He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Idegcsillapítót előkészíteni mert meghökkentő film következik : a kapitalizmusról

2012.02.23. 08:11 guma

Most, hogy beindul a kilakoltatási hullám : nézd meg a kiindulási pontot és az összefüggéseket hol a helyed a világban és miért!

Kapitalizmus: Szeretem! (2009)

A Kapitalizmus: Szeretem! című filmben Michael Moore a pályája során állandóan visszatérő gondolatot boncolgatja: hogyan hat a kapitalizmus az amerikaiak mindennapjaira? A kérdés nem is lehetne aktuálisabb a 2008-as világválság kirobbanása óta, hiszen a sokak által “amerikai álomként” ismert csoda ma már inkább “amerikai rémálom”. Vajon milyen árat kell még az USA-nak fizetnie a kapitalizmusimádata miatt? Családok mennek tönkre, az emberek sorra vesztik el állásukat, otthonukat, felélik megtakarításaikat. Moore elvezet minket az átlagemberek otthonába, kiknek az élete fenekestül felfordult, ugyanakkor elindul Washingtonba is, hogy megkeresse a felelősöket a kialakult helyzetért.

Itt tudod megnézni, mert időközben blokkolták a beágyazást :

http://www0.novamov.com/video/o2nn2wrd7qj42

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr134181571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ayuamarca 2012.02.24. 18:48:42

Hát nem tudom, Michael Moore-ról derült már ki, hogy megrendezett jelenetek vannak az ún. dokumentum filmjeiben... fenntartással kezelek már mindent, mert nem lehet tudni kinek ki fizet és mennyit... és pláne azt, hogy MIÉRT.

guma 2012.02.25. 05:51:21

@Ayuamarca: akkor én mit mondjak? :)
lassan egész életemről, kiderül lassan, hogy hamis vagy hamisított...

Horizont 2012.02.25. 09:11:25

@guma:
A régi életünkre azt MONDJÁK szart se ért, minden hazugság, csalás volt. A mai életünk meg tényleg szar! Javításra már nincs időnk! Szomorú a szívem...

conv 2012.02.25. 10:04:31

@Horizont:

őszintén, a hazugságot te minek nevezed?

minek nevezed, ha valaki hazugság mögé bújva utasít vissza olyan dolgot amihez nem fűlik a foga, de közben azt kommunikálja, hogy ő mekkora harcosa annak amit hazugsággal kerül el?

(vbőrtéma)

conv 2012.02.25. 10:12:20

@Horizont: nem az életedre mondják, hogy szart sem ér, hogy hazugság, hanem a közegre amiben éltél.
ezek pedig tények.
a gyors leírása a kornak: hazugság, megtévesztés, látszatértékek, fizikai és mentális terror, politika vezérelt gondolkodás.

a fidesz pont ezt hozza vissza kéz a kézben az mszp-vel, nem értem mi a baja a fidesszel azoknak akik szerint az átkos nem is volt olyan rossz :)

guma 2012.02.25. 10:27:11

@Horizont: értem miért életet írtál, mint én. :)

az életünk egy más "világ, közeg" volt, és szakadtunk ki a "hazugság, megtévesztés, látszatértékek, fizikai és mentális terror, politika vezérelt gondolkodás." - a résnyire nyílt ajtón egy más élet, világ felé kacsintva...

ennyi sikerült.
kitekinthetünk de közben visszakormányozták a hajót a gyerekkoromba...
sosem kívántam ezt senkinek!

Ayuamarca 2012.02.25. 11:20:08

@conv: csak annyi, hogy az "átkosban" a dolgozó ember nem döglött éhen. Nem úgy mint itt. Nem sírom én vissza azt, de ezt a förtelmet egyre nehezebb elviselni.

Pl mai hír: "A miniszterelnök a német kereskedelmi és iparkamara frankfurti székházában tartott pénteki, magyar nyelvű előadásában azt mondta: 2010-ben - amikor Magyarország valójában rosszabb helyzetben volt, mint Görögország - a magyarok hozzáláttak ahhoz, hogy saját lábára állítsák Magyarországot, amelynek alapjai mára stabilak."
Áh, ezt nem is kommentálom, ez már nem is hazugság, ez egy elmebeteg hagymázas látomása, a valósággal köszönő viszonyban sincs, és ez az elmebeteg irányítja az országot. Csoda, ha minden beteg lesz, amihez hozzáér?

Magyarország, én... inkább leiszom magam.

conv 2012.02.25. 12:09:47

@Ayuamarca:

igazad van. kivéve azokat akik mégiscsak éhen haltak... meg megfagytak... meg agyonverték őket... meg eltűntek... meg ilyenek.

a híradóban ezeket azért nem mondták be, mert ilyen dolgok nem léteztek.

a mai hírhez:
ez egészen pontos idézése a cucializmus korabeli politikai és gazdasági nyilatkozatoknak.

Horizont 2012.02.25. 13:24:02

@conv: Őszinte legyek? Veled nagyon nehezen tudok vitázni, mert (ne röhögj ki) de semmi perc alatt kisebbségi érzésem lesz! Valahogy nem fogadod el soha ha valaki mást mond. Mondjuk úgy, hogy ebben igazad van, de ebben meg ebben nincs. Ja és nagyon okos vagy:D
Most ha írok a szocializmusban élt életemről, arra is tudnál ledorongolni. Én meg csak a saját kis életemmel tudok példálózni, a földön két lábbal állva.

Ayuamarca 2012.02.25. 13:50:13

@conv: Amennyire emlékszem, ha valaki melózott és befogta a pofáját, akkor nem döglött éhen. A többiekkel történtek csúnya dolgok, ez nem vitás, és nem is vitatkozni akarok ezzel.

Igen, szovjet szokás szerint megy hazudozás: megint esett a só ára. Csak azt nem értem, a sok komcsit kiabáló és köpködő ember hogy nem veszi észre, hogy a fidesz a leginkább komcsi párt ma Magyarországon.

conv 2012.02.25. 14:11:16

@Horizont: várj.

elfogadom, ha mást mond, és azt érvekkel, tényekkel bizonyítja.

ha csak azért kellene elfogadnom, mert ő így gondolja, viszont én a saját gondolataimat, meglátásomat logikai érvekkel és tényekkel igazolom (márpedig, ha nem így lenne, akkor nem állnék ki mellette)olyankor persze, hogy nem fogadom el amit a másik mond.

győzzön meg róla, hogy én tévedek, vagy én látom rosszul.
csakhát, baszott nehéz emocionális és szimpátia alapú érvekkel tényeket és logikai érveket cáfolni.

miként a vbőrön is rufus78. én tényeket adok neki és az abból levont logikai következtetéseimet, megtámogatva morális nézőpontból eredő normákkal, de ő egyszerűen, mert rávilágítottak, nem a megfelelő szögből nézte a dolgokat és emiatt nem veszi észre a neki adott válaszban az iróniát, a szarkazmust, már elkezdi személyes támadásnak megélni a dolgot, emiatt aztán még jobban eltávolodik a racionalitástól és csakazértis a hibás nézőpontból akarja csak szemlélni a dolgot, hiába van előtte a tény.

tények:
- hazudott laspi arról, hogy miért nem fogadják el a meghívást?

igen

- cinikusan közzétette a hazugságot?

igen

- volt rá oka, hogy ne fogadják el el a meghívást?

- nem. átadhatták volna a lehetőséget bárkinek, félniük nincs miért, ha elmennek, a személyük nem derül ki egy hangfelvételből, de még csak egy videofelvételből sem, mivel ők a kamera másik felén vannak. attól nem félhettek értelemszerűen, mint te is látod, hogy a fidesz így akarja megtudni kik ők.

- ez az ok megfelel annak a mentalitásnak, hogy már nem első postban "követelik" az igazságot a témában?

nem. egyetlen ok lehetne, ha van lehetőségük máshonnan megtudni az igazat amit postokon keresztül "követelnek"

- megkapták a lehetőséget, hogy feltegyék a kérdéseiket?

igen

- miután is közzétették, hogy bár lett volna lehetőségük rá, hogy kérdezzenek, de inkább hazudtak, hogy miért nem, ezután még fölényeskedő, gúnyos hangvitelű postot tesz közzé, még mindig a kérdőjeleit hangsúlyozva?

igen

logikai következtetések:

1, valójában nem is érdekli őket a téma, csak jó gumicsont, lehet belőle postot készíteni és rágcsálni, fideszezni, komcsizni.
/a sok hülyének ez kell alapon. komoly témákat úgysem vállalunk be/értünk meg, legalább látszata legyen, hogy vagyunk./

2, ne kérjük számon senkin a hazugságait, ha mi magunk hazudunk
vagypedig nem leszünk semmivel különbek nála, és öngólt rúgunk a nagy igazságkeresésben.

konklúzió a történtekről:

1, a post öngól
2, a blogger bemutatja hitelességét, elkötelezettségét

a postnak nincs morális alapja a szerzők hazugsága és amiatt, hogy az igazság lehetőségéhez nem vállalták a 30 percnyi utazást.
mert semmi mást nem veszíthettek vele.

conv 2012.02.25. 14:12:05

@Ayuamarca: ha ma befogod a pofád és melózol, ma sem halsz éhen.

conv 2012.02.25. 14:17:20

@Ayuamarca: azért nem veszi észre, mert nem a tényeket nézi, hanem érzelmi alapon és egyéni sérelmeket nézve alkot véleményt. egyiktől elnézi azt amit a másiktól nem.

olykor magára nézve nem tartja elítélendőnek azt amit másban elítél.
mi több, észre sem veszi, majd ha felhívod rá a figyelmét, akkor onnantól kezdve ellenség vagy, mert őt bíráltad.
s hát ki bírál, ha nem az ellenség?

a feltételezés, hogy valaki nem ellenségkép, hanem tények, tettek, etikai elv alapján bírál, fel sem merül.

Horizont 2012.02.25. 14:31:37

@conv: De miért van az, hogy kőkeményen véleményezel és nem adsz teret se annak amit pl. én írok. Annak, hogy a mai világban én sem mernék elmenni sehová, és hiába állnék a kamera másik oldalán, ha ott tudják ki vagyok akkor az már nem titok, és kikerülhet tőlük is.És nézd meg, hogy mennyi barom ember él köztünk. Ez az én véleményem.Millió egy poszt volt már a VB-n. Akkor mindegyiknek utána kellett volna menniük? Vagy csak most, mert Laspalmas megírta, hogy meginvitálták?Nem hiszem el, hogy a bloggerek az összes létező blogon utána mennek annak amit írnak? Már régóta fikázod a VB-t:) Amelyik blogot én nem bírom, mert csalódtam bennük vagy már nem jók számomra vagy akármi akkor törlöm a listámról és nem megyek oda többet.

Ayuamarca 2012.02.25. 14:33:18

@conv: És ha valaki ellenség, azzal igazolva van vele szemben mindenféle agresszió. Így kell legalizálni ideológiával az erőszakot. Évezredek óta így megy ez, nem tudom miért akadok fenn ezen.

Ayuamarca 2012.02.25. 14:34:51

@Horizont: én is így tettem a nívó bloggal. Inkább köpök egyet, de nem idegesítem magam a sok hülyével.

Horizont 2012.02.25. 14:43:50

@Ayuamarca: Jé, de érdekes! Én is a Nívó bloggal jártam így! (meg másokkal is)

conv 2012.02.25. 14:52:59

@Horizont:
miért ne fogadnám el a véleményed, vagy azt, hogy te nem mennél el sehova?
vagy milyen teret ne engednék neki?

a helyzet az, hogy te nem hangoztatod a véleményed az egyik legolvasottabb blog postjában az igazat követelve.
ezért tőled nem várható el, hogy odamenj.
de mint írtam, laspitól sem, vagy zerotól sem. csak ne hazudjanak arról, hogy miért nem mennek oda. ha meg hazudnak róla, akkor azt ne tegyék egy olyan postban ahol továbbra is az igazság követelésével állnak elő.

megpróbálom érthetőbben: (nem személyeskedés, csak hátha könyebb, ha elsőszám első és második személyről van szó, nem külső szereplőkről.

1, én azt mondom neked, hogy hazudsz,
2, te azt mondod, menjek oda nézzek szét.
3, nem megyek, azt mondom messze laksz, pedig valójában egy városban élünk.
4, ezt kipostolom egy blogbejegyzésben, amiben gúnyosan hazugozlak tovább és megkérdőjelezem azt, hogy bármi bizonyítékod lenne az igazad alátámasztására
5, a postba beteszek másod, harmad kézből származó infókat olyanoktól akik szintén hazugoznak téged, viszont azokat nem idézem amik és akik téged igazolnak, sőt el sem megyek esetleg megtudni azokat

akkor én most az igazságot keresem, vagy csak egy olyan hazudozó vagyok mint amilyennek téged neveztelek?

nagyjából azóta fikázom a vb-t, amióta egy rakás szar lett a színvonala.
a helyzet az, hogy nem tudsz nem odamenni, mert a többi blog keresztbe hosszába hivatkozik rájuk, ahogyan ők is a többi blogra. a legszebb amikor hároman egymásra hivatkoznak, hogy erről a blogról vették át.

és nagyjából ez is a helyzet. összeollózott gumicsonttémák, ha pedig valamibe saját kéz bekerül, ott legfeljebb annyi a történet, hogy még nagyobb baromság sül ki belőle.

Horizont 2012.02.25. 14:59:18

@conv: Jó, nem vitatkozom veled, igazad van.
Más. Nem értem, hogy felhánytorgatod ezt az összeollózást.Most akkor hogy írják meg? Ha én lennék a blogger, akkor ha valahol olvasnék egy érdekes dolgot, úgy érezném ezt meg kell írnom a saját blogomon.És ollóznék, aztán mellé írnám a saját véleményemet.Nem jól gondolom?

Horizont 2012.02.25. 15:19:54

@conv: mondom mellé írom a saját véleményemet!! Na és akkor hogyan kéne blogot írni szerinted? Tényleg érdekelne!

conv 2012.02.25. 15:20:51

@conv: a blog az saját vélemények, tapasztalatok, egyedileg megírt postok, saját utánajárás, saját megélés tapasztalatainak közzététele.

voltak régen ilyenek a bőrön. ma már alig-alig.
főként bulvárpolitika és fikázás.

nincs ezzel baj, csak ne legyen belőle felháborodás, ha fikablogként vagy bulvárként vannak kezelve a postok és a színvonaluk.
a napiszart és a puruttyát sem az elfogulatlanság vagy a szellemi színvonal miatt kedvelik az emberek... no de nem is állítják be magukat minden második postban az igazság látóinak.

conv 2012.02.25. 15:22:19

@conv: tudom, hogy ehhez idő kell. de ha nincs, nem csinálom.
adok a minőségre, a hitelességre ha már csinálok valamit.

Horizont 2012.02.25. 15:48:04

@conv: Kemény vagy! Ha nem tetszik ne olvasd. Ennyi.

conv 2012.02.25. 16:08:15

@Horizont:

ezt csinálom, hetente egyszer szoktam felnézni. és megszólalni még ritkábban szoktam, most sem állt szándékomban ennyit pofázni, azt hittem érthető a logika miszerint, aki hazudik annak nem sok etikai alapja van a hazugságot számon kérni, ha pedig a hazugságából kifolyólag nem jut valamihez, akkor azt nem sok joga van követelni.

sajnos nem ilyen egyértelmű ez a dolog.

ám végre reagált egyet laspi, szóval nincs tovább okom maradni, mert mintha direkt rugdosná az öngólokat.

ez az ők nagyobbat hazudtak mint én című duma, mint érv, ez mindent visz azt hiszem.

Horizont 2012.02.25. 17:24:52

@conv:
Tudod engem még úgy neveltek, hogy nem szabadott valakire szemtől szemben azt mondani, hogy hazudik:))))
Kicsit túl reagáltad szerintem ezt az egészet, és egy kicsit kötekedős ízű lett.De az a szép, hogy nem vagyunk egyformák:)

guma 2012.02.25. 17:36:34

@conv: tudod tisztelem a logikád és a "követhető"gondolataid.
de néha csodálkozom is, mert keményen egy "síkon" tudsz mozogni, akkor is ha pillanat alatt váltasz és hozol több helyről is hozzá erős pilléreket ami a strukturát alátámasztja.

most azért valamit nem értek.
ha azt mondod ők vannak a kamera másik felén - a mai világban ezt te sem gondolod komolyan. melyik kameráról van szó?
mióta kint voltak a felvételek a magánnyomozó irodáról, mely jelentett a mai uraknak és most ők vezetik az adott hivatalokat, én már a polgár alapvető biztonságában nem hiszek...

hazugság? utánjárás? hitelesség? politikában egy sima blogger kis hazánkban sosem fog labdába rúgni, ha nem bennfentes - vagyis szerintem csak valóban a saját gondolatait illetve a dühítő hírek összefoglalóját hozhatja nyilvánosság elé, megdumálni a kialakult közösségével.
persze ez kevés.
néha vagy mindig elvárjuk, hogy tegyen többet az asztalra, mert éhesek vagyunk és a megoldást keressük. viszont kevesen keresik ésszel (és ki is elégíti a kínálat), hiszen látod a kommentelők reagálását és ezalatt a "szolidaritás" ócska lózung lett.

attól tartok az ők nagyobbat hazudnak megfogalmazásod azért nem valóságos mert egy hivatal alapból nyílt lapokkal kellene, hogy játszón, nem pedig egyenként kellene "valakinek" megmutatni adatait.

a témák választása (kerülése, színvonal) valóban lazább néha "bulvárosabb" lett, ez igaz.
gyanítom a tűz veszett el amit a 2/3-os tettek csalódása okozott...
bocs, hogy beleszóltam, bár még cseppet sem vagyok vitaképes állapotban.

conv 2012.02.25. 17:40:05

@Horizont:

engem úgy neveltek, hogy ami szívemen a számon.
ezért lehetett az is, hogy nekem és a családomnak nem volt olyan jó a cucializmus mint neked.

conv 2012.02.25. 17:44:39

@miről van itt nagybasz0: hűűű bazzeg... mátépéter.

osho-t tegyél még be légyszíves :)))

Horizont 2012.02.25. 17:52:52

@conv:
Ez nem volt elegáns!!!
Nem is esett jól.
Mint illemről beszéltem.

conv 2012.02.25. 17:58:01

@Horizont: erről beszéltem én is.

és nem bántásként, hanem mint tényt, ami miatt másként látjuk a világot.

ilyen okok miatt vagyunk különbözőek.

conv 2012.02.25. 18:37:31

na asszem mára befejeztem a tanulást, már a harmadik szomszéd jött, hogy szép szép, de már uncsi, nem kéne valami mást próbálni :)

themerinen tanulok játszani, egyenlőre ott tartok, hogy a deep purple, smoke on the water-jének az alap ritmusát gyakorlom lassan egy napja :)

hát nem egyszerű cucc ez basszátok meg.

guma 2012.02.25. 18:50:39

@conv: panelben laksz?

ha nem, akkor is átszövi az egész házat "rezgésed".
szórakoztató lehetsz :)

conv 2012.02.25. 18:53:46

de azt mondom örülhetnek, hogy nem japán vagyok :)
www.youtube.com/watch?v=Tujga5JdP1M

conv 2012.02.25. 18:54:44

@miről van itt nagybasz0:

egyenlőre nem vagyok klasszisokkal jobb :)

conv 2012.02.26. 10:43:17

@miről van itt nagybasz0: na, magyarul még nem láttam, jókat röhögtem rajta így is :)
süti beállítások módosítása