He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

TUDTÁTOK??? : FÉRFIAK NAPJA volt november 19-én!

2010.11.21. 05:47 guma

Medizona cikke alapján.

Az először 1999-ben megtartott férfiak napja kezdeményezés elsődleges célja a figyelem felhívása a férfiakkal szembeni negatív megkülönböztetésre, illetve a nemek közötti egyenlőségre. A szervezők november 19-én világszerte vitákkal, kiállításokkal, előadásokkal, médiamegjelenésekkel hívják fel a figyelmet a férfiak napjára. Magyarország 2009-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.

Egy felmérés után tekintsük át napjaink férfija hogyan kezeli hagyományos szerepének eltűnését, illetve milyen kihívásoknak és elvárásoknak kell megfelelnie.

 

Napjainkban villámgyorsan változnak az értékek, a nemi szerepek, ezért már nem igaz az az egyszerű tipológia, hogy például egy férfi legyen erős, de véletlenül sem házias. Ezzel párhuzamosan viszont még nincsenek más, egyértelmű értékek, amik a korábbi helyzetet felváltanák, így az sem igaz, hogy a nők elvárása a fenti példa megcserélése lenne. Tehát ma a férfinak nehéz dolga van, ha igazodni akar a női elvárásokhoz.

Discovery kutatásának, melyet 15 európai országban, 12 ezer férfi bevonásával készítettek. A felmérés eredményeképpen a kutatók négy alapvető férfitípust különböztettek meg.

1./A családfenntartó az, aki leginkább betölti a hagyományos férfiszerepet: családfő, az ő jövedelme alapozza meg a család megélhetését. Keményen dolgozik, hogy tisztességes életszínvonalat biztosítson számukra, az elvárásoknak késő estig tartó, hétvégi munkával is igyekszik megfelelni. Minden ötödik magyar férfi ebbe a csoportba tartozik.

2./A modern irányító nem ragaszkodik a megszokott nemi felálláshoz, egyenlően osztozik a feladatokban párjával. Gyermekei sem panaszkodhatnak, fontosnak tartja, hogy szoros és jó kapcsolatban legyen velük. A modern irányító nem tölti minden idejét munkával, azt kereseti forrásként és nem önmagában való értékként kezeli - hiszen van mire fordítani a szabadidőt a családdal és a barátokkal. Magyarországon a fiatal férfiak mintegy egyharmada sorolható ide.

3./Az énközpontú típusba esik az, aki leginkább nyitott új kapcsolatokra és új kihívásokra, s ezzel világméretű trend képviselője – tíz magyar férfiból három tartozik ide. A családalapítás tekintetében óvatos: minél később szeretne komoly kapcsolatot kialakítani, hogy ezzel is tovább maradhasson szabad. Az énközpontú első helyre helyezi azokat a kihívásokat, hobbit vagy munkát, ami biztosítja számára a sikeres életet.

4./Végül az el nem kötelezett, aki nagyra értékeli a szórakozást, a kalandosan eltöltött szabadidőt, de a pihenést is. Nem kedveli az elkötelezettséget és a felelősséget, így aztán minden téren igyekszik elkerülni – úgy a párkapcsolatokban, mint a munkában. Nem gondol a házasságra, a családalapítás még nagyon messze áll tőle. Ugyanakkor nem kötődik különösen a munkahelyéhez sem, jelszava a rugalmasság, üdvözli a gyakori változást. Sok barátja van, de például a társadalmi vagy politikai szerepvállalások idegenek tőle. Szkeptikus és realista, véleménye szerint nem ő fogja megváltani a világot. Minden hatodik fiatal magyar férfi tartozik ebbe a ritka típusba.

A másik oldal szemében

Tehát saját bevallásuk szerint így néznek ki ma a férfiak. De mit vár el a másik oldal? "Felemás a szituáció: miközben a nők maguk is helyüket keresik az egyenjogú világban, sok esetben egyszerre várják el, hogy a férfi feleljen meg a tradicionális és a modern értékeknek" – fejtette ki a Medizóna kérdésére Bujdosó Karolina pszichológus. Legyen hasznos, aktív segítőtárs a háztartásban és a gyereknevelésben, legyen érzékeny, lehessen vele érzelmi kérdéseket megbeszélni, ugyanakkor sugározzon tekintélyt, határozottan lépjen fel a mindennapi élethelyzetekben, és nem utolsósorban nyújtson biztonságot, védelmet, akár egzisztenciális értelemben is.

A női csoportokat is vezető pszichológus tapasztalatai szerint ezekkel a legtöbb esetben nagyon erősen mediatizált elvárásokkal a nők faramuci módon saját helyzetüket nehezítik meg, akár a párkeresés során, akár később a párkapcsolatban.

Elvégre kevés az olyan férfi, aki valamennyi elvárásnak meg tud felelni. Az egyikből a határozottság, a másikból az érzékenység hiányzik – több férfiből ugyan össze tudnák gyúrni a vágyott partnert, egyben viszont nem találják, akit keresnek. Szerencsésebb helyzetben vannak azok, akik tartják magukat a klasszikus elvárásokhoz, vagy elég bölcsességgel bírnak ahhoz, hogy a kevésbé fontos elvárásaikat háttérbe szorítsák.

A megszokott szerepek felborulása a párkapcsolati statisztikákra is rányomja a bélyegét: vár összetett jelenségről van szó, a két nem útkeresése is szerepet játszik a házasságok csökkenő számában, illetve a válások növekvő arányában. "Egyéb külső okok mellett sokszor a másik félhez fűződő, nem tisztázott vagy a realitástól elrugaszkodott elvárások és a kellő önismeret hiánya, saját igényeink tisztázatlansága miatt futnak zátonyra a kapcsolatok" – magyarázza Bujdosó Karolina.

Azok a párkapcsolatok tudnak jól működni, ahol vagy leosztottak a szerepek, ezért mindkét fél számára világos, mit várhat, és mit kell nyújtania, vagy, ahol jól működik a kommunikáció, valamint a felek fejlett önismerettel rendelkeznek. A pszichológus szerint ők azok, akik átlátják, mi fontos saját maguknak igazán, azt közvetíteni is tudják, miközben a partnerre is hasonlóan figyelnek, s így hosszú távon is megtalálják a közös megoldást.

 lazitás a komoly témához : (nem tudtam betenni) http://109.hu/?L=video.index&id=720

83 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr492462373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2010.11.21. 06:18:23

JÓ reggelt!
Talán a hétvégén van idő "kapcsolatokról" ismét gondolkodni más szempontok szerin...

guma 2010.11.21. 06:22:46

JÓ REGGELT a BOLONDOK HAJÓJÁN!!!

A hétvége alkalom ismét a "kapcsolatok" átgondolására, más szempontok alapján...
Most mire, hova jutunk? Kíváncsi vagyok :))))

Donna (Cara)mba 2010.11.21. 08:15:54

@guma: Szép reggelt, napot minden bolondnak, vigécnek, balgának, mácsónak, úrhölgynek, kocsmatölteléknek, dámának, jánykának, részegesnek, józannak, sztoikusnak, cinikusnak, filózófusnak, érzelmesnek, hívőnek és hitetlennek, élethabzsolóknak, aszkétának...:)

Most indulok Pestre!

Hiányozni fogtok, pedig a fiam überr alles:))))
A beste kölke:)

Conv-val bírná feszíteni a logika és ész határait, ebben fáradhatatlan vitapertnere lenne:)

Ja, Mérnök, osztán szólj néha egy szót, hogy vagyol-e még?

Na, szesztok:)))))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 09:20:31

14 éves voltam, és abban reménykedtem, hogy egy napon nekem is lesz barátnőm...

16 éves koromban jártam egy lánnyal, de ebben a kapcsolatban nem volt semmi szenvedély. Úgy döntöttem, hogy életem hátralevő részét egy szenvedélyes nő mellett töltöm el...

A főiskolán rátaláltam egy szenvedéllyel teli lányra, de túl emocionálisnak bizonyult. Olyan volt, mint egy királynő egy jól megírt drámában: mindig csak sírt és öngyilkossággal fenyegetőzött. Elhatároztam, hogy egy olyan nőre van szükségem, aki stabilitást nyújt nekem...

25 éves koromra találtam is egy kiegyensúlyozott hölgyet, de eléggé unalmas volt. Abszolút megbízható jellemként semmi sem hozta őt lázba. Az életem egy nagy pangássá vált, úgy gondoltam, hogy izgalomra van szükségem...

28 évesen találkoztam egy izgalmas nővel, de nem tudtam lépést tartani vele. Egyik dologból a másikba kapott, soha sem állapodott meg semmi mellett. Zabolátlanul művelt mindenfélét és mindenkivel flörtölt. Legalább annyiszor éreztem nyomorultnak magam, mint boldognak. Azt gondoltam, hogy egy ambiciózus hölgy jót fog nekem tenni...

31 éves koromban rátaláltam erre a nőre. Ő valóban a földön járt. Összeházasodtunk. Olyan ambiciózus volt, hogy elvált tőlem és mindenemet elvitte...

Most 40 éves vagyok és úgy érzem, lelkileg is érett férfivá váltam. Egészen egyszerűen egy olyan nőt keresek, akinek jó nagy mellei vannak...

guma 2010.11.21. 09:23:15

@Conv: Nagyon durván fogalmazok most : KURVAJÓ!!!
Előtted az élet :))) Mell meg annyi mint csillag az égen. DDD

guma 2010.11.21. 09:32:06

@Conv: Valóban magadról írtad??? :))))))))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 09:35:52

@guma:

írhattam volna bármelyik férfiról :)
de ez egy régi vicc :)

guma 2010.11.21. 09:38:41

@Conv: Én majdnem alászaladtam! Első szövegem erre példa!DD

Már nem is merek neked semmit mondani, mindig elbaltázom :)

Marcellusca 2010.11.21. 09:50:08

Reggelt, Mindegykinek!

Émmeg úgy tuttam, hogy május 19-én van. :)
Ivó napján. :D

Na, mosmá a posztot is elolvasom.

guma 2010.11.21. 09:52:46

@Marcellusca: Szia! Az a nem hivatalos, csak elfogadott :)))
Ez meg nemzetközi. DDD Már megint a férfiak jártak jobban DDDDD

Marcellusca 2010.11.21. 10:02:42

@Conv: LOL!!!

És van némi alapja. :)))

Marcellusca 2010.11.21. 10:04:12

@guma: Mosméééé???? :)
Van Nőnap meg Anyák Napja, úgyhogy 2:2. :D

Marcellusca 2010.11.21. 10:06:39

@Conv: Nekem az tetszik (tán nem véletlen!), ami levelek közt kering:

Egyik feleségemmel sem volt szerencsém.
Az első elhagyott, a második nem.
xD

guma 2010.11.21. 10:09:23

@Marcellusca: Nem minden nő anya - de állítólag minden férfi, férfi! D
Tehát hamis az állításod :)
Különben sem szeretem a nemzetközi ünnepeket...

Én meg tiszta hülyét csinálok a lépcsőház effektus miatt magamból @Conv: előtt! (tudom nem nehéz annak aki az :)D)
Aztán annyira röhögök, amikor leesik, hogy még megmagyarázni sincs erőm...

guma 2010.11.21. 10:17:05

@Marcellusca: Marha jó cikkeket olvasok, úgy hogy megyek mert csak égetem magam:)
De ezt neked tettem félre : (JÓK!!!)

109.hu/?L=video.index&id=426

109.hu/?L=video.index&id=427

@Conv: Az a baj, hogy nekem az egész tetszett :) Nem válogattam mint Marci DDDDDDD

Marcellusca 2010.11.21. 10:23:03

Csak jelzem, hogy ma a Filmmúzeumon:
10:35 - Szegény gazdagok;
12:45 - Casablanca.
xD

guma 2010.11.21. 10:31:03

@Marcellusca: Nem kapcsolóm be! Filmmúzeumom nincs - és most máshoz lenne nagyon kedvem, nem filmet nézni...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 10:34:21

@guma:
minden bizonnyal jók, nálam egyetlen video sem jelenik meg, szal nem tudom véleményezni :)

guma 2010.11.21. 10:38:16

@Conv: hát mi a francot kaptam ami nálad nem megy :(((

Na kárpótlásul egy (általad biztos ismert! DDD) ismert vicc :

A friss házaspár két hete élt házasságban. A férj, bár nagyon szerelmes volt, alig várta, hogy elmenjen a haverjaival egy kicsit szórakozni. Így szólt a felségéhez:
- Édesem, mindjárt jövök.
- Hova mész, cuncimókus? - kérdezte a feleség.
- Lemegyek a bárba, drágám. Iszom egy sört.
A feleség így válaszolt:
- Egy sört szeretnél, szerelmem?
Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját és 25 különféle sört mutatott a férjének, 12 különböző országból, mint Németország, Hollandia,
Japán, India stb. A férj nem tudta mit tegyen, az egyetlen, ami eszébe jutott a következő volt:
- Igen szívem, de a bárban tudod hűtött poharat adnak.
Még be sem fejezte a mondatot, a feleség közbeszólt:
- Hűtött poharat szeretnél, angyalpofa?
Egy hatalmas söröskorsót vett elő a hűtőből, ami annyira hideget, hogy őt magát is kirázta a hideg. A férj kissé sápadtan ezt mondta:
- Igen drágám, de a bárban olyan finom előételek is vannak. Nem maradok sokáig, mindjárt jövök, megígérem. Rendben?
- Előételt szeretnél, szívem csücske?
Azzal kinyitotta a sütőt és öt különböző előételt vett elő: csirkeszárnyat, malacsültet, gombasalátát stb.
- De édes szívem, a bárban tudod mocskos káromkodásokat is lehet hallani.
- Mocskos szavakat akarsz, életem? Na ide figyelj te faszfej! Idd meg a kibaszott sörödet abból az átkozott hűtött korsóból és edd meg a kibaszott sültjeidet, már házas vagy, nem mész sehova! Megértetted, seggfej?

És boldogan éltek, míg meg nem haltak.

guma 2010.11.21. 10:44:41

@Marcellusca: @Conv: ezek is nagyon jók:

Kovács úr kórházba kerül. A munkatársak meglátogatják, és kérdik tőle:
- Mi történt veled?
- Jaj, ne is kérdezzétek! A feleségemnek most volt a 31-ik születésnapja és megígértem neki, hogy kap 31 szál rózsát, minden évre egyet.
- És?
- Megrendeltem a sarki virágostól, tudjátok, mindig nála veszek virágot. És mivel ilyen jó ügyfél vagyok, az a marha ingyen hozzárakott még 12 szálat.

Fickó a borbélynál ülve átszól a manikűröslánynak:
- Te, szépségem, nem vacsoráznál velem ma este? Gyertyafény, halk zene, a többi meg majd kialakul.
- Nem lehet, férjnél vagyok.
- Hát mondd azt neki, hogy egy barátnőddel mész moziba!
- Mondd meg neki te! Épp téged borotvál!

A férj hóna alatt egy báránnyal bemegy a feleségéhez a hálószobába.
- Nézd kedvesem, ez az a disznó, akit akkor szoktam megdöngetni, ha neked fáj a fejed.
- De hisz ez nem is disznó!
- Ki mondta, hogy hozzád beszélek!?

Egy férfi iszonyú fejfájással, másnaposan ébred. Próbál erőt venni magán, hogy felkeljen az ágyból. Az ágya mellett talál két szem aszpirint egy pohár vízzel. A széken kikészítve tiszta, vasalt ruha, az egész szobában gyönyörű rend. Az asztalon egy üzenet: "Drágám, reggeli a konyhában. Elmentem bevásárolni, sietek haza. Szeretlek." Kitámolyog a szobából, az egész lakásban minden a helyén, a konyhában meleg reggeli illatozik, mellette friss újság. A fia az asztalnál ül és reggelizik.
- Mondd, fiam, mi történt itt az éjszaka?
- Úgy volt apu, hogy éjjel háromkor hulla részegen betámolyogtál az ajtón, összetörtél néhány bútort, odahánytál a nappali szőnyegére és aztán beverted a fejed a szobaajtóba.
- És akkor hogy-hogy ilyen rend van és finom reggeli vár?
- Amikor anyu bevonszolt a fürdőszobába és próbálta rólad lerángatni a nadrágot, azt mondtad neki: "Nana, asszonyom, vegye le rólam a kezét, én nős ember vagyok!"

guma 2010.11.21. 10:50:15

@Marcellusca: @Conv: Még két házastársit mára :

Egyszer egy apóka eltipeg vendégségbe egy hasonló korú barátjához.
A másik nagypapa felesége megkérdi:
- Akkor, hozhatom a vacsorát, esztek?
- Igen, édes, drága szívecském, hozhatod!
Furcsálkodik a vendég, ám amikor az asszony tálalja az ételt, a barátja így szól újra:
- Köszönöm, egyetlen szerelmem!
Jó darabig így megy, s amikor az asszony kimegy vízért, a látogató halkan kérdi a barátját:
- Hát te még mindig így beszélsz a feleségedhez?
- Jaj, ne is kérdezd! Idestova 53 éve vagyunk házasok, de már vagy 20 éve elfelejtettem a nevét.

Egy férfi mondja a haverjának:
- Nem tudom, mit vegyek a feleségem születésnapjára. Megvan mindene, megvehet magának bármit, amit szeretne.
- Figyelj csak! Miért nem adsz neki egy papírt, amire ráírod: "Ez a kupon egy óra szexre jogosít, az Ön által kívánt módon."?
A férfi így is tesz. Másnap újra találkoznak.
- Na, hogy sikerült az ajándék? - kérdi a haver.
- Ne is mondd! Odaadtam neki, amikor elolvasta, ugrált örömében. Aztán a nyakamba ugrott, homlokon csókolt, majd elrohant és visszakiáltotta: "Egy óra múlva itt vagyok!".

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 10:50:45

@guma: ez vicc? :o

afrancba, én meg azt hittem nincs semmi humora az asszonynak.

:)

guma 2010.11.21. 10:57:23

@Conv: A vicc özönnek az a magyarázat, hogy van egy pár évvel fiatalabb kolléganőm, aki fantasztikus nevetést tud, azaz igazi gyönygyőző, hullámzó kacaj.

Mindenki neki gyüjti a pesti informatikusok is hozzák le meg küldik ezerrel, mert élmény acsaj, ami ugye átragad mindenkire és nem lehet abba hagyni a röhögést.

Életveszély vele moziba menni (csapatosan voltunk és a komoly filmben egy szótól elkezdte, de a mozi bekapcsolódott és amikor csend lett végre, megszólalt egy hang a földszinten . ez az anyám volt. Ne tudddddd meg, hogy jöttünk ki....)

guma 2010.11.21. 11:07:33

@Conv: na akkor a kedvencem ebből a témából:)))

- Mi az, hogy leánykereskedő? - kérdi Kovácsné újságolvasás közben a férjétől.
- Olyan ember, aki nőket ad el szerelmi célokra.
- Például engem is eladna, ha a markába kerülnék?
- Ne keverd össze a régiségkereskedővel!

Egy szégyenlős asszonyka nagy nehezen rászánja magát és elmegy a szexológushoz.
- Nekem a férjemmel van a bajom. De én azt ki nem merem mondani.
- Jó, akkor inkább írja le.
Az asszony nagy nehezen tollat és papírt fog. Azután odaadja az orvosnak.
- Ne csinálja már ezt velem, asszonyom. Azt kértem, írja le a problémáját, itt meg nem áll semmi!
- Ez az doktor úr. Ez a probléma.

A feleség sírva mondja az urának:
- Látod, Berci, te engem régebben mindig királynődnek szólítottál, és most már egyetlen gyöngéd szavad nincs hozzám.
- Ez stimmel - vágja rá a férj -, ugyanis amióta a királynő nem vasalja ki az ingeimet és nem főz nekem ebédet, elhatároztam, hogy inkább köztársaságban élek.

A férjek felmennek a mennyországba, de előtte megállítja őket Szent Péter és ezt mondja nekik:
- Aki papucsférj volt, az álljon balra, aki parancsolt az asszonynak és tökös férj volt, az álljon jobbra.
Mindenki balra áll, ám egy férfi jobbra. Odamegy hozzá Szent Péter és ezt mondja neki:
- Na végre egy igazi férfi!
Erre az ember:
- Nekem a feleségem mondta, hogy álljak ide!

guma 2010.11.21. 11:13:37

egy kis kedvezmény a férfiaknak (de mára itt a vége: D)

Elmegy egy férfi a paphoz:
- Atyám, azt hiszem, a feleségem meg akar mérgezni!
- Jól van, fiam, beszélek a fejével!
Egy hét múlva ismét találkoznak:
- Sikerült a feleségemmel beszélnie?
- Igen, felhívtam telefonon, három órát beszéltem vele.
- És ön szerint mit csináljak?
- Szerintem, fiam, idd meg a mérget!

A házaspár jelmezbálba készülődik, de a feleségnek megfájdul a feje. Az asszony lefekszik, a férje pedig elindul egyedül a buliba. Egy óra múlva a nő felébred, és a fejfájásnak híre-hamva sincsen. Gondolja, a férje után megy és megnézi, mit csinál a férfi nélküle. A buliban aztán látja, hogy a férj csinosabbnál csinosabb nőkkel táncol, simogatja őket, néha egy puszi is elcsattan, szóval, jól érzi magát. A feleség kitalálja, hogy próbára teszi a férjét. Mivel a férfi nem számít rá, hogy ő is itt van, meg a jelmezt sem ismeri fel, így hát odamegy hozzá, táncolni kezd vele. A férfi érezhetően izgalomba jön, a nő pedig addig hergeli, míg mindketten félrevonulnak egy sötét, üres szobába, ahol aztán megtörténik az esemény. Ezután a feleség hazamegy, visszafekszik az ágyába és várja a férjét. A férfi hazaér, a felesége egyből nekiesik:
- Na, milyen volt a buli?
- Á, ne is kérdezd! Egyedül nem sok értelme volt elmennem. Ezért aztán a haverokkal félrevonultunk és kártyáztunk egész éjszaka. De biztos jó buli volt, mert az a pasi, akinek kölcsönadtam a jelmezem, nagyon jókedvűnek látszott.

guma 2010.11.21. 13:29:20

Macika! ÜDV!!!! Kialudtad magad? Nehogy elbacd jobba a gépet :)))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 14:00:13

Üdv mindenkinek!

Én is Ivónapnak tudtam 19.-ét. Ez van, ha férfiak között mozog az ember.

Lila akácot nézek a Dunán (épp Hofi+Kós bolondoznak)
5 felé Körhinta az M1-en, ha már emlegettük Törőcsik művésznőt.

guma 2010.11.21. 14:05:36

@neccharisnyás útonálló: szia! Akkor látod a munkahelyem (az eredetit!:) DDD)
Ahol az az óriás ventillátor megy, olyan volt kezdetekben. DDDDDDDDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 14:15:49

@guma:
:)

A kőszívű ember fiainak revütáncos jeleneteit is ott forgatták?

guma 2010.11.21. 14:17:53

@neccharisnyás útonálló: Figyelj, arra már pontosan nem emlékszem, de rengeteg filmet forgattak ott, még balettet is!
Személyesen legalább 8-nak szereltem be a hálózatát (már akkor nem érdekelt az egész, csak meló volt. DDDDD)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 14:18:12

Jaj, Abigélt is ma délután kezdik újravetíteni! Meg Háború és béke feldolgozásnak is ma lesz az első epizódja.

Annyira kedvemre való ez a múltszázad eleji polgári világ! :)

guma 2010.11.21. 14:18:57

@neccharisnyás útonálló: Igazad van!
Csak ilyenekre szoktam bekapcsolni a dobozt, ha el nem felejtem :)))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 14:28:13

Háhá! Bővült a szókincsem: "pezsgős úrityúk" :-)))
Ki rendezte ezt a filmet? Remek az operatőri munka. Szindbádot juttatja eszembe.
Lehet be is rakom a lejátszóba a Krúdy-hangoskönyvet. Annak is deszép már a borítója is!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.21. 14:30:49

Hyppolit (az eredeti) péntek este lesz. Akkor már sajna nem bírom az ilyet. Szombat-vasárnap ebéd utánra valók a 2 vh. közötti remekek.

guma 2010.11.21. 16:01:10

@Conv: csak nem megajándékoztad az asszonyt 1 órával? DDD

guma 2010.11.21. 16:42:53

@Conv: Conv · www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 10:50:45
@guma: ez vicc? :o

afrancba, én meg azt hittem nincs semmi humora az asszonynak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 16:43:37

@guma: értem én, de miért jutott eszedbe erről az óra?

guma 2010.11.21. 16:47:50

@Conv: Egy férfi mondja a haverjának:
- Nem tudom, mit vegyek a feleségem születésnapjára. Megvan mindene, megvehet magának bármit, amit szeretne.
- Figyelj csak! Miért nem adsz neki egy papírt, amire ráírod: "Ez a kupon egy óra szexre jogosít, az Ön által kívánt módon."?
A férfi így is tesz. Másnap újra találkoznak.
- Na, hogy sikerült az ajándék? - kérdi a haver.
- Ne is mondd! Odaadtam neki, amikor elolvasta, ugrált örömében. Aztán a nyakamba ugrott, homlokon csókolt, majd elrohant és visszakiáltotta: "Egy óra múlva itt vagyok!".
mos már este sem merek visszajönni DDDDDDDDDDD

guma 2010.11.21. 16:50:43

@Conv: ezután volt a szöveged...
Most olvastam vissza a kérdésemre nem volt válasz...
gondoltam más az oka megjegyzésednek. D

guma 2010.11.21. 16:58:49

@Conv: Bocs, de valóban most már nem tudom milyen asszonyt emlegettél nekem és miért???
Persze így jár aki kíváncsi. DDDDD

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 17:09:00

@guma: hát ez után volt, de nem erre válaszoltam, ha rákattintasz a nevedre a hozzászólásomban, akkor látod mire válaszoltam :)

a saját feleségem emlegettem :)

guma 2010.11.21. 17:12:35

@Conv: akkor még sem olyan hülye a kérdés :
guma 2010.11.21. 16:01:10
@Conv: csak nem megajándékoztad az asszonyt 1 órával? DDD

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 17:20:05

milyen órával? mi köze a válaszomhoz? :o

erre válaszoltam: 2010.11.21. 10:38:16
mégegyszer: ha rákattintasz egy hozzászólásban a névre akinek válaszolnak, akkor oda ugrik a böngésző ahhoz a hozzászóláshoz, amire válaszolnak :)

guma 2010.11.21. 17:23:25

@Conv: De nagy kő esett le! Bacca meg ezt nem tudtam!D
Én a most is berakott viccre gondoltam, mert ott volt:)DDD

Na valóban, megkönnyebbültem DDDDDDD

guma 2010.11.21. 17:29:23

@Conv: Hát ez óriási!!! Végre egy lényeges bonyodalom rövidre záró (sőt akkor a régebbi össze-visszaságokat is értem).
Hiába le vagyok egy (v több) brossurával maradva :)DDD

guma 2010.11.21. 17:33:15

@Conv: Remélem kelleténél jobban nem cukkoltalak fel ? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.21. 17:36:27

@guma: nem :)
volt egy gyanúm így a vége felé, hogy nem tudod követni ki mire válaszol :)

guma 2010.11.21. 17:42:59

@Conv: DDDDDDDDD
Én mindent követtem ezért okoztam több zűrt mint kell :)
És a "kiugróhóz" fűztem valamit... D

Ma megkaptad az adagod : két értetlen neked is elég egy napra (ráadásul farkam sincs amihez küldhetnél játszani)... DDDD

guma 2010.11.21. 20:52:55

@Conv: Fogadj el a mai napért régi kedvencet egy jó csajtól :)))

www.youtube.com/watch?v=aLbTWR4N62k&feature=related

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.11.22. 09:54:11

@guma: Barátaimmal elmentünk a moziba, és megnéztük a Velencei kurtizán című filmet.
A vége felé van egy jelenet, amikor a Velencei Dózse és a magisztrátus el akarja ítélni a nőt boszorkányság vádjával, ekkor belép a herceg, és fennhangon megkérdi:
- Álljon fel az, aki volt ezzel a nővel (természetesen az arisztokrácia minden tagja felállt!)
- Erre összenéztünk az egyik haverommal és felálltunk a moziban mi is. Na akkor kitört a röhögés :-DDDDDDDDDDDDDD

guma 2010.11.22. 10:03:34

@Ásó[Mosó]maci: Szia! Imádom a jó humorú hapikat (mondtam már?? DDD)
Bocsi csak benéztem (de lehet, hogy a tegnapi nap után egy darabig nem is jövők. Ennyi égés még nekem is sok :))) DDD)

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 11:47:47

@guma: Már bocs, de akkor én már tényleg tünjek el örökre, mert én észre se vettem, mikor és miért égtél?

Ez komoly.

Úgyhogy légyszi vond vissza a sok égésedről szóló hamis állításodat, mert akkor nekem sürgősen revideálnom kell saját értelmezési kézségbeli állapotomat:(

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 11:50:53

@Ásó[Mosó]maci: Extra High Quality! I love it: you and your jokes, and your lecture:)

I would gladly adopt you as my son:)))

He is the kind of fellow you are:)

Ja, és Conv is pont olyan mint a fiam:)))

És ha így folytatom, én leszek a Világ Ősanyja;-DDDDDDDDDDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.11.22. 11:53:58

@Donna (Cara)mba: Köszönöm, bár nem érdemlem meg ezt a kegyet :-))))

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 12:29:25

@Ásó[Mosó]maci: Ó, ez az átkozott szerénység! Vesd le, mint a bundádat;-D

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 12:32:36

@Ásó[Mosó]maci: A kegy valóban nagy, annyiban igazad van, mert ha én valakit a fiamhoz hasonlítok, akkor azt már nem lehet fokozni:)
Annál szebb, jobb, okosabb, nagyszerűbb, férfiasabb, csodálatosabb, mókásabb, filozófikusabb, műveltebb nincs a világon.
Egyszerűen nincs:)))

Márpedig én köztudottan nagyon-nagyon elfogulatlan vagyok;-)))))))
Maga a földre született objektivitás:)))

Hát most neeeem?;-DDDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.11.22. 12:34:04

@Donna (Cara)mba: Talán egy kicsi elfogultságot érzek szavaid mögött. De tényleg csak egy kicsit :-DDDDDD

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 12:37:33

@Ásó[Mosó]maci: Á, az semmiség, az a kevéske kis elfogultság:DDDDDDDD

Az olyan mint egy pont:)
Van is meg nincs is - kiterjedése nulla:))))

Nem érdemes vele számolni:)

guma 2010.11.22. 13:01:07

@Donna (Cara)mba: és MINDEN KOCSMA TAG!
Bocsi, de ezeket a dolgokat valóban meg kell emészteni, mert a legnagyobb jó akarat vezethet pokolba. :)))
Tegnap már a közelében voltam, mikor nem tudtam felfogni, hogy egy különben mindenben segítőkész ember miért nem ért (v melyik viccre céloz).

Örök hálám mert a sok félreütés, kapkodás, elírásom mellett is ez ennyire sosem volt szembetűnő, mint most.

Valamit meg tisztába is tett : soha nem ott kérdeztem pl ahol amire kíváncsi voltam, mert minden esetben az utolsó linkekre katintottam.
Kuszaságom jelentőségét most fogtam fel és hidd el jobban zavar mint képzelnéd. Az nem mentség, hogy ezt nem tudtam... :)
Köszönöm mindenki türelmét, de ez valóban kiütött!

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 13:17:28

@guma: Na, hát akkor égek én is:(
Soha nem kattintottam a nevemre senki hsz-ben, hanem logikusan jött, hogy mire is válaszolt.
Kikövetkeztettem.
Amúgyis én egy hebrencs vagyok.

Akkkor most már se ne posztoljak, se ne kommenteljek?

guma 2010.11.22. 13:32:51

@Donna (Cara)mba: mindegy! most ne szépítsd.
Jobban megvisel, értetlenségem mint gondoltam...

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 13:35:30

@guma: Én most ugyan nem szépítettem. Épp az előbb mentem vissza oda, megkerestem, mit is írt Neked Conv.
És kipróbáltam.
Most, először.

Mindegy, mit gondolsz, hiszed, nem hiszed: így van. Ezt én sem tudtam, pedig már egy éve blogolok...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.22. 13:43:48

jóvammá nyanyák, nem kell itt ezen ennyit polemizálni, úgy a szívetekre veszitek, mintha valami baj történt volna :)

Biztos vagyok benne, hogy nem ti ketten vagytok csak akik nem tudják, hogyan lehet visszakövetni egy párbeszédet a blog.hu-n.
Nincs ezzel gond, arra jó a dolog, hogy ne legyenek félreértések, ha valamit nem értesz, hogy kerül az a komment oda, akkor vissza tudod nézni, hogy ez egy tegnap délelőtti kommentre válasz még, vagy a tíz perccel azelőttire.

nem hisztizni, tessék vihogni rajta! :)

guma 2010.11.22. 13:44:20

@Donna (Cara)mba: Benned mindig is bízhattam, de ez lelkileg akasztott ki : MIÉRT nem ért? (értem???).

Ezt nem lehet most elmondani, nagyon kiütött. Olyan szőke nő lettem (magam előtt)ami a világon nincs is...

guma 2010.11.22. 13:46:20

@Conv: Ezt most el sem olvasom. Bocs! Nem akarok és nem is tudok hisztizni, utálom ha valaki csinálja.

Viszont ha hiszed ha nem fel kell dolgozni, mert velem ez igen ritkán fordul elő!

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 13:53:57

@Conv: Én se hisztizek, már csak tátogok és hápogok;-DDDDD

Nyanyák...
Ez a gyengédség...:)

Hát ez kiütött;-D

Én ezen nem hisztizek, hanem ajvékolok és könnyeim záporán át meg sem látok már senkit és semmit;-DDDD
Vége. Mindennek. Die Ende.

Függöny. Jobbra el:(

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.22. 14:09:48

@Donna (Cara)mba:

nyah. (elégedetten hátradől) tudtam, hogy sikere lesz a megszólításnak, és máris a háttérbe szorul a sopánkodás a gödör alján :)

Donna (Cara)mba 2010.11.22. 14:14:36

@Conv: Totális a sikered:)))

Dobozos agy győzött kontra Bzzz....infoszupersztráda:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ó, te kedves izé...na, már nem is tudom, miképp szólíthatnálak, miképpen mondhatnék szépet, kellemeset tenéked;-DDDDDDDDDDDDD

arlequin 2010.11.22. 14:57:40

@Conv: 'nyanyák' ... hihihi
örülhetnek, hogy nem 'banyák'-at kaptak. ;-)))
te kis önelégült csődör.

guma 2010.11.22. 14:58:36

@Conv: Engem más megszólítás nem érdekel, sosem, mert csak a nevemre hallgatok... DDDDDDD

Viszont valóban nem olvasom mit írtál ezelőtt, de remélem tudod nem hibáztatlak semmiben!

Minek megy valaki jégre, ha nem tud se csúszkálni se korizni nem tud.:))) D
Magamra haragszom és ez nem rinnnnnya. Te is dühös vagy ha adott dolgot nem tudsz kibogozni ami nagyon egyszerűnek tűnik...

Más : Ha az mvm-t más lejátszóra mentek a gépen, azt feltudom itt dobni.
Vagy a pps diáit, (naprendszer csodálatos új képei) hogyan lehetne menteni ide???

guma 2010.11.22. 15:00:03

@arlequin: Ne örömködj az voltam néha! PPP
Meg boszi! De a többit nem sorolom... DDDDDDDDDDD

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.22. 15:07:47

@guma: wmv-t? :)

várjál ezt nem igen értem, hogy gondolod azt, hogy más lejátszóra mentesz? meg hogyan dobni fel ide? hova?
nem értem mit akarsz a pps diáival?

guma 2010.11.22. 15:29:16

@Conv: Összeszedem akkor (bár ez nehéz nekem DDD) :

A pps felvételeit megtudom automatikus váltással is de diaként is! (innen néha 1-1 képet letudok lopni, de ha sort mutatja akkor ez nem sikerül!)
Hubble űrteleszkóp képei valami fantasztikus szépségek, és beakartam valahogy nektek bűvészkedni.

A másik az wmv-t pedig nem a playerrel játszottam most le hanem a wndos média centerrel (kíváncsi voltam mit csinál a gép ha váltok.De van még a live movie maker. Ezt még nem próbáltam DDD).
Tehát ide a yutub videó helyet miként lehet (mert nem akarok megint szemetesedbe kikötni, tehát nem küldöm).

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.22. 16:32:38

nos, ebből sem értek semmit, hogy mit szeretnél. sem a pps-esből, sem a videósból :)

guma 2010.11.22. 16:45:25

@Conv: Csak postba rakni és nem küldözgetni a csapatnak.

De felejtsd el! (Találtam más megoldást( DDD)

Küldöm és kész, csak sokszor annyi van, hogy nem győzőm...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.11.22. 17:05:41

@guma: nos, ennyi amit nem értettem belőle:

"A pps felvételeit megtudom automatikus váltással is de diaként is! (innen néha 1-1 képet letudok lopni, de ha sort mutatja akkor ez nem sikerül!)"

amit nem értek, mit tudsz meg és mit csinálni? mi az, hogy diaként és hol? és mi az a sort mutat, meg milyen képeket tudsz néha lelopni és honnan?

"A másik az wmv-t pedig nem a playerrel játszottam most le hanem a wndos média centerrel (kíváncsi voltam mit csinál a gép ha váltok.De van még a live movie maker. "

milyen playerrel nem játszottad le, a médiacenterrel meg hogyan? és mit váltottál? :) meg ez miért fontos a youtube video (és milyen youtube video?) helyett ide feltevéshez, hogy mivel játszod le a gépeden a videót?

guma 2010.11.22. 17:15:32

@Conv: végre hangos röhögést fakasztottál! DDDD

Kőkorszaki módszereket alkalmazok mindenben, nem idegesítelek tovább hülyeségemmel (majd ha lesz alkalom megmutatom, hogy égnek álljon a hajad neked is).

Mindjárt látsz valamit, igaz csak részletek, és máshonnan, de ez is valami

guma 2010.11.22. 19:15:32

@Conv: Igaz, hogy nem azzal, nem úgy, nem azt de akkor nézd meg valamit behoztam a kocsmába a világűrből (bár TE biztos ismered mind DDDDDDDD)

Nincs harag? Ugye???

Na ezért alkalmaztak, mindenki helyettesítésére is az évek folyamán, mert nem volt olyan gond amit előbb-utóbb nem oldottam meg (még a sugárbiológia intézetet is lehozattam mikor gyanús lett valami - szóval nem vagyok teljesen 100-as! DDDDD

guma 2010.11.22. 19:28:06

@Conv: komolyan sajnáltalak... DDDDDDDDD
süti beállítások módosítása