mint borostyán a házfalon, hullnak alá könnyeim
gazdagon öntöznek kiszáradt szíveket
barátok, fejfák, koporsók végtelen sorában
ki földel el engem? ki kaparja ki sírom mélyét, s rabolja meg helyemért?
miközben sírna, tudnia kell:
csak fénybe temetkezem
minek az ásó, a kapa, a nagyharang
ha süket fülekre talál szavam?
inkább elmegyek s az égnek adom magam