequin: Mi az hogy, nagyon is:)

Amúgy meg szia és béke.

Donna (Cara)mba 2010.12.20. 10:32:13

Hát persze, hogy rakd be az egészet, ha megvan:)

Nem hagyhatsz tudatlanságban, mikor csillagok tűnnek és újak jönnek:)

Mi meg csak nézünk bávatagon;)

Donna (Cara)mba 2010.12.20. 10:36:52

Ezt már gyerekjáték volt megtalálnom:)))

"És akkor…

És akkor anyukám egy nagy
szatyorba előkészített
mindenféle holmit, hogy ha
kell indulnunk, akkor
legyen minden készen,
amit vinni kell, és akkor,
amikor úgy érezte, hogy
most már tényleg menni kell,
mert én már nagyon gyakran
fájtam neki, s már nagyon
sokszor nézte az óráját,
a perceket, akkor szólt apukámnak,
hogy azt hiszem, hogy most már
itt az idő.

… megszületek

Felkelt, felöltözött, mert hideg
volt kint, még havazott is, és
átmentünk a főtéren, a megszülető
ház felé, lassan, mert anyukámnak
még vagy kétszer le is kellett
guggolnia, annyira fájtam neki,
felmentünk valami lépcsőkön,
bementünk egy terembe, ahol
át kellett öltözni, és ahonnan
apukámnak haza kellett menni,
átmentünk egy fehér csempés
szobába, ahol fehér köpenyes
nénik járkáltak, aztán később
jött egy doktor bácsi, anyukámat
felültették egy nagy székre,
mert már nagyon izzadt, és
nem érezte jól magát, a doktor
bácsi odaállt, és segített nekem
megszületni.

A doktor bácsi

Mondta anyukámnak, hogy ííígy,
nagyon jó, na még egy kicsit, aztán
azt mondta, hogy kislánya van, engem
pedig megfürdettek, beírtak, lemértek
és megmértek, és megmutatták nekem
az anyukámat. Anyukám azt mondta,
jaj de szép, megfoghatom? És mondta
a nevemet, babusgatott, pedig még
nagyon beteg volt.

A látogatók

Aztán jött sok
látogatónk, mind engem szerettek
volna látni, de nem engedték a fehér
köpenyes nénik, csak apukámat
mutatták meg nekem egy ablakon
keresztül, elég távolról, meg sem
tudtam nézni jól, hogy milyen
édesapám van nekem, mert vittek
is vissza a többi gyerek közé, a
jó meleg szobába. S talán még
akkor nem is láttam.

Nagy vagyok, nagycsoportos…

Akkor még nagyon kicsi voltam,
beszélni se, menni se tudtam,
de most már nagy vagyok, nagy
csoportos, és már rég nem
hiszem el az olyan meséket,
hogy a gólya hozza a gyereket
a csőrében, ez csak a kicsi
gyerekeknek való félrevezetés,
csak ők hiszik el, és azt sem hiszem,
amit egyik pajtásom mondott,
hogy a fiúk az apákból lesznek,
a lányok meg az anyákból, ez
butaság, és az is, hogy attól lesz
apás vagy anyás valaki, valamelyik
gyerek, hogy anyából vagy
apából lett-e, én mind a kettőből
lettem.

Az ilyesmi úgy…

Az ilyesmi úgy történik, hogy
egy lány és egy fiú összetalálkoznak,
nézegetik egymást sokáig,
nagyon megtetszenek egymásnak,
az apukák, akik akkor még nem
apukák, hanem még csak fiúk,
meghívják az anyukákat, akik
akkor még lányok, mondjuk a
moziba, aztán összebarátkoznak,
megszeretik egymást, együtt
járnak sokáig, hogy megismerjék
egyik a másikat, aztán férj és
feleség kell legyen belőlük, mert
egyszer azt mondják az anyukák az
apukáknak, akik akkor még nem
anyukák és nem apukák, hogy
terhes vagyok, mit csináljunk,
erre aztán összeházasodnak.

Az anyukák az apukákhoz…

Az anyukák az apukákhoz
költöznek, vagy fordítva, s
aztán lassan nőni kezd a hasuk,
és sokat kell járjanak a vécére is,
s én tudom, hogy ez az egész úgy
történik, hogy mondjuk én az
édesapámból, mikor még
magocska vagyok, belemegyek
az anyukám hasába, onnan
pedig az édesanyámból
születek meg, még akkor véres is
vagyok, és még minden van rajtam,
tiszta mocskos vagyok, s amíg
édesanyámnak nagy a hasa, abban én
mindig benne vagyok, ide-oda
rugódok, s amikor már fájni kezdek
neki, az azt jelenti, hogy ki akarok
jönni, mert már elég nagy vagyok."

:D

Donna (Cara)mba 2010.12.20. 10:41:40

Vagy:

"No figyelj ide, barátom, megmagyarázom én Neked, hogy mi a különbség a baj és a szerencsétlenség között. Például: ha te, vagy a keresztapád, vagy valamelyik rokonod autóval felmegy egy fára, de sértetlenül, élve, hogy egy haja szála sem görbül, megússza, az baj, de nem szerencsétlenség. De ha, mondjuk, a faluból a román rendőrrel történik ugyanez, és ő nem ússza meg élve, hát az a falusiak szerint szerencsétlenség, de nem baj."

Donna (Cara)mba 2010.12.20. 10:42:43

Végezetül:D

"- Úgy hallottam, hogy Áront nem szerdán, hanem pénteken temetik...

- Miért? Jobban van?"

Marcellusca 2010.12.20. 11:25:53

@Donna (Cara)mba: Ez nagyon jó!

És, hogy trendi legyek: tök ari. :DDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.12.20. 11:38:09

@Marcellusca: Kommmmmcsiiiiiiiii?????? NEmáááááááán! Tééééééééényleeeeeeeg???????????
:-DDDDDDDDDDDDDDDD

guma 2010.12.20. 11:40:02

@Donna (Cara)mba: ügyi vagy! :) nem találom a vicces gyerekverseket (pl a gyerektartás az valami olyan lehet mint amikor szeretem babáim összerakom őket egy dobozba és tartom...
@arlequin: @Ásó[Mosó]maci: @Marcellusca: kaptok még egy kicsit aranyosat tőle és este kipótlom a szöveget! :)))
van még vagy 3 novella amin egyenesen fetrengtem, de vigyázatok ez a teljes szöveg nagyon földhöz fog verni benneteket, mert a bemutatott rész csak kis csipkedés volt. :))))))

Piros autó lábnyomai a hóban

ELEJE. BOLDOG VAGYOK

Látom magam előtt a várost, a tájat.
Látom anyukámat, apukámat,
kistesómat. Látom nagyanyáim
s a nagyapákat. Látom a szüleimet,
amikor még fiatalok, látom, amikor
még együtt jártak.
Látom a házat, ahol megszülettem.
Látom, amikor megszületek.
Ovis vagyok, iskolás, s talán
majd felnőtt leszek. Látom
a felhőt, ereszkedik le a völgybe,
látom a házakat, burkolóznak be
a mély sötétbe. Látom az éjt, az
éjszakát, amikor világra jövök.
Látom, ahogy besüt az ablakon
éjjel a Hold. Látom, amikor virrad,
amikor reggel felkel a Nap. Látom
a babáimat a sarokban – szomorúak.
Látom a naplóm, ebbe írok. Nézem,
ahogy gyűlnek körém a betűk,
ahogy sorakoznak tollam alatt
a szavak, a mondatok.

Sziasztok! Boldog vagyok.

AHOGY ELOSZTOTTAK

A búzavirágkék szem,
a kerek arc az apukámé,
a csípő, a derék, a természetem
az anyukámé.
Mamáim, tatáim is adtak hozzám,
gondolom, sokat.
Mindenkinek köszönhetek mindent.
Sok mindent.
Még azt is, ami nem jó.

A TESÓM HAJA

A tesóm haja búzaszőke,
szeme búzavirágkék.
Ő állandóan mozog, olyan,
mint egy örökmozgó.

Az én hajam gesztenyés,
bár búzaszőke volt. Anyukám
szeme barna, apukámé kékeszöld.
Az én szemem búzavirágkék még
mindig. És nagyon örülnék, ha
ez nem változna.

AUTÓNK LÁBNYOMAI

A múltkor a Katrosában voltunk
az autóval, és a testvérem
felfedezte autónk nyomait a hóban.
Ezek a mi piros autónk lábnyomai,
ezt mondta. Mind nevettünk
ezen akkor, de én később
elszomorodtam, mert anyukám
azt mondta akkor, hogy mi is ilyen
nyomok vagyunk csak, mint a mi piros
autónk lábnyomai a hóban.

Én nem akarok lábnyom lenni,
szepegte az öcsém még este is,
az ágyban.

UGYE HOGY MEG...

Ugye, hogy meg fogtok halni ti is?
De előbb tatáék halnak meg, tata és
mama, majd a másik tata és a másik
mama. Aztán ti következtek, de
akkorra ti is már nagyon öregek
lesztek, olyanok, mint most tata
és mama. Nagyon öregek.
És mi is meg fogunk halni.
Én is és a kisöcsém is. Amikor
lesznek már nekünk is gyermekeink
és nagyon öregek leszünk. És
a gyerekeinknek is lesznek
gyerekeik, akik nekünk az
unokáink lesznek.
De én még nem szeretném, hogy
meghaljunk, és azt se, hogy
ti meghaljatok. Sokáig
szeretném, hogy éljetek,
nagyon, nagyon sokáig.
És mi is.

VÉGE. SZIASZTOK

Sziasztok, pajtások,
Szia, te Nap. Sziasztok,
éjszakák és nappalok.
Szia, fény, szia, sötétség.
Szia, te átláthatatlan
óriás kékség.
Mert van eleje mindennek,
van közepe, és kell
legyen vége.
A pont azt jelenti,
hogy vége.

Szia, te napló,
becsuktalak.

guma 2010.12.20. 11:56:20

@Marcellusca: és ez??? :)

Hazajön a feredőről (fürdőről) a székely bácsi, a fia várja az állomáson.

- Na fiam, két hét alatt, amíg odavoltam, volt-e valami baj itthon?

- Nem volt semmi, édesapám.

- Semmi? Semmi de semmi!

- Semmi. Hacsak annyi nem, hogy eltörött az ásó nyele...

- Hát az, hogy törött el, hiszen majdnem új volt?

- Biztos attól, hogy jobbacskán megfeszítettük, amikor ástuk el a kertben a kutyát.

- A kutyát, azt a fiatal, életerős állatot? Hát azzal mi történt?

- Azt biza halálra taposták a lovak.

- Azok a jámbor állatok? Hát azok mitől vadultak meg?

- Biztos attól, amikor felgyúlt a fejük felett az istálló.

- Leégett az istálló?

- Le az földig, édesapám.

- Szentséges atyaúristen, hát az mitől gyúlt meg?

- Gondolom, hogy a szél vihetett át egy szikrát az égő ház tetejéről.

- A ház tetejéről? Hát az es meggyúlt?

- Az es, édesapám.

- S leégett?

- Le az es, földig, édesapám.

- Hát az mitől gyúlt meg, édes fiam?

- Gondolom, hogy a macska lehetett a hibás.

- A macska?

- Amikor felborította nagyanyám ravatala mellett a gyertyát.

- Atyaságos úristen, aki fenn lakozol az egekben, hát nagyanyád es meghótt?

- A' meg, még a múlt héten, édesapám.

- Hát a' mibe hala meg, édes fiam?

- Biztos abba', hogy nem tudta elviselni azt a nagy szégyent...

- Melyik nagy szégyent, édes fiam?

- Hát azt, édesapám, hogy édesanyám megszökött a postással...

- A postással?

- A postással, édesapám.

- Megszökött volna?

- A' meg, édesapám.

- S most hol van édesanyád?

- Hát a postásnál.

- S jól vannak együtt?

- Jól vannak, édesapám.

- Hát akkor még sincs semmi baj, édes fiam.

- De hiszen azt mondtam én es, édesapám.

Marcellusca 2010.12.20. 12:01:13

@guma: LOL

Ösméröm, de azé' gyó. :D

guma 2010.12.20. 12:11:23

@Marcellusca: @Ásó[Mosó]maci: gyerekek ilyen nincs! folyik a könnyem és vinnyogni tudok csak, mert már levegőt sem kapok!!! :)))

vigyázz, mert a székről leesel! Nem vicc:) FIGYELMEZTETTELEK! :)))))

Podmaniczky Szilárd
Nászéjszakák

Gyuszi bácsi világéletében nyúltenyésztéssel foglalkozott, ezért mindennél fontosabb volt számára, hogy a lányát szűzen adja férjhez. A lánya nem gördített akadályt apja elképzelése elé, ellentétben másféle akadályokkal, amiket a férfiak elé gördített.
Amálka, Gyuszi bácsi lánya olyan szép teremtés volt, hogy még a pap is megmondta, a szüzesség jót tesz a bőrnek, a fenék és a mell vonalának kialakulásában pedig döntő szerepe van, nem beszélve a hasfalról, amelynek középpontja, a köldök, a szentlélek ablaka; olyan ez, mint Bill Gatesnek a Windows.
Eljött azonban a nap, amikor fordult a kocka, s Amálka szeretett bele egy szép, sudár férfiba, aki éneket és testnevelést tanított egy városi iskolában, és Olivérnek hívták.
Gyuszi bácsi töviről-hegyire kikérdezte a lányát, hogy biztos-e a választásban, mert a szüzesség olyan, mint a pénztárca, csak egyszer lehet elveszíteni. Amálka érezte a felelősség súlyát, de már ő is úgy volt vele, addig kell szagolgatni a rózsát, amíg illatozik.
Ám Gyuszi bácsi nem csak Amálkával, hanem Olivér fejével is beszélt egy álló délutánon át, s kivált üdvözölte, hogy Olivérnek volt már dolga a női nemmel, így aztán nem lesz a nászéjszaka kétmásodperces favágás.
Eljött végre az esküvő napja, Gyuszi bácsi felesége is szépen kiöltözött, ahogy ez nyúltenyésztő feleségnél szokás. A pap olyan magasröptű beszédet rittyentett, amiben még azt is megállapította, hogy a nemi önmegtartóztatás képessége végleges cáfolatát adja az evolúciónak.
Hatalmas lagzit csaptak, az örömapák és örömanyák is jól kiszórakozták magukat. A társaság hajnalban tért nyugovóra, de Amálka és Olivér nem aludhatott sokáig, mert délután kettőkor egyhetes nászútra indultak. Sokat töprengtek rajta, hová menjenek, végül úgy döntöttek, a természet lágy ölén, egy szerény, de mindennel fölszerelt erdei kunyhóban lesznek egymásé.
Olivér kis terepjárót bérelt, amivel délután ötre meg is érkeztek. Tetszett nekik a hely, kipakoltak, megvacsoráztak, s az éjszakai izgalmak előtt kiszellőztették a fejüket egy rövid erdei sétával.
Mikor hazatértek, mérni lehetett bőrükön a feszültséget. Előbb Amálka tusolt, bebújt az illatos ágyba, majd Olivér frissítette föl magát.
Amálka várt, várakozott, képzeletben kalandozott. Odakint csend honolt. Olivér sehol, pedig már percekkel ezelőtt elzárta a csapot. Amálka fölült, hogy előkeríti a férjét, mikor Olivér fancsali képpel beállított.
– Hát veled mi történt? – kérdezte Amálka, Olivér meztelen, sportban formált testét bámulva. Olivér mindkét kezével a péniszére mutatott.
Amálka zavarba jött, fogalma sem volt, mit kell csinálnia.
– Baj van – szólalt meg végre Olivér. Amálka értetlenül nézett rá.
– Miféle baj?
– Kullancs ment a tökömbe.
– Micsoda?– csodálkozott Amálka. – Kullancs?
Ekkor Olivér az ágyra térdelt, és fölemelte a tökeit.
Amálka egészen közel hajolt, mert a halovány világításban nem sokat látott, végül fölkapcsolta a villanyt.
– És most mi lesz? – kérdezte Amálka.
– Ki kell venni, különben elfertőződik. Látod, már most is milyen piros!
– Én ugyan nem merek hozzányúlni – húzódott vissza az ágyba Amálka.
– Biztos van egy szemöldökcsipeszed, azzal gyorsan kicsavarod.
– Nem hordok magamnál ilyesmit. Vedd ki magadnak, láttam a konyhaszekrényben egy csípőfogót.
– Neked kéne kivenni – bosszankodott Olivér –, én nem tudok elég közel hajolni a tökeimhez.
– Várj, van egy ötletem – mondta Amálka, kiugrott az ágyból és elővette a telefonját. Tíz óra is elmúlt, de a helyzet nem tűrt halasztást. Kicsöngött.
– Szia, apa, ébren vagy még?
– Te vagy az, Amálka? Valami baj van?
– Nincs semmi. Csak arra szeretnélek megkérni, hogy nem tudnál elugrani egy szemöldökcsipesszel?
– Ugyan már, lányom? A nászéjszakád kellős közepén akarod kiszedni a szemöldököd?
– Dehogyis, apa! Másról van szó.
– De hát miről? – értetlenkedett Gyuszi bácsi, de azért elgondolkodott. – A szentségit! Tán csak nem a szőrzeted akarod kitépkedni? A szüzességgel együtt nem kell elveszíteni a szőrzetet is.
– Jaj, apa! Jössz a szemöldökcsipesszel vagy nem?
Hosszú csönd.
– Megyek.
Gyuszi bácsi köpenyt húzott a pizsamára, zsebre vágott három szemöldökcsipeszt és beült a kocsijába. Éjfél már elmúlt, mire az erdei házhoz ért, az ablakok világítottak.
Amálka az ágyban feküdt, Olivér pedig szlovák népdalokat dúdolt neki, mikor Gyuszi bácsi berontott a házba. Megállt az ajtóban és széttárta a kezét.
– Mi a fene ütött belétek, gyerekek?
Amálka fölriadt.
– Olivérnek kullancsa van.
Gyuszi bácsi kikerekedett szemmel bámult rájuk.
– És ezért hívtatok ide?
– De nem akárhol van – mondta Olivér. – Amálka nem vállalta.
– Miért, hol van a f...-ban van? – dühöngött Gyuszi bácsi.
Amálka lesütötte a szemét.
– Majdnem ott, a tökein.
Gyuszi bácsi előbb megdermedt, majd hússzor körbejárta a házat, végül megállt Olivér előtt és így szólt.
– A lányom nászéjszakája van, amire egész életén át a szüzességét tartogatta, s most nekem mégis azt kell mondanom a férjének: Feküdj szépen hanyatt, Olivér, és tedd szét a lábadat!
Olivér engedelmeskedett, Amálka fölállt az ágyról, távolról figyelte, ahogy apja, mintegy bába, Olivér lábai közt dolgozik az anyja szemöldökcsipeszével.
Olivér felszisszent.
– Na, megvagyunk – mondta Gyuszi bácsi, föltápászkodott az ágyról, öngyújtót húzott elő, és a csipesszel együtt sterilizálta a kullancsot is. Olivér magára húzta a takarót, Gyuszi bácsi megpuszilta a lányát, de az ajtóban még megállt egy szóra.
– Nem fogjátok elhinni! Nekem meg a mi nászéjszakánkon egész végig hasmenésem volt az izgalomtól. De legalább van mire emlékezni.

Marcellusca 2010.12.20. 12:16:17

@Ásó[Mosó]maci: Meg, hát! :)))
Vagy nem az volt a kérdés? :DDDD

guma 2010.12.20. 17:06:08

Kívánságotokra : fent a teljes írás!
és hiányérzetem van a sok röhögésből Conv csipkelődése, kioktatása kimaradt.. :)))

remélem, jobb dolga van, és nem az ágyat nyomja? :))) (ha igen akkor nem egyedül DDDD)