A múlt héten visszakoztak Amerikából. Egy magyar gyökerű, republikánus üzletember mondott le a választások után eladósorba került Heti Válasz megvásárlásáról. Arra kellett rádöbbennie, hogy a kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapunk nem fordítható termőre az erős politikai ellenszélben. A kétharmados erő ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a kívánt környezetet nem adja meg akárkiknek.

Előbb a kormányzati üzenetekből gyorsan értő itthoni vállalkozások fordultak le a tárgyalásokról, majd a külföldi kapcsolatunk menedzselte amerikai is. A régi tulajdonos már nem tudott/akart finanszírozni bennünket, az új meg nem érkezhetett meg. Így a kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére. A lap ezért – a helyzet rendeződéséig –  június 7-én jelenik meg utoljára nyomtatásban. A jövő héttől csak elektronikus formában lesz elérhető a Digitalstand.hu-n.

Nem kérdés, a Heti Válasz alkotóközössége az úgynevezett G-nap (2015. február) után szorult helyzetbe került. Az egyik tulajdonos súlyosan összekülönbözött korábbi harcostársával, a miniszterelnökkel. Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve, de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. 2015-ben már képtelen vállalkozásnak tűnt olyan nyomtatott sajtótermékkel a piacra lépni, amely az ellenoldali konkurencia, a HVG, a 168 Óra vagy az akkori Figyelő vásárlóközönségének nyomába érhetett volna. A nyomtatott sajtó egyre töpörödő helyzetében kellett volna számottevő tábort toboroznunk magunknak. Úgy értékeltük, hogy a kudarc borítékolható. Ezért maradtunk.

Próbáltuk meggyőzni a tulajdonost, hogy adjon túl rajtunk, de ő többszöri kérésünkre is nemet mondott, ellenben megígérte, hogy politikai elképzeléseit nem érvényesíti nálunk. S aki olvasott bennünket, tudja, hogy a Heti Válasz és a Jobbik viszonya nem változott.

A szerkesztőség ragaszkodott a polgári értékekhez, korábbi önmagához, és erőfeszítéseit mindaddig siker kísérte, amíg a kormány nem zárta le az „együttműködés” minden formáját. Amíg csak a kormányzati politikusok mondtak nemet interjúkéréseinkre, s a tiltás nem terjedt ki minden rendű és rangú állami szereplőre. Amíg csak állami hirdetési bojkottban, és nem a piaci reklámokra is kiterjedő blokádban volt részünk. (A 2007 és 2015 között nyereséges újságunk a G-nap után 20 százalékot veszített vásárlóközönségéből, ellenben 82 százalékot a hirdetési bevételeiből. Amitől a második legkeresettebb politikai hetilapként és a legnagyobb konzervatív lapként is veszteségbe fordult.)

Egyre levegőtlenebb és egyre szűkebb térben állítottuk elő az újságot. Mindannyiszor támogattuk, bátorítottuk a kormány ország javát szolgáló erőfeszítéseit, de nem takarékoskodtunk a nemkívánatos jelenségek kritikájával sem. A kormányzati irányok többségét helyeseltük, de erősebb kontrollt kívántunk a hatalmat gyakorlóknak.

És most sem gondolunk mást.

Csakhogy az igazunknak nincs relevanciája. Egyedül a kétharmados többséget hozó győzelemnek van relevanciája, amely minden részigazságot maga alá temet, és minden kormányzati cselekedetet visszaigazol. A médiapolitikát érintő – szerintünk – rosszakat is.

A tulajdonos választások utáni kivonulása és az eladási kísérletek kudarca vezetett el az öncsőd kezdeményezéséig. Hogy három hónap esély kínálkozzék a gazdasági háttér stabilizálására. Az idei második negyedévben a heti lapeladások 10 százalékos növekedése és a Digitalstand nevű vállalkozás jó alapot jelent. A Heti Válasz újraéledhet, meglehet, nem rajtunk múló tartalommal.

Mi köszönjük az együtt töltött időben ránk mért összes kritikát és jó szót. A folytatáshoz épp olyan jó országot kívánunk barátainknak, mint ellenségeinknek.

A hitet, hogy lesz benne részünk, sosem adjuk fel.

A Heti Válasz június 7-i lapszámának vezércikke

 

http://valasz.hu/itthon/korszakzaras-a-heti-valasznal-128815

 

Te igen nagy vétked, Borókai Gábor

Kár a Heti Válaszért. És kár azért, amit csinált tizenöt éven át.

Fogy az olvasnivalónk. Fogyatkoznak az újságok, amelyeket reggelente végignézek, vagy utazás előtt összevásárolok. Fogynak a szuverén hangok, a szerzők, akik írtak jót és rosszat, időnként hülyeségeket, de legalább tudhattuk, hogy azt a hülyeséget ők tényleg gondolják, nem pedig lyukkártyán dugta a hátukba a bábmester. Fogynak azok, akik a véleményüket vagy az általuk feltárt információkat kiállva, vitázva vállalták. Ezek közé tartozott a Heti Válasz.

A sors legendás fintora, hogy április óta úgy szívnak a konzervatívok, mintha Biszku Béla szerzett volna itt kétharmadot. Elhullott a Magyar Nemzet, őrlángon a Hír TV, és most kifújt a Heti Válasz is. Simicska kivonulásával szinte megszűnik a vitaképes, sajtóként működő jobboldali média. Marad a feltétel nélkül szolgáló orbánista szolgasereg, és a liberálisok.

A Heti Válasz főszerkesztőjének búcsúlevele elszomorító olvasmány. Amit leír a megfélemlített hirdetőkről, a hatalmi eszközökkel széttaposott piacról, azt persze eddig is tudtuk. Az a legszomorúbb, hogy Borókai Gábor is tudta. Sőt tudta már a G-nap előtt is, hogy lejt a pálya – csak akkor még neki lejtett. És nem is volt ezzel különösebb problémája.

A kormányzás irányát, azt ő támogatta – írja. Voltak kifogásai, részletkérdésekben fel-felszisszent, na de általában az irány, az jó volt neki.

Hát szerkesztő úr, az irány ez volt mindig. A monopólium. Az ellenvélemény, a vita, a kérdések totális tagadása, elnyomása és el nem viselése. Őszintén szólva és minden egyéni sorsot megkönnyezve azt kell mondanom, hogy rém hülyének kellett lenni ahhoz, hogy ez ne tűnjön fel. Sorban ment végig a kombájn a közmédián, az Origón, a TV2-n, a megyei lapokon, félreérthetetlen fenyegetésekkel fordulva rá a maradékra. Fektessük rá erre az időegyenesre az eszmélés folyamatát, aztán írjuk rá a skálát: hülye, hülyébb, leghülyébb, „az irány rendben van.”

Rendben volt megélni kormányzati és önkormányzati kasszákból. Vállvonogatva mosolyogni azon a felvetésen, hogy már miért lenne a Válasz a maga csekélyebb példányszámával kizárólagosan alkalmasabb reklámhordozó a többinél – jaja, ez az irány kényelmes volt, nyilván.

Nem. Az irány nem volt rendben. A rendszer nincs rendben, ahol egy újság létezése kegy és kegyelem kérdése. Borókai Gábor most annak a rúdnak került a rosszabbik végére, amelyet évtizedekig fényesített. Voltak elegen, akik szóltak, hogy ez lesz a vége. Hogy a láncos kutyáké lesz minden végül, és hogy csak rövid lánc létezik ebben a rendszerben.

Tévedni szabad, ahogy változni is. Megvan a hagyománya. Abban a hagyományban ilyenkor kimondjuk: én igen nagy vétkem.

http://hvg.hu/itthon/20180610_Te_igen_nagy_vetked_Borokai_Gabor