He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Boston - elfogták...

2013.04.21. 00:31 guma

Kétszáz lövés dördült el tíz perc alatt

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a bostoni kettős robbantás gyanúsítottjai egyedül cselekedtek - jelentette ki a CNN-nek szombaton Edward Deveau, Watertown rendőrfőnöke. Watertown Boston egyik elővárosa, ahol péntek este a hatóságok őrizetbe vették a súlyosan sebesült 19 éves Dzsohar Carnajevet, a két feltételezett elkövető egyikét. Bátyja, a 26 éves Tamerlan Carnajev péntekre virradóra belehalt a rendőrökkel vívott tűzharc során szerzett sebeibe. "Annak alapján, amit most tudok, ezek ketten együtt, de egyedül cselekedtek" - nyilatkozott Deveau, aki szerint valóban a tetteseket fogták el.

A rendőrtiszt a testvérpár fegyvereiről elmondta, hogy legalább hat pokolgép, kézifegyverek, valamint két házilag fabrikált kézigránát volt náluk, amikor péntekre virradóan összecsaptak a rendőrökkel. A pokolgépek közül három robbant fel, s különösen nagy detonációt okozott egy kuktafazék, hasonló azokhoz, amelyeket a maratoni futóversenyen elkövetett merényletben is használtak. A tűzpárbajban 5-10 perc alatt több mint 200 lövés dördült el - mondta el Deveau.

A CNN összefoglalója szerint a tűzpárbajban elfogyott az idősebb Carnajev lőszere, a rendőrök pedig megbilincselték a súlyosan megsérült férfit. Ekkor öccse egy SUV-val feléjük hajtott, a rendőrök szétugrottak, Dzsohar pedig áthatjtott bátyján, aki később, már a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrfőnök elmondása szerint Dzsohar a rendőrök lövéseitől ekkor sérülhetett meg. A férfi elhajtott a helyszínről, de két-három utcával távolabb kiugrott az autóból és eltűnt a sötét utcákon. Az ezt követő eseményekről szóló részletes beszámolónkat itt olvashatja.

A CNN egy másik beszámolója szerint a súlyos állapotban kórházba szállított Dzsohart függetlenül a kórházi ápolás tényétől szövetségi terrorizmussal és gyilkossággal gyanúsíthatják meg az amerikai Igazságügyi Minisztérium közlése szerint. A robbantót jelenleg a Beth Israel Deaconess Medical Centerben ápolják és őrzik.

Hibázott a médiamogul

Az ügy egyik mellékszála, hogy a brit bulvárlapjai által alkalmazott törvénytelen eszközök miatt magát kínos helyzetbe manőverező Rupert Murdoch sajtómágnás az Egyesült Államokban is bírálatok kereszttüzébe került, mert a tulajdonában lévő New York Post csütörtökön két olyan férfi fotóját közölte a címlapján feltételezett gyanúsítottként, akiknek nem volt közük a robbantáshoz.

Murdoch azzal védekezett, hogy ő csak azokat a fotókat publikáltatta, amelyeket az FBI is köröztetett, és amikor közzétették a hivatalos gyanúsítottakról készült felvételeket, visszavonatta a képeket. Bírálói felhívták a figyelmet arra, hogy az utcára került újságban kinyomtatott képeket visszavonatni lehetetlen.

képek:   http://deadspin.com/reports-shots-fired-in-watertown-suspect-pinned-down-476531575

http://index.hu/kulfold/2013/04/20/200_loves_dordult_el_tiz_perc_alatt/

friss!

Izvesztyija: grúz és amerikai titkosszolgálatok képezték ki Carnajevet

Az egyik bostoni merénylőt, az idősebbik Carnajev fivért a grúz és az amerikai titkosszolgálatok által szervezett tanfolyamon képezték ki - közölte szerdán az Izvesztyija című orosz napilap.
A kormányhoz közeli újság birtokába jutottak a grúz kémelhárítás iratai. Ezek - a lap szerint - azt bizonyítják, hogy a Kaukázusi alapítvány nevű grúz szervezet és a Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonsági tanácsadó nevével fémjelzett Jamestown Alapítvány észak-kaukázusi személyeket verbuvált az Egyesült Államok és Grúzia érdekében végzendő munkára.
   
Néhány tanfolyamon részt vett a tavaly januártól júliusig Oroszországban tartózkodó Tamerlan Carnajev is.

Az iraki és az afganisztáni háború miatt robbantottak

Közben a Bostoni Maraton ellen elkövetett robbantás 19 éves gyanúsítottja azt vallotta kihallgatóinak, hogy az Egyesült Államok iraki és afganisztáni háborúja vitte rá őt és bátyját a támadás elkövetésére - mondták el a kihallatások anyagát ismerő amerikai tisztségviselők.

A The Washington Post című napilap közlése szerint a kórházban ápolt Dzsohar Carnajev elismerte, hogy április 15-én ő volt az egyik, aki elhelyezte a robbanószerkezeteket a maratoni futás célvonala közelében.
   
A lapnak név nélkül nyilatkozó illetékesek elmondták, hogy Dzsohar és bátyja, Tamerlan - akit menekülésük közben lelőttek a rendőrök - a jelek szerint nem egy külföldi terrorszervezet utasítására hajtották végre tettüket.
Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok szerintük inkább arra utalnak, hogy "maguktól radikalizálódtak", internetoldalak és az Egyesült Államok muzulmán világban végrehajtott akcióinak hatására. Az indítóokok közül Dzsohar Carnajev külön kiemelte az Egyesült Államok iraki háborúját, amely 2011 decemberében ért véget az utolsó amerikai alakulatok kivonásával, és Afganisztánt, ahol Barack Obama elnök 2014 végére akarja lezárni a hadműveleteket.
   
Dzsohar Carnajev néhány olyan információval szolgált a hatóságoknak, amely arra utal, hogy ő és bátyja önállóan cselekedtek anélkül, hogy tengerentúli iszlám szélsőségesek irányították volna őket vagy jelentős befolyást gyakoroltak volna rájuk.
   
Összerakják, mit csinált Oroszországban Carnajev

Az amerikai hatóságok még dolgoznak azon, hogy összerakják az idősebb Carnajev Oroszországban tett útjának részleteit, de egyelőre nem látnak olyan bizonyítékot, amely arra utalna, hogy ott kaptak volna olyan utasításokat, amelyek a bostoni merénylethez vezettek volna - mondta el a titkosszolgálatok egy tisztségviselője.
   
Erre utal az is - mondták el az illetékesek a The Washington Postnak -, hogy bár a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábban (2012-ben) az orosz hatóságok kérésére kihallgatta az idősebb Carnajevet, mivel orosz részről tartottak Tamerlan radikalizálódásától, az aggodalom aligha lehetett komoly, miután "semmilyen jogi lépést nem tettek ellene, amíg megtehették volna..."
   
Carnajev 2011 végén utazott haza az Oroszországhoz tartozó Dagesztánba, ahol korábban élt, és 2012 júniusában hagyta el az országot, s ezalatt négyszer vonták megfigyelés alá.

atv.hu / MTI

Itt pedig időrendben az események:

Bostoni robbantás: A torkán és a nyelvén sebesült meg a merénylő

Ezért nem kizárt, hogy Dzsohar Carnajeven nem tud majd beszélni - közölte a CNN.

5:30 - A merénylő a torkán és a nyelvén sebesült meg, és nem tud majd beszélni

A torkán és a nyelvén sebesült meg a bostoni robbantások életben maradt feltételezett gyanúsítottja, ezért nem kizárt, hogy nem tud majd beszélni - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió a nyomozati forrásokhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó szövetségi illetékesre hivatkozva.

A CNN szerint ez a fejlemény megnehezítheti a hatóságok dolgát, ki akarják ugyanis hallgatni a 19 éves Dzsohar Carnajevet tette indítékairól.

Carnajevet a Beth Israel Deaconess kórházban ápolják, ugyanott, ahol a kettős robbantás sebesültjeit kezelik. A hatóságok hivatalosan egyelőre nem tájékoztattak arról, hogy a pénteken letartóztatott gyanúsítottnak milyen sebesülései vannak. Deval Patrick massachusettsi kormányzó csak annyit mondott, hogy állapota "súlyos, de stabil", és egyelőre nem tud beszélni.

Dzsohar Carnajev bátyja, a hajtóvadászat során megölt 26 éves Tamerlan - aki feltehetően a robbantások értelmi szerzője volt - az utóbbi három-négy évben vált nagyon vallásossá, legalábbis elemzők szerint erről tanúskodnak a közösségi portálokon megjelent bejegyzései. Egyelőre ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy kapcsolatban állt nemzetközi dzsihadista csoportokkal. Miután tavaly augusztusban visszatért Oroszországból az Egyesült Államokba, létrehozott a YouTube videomegosztó portálon egy csatornát, amelyen megadott számos linket különféle videofelvételekhez. Egyesek közülük radikális hitszónokok beszédeit, illetve a velük készült interjúkat tartalmazták. Két, "terroristák" kategóriába sorolt filmet töröltek, nem tudni kik és mikor.

A Carnajev által létrehozott internetes felület "muazseyfullah" címen futott - a szó az Észak-Kaukázusban tevékenykedő iszlamista csoportok két ismert vezetőjének a nevéből tevődött össze.

Az amerikai média beszámolói szerint Tamerlan dagesztáni rokonai is felfigyeltek a férfi radikalizálódására, amikor tavaly ellátogatott hozzájuk. Az ABC televízió mahacskalai helyszíni riportjában beszámolt arról, hogy a férfi nagybátyja a házából is kizavarta őt szélsőséges vallási nézetei miatt. Tamerlan tavaly hat hónapot töltött Dagesztánban, de egyik névtelenül nyilatkozó rokona azt állította, hogy még előtte, az Egyesült Államokban vált szélsőségessé. Ugyanezt mondták a merénylő Egyesült Államokban élő rokonai is, akik szerint Tamerlan "Cambridge (Massachusetts) utcáin radikalizálódott".

Fény derült arra is, hogy Tamerlan Carnajev nős volt és egy gyereke is volt. Katherine Russellnek hívják az özvegyét, aki egy Rhode Island-i családból való. A Russel család egyik szomszédja azt mondta, hogy a nőt teljesen megváltoztatta a Tamerlannal kötött házassága: amikor elutazott vele, teljesen normális amerikai lány volt, s amikor egy évre rá viszontlátták, fejkendőt viselt.

Arról is információt szerzett a sajtó, hogy az FBI az orosz hatóságok kérésére hallgatta ki 2011-ben Tamerlan Carnajevet. A szövetségi nyomozók akkoriban nem találtak semmi, rá nézve terhelő információt, és félretették az ügyet. A kihallgatás után a férfi kikerült az amerikai hatóságok látóköréből.

SZOMBAT

18:46 - Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak egyedül cselekedtek

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a bostoni kettős robbantás gyanúsítottjai egyedül cselekedtek - jelentette ki a CNN-nek szombaton Edward Deveau, Watertown rendőrfőnöke.

Watertown Boston egyik elővárosa, ahol péntek este a hatóságok őrizetbe vették a súlyosan sebesült 19 éves Dzsohar Carnajevet, a két feltételezett elkövető egyikét. Bátyja, a 26 éves Tamerlan Carnajev péntekre virradóra belehalt a rendőrökkel vívott tűzharc során szerzett sebeibe.

"Annak alapján, amit most tudok, ezek ketten együtt, de egyedül cselekedtek" - nyilatkozott Deveau, aki szerint valóban a tetteseket fogták el.

5:56 - Letartóztatták a második gyanúsítottat - SZOMBET REGGELI ÖSSZEFOGLALÓ

A rendőrség pénteken helyi idő szerint valamivel este 9 óra előtt letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, a 19 éves Dzsohar Carnajevet. Barack Obama amerikai elnök beszédében arra kérte a hatóságokat, derítsék ki a merénylet okát.

Carnajev egy családi ház hátsó udvarán, egy ponyvával letakart csónakban bújt meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottal a konfrontáció egy órán át tartott, túsztárgyalót is bevetettek. A hatóságok nagy körültekintéssel hajtották végre az elfogás műveletét, mert attól tartottak, hogy Dzsohar Carnajev, akárcsak a hajtóvadászat során a 26 évesen meghalt bátyja, Tamerlan Carnajev, robbanóanyagot tartalmazó mellényt visel.

A gyanúsítottnál az őrizetbe vételekor nem volt robbanóanyag. Kézre kerítésében egy túszszabadító csapat és egy hőérzékelő kamerával felszerelt helikopter is részt vett.

"A terrornak vége!" - jelentette be a bostoni rendőrség twitter-üzenőfalán. Massachusetts utcáin tömegek ünnepeltek.

Amerika fellélegzett: Letartóztatták a bostoni robbantás második gyanúsítottját. Fotó: MTI (galéria)


Barack Obama elnök gratulált a bűnüldöző hatságoknak az öt napon át tartó, összehangolt erőfeszítéseikhez. Egyúttal utasította a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), a belbiztonsági minisztériumot és a hírszerzést, hogy derítsék ki: mi volt a terrortámadás oka és hogy volt-e a Carnajev fivéreknek segítője.

Péntek este az FBI a massachusettsi New Bedforban a bostoni merénylettel kapcsolatban őrizetbe vett két férfit és egy nőt, hogy kihallgassa őket arról, milyen kapcsolatban álltak Dzsohar Carnajevvel.

Az elfogott és sebesült Carnajevet kórházba szállították, állapota súlyos. Rendőrségi források szerint először szombaton vagy hétfőn fogják bíróság elé állítani, hogy ismertessék vele az ellene felhozott vádakat.

A Carnajev testvéreket a hatóságok azzal gyanúsították meg, hogy hétfőn két házilag készített pokolgépet robbantottak fel a bostoni maraton finisében. A terrortámadás következtében hárman életüket vesztették és több mint 180 ember megsebesült. Sokaknak a lábát szakították le a házilag készített, szögekkel és csapágygolyókkal megtöltött kukta-pokolgépek.

A hatóságoknak három napjába telt, hogy a robbantás helyszínén készült felvételek szisztematikus átvizsgálása alapján két személyre szűkítsék le a lehetséges elkövetők körét. A tettesek kilétének azonosításához a lakosság segítségét kérték.

Az FBI először csütörtök délután, nem sokkal öt óra után mutatta be azokat a felvételeket, amelyek két gyanúsítottról a két robbantás környékén készültek. Az amerikai médiában jelentések szerint ezzel indultak meg a végjáték gyorsan pergő, és 23 órán belül a végkifejlethez érő eseményei.

A fivérek csütörtök este 10-kor a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) környékén kiraboltak egy vegyesboltot, feltételezések szerint azért, mert nem volt pénzük a szökéshez. A bűncselekményhez riasztották a rendőrséget. A két Carnajev agyonlőtt egy helyszínre kiérkező rendőrt, a 26 éves Sean Colliert. Ezután elraboltak egy Mercedes terepjárót, amelynek vezetőjét egy óra múlva sértetlenül elengedték. Az illető elmondta: a két gyanúsított elárulta neki, hogy ők a bostoni maraton pokolgépes merénylői.

A rendőrök üldözőbe vették a Carnajeveket, akik a hajsza közben házilag készített gránátokat dobtak rájuk. Amikor a testvéreket végül konfrontációra kényszerítették, Tamerlan Canajev egybehangzó sajtójelentések szerint kiszállt az autóból és a rajta lévő öngyilkos mellény segítségével megpróbálta felrobbantani a rendőröket, akik azonban több lövéssel földre terítették. Az incidensben 15 rendőr könnyebben megsérült.

Beszámolók szerint Dzsohar Carnajev a bátyja testén áthajtva az autóval áttörte a rendőrségi torlaszt és elmenekült. Bostonban pénteken a hajtóvadászat után leállították a tömegközlekedést, nem nyitottak ki az üzletek, hivatalok és iskolák. A nap folyamán Boston elővárosában, Watertownban a bűnüldöző hatóságok többször is nagy erőket mozgattak meg a szökésben lévő gyanúsított elfogására, de hasztalan.

Péntek délután hatkor a helyi és a szövetségi hatóságok még arról voltak kénytelenek beszámolni, hogy Watertown házról házra történt átkutatása nem járt eredménnyel. Röviddel a sajtóértekezlet után azonban a város peremén tűzharc tört ki, amely végül a gyanúsított elfogásával végződött.

A csecsen származású Carnajev fivérek, családjuk más tagjaival együtt 10 évvel ezelőtt érkeztek az Egyesült Államokba. Az idősebbik mérnöknek, az ifjabbik orvosnak tanult. Dzsohar Carnajev már megkapta az amerikai állampolgárságot, Tamerlan még nem.

A testvérekről az elmúlt nap leforgása alatt az a kép rajzolódott ki, hogy kettejük kapcsolatában a hithű muszlim és erőszakos természetűk Tamerlan dominált, akit egyébként, mint az a nap folyamán kiderült, egy külföldi kormány kérésére kihallgatott az FBI, de semmi terhelőt nem tudott rábizonyítani. Az öcs, Dzsohar az iszlámra, Szíriára és a csecsen függetlenségre vonatkozó linkeket és bejegyzéseket posztolt az interneten.

A Carnajev fivérek indítékaival kapcsolatban még nem hangzott el hivatalos tájékoztatás.

Amerika fellélegzett: Letartóztatták a bostoni robbantás második gyanúsítottját. Fotó: MTI (galéria)


4:56 - Obama: visszautasítjuk, hogy terrorizáljanak bennünket

Az amerikaiak elutasítják, hogy terrorizálják őket, ezért az erőszak hívei nem kerekedhetnek felül, bármit akarjanak is elérni - jelentette ki pénteken, a bostoni merénylet életben maradt gyanúsítottjának elfogását követően Barack Obama amerikai elnök.

"Azért vallottak kudarcot, mert elutasítjuk, hogy terrorizáljanak bennünket" - hangoztatta az elnök az elkövetőkre utalva.

Obama rámutatott: most azt kell kideríteni, hogy miért követett el merényletet két olyan fiatalember, aki az Egyesült Államokban nőtt fel, és hogy a támadás kitervelésében és végrehajtásában voltak-e támogatóik. Bejelentette, hogy ezen feladatok végrehajtására utasította az FBI-t, a belbiztonsági minisztériumot és a hírszerzést.

Az elnök gratulált a hatóságoknak az összehangolt együttműködéshez és emlékezett rá, hogy ehhez minden szükséges szövetséges támogatást megadott. Obama egyúttal kitért a héten a texasi Westben bekövetkezett műtrágyagyár-robbantásra, amelynek következtében több mint egy tucatnyian meghaltak és mintegy 60 embernek nyoma veszett.

Barack Obama kijelentette, hogy szövetségi támogatást fog nyújtani a Boston által elhomályosított texasi tragédia következményeinek felszámolásához.

4:10 - Carnajeven kívül három személyt is őrizetbe

Három személyt őrizetbe vettek, hogy kihallgassák őket a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylettel kapcsolatban a Massachusetts állambeli New Bedfordban - közölte péntek este, kevéssel a terrortámadással gyanúsított Dzsohar Carnajev elfogása után a rendőrség.

Az őrizetbe vett két férfit és egy nőt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hallgatja ki.

Robert Richard, a New Bedford-i rendőrség hadnagya kijelentette, hogy azért hallgatják ki őket, mert azt feltételezik róluk, hogy kapcsolatban állnak a "2-es számú gyanúsítottal", vagyis Dzsohar Carnajevvel. Az "1-es számú gyanúsított", Tamerlan Carnajev, péntekre virradóra belehalt a rendőrséggel vívott tűzharcban szerzett sebesüléseibe.

2:56 - Letartóztatták a második gyanúsítottat

A rendőrség letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, Dzsohar Carnajevet - jelentette helyi idő szerint péntek este a CNN hírtelevízió.

A hírt rendőrségi illetékesek is megerősítették. Néhány perccel korábban a CNN közölte, hogy Dzsohar Carnajev egy családi ház hátsó udvarán, egy ponyvával letakart csónakban bújt el, és ott volt az elmúlt órákban. A rendőrség többszöri felszólítására sem adta meg magát, ezért könnygázzal próbálták kifüstölni a csónakból. Tartottak attól, hogy Dzsohar Carnajev, akárcsak a hajtóvadászat során meghalt bátyja, Tamerlan Carnajev, robbanóanyagot tartalmazó mellényt visel, vagy pokolgépek vannak nála.

2:47 - Megtalálták a merénylő búvóhelyét

A rendőrség megtalálta a bostoni robbantás még életben maradt feltételezett tettesének, Dzsohar Carnajevnek a búvóhelyét, és feladásra szólította fel - jelentette pénteken a CNN hírtelevízió.

1:16 - Lövöldözés Watertownban

Fegyverropogás hallatszott a rendőrség által lezárt bostoni elővárosban, Watertownban, ahol a hatóságok hajtóvadászatot indítottak a bostoni robbantás még életben maradt feltételezett tettese, Dzsohar Carnajev ellen - jelentették a helyszínről a CNN hírtelevízió tudósítói.

Röviddel a lövöldözés után szirénázó rendőrautók és mentőkocsik száguldottak végig a város utcáin. A CNN egyelőre nem tudja a felfokozott rendőrségi aktivitás okát, de egyértelmű, hogy "valami fontos" történt. Egyes információk szerint a rendőrség sarokba szorította a merénylőt. Néhány perccel a lövöldözés előtt tartottak a hatóságok képviselői sajtótájékoztatót a helyszínen, és a rendőrség illetékesei azt mondták, nem tudják, hogy a szökevény még Bostonban van-e, de valószínű, hogy nem hagyta el Massachusetts államot.

PÉNTEK

22:08 - Dzsohar Carnajev szeptember 11-én kapta meg az amerikai állampolgárságot

A bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylet szökésben lévő gyanúsítottja, a 19 éves Dzsohar Carnajev 2012. szeptember 11-én kapta meg az amerikai állampolgárságot - jelentette a CBS televízió.

Korábbi sajtójelentések szerint a fivérek közül csak a rendőrökkel folytatott tűzharcban halálos sebet kapott, 7 évvel idősebb Tamerlan Carnajev kapta meg az Egyesült Államok állampolgárságát, öccse pedig állandó tartózkodásra és munkára jogosító zöld kártyával rendelkezett.

A massachusettsi rendőrség pénteki bejelentése szerint nincs rá bizonyíték, hogy a Carnajev fivéreknek lett volna cinkostársuk.

22:00 - Londoni elemzők: nem feltétlenül terrorszervezet tagjai az elkövetők

Nem sok jel utal arra, hogy a bostoni robbantásos merénylet két csecsen elkövetője valamely terrorcsoport tagja lett volna - vélekedtek péntek esti helyzetértékelésükben londoni biztonságpolitikai elemzők.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértői közölték: véleményük szerint a merénylőknek jó eséllyel több közös vonásuk lehetett a columbine-i iskolai mészárlás elkövetőivel, mint a 2001. szeptember 11-ei merényletsorozat végrehajtóival.

A cég szakelemzői a Denverhez közeli Colombine középiskolájában két tizenéves által 1999-ben elkövetett tömeggyilkosságra utaltak. A két fiatal fegyveres annak idején 12 diákkal és egy tanárral végzett.

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)


Az Eurasia szakértői szerint az eddigi adatokból - az idősebbik bostoni merénylővel kapcsolatban - egy mélyen vallásos fiatalember képe bontakozik ki, aki azután sem találta meg a helyét az amerikai kultúrában, hogy tizenéves öccsével már egy évtizede élt Boston környékén. Jóllehet Boston tágabb környezetében jelentős lélekszámú kaukázusi-kaszpi közösség él, nem látszik azonban bizonyíték arra, hogy e térségben politikailag vagy ideológiailag aktív, kiábrándult, a közösségre veszélyt jelentő emberek csoportja tevékenykedne - áll az Eurasia Group pénteki elemzésében.

A cég szakelemzői szerint nyilvánvalóan lesznek olyan vélemények, amelyek az al-Kaida terrorszervezethez kötik a bostoni merénylőket, tekintettel arra, hogy csecsen szélsőségesek az al-Kaida számos korábbi műveletének közvetlen részesei voltak Afganisztántól Irakon és a Közel-Keleten át Észak-Afrikáig. Emellett orosz tisztviselők is - jórészt Oroszország csecsenföldi politikáját igazolandó - következetesen bizonygatják, hogy a csecsen nacionalisták és az al-Kaida között szoros a kapcsolat.

Az Eurasia elemzői szerint nem lehet kizárni, hogy valamilyen kapcsolatra a bostoni merénylettel összefüggésben is fény derül, de amíg ez nem következik be, addig "a kétely a dezinformáció elleni legjobb fegyver".

A ház szakérői szerint hacsak nem merül fel valóban kapcsolat a két elkövető és az al-Kaida között, valószínűtlen, hogy a bostoni maratonon végrehajtott robbantásos merénylet átformálná az Egyesült Államok terrorrellenes tevékenységét, akár otthon, akár külföldön.

A két csecsen által elkövetett merénylet teremthet bizonyos mozgásteret az orosz biztonsági és hírszerzési ügynökségekkel folytatott amerikai együttműködés bővítésére, de a történtek az általános amerikai-orosz viszonyt nem fogják alapvetően átrendezni - jósolták pénteki elemzésükben az Eurasia Group szakértői.

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)


21:46 - Megadásra szólítja fel menekülésben lévő fiát az apja, bosszúállással fenyegetőzik, ABC News

Azt kérte a bostoni robbantással gyanúsított, csecsen származású fiatalembertől az apja, hogy adja meg magát, ugyanakkor megfenyegette az amerikai hatóságokat, ha megölik a szökésben lévő fiút, "elszabadul a pokol".

A 19 éves Dzsohar Carnajevet továbbra is nagy erőkkel keresi a bostoni rendőrség, miután 26 éves bátyjával, Tamerlan Carnajevvel együtt tűzharcba keveredett a rendőrökkel a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) területén helyi idő szerint csütörtök éjjel. A lövöldözésben egy rendőr életét vesztette, egy pedig súlyosan megsebesült. Az idősebb testvér is megsebesült, őt elfogták, később azonban a kórházban belehalt sérüléseibe.

Az ABC News hírtelevízió pénteken exkluzív interjú keretében, egyenes adásban megszólaltatta a fiúk apját. Anzor Carnajev az oroszországi Mahacskalában lévő otthonából válaszolt a televíziónak. Felszólította menekülésben lévő fiát, hogy adja meg magát. "Add meg magad! Add meg magad! Fényes jövő áll még előtted. Gyere haza Oroszországba!" - üzente Dzsoharnak az apa.

Egyben megfenyegette az amerikai hatóságokat, figyelmeztetve őket: ha megölik kisebbik fiát is, "elszabadul a pokol". Lesz olyan szervezet, amely majd bosszút áll - hangoztatta Anzor Carnajev.

Az apa az adásban ártatlannak nevezte fiait. Mint mondta, fiai nagyon rendes fiúk, akiknek nincsen tapasztalatuk fegyverekkel és robbanóanyagokkal. Elmesélte, hogy a hét elején telefonon beszélt velük, "beszéltünk a (hétfői) bombarobbantásról, aggódtam értük". A fiúk állítólag azzal nyugtatták apjukat: "Minden rendben, apa, minden a legnagyobb rendben".

19:41 - CNN: a gyanúsítottak egyike amerikai állampolgár volt, a másik zöld kártyával rendelkezik

A bostoni robbantásos merénylet egyik gyanúsítottja, Tamerlan Carnajev amerikai állampolgár volt, a másik, Dzsohar Carnajev az Egyesült Államokban való állandó tartózkodásra és munkavállalásra jogosító zöld kártyával rendelkezik - közölte pénteken a CNN hírtelevízió.

A csecsen származású Carnajev fivérek 2003 óta élnek az Egyesült Államokban, ahová Kirgizisztánból, kirgiz útlevéllel, menedékkérőként vándoroltak be, az anyjukkal együtt - jelentette ki pénteken újságíróknak Ruszlan Carni, a két gyanúsított ugyancsak Amerikában élő nagybátyja. (A korábbi híradások szerint a gyanúsítottak Kazahsztánból érkeztek a tengerentúlra.)

Carni szerint az unokaöccsei szégyent hoztak a csecsenekre, és felszólította a szökésben lévő Dzsohar Carnajevet, hogy adja fel magát.

Timothy Alben, a massachusettsi rendőrség ezredese arra figyelmeztette a Bostonnal határos Cambridge lakosságát, hogy a délután folyamán "irányított robbantást" fognak végrehajtani Carnajevék lakóhelyének környékén. Ez kommentátorok szerint az jelenti, hogy a hatóságok további robbanóanyagokat találtak.

A fivérek, miután szerda éjjel a 7-eleven üzletlánc egységébe történt betörés után tűzharcot vívtak rendőrökkel, házi gyártmányú gránátokat dobtak rájuk. Az összecsapásban egy 26 éves rendőr, Sean Collier életét vesztette, egy másik pedig megsebesült.

Ismerősei szerint a 19 éves Dzsohar Carnajev a Massachusettsi Egyetem dartmouthi kirendeltségének tengerbiológia szakos diákja, aki partikon vett részt, és kábítószeres cigarettát is szívott. (Anzor Carnaev, a két gyanúsított apja az AP hírügynökségnek a dagesztáni Mahacskalából telefonon azt nyilatkozta, hogy az ifjabbik fiú orvostanhallgató.)

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó:MTI/EPA/AP (galéria)


A darthmouthi egyetemi campust egyébként péntek reggel kiürítették és átkutatták a hatóságok.

Az ifjabbik gyanúsított az egyetemi tanulmányait megelőzően birkózott, és egy jó nevű cambridge-i középiskola diákjaként két évvel ezelőtt ösztöndíjat kapott. Viselkedésében ismerősei semmi gyanúsat nem észleltek. Pedig Dzsohar Carnajev iszlamista honlapokra és más, Csecsenföld függetlenségét követelő internetes oldalakra vezető linkeket tett közzé egy orosz nyelvű közösségi oldalon.

Richard DesLauriers, az FBI bostoni kirendeltségének vezetője szerint Dzsohar Carnajev volt az a személy, aki egy videofelvétel tanúsága szerint megfordított világos baseballsapkában csomagot helyezett el a bostoni maraton célegyenesében végrehajtott második bombarobbantás helyszínén. A feltételezett elkövető rajta van a kirabolt 7-eleven üzlet biztonsági kamerájának felvételein is.

A hatóságok szerint a menekülő gyanúsítottnál fegyver, robbanómellény vagy másfajta robbanóanyag is lehet. A Honda CRV típusú gépkocsit, amelyen az ifjabbik Carnajev egy ideig menekülésre használt, megtalálták a rendőrök.

Az idősebbik fivér, a rendőrök által lelőtt Tamerlan Canajev mérnöknek készült a Bostonban működő Bunker Hill-i Városi Főiskolán. Ökölvívó volt, és feltehetően muszlim hitéből kifolyólag nem ivott, és nem dohányzott. Internetes bejegyzései szerint problémái lehettek az amerikai társadalmi közeggel. 

A nagybácsi, Ruszlan Carni "lúzereknek" nevezte a fivéreket, akik nem tudtak beilleszkedni az általa nagyra becsült amerikai társadalomba.

19:37 - Helyi magyarok: üresek az utcák, az emberek házaikba bezárkózva várják a hajtóvadászat végét

Bostonban üresek az utcák, az emberek házaikba bezárkózva várják, hogy véget érjen a hétfői robbantás másik gyanúsítottja utáni hajtóvadászat. Az MTI-nek nyilatkozó helyi magyarok azt remélik, hogy hamarosan elfogják a tettest és Boston újra az a nyugodt és békés város lesz, mint korábban.

Kovalszki Anna Bostonban élő amerikai-magyar orvos a hétfői robbantásos merényletről azt mondta, hogy az mindenkit sokként ért. Boston egy szép és békés város, soha nem gondolták volna, hogy ilyesmi megtörténhet - tette hozzá.

Pénteken lezárták a belvárost. A buszok, villamosok, de még a taxik sem közlekedhetnek arra. A sürgős eseteket ellátók kivételével a kórházak klinikáit is bezárták. Az embereknek pedig azt mondták, maradjanak otthon.

"Szép az idő, jó lenne sétálni" - fogalmazott Kovalszki Anna, de hozzátette: nem mernek kimenni a házból. Folyamatosan nézik a híreket, de egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig tarthat ez az állapot. Félelmetes a helyzet" - mondta.

Szabó Olivia családjával Boston külvárosi részén, Arlingtonban él. Arlington Cambridge mellett található, ahol péntek reggel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei a gyanúsított testvérpár lakhelyét kutatták át.

Összehasonlításképp elmondta: olyan ez, mintha Budapesten egy szomszéd kerületben zajlanának az események.

Szabó Olivia a Bostoni Egyetemen, férje pedig azon a neves műszaki egyetemen, a Massachusetts Institute of Technologynál (MIT) dolgozik, ahol egy rendőr meggyilkolásával elkezdődött a kettős merénylettel gyanúsított két férfi üldözése.

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó:MTI/EPA/AP (galéria)


Az éjjel mindketten SMS-t kaptak, hogy ne menjenek dolgozni, mert az egyetemeket lezárták. Ha most kinéznek az ablakon, "sehol senki". Nem tudják, hogy meddig tarthat ez a félelmetes helyzet. Mint mondta, azt beszélik, hogy a gyanúsított nagyon veszélyes, fegyverek, robbanószerkezetek lehetnek nála.

Jelenleg igyekeznek az interneten követni az eseményeket, a TV-t nem kapcsolják be, mert nem akarják, hogy két kisgyermekük lássa, mi történik körülöttük. Szerencsére a héten tavaszi szünet volt, így a gyermekek nem voltak iskolában. Igyekeznek megtenni mindent, hogy gyermekeik a helyzetből ne érzékeljenek semmit, ne aggódjanak, biztonságban érezzék magukat - mondta Szabó Olívia.

Helyi idő szerint hétfő délután hárman meghaltak, több mint 180-an pedig megsebesültek, amikor két pokolgép robbant fel a bostoni maraton célegyenesénél. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette: terrorcselekmény történt.

A hétfői robbantással gyanúsított testvérpár szerda éjjel elrabolt egy Mercedes terepjárót, és a műszaki egyetemnél megpróbált kirabolni egy élelmiszerboltot. Ott tűzharcba keveredtek a riasztásra kiérkező rendőrséggel. Egy rendőr meghalt, egy másik rendőr súlyosan megsebesült.

A 26 éves Tamerlan Carnajev a tűzharcban megsebesült és robbanásból származó sérüléseket is szenvedett, amelyekbe később belehalt. Testvére, a 19 éves Dzsohar Carnajev után hajtóvadászat indult.

Dzsohar Carnajev, akinél a hatóságok szerint fegyver, robbanóöv vagy robbanómellény is lehet, valószínűleg egy 316 ES9-es rendszámú, szürke Honda CRV-t vezet, és lehet, hogy Massachusettsből Connecticut államba szökött át.

A hatóságok pénteken felszólították Boston és az elővárosok lakóit, hogy maradjanak otthon, és csak akkor nyissanak ajtót, ha meggyőződtek róla, hogy a hatóságok hivatalos képviselője akar beszélni velük. A nagyváros tömegközlekedését és a taxikat leállították, a légteret lezárták, az iskolák zárva vannak.

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó:MTI/EPA/AP (galéria)


18:57 - Ellenőrzött robbantás készül

Massachusetts állam rendőrsége ellenőrzött robbantásra készül Cambridge-ben, ahol a feltételezett bostoni merénylők laktak - írta a Twitteren a The Boston Globe című lap.

A rendőri erők a körbezárt terület 60-70 százalékát kutatták át eddig házról-házra járva, de senkit sem vettek őrizetbe. A környék még napokig bűnügyi helyszín maradhat. A lakókat kérik, hogy további értesítésig még mindig ne hagyják el otthonaikat.

18:35 - CNN: a gyanúsítottak egyike amerikai állampolgár volt

A bostoni robbantásos merénylet egyik gyanúsítottja, Tamerlan Carnajev amerikai állampolgár volt, a másik, Dzsohar Carnajev az Egyesült Államokban való állandó tartózkodásra és munkavállalásra jogosító zöld kártyával rendelkezik - közölte pénteken a CNN hírtelevízió.

A csecsen származású Carnajev fivérek óta 2003 élnek az Egyesült Államokban, ahová Kirgizisztánból, kirgiz útlevéllel, menedékkérőként vándoroltak be, az anyjukkal együtt - jelentette ki pénteken újságíróknak Ruszlan Carni, a két gyanúsított ugyancsak Amerikában élő nagybátyja. (A korábbi híradások szerint a gyanúsítottak Kazahsztánból érkeztek a tengerentúlra.)

Carni szerint az unokaöccsei szégyent hoztak a csecsenekre, és felszólította a szökésben lévő Dzsohar Carnajevet, hogy adja fel magát.

17:50 - A merénylők beszéltek tettükről

A hétfői bostoni merénylettel gyanúsított két fiatalember olyan kijelentéseket tett egy elrabolt autó vezetője előtt, amelyek bizonyítják, hogy tényleg ők a tettesek - írta a Twitteren a The New York Times bostoni irodájának egyik munkatársa Massachusetts állam rendőrségére hivatkozva.

A két fivér helyi idő szerint csütörtök éjjel lelőtt egy rendőrt, majd fegyverrel fenyegetőzve elrabolt egy Mercedes terepjárót. A sofőrt később sértetlenül elengedték.

Időközben egybehangzó források jelentették, hogy megtalálták a szökésben lévő 19 éves Dzsohar Carnajev körözött gépkocsiját, egy szürke Hondát, de nem volt benne senki.

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó:MTI/EPA/AP (galéria)


16:41 - Lezárták a Massachusettsi Egyetem campusát

A rendőrség lezárta a Massachusettsi Egyetem Dartmouth nevű campusát, mert a hétfői merénylethez kapcsolódó nyomra bukkantak - közölte a Twitteren a Boston Globe napilap.

A 7News hozzátette: a diákoknak tanácsolták, hogy keressenek menedéket.

16:14 - Iszlamista linkeket tett közzé az egyik gyanúsított egy orosz közösségi oldalon

Dzsohar Carnajev, a bostoni robbantások még szökésben levő egyik gyanúsítottja iszlamista honlapokra és más, Csecsenföld függetlenségét követelő internetes oldalakra vezető linkeket tett közzé egy orosz nyelvű közösségi oldalon.

A VK nevű közösségi oldalon vezetett profilja szerint a 19 éves Dzsohar Carnajev 2011-ben végzett egy jó hírű állami középiskolában a Massachusetts állambeli Cambridge-ben. Ugyanebben az évben 2500 dolláros ösztöndíjat kapott Cambridge városától továbbtanulásra. Általános iskolába az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában, Mahacskalában járt.

Profiljában a beszélt nyelvek rovatban az angolt, az oroszt és a csecsent sorolta fel. A világnézetére vonatkozó kérdésre azt írta: "iszlám", a prioritások kategóriájában az áll, hogy "karrier és pénz".

Az AP értesülése szerint Dzsohar és bátyja, Tamerlan - aki péntek reggel a rendőrökkel vívott tűzharc után életét vesztette - együtt laktak Cambridge-ben. Az amerikai hírügynökség elérte a testvérek nagybátyját, Ruszlan Carnit, aki elmondta: a testvérek nagyjából tíz éve éltek az Egyesült Államokban.

Az AP Mahacskalában telefonon utolérte a Carnajev testvérek apját is, aki azt mondta, Dzsohar "nagyon intelligens fiú", másodéves egy amerikai orvosi egyetemen.

A spotcrime.com nevű honlap szerint Tamerlan Carnajevet 2009-ben őrizetbe vették a barátnője bántalmazása miatt. A 26 éves férfi amatőr bokszoló volt, egy 2009-es országos ökölvívóverseny résztvevői között is szerepelt.

Körbezárták Boston egy részét. Bostonban hajtóvadászat folyik a hétfői merénylet egyik feltételezett elkövetője után. Páncélozott járművekkel és egy helikopterrel megerősített biztonsági erők zárták le az egyik előváros, Watertown egyik negyedét. A rendőrség arra szólította fel a lakosokat, hogy maradjanak otthon.
Videó: Live Info


16:10 - Páncélozott járművek, különleges erők zárták körül Bostont

A CNN élő közvetítése szerint páncélozott járművekkel és egy helikopterrel megerősített biztonsági erők zárták le az egyik bostoni előváros, Watertown egyik negyedét helyi idő szerint péntek reggel.

A körülzárt térségből később kivonták a kommandós egységeket.

A városban hajtóvadászat folyik a hétfői robbantás egyik feltételezett elkövetője, a 19 éves Dzsohar Carnajev után. A másik gyanúsított, a körözött terrorista bátyja, a 26 éves Tamerlan Carnajev péntekre virradóra, a rendőrökkel vívott tűzharc után életét vesztette.

A hírtelevízió jelentése szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei péntek reggel átkutatták a Carnajev fivérek Boston melletti, cambridge-i lakhelyét, amely a Norfolk Street 10. szám alatt található, de senkit nem vettek őrizetbe. Sajtójelentések szerint egy nőt, aki feltételezhetően a házban lakott, kihallgattak.

Több amerikai médium is megszólaltatta Ruszlan Carnit, a fivérek Maryland államban lakó nagybátyját, aki elmondta, hogy a Csecsenföldről származó Carnajevék már 10 éve élnek az Egyesült Államokban.

Dzsohar Carnajev - a CNN-nek pénteken nyilatkozó ismerősei szerint - a Massachusettsi Egyetem hallgatója, aki eljárt szórakozni és marihuanás cigarettát is szívott. A bátyja, aki a Bostonban működő Bunker Hill-i Városi Főiskola mérnök hallgatója volt, az öccsével ellentétben önmegtartóztató volt, nem ivott és nem dohányzott. Ökölvívó volt, akinek fejében a professzionális sportolói pályafutás gondolata is megfordult.

"Nincs egyetlen amerikai barátom sem, nem értem őket" - írta a CNN szerint az idősebb Carnajev egy internetes bejegyzésében.

A gyanúsítottak szerda éjjel elraboltak egy Mercedes terepjárót, és a műszaki egyetemnél megpróbáltak kirabolni egy élelmiszerboltot. Ott tűzharcba keveredtek a riasztásra kiérkező rendőrséggel. Egy rendőr meghalt, egy másik súlyosan megsebesült. Tamerlan Canajev lőtt és robbanásból származó sérüléseket szenvedett, amelyekbe később belehalt.

Dzsohar Carnajev, akinél a hatóságok szerint fegyver, robbanóöv vagy mellény vagy egyéb robbanószer is lehet, valószínűleg egy 316 ES9-es rendszámú, szürke Honda CRV-t vezet, és lehet, hogy Massachusettsből Connecticut államba szökött át.

A hatóságok pénteken felszólították Boston és az elővárosok lakóit, hogy maradjanak otthon, és csak akkor nyissanak ajtót, ha meggyőződtek róla, hogy a hatóságok hivatalos képviselője kíván velük kommunikálni. A nagyváros tömegközlekedését és a taxikat leállították, a légteret lezárták, az iskolák zárva vannak.

16:10 - Grozniji hatóságok: nincs köze Csecsenföldhöz a gynúsítottaknak


A csecsenföldi kormány leszögezte pénteken, hogy a bostoni merénylettel gyanúsított csecsen származású testvérpárnak semmi köze az észak-kaukázusi köztársasághoz.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint Ramzan Kadirov csecsen vezető szóvivője elmondta, hogy a Carnajev család sok évvel ezelőtt Dagesztánba, majd Kazahsztánba költözött, ahonnan hosszú tartózkodás után az Egyesült Államokba emigrált.

A szóvivő hangsúlyozta: a testvérpár - Dzsohar és Tamerlan Carnajev - felnőttkorában, amikor gyaníthatóan "rossz útra tért", már nem élt Csecsenföldön.

Az orosz hírügynökségek más forrásokból úgy értesültek, hogy a gyanúsítottak egy Kirgizisztánból származó csecsen család tagjai. "Kirgizisztáni menekült családról van szó. Dzsohar Carnajev nálunk végezte az első osztályt. Bátyja, Tamerlan szintén hozzánk járt egy évig" - mondta az Interfaxnak Temirmagomed Dabudov, a mahacskalai 1. számú általános iskola igazgatója.

Mahacskala a Csecsenfölddel szomszédos Dagesztán fővárosa, amelyet az igazgató emlékei szerint 2002-ben hagyott el a család.

Csecsenföldön két véres háború is dúlt az orosz szövetségi hadsereg és a szeparatista gerillák között, de az észak-kaukázusi köztársaság a fokozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetően az utóbbi években visszanyerte stabilitását. Csecsenföldi terroristák ugyanakkor azóta is követnek el súlyos támadásokat, mint amilyen a moszkvai metró elleni 2010. márciusi vagy a domogyedovói repülőtér elleni 2011. januári öngyilkos merénylet volt, amelyekben 40, illetve 37 ember vesztette életét.

16:09 - Körülvették a gyanúsítottak nagybátyjának házát

A rendőrség körülvette a bostoni merénylet gyanúsítottjai nagybátyjának házát - jelentette a 7News televízió a Twitteren forrás megjelölése nélkül.

A nagybácsi, Ruszlan Carni, aki Washington egyik elővárosában él, előzőleg elítélően nyilatkozott a sajtónak a két Carnajev-fiú tettéről. "Nem érdemlik meg, hogy ezen a földön éljenek" - mondta.

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)


15:49 - Robbanóöv lehet a második gyanúsítotton

A bostoni rendőrség attól tart, hogy a hétfői merénylet elkövetésével gyanúsított fiatalember robbanóövet visel, vagy robbanószerkezettel csapdát állított - jelentette a helyi WCW televízió rendőrökre hivatkozva.

A Boston Globe című napilap azt a hírt közölte, hogy a robbantás másik gyanúsítottja, a tűzharc következtében életét vesztő Tamerlan Carnajev holmijai között detonátort, elsütő szerkezetet találtak.

Mindkét médium a Twitteren közölte az értesülést.

14:54 - Páncélosok, különleges erők zárták körül Boston egy részét

A CNN élő közvetítése szerint páncélozott járművekkel és egy helikopterrel megerősített biztonsági erők zárták le az egyik bostoni előváros, Watertown egyik negyedét helyi idő szerint péntek reggel.

A városban hajtóvadászat folyik a hétfői robbantás egyik feltételezett elkövetője, a 19 éves Dzsohar Carnajev után. A másik gyanúsított, a körözött terrorista bátyja, a 26 éves Tamerlan Carnajev péntekre virradóra, a rendőrökkel vívott tűzharc után életét vesztette.

A hírtelevízió jelentése szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei péntek reggel átkutatták a szökésben lévő gyanúsított Boston melletti, cambridge-i lakását, amely a Norfolk Street 10. szám alatt található, de senkit nem vettek őrizetbe.

Dzsohar Carnajev - a CNN-nek egy pénteken nyilatkozó volt középiskolai osztálytársa szerint - a massachusettsi egyetem hallgatója.


közreadott kép a még menekülőben lévő 19 esztendős Dzsohár Carnajevről, aki a bostoni maraton idején végrehajtott robbantásos merénylet fő gyanúsítottjának, Tamerlán Carnajevnek a fivére.
közreadott kép a még menekülőben lévő 19 esztendős Dzsohár Carnajevről, aki a bostoni maraton idején végrehajtott robbantásos merénylet fő gyanúsítottjának, Tamerlán Carnajevnek a fivére. Fotó: MTI/AP/FBI


14:48 - Bostonban elfogtak egy embert

Bostonban az FBI kihozott egy házból egy megbilincselt embert - jelentette a Boston Globe riportere.

13:20 - Csecsen származású az a két férfi, akit a bostoni maratonon elkövetett robbantásokkal gyanúsít a rendőrség. Dzsohár Carnajev és Tamerlán Carnajev testvérek - hangzott el pénteken az NBC News és a CNN adásában.

Az AP hírügynökség, a The New York Times és az NBC televízió szerint a 19 éves Dzsohár Carnajev a Massachusetts állambeli Cambridge lakója, hírek szerint őt még üldözik a hatóságok. A másik gyanúsítottat elfogták, de ő belehalt lőtt és robbanásból származó sebesüléseibe. Az NBC szerint 26 éves volt.

Az amerikai tömegtájékoztatási eszközök szerint a két gyanúsított legalább két éve élt az Egyesült Államokban. A CNN úgy értesült, hogy az életét vesztett gyanúsított a Bostonban működő Bunker Hill-i Városi Főiskola mérnök hallgatója volt. A hírtelevízió szerint a férfi nem ivott és nem dohányzott.

"Nincs egyetlen amerikai barátom sem, nem értem őket" - írta a CNN szerint az idősebbik gyanúsított egy internetes bejegyzésében.

Bostoni robbantás: a gyanúsított meghalt, testvérét üldözi az FBI. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)


Az életben maradt gyanúsított után indított hajtóvadászat miatt a hatóságok felszólították Boston és az elővárosok lakóit, hogy maradjanak otthon, és csak akkor nyissanak ajtót, ha meggyőződtek róla, hogy a hatóságok hivatalos képviselője kíván velük kommunikálni. A nagyváros tömegközlekedését és a taxikat leállították, a légteret lezárták, az iskolák zárva vannak.

A The Boston Globe úgy tudja, hogy a gyanúsítottak elraboltak egy Mercedes terepjárót, és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) műszaki egyetemnél megpróbáltak kirabolni egy élelmiszerboltot. Ott tűzharcba keveredtek a riasztásra kiérkező rendőrséggel. Egy rendőr meghalt, egy másik megsebesült.

A hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy a szökésben lévő gyanúsítottnál fegyver van, a férfi veszélyes.

13:13 - Üldözés után őrizetbe vett az amerikai rendőrség egy gyanúsítottat a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylettel kapcsolatban, egy másik után még kutatnak - közölte pénteken a The Boston Globe című lap. Az elfogott férfi később a kórházban belehalt súlyos sebeibe.

Az őrizetbe vett gyanúsított Boston peremvárosában, Watertownban került rendőrkézre - közölte egy tisztségviselő. A hatóságok körülzártak egy húsz háztömbnyi területet, és a rendőrség különleges erői keresik a másik gyanúsítottat - írja a The Boston Globe.

Edward Davis bostoni rendőrfőnök megerősítette a gyanúsított halálát és a másik gyanúsított további üldözését. Az utóbbi "fel van fegyverezve és veszélyes" - figyelmeztetett Twitter-oldalán a rendőri vezető. A rendőrség arra kérte Watertown lakóit, hogy ne nyissanak ajtót senkinek, és "maradjanak távol az ablakoktól", amíg folyik a hajsza a másik személy után.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr215236993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miről van itt nagybasz0 2013.04.21. 09:36:54

... azé kíváncsi vagyok, hogy legközelebb melyik országot fogják megtámadni... kicsit széles a paletta...

guma 2013.04.24. 12:22:35

@miről van itt nagybasz0: :D ez vot' a ráadás:)

betettem a posztba a választ, hogy hol, kik képezték állítólag...