He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Utolsó perc a magyar összefogásra, mert tudni kell a politikusnak : együtt sírunk, együtt nevetünk!

2012.07.21. 10:07 guma

Véleményem : Utolsó perc a magyar összefogásra, mert ha mos sem a jövőd a fontos nem ember leszel, csak "hűbéres" valamelyik politikus érdekeltségében....

"Csak nálunk nem csökkentik a miniszterek bérét!

Lemondott teljes fizetéséről a görög elnök, a francia államfő és miniszterei 30 százalékkal keresnek kevesebbet válság idején. Európa több kormánya csökkenti miniszterei fizetését, jelezve, kiveszik részüket a válság terheiből. Tervez-e hasonló lépést a magyar kormány? " - Nem! Nálunk még földbirtokokat is kapnak sőt a barátaik, rokonaik is, hozzá "bebetonozott" kreált hivatalokat milliós fizetéssel, személyre szabott "végtörlesztést", milliós prémiumokat, bizottsági helyeket és naná, hogy nyugdíjukat is felveszik a bizottsági pénzek, "költségtérítéseik" mellé, de még a "pofátlan" végkielégítés is megilleti őket. Mi ez ha nem szabad rablás?

Idézet egy bog hozzászólásából : Magyarország egy süllyedő hajó. Nem az volt, azzá tette az utóbbi huszonkét év felelőtlen és arrogáns politikai elitje. Az emberek elvadultak egymástól, az erkölcsi értékek felhígultak, rohamosan nő a harmadrangú, emberszámba már alig vehető lények részaránya, odáig jutottunk, hogy mint barmok törtetünk nap mint nap azért, hogy ehessünk. Van, aki ezt elfogadja és belenyugszik, úszik az árral. Így kényelmesebb és hazafiasabb, ugyebár.

Engem szomorúsággal tölt el, hogy fiaink, lányaink, barátaink más országban találják meg az emberhez méltó életet. Ideje tenni valamit. Nem kell várni a választásig, már most bizonyítani kell, hogy változást akar az ország többsége. Nem ismerem ezt a hálót, nem vagyok fenn sem a facebookon, sem más olyan oldalon ahol "mozgósítani" lehet, de csodálom és értékelem ezt a lehetőséget amit sokszor pusztán jó hangulat megteremtéséhez is használnak.

Muszáj az öt (5) évvel ezelőtti gondolatokat felidézni, hogy tudd NEKED kell tenni a változásért. Itt nem is szereplők véleménye fontos (bár hozhatnánk külföldi magyart!), hanem  a megtörtén események azokban az országban, ahol befejezték az országon belüli háborúzást.

Ha most csak a lengyelekkel megtámogatott békemenetnél nagyobb "Magyar láncot" alakítunk máris tettél változásért szerintem. Ha eleged van amiért lerabolják életerődet, energiádat. Ha eleged van, hogy nem vesznek emberszámba de állandóan rád hivatkoznak miközben munkád bérét, életed minőségét szűkítve nevel belőled rabszolgát.

Tehát erőt kell felmutatni politikusainkkal szemben.Csak ezt értik meg! Csak ez hoz változást!

Meg kell fogalmazni azt az alapelvet amit meg kell valósítani az országérdekében, és minden volt politikusnál vagyon vizsgálatot, de még az unokáiknál is...

Van-e elég felelősség benned, hogy most nem kened szét vagy hárítod át másra (etnikum, nép, párt, izmus) a felelősséget hanem mozdulsz a saját életedért a rajtunk élősködök ellen?

Nekem tetszik az izlandi, az észt és az ír példa! És erőt is ad! Csak biztosan tudd : akarsz-e más eletet a hazád polgáraival ebben az országban! Ha igen - akkor meg kell szervezni, teremteni a lehetőséget rá. Csak rajtunk múlik, hogy az állatfarmi "disznók uradalmát" vagy hazánkat építjük adófontjainkból.

 Meg kell tanulni érdekeinket érvényesíteni és minden volt politikust "elzavarni" az országházból végkielégítés nélkül!. Szabályozni juttatásaikat - mert meg kell tanulni : nem ők határozzák meg mi jár nekik, hanem az elvégzett munkájuk után az ország állapota!

Képes vagy változtatni? Képes vagy összefogni? Képes vagy egyéni sérelmed elfelejteni, hogy felépítsünk egy jobb országot? Képes vagy az arrogáns folyamatosan hazudozó politikai elit ellen közös erőt létrehozni?

Nem vagyok fiatal, de hidd el segítek mindenben, mert gyűlölöm ezt posványt amibe az országot taszították kapzsiságból titkos háttér emberekkel, erőkkel. Segítek, mert szeretném ha szabadon vehetne lélegzetet mindenki és emberhez méltó módon tanulhatna, dolgozhatna, szórakozhatna, élhetne.

Váltanunk és változnunk kell. Miben? Elmondom két élményem példának. Voltam egy svájci úton pár éve. Vezetőnk egyik túránk alkalmával több közlekedési eszközt (felvonó, fogaskerekű, hegyi vonat, stb) is beiktatott utunkban. Már szállt volna be a csoport amikor kiderült rosszul számoltak (saját kárukra) tetemesen. Mivel ez a több eszköz több magáncég kezében volt, gyors telefonálás után, mágneskártya csere történt, ami feljogosított mindegyik használatára - és elnézést kértek amiért feltartottak minket. Ezért maguk közt felosztották a kárt tőlünk nem kértek ráfizetést, csak jó utat kívántak...

Másik törökországban esett meg. Egy kinti utazási irodán a magyar árak töredékéért (ha 10 fő van akkor például az idegenvezető is garantáltan beszél magyarul!) minden másnapra "országjáró utakat" terveztünk be, amit pontosan meghatároztak pl hajnal 5 órakor szállodánknál felvesz egy busz és megyünk. A második útnál másik busz jött. Ekkor derült ki, hogy az utazási irodák összedolgoznak. Ha egyiknek arra a napra nincs ilyen irányú útja akkor a másik irodához csoportosít át. És mindegyik maszek! De azt tudja, hogy érdeke az összedolgozás nem pedig a másik eltaposása.

Tehát van mit tanulnunk kelettől és nyugattól saját érdekünkben, hogy békét, megélhetést, haladást és ne acsarkodást hagyjunk utódainkra. Szeretném hinni, hogy ez a pár év felnőtté nevelt minket és nem akarunk tovább a homokozóban játszani egymás játékát ellopva, tönkretéve!

 

Befejezéssül két másik blogból idézek, csak azért mert szinte mindenhol hasonlót olvasni. És igen, még most sem késő fordítani, mert nem értelmetlenül tovább szidni kell a rendszert hanem megváltoztatni. 

Garantálom élvezettel olvasod az Albán életformát, gondolkodást, természeteséget: http://tortenelemklub.com/koezelet/civil-velemenyek/726-duehoes-vagyok-mert-?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201206

http://hataratkelo.blog.hu/2012/07/20/semmi_sem_az_aminek_latszik_187#more4667348

"Magyarnak születtem, de a Föld a hazám

Ez a gondolat mindig is bennem volt. Nem szeretném a mostanában Magyarországot oly sokan szidalmazók, bírálók stb. táborát szaporítani, nem is fogok Magyarországra mondani, írni semmi személyes bírálatot, de néhány tényt azonban le kell írnom, ami hozzájárult ahhoz, hogy most itt ülök Tirana külvárosában, és itt írom ezt a bejegyzést.

Amióta itt élek (tavaly, azaz 2011 októbere óta), csak erősödik bennem az érzés, hogy jól tettem, hogy eljöttem, mert innen kívülről így látom a magyar valóságot: az a gazdasági kilátástalanság, ami ma Magyarországon van, párosul az amúgy is depresszióra hajlamos magyar nép fokozottan rossz hangulatával, panaszkodásával, siránkozásával, szinte elviselhetetlen volt számomra az utóbbi időben, és ezt csak erősíti a nap, mint nap olvasott hírek és az „otthon" maradt barátok, rokonok, üzleti partnerek beszámolója az ország jelenlegi és előrevetített helyzetéről.

A másik, hogy a középkorosztályt (a jó karban lévő nyugdíjasokat) valamint a fiatalabb generációt teljesen szembefordították egymással, tehát a nyugdíj mellett „elmaszekolgató" nyugdíjasok „élnek, mint Marci Hevesen", és nem értik, miért nem boldogul a gyerekük Magyarországon, és mikor nap, mint nap azt hallom tőlük, hogy: „Én nem lennék most fiatal." meg hogy, „Remélem, ez a kis nyugdíj az én életemben még kitart.", nos ezeket a gondolatokat nem tudom hova tenni.

Szóval, nehéz ezt így kimondani, de el kellett döntenem: a gyerekem jövője fontosabb vagy a szüleimé. Mellesleg, az egyik magában foglalja a másikat: mert hogyan gondoskodjak majd a szüleimről, ha nem lesz miből? Mert én majd szeretnék gondoskodni róluk, nem egy törvénynek engedelmeskedve, hanem szeretetből és erkölcsi kötelességből. Mint ahogyan ezt mindenki teszi ebben az országban, ahol most élek.

Mindegy, hogy magyarnak születtem, ott fogok élni, ahol hagynak élni, ahol még emberek az emberek, ahol nem kell félnem a hivataloktól, a rendőrtől a szomszédtól stb. Ahol szabadság van. Mert ez nekem fontos. És ez itt így van. Az ország régi neve is azt jelenti: Illíria (i lirë: szabad). Minden értelemben.

Miért éppen Albánia?

Most biztosan sokan felkapják a fejüket, és azt kérdezik: Albániába? Igen, sokan ezt tették akkor is, amikor 2005-ben először fordult meg a fejemben: elmegyek Albániába, és megnézem, mi van ott? Mikor mondtam a barátaimnak, hülyének néztek és ezt mondták: „Le fognak lőni!" Nem baj, gondoltam, én akkor is utánajárok ennek az országnak.

Egy barátommal éppen Csángóföldre készültem baráti látogatásra. Szívesen eljött velem, gyakorlatilag meghívtam, hogy ne menjek egyedül. Mikor Budapesten felvettem a kocsiba, és kiértünk az M3-as autópályára, akkor mondtam csak neki: „Te, mi lenne, ha Csángóföldről nem haza mennénk, hanem tennénk egy kis kerülőt, és úgy jönnénk haza? „Merre?" - kérdezte. „Bulgárián és Görögországon keresztül Albániába, majd onnan Montenegrón és Szerbián keresztül jönnénk haza" - válaszoltam. „Te egy állat vagy" - mondta. Majd pár másodperc csend után azt mondta: „Húha, felhívom a feleségemet." És felhívta. És miután 4 napot töltöttünk a csángóföldi barátainknál, továbbindultunk az ismeretlenbe.

Szörnyű utak, kedves emberek

Az akkori tapasztalataimat csak röviden írom le: sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Görögország felől jöttünk, és délről haladtunk északra. Amit láttam: az utak szörnyű állapotban voltak. Sok helyen, így végig a Riviérán egysávos, kátyús legelésző szamarakkal, tehenekkel, kecskenyájjal tarkítva, hatalmas infrastrukturális problémákkal, de gyönyörű, érintetlen tájjal, rendkívül és őszintén kedves emberekkel, mérhetetlen nyugalommal, segítőkészséggel, az idegenek iránti tisztelettel.

Alban hegyek2.JPG

És még valami: rengeteg építkezés volt, FEJLŐDÉS. Ja, és 750.000 bunker és legalább ennyi Mercedes (bocsánat, Benz, ahogy ők hívják.) Színvonalas vendéglátás, olcsón. Az utcán szemét, a házakban tisztaság. Ezt akkor elraktároztam magamban. És utána nem hagyott nyugodni. Már csak azért sem, mert akkor már Magyarországon igencsak kezdtek lefelé menni a dolgok, főleg az építőiparban. Én ugyanis ott dolgoztam.

Egy kis építőipari vállalkozást vittem a Balaton-parton, nyaralók felújításával, karbantartásával stb. foglalkoztunk, és aggasztó jelek kezdtek mutatkozni. A megrendelések száma csökkent, egyre kevesebb pénzt lehetett kérni a munkákért, a kifizetések akadoztak jó magyar sajátosság szerint, láttam, ez így nem lesz jó, váltani kell. Akkor voltam először Albániában. Aztán 2006-ban nem jöttem. A kisfiam kicsi volt még, 2005-ben született, az első utamra azért nem a családommal mentem, hanem a barátommal. De onnantól kezdve, hogy nagyobb lett 2007-ben már családdal jöttem vissza nyaralni. Látnom kellett, mi történt két év alatt. És nagyon sok minden.

Kapcsolatok nélkül nem megy

Az utakat elkezdték építeni. Szállodák nőttek ki egymás után a földből. Szóval rengeteget fejlődött. Akkor még inkább tudatosult bennem, hogy itt lehet jövőm. Először az építőiparban gondolkodtam. Ha itt ennyi építkezés van, én is elférek még, hiszen otthon is ezt csinálom, miért ne csinálhatnám itt is?

Elkezdtem nézni a lehetőségeket. Beszéltem itthon építőiparos ismerőseimmel, akik elegendő tőkével rendelkeztek, hogy Albániában rengeteg lehetőség lenne, meg kéne próbálni. Csak egy baj volt. Nem volt kapcsolatom. És azt tudni kell, hogy itt másképp nem megy. Tudom, bárhol a világon fontos a kapcsolat, de itt különösen. Ez kicsi ország, nagyon család- és barátcentrikus. Itt minden ajánlásos alapon történik. És akkor rám még senki nem mondta azt, hogy: „Ez az ember a barátom." Csak turista voltam, illetve már visszajáró vendég.

Ezért hiába mentem a sarandai PM hivatalba, hogy tájékozódjak a fejlesztésekről, hátha sikerül „megcsípnem" valamit, készségesen tájékoztattak ugyan, elmondták, hogy tervezik kikötő építését, repülőteret, útépítéseket stb., de mivel csak egy kedves magyar vendég voltam, ennyiben maradt a dolog.

És aztán 2008-ban megint jöttem, és 2009-ben megint. És láttam, hogy újabb utak épültek, újabb szállodák, folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát. A szállodában, ahol laktunk minden évben történt valami változás, fejlődés. Láttam, hogy itt, aki akar dolgozni, egyről a kettőre tud jutni. Lassan, de biztosan. Minden évben feljebb. És akkor tovább kerestem a lehetőséget, hogyan tudnék én ide kijönni. Megélhetés céljából.

Alban hegyek1.JPG

Az interneten rengeteget olvastam az országról. Mindenhonnan gyűjtöttem az információkat. És kerestem a kapcsolatot. Valakivel, aki tudna segíteni. Aki Albániában él és beszél magyarul. De nem találtam. És akkor egyszer az Index fórumon segítettem valakinek információval. És ő visszasegített. Csak egy nevet mondott. De ez a név jelentette a továbblépést.

Azért vagyok most itt, mert találtam valakit. Aki albán és beszél magyarul. És rengeteg kapcsolata van. Mondhatnám azt is, egész Albániát ismeri. És most már a barátom. Sokat tettem azért, hogy így legyen, és igyekszem is megtartani ezt a megtisztelő címet.

Kiköltözünk

Ezek után felgyorsultak az események. Most, hogy meglett a „kapcsolat", már komolyan elkezdtem szervezni, hogy ki is költözhessünk. Azt ugyanis meg kellett állapítanom, hogyha valamit csinálni akarok, az távirányítással nem megy. Az eredeti elképzelés, hogy az építőiparban kezdjek valamit, kezdett elhalványulni, ugyanis láttam, hogy itt csak olyan cégek tudnak érvényesülni, akik mentalitásban hasonlóak ehhez a néphez, és ismerik az albánokat. Ők az olaszok és görögök.

Az tudvalévő ugyanis, hogy rengeteg albán ment ki külföldre dolgozni, elsősorban Olaszországba és Görögországba (ma már fordítva van, ismervén a helyzetet, a görögök jönnek ide dolgozni). A nagy részük visszajött, és a kint megkeresett pénzéből „belevágott" valamibe. És hozta az olasz vagy görög céget is. Vagy egyedül. De visszajött. És akkor tovább gondolkoztam. Miért nincs itt egyetlen magyar cég sem? Pedig SZERETIK A MAGYAROKAT.

Ennek oka a közös történelmünkben keresendő. Ha ugyanis a mi Hunyadi Jánosunk nem segítette volna az ő államalapító Skender bégjüket, ma nem lenne ilyen ország, hogy Albánia. Tulajdonképpen hálásak nekünk. Ezt ki kellene használni. Nem visszaélni vele, a javunkra fordítani. De mivel Magyarországra egy albán sem ment dolgozni (ma már van néhány albán pékség, de azok szinte kivétel nélkül koszovói albánok), ezért nem is hozhatott onnan kapcsolatot.

Akkor eldöntöttem: csinálok egy céget, ami azzal foglalkozik, hogy magyar vállalkozásoknak segít Albániában. Képviseli őket, segít az ügyintézésben, piackutatást végez stb. Hogy azok a gazdasági kapcsolatok, amik erősítését annyira hangoztatják a politikusaink valóban tetten érthetők legyenek. És ezért kiköltözök ide, a feleségemmel és a 6 éves kisfiammal. Aki itt fog iskolába járni. Itt fogok élni azért, hogy valami olyat csináljak itt, amit még senki. Gyakorlatilag a „semmire" költöztem ide, de rengeteg lehetőség reményében.

Nagyon sok a kiaknázatlan lehetőség, rengeteg a fejlesztésre váró terület. Nagyon várják a befektetőket. Kedvező a gazdasági környezet. Rengeteg kiaknázatlan ásványkinccsel rendelkeznek. De: itt kell lenni, tartani a kapcsolatot személyesen. Odamenni, leülni a kávézóban (itt minden üzlet ott köttetik), beszélgetni, figyelni és tanulni. Nemcsak a nyelvet (ami mellesleg rendkívül nehéz), az embereket is. Hogy hogyan élnek, gondolkodnak. Mi a fontos nekik. Hogyan lehet itt üzletet kötni úgy, hogy mindkét fél jól járjon. Hiszen ez a lényeg.

A rejtőzködő társadalom

Most szeretnék néhány dolgot leírni az országról, és eloszlatni azokat a téveszméket, amik ezzel az országgal kapcsolatban a mai napig élnek a magyar emberekben. Albánia az ellentétek országa - „Itt minden van, és semmi sincs!" - mondta egy sok éve itt élő világpolgár barátunk. Vannak nagyon szegények, de rengeteg a nagyon gazdag ember is. Ha az utcán találkozol valakivel, soha nem tudod megmondani, az illető szegény vagy „tele van a szekrénye" pénzzel. Nem azt mutatják magukról kifelé, akik valójában és ezt nagyon élvezik.

Albánia már korántsem olyan elmaradott, mint sokan hiszik (első látásra talán). Az utóbbi években rengeteget fejlődött, minden tekintetben. Aki azt gondolja, hogy sajnálnia kell bennünket, hogy itt élünk, nagyon téved. A miniszterelnökük egyszer azt mondta: „Albánia Dél-Európa Svájca szeretne lenni." Minden esélyük megvan rá. Itt az emberek, annak ellenére, hogy statisztika szerint egyelőre alacsony fizetésekből élnek, életminőségben összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint pl. a magyarok.

Tirana1.JPG

Itt mindenki megengedheti magának, hogy beüljön a kávézóba beszélgetni, mert olcsó a kávé, a raki (köszönhető a kedvező adórendszernek), és itt nem „ciki" elüldögélni egy kávé mellett fél napokat, ahogyan a legtöbb nyugdíjas teszi, ezért itt a magányt nem ismerik, sakkoznak, dominóznak, társasági életet élnek.

Minőségi ételeket esznek, a kenyér lisztből van, a tejtermékek tejből, a tartósítást csak mértékkel alkalmazzák, ide még nem gyűrűzött be az európai silány kaja. És nagyon is fontos nekik, hogy jókat egyenek és jókat beszélgessenek.

Fontos a család, az idősek tisztelete

Itt a család is nagyon fontos. A régi értékrend, az idősek tisztelete a fiatalokban is megvan, itt még átadják a helyeket a buszokon, kiveszik a kezedből a nehéz csomagot, mert a családban ezt látják. És ha megkérdezik, „Si jeni?" (Hogy van?, ez az egyik alap köszönési formájuk), őszintén teszik, nem csak formaságból.

Itt nem „ciki" ilyenkor elmondani, hogyha éppen valami bajod van. Itt csakis családban gondolkodnak. Ezért fordulhatott elő, hogy a nyugdíjasok azért tüntettek, mert megemelték a nyugdíjukat. Kimentek az utcára és követelték, csökkentsék vissza a nyugdíjukat, mert átlátták, hogy ezzel akkora adóemelést kellett végrehajtania az államnak (azért még így is nagyon kicsik az adóterhek, de az itteni emberek szemében már nagyok), hogy ezáltal a gyerekeikre terhelték rá azt, hogy ők többet kaphassanak.

Azt meg minden albán nyugdíjas tudja, hogy a saját gyereke úgyis segít neki és támogatja mindenben, éppen ezért mi szükség van az állam gondoskodására? Miért kellene a gyereke nyugdíjjárulékából egy csomó feleslegesen dolgozó bürokratát eltartani, aki beszedik a nyugdíját majd szétosztják? Így ugyanis a nyugdíjemeléssel az átlag albán család rosszabbul járt, mert nem annyi emelést kapott a nyugdíjas, mint amennyivel többet elvontak a gyerekétől.

Saranda1.JPG

Az Írországról szóló írásokban meglepően sok hasonlóságot fedeztem fel a két nép mentalitásában, szokásaiban. Itt is mérhetetlen nyugalom van, nem aggódnak semmin, leggyakrabban használt szófordulataik a s'ka problem (nem baj, semmi probléma), illetve a nesër, pasnesër (holnap, holnapután).

DE: ennek ellenére minden működik, a déli népekkel ellentétben szorgalmasak, akarnak dolgozni és ez a gazdaság teljesítményén meg is látszik. Sok mindenben tanulhatnánk tőlük, összetartást, egymás segítését, és azt, hogy elégedettek azzal, amijük van. Nem akarnak többet. Ha kapnak, szívesen fogadják, ha nem úgy is jó.

Márpedig kapnak, mert okosabbak is, mint amilyennek látszanak. Az itteni politikusok nem „kokikat" és „tockosokat" osztogatnak az EU-nak és az USA-nak, hanem mindig tudják kinek mit kell mondani és ígérni, hogy a saját országuknak jó legyen, mindezt mosolyogva és alázattal.

A közbiztonság tekintetében is hasonlóak: itt még nyitva hagyhatod az autódat, a lakásodat nem fognak meglopni. Működik az egymásra odafigyelés, mint védelmi rendszer.

Csak magukra számíthatnak

Persze ők sem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, de úgy gondolom, nekünk kell alkalmazkodni hozzájuk, hiszen nem ők kérték, hogy jöjjünk ide, mi döntöttünk így, ezért a nyelvüket is meg kell tanulnunk, mert itt nem sokra megy az ember az angollal vagy a némettel.

Sajátos történelmükből kifolyólag - hiszen ez volt Európa legelzártabb országa - ők aztán igazán tudják, mit jelent, hogy csak magukra számíthatnak. Ez meg is látszik a gondolkodásmódjukon, teljesen természetes, hogy aki külföldön akar boldogulni, az elmegy, aki meg itt akar maradni, az marad. De mindenhogyan segítik egymást, akárhol vannak a világban.

Nagyon sok titkuk van, és ez csakis belülről látszik. Kifelé nem azt mutatják, amilyenek valójában, ezért van az a sok téveszme, előítélet stb. velük szemben. És ami még nagyon fontos: nem irigyek. Őszintén örülnek a másik sikerének, a gazdag embert tisztelik, hiszen tudják, hogy ő fog munkát adni a gyerekeiknek, unokáiknak, nem az államtól várják, hogy megoldja a problémáikat. Persze még rengeteg fejlődni valójuk van, tudják ők is, de hát messziről indultak, és idő kell hozzá.

Mindenesetre velünk nagyon kedvesek, segítőkészek, teljesen befogadtak (igaz, mi egy honfitársuk baráti ajánlásával vagyunk itt, a házat, ahol lakunk is a barátunk barátjától béreljük), de igyekszünk alkalmazkodni, beilleszkedni és nem visszaélni a vendégszeretetükkel. Ők látják, hogy mi itt akarunk dolgozni, az ő országukban adózunk, itt költjük a pénzünket, és ez nekik jó.

Tudják azt is, milyen nehéz elmenni valakinek a szülőföldjéről, és máshol élni, hiszen itt szinte minden családban van egy vagy több rokon, aki most is külföldön él. És ezért nem megvetés jár, hanem tisztelet.

A vallás szerepe

Toleranciájuk a vallásban is megmutatkozik, hiszen ne felejtsük, 70 százalékban muzulmán országról beszélünk. Csak mi ezt nem vesszük észre. Hiszen ez is olyan dolog náluk, mint bármi más, ami csak a papírokon van rögzítve. A valóságban nem így van. Nem járnak ők mecsetbe. Vagyis csak nagyon kevesen.

Nem viselik a muzulmán öltözéket sem. Csak néhány fejkendős asszonyt látni (azok is jórészt egyiptomi vagy török asszonyok). Isznak is alkoholt rendesen (mindenki, még a rendőr is néha szolgálatban – ja, ez egy szabad társadalom), mégsem részeg senki, balesetet sem okoznak ittas vezetésből kifolyólag, mert nagyon tudják a mértéket.

A Ramadán kezdetét és végét megtartják, mint ünnepet, de a közte lévő 40 nap böjtöt nem. És tiszteletben tartják az összes többi vallást, amit itt gyakorolnak, a görög keletit és a katolikust is. Megtartják az összes vallási ünnepet, együtt, mindenki a másikét is. Szépen megvannak egymás mellett. Azt mondják, mindegy milyen névvel illetjük azt, akiben hiszünk. A lényeg ugyanaz.

Az elején nehéz egy idegen országban

Ma, ha Magyarországról beszélünk, négyféle embercsoportot említhetünk: aki már elment, aki készül elmenni, és aki el fog menni, csak még nem tud róla és akik végképp maradnak, mert nem tudnak elmenni, vagy mert nem akarnak, vagy mert nincs bátorságuk hozzá, az azonban biztos, hogy senkinek nincs joga bírálni azokat, akik úgy döntöttek: elmennek.

Riviera.JPG

Véleménye, álláspontja mindenkinek lehet, de olyan kijelentéseket tenni, hogy könnyű külföldről hazafelé „ugatni", nem kéne. Igenis nem könnyű, sőt az elején piszok nehéz idegen országban, idegen kultúrában, idegen nyelven, távol a családtól, a megszokott környezetedtől élni, nap, mint nap olyan problémákkal szembesülni, ami otthon nem probléma.

Hol tartana most a világ, ha mindenki otthon maradt volna a saját szülőföldjén? Sehol. Annak pedig, hogy most soha nem látott méreteket öltött a Magyarországról elvándorolni kívánók aránya oka van. És igenis mindenkinek joga van eldönteni, hol akar élni.

A gyerek is jól érzi magát

Még rengeteg mindent írhatnék erről az országról, az itt megélt tapasztalataimról, (vannak rendkívül jó sztorik, és meglepődnétek, ha tudnátok, mit adott - ad a világnak Albánia, amiről az átlagember nem is tud - lehet, hogy majd írok egy könyvet, vagy forgatok egy filmet az országról), a 6 év előkészületről, ami által ide kerültem, a szép és a nehéz dolgokról, arról, hogy itt gyakorlatilag mindent el lehet intézni, annyira nyitottak és észérvekkel meggyőzhetők a hivatalok is (itt a „begyöpösödött" bürokrata fogalmát nem ismerik), stb.

A színvonalas vendéglátásról, a sajátos közlekedésről, a nyelvi furcsaságokról, a logikus gondolkodásmódjukról, családszerkezetükről, szokásaikról, hogy imádják a gyerekeket és milyen természetesen élnek, hogy Puskást itt is mindenhol ismerik, hogy milyen egyszerű itt vállalkozást nyitni stb...

Egyet azért még leírok: féltünk tőle, hogy a kisfiunk hogy viseli majd ezt az egészet. Mikor már elérhető közelségbe került a kiköltözés, folyamatosan mondogattuk neki, készítettük az új helyzetre. Mit szólna, ha Albániában élnénk, ott járna majd iskolába stb. Az országot már ismerte, hiszen az utóbbi években mindig itt nyaraltunk, de hát az csak felszínes benyomás.

Mióta kiköltöztünk, folyamatosan kérdezzük, hogy érzi itt magát, és ő mindig azt mondja, nagyon jól. Egyébként látjuk is rajta, hiszen egy gyerek nem tud hazudni. Azt mondja, Magyarországról semmi nem hiányzik neki, csak a nagyszülei, az ott maradt néhány barátunk, és azok a játékai, amik még nem kerültek ide (mióta kijöttünk, nem voltunk Magyarországon.)

Házi tej és házi tojás

Ő egy nagyon sovány testalkatú kisfiú, Magyarországon úgy kellett „beleimádkozni" az ételt, itt azonban ösztönösen érzi, hogy az élelmiszerek jobb minőségűek, és nagy örömünkre sokkal többet eszik. Házi tejet, házi tojást veszünk, a húsok garantáltan frissek (ott áll a kisborjú a húsbolt előtt, naponta kétszer vágnak!) és fiatal állatból származnak (itt csak borjút, kecskegidát, malacot esznek, az öreg állatok húsát szaláminak dolgozzák fel).

Itt nem ciki a tehenet Tirana szélén az út mellett vezetgetni (megjegyzem tudok Zürichben is olyan belvároshoz közeli részt, ahol tehenek legelnek), minden kertes házban van szárnyas, a kert tele zöldségekkel. Az itteniek egészségesek, testileg és lelkileg is.

Riviera bunkerekkel.JPG

Igazi barátokat talált, a szomszédunkban két vele nagyjából egykorú kisfiú lakik (a New York-ban élő háztulajdonosunk testvérének unokái), velük jár iskolába, ugyanis itt egy szó nélkül megengedték nekünk, hogy a feleségem bejárjon vele minden nap 1-2 órára az iskolába, hogy szokja a környezetet meg tanulja a nyelvet. Semmilyen papírt nem kértek. A beiratkozáshoz is csak a Születési anyakönyvi kivonat kell, meg az oltási igazolás. Itt ilyen rugalmasan és egyszerűen intézik a dolgokat. Mindenben. Tehát ami miatt kijöttünk ide, hogy neki legyen jövője, úgy tűnik az ő szempontjából mindenképpen jó döntés volt.

Kitárul a világ

Befejezésül még egy utolsó gondolat: minden magyar, aki valaha is élt külföldön és nyitott szemléletű azt mondja: ha egyszer elköltözöl Magyarországról hosszabb vagy akár rövidebb időre kitágul a világ. Ezzel a véleménnyel teljes mértékben egyetértek.

Azt mondom, az, aki soha nem próbált meg külföldön élni, soha nem fogja megtudni, mit jelent külföldön élni. Olyan ez, mint akinek van gyereke, meg akinek nincs. Akinek nincs és nem is lesz, soha nem fogja átélni, mit jelent az, gyermeket vállalni és felnevelni. Lehet, hogy kicsit sántít a párhuzam, de egy biztos: mindkét dolog rengeteget ad az embernek, és rengeteget elvesz. A lényeg azonban a végeredmény: melyik van pluszban. Szerintem erre mindegyikünk tudja a választ."

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

duhos_vagyok.jpg

"Dühös vagyok, mert nem értek egyet kormányunk és parlamentünk működésével, a megszülető törvényekkel, az adó-, gazdaság-, és szociálpolitikával, és a kormánypártok tevékenységével. Dühös vagyok, mert én nem fogadom el, hogy a demokráciát nacionalista dogmákkal, a rossz irányba mutató gazdaságpolitikát meg populista hazugságokkal helyettesítsék. Dühös vagyok, mert felháborodással figyelem a rendszerváltáskor létrehozott demokratikus intézményrendszer teljes szétverését, és a társadalmi felhatalmazás nélkül létrehozott antidemokratikus alkotmány nemzetünkre kényszerítését. Dühös vagyok, mert nem tetszik, hogy a kormányzat ugyanannyi adóhányadot követel a szegénységi küszöb alatt tengődő, minimálbérnél is kevesebb jövedelmekből boldogulni próbáló magyar családoktól, mint a milliárdos csalóktól, oligarcháktól, „nyakkendős szélhámosoktól”, jogtalan végkielégítésekből megtollasodott gazemberektől. Dühös vagyok, mert nem értek egyet a szegény-ellenes állami rendelkezésekkel, a kisvállalkozói szféra tönkretételével, a közmunkások rabszolgákként történő dolgoztatásával és teljes kihasználásával. Dühös vagyok, mert felháborít, hogy a Fidesz saját szavazóit is becsapva a 2010-es adócsökkentési ígéretei ellenére 22 új adót vezetett be. Dühös vagyok, mert nem értek egyet a kormányzat oktatáspolitikájával, a továbbtanulás lehetőségének csökkentésével, a felsőoktatási keretszámok drasztikus redukálásával, és így a diplomaszerzés ellehetetlenítésével. Dühös vagyok, mert mérhetetlenül felháborít, hogy a kormány az új munka törvénykönyvével éppen a legnehezebben boldoguló, bérből-fizetésből élők jogait csorbítja a legjobban, a munkáltatókra bízva a kiadható szabadságok és próbaidő hosszát, a táppénz alatti felmondás lehetőségét, a délutáni pótlék elvételét, az éjszakai műszakpótlék megkurtítását, és az általános munkavállalói jogok lecsökkentését.

Dühös vagyok, mert számomra tűrhetetlen a sajtószabadság megszüntetése és az, amit a hatalom a Klubrádióval művel. Dühös vagyok, mert megdöbbent, hogy a modern kori Európában lehetséges olyan választójogi törvényt alkotni, mely egyetlen párt számára tudja biztosítani az újraválasztás lehetőségét. És azért is, mert felháborít, hogy a kormány 2011 januárjában minden ellenállás nélkül, simán el tudta szedni az emberektől magánnyugdíj megtakarításaikat. Dühös vagyok, mert számomra elfogadhatatlan, hogy országom parlamentjét a Fidesz bábszínházzá degradálja, melyben központi pártirányítással szavazógépekké lefokozott képviselők a népvezér akaratát megvalósítva, egy antidemokratikus házszabály segítségével valódi megvitatás nélkül tudjanak törvényeket alkotni. ...........

Dühös vagyok, mert nem tudom elfogadni, hogy az állam egységét szimbolizáló köztársasági elnöki posztot sorozatban pártkatonákkal töltetik be. Dühös vagyok, mert nálam nem fér bele a jogállamiságba a visszamenőleges hatállyal történő törvényalkotás.

Dühös vagyok, mert nem tetszik az, amilyenné hazámat tették, miközben ez az ország az enyém is, és mindannyiunké! Dühös vagyok … és hiszem, ha sokan érzünk így, akkor változtatni tudunk országunkon. Mert az összefogás és düh erejének még soha egyetlen rendszer sem tudott ellenállni ... "

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr554669089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bonifác58 2012.12.12. 23:39:33

Nagyon tetszik az írása, mélyen egyetértek minden egyes mondatával! Egyedül nevelem a lányom és most, hogy leérettségizett, szembesültünk azzal, hogy nincs jövő!

Horizont 2012.12.13. 17:10:40

@Bonifác58: Azért én minden jót kívánok! Hátha ......