He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

november 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

195 éve született : Arany János

2012.03.03. 08:54 guma


Arany János
(1817-1882)

AZ ELKÉSETT

Későn keltél, öreg! hova indulsz már ma?
Nyakadon a vénség tehetetlen járma;
Messze utad célját soha el nem éred:
Jobb, ha maradsz s "lement napodat dicséred."
"Tudom, sikerűltén sohasem örűlök,
Szándékomnak tán már elején kidűlök:
De hiú tett is jobb áldatlan panasznál:
Űz gondot, unalmat, és a mozgás használ."

(1877 júl. 7)

 

A RÉGI PANASZ

 

"Eh! mi gondod a jövőre?
   Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját
   Hasztalan mit öntözöd?

Századoknak bűne, átka
   Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
   Honfitársid kebele?..."

Oh, tudom; de bánatomban
   Meg nem enyhít társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
   Az egész nagy árvaság.

Sőt azáltal súlyosb részem,
   Hogy míg a tett melege
Más sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi -
   A lant méla gyermeke.

Hogy reméltünk! s mint csalódánk!
   És magunkban mekkorát!...
Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
   Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprő a pezsgésben,
   S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
   Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős! mennyi lárma!
   S egyre sűlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
   Tudni bölcsen, a hazát.

Vagy nekünk már így is, úgy is
   Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...
   Vagy itt-benn rohadni el?

(1877 júl. 26)

 

A TÖLGYEK ALATT

 

Margitsziget

A tölgyek alatt
   Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
   Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
   "Áttörve" az égbolt
S a rét mezein
   Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
   Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
   Ime, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
   Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ -
   S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt
   Több egykoru társsal
Madárfiakat
   Kifeszíténk nyárssal;
Jó tűz lobog ott,
   Zizeg a kis bogrács -
S ha bealkonyodott,
   Haza már egy ugrás.

A tölgyek alatt
   Örömest valék én,
Bár a madarat
   Hagytam utóbb békén;
Gyermeki önző
   Korom' ifju ábránd
Veszi ösztönző
   Szárnyára, s tovább ránt...

De tölgyek alatt,
   Valamerre jártam,
Szűlőhonomat,
   - Csakis ott - találtam;
S hol tengve, tunyán
   Hajt, s nem virul a tölgy:
Volt bár Kanaán,
   Nem lett honom a föld. -

A tölgyek alatt
   Még most is el-űlök;
Bűv-kép csalogat,
   Ábrándba merűlök;
Hajó-kerekek
   Zubogását hallom...
"Hajrá, gyerekek:
   A vízi malom!"

A tölgyek alatt
   Im, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
   Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
   Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
   Ki vén, ki beteg...

A tölgyek alatt
   Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
   Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
   A pihenő hely rám:
Egyszerüen bár,
   Tölgy lenne a fejfám!

(1877 aug. 5)

EPILOGUS

  

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
   Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
   S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
   Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
   Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
   Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
   Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
   Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
   S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
   S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
   Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
   Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
   Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
   Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
   Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
   Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

(1877 júl. 6)

Google Toldival emlékezik...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr114285703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.